Filozófia, spiritualitás, lelki-szellemi élet, szabad szellemi műhely. Baráti beszélgetések.
A Teázóban nem erőltetjük egymásra a saját hitvilágunkat, csak kíváncsiak vagyunk a másikra, szabadon beszélgetünk hétköznapi dolgokról, politika- és erőszakmentesen.
Nekem van egy ismerősöm, aki azért csinálja ezt, mert az összes életenergiája elmegy egy más, fontosabb dologra, a többieket pedig éppen csak elviseli. Már nem marad energiája udvariasnak lenni, türelmesnek lenni, és minden frusztrációját, rossz érzését a körülötte lévő emberekre zúdítja. Ehhez persze kell az is, hogy magát jobbnak, ügyesebbnek és okosabbnak gondolja mindenkinél, így hát minden második mondatával bánt és aláz, mert türelmetlen, haragos és frusztrált. Egy angyal türelme kell hozzá. De mivel kevés köztünk az angyal, ezért aztán az élete tele van harccal, veszekedéssel, de még így is jobb neki, mintha hallgatna.
Ez jogos. De annak, aki tartósan benne van egy ilyen szitációsorban, át-áthatol a védelmi rendszerén a bántás és képes felülírni a sok negatív kritika vagy jól időzített lekicsinylés a világát, az önmagáról való tudását, magabiztonságát. És ebbe bele lehet roppanni.
A maga kreálta világban ideig-óráig (és sajnos évekig akár) valóban sikerként könyvelődik el a felülkerekedés, de egy idő után egyre gyakrabban jelez neki a belső csengő, hogy valami nem stimmel. Hogy egyre többen elfordulnak, eltávolodnak tőle, nem veszik figyelembe, negligálják. Más kérdés, hogy addig mennyi kárt okoz, hány jóravaló embert tesz esetleg áldozattá. Illetve, hogy ha jelez a csengő, tud-e vele kezdeni bármit is, képes-e változtatni.
Egyébként bocsánat, ha félrevezettelek. Ez itt, bár persze igazságtalan, bosszantó, unalmas, fárasztó meg mittudomén, de mindemmellett csak apropó volt. Egy-két való életbeli, jóval zavaróbb eset/ember miatt kérdeztem. Mert szeretném érteni, ha már egyszer betolakszik ilyesmi az életünkbe. Meg nyilván szeretnék segíteni annak, akit (akár itt, akár ott) érint.
Szerintem vannak természetes vágyak is, amik -a fogalmaddal- valódi természetünk részei. De szerintem nem erre gondoltál. Óvd magad. Horrort én se nézek.
Tudom, írtad többször, hogy szeretsz egyedül lenni. Ne zárkózz be úgy.
Ezzel a "piszkatúrázással" kapcsolatosan még annyit, hogy:
Általában az ilyen piszkatúrázás egy olyan nyelvezettel történik, amit én nem értek és nem is akarok érteni. Az ironikus, cinikus, furmányosan összetett szavak ezer éllel vannak összerakva. Aki olvasta anno az írásaimat, azok tudják, hogy ezekben az esszékben még véletlenül sem folyamodtam ilyesmihez és a mai napig zéró érdeklődésem van irántuk. A normális irodalmi magyar nyelvet tanultam meg, nem értem ezeket a mai, sokszor rosszindulatú "köpködéseket". Nem is olvasom sehol a hozzászólásokat, mert legrosszabb álmomban sem tudnék hasonlóakat gyártani.
Tehát egyrészt nem ér el hozzám a szó legszorosabb értelmében. Sem írásban, sem a való életben.
Ha pedig valahol ezt megérzem, onnan lelépek, mert az odafigyelésemet nem éri meg. Sajnálom rá az időt és az energiát pazarolni. Megítélésem szerint ma egy olyan korban élünk, ahol számtalan, ezerféle dolog történik naponta és rendkivül fontos, hogy képesek legyünk a számunkra selejtet megkülönböztetni attól, ami számunkra előrevivőt, értéket képvisel.
Tehát ha ilyesmire nem reagálok, az nem pusztán azt jelenti, hogy "csakazértis hallgatok". Szó szerint keresztül nézek rajta, mint az üvegen és megyek tovább olyan területre, ami számomra valódi érték
Tegnap este a Kígyótojás c. filmet néztem, igen kemény film. Közben el is szontyolodtam, mert olyan érzésem volt, mintha a mai társadalmak - világviszonylatban - hasonló helyzetbe vergődték magukat (1920-as évektől a második vh.-ig) ... Remélem tévedek...
Na mindegy, most Maria Callas került elém. Olvasom, tájékozódok, hát elég szívszorító, amilyen magasságokba és mélységekbe kellett hullania, vagy hullajtotta önmagát. Soha nem értettem egyet a tehetség önsorsrontó hullámaival ...
"Azt írtad, hazafi voltál (vagy). Hazaleány.;-)"
Igen, kisebb- és nagyobb ismeretségi körben elismert hazafi, hazalány voltam. Persze senki nem tudta, hogy bizonyos dolgok miatt mit forgatok a fejemben és szívósan készülök, hogy eljövök ide. Nem mondtam avilágon senkinek, csak hirtelen megtörtént. Édesanyám aztán postán küldött nekem nemzeti színű szalagot, hogy kokárdát tudjak készíteni magamnak.
