Az RTL új napi sorozata, a Pokoli rokonok, egy izgalmakkal teli történet arról, hogyan küzdenek meg egy kisváros rivális családjai a pénzért, hatalomért és a szerelemért. A főszerepben: Dobó Kata és Árpa Attila 2025 Január 2-től érkezik az RTL vadonatúj sorozata a Pokoli rokonok
A Drága örökösök 1. évadát éppen így "zárták le", nekem elment a kedvem tőle és a 2. évadot már nem néztem. Igaz, utána a 3. évadot már igen, de olyan volt a cselekmény, mintha nem történt volna közben semmi. Ott is szinte mindenre visszautalgattak, tehát "képbe kerültem"! :D
Ez a hasmenéses szál valami egészen förtelmes (a másik, amikor a Tata rámozdult Oliver nemiszervére), még, ha egy vígjátékról is lenne szó és előfordulnak ilyen dolgok más vígjátékokban.
de ezt nem tudhatták, amikor az első 85 részt leforgatták. Akkor mégcsak remélhették, hogy az RTL megrendeli a folytatást. Tehét valamiképp le kellene zárni az eddigi fő cselekményszálat.
Ez a pörköltes sztori oda nem illő, felesleges, logikátlan, és undorító volt. Ráadásul Juhász István esetében engem rendkívül zavar a morbid elhízása. Jó volna megjegyezni, hogy egy ember 25 kg/m2 BMI-ig normál testsúlyú, 25-és 30 között túlsúlyos, 30-35 között enyhén elhízott, 35-40 között elhízott, 40 felett súlyosan elhízott, vagy beszédes nevén morbid elhízott, tehát halálos beteg. A 40kg/m2 feletti BMI-t azért nevezik morbid elhízásnak, vagy kóros elhízásnak, mert az anyagcsere összeomlásához, magas vérnyomáshoz, cukorbetegséghez vezet, ezeknek a szövődményei pedig szívrohamhoz, vagy stroke-hoz. Megnöveli a rákbetegségek kockázatát, és férfiaknál impotenciához vezet. (Aki látt a Bálnát, az tudja miről van szó.) Az országban 3 helyen működik olyan kórházi központ, ahol tb ellátás keretében elhízottakat gyógyítanak, engem a Szent Imrében gyógyítottak meg. Rendkívül romboló, hogy úgy szerepeltetnek egy morbid elhízott embert, hogy sem ő, sem a családja nem vesz tudomást a betegségéről, mintha egészséges férfi volna, akinek semmi baja. Az ilyen embereknek az élete múlik azon, hogy orvoshoz menjenek, szakszerű segítséget kérjenek, jó volna felhívni ilyesmire a nézők figyelmét. Ha valamelyik színész véreset köhögne, azt is felvennék filmre, és leadnák adásban, mint természetes dolgot?
A karakter szörnyű, nekem a színésznőnek a játéka se tetszik. Enikővel szemben két normális reakció lett volna, vagy kihajítja a konyhányjából, vagy azt mondja, hogy megfőzi a vacsorát, egy személyre 8-10 ezer forintot kér a munkájáért és az alapanyagért. Ez még igazán baráti ár, ha vendgélőből rendelik, akkor több lenne.
Egyetértek. Normális történetben ennyire a vége előtt a szerzők már szépen elvarrogatják a történetszálakat, saz egyes erecskéket beterelik a főárámba, készülnek a nagy fináléra. Itt meg egyre kerülnek elő a felesleges szereplők, a felesleges nyűgűkkel, haladni meg nem nagyon haladunk a torkolat felé. A Duna-delta nyeretlen kétéves ehhez a szétágazáshoz képest:-(
Zalán, a féltékeny. Megvédi az anyját, miközben elharapja a szavakat kiejtéskor vagy nem hallat minden hangot ..borzalmas.. a tökéletes Magdusnak lejárt a jogosítvànya..
Az autó nekiment a bicajnak, erre a rendszám úgy meggyűrődött, mint amin félóráig ugráltak. Ráadásul a fizika se stimmelt, mert kifelé domborodott. Mondjuk ez részletkérdés, de a rendszám amit a bejátszásban a kapitány bemutat, az szinte új. Na mindegy.
Az újabb teljesen kiszámítható jelenet: Fejesné a szex alatt fog befosni. Amit egyébként lehet hogy simán is megtett volna, mivel köret nélkül tolta a pörit.
Azt hiszem innentől muszáj burleszknek vagy komédiának venni a sorozatot, mert komolyan szinte lehetetlen.
