Mező Ferenc, Kun László, Keresztényi József, Kutassi László, Rejtő László, Füzesy Zoltán és társaik nyomdokain, magyar és nemzetközi vonalon, a kezdetektől a legutóbbi évtizedekig
https://index.hu/sport/futball/2025/09/09/vb-2026-selejtezo-magyarorszag-portugalia-egymas-elleni-mult-puskas-ferenc-aranycsapat-vb-1938-albert-florian/ A magyar válogatott története során eddig 11 válogatottal szemben maradt nyeretlen, de senki ellen sem próbálkozhatott annyiszor, mint Portugália ellen. A képzeletbeli örökrangsor dobogójára az ausztrálok (0–0–3) és a fehéroroszok (0–2–1) állhatnának fel, Szlovákia ellen hat (0–2–4) összecsapáson maradtunk siker nélkül, Portugália ellen viszont 14 (!) mérkőzésen át nem jött össze a siker (0–4–10). Az első összecsapásra közel 100 éve, 1926. december 26-án került sor, karácsony másnapján pedig hiába vezetett Portóban Holzbauer József és Braun József góljával az első félidő derekán 2:0-ra a magyar válogatott, José Martinsék a 60. percre megfordították a meccset (3:2), és végül Holzbauer újabb találata kellett, hogy 3:3 legyen a vége. Az 1933-as felkészülési mérkőzésen Cesar de Matos és Barátky Gyula „kettős kiállítása” után Artur Pinga góljával nyert Lisszabonban a házigazda (1:0), öt évvel később pedig 4:0-ra diadalmaskodtak Espirito Santóék (nem összekeverendő természetesen a mostani tréner Nuno Espírito Santóval). A krónikások feljegyzése szerint az 1938 januári összecsapáson (0:4) Dietz Károly a Szabó Antal – Miklósi István, Bíró Sándor – Gyarmati János, Turay József, Dudás János – Sas Ferenc, Vincze Jenő, Kállai Lipót, Zsengellér Gyula, Titkos Pál (csereként pályára lépett Szűcs György és Szendrődi Lajos) csapatot küldte pályára, amelyből később heten is játszottak a június vb-döntőn. A következő meccsre 1956 júniusáig kellett várni, amikor a Sebes Gusztáv vezette Aranycsapat látogatott Lisszabonba. Az angolokat 1953-ban az „évszázad mérkőzésén” 6:3-ra legyőző gárdából hatan, az 1954-ben vb-döntős gárdából öten (Budai László helyett az NSZK ellen Tóth Mihály játszott) léptek pályára a portugálok ellen: Ilku István – Buzánszky Jenő, Teleki Gyula, Lantos Mihály – Bozsik József, Palotás Péter – Budai László, Kocsis Sándor, Machos Ferenc (Berendi Pál), Puskás Ferenc, Fenyvesi Máté volt ekkor a felállásunk. Az első félidő végén José Águas szerzett vezetést a házigazdának, de a második játékrész első negyedórája során Kocsis Sándor és Lantos Mihály is betalált, megfordítva a meccset. A győzelem viszont ekkor sem jött össze, Manuel Vasquesnek volt még egy válasza (2:2). Az első tétmeccsre az 1966-os világbajnokságon került sor, amikor a négy éve negyeddöntős magyar válogatott a csoportkör első fordulójában csapott össze Eusébióékkal. Az angliai vb-n Manchesterben, az Old Traffordon találkozott a két csapat, José Augusto pedig már a 3. percben megadta az alaphangot, erre Bene Ferenc révén még válaszolt egy óra játék után Baróti Lajos csapata. A Szentmihályi Antal – Káposzta Benő, Mészöly Kálmán, Mátrai Sándor, Sipos Ferenc, Sóvári Kálmán – Nagy István, Rákosi Gyula – Bene Ferenc, Albert Flórián, Farkas János összetételű tizenegy azonban nem sokáig örülhetett, hét percre rá ismét jött Augusto, a lefújás előtt pedig José Torres állította be a 3:1-es portugál sikert. 