Aztán itt, már az elején megkülönböztetésben volt részem, az angol iskolában, később a franciában is. Ugyanis már az első órán kiosztották a diákoknak egy A4-es lapot, amin fel volt tüntetve, hogy kiknek a legnehezebb megtanulni a nyelvet. A magyar mindíg az első helyen szerepelt, tehát úgy itélték meg, hogy nekünk, magyaroknak a legnehezebb mind az angolt, mind a franciát megtanulni.
Itt szinte minden ország fiai és lányai jelen vannak, magyarokkal elég ritkán találkoztam. Ha szóba került egy-egy munkahelyen, hogy magyar vagyok és történetesen a jelenlévők előzetesen már találkoztak magyar emberekkel, egyöntetűen az volt a véleményük, hogy a magyar emberek nagyon keményen dolgoznak, felelősségteljesek, megbízhatóak. Röviden, az évtizedek alatt egyetlen egyszer sem kellett szégyenkeznem az miatt, hogy magyar vagyok.
Viszont büszkeséget sem éreztem soha. Nem kiváltságnak, hanem ténynek éreztem, hogy magyar vagyok és minden körülmény között igyekeztem a legjobbat kihozni magamból. Soha nem kötöttem össze az itteni embereket a származásuk alapján. Mindíg a jelen teljesítménye számított és számít. Ha új, épp nem rég érkezett, a nyelvet sem tudja, akkor azonnal úgy érzem hogy segítenem kell neki. Ez itt egy természetes hozzáállás. Természetesen vannak kivételek, akik nem ezt csinálják. De a többség igen. Odafigyelés, segítségnyújtás. Nem is lehet másképp. Kanadában is és USA-ban is ugyanezeket tapasztaltam. Odafigyelés, segítségnyújtás. Mindenki érkezett valamikor valahonnan. És mindenkinek jól esik az odafigyelés és segítségnyújtás. Ilyen szempontból az élet itt egy másvilág ...
Vannak international napok, amikor a nemzetek felsereglenek, mindenki bemutatja a legjobbat az országából, ahonnan érkezett. (Egy ilyen napon Zseb és én is szerepeltünk a szinpadon, Zseb furulyázott, én zongoráztam és énekeltem, ma is őrzöm a köszönő levelet :-) Egyébként alap elvárás, hogy az új hazádban ápoljad a származási országod kultúráját. Az mellett, hogy közben átveszed az új hazád szokásrendjét. Ezt itt néhány sorban tényleg nehéz sokrétűen leírni, ez egy életstílus, ami a munka és családnevelés mellett még szinesebbé teszi az életet.
"A világbeli történéseket természetesen figyelem és tökéletesen megnyugtat jelen életem és helyzetem. Kivánom mindenkinek ezt a fajta elégedett nyugalmat."
Igen, ez a nyugalom és rendezettség átjön. És jó érzést kelt...:-)
Azt írtad, hazafi voltál (vagy). Hazaleány.;-)
Volt olyan, hogy szégyellned kellett, hogy magyar vagy? Vagy hogy kifejezetten büszke voltál rá?
Viszont vannak esetek, amikor a beszólogatás, provokáció, leértékelés túlmegy az "á, szegény csak figyelemre, elismerésre, szeretetre vágyik" szinten. Amikor valaki tudatosan bánt, aláz és sebez. Az miért jó az 'elkövetőnek'? Valódi sikerélményt érez?
Köszönöm.:-) Elolvastam néhány egységet, és valószínűleg még vissza fogok térni hozzá. Megvan a maga logikája, szépsége, zamata, de... Kicsit olyan nekem, mint egyes teológiai vagy mélyfilozófiai fejtegetések: elég távol állnak a mindennapi kisebb-nagyobb kihívásoktól, amik között léteznünk adatott. Azt hiszem, az én szintemen nekem egyelőre megfoghatóbbak vagy többet adnak az irodalmon vagy különböző pszichológiai-filozófiai gondolatokon átszűrődő, akár 'konyhabuddhista' szövegek. Ahogy, más oldalról a teológiai eszmefuttatásoknál súlyosabb pl. egy ilyen ima:
Uram! A reggeli csendben békéért, bölcsességért és erőért imádkozom. A szeretet szemével akarom nézni a világot: türelemmel, megértéssel és kedvesen. Úgy látni gyermekeidet, ahogyan Te látod őket, csak a jót venni észre mindenkiben. Tégy süketté a pletykákra, némává a rosszindulatú beszédre. Hadd legyek olyan készséges és vidám, hogy a közelemben az emberek megérezzék a Te jelenlétedet. Uram, öltöztess engem a Te szépségedbe, hogy egész nap Téged hordozhassalak! Ámen.
Ahogy egy "vándorló aszkéta" megjelenhet jóllakott és túlsúlyos figuraként, úgy lehetséges, hogy utólag adták a szájába a "bölcs mondatait", ahogy Jézus esetében is előfordult.
És vajon milyen messzire juthat el korunk embere, ha esetleg nem ismeri?
