„Ha a civilizációt az anyagi technológia (internet, űrrepülés) alapján mérjük, akkor mi tartunk előrébb. Ha azonban a civilizáció mércéje az univerzummal való tudatos összekapcsolódás és a transzcendens törvényszerűségek anyagi formába öntése, akkor a Nagy Piramis építői olyan tudás birtokában voltak, amelyet mi ma még csak próbálunk visszafejteni.”
Amennyiben egy civilizáció magas szintű csillagászati, kozmológiai ismeretekkel rendelkezik, (rendelkezett), akkor hová dugta a földi és az űr teleszkópjait? Mivel a szabad szemmel való csillagvizsgálás elég kezdetleges műfaj. A távoli galaxisok megszámlálása még ma sem befejezett, csak becslések alapján történik.
Amennyiben a Nagy piramis egy „időkapszula”, akkor miért nem hagyták benne a „gépeiket és szerszámaikat”, amivel készítették? Azzal még jobban ámulatba ejtettek volna bennünket. ;-)
Mert nem a materiális produktumok alapján, hanem filozófiai értelemben transzcendentális értékek alapján, mint a matematika, a csillagászati precesszió, a kőfizika és a rezonancia alapján közvetít üzenetet minden idők embere számára. Míg a modern ember a technológiát az anyag feletti uralomra használja, az egyiptomi piramisépítők a tudományt (matematikát, fizikát) a szakrális renddel (Maat) való összhang megteremtésére fordíthatták.
Ha a civilizációt az anyagi technológia (internet, űrrepülés) alapján mérjük, akkor mi tartunk előrébb. Ha azonban a civilizáció mércéje az univerzummal való tudatos összekapcsolódás és a transzcendens törvényszerűségek anyagi formába öntése, akkor a Nagy Piramis építői olyan tudás birtokában voltak, amelyet mi ma még csak próbálunk visszafejteni.
Az elveszett civilizációk kutatása is rámutat arra, hogy a mi, szinte végtelen világegyetemünkben a megszámlálhatatlanul sok életforma evolúciója nem mind egy irányba vezet, hanem elképzelhetelenül sok fejlődési útja van az életnek és az értelemnek.
„Egy ilyen szintű mérnöki kultúra nem 100 év alatt alakul ki. Ehhez kell generációkon átívelő kőmegmunkálás, csillagászati mérés hagyománya, geodéziai tudás, szervezési kultúra, kozmológiai világkép. Ez minimum 1000–2000 évnyi előzmény. A legkoherensebb kép ma az, hogy létezett egy hosszú fejlődésű, magas szintű őskultúra, ennek tudása részben túlélte a globális kataklizmát, Egyiptom ezt a tudást örökölte töredékesen, a Nagy Piramis ennek a hagyománynak az utolsó nagy megnyilvánulása.”
Azt magam is gyanítom, hogy egy fejlett civilizációnak több ezer év előzménye van. Azonban nagyon hiányos a bizonyíték róla. Amennyiben a Nagy piramis egy „időkapszula”, akkor miért nem hagyták benne a „gépeiket és szerszámaikat”, amivel készítették? Azzal még jobban ámulatba ejtettek volna bennünket. ;-)
A Nagy Piramis szándékosan, teljesen elzárt rendszer lett. Nem maradt működő bejárata – még a beavatottak számára sem. A végső rituálé után a papok a még nyitott járatrendszeren keresztül hagyták el a piramist. A gránit záródugók csak ezután kerültek a helyükre, majd kívülről fejezték be a turai mészkővel burkolást és tüntették el a bejáratot. A piramis így szándékosan vált véglegesen zárt rendszerré. A Nagy Piramis olyan időkapszula, amely nem információt, hanem rendet őriz, és amelynek értelme az emberiség fejlődésével együtt tárul fel.
Egy ilyen szintű mérnöki kultúra nem 100 év alatt alakul ki. Ehhez kell generációkon átívelő kőmegmunkálás, csillagászati mérés hagyománya, geodéziai tudás, szervezési kultúra, kozmológiai világkép. Ez minimum 1000–2000 évnyi előzmény. A legkoherensebb kép ma az, hogy létezett egy hosszú fejlődésű, magas szintű őskultúra, ennek tudása részben túlélte a globális kataklizmát, Egyiptom ezt a tudást örökölte töredékesen, a Nagy Piramis ennek a hagyománynak az utolsó nagy megnyilvánulása.
„a Nagy Piramis egy passzív technológia. Nem sugároz semmit, de a puszta létével, tömegével és geometriájával olyan "tisztító állomást" hoz létre, ahol az emberi idegrendszer visszanyerheti eredeti, kozmikus (azaz koherens és zajmentes) állapotát. Ez a "kozmikus rend élményszerű megtapasztalása" – ahol a fizika és a tudat eggyé válik.”
Ez nagyon jól hangzik, így 5000 év távlatában. Amikor elkészült, volt simára csiszolt fehér burkolata, de nem volt nyilvánosan használható bejárata. Még az akkori fáraónak sem. Az istenadta nép, pedig csak messziről csodálhatta, mit sem tudva arról, hogy a kozmikus rend megtapasztalását szolgálja.
A Nagy Piramis nem épület, nem erőmű, hanem kozmikus szimfónia kőbe fagyasztva: a végtelen kör (π), az örök növekedés (φ) -a világegyetem rend, az ember része ennek a rendnek, az építészet a kozmológia földi leképezése -, az idő nagy ritmusa (precesszió), a történelem disszonanciája (kataklizmák), és a végső feloldás az emberi koherencia: annak az állapotnak az elérése, amikor megszűnik a belső és külső világ közti feszültség, és az ember újra összhangba kerül a létezés rendjével - rezonanciafenntartás. A Nagy Piramis nem egy „haszonelvű” gép (power plant), hanem egy tudati tértechnológia.
Az állapotváltozás fizikája - A Nagy Piramis olyan extrém módon zajszegény, szimmetrikus és rezonánsan stabil teret hoz létre, amely a benne tartózkodó ember idegrendszerét ehangolódás útján alacsony zajú, nagy koherenciájú állapotba kényszeríti. Ez az állapotfizikai átrendeződés a tudat szerkezetének teljes újraszinkronizációját eredményezi. Az emberi idegrendszerre optimalizált tér. Nem a piramis van ráhangolva a kozmoszra, hanem a piramis különleges tere kényszeríti rá az embert, hogy „behallgasson” a saját biológiai és tudati működésébe.
a Nagy Piramis egy passzív technológia. Nem sugároz semmit, de a puszta létével, tömegével és geometriájával olyan "tisztító állomást" hoz létre, ahol az emberi idegrendszer visszanyerheti eredeti, kozmikus (azaz koherens és zajmentes) állapotát. Ez a "kozmikus rend élményszerű megtapasztalása" – ahol a fizika és a tudat eggyé válik.
