Igen. Nyilván postai vagy futár szállítás esetén. Személyes átvételnél ritkán szokta a vevő meghatározni az átvétel helyét. Sőt! A nemrég kiirtott személyes átvétel ismét alap átvételi lehetőség lett.
Már nem kell külön megerősíteni, az már megszűnt. Leütés után bedobja a személyes adataidat (hátha elfelejtetted) majd kiválasztod az átvétel módját a helyet egy katasztrofális térképes felületen és megrendeled. Legalább is tegnap még így volt.
Ha nincs vevővédelem, akkor csak az utólagos vevői megerősítés kell, és jönnek-mennek az adatok, megbeszélhetitek a részleteket. Csak a vevővédelemnél kell a Vaterán keresztül fizetni (de vannak kategóriák, ahol ez kötelező).
Köszi! Ha postázva szeretnék vásárolni(vevővédelem nélkül), akkor megkapom az email+telefonos elérhetőségét az eladónak mint régen, vagy ez csak a személyes átvétel opciónál működik? Bevallom, az átalakulás óta én nem vásároltam onnan, de előtte viszont sokat.
Ha nincs az aukción vevővédelem, akkor minden megy a megszokott módon - attól eltekintve, hogy a vevőnek meg kell erősítenie a vásárlást és a személyes átvételt. Ezután megkapjátok egymás elérhetőségeit, és egyeztethettek.
Fel kellene vetni a Vaterának, hogy jó lenne ha beletennének a keresésbe egy olyan opciót, hogy "vevővédelemmel indított aukciót NE". :-)
Most akkor, ha nincs bankkártyás fizetés és "vevővédelem", akkor hagyományos módon lebonyolítható még az adásvétel, vagy mindenképpen ezeknek kell fizetni?
Kis fejlemény a soha meg nem történt de mégis megtörtént rendeléssel kapcsolatban, itt a vaterás válasz:
"Tisztelt Cím!
Az eladó online bankkártyás fizetéssel, vatera szállítással hirdette meg a termékét, ilyen esetben nincs lehetőség személyes átvételre: ha a vevő kifizette bankkártyával a terméket, az eladó feladja a választott automatába, vagy lakcímre. A vevővédelem azt jelenti, hogy ha a termék nem felel meg a hirdetésben írtaknak és az eladóval nem sikerül megegyezni, a vevő kérheti a Vatera segítségét a probléma megoldásában.
Mivel a szállítás nem jött létre, az adásvétel időközben már törölt státuszba került.
Köszönjük megértését!
Üdvözlettel: *** Dalma"
Ezzel csak az a baj, hogy nem igaz. Az eladó kapcsolatba tudott velem lépni, a tranzakció le lett bonyolítva személyes átvétellel, ráadásul értékelni is tudott engem pozitívra. Egyedül én nem tudom az eladót értékelni, mert még most is szürke az -Értékelés leadása- mező. Ezek szerint az eladás a vatera szempontjából sosem történt meg. Kész káosz, ami náluk van.
Én is sokat vásároltam ott és eladni is adtam el pár dolgot. Nekem tökéletes volt az elérhetőség csere és a gyors lebonyolítás, bár a regisztáció nélküli vásárlókkal már kezdett felhígulni, ahogy probléma volt a 0 értékelésű tagokkal is(alkudozás, megvette aztán soha többet nem szólt). Most sikerült úgy megoldaniuk, hogy semmi vonzót ne találjon az ember benne, ráadásul ügyfélszolgálat gyakorlatilag nincs....
Hát igen. Mióta beengedtek oda mindenféle, még saját készlettel sem rendelkező kereskedőt, azóta az egyes termékkörök naprakész áttekinthetőségét ellehetetlenítették. Nem konkrét terméket keresve kínkeserves, mert szűrve is 99% csak a gagyi, kínai dömpingáru jön szembe. Kb. a Tesz-Vesz -szel történő összevonástól számítható színvonal esése, pedig régen jó hely volt mind kettő. Vásároltam én ott a fémipari marógéptől a gyűjteménybe való bélyegig mindent, meg el is adtam egy pár kilométer rongyszőnyeget...
Használható volt és az értékelési rendszernek köszönhetően megbízható is, amíg ki nem találták, hogy jó lenne ha a pénz rajtuk keresztül áramlana. Sok vásárló szereti az eladó elérhetőségét tudni, és vele lebonyolítani a fizetést, ahogy sok eladó is ennek a híve.
Sosem rendelek és nem is küldök semmit utánvéttel, így nincs ezzel tapasztalatom. A Vaterával mi a gond? Romlott a színvonala? Legalább 5 éve nem voltam ott, de régebben jó kis hely volt. Sok szép tárgyat vettem ott viszonylag olcsón.
