Mit Tudhatunk eléggé biztosan Egely vitalitásmérőjéről; avagy
--------------------- A VITA ÖSSZEFOGLALÁSA 2001.04.25-én -----------------------
1. Nem önálló ötletre alapul, az USA-ban korábban forgalomba került hasoló szerkezet Energy Wheel néven 1980-ban. Maga az alapötlet legalább 50 éves. Tehát Egely legfeljebb újítónak mondhatná magát feltaláló helyett, mivel nem talált ki egy elveiben új szerkezetet, csak kényelmesebbé tette a működtetését.
2. Egely (Zyx szerint sem) nem végzett semmiféle kontrollkísérletet a kerékkel a hőhatás vizsgálatára. A vízforgatásos eredményeit tekinti a kerékre is igaznak. Hát a kettő nem úgyan az.
3. A parajfalók 1998-ban végeztek kisérleteket a hőhatással kapcsolatosan és az eredményes volt, tehát a kerék csupán hőhatások és áramlások miatt is forgásba jött. Ez 2 ford/perc értéket jelentett húzatmentes környezetben.
4. Egely 6 fordulat/perc, vagy 100%-os értékben adta meg az átlagember átlagos vitalitásszintjét. Egely a készüléket objektív mérőműszernek nevezi. A vitalítás-, bio-, életenergiák mérését felváltva használja az objektív mérőmüszrére.
5. Egely elismer az Élet és Tudomány 1998/26 számában egyértelműen a Parajfalók hatására, egy 33%-os hibaszázalékot hő hatására az átlagos 6 ford/perc értékhez viszonyítva a műszerén.
6. Bebizonyosodik, hogy a kerék nem mőködik, ha bármilyen szilárd anyaggal búraszerűen körülveszik. Ezt Egely is elismeri. Sőt már úgy sem működik kielégítően, ha a kezekre és a mérőműszerre együtt húzunk egy zacskót. Tehát a kéz és a műszer között nincs semmiféle akadály.
7. Bebizonyosodik, hogy az emberi kéz hőeloszlása nem homogén, hanem akár 8 celsiusfok hőkülönbségek is lehetnek rajta.
könyvre való hivatkozás: János Boczán dr M.D.;New Concepts Concerning the Test of Fitness for Driving 1986
8. Bebizonyosodik, hogy stresszes emberek kezén nagyobbak a hőkülönbségek.
könyvre való hivatkozás: János Boczán dr M.D.;New Concepts Concerning the Test of Fitness for Driving 1986
9. Bebizonyosodik, hogy a kereket eltérő hőmérsékletre felmelegített kölönböző (élettelen!!!) tárgyakkal is(két vasaló) az átlag embei értéken azaz 6 ford/percen meg lehet forgatni. Ezt bárki kipróbálhatja.
10. A kerék mindig abba az irányba forog, amerre a körülötte lévő levegő áramlik és sohasem ellenkezőleg. Ha a kereket rögzitjük a levegő akkor is áramlik, tehát nem lehetséges fordított ráhatás. Ezt is bárki kipróbálhatja.
11. Gyúrmában tárolt hő képes nagy értéken megforgatni a kereket, amikor már semmi élő nincs a közelben. Ezt is bárki kipróbálhatja. Korábban itt leírtam, hogyan kell megtenni.
12. Bebizonyosodik, hogy sokan akkor forgatták a legnagyobb értéket a kereket, amikor betegek voltak. Pl: Gráff Zoli hozzászólása
13. Évtizedes gyakorlattal rendelkező, nyugodt pszichológiai szakembereknek nem akart forogni a
kerék. Egy Egyely kerék forgalmazó cég vezetőjének levele alapján.
14. A kereken közben módosításokat végeztek igy 24 ford/perc helyett 36 ford/percet is tud már mérni. Az átalakítás lényege, hogy szabadabbá tették a levegő áramlását a tárcsa körül, annak magasabbra való helyezésével az alaplapjától.