1983-ban egy gól nélküli döntetlent jegyezhettünk fel. A 2000-es Eb-t megelőző selejtezősorozatban itthon az 56. percig vezettünk Horváth Ferenc góljával, a végjátékban viszont Sá Pinto duplájával és Rui Costa góljával 3:1-re nyertek a vendégek, Portugáliában pedig negyedóra alatt eldöntötték a párharcot a hazaiak, akiknek még Pauleta 41. perces kiállítása is belefért. A 2010-es vb előtt a régi Puskás Ferenc Stadionban Pepe találata döntött, a „visszavágón” ismét 3:0-ra győztek a portugálok (Simão Sabrosa tudott duplázni). A 2016-os Európa-bajnokságon a csoportkör zárásán látványos, emlékezetes meccsen találkoztak újra a felek. A magyar csapat Gera Zoltán remek lövésével – amit a szurkolók a kontinensviadal legszebb góljának is megválasztottak! – vezettek, majd jött Dzsudzsák Balázs két távoli lövése, de mindegyikre volt válasz, előbb Nani, majd kétszer is Cristiano Ronaldo révén. Legutóbb a 2021-re halasztott Eb-csoportmeccsen találkoztunk, akkor a 84. percig gól nélküli döntetlent mutatott az eredményjelző (sőt, Schön Szabolcs lesgóljánál néhány pillanatig még ünnepelhetett is a magyar közönség), aztán viszont Raphaël Guerreiro megpattanó lövése megtörte a jeget, és a végjátékban Cristiano Ronaldo újabb duplájával lett 0:3.
Megmondom őszintén, egy kicsit tartok attól, hogy ha - valami nagy csoda folytán - kijutnánk a jövő évi VB-re és ott ne adj Isten beleszaladnánk egy csúnyább zakóba, akkor megint éveken, ha nem évtizedeken át menne a kesergés és a bűnbakkeresés...
Az oláh válogatottnak végül a nyolcaddöntő jelentette a végállomást, ahol az írekel kerültek össze.
Miután 0:0-ás rendes játékidő után a hosszabbításban sem született gól, következett egy fantasztikus büntetőpárbaj, ahol az ír kapus, Pat Bonner minden román 11-es előtt keresztet vetett.
Az első 4 párból mindenki bevarrta, de az ötödik körben Daniel Timofte hibázott, míg David O'Leary bevarrta.
A kelták mentek tovább a legjobb 8 közé, ahol aztán a házigazda olaszokkal kerültek össze...
Marius Lăcătușra emlékszem a 90-es VB-ről a román válogatottból.
Mindjárt az első csoportmeccsükön 2:0-ra verték a "nagy hősies" Szovjetuniót (akkor indultak utoljára Szovjetunió néven világversenyen) és mindkét gólt Lăcătuș lőtte.
Az első egy hatalmas nagy gól volt, a másik 11-esből.
Egy elég érdekes csoport volt az a VB-címvédő Argentínával, Kamerunnal, Romániával és a szovjetekkel.
Előzetesen kb. majdnem mindenki az akkor még nagyrészt ismeretlen kameruniakat várta a csoportutolsó helyre, a szovjeteket meg kábé mindenki továbbjutónak tippelte, erre Afrika szelídíthetetlen oroszlánjai megnyerték a csoportot, a ruszkik meg csoportutolsóként kulloghattak haza...