A legnagyobb technológia nem az, ami hozzáad a világhoz, hanem az, ami visszavezet a rendjéhez.
Mert a Nagy Piramis kőbe írja, hogy a Földalatti kamra az alvilág, a Királynő kamrája az átmeneti világ, a Nagy Galéria az emelkedés, a Királykamra a csillagvilág. A fenti égboltról és a lenti földről folyamatosan együtt gondolkodtak. A piramis a növekedés és az idő szimfóniája: a geometria segítségével ábrázolták az égi és földi erők egyensúlyát, a születés, halál és újjászületés ciklusát. Ozirisszé válni = átrendeződni, újjászületni. Az egyiptomiak számára a geometria nem absztrakt matematika volt (ezt csak korunk értelmezi így), hanem a kozmosz működésének láthatóvá tétele.
Geoffrey Drumm elmélete (melyet „The Land of Chem” néven publikál) meglepően részletes és minden egyes belső kamrának specifikus funkciót tulajdonít a vegyipari folyamatban. Az ő elmélete szerint a Nagy Piramis egy metán- vagy ammóniagyártó üzem volt.
Íme a folyamat részletes lebontása a kamrák szerint:
1. A Földalatti Kamra (The Subterranean Chamber) – A gázfejlesztő
Drumm szerint ez volt a folyamat kiindulópontja. Itt nagy mennyiségű szerves anyagot (például guanót vagy növényi hulladékot) kevertek vízzel.
A funkció: Egy anaerob emésztő tartályként működött, ahol a bomlási folyamatok során metángáz szabadult fel.
Bizonyíték: A kamra szabálytalan aljzata és a benne található mély aknák a gázképződés során keletkező üledék kezelését szolgálhatták.
2. A Királynő Kamrája (The Queen’s Chamber) – A vizes oldat készítése
Ebben a kamrában történtek a folyadékalapú kémiai reakciók. Drumm szerint itt állítottak elő egy telített oldatot (például mésztejet vagy ammónium-hidroxidot).
A "Légaknák": Szerinte ezek nem csillagászati tájolású járatok, hanem beömlőnyílások, amelyeken keresztül a piramis külsejéről adagolták a vegyszereket (például kénsavat vagy sósavat) a kamrába.
A rézkapcsok (Gantenbrink-ajtó): A járatok végén található réz szegecseket elektródákként vagy olyan érzékelőkként értelmezi, amelyek a folyadékszintet vagy a kémiai reakció intenzitását jelezték.
3. A Nagy Galéria (The Grand Gallery) – A kompresszor
Ez a leglátványosabb része az elméletnek. A Galéria meredek emelkedője és az oldalfalakon található 28 pár bemélyedés (horony) Drumm szerint egy mechanikai szerkezetet tartott.
A funkció: Egyfajta lengődugattyús rendszer vagy súlysorozat mozoghatott itt fel-le, amely a gázokat sűrítette össze.
Rezonancia: A Galéria kialakítása segítette az akusztikus rezonanciát, ami katalizálta a gázok keveredését és sűrítését, mielőtt azok a Király Kamrájába kerültek volna.
4. A Király Kamrája (The King’s Chamber) – A végső reakció és a gránit szerepe
Ez volt a piramis "szíve", ahol a legnagyobb nyomás és hőmérséklet uralkodott.
Vörös gránit: Miért használtak gránitot a mészkő helyett? Drumm szerint azért, mert a gránit kvarctartalma piezoelektromos tulajdonságokkal bír, és bírja a hőt és a savas környezetet.
A "Szarkofág": Nem koporsó, hanem egy nyitott tartály, amelyben egy katalizátor (például vas-oxid vagy más fém) volt elhelyezve. A sűrített gázok ezen a katalizátoron áthaladva alakultak át a végtermékké.
Tehermentesítő kamrák: A kamra feletti hatalmas kőtömbök nem csak a súlyt tartották, hanem egyfajta "hűtőbordaként" vagy nyomásszabályozó tartályként funkcionáltak, hogy a rendszer ne robbanjon fel a feszültségtől.
Drumm rendszere belsőleg koherens, de nem kompatibilis a kőzetfizikai valósággal. A piramis túl tiszta, túl ép, túl nyomtalan ahhoz, hogy vegyi üzem lett volna. Viszont pontosan olyan, amilyennek egy tudat–állapotgépet várnánk. A piramis nem metánt termelt, hanem embert alakított át és az építők korának világmindenség modellje volt.
Nézem azt a videót és feldühít a balfék G.D. Jó, megbolondultam, azért még lehet véleményem a hímsoviniszta világszemléletről. Kezdve a Kardasov skálával, az egyesnél ugye taccsra vágod a saját bolygód, kettesnél meg már kikacsingatsz a Födön kívülre is. De ez nem elég, felzabálnád az egész világegyetemet is, ha lehetne. Ez egy torz szemlélet, hibrid tenyésztett agyfertőzés, amit direkt nyomatnak és lám beszivárog az oktatásba, játékokba, hogy minél korábban kondicionáljuk pusztítás-fogyasztás-cserére a lelkeket. Ja a hímsovinizmust ezúttal úgy értem (most szabadon)a férfias játékok: fegyver, haladás, gépek. Azt hiszem a világunk is jól szemlélteti, hogy az I-es típusú civilizáció végül felfordul a gyárakban, és a nyers olaj oltárán feszül keresztre. Miután pár napra kiütött ez a videó, lássuk miről is szól, innen folytatom:
Hát ennyire ökrök lettek volna Egyiptomban? Műtrágya? Bár az tényleg nagyon fontos, választási pénzek születnek belőle, balfékeknek. A napszúrás elég rossz közérzetet okoz, de hülye azért nem lesz tőle senki. Régen nem kellett árnyék, mert mézzel, őscetekkel folyó paradicsom volt és őstenger is, ezt csak azért írom, mert erős a gyanúm, hogy Drumm napszúrás után adott életet az elméletének. Mindenekelőtt a kábult riporter benyomja a gyilkos edényeket, meg a vörös fény hajterápia reklámot. Na erről beszéltem! Direkt nyomás mert az agy már nem bír ellene tiltakozni, el vagyunk kapva. Marad a lakatlan sziget ha nyugalmat akarsz. (De ide benyomunk még egy almareklámot!)