15. A mozgó levegő az a legésszerübb anyag ami a kereket forgatja és nem tud áthatolni semmiféle tömör buraszerű anyagon a kerékhez. Továbbá ha a kézre és a müszerre együtt egy zacskót huzunk akkor a zacskó akadályozza a levegő áramlását, de a bio/élet energiáét nem lenne szabad hiszen a kéz és a kerék között nincs semmi.
16. A tenyér izzadása és hütése miatti légmozgás is szerepet játszhat a forgás létrejöttében. Az egyik hozzászóló kísérletei alapján.
17. Emberi test közelségére mozgást végző szerkezet megnevezéssel a Szabadalmi Hivatal 1999.12.22-én, 10 év kérelem útán 217 477 lajstromszámmal találmányként bejegyzett egy szerkezetet. Ezt feltalálói tevékenység hiánya, vagy már létező találmány okokkal a Szabadalmi Hivatal jogi osztálya szerint kérelemmel semmissé lehet tenni.
18. Egely György és ((Paulinyi Tamás)) nem tudja megvédeni "találmányát". Az általa/uk említett bio/élet/vitalítás energia mérési jegyzőkönyveket nem teszik sem itt, sem tudomásom szerint máshol közzé.. Előzőleg ezzel mindenhol dicsekedtek, hogy vannak, de amikor konkrét kérés történt megvizsgálásukra valahogy már nem is olyan fontosak.
19. A hőelmélet elegendő a Egely bio/élet/vitalítás elméletének az elvetéséhez és szinte teljes magyarázatot ad a kerék mozgására, amely egyébként is rendszertelen (gyorsúló, lassuló)és semmiképpen nem lineális. Persze itt az is fontos lehet, hogy a hő nem csak hőátadással, áramlással terjed, hanem sugárzással is. Tehát ha a környezet hősugárzásait is vizsgálnánk talán még kissebb lenne a hiányzó rés. Továbbá a tenyér izzadása, párolgása és hütése is befolyásoló tényező lehet. A kerék egy idő utánni lelasulására a hőkiegyenlítődés a magyarázat.
Szerintem a fentiekből a következő következtetéseket lehet levonni;
I. A kereket a levegő mozgatja, illetve mozgó levegő nélkül a kerék sem forog.
II. Az Egely által megadott vitalitástáblázat téves
III. Az Egely által megadott összefüggés a vitalitás és a kerék forgása között nem állandósítható, mert rendszertelen, de ezen rendszertelenségen túl is inkább fordított, mint amit megadott. Tehát a stresszes embereknek nagyobbak a kezén a hűkülönbségek és ezért nekik forog általában gyorsabban a kerék és nem a nyugodtabbaknak. Tehát az Egely kerék egészség helyett inkább betegségre ösztönzi használóját.
IV. Egely György nem mondhatja magát feltalálónak a 217 477 lajstomszámmal a Magy.Szab.Hivatalban nyilvántartott szerkezetnél.
V. Egely György képtelen érveket felhozni találmánya müködését illetően, és képtelen cáfolni az általunk felhozott ellentmondásokat.
A Colonelen ne húzztátok fel magatokat, mert beteg szegény. Most már nem Napoleon az új divatirányzat a bolondok között, hanem láthatjátok a bemutatkozásában, hogy ki.-:)
FÓRUM
colonel Cathcart adatai
Felhasználónév: colonel Cathcart
Email-cím: cathcartjo@hotmail.com
Homepage:
Üzenetek száma: 413
Státusz: Törzsvendég
Jogosultságok: Témanyitás és hozzászólás írása
Bemutatkozás: Iván Gábor kezelőorvosa.
Egy kicsit félreértettél, meg lehet, hogy én sem voltam eléggé "konkrét". Szóval ebben az egész hóbelevancban, amit anyagi világnak nevezünk, HONNAN AZ INFORMÁCIÓ, avagy mitől működik? Az anyag vol é előbb, vagy az információ?
