A klasszikus futurizmus újra él. - Ez fogalmazódott meg bennem Jarre koncertje után. Talán erős kijelentésnek tűnik, de hadd fejtsem ki, hogy pontosan mire is gondolok.
Nem könnyű eldönteni, hogy mivel is kéne kezdeni egy ilyen letaglózó, ilyen mély benyomást keltő élményt leírását. Itt sokkal többet kaptam, mint egyszerűen zenék lejátszását egy színpadon. De akkor kezdjük azzal, hogy mire is számítottam a koncert előtt
Ugyanis amikor jöttem ki a koncertről, ez a gondolat fogalmazódott meg bennem: Jean-Michel Jarre ritkán adja pontosan csak azt, amire a rajongók számítanak. Két lehetőség van: vagy az ellenkezője történik annak, amit vársz vagy pedig az történik, de kétszázszoros intenzitással, sokkal magasabb szinten. Nos, az én esetemben most mind a kettő megtörtént ugyanazon az estén.
Szóval, a koncert előtt két dolog volt, amivel számoltam. Az egyik, amit néhány komment meg pár Oslo-ban, szabadtéren, napsütésben felvett videó alapján gondoltam, hogy vizuális téren ez most visszafogottabb lesz, hogy minimalista, egyszerű látványra számíthatunk. A másik, amiről ugye írtam is hozzászólást itt, hogy mivel Jarre egyedül indult útnak, az egész koncerten Jarre színpadi jelenléte megközelíthetőbb, intimebb lesz, ami majd kontrasztot ad a tavalyi hatalmas közönség előtt, sok zenésztárssal (Claude, Adiescar, Brian May, Zaho de Sagazan, a többi paralimpiai fellépő) előadott mega-koncertekkel szemben.
Ezek körül a második nemcsak bejött, hanem sokkal erőteljesebben volt igaz. Egyrészt a koncert során állandóan, újra és újra közeli kamerákon keresztül vetítették ki Jarre fejét, kezét, lábát, a hangszerhasználatát, a reakcióit, sőt, ugye a fején is volt kamera az Oxygene 2 alatt végig. Több volt ez, mint a koncert közvetítése, egyértelműen célja volt annak, hogy ennyire közeli képeken, ennyire közelről láttuk őt. Ezt én egyfajta gesztusnak éreztek, az igazi rajongóknak, akik nemcsak zenét akartak hallani, de Jarre, mint ember és alkotó is érdekli őket, akiket érdekel, hogy pontosan hogyan alkotja meg a zenét amit épp előad. Másrészt pedig az egész látványtervezet miatt még inkább közelinek és megfoghatónak érződött, de erről majd később.
Az első feltételezés ellenben semmilyen szinten nem jött be. El sem hiszem, hogy ezt fogom írni, de mégis: szerintem látvány tekintetében ez sok tekintetben verte a Starmus koncertet is! Hozzáteszem, hogy tavaly sokkal közelebb álltam, ezért nem láttam a nagy perspektívát, azonban az erről készült elég jó minőségű felvételt már rengetegszer. Az is igaz, hogy itt egy sokkal kisebb színpad volt, nem voltak drone-ok, nem volt tűzijáték, nagy épületekre vetített kép, nem volt érdekesen berendezett színpad, nem lézerhárfa vagy bármi ilyesmi. Vagyis ha nem lettek volna a lámpák, lézerek és kivetítők, akkor a látvány az egyetlen egy helyben álló ember lett volna és mégis, mindezek ellenére azt gondolom, hogy felmúlta a Pozsonyban látottakat is.