Szóval téves, ha általánosítja, hogy ki mit tenne, ha a másik bolygóra ér. Az egy dolog, hogy neki műtrágya kell mert szerinte a földönkívüli világban ez a legfontosabb.
A fémek kinyerése is elég férfias, mint a karcinogén hullagrill. Na most, ha kinyertük a fémeket akkor gyárakat kell építeni (ha nem hozol magaddal). Azt mondja Drumm, hogy az Annunaki evidence, hogy fémbányászatban, vegyi anyagokban utaztak. Hm. A riporter ekkor felriad, és rákérdez, hogy honnan jöttek az Annunakik ide? Most a gyengébb idegzetűek ne olvassák tovább: ők a Marsról jöttek, és mindenük megvolt, hát spontán vagy unalomból esetleg direkt, közbejött a majom spin-off liezon. Azért el kellene dönteni, hogy rakétát akarunk kilőni, vagy műtrágyát keverni. Ha el akartak repülni itt hagyva a meggyalázott majmokat, akkor újjáépítették a hajókat a fémből és orövoár. Na de mi volt az úti cél, ha a Marsnak annyi. Amikor a riporter már eléggé felélénkült, a mandró leoltja, hogy ő nem is gondolta ezt komolyan, nem is a földönkívüliek piramisoztak.
A jégkorszak után kellett menteni a menthetőt, ekkor a riporter már-már George dáblw Bush-ra hajazó majomtekintettel árulja el felmenőit. Rövidzárlat. Jön az egyik fétis: muskéták, bombák. Nagyon szerencsés vagyok, hogy lenémítva nézem a fordítást, és így nem kell a szereplőket. Mert a főhős nagyon megérdemelne egy botox injekciót a szemöldökei közé.
Utána jön Avebury henge mint akkumlátor. Az áramlat dallammal módosítja a vetőmagokat. Ezt annyian mondják, még a végén igaz lesz, mint a tech-soviniszta világvallás. Jó, adjunk esélyt ennek az elgondolásnak, hiszen már nem megfagyva, de még dideregve a túlélőknek élelemre van szüksége, ehhez pedig mezőgarázdálkodás kell. Én ugyan beértem volna hallal, nyúllal és vadmálnával is, de mindig a férfiak döntenek.
A villámlást forszírozzák megint - áram a kövekben - ? A henge pozitív (ezt már megbeszéltük a méheknél is, pont hogy negatív) de lehet, hogy a kifinomult neolitikus neurotikus kifejlesztette a villámcsalogatást. A riporter felteszi végre a kérdést, hogy miért kell villám? Nem hiszem el: műtrágya! Felteszem én is a kérdést, hogy miért nézek ilyeneket? Csakis az lehet az oka, hogy az életfogytig tartó tanulást injektálták belém a nyugati démonok, pedig kézzel-lábbal tiltakoztam ellene régebben, erre sok szemtanú is van. Elalszik az életösztön: víz, gáz, hűtőszekrény, szájfény, és a végén még ilyen videók megnézésére is ráveszik az embert tudat alatt. Megtudjuk, hogy vízben oldódó nitrát képződik a villámnak hála. Éppen túlélték a kataklizmát, és máris milyen nagy tettekre ragadtatták magukat! Ez szép. Amikor feladnám, jönnek a göbekli táskákkal, és a húsvéti szigetekkel, de ezekben csak annyi a közös, hogy a mindennapi zivatarfelhőinket add meg nékünk ma.
Itt idegi alapon beletekerek, de a tollas kígyóba is a villám csap. Á értem már! Az obeliszk is csalétek a villámnak. Hiányolják a képet a folyékony higanyról, a Nap és Hold piramisok alatti alagútrendszerből, hát ezzel én is így vagyok. A beágyazott csillámot is megnézném kicsit. Evidence: a higanyt az arany és ezüstérc feldolgozásához használták a nagy alkimisták.
Beletekerek: a fehér ló mint villámgenerátor...
Beletekerek: spanyol viasz: ugyanazok a működési mechanizmusok az összes titokzatossá kikiáltott építménynél. A világ összes struktúrája: ekkor a riporter egy megbűvölt kígyóként moccan, bár eddig sem volt éber.
Beletekerek: mokattam-formáció, ez mind mészkő. Szerápium és ultrahang, ugorjunk.
Szerencsére három óra után már felirat sincs, így elengedem. Senkinek sem engedném a megtekintést!!!
Az istenkirály Ozirisszé válása és a jövő orvoslása ugyanannak az időtlen tudásnak két különböző olvasata. Az egyik a lélek nyelvén szól, a másik az idegrendszerén. A Nagy Piramis nem választott köztük. Egyben tartotta őket. A valódi felismerés:
a legmélyebb tudás nem csak technológiai – hanem emberi is. A Nagy Piramis nemcsak egy elképesztő technológia emlékműve, hanem annak bizonyítéka, hogy az ember legmélyebb tudása nem a gépekről, hanem önmagáról szól.
Elysium - rezonancia - jövő orvoslása - Ozirisszé válás...... mind ugyanarra a kérdésre válaszol: hogyan lehet az embert újra egésznek érezni?
A Királykamra gránittere nem enged meg „labor-alkímiát”, de megenged egy rituális–proto-alkímiai kísérletet, ahol az átalakítás tárgya elsődlegesen az ember, másodlagosan pedig a finom anyag (illat, pára, hang).
A felsorolt nyomok: feketedés, mikroszkopikus elszíneződés, pirolízis-jellegű égés, oxidáció, kalcit újrakristályosodás, sóvirágzás a kamrákban együtt kizárják az anyagtermelő alkímiát. A beavatási eszköz: az ember „fekszik” az átalakulásban.
A gízai Nagy Piramis Királykamra déli falának néhány centiméteres megsüllyedése és a tehermentesítő gerendák elmozdulása lassú, hosszú távú statikai–anyagfizikai folyamatok eredménye: nem robbanás, nem földrengés, nem „alkimista baleset”.
Ha belső robbanás (pl. hidrogén) történt volna, akkor kötelezően látnánk radiális repedéshálókat, spallációt (kőfelület lepattogása), sokkhatásos mikrorepedéseket kvarcban, irányított deformációt (nem lassú süllyedést). Ezek nincsenek jelen. A fal nem „szétfeszítve”, hanem lassan elmozdulva viselkedik. Ez dinamikus eseménnyel nem egyeztethető.
