A saját történetemet még nem értem, azaz hogy megbolondult-e az Enduro2 vagy én nyomtam mégis mellé a célvonalon, s csak a Stryd késleltetett sebességadatai miatt nem látszik, hogy onnantól már gyalogoltam.
De azt hozzá tudom tenni, hogy míg a ticker és a BSI valós idő 4:43:41 mp eltelt időt mér, addig a Youtube által mért videóhossz 4:43:43. Magyarán, ha rosszul is mértek a BSI-nél, az maximum 2 mp-et jelent, s ha ez így van, ennyivel kevesebbet, mint a valóság.
A te rajt és célikonodat nem biztos, hogy értem, vsz a tracklog zöld és piros elejére és végére gondolsz.
A rajt és cél ikonom között ~2,2 másodpercnyi távolság van, ennyivel korábban indítottam ezek szerint (kb. 10 méter). A tizedet már én interpoláltam, szemre.
Így a BSI és az én időm közti három másodpercnyi eltérés kerekítési hiba erejéig megvan. Most akkor várunk a külön befutóvideókra.
Igen, nyilván pont akkor vágtak be egy drónvideót, amikor befutottam, kb. a "nem gyalog" és a "futva gyere, még ha sántikálsz, akkor is" között valamikor.
Megfigyeltem, hogy az Amatőr által linkelt videón a versenyóra és a videó jobb felső sarkában mutatott valós idő közötti eltérés mindig 2-2,5 mp, nyilván amennyire pontosan sikerült a vágás. Bár ez nem sokat bizonyít, lehet, hogy pont a vágásoknál igyekeztek mindig szinkronizálni, és az látszik, hogy ez nem sikerült mindig azonos delta t-vel. Minden esetre a kettő a verseny alatt látszólag nem csúszott el. A rajt-célvonalat nyilván nem tették arrébb a verseny alatt, de még le is ragasztották kacsaszalaggal, hogy ehhez kétség se férhessen :D
Én azon szoktam eltöprengeni, hogy a két csipsáv közül melyiknek mi a funkciója. Ezt tudja valaki? Kb. 3 m a kettő közti távolság, és a visszaszámlálás előtt a (magukat)legfürgébbek(nek gondolók) ott toporognak az elsőn. Jól meg lehetne őket szivatni azzal, ha már az mérne, és emiatt az ő nettó idejük sokkal hosszabb lenne :) De nyilván nem így van, szóval a rajt ideje a másodikból kell, hogy jöjjön. Vajon a cél pedig az elsőből? Vagy az ellenőrizni van ott, hogy biztos ne legyen téves érzékelés?
Minden esetre én kicsit későn állítottam meg az órámat, mert befutáskor integetnem kellett mindkét kezemmel (csak minek, ugye, ha aztán kivágták a jelenetemet :( ). De ezt beszámítva is úgy érzem, hogy néhány másodperccel rövidebbet mértek nekem. Ezt magyarázhatja, ha a két csipsáv egyike a cél, másik a rajt. Vagy legalábbis másként értelmezik a jeleket, tekintve, hogy nem azonosan mozognak a versenyzők a két szituációban, és a sűrűségük is különbözik. Vagy még az lehet, hogy a két cucc együtt dolgozik, és folyamatosan adja ki magából a jelet, amíg a csip a hatáskörén belül van, és a rajt pillanata az utolsó ilyen jel a sorozatból, míg a célé pedig az első.
Van fent a Youtube-on a BSI - nek egy sok órás folyamatos videója a célba érkezőkről.
A Spar Maraton 2025 kereséssel simán kiadja.
Na de, én pl. megkerestem magamat, a bruttó idő ugye felül a cél óráján látszódik, amit az eredménylistás weboldalon is láthatunk magunkról. Odatekertem hát, és... És pont akkor volt egy röpke interjú valakivel, mert a BSI meg-megszakította a monoton befutó videóját röpke interjúkkal. :)
Az élő közvetíéses linken sajnos sem nálad, sem Asztronál a kérdéses mp-ekben nem mutatták a befutópontot. Téged még induláskor sem tudtalak fleismerni, Asztro mintha sárga felsőben lett volna.
Arra ránéznél, hogy a BSI-s befutóidőd (11:59:53)-höz képest a te fájlod szerint mi volt az abszolút idő, amikor megnyomtad a stop-ot.
Uis szerintem a BSI-s rendszer konzisztens, a kérdés, hogy az ó órájuk csúszott-e folyamatosan, vagy a jó öreg Garminom.