Ezen a koncerten én egyik ámulatból a másikba estem. Az egész élmény egyszerűen letaglózó volt, tényleg ez a legjobb kifejezés rá. Az animációk, a fények, a lézerek olyan szintű részletgazdagságot mutattak, minden egyes másodpercben ezernyi inger, ezernyi élénk szín, amik megállás nélkül formálódnak, egybefolynak, a képzőművészet több tucat különböző stílusát felmutatva és egymással is ötvözve. Szürrealista festészet, híres non-figuratív alkotások, geometriai alakzatok, noir stílus és meleg színek, térhatás és optikai illúzió, modern művészet, klasszikus festészet, minimalista térbeli figurák és modern CGI jellegű amináció, egyfolytában, 1 és háromnegyed órán keresztül, amihez olyan elképesztő részletgazdagságú lézeres mozgás tartozott, hogy azt alig tudom leírni. A lézerek együtt mozogtak a zenével, egymásnak ütköztek és "formálták" a kivetítőn látottakat is, például annak illúziója nyomán, hogy egy lézer belevág egy csíkot a kivetítőbe. Egyszerűen minden egyes másodperc tele volt milliónyi ingerrel, bárhová néztem, mindenhol egyszerre rengeteg dolog történt. Különösen a Zoolookologie, Exit, Brutalism, Sex in The Machine és Oxygene 19 számok látványvilága volt különleges, mindegyikről külön lehetne hosszú elemzést írni. Őszintén mondom, hogy ilyet én még soha életemben semmilyen koncerten nem láttam. Nagyon nehéz ezt az élményt leírni, de onnan, a küzdőtérről, közelről de azért pont elég távolról, a koncert során többször azon kaptam magam, hogy a valóságérzékelésemmel játszanak. Már nem kivetítőket láttam és lézereket egy zenész körül, hanem egy egybefüggő térbeli animációt, mintha benne lennék egy számítógéppel animált videóklipben, egy ezernyi vizuális stílust összekapcsoló VR univerzumban (ez a másik ok, amiért még közelibbnek éreztem Jarre-t). Maga JMJ is, a teljesen sötét háttérben, állandóan színes fények alatt állva olyan volt, hogy ha nem tudtam volna eleve, nem mondtam volna meg, hogy egy élő ember vagy a holografikus kivetítés. És pontosan tudom, hogy ez egy bűvésztrükk, hogy illúzió, hogy az érzékek telítésén alapul, hogy annyira lebombázzanak ingerekkel, hogy ne tudj figyelni mindenre, de mégis működik. És még ehhez jött az, hogy az előadott zenék is elképesztően részletgazdagok voltak, például az Oxymore számok, amik tele voltak ezernyi különös zajjal.
Persze megértem, ha valakinek pont ez a kritikája, hogy már túl tömény volt, ahogy az Oxymore is sok embernek túl tömény hangzás tekintetében. De ezzel sem tudok egyetérteni. Egyrészt kicsit olyan volt, mintha azt mondanánk, hogy túl jó. Igen, erről szól egy show, nincs minden nap koncert, nem baj az, ha ennyire telíti az érzékeket, annál emlékezetesebb. Másrészt pedig szerintem zeneileg és látvány tekintetében is voltak pillanatok, amikor jó értelemben leült a koncert, egy pillanatnyi levegő. Például a brutálisan túltelítő Exit után az Industrial Revolution 2 egy nagyon picit visszafogottabb volt, de persze csak ehhez a szinthez képest és ezek pont jól is jöttek.
Szauder Dávid munkája egyszerűen varázslatos volt és csodálatos, hogy Bányai István Oxygene 8 klipje után ismét van egy fontos magyar vonatkozás Jarre életművében. Más országokban csak a helyi zenészeknek ajánlott bizonyos dalokat, itt, Budapesten a koncerten többször is említette Szauder nevét.
Azzal is tisztában voltam, hogy amit látok, azt bizony mesterséges intelligencia által csinálták. De most őszintén, levon ez az értékéből? Épp a hozzászólásom bizonyítja, hogy nem. A katarzis az katarzis. Leonardo da Vinci idején még természetes anyagokból kellett festékeket kikeverni, ma elmész a boltba és veszel, festhetsz. De a gyönyörű festmény az gyönyörű. Valaha mindent kézzel kellett írni, minden betű minden vonalát megformálni. Aztán meg ütögethetted a gombokat az írógépen. Attól, hogy ez a látvány nem egy emberi kéz által lett 0-ról formálva, még ugyanúgy Jean-Michel Jarre és Szauder Dávid elméjéből, ötleteiből lettek, ugyanúgy hatással volt rájuk az általuk fogyasztott művészeti termékek sokasága, ahogy egy festőre. Ugyanúgy pontosan kellett parancsokat adni, amire kaptak valamit és onnan aprólékosan programozni, amíg az elméjükben megszületett ötlet nem jelent meg a képernyőn. Ebben a látványban elképesztő mennyiségű munka volt és teljesen legitim művészeti alkotásnak tekintem.
