Keresés

Részletes keresés

Flora Creative Commons License 2001.02.21 0 0 15
Érdekes ez a topic. Szerintem nem a szappanoperák színvonaláról szól, hanem arról, hogy okozhat-e ez személyiségre káros - orvosilag káros - szellemi függőséget.

A topicnyitó leírása elég ijesztőre sikerült ilyen szempontból, azt sugallja, hogy a mamának fontosabb a tv, mint a családi dolgok. A netfüggőségre is azt szokták mondani, hogy onnantól kezdve függőség, ha a munkánk, családunk, való életbeli dolgaink látják kárát. Innentől pedig ez már mánia.

A családomban egyszer volt ilyen, amikor hónapokig betegállományban volt egy rokonom, és mivel nem volt mit csinálnia, függővé vált a sorozatoktól. Már azt kérdezte tőlünk, hogy ha újra dolgozni fog, akkor hogy fogja látni az Esmeraldát ? (A kérdés elhangzása néma döbbetenet és pánikot okozott, és ebből rájöttünk, hogy nagy a baj.) De ahogy újra munkába állt, a való élet dolgai "visszahozták", és rendbe jött.

Kérdezek valami szokatlant és látszólag ide nem illőt, Szipolyka, ne sértődj meg: anyukádnak nem magas a vérnyomása ? ha igen, akkor méreti rendszeresen, beszedi-e a gyógyszereit ? vagy volt-e agyvérzése ? ne haragudj, de azt is tapasztalatból tudom, hogy a felszökő vérnyomás igen furcsa tüneteket képes produkálni, amelyek a normál viselkedést megváltoztatják.

Törölt nick Creative Commons License 2001.02.20 0 0 14
Nem akarnám én feladni - ezért is lett ez a topic... Csak nem tudom, mit tehetnék...
Yoo Creative Commons License 2001.02.20 0 0 13
Ne add fel, Szipolyka, én is úgy érzem, nem korlátozod a szabadságában, ha megpróbálod más irányba terelni.

Nem tartom jó megoldásnak, ha a szeretet és a szabadság nevében szótlanul nézzük a jelenséget, amint valamelyik családtagunk éppen szellemi beszűkülés felé veszi az irányt. (Én akkor is ki lennék akadva, ha romantikus csók és könny lapokat kezdene el olvasni az anyám, és arról is megpróbálnám lebeszélni. Egyszerűen azért, mert én ilyen vagyok, és remélem, ad a véleményemre.)

És ki mást érdekeljen, mit csinál, ha nem engem, a lányát? Természetesnek tartom, hogy te is azt szeretnéd, hogy az értelmes, okos anyukád ne ezekkel tömje magát.

Előzmény: Törölt nick (12)
Törölt nick Creative Commons License 2001.02.20 0 0 12
Rosaly,
Tökéletesen megfogalmaztad azt, amit érzek ezzel kapcsolatban, csak bennem mindez nem állt össze ilyen frappánsan és lényegretörően. Köszönet érte.
Nem lakunk együtt, nem.
El lehet őt rángatni a sorozatai elől, ha nagyon akarom: szívesen beszélget, néha egy kis kártyázásra is kerül alkalom (ha a két törpöt rá tudom bízni mondjuk az öcsémre és még egy jelentkezőre), esti programot se mond le a tévé miatt - ilyenkor egyszerűen elnézést kér, elhúz egy percre, és beprogramozza a videót. Majd megnézi éjszaka. Nem hinném, hogy valamit is tudok tenni a jelenség ellen. De elkeserít.
Rosaly_ Creative Commons License 2001.02.20 0 0 11
Kedves mindenki, sokkal inkább "álszenteskedésnek" érzem azt, ha valakit nem zavar, hogy az anyukája szellemileg mélyrepül. Mert itt egyáltalán nem az emberi szabadságjogokról van szó. Ha már ideálokról beszélünk, szerintem nincs annál szomorúbb, mint amikor egy értelmes ember elveszti az önmagával szembeni igényeit. Én biztos vagyok benne, hogy az anyukádat ezek a sorozatok nem befolyásolják, és túl nagy hatással sincsenek rá. Gondolom maga a tény keserít el, hogy ezekben lelki örömét. (Engem is elkeserített, amikor 'valaki' hazajött és bevágta magát a tévé elé... Á, mindegy.) Lényeg az, Szipolyka, hogy egyetértek. Nem tudom, hogyan lehet ezen változtatni. Talán úgy, hogy éreztetitek vele, mennyire fontos a véleménye, tanácsot kértek tőle, szóval nagyobb szerepet kap annál, minthogy puszta fül legyen, aki meghallgatja az "aranyos történeteket", vagy segít vigyázni a gyerekekre. Amikor még otthon laktam, a papámat pl. még egy izgalmas film elől is el tudtam rángatni, ha megosztottam vele egy 'problémát' (bármit) és tanácsot kértem tőle. Vagy olyasmiről kérdeztem, amiről tudtam, hogy őt érdekli (a filmen kívül).
Előzmény: Törölt nick (9)
Yoo Creative Commons License 2001.02.20 0 0 10
Kedves Linkelek,