Egy földrengés hirtelen, rángatózó terhelést ad, inkább nyíró- és csúszási sérüléseket okoz, repedések irányítottak, nem „kúszóak”. A Királykamrában nincs jellegzetes szeizmikus töréskép, nincs összeomlási nyom és nincs rétegelcsúszás.
Ha savas, hővel járó vagy gázfejlődéses kísérlet zajlott volna, lett volna pl. savmarás a mészkövön vagy hőátalakult ásványfázisok stb. Semmi ilyesmi nincs dokumentálva, nem hagyott maga után nyomot.
A legvalószínűbb magyarázat - lassú statikai kúszás - tervezett engedés. A Királykamra felett több millió tonna kő, koncentrált terhelés van - gránit (merev) + mészkő (rugalmasabb) - idővel a kőzet kúszik. A gránitgerendák nem díszek, hanem energiaelvezető elemek, elnyelték és szétosztották a terhelést - elmozdultak, működtek, kezdeti feszültségeket elnyelték, ma már statikus állapot van - a matematika szimfónia gránitterem még ma is áll, és még évszázezredekig állni fog, ha az ember nem siet a természet helyett pusztítani.
Drumm elmélete érdekes, de ipari méretű vegyipari termelésre a bizonyítékok hiányoznak. Viszont biztosnak tűnik, hogy a piramis nem passzív sír. Aktív energetikai–szimbolikus rendszer, de nem termel energiát és nem termel ókori-ipari méretekben kémiai anyagokat. Akusztikailag aktív rendszer - a Királykamra gránit tere rezonáns frekvenciákon erősít hangot, 110–120 Hz környéki állóhullámok vannak, dobolás, kántálás → testrezonancia keletkezik. Ez a rendszer a tér, hang, izoláció és geometria révén pszichofiziológiai állapotváltozást idézett elő - ember-tér kölcsönhatás, az idegrendszer átkapcsol. Pára–légáramlás mint szabályozott mikroklíma rendszer is biztos létezik. Csillagászati funkció, irányultságok egyértelmű. Alkalmi kémiai használatra vannak jelek, pl. feketedés, mikroszkopikus elszíneződés egyes kamrákban, oxidáció, pirolízis, kalcit újrakristályosodások, sóvirágzás.... magyarázhatók szerves égéstermékekkel, páravándorlással.
... Az újabb bizonyítékok azonban nézeteltérésekhez vezettek az őskori kutatók között a Lapita kulturális komplexummal kapcsolatban: valószínűleg egy későbbi tengerjáró bevándorló hullámmal érkezett Fidzsi-szigetekre. Véleménykülönbség van abban a tekintetben is, hogy milyen gyorsan vándorolt (túl gyorsan) a Lapita kultúra , amely egyértelműen a polinézekhez kötődik, Délkelet-Ázsiából Melanézián keresztül Fidzsi-szigetekre, majd onnan Kelet-Polinéziába. A Mariana-szigeteket valószínűleg Kr. e . 1500 körül telepítették be . Lehetséges, hogy a Marquesas-szigeteket már az Kr. e. 2. században letelepítették , nem pedig Kr. e. 300-ban , amikor Hawaiin települések keletkezhettek. A Társaság-szigeteket legalább a Kr. e. 9. században lakták .
"3300 körül az ausztronézek kelet felé költöztek a Bismarck-szigetcsoportra és Pápua Új-Guinea északi partvidékére. Olyan területekre érkeztek, amelyeket korábban pápua népek laktak, és a két kultúra egyesülésével létrejött egy új kultúra, a Lapita. Ez az új kulturális komplexum mindkét szülőjük vonásait hordozta magában, így az általuk készített kerámiák is ezt tükrözték.'
Nekem az is gyanús hogy Délkelet-Ázsia majd a szigetvilág (azelőtt sekély világ, ahol könnyedén lehetett közlekedni) volt a fazekasság bölcsője. Nem gondolnám, hogy az óceáni népeknek szüksége lett volna fazekasságra. Legfeljebb ha végleg letelepedtek. A cserepek viszont feltűnően nagy mennyiségben és egyforma technikával kidolgozva jelennek meg.
Geoffrey Drumm is a researcher who runs @thelandofchem YouTube channel and presents a comprehensive theory that the Egyptian Pyramids were designed to produce chemicals on an industrial scale for agriculture, metallurgy & fuel production.
Dr. Gibbons és társszerzője, Dr. Fergus Clunie elmélete 1986-os, s van ami igazolódott ezekből. Kicsit kevésnek érzem, hogy 12-15 ezer évvel ezelőtt a tengerszint csak a mai alatt 20 és 45 méterrel a mai alatt ingadozott volna. Ez az ábra szerint 70 és 110 méter közt volt: https://courses.ems.psu.edu/earth107/sites/earth107/files/Unit2/Mod4/Figure17.jpg
Igaz, a jégkor óta lévő tengerszint-emelkedéseket nem lehet egyformán számolni a világ partjain. Ebből nehéz kormeghatározást kinyerni. Hiszen a jéggel lenyomott földek is emelkedni kezdtek, hiába volt ott tengerszint emelkedés. Viszont, ma sincs régészeti bizonyíték 10-12 ezer évvel ezelőtti csendes-óceáni hajózásra. A korai migrációk nem terjedtek ki a teljes Csendes‑óceánra. A polinéziai terjeszkedés továbbra is 3000 évnél fiatalabb. Csak a Nyugat-Mikronézia települt be korán: Új‑Guinea, Bismarck‑szigetek (33-45 ezer éve), Salamon‑szigetek környéke (30 ezer éve, ezek a szigetek 5-6000 éve még egy nagy sziget lehetett), viszont a Mariana-szigetek csak 3500 éve. Hawaii vagy a Húsvét-sziget esetében pld. a korábbi közel 2000 éves betelepülést vagy 800-1000 évvel kellett visszább venni. Igaz, Gibbons a tenger alatti régészet ill. bizonyos szigetek dzsungelszerű belső területeinek régészetét hiányolta, s ez ma sem mondható feltártnak.