Na és akkor kifejezetten a zenéről
Korábban nem tárgyaltuk ki a tracklist-et, akkor most itt az ideje. Évek óta érte már az a kritika Jarre-t, hogy miért nem változtat végre a szokásos számokon. Azt hiszem, ezen a téren ezúttal semmilyen panaszra nincs okunk. Olyan zenéket adott most elő, amikre soha életemben nem számítottam, hogy élőben fogom hallani őket.
Egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy itt most a modern számok domináltak és a csak elvétve voltak régiek. Abszolút egál az arány, meg lehet nézni, ugyanannyi a régi és az újabb szám. Ami különös, hogy 2 számot leszámítva csak 1985 előtti és 2014 utáni zenéket hallottunk, a kettő közti 30 év most háttérbe szorult. De hát pont ez teszi különlegessé az egészet: a korai zenéi egy kis modernizálással egy koherens tracklist-et tudnak alkotni modern zenék által inspirált, mostani számokkal. Hihetetlen, mennyire a kora előtt járt Jarre egyes zenéivel.
Tökéletes példa erre a Zoolookologie. Azt hiszem, hogy ezt az élményt soha nem felejtem el: a kedvenc előadómtól élőben hallottam az első számú kedvenc lemezemről az egyik számot. Katarzist éltem át, főleg az egészen zseniális látvánnyal együtt, amit tartozott hozzá.
És való igaz, hogy a legutóbbi lemezről, az Oxymore-ról 4 szám is előkerült. Én nem a régi rajongók egyike vagyok, az Oxygene-Equinoxe-MF korszakban még meg sem születtem, ezért nekem az Oxymore is abszolút az ízlésemnek megfelelő album. Ahogy régebben is írtam, ezt a lemezt az elmúlt 3 évben agyonhallgattam, innováció terén nekem ez a 21. századi Zoolook, nagyon kreatív avant-garde techno, amit az elektronikus zene ínyencek zabálhatnak. A Brutalism elképesztő látványára már számítottam, de a Sex in the Machine lepett meg nagyon. (A végén pedig a waterphone feltűnése biztosította, hogy ne teljen el Jarre koncert fura és különleges hangszer nélkül, bár szerintem a legtöbben csak azt kérdezgették magukban, hogy miért csapkod egy vonóval egy tésztaszűrőt ) Én, aki eléggé jól ismeri ezt a lemezt, azonnal felismertem, hogy bizony változtatott rajta, ez nem teljesen az albumon hallott változat, ahogy az Epica is újra lett dolgozva. Pedig erre nem is lett volna szükség, hiszen friss zenék, de gondolom akart nekik egy kis plusz basszust adni most, hogy már az nem Ircam sötét szobájában adja elő őket 200 ember előtt, ahogy 2 éve.
A Magnetic Fields 1-nek itt volt már az ideje, az új korszak kezdete óta nem hallottuk (2015 óta), szerintem tökéletesen működik az új verzió. Érthető, hogy miért van ilyen tempója, ez a nyitószám, a közönséget szeretné energiával megtölteni, ahhoz meg nem árt az ütem. Az Arpegiator pedig valami félelmesen különleges meglepetés, ne feledjük, hogy utoljára 1981-ben adta elő a maoista Kínában. Azóta soha, semmilyen koncerten, a mostani turnéig. Pedig zseniális, klasszikus szám. Óriási ajándék mind a kettő a rajongók számára.