természetesen nem gondolom, hogy akár Szipolyka, akár az én anyukám júingá válik.:)))

Tegnap este nem bírtam magammal, és örömmel írtam ezt a kis szösszenetet.:)) (Amiben azért az irónián és a szubjektív véleményemen kívül sok igazságot is felfedethetsz.:)))

Nos, igaz, hogy ritkán, de én meg abban lelem örömömet, időnként ráfröccsentem a gondolataimat a tasztaltársaimra.:))

Ha valaki vérkomolyan vette egyes részeit, az nem értette a szándékot, és nem érezte meg a játékos kedvemet.:)))

(Persze az is rém mulatságos, és el sem rugaszkodik a valóságtól, ha egy idős hölgy a botjával megy neki a Dzsokit alakító színésznek egy étteremben.:)))))

Üdv. Yoo

ps.: ne húzd fel magad, az élet egy nagy játszótér.:)))

Előzmény: Törölt nick (7)
Törölt nick Creative Commons License 2001.02.20 0 0 9
Ja, még valami.
Igazán könnyen tolerálom, hogy Apu minden nap megnézi a nemtommelyik híradót, és olyankor nem óhajtja az unokái csipogását hallgatni, mi több, teljes csendet kíván.
Ugyanez nehezemre esik Anyu délamerikai förtelemnézései kapcsán.
Törölt nick Creative Commons License 2001.02.20 0 0 8
Gondolkoztam a dolgon.
Nem akarok álszenteskedni, be kellett vallanom magamnak, hogy igenis maga a tény zavar, hogy Anyukám örömét leli ezekben a szappanoperákban. Egyrészt, mert olyan filmekről van szó, ahol a történet bárgyú, a színészi teljesítmény csészealjnyira nyitogatott szemekben és sűrű "oh, oh"-okban merül ki, és egyáltalán: az egészről ordít, hogy kb. 1 nap van egy epizód létrehozására. A másik ok viszont, hogy ha Anyu egész életében ezt csinálta volnam, akkor valószínűleg már megszoktam volna. De igenis, es nem más, mint szellemi leépülés, szellemi tunyaság. Ahogy az én drága jó főnököm fogalmaz: úgy tűnik, Anyu LEÁLLT.
Csak hogy legyen összehasonlítás: Apukám (már szintén nyugdíjas) nemrég vett egy biciklit, és minden nap lemegy a Margitszigetre vagy máshova kerekezni egyet. Ezzel kapcsolatban sokkal jobb érzéseim vannak. Nála nem tapasztalom ezt a leállást.
Jó, igaz, ami igaz: ha valaki egy életen át dolgozik, annak joga van utána a pihenésre. De könyörgöm, miért pont ILYENre?
Tudom, hogy nincs abszolút értékrend. Nem is lehet. De azért az Esmeralda-bámulás napi két órában eléggé mélyrepülés, ebben talán legtöben egyetérthetünk.
Tavaly nyáron nagyon sokat voltam lent a kisfiammal különböző játszótereken. Sokáig nem értettem, miért van az, hogy hat óra előtt öt perccel az addig türelmes anyukák fúriákká váltak, és bármilyen játék kellős közepéből kirángatták a gyereküket, és hat órára kiürült a játszótér. Aztán egyszercsak jött a megvilágosodás: Hát persze, hatkor kezdődik az Esmeralda!
Nem ciki? Úgy őszintén!
Yoo Creative Commons License 2001.02.20 0 0 6
Kedves Atalanta,

