Örülök, hogy találtam egy talán még élő fórumot erről az izgalamas témáról.
Kb. egy tíz évvel ezelőtt egy akkori barátnőm ébresztett rá a női pisilés szépségére, erotikájára.
Több éves kutatásom eredményeként készülőben van a weboldalam, amin toplista lesz a legerotikusabb női pisilésekről készült képekkel - több kategóriában. (WC-n, guggolva, állva, bugyiba, nadrágba, utcán, szokatlan módokon stb.)
Tennék fel movie-kat, történeteket és hangokat, párbeszédeket is.
Megtudhatjátok, mi a Pissindex.
Ha valaki tud segíteni, hogy hol találok még aktív fórumokat pisilésről, szívesen venném, ha megírná, hogy csatlakozni tudjak.
Lányok! Nagyon érzékiek és izgatóak tudtok lenni, ha pisiltek v. arról írtok, beszéltek!
Gyerünk, csak bátran!
Na hát egy kis lendület kéne ennek a topicnak is.
Ki élt meg már olyat, hogy a barátnője szemben ült vele az ölében és csókolózás közben bepisilt ? Csodás érzés. Ki nem hiszi, járjon utána. A prózai ellenérveket mind ismerem, így azok nincsenek is hatással rám. Csak az akkori pillanatnyi érzés őrült jó.
Én azt ajánlom minden lánynak, amikor magához nyúl és pisilhetnéket érez, nyugodtan engedje el közben, mert eszméletlenül csodás érzés, részt vettem benne, átéltem lánnyal. Kellemes élvezkedést lányok. Gondoljatok bele, vesztenivaló nincs.
Az élet kegyes volt hozzám és megajándékozott egy nővel aki ugyanúgy élvezi a bepisilést mint én. Régóta kerestem, de ujsághirdetés alapján megtaláltuk egymást. A távolság lakóhelyünk között pár száz méter volt. Ez azóta több száz kilóméterre nőtt, de kapcsolatunk megmaradt. Ez összetart bennünket. Nem vagyunk fiatalok, de erről nem lehet lemondani. Gátlástalanul bepisiltünk mindenhol ahol ezt erotikusnak éreztük. Volt olyan eset, hogy egy idős házaspár megütközve fordította el fejét, mivel nem vettük Őket észre és séta közben eláztunk. Vajon mit gondolhattak? Ma már nem érdekel mások erre vonatkozó gondolata, de azért ez mindenképpen mi kettőnk titka. Egyik leg emlékezetesebb eset volt amikor autóval jött városomba értekezletre barátnőm és rám telefonált, hogy bepisilt az autópályán és haza megy. Nem engedtem, hogy visszaforduljon. Beültem az autóba hazavittem és ott tisztába tettem. Közben természetesen szeretkeztünk. Feleségemnek sejtése sem volt mi történt akkor délelőtt. Feleségem ismeri ezirányú vágyaimat és néha teljesíteni is szokta kérésem, de ez mégsem olyan mint az, amikor valaki ráérez a bepisilés örömére. Valmikor azt hittem kinövöm ezt, de úgy 30 körül rájöttem nem tudom elhagyni. Azt gondoltam valamilyen különleges szerzet vagyok, de az internet megjelenése meggyőzött arról nem vagyok egyedül. Azt tanácsolom azoknak akik nem találták meg a párjukat ne szégyeljék és próbálják rávezetni társukat is. Ha szeret biztosan megteszi. Ha végképp ellenkezik az elveivel akkor keresni kell olyat aki hasonló beállítottságú, mert szerintem vágyakat visszaszorítani önmagunk elleni merénylet.....................
Álom
Álmodtam az éjjel. Furcsa egy álom volt. Egy nagyon helyes, szőke, kékszemű, kb 25 éves srác állt velem szemben (hiába, az álmok nem hazudnak: ez a típus az esetem.) Fekete póloban volt és szűk, világoskék farmerben. A nadrágján egyre terjedt a folt és a padlón kis tócsában gyűlt a pisi. Arcán felemás érzések tükröződtek. Egyrészt élvezte a melegséget, ami elöntötte, másrészt zavarban volt - most először pisilt be egy lány előtt. Az én reakciómat figyelte - én meg a foltot a nadrágján... Közelebb lépett, lehajolt hozzám.
Mi van, kedvesem? - kérdezte, de válaszolni már nem tudtam. Megcsókolt. Kinyújtottam a kezem, megsimogattam a nadrágját a folt forrásánál. Ekkor ujabb mindenféle folyadékkal telítődött szegény, amúgy is ázott nadrág.