Zalán "csodafurgonjára" alig volt rögzítve az a fránya rendszám, Nórácska ki is használja a dolgot! Minek hozták be ezt a nőt? Rettenetes idegesítően beszél, teljesen elváltoztatott hangon. Utálatos karakter! Legalább tényleg fellökték volna! :D
Nagy a felhozatal undorító karakterekből, de engem már Ilona ostoba cselédlelkűsége bosszant leginkább. Hogy abban a gusztustalan, primitív, bunkó férjében mit szeret, azt hagyjuk, hiszen a szerelem vak és megmagyarázhatatlan. :) De hogy mindenkitől tűri, hogy kihasználják, és nem azért, mert nem veszi észre, hanem tudja, hogy kihasználják, és mégis... Na, erre szokták mondani, hogy akinek a fejére lehet csinálni, azéra rá is kell.
A sori egész jól indult de minőségromlást kezdek tapasztalni. Azt a megveszekedett tartozást sok ideje nem tudják rendezni, Aczélékra túlságosan rájár a rúd, Fruzsina és Nóra is egyre undorítóbban viselkednek. MIlyen rendező az aki nem hisz abban hogy negatív bonyodalmak, gonosz cselekmények és kellemetlen helyzetek elodázása nélkül is ki lehet tölteni a játékidőt egy sitcomban? Vagy nem hisz a minőségben vagy parancsra gyárt szart.
Még az jutott eszembe, hogy a Kriplit a Jászai Mari Színház, Népházban láttam, Schruff Milánnal. Nagyon szerettem azt az előadást, szintén életre szóló élmény volt. Most, ahogy megnéztem, hogy kell pontosan írni a nevét, írta a néplexikon, hogy ő az általad említett Járó Zsuzsa párja:-)
Én nem minősítettem Domokos Lászlót, csak megjegyeztem, egyetlen szerepben láttam, a BK-ban. Komolyan érdekel(ne), hogyan alakít más szerepeket, de nem kaptam választ.
Azóta sem láttam még riportot adni sem, nem is olvastam róla, nem lett "celeb", semmi.
Sodró Eliza nekem is nagy kedvencem. Sokszor láttam a Radnóti E-színházi közvetítéseiben.
Lengyel szerencsére szerepet kapott az Aranyéletben is, abban nagyszerű volt. Amióta pedig láttam az Anyám tyúkja 2.0.-t, azóta meg vagyok győződve, hogy két Csuja van, egy színházi, és egy hétköznapi.
Engem is mindig bosszant, mikor egyesek kizárólag a gagyi sorozatokban alakított egysíkú, sokszor papírízű szerepek alapján minősítik a színészeket. Mentségül szolgáljon azoknak, akik nem jutnak más "kultúrához", bár a városlakók közül is akad, akit egy nagy zápor se tud bekergetni egy színházba.
Az én nagy felfedezettem volt anno Lengyel Tamás, aki A kripliben még Kulkát is lejátszotta a színpadról. A guta ütögetett, mikor A mi kis falunkban megláttam ennek a primitív, idióta Gyurinak a szerepében. Persze megértem én, hogy országos ismertségre és népszerűségre így tehetett szert.
László Lilit (Cintia) rendszeresen látom az Orlay Produkció darabjaiban a Belvárosi Színházban és másutt. Az egyik legjobb fiatal színésznőnek tartom. Sokoldalú, vicces és drámai, mikor mi kell. Őt is valami sorozatban láttam először, és csak annyi volt róla a véleményem, hogy csúnyácska. Ma már egész máshogy látom. A Drága örökösökből megismert Járó Zsuzsa és a Mi kis falunk Sacija (Sodró Eliza) is főszerepeket játszanak, ragyogóan. Utóbbi tavaly díjat is kapott Janikovszky Éva alakjának megformálásáért.
Én E-színházi közvetítésben néztem meg Pál András és Rozs Tamás, Kezdhetek folytatódni című Petri György estjét. Nagyszerű élmény volt, hihetetlenül tetszett. Egyszerűen nem értem, hogy Pál András, aki Petri Györgyöt szaval és énekel lehengerlő energiával és szuggesztívitással, ugyanaz az ember, mint aki Tóni ügyvédjét játszotta. Na ezért nem.mindegy, hogy kinek a szövegét mondja a színész és ki rendezi.
Olivér nagyon rosszul kezelte a helyzetet. Pont meg kellet volna ígérnie, hogy , a névváltozás miatt pénzhez jut akkor megcsináltatja a kocsit, vagy ha nagy örökség lesz vesz egy újat.
Ehelyett fölvonultatja Zsófit, aki elcseszte az elsőt, és Fruzsi kétszeresen is féltékeny rá.
Arra kíváncsi vagyok, hogy Domokos László hogyan alakít másik szerepet, én csak Berényi Attilaként láttam és nem is tudom másképpen elképzelni (abban a szerepben nagyon "megjátszós" volt).