Gibbonsék elmélete részben hasonló Kondratov 1971-es elméletére, aki szerint a jégkorszak elején, mintegy 25.000 évvel ezelőtt a Csendes-óceán vízszintje 300 méterrel (!) alacsonyabb volt a jelenleginél a legkülönbözőbb tudományágak (tengerkutatás, embertan, nyelvészet) vizsgálati adatainak összegzése alapján. A negroid törzsek voltak az első telepesek ezeken a szigeteken: mintegy 30.000 évvel ezelőtt a Szunda-szigetekről indultak el délkeleti irányban, primitív tutajokon és összekötözött fatörzseken. Az időszámításunk előtti tizedik évezredben ezek a törzsek a Salamon-szigeteken, az Új-Hebridákon és Új-Kaledóniában telepedtek le és később egybeolvadtak a bevándorolt népekkel. Erről akkoriban a magyar újságok is hírt adtak: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=162530471&t=9000303
Kondratov A három óceán rejtelmei c. könyvében írja: "...a Csendes-óceánon is sok polinéziai sziget egykor lakott volt, de aztán e szigetek lakói rejtélyes módon eltűntek (gondoljunk csak Pitcairn-szigetére vagy az Egyenlítői-szigetcsoportra a Csendes-óceán közepén, vagy a Galápagos-szigetekre)."
Alexander Thom skót mérnök (a 20. század közepén) felmérései meggyőzően mutatják, hogy számos megalitikus helyszínen – köztük Carnac térségében – tudatos geometriai szerkesztés és csillagászati igazítás van jelen. Ez arra utal, hogy az építők empirikus geometriai tudást alkalmaztak naptári és rituális célokra, még ha nem is egy egységes, absztrakt matematikai rendszer részeként. Sok kő napfordulókhoz, holdszélsőségekhez igazodik.
A világ legnagyobb megalit lelőhelye Bretagne-ban van, Carnac városka mellett, kb. 2800-3000 darab menhir (állókő) áll 4 km hosszan. Több, egymással párhuzamos és eltérő irányú sor km hosszan, nyílegyenes vonal mentén, 9-10-11-es egységekben. Bizonyos pontokon egyedül állnak hatalmas menhirek, van közöttük 3,5 méter magas - 3-5 tonna súlyú, van közöttük 10 tonnás. Erich Von Daniken szerint a kövek nem véletlenül állnak ott, ahol. Sok esetben mindig ugyanazok a távolságok és pitagoraszi háromszögek határozhatók meg .... 3-4-5 arányokkal (hasonlóan a Nagy Piramis király kamrájához). A szakaszok és a szögek is ugyanazok.
Ez erősen utal tudatos geometriai gondolkodásra. Ismétlődő távolságok és egyszerű geometriai arányok egyértelműen kimutathatók. Ezek létrehozásához a neolitikus építők földmérési tudása elegendő volt. Ugyanakkor nincs bizonyíték egy teljesen egységes, absztrakt matematikai „kódra” vagy globális geometriai hálóra.
Hogyan mérhettek így szögeket és távolságokat 6500-7000 évvel ezelőtt? Van egy fő menhirsor, kijelölnek rajta két pontot, onnan irányoznak egy harmadik, távoli menhirre (magasabb domb), kötéllel mérik az arányokat, az így kapott háromszög ismételhető.... a rendszert évszázadokon át finomíthatták. Carnac környéke erre a földmérésre ideális volt, mert nyílt a táj, enyhén hullámzó a horizont, hosszú látótávolságok vannak és kevés a vizuális zavar - szabadtéri laboratórium.
A terepi megfigyelések, a geometria, az emberi érzékelés tudománya együtt arra is mutatnak, hogy a szabadtéri laboratórium mozgásra aktiválódó érzékelési rendszert is magában foglalt, ahol ahol a tér, az idő és az emberi észlelés együtt „szólal meg”. Ez akkor működik Carnac esetében, amikor végigmegyünk rajta.... és előadást látunk. A perspektíva ritmikusan, folyamatosan változik. Ez vizuális interferencia is, mint egy hangszer felhangjai.
A geometriai mérőrendszer és a kinetikus–perceptuális hangszer kapcsolata - Ami mérnöki szemmel irányvonal, alapszakasz, szögreferencia, az az emberi test számára ritmus, irányérzet, időbeliség. Carnacnak két üzemmódja van. Erich von Daniken valóban ráérzett az igazság magjára, itt is igaza volt, mint a legtöbb esetben. Carnac nem véletlen kövek halmaza, hanem egy tájléptékű, tudatosan felépített geometriai és érzékelési rendszer. Az ősi tudás.
Off the northern shore of Nanumaga island in western Polynesia's Tuvalu island group last year, two scuba divers investigating a local legend of "a large house under the sea" found an underwater cave morethan 40 metres down the wall of a coral cliff. Dark patches on the roof and walls and blackened coral fragments on its floor suggest the use of fire by human occupants.
The last time people could possibly have occupied the cave was during a time of low sea level more than 8000 years ago, a date sharply at odds with the view that the Pacific was settled just 6000 years ago. The evidence of fire may be ambiguous, but the durable cultural memory of the cave's existence is not so easily dismissed.
Pacific archeologists may have got it very wrong. In focusing on archaeological evidence, they have been blind to a vital piece of climatic evidence - a massive and continuous rise in sea level that began l8,000 years ago and stopped 4000 years ago and probably drowned most of the evidence of much earlier human migrations into the Pacific.
In the Journal of Pacific History, Dr. John Gibbons of the University of the South Pacific in Fiji wrote: “…trying to make sense of Pacific prehistory may have been somewhat akin to the efforts of someone who arrives in time for the second act of a play, and then attempts to work out the plot without even realizing that the first act has already taken place.
"Dr Gibbons and his. co-author, Dr. Fergus Clunie, believe the Pacific was colonised by waves of "boat people”, driven from their ancestral coastal homelands in Indonesia and South-East Asia by rising oceans. The known world of Pacific archaeology ends abruptly at a temporal horizon 6000 years ago, the earliest date of distinctive shards of Lapita, Ppttery. The pottery is found in coastal regions throughout the south-west Pacific, from the Marquesas in the east, to New Caledonia in the south and the Carolines in the north.
The Lapita culture has been thought to trace its origins to coast-dwelling fisher-folk from Indonesia and the Philippines, who mastered the art of sailing and spread rapidly into the Pacific from about 4000 years ago. But the archaeology clashes with linguistic evidence that some of the islands of Polynesia, lying at great distance from Asia, had already been settled at least 5000 years ago.
Dr. Gibbons and Dr. Clunie have offered a radical theory which suggests skilled mariners were navigating around the Pacific perhaps 10,000 years before the flowering of the great civilisations of Sumeria and Egypt.