Az Oxygene 2 volt még nagyon emlékezetes. Nemcsak azért, mert végig követhettük az egészet, hogy hogyan játssza le, de azért is, mert másképp játszotta, mint eddig a turnén, legalábbis azokon a felvételeken, amiket láttam. Az elején ugyanis egy kb. 45 másodperces zajokkal való kísérletezgetéssel kezdte, csak aztán jött az igazi intro és aztán a szám. Mintha az intro kapott volna egy intro-t. Sokan panaszkodnak, hogy Jarre nem szokott improvizálni koncertek közben. Nos, ez valóban igaz, de hát ő egy elektronikus zenész, nem ez a tehetsége. Nem abban jó, hogy dallamok terén improvizáljon estéről estére. A klasszikus zenei hatás csak fűszer, ő a musique concréte, a zajok mestere és ez a váratlan, eddig nem hallott 45 mp nekem meg is felelt.
Az Electronica számok közül azokat játszotta, amik koncertekre tökéletesek. Teljesen megértem, hogy sokan nem szeretik az Exit vagy a Zero Gravity remix számokat pont ezért döbbentett meg, ami hallottam... Az Oxygene 2 és a RV4 mellett és komolyan beszélek, ha kell megesküszöm hogy a Zero Gravity remix kapta legnagyobb éljenzést. Igen az a szám, amiben még egy EDM-ből ismert drop is van. Azt hiszem egyértelmű, hogy miért nem dobja ki: túlságosan is működik. Ilyen egyszerű. A közösségi oldalakon szidják, nekem sem a legnagyobb kedvencem, de az utóbbi 14 hónapban 2 koncertből kétszer volt a legjobban éljenzett zenék közt. Egyébként itt is a látvány valami félelmetes volt, mintha egy esőcseppekből álló ember táncolt volna egy kevés frame-el rögzített régi filmtekercs felvételén Az Exit is meglepően nagy éljenzést kapott más számokkal összehasonlítva.
Nem tudom, hogy mi volt a hátsó soroknál, de odalent egyszer sem láttam, hogy akár az idősebb rajongók elégedetlenkedtek volna, sugdolóztak volna, felálltak volna és hazamentek volna. Mindenki csak döbbenten ült, gondolom a letaglózó élmény miatt. A közönség egyébként tele volt fiatalokkal, ahogy más is írta mindenhol okostelefonok, előttem két 18-20 körüli lány ült és a reakcióik alapján legalább valamennyire képben voltak és felismertek számokat. Jarre képes volt arra, ami szinte lehetetlen: meggyőzni egy csomó fiatalt, hogy a szüleik, sőt, nagyszüleik által is hallgatott előadó tényleg jó és ma is érdemes hallgatni a zenéit. Ez nagyobb teljesítmény, mint a 3,5 millió néző Moszkvában :)
Visszatérve az elejéhez: összességében szerintem ez ugyanolyan nagy élmény volt, mint a Starmus.
Pedig nem gondoltam volna. Úgy mentem oda, hogy ez most azért nem szól majd akkorát. Pedig nagyon is, csak másképp. Egy csomó minden hiányzott, ami ott megvolt, de más téren meg itt kaptam erősebb élményt. Az egy szabadtéri koncert volt, tűzijátékkal, sok zenésszel, ez meg egy beltéri, zárt, de pont ezért elképesztően ingergazdag élmény volt. Egy teljesen elsötétített teremben ez a zene ezzel a látvánnyal más élmény volt. A Starmus koncert tökéletes egy Jarre zenéjével most ismerkedő valakinek is akár, ez meg egy igazi, rajongóknak szóló műsor volt. Mind a kettő ugyanolyan jó koncert volt és nagyon szerencsés vagyok, hogy mind a kettőt átéltem, mind a két fajta Jarre élményt. Most már csak egy tematikus, konkrét lemezt bemutató koncerten szeretnék ott lenni és akkor nincs több kérésem Jarre koncertek terén
Ez a koncert távolabb állt a hagyományos érelemben vett színpadi zenélésről, ez a technológia diadala volt. És ezért is fogalmazódott meg bennem ez: A klasszikus futurizmus újra él. Ez a koncert minden másodpercben hirdeti, hogy a technika csodákra is képes, de tényleg, igazi, művészi csodákra. Olyan digitális eszközök, mint az AI igenis képesek érzelmek és gondolatok közvetítésére. A rengeteg disztópiát bemutató science fiction mellé jól jön ez, hogy Jarre még mindig hinni tud a hagyományos pozitív futurizmusban, a reményben, hogy a technikai fejlődéssel igenis lehet jó értelemben előre vinni a kultúrát.