Mi va ha elobb letezett a tudat?
Es tetelezzuk fel a tudat termeszete az ,hogy alakitja az anyagot.
Miert elkepzelhetetlen,hogy az aktiv tudat hozza letre legegyszerubb eletfomat a
legbonyulutabbig?
Bocs. Szóval van véletlen, de van ok-okozat is. A kettőt szétválasztani azért nehéz, mert nincsenek egyértelmű kategóriák, vagy ha vannak is, azokat csak részben ismerjük.
Sajnos a tudósok tipizálásához - mivel sem tudós, sem tudománytörténész, vagy szcientométer nem vagyok - egyáltalán nem értek; biztos igazad van.
"Miért? Mert az arteficiálisan létrehozott Ősleves és őspizza állapotokban (AMI MESSZE NEM BIZTOS, HOGY ANNAK IDEJÉN ÚGY VOLT) ami IDEÁLIS!!! feltételeket jelent az élet kialakulásához, semmi soha nem jött létre ami csak meg is közelíthetné az élethez szükséges összehangolt DNS-RNS-fehérje rendszert."
Természetesen semmi sem biztos. Épp ez a szép a tudományban, szerintem: hogy nincsenek benne szentként tisztelendő tételek. Nincs olyan, hogy "EZ ÍGY VAN, MERT MEGMONDATOTT".
Viszont jelenlegi tudásunk szerint az ősföldi viszonyok pont olyanok voltak, ahogy azokat a kísérletekben modellezték.
(Még egyszer: lehet, hogy lila színű kaucsuk Donald-kacsák lebegtek egy egész Földnyi madártej kellős közepén - de a szakértők szerint "az arteficiálisan létrehozott" körülmények modellezik leghűségesebb módon az akkori viszonyokat.)
Amiben igazad van: valóban, sejteket, vagy RNS-DNS-fehérje rendszereket nem sikerült még kémcsőben létrehozni. (Az evolúciónak is majd' egy milliárd évébe került... :)
Ellenben azok már bizonyított tények, hogy
- fenti körülmények között spontán képződnek cukrok, polinukleotidok, polipeptidek, foszfolipidek etc.,
- fenti körülmények között spontán képződnek különféle mikrogömbök, melyek szintén spontán módon (kiszáradás - krakkolódás - nedvesedés) képesek makromolekulákat magukba zárni [Deamer-Barchfeld 1982],
- többek között a cukrok (formóz-reakció [Decker, 1978]) autokatalitikus tulajdonságokkal bírva képesek önfenntartó ciklusokat alkotni,
- egyes RNS-ek ugye (ribozimek) szintén autokatalitikus tulajdonásgokkal bírnak [Cech, Altman 1980],
- az összes fontos biokémiai reakciótípus végbemehet enzimmentes, prebiotikus közegben is [Buvet 1973],
[Amúgy nagyszerű bizonyíték a genetikai kód evolúciós eredete mellett pl. az is, hogy a mitokondriális kód nem teljesen ugyanaz, mint a végül győztesnek befutó, és az élővilág túlnyomó részére jellemző változat...]
"Ehhez tartozóan csak úgy mellékesen megkérdezek olyan aprócska problémát is, hogy hogyan képződhettek csupa L-formáju aminosavak véletlenül, hogy aztán véletlenül minden összeáljon!
Nagyon egyszerűen. :)
"Ez általános az élővilágban - szintén bizonyítva az evolúciót -; a Coli-bacilustól az emberig minde egyes élőlény fehérjemolekuláinak építőköve balra forgató (L-forma). A fehérjék ezért balmenetes spirálban tekerednek fel (alfa-hélix). Az élő szervezet 'válogatásának' oka az lehet, hogy a vegyes forgatási irányú láncok szintézisekor igen bonyolult szintetizáló apparátusra lenne szüksége. [Eigen-Winkler 1981]."