They point out that, from 100,000 years ago until today's sea levels were established, periods of glaciation locked away huge volumes of water. This caused the sea level to fluctuate between 20 and 45 metres lower than at present. The sea reached its modern level only 4000 years ago, a date corresponding closely to the age of the oldest Lapita pottery -- too closely to be a coincidence.
Tomorow's Pacific archaeology will require scuba gear, or must shift to elevated areas, like the site in Papua New Guinea that recently yielded a stone axe with an indicated age of 40-45,000 years.
What drove the first Pacific colonistst to migrate? The popular view of one is opportunistic migrants, island-hopping when low sea levels created land bridges and reduced inter-island distances.
But Gibbons and Clunie suggest two other driving forces. Periods of very low sea level more than 18,000 years ago disrupted coastal ecosystems and ruined the livelihood of maritime cultures. Then a period of migration, driven by rising sea levels, crowded retreating coastal peoples into contact with their inland neighbors. The rising sea levels shrank the ancestral homelands of the Pacific peoples to just a quarter of their former area, placing enormous pressure on coast-dwelling peoples to find new living room.
But, because the ocean rise was slow, some cultures that practised primitive agriculture would have been given time to make the transition to a fishing economy and to develop sailing skills, setting the stage for later eastwards marine migration into the islands of the Pacific.
The preceding period, when disparate coastal and inland cultures were forced together as land became scarce, may account for linguistic evidence of a time of great cultural upheaval and mixing, pre-dating the oldest Lapita pottery shards.
In fact, Clunie and Fergus believe the curiously diverse Lapita culture resulted from a forced fusion of coastal and inland peoples. Its practitioners were fishermen and sailors. Yet their pottery used clay that was brought long distances from inland regions of their islands, suggesting the art originated with earlier inland cultures.
Clunie and Fergus believe the Lapita culture was merely the modern tip of a cultural iceberg and that people who had not yet developed the art of pottey-making were sailing around the Pacific perhaps 10,000 years or more before the Lapita peoples left their pottery shards to posterity.
At first encounter, such a feat of marine technology and navigation stretches credulity. But the colonisation of Australia by the ancestors of the Aborigines is implicit evidence that men were making short sea voyages in the Pacific some 50,000 years ago -- because at no time has the sea gap between Australia and the eastern islands of Indonesia been less than 70 kilometres.
The "big house under the sea” off the island in Tuvalu is not the only hint that the Pacific was colonised much earlier than 4000 years ago. West of Fiji, mysterious humps called "tumuli" have been found on Ile des Pins in New Caledonia. They appear man-made and have cylindrical ores of a type of lime concrete made of sea shells which yield carbon-dated ages between 3000 and 8000 years.
Did a pre-Lapita people construct tumuli? Or did the rising ocean submerge the roots of a much older Lapita culture one dating back some 10,000 years earlier.
As it turns out, there are there are other lines of evidence, including genetic markers and language, that point to much earlier colonisation of the Pacific. A striking linguistic thread runs through the diverse ethnic groups of Melanesia, Micronesia and Polynesia. They all speak languages that derive from am early language that linguists have dubbed Austronesian, which Clunie and Fergus believe may have been the Lingua franca of communication and trade between early Pacific cultures, just as English is for modern trade and comnmication.
Much simplified, Gibbons and Clunie's new scenario for the colonisation of the Pacific suggests that more than 50,000 years ago, Australian and New Guinea, then a single land mass, were colonised, possibly at a time of low sea level. Sea gaps as large as 50-8O Kilometres still existed between Australia and Indonesia, compelling the conclsion that these first settlers sailed rather than walked, into the new lands. If, on the other hand, the original Australoid peoples were driven from their Asian coastal homes by high sea levels, the migration may have occurred as early as 60-70,000 years ago, when sea levels were very high.
Some 15,000 years ago, waves of Papua-speaking invaders from the flooding lowlands of Indonesia began displacing the original Australoid inhabitants of New Guinea, some of whom retreated into the highlands. Australia had separated from New Guinea, and the Austronesian-speaking Papuans did not reach Australia.
These earliest Papuans probably used their new homeland as a launching point for a further eastward migration into Melanesia -- including the Bismarck Archipelago, the Solomons and Santa Cruz group and beyond -- at least 11,000 years ago, and possibly much earlier.
Subsequently, 8000 years ago, with the oceans still rising, more South-East Asian Austronesian-speaking peoples were displaced from Indonesia into Papua New Guinea. A group which settled the north coast of the island followed the original Papuans into the eastern Pacific, introducing their culture and an Oceanic form of the basic Austronesian language into Melanesia.
The Lapita culture may have arisen from the ensuing cultural mixing, and been sustained by an extensive trading ring in the south-western Pacific. Well over 3,500 years ago, Melanesians had crossed a very large oceanic gap to settle Fiji, taking the Lapita culture with them.
Western Polynesia was settled some centuries later. The origin of the Polynesians is still subject to debate, but by this time, marine technology was presumably more sophisticated and much longer oceanic voyages may have been common.
Despite a romantic view of Polynesians as the descendants of "high Asians", free of Melanesian blood, the more likely explanation is that they derive from a mixing between later, long-distance emigrants from South-East Asia and Lapita Melanesians. Their settlement of the Cook Islands, the Marquesas and, finally, Hawaii and New Zealand, occurred relatively late in the long history of human colonisation of the Pacific. The impact of the new theory of colonization of the Pacific advanced by Gibbons and Clunie cannot be predicated, but their pointed observations about the likely impact of weld-documented changes in sea levels upon Pacific prehistory will demand a reappraisal of some cherished ideas.
"Dr. Gibbons és Dr. Clunie egy radikális elméletet állított fel, amely szerint képzett tengerészek már 10 000 évvel a sumér és egyiptomi nagy civilizációk virágzása előtt hajóztak a Csendes-óceánon. Rámutatnak, hogy 100 000 évvel ezelőtti időszak óta a mai tengerszint kialakulásáig eljegesedési időszakok hatalmas vízmennyiségeket zártak vissza. Ez azt okozta, hogy a tengerszint 20 és 45 méter között ingadozott a jelenleginél."
"Ez azt okozta, hogy a tengerszint 20 és 45 méter között ingadozott a jelenleginél." - ezt nem tudom értelmezni, hogy most mit akar a tengerszinttel. "20 és 45 m között" az szerintem nagyon kevés, és most ez merre ingadozott?