A téma magával ragadott.:)) Azért nem baj, ugye, ha aggódok szeretett hozzátartozóm lelki üdvéért?:) Szabadságjog ide vagy oda, értem én, nagyon is, Szipolyka miért foglalkozik Anyukája tv-nézési szokásaival.

Akkor nézzük, miért ódzkodok a sorozatok kábítószerként való alkalmazásától.
A tv szuggesztív ereje önmagában nagy, az állandóan tv-t nézők a való élet világát a képek világába helyettesítik be.

A sorozatok szereplőinek viselkedése mintául szolgálhat, ha a néző azt látja, hogy kedvence, -legyen mondjuk Dzsoki Júing- (előre is elnézést kérek a fantáziátlanságomért, illetve tájékozatlanságomért, valószínűleg kevés nevet tudok majd felidézni, lévén szappanoperaundoritiszes) elképzelhetetlenül gazdag, sikeres, nők bálványa, s mindezt nem mással, mint ármánykodással, aljas kis intrikákkal, hazudozással éri el, kapva ugyan pár pofont is, de hát a lényeg mégiscsak a lényeg, hajlamos lesz követni a példát. Na nem milliós olajüzletekben fog utazni, csak a kollégáinak tesz kicsit alá, csak a szomszédot bosszantja kicsit, stb. Ha a Dzsoki felrúghat minden erkölcsi normát és szabályt, én miért nem?- gondolhatja. Hiszen a tv-ben futó sorozatoknak nincs súlyuk, a képek változnak, a Bobi megbékél, csak nem biztos, hogy az élet is ilyen jó forgatókönyvíró lesz, mert a kolléga esetleg nem felejt olyan könnyen.

De a happy end is biztosra vehető, a vak parasztlány egyszer csak gazdag földbirtokos szülőkre talál, a szegény szolgáló férjhez megy a gazdájához, a mindenféle intrikákkal szétválasztott szerelmesek egymás karjaiba borulnak a befejező részben, a gonosz pedig elnyeri méltó büntetését. Boldogok csakis akkor lehetünk, ha gazdagok vagyunk és szépek, hát milyen szörnyű szembesülnünk a létminimumon egyensúlyozó átlagos énünkel.

Na de , a helyzet talán mégsem ilyen egyszerű. Mert van egy másik „valóság” is a sorozatokban. Olyan körmönfont inrikák, mesterkedések gazdagíthatják az arra fogékonyak eszköztárát, amire álmunkban sem gondolnánk. Lopjunk el egy gyereket, cseréljük ki a kisdedeket a bölcsőkben, váljunk sorsok irányítójává. Hiszen a mindennapi hőseink is megteszik. Egy idő után az állandó dresszírozás következményeként egyre nehezebbé válhat megkülönböztetni a valóságot a hazugságtól, a filmvilágot a realitástól.

Ezekben a sorozatokban ráadásul nincs semmi gondolkoztató elem, készen kapjuk a problémákat és megoldásokat is. Nem készteti a nézőt az agya használatára, bambán, üveges szemekkel meredhet a képernyőre, nem mozgatja meg a fantáziát, mint a könyv, hacsak abban nem, hogyan alkalmazzuk a Júingok nyomulását a saját életünkben.

A tv által kínált álomvilágra különösen fogékonyabbak átviszik kedvenc szereplőjük gondjait a magánéletükbe, a szappanoperák végsőkig fokozzák a konfliktust, a feloldozás sok részen át elmarad, a felgyülemlett érzelmi töltés kihathat a családi életre, valós kapcsolatokra. (Olyan ideges vagyok, ez a szegény Izaura meddig szenved még attól a szörnyű Leonsziótól? Mingyá lecsapom a kölykömet, hogy még ilyenkor is játszani akar, amikor én teljesen odavagyok azért a szegény lányért, hát nemveszi észre?)