A végére még annyit hadd tegyek hozzá, hogy mindenki nézze meg az Oxygene 4 remixet, amit a vége felé előad. Nem a zene miatt, hanem nézzétek meg a lábát, hogy hogyan mozog és hogyan ugrál. Hogy micsoda energiája van. Ez nem animáció, én végig figyeltem a lábát, mert kíváncsi voltam, de nem, tényleg a majdnem 77 éves JMJ végig táncolja az egész számot estéről estére. A kézfejére közelítő kamerán néha bizony látszik, hogy már nem 30 éves De csakis azon. Gondoljatok arra, hogy micsoda sikerei voltak, hogy 10 emberöltőre elég sikert halmozott fel, hogy adott esetben 10 külön művészlegenda együtt nem ért el annyi kritikai és közönség sikert, mint ő. És mégis, még mindig itt van, 57 évnyi elektronikus zenélés után.
Az ember, aki akkor csinálta első elektronikus zenéjét, amikor Beatles a White Album-ot. Nem, nem a fia, nem egy tanítványa, hanem még mindig ő maga, ugyanaz a zenész. Jean-Michel Jarre egy korszakokat átívelő életművet tesz minden ilyen koncerttel még nagyobbá.
Mind figyeljünk rá oda, mert lehet, hogy ilyen művész többé ezen a világon nem lesz.
Jean-Michel Jarre koncertélmény a múlt és a jövő tökéletes egyensúlya
Tegnap este egy különleges utazásban volt részem Jean-Michel Jarre koncertjén egy időn és téren átívelő élményben, ahol a zene, a technológia és a látvány egyesült egy lenyűgöző audiovizuális szimfóniává. Bár néhányan talán túl technósnak vagy modernnek találták az estet, számomra éppen ez adta meg a koncert igazi erejét: ez nem egy nosztalgiashow volt, hanem egy bátor, jövőbe tekintő előadás.
A koncert hangzása abszolút 21. századi volt a mesterséges intelligencia, a robotika és a digitális világ hangjai és gondolatvilága szervesen szövődtek Jarre klasszikus motívumai közé. A múlt ikonikus dallamai mint az Oxygène, az Équinoxe vagy a Magnetic Fields friss, modern köntösben szólaltak meg, tisztelegve az eredeti hangulat előtt, mégis új dimenziókat nyitva. A jelen és a múlt ritka harmóniáját élhettük át izgalmas és hiteles volt egyszerre.
A fantasztikus látványelemek is ezt az élményt erősítették: lézersugarak metszették át a sötét arénát, a fények szinte koreografáltan táncoltak Jarre szintetizátorai körül. A színpad maga egy élő, pulzáló installáció volt, amelynek minden részlete a vetített animációktól a mozgó fényblokkokig azt sugallta, hogy itt nemcsak zenét hallunk, hanem egy kortárs digitális műalkotás részesei vagyunk. Az egyik pillanatkép különösen megragadt: Jarre lehajtott fejjel, koncentrált arccal, teljesen elmerülve a hangok világában ez mindent elmondott arról, mennyire mélyen éli meg, amit csinál.
Lenyűgöző, hogy Jean-Michel Jarre 76 évesen is ilyen friss, energikus és innovatív. Nemcsak a zenéje, de az egész színpadi jelenléte is azt sugallta: a kor csak egy szám, az alkotás iránti szenvedély örök.
És nem mehetünk el szó nélkül a technikai háttér mellett sem: a hangmérnökök és fénytechnikusok elképesztő munkát végeztek. A látvány precíz, dinamikus, a hangzás pedig kristálytiszta és monumentális volt minden részletben érződött a profi, alapos előkészítés. Ez nem egy lemegyünk és nyomjuk típusú koncert volt, hanem egy gondosan felépített, művészi szintre emelt produkció, ahol minden egyes fényváltás és basszusütem a helyén volt.
