antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Ah, Miltiádész, rettentő beszéd az: Árúlónak mond újra a tömeg.
ÁDÁM Nevetséges vád; engem, árulónak, Ki Marathónnál győztem?
ÉVA Óh, hogy úgy van. Gonosz világ az, mellyet itt lelél.
ELSŐ DEMAGÓG Mit késtek őt elfogni? (Nép tolong a templom csarnoka elé, köztük Lucifer.)
ÉVA Miltiádész! E szentélyben biztos vagy, meg ne mozdulj. - Miért is oszlatád szét a hadat? E bűnbarlangot mért nem gyújtatád fel? Csak láncot érdemel e csőcselék, Mely érzi, hogy te szűletél urául, Ki nemesebb vagy, mint ők összevéve, S megöl, megöl, hogy lábadhoz ne essék. -
ELSŐ DEMAGÓG Halljátok-e, egy áruló neje Miként beszél? -
ÉVA Az a nőnek joga, Hogy férjét védje, mégha bűnös is, Hát még ha ollyan tiszta, mint uram! És ellensége ollyan korcs, miként ti. -
ELSŐ DEMAGÓG Mért hagyja a felséges nép magát Így becsmérelni.
ELSŐ A NÉPBŐL Hátha igazat mond.
ELSŐ POLGÁR Ki vélök tart, gyanús. Kiáltsatok, Rongy lelkek, vagy dögöljetek meg éhen.
Nem tudom, csípején mik légyenek azok: Rézdobok-é avagy hernácból iszákok? Abrakos tanyisztrák avagy üres zsákok?
- Ha! ha! ha! kacagott, s felette nevetett, No, tett ked ruhámról, mondá, ítéletet! Ada ked holmimnek szép nevezeteket, Bizony az ördög is nevetné ezeket! - -
Magyar bárók vóltak régtől én őseim, Haza-fő hivatalt viseltek eleim, Amelyeket bírok, számos szép értékim: Mind rólok maradtak jószágim s kincseim. - -
Angléz neve vagyon én őltözetemnek, Kupidó-has színnek híjják színét ennek, Új szín ez, drága is; azért nincs mindennek, Érti-é kend mindent, amit mondok kendnek?
Amelyeket nevez kend dobnak, iszáknak,
Neveztetnek azok mindentől buffánnak, Szükség ezt viselni minden asszonyságnak, Nyugvó kanapéja ez ám két karjának! - -
- Nagyságod szavait mind jól megértettem, Bár eggyügyű vagyok, fejembe bévettem, Hogy el ne felejtsem, szentűl azt feltettem, Prothokolumomba bétészem, végzettem. - -
Tudom, régi, jeles a familiája, Vak Bélától vagyon ennek diplomája, Csak kár, hogy nagyságod velejének tája Kereng, s cáputjának vagyon nagy hibája! - -
Kupidó-has hús-szín ruhája és angléz, Ugyanazért hibás kalap alatt az ész. Bécsbe a bolondok háza már régen kész, Ki abba Nagyságát zárja, jobbat nem tész.
Kupidó hasának színét jól esméri? Tám nagyságod hasát e szín gyakran éri? E mostani világ módijának béri, Sok ezer a szabó, ily ruhát mely méri.
Az ember aztán elbeszélte, hogy a fadudával már száz forintot szerzett, de a feleségével ismét összetalálkozott, és az ellopta tőle. Másodszor is elhagyta.
- Bizonyosan avval is úgy bánt, mint evvel a kutyával.
- Nem én, uram. Istenemre mondom, soha egy rossz szóval nem bántottam. A kutya az más. A kutya nem érti a szót, csak a botot.
De nem volt igaz a Mátyás véleménye! Én egyszer rávilágosodtam, hogy a kutya megérti az emberi beszédet is.
Veszett kutya garázdálkodott egyszer a faluban, s hogy az állatorvos nálunk járt, azt mondta, hogy minden kutyát agyon kell lövetni.
Az én kutyám, hogy mindig mellettem járt, dühösen vakkant. Odapillantok, hát az állatorvosra mereszti a szemét és újra vakkant.
- Ez a kutya érti a beszédet! - szóltam meglepődve.
- Dehogy érti - felelte az orvos -, bizonyosan macska futott át a háztetőn.
No, ez annyiban maradt. De én attól fogva gyakran próbálgattam a kutyát. Nem mondom, hogy mindazt a százezer szót megérti, ami a szótárban van, de a köznapi élet kifejezéseit bizony megérti - kivált ha figyeli. Próbálja meg akárki, beszéljen a kutyáról. Mihelyt ez a szó: kutya elhangzik, a kutya egyszerre hegyezi a fülét, s odafigyel.
Sokáig nem hitte ezt nekem senki.
Egyszer, hogy a tanfelügyelő nálunk járt, mondom neki is, hogy a kutya érti a beszédet.
Szebb napot, de kellemes hetet kívánok Mindenkinek!
Lánykám gyönyörű virágoskertje elfagyott:-(
Emlékdal Mátyás király halálára
(1400-as évek vége) [1]
1. Néhai való jó Mátyás királ!
Sok országokat te bírál,
Nagy dicséretet akkoron vallál,
Ellenségednek ellene állál.
2. Hatalmasságodat megjelentéd,
Bécsnek hogy városát te megvevéd, [2]
Ékes sereged ott féletéd,
Királi széked benne helheztetéd.