(Az idézet a Szent János apostolról és Remete Szent Pálról elnevezett szerzetesrendbe tartozó Dr. Sipos Imre teológus/biológus 'A véletlen és a gondviselés alternatívája az evolúcióban' című könyvéből [1994] való.)
Magyarul: egyszerűen energetikailag kedvezőbb helyzetben voltak azok a rendszerek, amelyek csak egyféle sztereokémiai tulajdonságú alapanyagból "dolgoztak" - tehát ezek előnyre tettek szert a versengésben is a mindkét típust használókkal szemben. És hogy miért pont a "balra forgatók győztek"? Hát olyan sok potenciális befutó nem volt: vagy a balra, vagy a jobbra forgató nyerhetett. :)) Valószínűleg az ismert 'pillanatnyi előny befagyása' jelenséggel állunk itt is szemben.
"Akkor miért nem lehet azt egy másik tudomány a matematika és valószínűségszámítás oldaláról elfogadni, hogy ha minden lényeges nagy evolúciós lépést elfogadunk és kiszámítjuk, hogy mennyi idő kellett volna mindennek a kialakulásáig akkor kiderülne, hogy a föld túlságosan is fiatal, hogy rajta ilyen folyamatok időben végbemenjenek!"
angio, kedves!
..Azért nem lehet ezt az érvelést elfogadni, mert az evolúciós lépések nem függetlenek egymástól. Tehát egy ilyen mezei valószínűség-számítási modellt értelmetlenség alkalmazni rájuk - ha már mindenképpen matematikai modellek között kavarunk, a Markov-láncokkal szokták őket leírni.
"Tehát igenis állítom: az ÖSSZES információt figyelembevéve, az egyes tudományágak ismereteit számításait, valamint a kivitelezhető kisérleteket is beleszámítva: annak a valószínűsége, hogy az élet véletlenül keletkezett a földön: egy nagy NULLA!"
Teljesen igazad van: az élet nem "véletlenül keletkezett" a Földön - a kiindulási állapotok egyszerűen igen valószínűvé tették a megjelenését.
De ez miért mondana ellent az evolúciónak? Sőt, pont hogy megerősíted vele az elképzelést (ami különben már messze nem csak hipotézis, hanem a legerősebb és legáltalánosabb tudományos tények egyike...).
"Persze HINNI lehet abban, hogy majd csak még valami majd kiderül, de szerintem logikusabb hit az, hogy Valaki létrehozta az életet a földön."
Nincs szükség ilyesmit feltételezni, mert jóval egyszerűbben megmagyarázható az egész.
"Honnan a búbánatból származik az információ, amit az a fránya DNS hordoz?"
Ezt a kérdést azért nem igazán szerencsés így feltenni, mert kb. olyan, mintha az kérdeznénk ’milyen színű a fa?’.
Melyik fa? Milyen része? Mikor? Hol?
Melyik DNS? Milyen információja? Mikor? Hol?
Az az ősi citokróm-C-t kódoló DNS, ami már a legegyszerűbb bacikban is megtalálható, de (kis különbséggel) a mi sejtjeink is vidáman tartalmazzák? Vagy az ecetmuslica nyálmirigyeiben található kromoszómák DNS-e? Vagy a kaktuszgyümölcs lila színét okozó gén/gének DNS-szekvenciája? Vagy mi???
De mind1, nézzük általánosan (és rendkívül leegyszerűsítően – remélem az erre járó szakemberek megbocsátanak nekem valaha is... :)
A DNS-molekulákban lévő információk bizonyos értelemben RNS-molekulákból „származnak”.