Gyere, gyere te is...-súgta gyengéden és óvatosan kiemelt a tolókocsiból, ahol eddg ültem....
Nem tudom, mit jelentenek az álmok. Csak pár furcsa weblep eredménye, vagy ez a jövő? Talán van valahol egy srác, pont ez, az álombeli, és csak rám vár?
Kinga barátját én is nagyon irigylem, nemcsak a leírt élmény miatt, hanem azért is, mert alighanem nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy egy ilyen bátor lánnyal igen jó lehet a szex.
Én is szeretem a feszíto érzést, bár ruhában még sosem eresztettem el. Próbáltatok már "tele állapotban" lépcson sarokra lépve lemenni (nem kihasználva a lábfej adta természetes rugózást, kvázi ledöcögni) úgy, hogy közben nem szorítotok akaratlagosan (tehát pusztán a záróizom természetes ellenállására hagyatkozva) ?
Igen érdekes érzés, ahogy a záróizmot próbálja nyitogatni a gravitációtól meglendülo víz, nálam mindig komoly erekcióval jár, csak ne jöjjön senki szembe.
Másik gyakorlat: szintén tele hólyaggal a WC-n nagydolgot elvégezni, de mindezt a vizelet megtartásával, kézi elszorítás alkalmazása nélkül. Nem egyszeru, ha tényleg már nagyon kell...
Egyébként a literszám történo folyadékfogyasztás és az ido megspórolására én kipróbáltam a zuhanyt. A rózsa lecsavarása után a húgycsövön keresztül feltöltodni vízzel az egyik legérdekesebb érzés, de nem könnyu a záróizmot annyira ellazítani, hogy beengedje a vizet (meleg vízzel könnyebb), sok ido kell hozzá.
Nagyon erdeklodve olvastam vegig a tortenetedet, ha erdekel egy-ket szemelyes sztorim, elmenyem ezzel a temaval kapcsolatban, kerlek irj ide: l8xxx@netscape.net
Sose hittem, hogy ilyen érdekes lehet ez a dolog, ahogy most olvasom.
Ha nyáron meztelenül mászkálok a lakásban, megesik néha, hogy a vécéről kijövet valami folytatást érzek, pedig azt hittem, kész vagok a feladattal. Egy csepp a combomon járás közben - hogy került oda? azelőtt rohantam a fürdőszobába a szappanért, hogy rendbehozzam magam. Most meg eszemb jutott a topic, s úgyhagytam. Aztán leülés előtt kézzel megtöröltem, hogy ne a székre jusson. Hmmm....
Többek levelére válaszoltam az utóbbi időben és megigértem, hogy leírom, hogy azota mi történt velem. Csam azért bánkódtam, mert más nem nagyon akart hozzászólni eddig a témához, de most örömmel látom, hogy végre nem vagyok egyedül.
Vikke-nek üzenem, hogy ne szégyelje magát. Ahogy a nekem irt sok levélből kiderül, rengeteg fiut nagyon izgat a téma, szoval még a párkapcsolat teremtést sem fogja akadályozni egy kis éjjeli elázás, sőt!
Más dolog, hogy az én barátom igencsak "eltántorodott" multkor.
Amiota irtam, azota csak egy két jelentéktelen túl késői kiérésem volt, de azt hiszem ilyen mindenkivel megesik.
De nemrég egy esős napon a kedvenc farmerem volt rajtam, koptatott, elég világos. A barátommal voltunk moziban, fél liter kola, stb.
Hülye voltam, nem mentem ki még ott, de hazafelé már nagyon feszitett, ráadásul én vezettem.
Még az uton oda kellett nyulnom többször, mert hirtelen ugy érztem, hogy azonnal bemegy, ezen már nagyon elcsodálkozott, mert még sohsem voltam vele ilyen helyzetben. Mondtam, hogy már nagyon kell, de nem igazán törődött vele.
Leparkoltunk, de már tudtam, hogy nem érek föl. Mielőtt kiszálltam, mondtam neki, hogy azt hiszem, össze fogom pisilni magam, de még ezt sem vette komolyan. Rászántam magam, hogy kiszálljak, gyorsan keresztbe tettem a lábam, de már semmi sem segitett. Ott helyben bement az egész. Na ezt már Ő is csodálkozva nézte, de nem szolt semmit. Aztán amikor otthon nem akartam azonnal levetkőzni, hanem "rámásztam", akkor előbb elcsodálkozott, aztán neki is tetszeni kezdett a dolog, még meg is simogatott ugy, pisisen.