Nem volt olcsó a jegy, de egyáltalán nem bántam meg: mert ez egy felejthetetlen, világszínvonalú előadás volt. Egyébként ez már a harmadik alkalom volt, hogy élőben láttam Jean-Michel Jarre-t a 2008-as és a 2010-es koncert is fantasztikus élmény volt, különösen a 2010-es, de mégis, a három közül a tegnapi volt rám a legnagyobb hatással. 😊
Ahogy pár hozzászólással lentebb írtam, kicsit tartottam az egyemberes fellépéstől, féltem, hogy hakni lesz. Hát egyáltalán nem bántam meg. Tudtam azért, hogy Jarre mester nem szarral gurít és beigazolódott. Minden szempontból (zene, hangzás, látvány) minőségi koncertet láthattam és hallhattam. Igazán semmibe sem tudtam belekötni. Nagyon tetszettek a dalok közötti beszédei is, érződött rajta, hogy nem nagyképű, hanem ugyanolyan ember, mint mi és úgy is viselkedik, annak ellenére, hogy egy hatalmas életművel rendelkező zenész. Az Oxygene 2 alatt fejkameráért plusz pont jár! Beleláthattunk, hogy mit csinált a mester.
Én is voltam a koncerten, bár igazából sohasem voltam JMJ rajongó, csak a populárisabb dalait ismerem. A koncert lenyűgöző volt, látványos, hangos, főleg hogy a harmadik sorból élhettem meg az élményt. De csak én éreztem úgy hogy nagyon rövid volt? Mennyi ideig tartott, bő másfél óra?
Nekem a tegnapi volt a hatodik Jarre koncertem, 2008 óta.
Megemelem a kalapom a Mester előtt, hogy ennyi idősen ilyen energiával, ilyen lendülettel ekkora bulit tud még mindig csinálni.
Nem mondom, hogy csalódott vagyok a tegnapi koncert miatt, mert mindig élmény őt élőben látni, akármilyen setlist-tel is készüljön és igazából az is kaptam, amire számítottam.
Tudtam, hogy az egész show már a teljesen modern és új számokra épül, amiket így koncerten szívesen meghallgatok, de napi szinten nem ezek szólnak a fülembe, ha Jarre-ra van igényem.
Örülök, hogy kaptunk azért klasszikus darabokat is, bár szerintem sok esetben annyira újra volt gondolva, hogy elveszett az eredetisége és "lelke" a régi daloknak.
Nekem a legnagyobb élmény és legerősebb pillanat rögtön a Magnetic Fields Pt. 1. volt, ami pont annyira volt csak modernizálva, amennyire kellett.
Sok esetben úgy éreztem, mintha valami sampler CD-t hallgatnék, egyből "in medias res"...második verse és egy perc után vége... (Nem tudom miért kellett ennyire sietni.)
Nyilván a pozsonyi élményt nem tudja felülmúlni egy in-door koncert, mert ott annyi impulzus ért egyszerre, hogy csak kapkodtam a fejem és nem annyira dalokat "elemeztem" magamban.
Összességében volt a tegnap, jó volt látni újra Jarre-t. Talán egy picit lehetne a klasszikus dalokat méltóbban kezelni. Nem mondom, hogy nem szabad hozzá nyúlni, de finomabban...
Azért örülök, hogy láthattam a 2008-as analóg tour-t, aminek ha a teremin szólójára gondolok, még most is megremeg a gyomrom, olyan jól szólt. Örülök, hogy 2009-2010-ben a klasszikus darabokkal tudtam még két koncertet meghallgatni. Pozsonyban meg megkaptam azt az élményt, amit csak VHS-en láttam a 80-90'es évek városi koncerjeiről. Szóval örülök az "új" Jarre-nak is, hiszen láthattuk, hogy működik, amit csinál: fiatal geneárció, teltház és folyamatos telefon-videózás, mint a Equinoxe újragondolt watcher-jei. :)
Ilyen ember a világon nincs. Majdnem 77 évesen ilyen koncertet adni. Vizuális téren ilyen kreatív, emlékezetes, kidolgozott és innovatív Jarre koncertet, vagy bárki általi koncertet még nem láttam. Aki ezt látta, odafigyelt, sötétben és nem az Oslo-i nappali fényekben készült telefonos 30 mp-ek alapján írt hurkát meg akármit, hanem tényleg a koncert alapján, az vizsgáltassa meg a szemét. A többiről majd később.