Na de amíg a mama a brazil (tulajdonképpen nem is brazil, csak brazil gyártású, mert inkább olyan semmilyen, megfoghatatlan kutúra nélküli massza, mert így mindenkinek eladható) kedvencéért aggódik, szegény kisgyerek a Dagóbert bácsi aranyfürdőzéseit nézi, és már óvodáskorában tudatosul benne, hogy csak és kizárólag akkor lehet boldog, ha tengernyi aranyban, kincsben fürdőzhet meg. A harácsolás itt nem bűn, hanem követendő példa, az elanyagiasodás csírája már el is van vetve.

Ja, elfelejtettek beszélgetni egymással. Na nem baj. Hiszen már kezdődik is a következő sorozat. A papa meg elszalad venni egy tv-t, hogy ne vesszen össze a család, melyiket nézzék a sok közül, így nagy valószínűséggel megússzák egymás agyoncsapását. Hacsak...nem kezdődik meccs, mert akkor vagy a maminak vagy a gyereknek át kell engedni a tv-t a papának.:))

Bocsánat a hosszúságért, mentségemre szolgáljon, hogy ritkán írok kisregényt az indexen.:))

Üdv. Yoo

ps.: Szabadítsuk fel az elnyomott szappanoperakedvelő nagyikat! (De csak annyira, hogy nekünk is maradjon belőlük egy kevés.:)))

Előzmény: Atalanta (5)
Atalanta Creative Commons License 2001.02.20 0 0 5
Kedves Yoo,
lehet, hogy furcsán fog hangzani, amit mondok, de én ezt egy általános szabadságjogi problémának érzem. Úgy gondolom, hogy egy nagymamának is van privát élettere, amit ízlése szerint jól-rosszul beoszthat, és nem kell haptákban állnia, hogy mikor akarnak vele beszélgetni, vagy mikor akar játszani vele az unokája. Biztos lehet ezeket a dolgokat valahogy családilag és napirendileg egyeztetni és én nem a sorozatfüggést érzem problémának, hanem ha családtagok részéről emögött kimondatlan befolyásszerzés, hierarchia tükröződik. Gondolj bele, hogy fogadtad volna kamaszkorodban, ha megmondták volna, hány percet tölthetsz mondjuk zenehallgatással naponta. Ötven felettieket az én tapasztalataim szerint még nehezebb "megnevelni". Miért kéne?
Atalanta
Előzmény: Yoo (4)
Yoo Creative Commons License 2001.02.19 0 0 4
Kedves Atalanta,

szerintem van miért aggódnia Szipolykának, és nagyon megértem az aggodalmát.
Arról most nem beszélek, hogy szerintem milyen szellemi színvonalat képviselnek ezek a sorozatok, mert nem akarok senkit megbántani, aki nézi őket.
Viszont itt nem csak ízlésről van szó.
Én sem azért próbáltam anyámat leszoktatni a sorozatokról, mert tartottam az elhülyülésétől. Hanem azért, mert egyre több időt töltött ezeknek a nézésével, és bizony nálunk is előfordult, hogy nem beszélgethettünk vele, ezekhez igazította a programjait, időre haza kellett érnünk, mert kezdődött a legújabb epizód, ingerült lett, ha a gyerekem játszani szeretett volna vele.
Míg egy könyvet vagy egy bélyegalbumot akkor vesz elő az ember, amikor akar, és akkor teszi le, amikor akarja, a szappanoperák beosztják az erre hajlamos emberek napjait. Befolyásolják az emberi kapcsolataikat, értékrendjüket. Ezt már nyugodtan nevezheted függőségnek is.
Yoo