Vázlatszerűen:
Ősföldi körülmények (óceánok, vulkáni aktivitás, redukáló légkör, ózónpajzs sehol stb., stb.) + napfény, hő, elektromos kisülések (villám) + különféle természetes katalizátorok (agyagásványok, fémek, egyéb elemek stb.) -> ammónia, metán, víz, kénhidrogén, formaldehid, szénmomoxid stb., stb. -> purin/pirimidin-bázisok, cukrok, aminosavak, egyéb kismolekulák ŕ polinukleotidok, polipeptidek etc. -> kismolekulájú reakcióhálózatok alkotta kompartmentalizált rendszerekben („katalitikus chemoton”) RNS-molekulák -> DNS-molekulák.
Voila.
A fenti folyamat kb. ugyanannyira törvényszerű, mint ahogy az összeszorított markunkból kicsorgatott homok is törvényszerűen kúp alakú formát vesz fel egy sík felületen.
És hogy miért “bizonyos értelemben”? Hát mert mindez csak nyersanyaga volt azoknak az evolúciós folyamatoknak, melyek hatására a különféle gének – “a DNS-ben lévő információ” – megjelent. Azaz menet közben alakult ki az információ, ha így jobban tetszik.
Attól függ, mit nevezel információnak. Konkrétan a DNS által hordozott információ az evolúcióból származik.
(Vagyis az evolúció során kapcsolódott a DNS-hez az információ. Hogy létezett-e az információ, amíg nem létezett a DNS, azon lehet vitatkozni...)
azt hiszem ha a nyomorult atomok képesek voltak ugy összeállni, hogy nekem tudatom legyen akkor már nekik is vannak valamiféle szabad mozgási pályájuk (tudatuk), bizonyos határokon belül képesek dönteni, cselekedni és kommunikálni is
ennyi
ezért alakul ki mindenhol az élet ahol lehetséges
megszervezi saját magát
csak még azt szeretném tudni mi nyamvadt emberek mit szervezünk
mi van felettünk
Miki, ha az élet "véletlenül" alakult is ki, te azért még cselekedhetsz tudatosan ( ~ okkal).
Bélla, te meg kérlek ne személyeskedd szét a topikot :) Inkább szólj hozzá érdemben.
bár én elképzelhetőnek tartom, hogy TELJESEN véletlenül alakult ki az élet
adok rá 2%-ot
de akkor az eddigi élet is teljesen véletlen
az hogy suliba/munkába megyek/reggelit eszem és szarás után kitörlöm a seggem
1712-ben egy fiatal német vándororvos, Orffyreus szokatlan szerkezetet mutat be: egy kereket, ami állandóan forog,
súlyokat emel fel, hónapokon át lezárt szobában is mozog, s másik állványra is áthelyezhető. A kor tudósai és hitelt
érdemlő emberei többször is megvizsgálják a szerkezetet, látják, hogy nem külső hatás mozgatja a kereket. A feltaláló
nem árulja el, inkább a sírba viszi a titkot, de a 100.000 talléros vételárból nem enged. . .
Az 1920-as években egy fiatal amerikai elektrotechnikus, H. Moray egy fadobozt mutat be, amelyben kékesen világító
csövek vannak, s több kW elektromos energiát ad le heteken keresztül. Titkát a sírba viszi, mert senki nem fizeti meg a
kért vételárat. . .
Az 1930-as években egy osztrák erdész, Schauberger megdöbbenve látja, hogy a pisztrángokat nem sodorja le a gyors
hegyi patak. Kopoltyújukat tanulmányozva olyan áramlási csatornát épít, amelyből a víz nagyobb energiával lép ki, mint
ahogy belépett. Kevesen segítik a munkáját, eredményeit nem tudja hasznosítani. . .
Nikola Tesla, korunk nagy feltalálója a 30-as éveken olyan villanyautót épít, amihez nem kell külső energiaforrás. Ő
mégis szegényen, elhagyatottan hal meg . . .
Az ehhez hasonló esetek, történetek folytatódnak a legutóbbi évtizedekig, sorra tűnnek el ilyen találmányok
feltalálóikkal együtt.