Az örök sláger, amely soha nem megy ki a divatból. Pénteken volt a szomorú évforduló: az 1986. június 2-án Irapuatóban játszott Szovjetunió–Magyarország (6–0) világbajnoki mérkőzés évtizedek múltán is téma. A magyar futballtörténelem egyik, ha nem a legnagyobb kudarca volt ez, a sportág onnantól kezdett mélyrepülésbe. A hat szovjet gól Disztl Péter hálójában olyan volt, mint hat százas szög labdarúgásunk koporsójába… Sokan már csak legyintenek, ha szóba kerül, unalmas ez már – állítják. Az idősebbek keserű emlékként őrzik a napot, a fiatalabbak pedig talán nem is kíváncsiak a magyarázkodásra. Mert abból épp annyi volt, mint szovjet gólból. 37 esztendeje ünnepelni akart az ország. A zöld gyepen bosszút állni a megszálló szovjeteken. Felfokozott hangulatban, régen átélt bizakodással ültünk le a televízió elé, hogy aztán négy perc elteltével bambán nézzünk ki a fejünkből. Merthogy Jakovenko és Alejnyikov góljával már 2–0-ra vezettek a szovjetek. Pontokba lehetne szedni, hányféle magyarázatot kaptunk azóta a katasztrofális vereségre, a mieink szinte szédelgő játékára. Nagy valószínűséggel valamennyi belejátszott a kudarcba. Ám ha a válogatott akkori csapatkapitányát, Nagy Antalt hallgatjuk, hajlamosak vagyunk elhinni, hogy lehet helyes tipp. – Mindenekelőtt tegyük helyre a sokat emlegetett tésztadolgot – mondta Nagy, a 66 esztendős, 32-szeres válogatott kispesti legenda. – Újra és újra előkerül, s vannak, akik még el is hiszik, hogy azért kaptunk ki, mert folyamatosan tésztát kellett enni. Elmondom, honnan jött ez az egész. Állandóan kérdezgettek bennünket az újságírók, és mindig azt hallottuk: mondjatok már végre valamit. Soha nem felejtem el Szendrei Józsi mondatait, aki csak hogy leszerelje őket, azt válaszolta, a tészta az oka mindennek. Kevés húst kaptunk, állandóan tésztát kellett zabálnunk... Erről ennyit. Nagy persze hallotta a szóbeszédeket, és van, ami azóta is foglalkoztatja, amiről úgy véli, igenis lehetett alapja... – Ami az igazságot jelenti, azzal nekem a vébé után nem sokkal Franciaországban kellett szembesülnöm. Hazajöttünk Mexikóból, és már utaztam is ki Nancyba, új csapatomhoz. Alapos orvosi vizsgálatnak vetettek alá, és csodák csodájára a szervezetem tökéletes eredményeket produkált. Kérdeztem a francia orvost, hogy lehet ez, amikor néhány nappal korábban meg akartam halni a pályán. Szédelegtem, levegő után kapkodtam, fehér foltokat láttam, jártányi erőm sem volt. S így voltak ezzel a többiek is. Nos, a doki a fejét csóválva kijelentette, erre csak egy magyarázat van, lágy drogot tettek az italotokba, csak kicsit túlméretezték az adagot. Megszólalni sem tudtam. Biztos vagyok benne, hogy ez az egyetlen magyarázat a csúfos történelmi vereségre – mondta Nagy.
Ezek a magyarázatok keringtek: - A sokat emlegetett tészta megülte a mieink gyomrát - Elhibázott magaslati edzőtábor Ausztriában - Mexikóban irdatlan hőségben edzettek a mieink, ami kizsigerelte őket - Nyilasi Tibor mellőzése, itthon hagyása miatt felbomlott a csapategység - Néhány hónappal a vb előtt a mieink megverték (3–0) a brazilokat a Népstadionban, ez elhitette velünk, hogy világbajnokok leszünk - Megmérgezték a játékosainkat
Ez a '34-es selejtezőkör idejéből származó eset ugyan fél évszázaddal korábbi, és Bulgáriából származik, mindenesetre jól rávilágít arra, hogy bizonyos kelet-európai politikai rendszerektől nem állt távol az a fajta megoldás, hogy a futballellenfél ételeibe a meccs kimenetelét befolyásoló vegyi anyagokat csempésszenek.
Nem tartom valószínűnek, hogy Mezey bármiféle háttéralkut kötött volna a szovjetekkel, de a felkészülési edzőtáborozás hibáiból és hasonló ballépéseiből eredő következményeket érzésem szerint is igyekszik áthárítani volt játékosaira. Az irapuatói 0:6-os meccsen tapasztalt váratlan erőnléti gondok mindenesetre mérgezésre látszanak utalni így távolról, első blikkre.