Előzmény: Atalanta (3)
Atalanta Creative Commons License 2001.02.19 0 0 3
Kedves Szipolyka,
oké, de biztos, hogy ez függőség? Régen, ha valaki falta a könyveket, állandóan moziba/edzésre járt, vagy bélyeget gyűjtött, attól még nem volt függő, nem is hívták így, és kirívó esetektől eltekintve nem is "kezelték a problémáját". Attól tartok, hogy túl sok divathullámot próbálunk diagnosztizálni a környezetünkben, erre néhány itteni topic is lehet példa. Ahogy én látom, nem kell aggódnod.
Atalanta
Előzmény: Törölt nick (2)
Törölt nick Creative Commons License 2001.02.19 0 0 2
Na jó.
Próbáljuk meg kétfelé bontani a kérdést: a. butító sorozatok nézése, b. függőség valamitől.
Ha elvonatkoztatunk az a. ponttól (bár ez számomra eléggé nehéz, tekintve, hogy tényleg nagyon rühellem a szappanoperákat), még mindig marad a b. pont.
Nehogy azt mondd, hogy nem baj!
Igaz, nem úgy károsít, mint a cigaretta, az alkohol vagy a kábítószer, inkább olyasmi, mint a netfüggés, de ártalmatlannak semmiképpen nem nevezném!
Így OK?
Atalanta Creative Commons License 2001.02.19 0 0 1
Miért kéne egy 58 éves nyugdíjas villamosmérnök (nagy)mamának időközben felnőtt lánya ízléséhez igazítania szellemi fejlődését?
A "mit tegyek" kérdésre az én válaszom az: engedd nyugodtan függeni és mélyrepülni.
Atalanta
Előzmény: Törölt nick (-)
Yoo Creative Commons License 2001.02.19 0 0 0
:))))))))

Az én anyukám rögtön az elején meg lett regulázva.:))) Rendszeresen zaklattuk a sorozatai alatt, telehordtam a lakását könyvekkel, amiket később számonkértem rajta, néha dulifuliztam, hogy nem beszélget velem, így szenvedő ábrázattal felhagyott a tv bámulásával.:)))(Most már nem tudja követni őket, lemaradt, hehe:))) Még időben.:))) Elkerültük a függést.:))) Most már csak egyet néz, és a jutalmazás elvét követve ez alatt az egy sorozat alatt békén hagyjuk.:))) Értékeli is.:)))

Sok sikert.:))

Előzmény: Törölt nick (-)
Törölt nick Creative Commons License 2001.02.19 0 0 topiknyitó
Segítség!
Az Anyukám TV-sorozatokat néz.
Ez magában még nem tragédia - bár megvan a véleményem.
Baj az, hogy függőségbe került. Kezdődött az Esmeraldával. Nap mint nap a TV elé volt szegezve. Alig vártam már, hogy vége legyen a nyolcezer résznek. Na, vége lett, és sokra mentem vele. Jött az Izécske, a Bigyócska és a Fenetudjakicsodácska. Most ott tart, hogy hármat néz egyszerre, és mivel ebből kettő egyidőben megy, az egyiket videóra veszi, és megnézi később.
Van, hogy átjön hozzám segíteni (pl. ha egyedül vagyok a két ördögrossz gyerekkel). Átjön, és TV-zik. Miközben otthon veszi a videó!!!!!!!!
Próbálja elvenni a dolog élét, mert valahol ő is érzi, hogy ez nincs eléggé rendben. Azt mondja: megyek nézni a f"-ságot. Csakhogy ez nem csökkent semmit, éppen olyan rettenetes. Ma például az (egyébként végletekig imádott és bálványozott) unokájáról akartam mesélni valami kis aranyos történetet, erre lepisszegett, mert a sorozatában valamelyik hápé valami levelet olvasott fel krokodilkönnyek és sűrű szenvedés közepette.
Az anyukámról: 58 éves, nyugdíjas, és eredetileg villamosmérnök.
Öcsém szerint azt próbálja pótolni ezekkel a förtelmes, színészileg és sztori tekintetében zéró műsorokkal, ami az ő életéből kimaradt.
Nem hiszem, hogy ezen az állapoton változtatni akarna, de én rémülten nézem a szellemi mélyrepülést. MIT TEGYEK?
Aki esetleg szereti a fenti sorozatokat, az kérem, bocsássa meg a hangvételt - írja annak a számlájára, hogy az egyetlen ANYÁMRÓL van szó.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!