Hihetetlen, hogy egy megfelelő helyen megjelenő téves információ mennyire el tud terjedni. A hivatalos koncertleírásban az van, hogy Jarre 2021 szilveszterén adott VR koncertet a Notre Dame-ban 75 milliós közönségnek. De hát 2021 szilvesztere az 2021 december 31. Nem akkor volt a koncert, hanem pont, hogy 2020 december 31-én és 2021 január 1-jén ért véget. Vagyis 2020 szilveszterén. Nyilván, hiszen pont azért volt VR koncert, pont azért nézték ennyien, mert koronavírus év volt, 2020.
És ez senkinek nem tűnik fel, minden oldal átvette, pedig csak pár éve történt a dolog.
Köszönjük, nem tudom hányan jönnek holnap innen a fórumról, de én biztosan megyek, ki nem hagynám. Egyébként hiába, hogy 77 lesz Jarre a nyáron, tudjuk, hogy jövőre egy hosszabb turnéra indul és még simán ott van benne minimum egy évtizednyi ilyen szintű aktivitás.
Szóval én sem úgy megyek, hogy ez most biztosan az utolsó koncert amit látok tőle, lehet, hogy majd egy nap te is tudsz jönni egy koncertjére megint a következő évtizedben. De majd persze beszámolót fogok írni ide mindenről!
Lehet, hogy pont Jarre sokszínüsége miatt illik ide elö-elöadóként (hátha elöadja Nektek a March 23-at!).
Érezzétek jól Magatokat - biztosan szuprer koncert lesz! Sajnos nekem kimarad ez a koncert (is:(. Maradok a 2008 november 12-i koncerttel a tarsolyomba:(
Remélem, hogy kiad minimum egy dupla (tripla) CDs meg 2 Blu-Ray-es kiadást ebböl a koncertsorozatból!!!
Másrészt: Jarre sokat beszélt a jazz iránt való rajongásáról, emellett Barabás elektronikus dolgokkal is foglalkozik. Tehát ha nagyon akarom, ráhúzható valami koncepció arra, hogy miért ő és miért itt és most. Hogy zenei szempontból valóban tudatos választás volt-e az ő szereplése, az most számomra nem derül ki.
Mégis ki találta ezt ki, hogy 1 órás Barabás Lőrincz egy elektronikus koncert előtt? Most gondolj mondjuk a Zero Gravity-re és gondolj arra, hogy közvetlen előtte Barabás Lőrincz megy... Gondolom akik szervezik a koncertet csak tudják, hogy ki az előadó és milyen zenére lehet számítani. Ez nem Sessions 2000 turné!
Többen is említették, hogy látták Gong Li-t a koncertek közelében. Érdekes, hogy idén utazik Jarre-al, meg tavaly is végig ott volt vele a koncerteken, La Rochelle-ben vagy a Paralimpián. A korábbi években nem emlékszem, hogy ment volna Jarre-al a koncertekre, ez inkább úgy 2020 óta van. Kicsit off topic, de talán visszavonult a színészkedéstől? Az IMDB szerint pont 2020 óta semmiben nem szerepelt.
Jean-Michel Jarre és az Ableton egy megfilmesítésre váró szerelmi történet. :D Még pár éve az egyik interjúban hosszú bekezdéseken át magyarázta, hogy mennyire tökéletes benne minden és hogy úgy kötődik hozzá, mint az első analóg szintetizátorához. A zenészek erősen kötődnek a hangszereikhez, ami a gondolataiknak, érzelmeiknek egy kifejező eszköze, amin keresztül önmagukból formálnak valamit, ami aztán eljut sok emberhez. Csak ma ez ilyen kicsit vicces helyzetet is teremt, hogy ahogy régen a gitárjukat, zongorájukat, hegedűt tartották ilyen nagy becsben, ma már az is lehet, hogy egy számítógépes programot, ahogy JMJ is.