A Cook-szigetek és Tuvalu, két csendes-óceáni állam, 2024 januárjában nyújtotta be első előzetes listáját, ami jelentős lépést jelentett egyedi örökségük megőrzésére irányuló folyamatos erőfeszítéseikben. Nagyon szeretnének UNESCO világörökségi listára kerülni.
A Nanumanga-barlangok felfedezésére egy helyi legenda keltette fel az érdeklődést. A legenda szerint „egy nagy ház létezett a tenger alatt”. A legenda létezése vezetett egy 1986-os búvárexpedícióhoz, amelynek során felfedezték a barlangokat. Ezeket néha Nanumanga tűzbarlangjaiként is emlegetik.
Jellegzetességek: Víz alatti barlangok, amelyekben láthatóak emberi beavatkozásra utaló jelek, például faragott falak és padlók, valamint primitív eszközök, tűzhelyek maradványai.
Kapcsolat a megalitokkal: Bár nem klasszikus értelemben vett állókövek, a barlangok ősi emberi tevékenységre utalnak, és a régészek vizsgálják, hogy kapcsolódhatnak-e az ősi polinéz kultúrák megalit-hagyományaihoz a csendes-óceáni térségben.
Összegzés: Tuvalu nem rendelkezik Európai értelemben vett megalitokkal, de a Nanumanga szigetén található barlangok fontos bizonyítékot szolgáltatnak az ősi emberi jelenlétre és aktivitásra a térségben, ami a kora-polinéz telepesek tevékenységére utal(hat), és kapcsolódhat a Csendes-óceán más részein található, kő- vagy földművekként jellemezhető ősi építményekhez.
A Lapita nép egy Kr. e. 1600 és 500 között virágzó, tengeren utazó ősi kultúra, amely az Ausztronesiai népek Csendes-óceán térségében végrehajtott nagy népvándorlásának kulcsszereplője, a polinézek, mikronézek és melanézek közvetlen őse, híres jellegzetes, geometrikus mintás kerámiájáról. Képzett navigációs és hajóépítési tudásukkal népesítették be a Csendes-óceán nagy részét, és leszármazottaik jutottak el Új-Zélandra, Hawaiira és a Húsvét-szigetre.
A Rarotonga nyugati oldalán található Maungaroa-völgy a Cook-szigetek legnagyobb kulturális tája, amely sűrű trópusi erdő, patakok, folyók, valamint négy jól megőrzött építménycsoport kiterjedését foglalja magában, amelyek évszázados közösségi életet, bonyolult úthálózatokat és a változó művelés bizonyítékait tükrözik. A völgy a Vaka Puaikura és Tinomana főnök leszármazottainak településeinek maradványait őrzi, figyelemre méltó betekintést nyújtva a keleti polinéziai társadalmi struktúrába az európai kapcsolatfelvétel előtt.
"A Lapita kultúra eredetét az indonéz és a Fülöp-szigeteki tengerparton élő halászokra vezetik vissza, akik elsajátították a vitorlázás művészetét, és körülbelül 4000 évvel ezelőtt gyorsan elterjedtek a Csendes-óceánon. A régészeti leletek azonban ütköznek a nyelvi bizonyítékokkal, amelyek szerint Polinézia egyes szigetei, amelyek Ázsiától nagy távolságra fekszenek, már legalább 5000 évvel ezelőtt lakottak voltak.
Dr. Gibbons és Dr. Clunie egy radikális elméletet állított fel, amely szerint képzett tengerészek már 10 000 évvel a sumér és egyiptomi nagy civilizációk virágzása előtt hajóztak a Csendes-óceánon.
Rámutatnak, hogy 100 000 évvel ezelőtti időszak óta a mai tengerszint kialakulásáig eljegesedési időszakok hatalmas vízmennyiségeket zártak vissza. Ez azt okozta, hogy a tengerszint 20 és 45 méter között ingadozott a jelenleginél. A tenger mindössze 4000 évvel ezelőtt érte el modern szintjét, ami szorosan egybeesik a legrégebbi lapita kerámia korával – túl közel ahhoz, hogy véletlen egybeesés legyen.
A holnapi csendes-óceáni régészeti kutatásokhoz búvárfelszerelésre lesz szükség, vagy magasabb területekre kell áthelyezni őket, mint például a Pápua Új-Guinea lelőhelyén, ahol nemrégiben egy 40-45 000 éves kőbaltát találtak.
Mi késztette az első csendes-óceáni gyarmatosítókat a migrációra? Az egyik népszerű nézet az opportunista migránsoké, akik akkor vándoroltak szigetről szigetre, amikor az alacsony tengerszint szárazföldi hidakat hozott létre és csökkentette a szigetek közötti távolságokat.
Gibbons és Clunie azonban két másik hajtóerőt is feltételeznek. A több mint 18 000 évvel ezelőtti nagyon alacsony tengerszint időszakai megzavarták a part menti ökoszisztémákat és tönkretették a tengeri kultúrák megélhetését. Ezután egy, a tengerszint emelkedése által hajtott népvándorlási időszak a visszavonuló part menti népeket a szárazföldi szomszédaikkal való kapcsolattartásra kényszerítette. A tengerszint emelkedése a csendes-óceáni népek ősi földjeit korábbi területük mindössze negyedére zsugorította, hatalmas nyomást gyakorolva a part menti népekre, hogy új lakóhelyet találjanak."
A sigiriyai vízikertek nagyjából három fő típusba sorolhatók: szimmetrikus vizikertek , aszimmetrikus vizikertek és teraszos kertek . . . a tájépítészek zseniálisan alkalmazkodtak a Sigiriya erődítmény kihívásokkal teli terepéhez.
Ezek a kertek együttesen többet jelentenek, mint csupán vizuálisan vonzóak; a tájépítészet és a vízépítészet élő múzeumai, amelyek felbecsülhetetlen értékű betekintést nyújtanak az ősi Srí Lanka-iak fejlett tudományába. A vízgazdálkodás, az esztétika és a védekező stratégia kifinomult megértését testesítik meg, mindezt egy koherens és lélegzetelállító dizájnban összefonva.
A vízrendszer mögött álló mérnöki munka
A Sigiriya vízikertek igazi zsenialitása bonyolult hidraulikus rendszerükben rejlik, amely Srí Lanka ősi vízépítési alkotásainak csodája . A teljes mértékben gravitáció alapján működő rendszer a kertek felett található Sigiriya víztározóból (a „Tartályból”) vezeti a vizet. Ez a víztározó, amelyet ötletesen az esővíz összegyűjtésére építettek, a teljes kertkomplexum elsődleges vízforrása.