Annyira "nincs fogalmam", hogy rendszeresen vásárolok innen-onnan. Egyébként azt csinálsz amit akarsz! Miért írtad ki a kérdést egyáltalán, utalsz és vagy jön valami vagy nem. Azt te sem gondolod komolyan, hogy utánvételes vásárlásnál te bontogatod a csomagot, és nem fizeted ki ha nem tetszik, hanem kezdjen a postás vele amit akar?
A vaterán működött biztonságosan az előreutalás( míg működött a vatera), mert ott értékelt eladók voltak személyes adatokkal az eladók. Én a jófogáson soha nem utaltam előre, bármennyire szerették volna. Ami egyébként ki is volt írva. Ha te szeretnél Makula Ronaldinnyótól vásárolni utalással akkor vásárolj! Köszönöm, hogy segíthettem!
Na igen, nyilván nem szabad 400 km-rel arrébb hirdetett áruért menni, nálam a max táv Budapest területe és a lakóhelyem 40 km-es körzete, mert úgy vannak haverjaim, fuvarjaim. Néha egyszerűen csak annyira kell valami hogy vállalom a kockázatot, főleg ingyen hirdetett cuccok esetében. Az eddigi maximumom amiért személyesen utaztam az 92 km volt. Ezek persze mind terjedelmes és törékeny dolgok, tehát tömegközlekedés sosem játszott.
Mindenesetre azért nem árt az óvatosság, főleg a marketplacen.
Én legalább 100 vásárláson vagyok túl az elmúlt 15 évben, hál' Istennek 98%-uk pozitív volt. Talán ha 3 esetben vertek át, akkor is csak pár ezer ft-tal.
Bár ingyen utazom, de szívbetegként lusta vagyok 200-400 km-t utazni valamiért. Az oda-vissza 400-800 km.
És amilyen gerinctelen némelyik eladó, simán eladja a tárgyat, amíg én a vonaton/buszon ülök. Hallottam már ilyenről. Az illető autóval ment, fél napja ráment az útra, csomó benzin is, aztán amikor odaért, az eladó be se engedte, mert időközben eladta a tárgyat másnak.
Marketplacen és hasonló oldalakon soha nem utalnék előre semmiért, nagyobb érték esetében még vaterán sem, ezért csak olyasmit szoktam nézegetni amiért személyesen is el tudok menni, miután telefonon egyeztettünk az eladóval. Persze itt is gyakori a jelenség, hogy az asszony/nőrokon neve mögé bújva hirdet a valódi eladó. Aki a személyes átvételt bármilyen okból elutasítja, az nálam tiltólista. Az első lépés mindig az, hogy a felrakott fotókat végigfuttatom néhány képkereső szolgáltatáson, múltkor így buktattam le egy csalót a szerkesztett, ebayről lopott képeivel.
Esetleg kérjek utánvétes postázást? Kicsit drágább, de amikor hozza a postás a csomagot, felbontom és ha nem az van benne, amit rendeltem, akkor nem veszem át. Így nem veszthetek semmit.
2 hét alatt sem válaszoltak de az automata üzenet már megérkezett, hogy értékeljem az adásvételt, amit persze továbbra sem lehet.
Ezek után semmiféle vevőgaranciában vagy egyéb hangzatos biztonsági intézkedésben nem hiszek, hiszen ügyfélszolgálat sincs. Annyival lerendezhetnek egy panaszt, hogy nem válaszolnak, ez így nem szolgáltatás, ez nulla.
És akkor a mai nappal jött a levél, hogy ezek a balfaszok bebuktatják a JÓFOGÁS-t is és október 14-től ott is minden megváltozik hasonló irányba mint a vaterán :D Döbbenet... Tényleg itt az ideje, hogy valaki kijöjjön egy konkurenciával és ezek a nyomoroncok 2 nap alatt teljesen lecsődöljenek és egy életre elhúzzanak a magyar netes piactérről ( ha valaki nem tudná a szomszédból -RO- származik az új tulajdonosi kör ) - no comment...
Egyébiránt a Vatera ezzel a húzással pont lenullázta a jó eladók többszázas-többezres értékeléseit, hiszen mostantól ugyanúgy vehetsz nullás meg 2 értékeléses eladótól is árut, majd legfeljebb visszaküldöd és visszakapod a pénzt pár hónap múlva.
Válaszolnak ezek 3 nap meg egy hét múlva, általában akkor már, mikor nem aktuális semmi. Láthatóan fix állásban 1-2 ember lehet az "ügyfélszolgálaton" vagy még annyi sem, mindent igyekeztek automatizálni és a legnagyobb lehúzásra rámenni. 9% eladóktól, több, mint 3% vevőktől, nulla ügyfélszolgálattal. Ki fogják terjeszteni az összes kategóriára, efelől nincs kétség.
Röhej már hogy nem mehetek át a X. kerületből a IX.-be megnézni az árut és kifizetni készpénzzel. Majd én eldöntöm, hogy megfelelő e, nem fogok hónapokig várni a pénzemre, mire a Vatera kedves majd az én javamra dönt( jó esetben) és megjárattuk oda-vissza a postát is.