https://nepszava.hu/3290891_mezey-mexiko-mentes-maskent Minden jelenlévőben más momentum ragadt meg a találkozóról; bennem az, hogy a labdákra fáziskéséssel mozdultak a magyar játékosok. Akik egyébként azzal érték el feltűnő sikereiket 1984-ben, 1985-ben, illetve 1986-ban még a holland, a nyugatnémet vagy a brazil válogatottal szemben is, hogy kondicionálisan és taktikailag nemzetközi szintre emelte őket Mezey. A kapitány ezt – akkori progresszív énjén, elsőrendű stratégiai érzékén túl – azért is tehette meg, mert mögötte állt a vezetés. Teljes támogatást élvezett, úgy zajlott minden a címeres mezes csapat körül, ahogyan azt kigondolta. ... A legnagyobb dilemma ... az irapuatói erőállapot. Amikor a fáziskésést a nézőtéren tapasztaltam, még nem sejtettem, hogy a bemelegítés alatt valamennyi magyar labdarúgó össze akart esni. Illetőleg, dehogyis akart, csak alig állt a lábán. Ilyesmi még egy megyei másodosztályú együttessel, sőt alkalmi társasággal sem fordul elő, nemhogy a nemzetközi mezőny legkiválóbbjaival is konkurálni képes válogatottal. A magyar csapat korántsem vonultatott fel annyi klasszist, mint az argentin, a brazil, a dán, a francia, a nyugatnémet, a spanyol, a szovjet, vagy a selejtezőkön megelőzött holland válogatott, ám csapatként – a negyedik helyen kikötő belga együtteshez hasonlóan – az élmezőny képviselőinek is méltó ellenfele volt a már említett jellemzői miatt. Mármint Mexikóig. Ott a szbornajától akár 12-0-ra is kikaphatott volna, hiszen labdarúgói szó szerint csak lézengtek a pályán, nemhogy futni, de lépni is alig tudtak, amit legalább az utolsó interjúban illett volna minimum megpróbálni megindokolni, erre azonban lényegi szándék nem mutatkozott. Pedig a nyilatkozónak súlyos a felelőssége. Ahogyan az ő érdeme (is), hogy felépítette a csapatot a magyar futball akkor már kétségkívül leszállóágában, úgy elképzelhető, hogy maga is rendítette meg azt az épületet, amit emelt. ... Az ex-kapitány napjainkban néhányukra hárítja a felelősséget. Név nélkül, így aztán mindannyian belekeverednek a férjkutatós, meztelen nős történetekbe ...
"Káposzta Benő 1942. június 7-én született Budapesten, labdarúgó-pályafutását a Budapesti Gyárépítők csapatában kezdte, majd 1959 nyarán igazolt az Újpesti Dózsához – eleveníti fel a kezdeteket az újpesti honlap.
1959 és 1974 között 259 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen lépett pályára az Újpesti Dózsában, hét gólt szerzett. A felnőttek között 1960-ban a BVSC ellen mutatkozott be, abban az idényben bajnok is lett. Érdekesség, hogy eleinte középcsatárként kapott lehetőséget annak ellenére, hogy eredeti posztja jobbhátvéd volt.
Összesen hat bajnoki címet nyert Újpesten, négy ezüst- és két bronzérme is van, kétszer a Magyar Népköztársasági Kupát is elhódította a csapattal.
A magyar válogatottban 1966 és 1969 között 19 hivatalos mérkőzésen játszott, ott volt a negyeddöntőig jutó csapatban az 1966-os angliai világbajnokságon.
Az újpesti kötődés a magánéletében is fontos szerepet játszott; felesége, a röplabdázó Schlégl Gyöngyi szintén hat bajnoki címet ünnepelhetett lila-fehérben."
Ha csak a hivatalos válogatott mérkőzéseit számoljuk (olimpiai selejtezők nélkül) , akkor 1966. május 5-én volt először válogatott és 1969. szeptember 24-én utoljára. A 19 válogatott meccs az passzol.
Az 1966-os VB-n alapembere volt a magyar válogatottnak, mind a 4 mérkőzésen játszott.
A magyar válogatottban 1964 és 1969 között 19 mérkőzésen kapott lehetőséget. Alapembere volt az 1966-os, angliai világbajnokságon negyeddöntőig jutó válogatottnak.
Nagyon úgy tűnik, hogy az 1950-es VB-selejtezők és az 1984-es EB-csoportmeccs között nem volt spanyol - portugál tétmérkőzés, de még böngészem az adatokat.