A víztározóból földalatti vezetékek és csatornák hálózata osztja el a vizet a kertekben. Ezek a vezetékek, amelyek közül néhány ma is működik, a kor mérnökeinek hidraulikai elvek terén meglévő fejlett ismereteit mutatják be. A rendszer olyan elemeket foglal magában, mint a földalatti vezetékek, a felszíni csatornák és a nyomást generáló eszközök a víz áramlásának szabályozására és manipulálására.
Az egyik legfigyelemreméltóbb jellegzetesség a szimmetrikus vízikertek szökőkútrendszere . Ezeket a szökőkutakat, amelyek az esős évszakban is működnek, feltehetően egy egyszerű, mégis hatékony gravitációs nyomásrendszer működtette. A vizet földalatti kamrákba vezetik, ahol nyomás keletkezik, amely felszabadulva felfelé nyomja a vizet, látványos látványt hozva létre. Ezeknek a szökőkutaknak a létezése az 5. században a Sigiriya királyság fejlett technológiai képességeinek bizonyítéka, amelyek évszázadokkal megelőzték a világ más részein található hasonló építményeket.
Továbbá a kertek kifinomult öntözési technikákat alkalmaznak. A csatornahálózat nemcsak esztétikai célokat szolgált medencék és patakok létrehozásában, hanem a kertek öntözésére is szolgált, biztosítva a buja növényzetet, amely a királyi kertek létfontosságú részét képezte. A rendszer pontossága és hatékonysága rávilágít a vízgazdálkodás mélyreható megértésére és annak kulcsfontosságú szerepére az erődön belüli élet és szépség fenntartásában.
Végül is az ötödik századra fogják, akkor meg már illett letenni ilyesmit az asztalra, egy olyan civilizációnak, amely előzményében bizonyítja, hogy alkotott ennél már különbet is.
A vízikertek szerepe Sigiriya védelmében
A viz garázdálkodás funkciója azonban túlmutat a puszta szépségen és öntözésen. A kertek stratégiai szerepet játszottak a sigiriyai erődítmény tervezésében is, hozzájárulva annak védelméhez és biztonságához.
A kiterjedt vizesárok-rendszer, Sigiriya kulcsfontosságú védelmi eleme, közvetlenül kapcsolódik a kertekhez. A belső citadellát körülvevő vizesárkokat ugyanaz a vízforrás táplálta, amely a kerteket is ellátta vízzel. Ezek a víztestek félelmetes akadályt jelentettek minden potenciális betolakodó számára, lelassítva előrenyomulásukat és természetes gátat képezve.
Ráadásul a kertek gyakorlati előnyt jelenthettek a vízellátás szempontjából ostrom esetén. A víztározó és a csatornahálózat folyamatos frissvíz-ellátást biztosíthatott az erőd lakói számára, ami kritikus fontosságú erőforrás volt konfliktusok idején. A gondosan megtervezett elrendezés és a természeti tájba való integráció tovább fokozta Sigiriya védelmi képességeit, valóban félelmetes erődítménnyé téve azt.
Modern kutatások Sigiriya hidraulikájáról
A sigiriyai vjzikertek iránti lenyűgözés a mai napig tart, a hidraulikával kapcsolatos folyamatos modern kutatások pedig fényt derítenek ennek az ősi rendszernek a leleményességére. A régészeti kutatások és a vízépítési tanulmányok folyamatosan új részleteket tárnak fel a kertek tervezésével, kivitelezésével és működésével kapcsolatban.
A kutatók olyan technikákat alkalmaznak, mint a LiDAR szkennelés és a talajradar, hogy részletesebben feltérképezzék a földalatti csatornákat és vezetékeket, feltárva a vízelosztó hálózat összetettségét. Hidraulikus modellezést alkalmaznak a rendszer áramlási dinamikájának megértésére, valamint a szökőkutak és más vízfelületek működésével kapcsolatos elméletek tesztelésére. Ezek a tanulmányok nemcsak az ősi Sri lankaiak fejlett mérnöki készségeit erősítik meg, hanem a rendszer tervezésének és működésének korábban ismeretlen aspektusait is feltárják.
A legújabb tanulmányok a Sigiriya vízrendszer fenntartható aspektusaira összpontosítottak . Az esővízgyűjtés hatékony felhasználása, a gravitációs működés és a természeti tájba való integráció a fenntartható vízgazdálkodás azon alapelveit mutatják be, amelyek ma is rendkívül relevánsak. A kutatók azt vizsgálják, hogy ezek az ősi technikák hogyan szolgálhatnak értékes tanulságokkal a modern vízgazdálkodási kihívások megoldására, különösen a vízhiányos régiókban.
Továbbá, a világ más ősi hidraulikus rendszereivel végzett összehasonlító tanulmányok segítenek Sigiriyát tágabb történelmi és technológiai kontextusba helyezni. Ezek a tanulmányok rávilágítanak a Sigiriya-rendszer egyedi jellemzőire, miközben azonosítják az ősi vízgazdálkodási gyakorlatok közös elveit és újításait világszerte. A folyamatban lévő kutatás biztosítja, hogy a Sigiriya-vízikertek titkai továbbra is feltáruljanak, gazdagítva az ősi mérnöki tudományok és tájépítészet megértését.
Amiről még nem írnak sokat: a föld alatti kamrák, és alagútrendszer.
Az előzőben volt a korai kép a szikláról amelyen sokkal több scar - sebhely látszódik a sziklán.
(Ezért hoztam újra elő a helyet és további képeket.)
Egyszer már volt ez a (négy részes)https://geolines.ru/eng/publications/ONWARD-TO-THE-PAST/sigiriya-rock-4.html link is, itt kőlágyítással magyarázzák a kőszobrászatot. A falakon előforduló nyomok talán annak a jelei, ahogyan kalibrálták a gépet, ami fent dolgozott. Kérdés, hogy ki mennyire volt igényes és környezetbarát.
Belefért-e az építőknek (vagy a megrendelőnek) a szikla rongálása. De ha feltételezzük, hogy az építők nem tűrtek el ilyesmit, akkor meg utólag szabadult el a lézerkés?
Nehéz elképzelni azt, hogy lógva csinálták munkások a kőharapásokat, vonalakban, céltalanul és a korabeli képen látszik, hogy sok van, nem lépcső.