Kiváncsi leszek, mond-e majd valamit, mert azóta nem beszéltünk róla, meg nem is történt semmi hasonló
Az az igazság, hogy már nagyon régóta figyelem a fórumotokat, de csak most vettem a bátorságot ahhoz, hogy írjak is!
Tudjátok, én még elég fiatal vagyok (nemsokára 18), és féltem, hogy nem igazán vesztek komolyan.
Kb 13 éves korom óta (tehát már 4 éve) tudom én is, milyen érzés nedves lepedőben ébredni reggel!
Jópárszor előfordult velem első ilyen élményem óta az, hogy akár az iskolában is elvesztettem az uralmamat magam fölött! Anyámék szerencsére jó darabig nem vették észre, hogy pisis kislányuk van, de persze meglett a balhé belőle!
16. születésnapom előtt pár nappal anyuék meg akartak lepni valamivel, és reggel besettenkedte a szobámba! Amikor fölébredtem, éreztem, hogy nem állok a helyzte magaslatán, és igencsak vizes volt alattam a helyzet!
Anyám rántotta le rólam a lepedőt. és leírhatatlan, amilyen reakciót vágott!
Szerencsére sikerült kivágnom magam valahogyan, de aztán észrevették, hogy egyre több fehérneműm szárad a fregolin, és gyakran cserélek lepedőt is!
Éjjelente így néha meglátogattak, s végülis lebuktam, hogy hetente 1-2 alkalommal teljesen összepisilem az ágyamat! Apám szerencsére anyám lelkére beszélt, így nem csináltak belőle nagy ügyet!
Eyg hónap múlva aztán, utólagos ajándékként kaptam egy csomagot: meglepődve tapasztaltam, hogy 2 gumibugyi és 10 textilpelenka volt a csomagban!
Hitetlenkedve, de aztán kipróbáltam: így zatán lassan másfél éve gumibugyuban alszom. Elenite gyűlöltem magam ezért, de aztán hozzászoktam, s most már talán kezdem élvezni is! na jó, azt azért még nem...
Azóta, ha utazom, vagy ismeretlen helyre megyek, mindig van nálam pelus, a biztonság lűkedvéért..
Baj eddig csak akkor volt, amikor lebuktam egyszer a barátnőm előtt!
HA érdekel titeket, legközelebb elmesélem, csak írjatok!
Hali
Most találtam ezt a helyet.
Örülök neki hogy van.
Jópár éve már, hogy először történt meg velem, egy kiránduláson. Szerencsére senki nem vette észre mert csurom vizesek voltunk. Azóta is sokszor megtörténik velem, de nejemet nem sikerült csak egyszer rábeszélni.Így csak magamban csinálom néha. Olyan helyzetet teremtek, hogy még véletlen se érjek el a Wc-ig.
Izgi.
Hi, mindenkinek.
Jó pár évvel ezelőtt történt az eset ... első randi, séta, beszélgetés közben eleredt az eső, és mire fedél alá kerültünk, csuromvizesek lettünk mindketten. A lány szemérmesen mosolyogva elárulta, hogy még a bugyija is vizes lett. Míg vártuk, hogy elálljon az eső, egyszer csak megszólalt, hogy mindjárt bepisil, annyira kell neki. Nem látszott rajta, és nem is említette korábban, hogy kéne, szóval nem értettem, hogy mitől a hirtelen szükség. Megnyugodott, amikor mondtam, hogy két buszmegállóra van egy nyilvános vécé, de mikor odaértünk (épp jött a busz, szóval csak pár perc telt el), nem ment be. Azt mondta, hogy már nem kell annyira, és kibírja hazáig.
Ennél többet nem tudtam meg, és hazáig nem is került szóba a téma. Búcsúzásnál viccesen megjegyeztem, hogy nem is tartóztatom, biztos nagyon szeretne már megkönnyebbülni. Akkor azt mondta, hogy nem vészes, és hogy biztos a csuromvizes bugyi miatt érezte korábban másképp.
Tényleg ilyen becsapós érzés, ha egy lány hirtelen vizes és (mivel lehűlt az idő) hideg környezetben találja magát?
Nőgyógyász
(aki sokáig olvasott itt mindent, de csak most szólalt meg először :)))