Így van, ki kell korrigálni, Asztronál ezt megtettem.
Megnéztem a rajt/cél pontjaimat a videón, s a BSI rendszerével teljesen összhangban van az általuk mért időm.
Az a hihetetlen, hogy látom, hogy a BSI valós idő 13:51:09-kor érek be, rányomok az órámra pont az első mérővonalnál, mégis az óra .fit file-ja 13:51:18-as timestamp-pel rögzítette ezt. Ráadásul mivel onnantól gyalogoltam, s az összes mp-kénti sebesség kb. uaz 13:51:09 és 13:51:18 között, ezért az sem lehet, hogy bénán nyomtam rá, majd immáron sétálva még egyszer rá kelltt volna nyomnom a stop-ra.
A startnál a .fit file 9:07:28-kor indul, a BSI valós idő pedig vagy 9:07:26 vagy 27 volt (takarásban vagyok pont, de az egyértelmű, hogy a két mérőcsík között már úgy futok, hogy az óra elindult, a kezeim már mellettem "lógva".
Szóval vagy az Enduro 2-mnél telt túl gyorsan az idő ez alatt a kb. 5 óra alatt, vagy a BSI-nél nemcsak a kijelzett idő, de az abszolút, valós idő járt túl lassan.
De érdekes, nem is tudtam, hogy van ilyen. Enyém a 20664423296 activity. De ez nem pontos időbélyeg alapú, hanem a start az maga egy 0 idő, tehát csak a kb. azonos időben indulók "flyby"-ára jó?
Azt hittem, hogy mások látható tevékenységei letölthetőek, de nem.
Van viszont a GC-ben egy compare funkció, aszerint az alagútban egyenlítődött ki az átlagtempónk, viszont mivel volt 38 mp-es előnyöm, ezért ez k.b 114 m előnyt jelent az 5:30 (11 km/h)-nál (mp-enként 3 m, mivel 3 m/s-sel mentünk).
Ez a Podmanickzy utcai fordító után van csak meg. Hogy pontosan hol, szemre nem lehet megmondani, de még az Andrássy út előtt, leginkább a Lázár utcánál.
Idei futásaim súlyozatlan átlaga 6:36, idővel súlyozva kereken 7:00. Ez utóbbi szám annak is köszönhető, hogy a >50%-ot futva teljesítő tevékenységeim mindig futásként mentem el, még ha mondjuk a táv 49%-át is gyalogolnám.
” A Strava térképén a célom később van, mint a rajt, pedig én az első chip szőnyegcsíknál véltem lenyomni mindkétszer.”
Nálam is, én is. Arrébb rakták a csíkokat, másra nem tudok gondolni :-). A rossz vétel ekkora hibát talán nem jelenthet, kivéve extra rossz körülmények között.
Gratulálok Visztula, ez is megvan! A Stryd-nak is gratula :) Jó indirekt ellenőrzés volt, hogy a szigetkör tényleg annyi, amennyit mondtál. Akár ehhez kalibrálhatom az enyémet.
A hajnali öt órás (rajt-4 óra) tészta nekem is meg volt, bőven nyakon öntve baracklekvárral. Aznap direkt lemértem kíváncsiságból, látványra 200 g-ot szoktam, nagynak tűnt a kupac, 150g lett, aztán még leszedtem belőle, így 100g maradt. Kicsit ugyanis féltem az új zseléktől, úgy gondoltam, hogy minél kevesebb az új cucc a belekben, annál biztonságosabb.
Nekem sem csipogott rendesen a kilométereknél, mert előző nap valami mérési teszt miatt átállítottam az auto-lap távolságot 2,6 km-re :)
Akkor vettem észre, amikor kiírta, hogy 3. kör, de már majdnem 8 km-nél tartottunk. Talán a 11. km-nél nyomtam egy részidőt pont a táblánál, onnantól rendbejött. Egy darabig tök pontosan jelezte a kilométereket, de talán a 18. kilométernél (MOL-tornyos fordító után 1-2 kilométerrel a rakparton) volt egy hirtelen ugrás, amikor húsz méterrel hamarabb csippant, mint a tábla.
Köszönöm, gurtnis, azért egyre nehezebb ez nekem, jönnek a bajok itt is.
Azt azért sajnálom, hogy nem derült ki, hogy jobb-e ez az új edzésterv, lévén a csúcs hetekből kettő is kiesett. Nem tudom, te ezt hogy szoktad lekezelni, mert gondolom, minden tanítvány máshogy reagálja le, utólag meg nem tudunk okoskodni.