3. Németországot mikort kéványád,
Szent koronához választád,
És nagy sok részre hasogatád,
Magyari uraknak tisztül mind elosztád.
4. Akkoron te lél oly igen drága,
Téged kéványa cseh Prága.
Meghervadozott szép zeld ága,
Nem kellemetes neki virága.
5. Terekektül nyerél ajándokokat,
Ne pusztítanád országokat,
Ne kerengetnéd basájokat,
Ne fenyegetnéd ű császárokat.
6. Igyekezel vala sok országokra,
Es nagy hatalmas városokra,
Az vizen álló Velencére,
És benne való belcs olaszokra.
7. Magyarországnak fényes csillaga,
És rettenetes bajnaka,
Nyumurultaknak kies hajlaka, [3]
Nagy ékességnek es te valál oka.
8. Nagy ékessége tisztességenknek,
Nagy bátorsága félelmenknek,
Ótalmazója magyar népeknek,
Rettenetes lél az lengyeleknek.
9. Királok kezett léll te hatalmas,
És nagy igyeknek diadalmas,
Néped kezett nagy bizodalmas,
Légy Úristennél immár nyugodalmas.
[1] Gerézdi Rabán ezt a verset is az egyházias típusú világi ének csoportjába sorolja. A verset a Mátyás halála utáni években ismeretlen szerző szerezte, valószínűleg egy ferencesrendi szerzetes. A vers forrása: Gyöngyösi-kódex 4, kritikai kiadása: Gerézdi Rabán, A magyar világi líra kezdetei, Akadémiai Kiadó, Bp., 1962, 195-196.
[2] bevetted
[3] hajléka
Andrea Mantegna: Mátyás király
Tegnap múlt 535 éve, hogy elhunytI. Mátyás, Magyarország és Horvátország királya 1458-tól, cseh király 1469-től, Ausztria uralkodó főhercege 1486-tól haláláig. A közkeletű Corvin Mátyás vagy Igazságos Mátyás néven is ismert.
Hogy ezek így vannak; azért kendet kérem, Szeressen, mint eddig; mert fogyjon el vérem, Ha úgy őltözködöm, míg halálom érem.
A huszár beszédjét amint elvégzette, Hogy ezek így vóltak, hittel pecsétlette, Az öröm könyveit két szemem ejtette, Mert annak erejét szívem nem rejthette.
Mondám: én Istenem! adj több ilyen szívet, Hazájához s annak köntöséhez hívet, Engedd: ne érezzen idegen korcs nyívet, És mást ne viseljen, hanem magyar mívet. - -
Innét alig ötven lépéseket tettem, Más dámával itt is hamar szembe lettem; E' mi nemzet légyen? ki nem esmérhettem, Öltözetéből is azt ki nem vehettem.
Tett nagy kék kalapot forgácsból fejére, Csodáltam, mely magas, nézvén tetejére, Csatolt négy galándot bársonyból ő erre, Vert acél-csat varrva vólt ezek végére.
Véltem: vasasoknak nézek dobosára, Két rézdobot tenni mint szoktak lovára: Két valami úgy volt kötve óldalára, Rázódott-hányódott minden mozdúltára. - -
Cinóberrel festett vala két arcája; Kitetszett, hogy e' nem természet rózsája, Legszebb vólt a' nála, hogy kicsiny vólt szája, És hogy rendén állott rajta a ruhája. - -
Felém fordúlt, s mondá: Jó uram! ked hallja: Új kaput a borjú amiként csodálja, Tudja meg, nem vagyok asszonyságok alja, Mért csodál ked engem, kérem, okát vallja!
Meghajtva mondottam: mit tűrem s tagadom, Ki légyen, én ámbár aztat nem tudhatom, Őltözetje, s annak színét csodálhatom, Miféle találmány; mert meg nem foghatom.
Jó reggelt, szép vasárnapot kívánok Mindenkinek!:-)
JUHÁSZ GYULA
EGY HANGSZER VOLTAM...
Egy hangszer voltam az Isten kezében, Ki játszott rajtam néhány dallamot, Ábrándjait a boldog szenvedésnek, Azután összetört és elhagyott. Most az enyészet kezében vagyok. De fölöttem égnek a csillagok.
Szeged, 1934 szeptember
Tegnapelőtt múlt 142 éve. hogy megszületett Juhász Gyulaköltő. A 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője, József Attila előtt a magyarság sorsának egyik legjelentősebb magyar lírai kifejezője.
Hát csakugyan elátkozott Nép vagyunk, az már igaz! Két felűl az ellenségünk Annyi, mint az útféli gaz, De az mind nem elég nekünk: Egymás között is kell vetekednünk.
Hogyha minden magyar ember, Kicsiny és nagy, egy hős lenne, Hős is, bölcs is, egyként jeles, Mind erőre, mind szellemre, S egyesülne minden magyar, Még is csoda lenne a diadal.
Ha volna min osztozkodnunk, Prédálnók ellenség kincsét, Vagy ha volna res nullius A mi mostan közös inség, S ember ember ellen kelne Harczra e miatt: - volna értelme.
De a kinek a háza ég, Hajója zátonyon akadt, Mért tépi a közös bajjal Együtt küzködő társakat? Segítségét kitől várja, Ha saját felét maga rongálja?
A tegnapi jó barátok Ma ellenként találkoznak, Kik tegnap egymást becsülték, Ma egymásra rágalmaznak, Jár a szitok, költött gyanú, Álhír, undok gúnydal, hamis tanú.
A becsületes jó népet, Mely igazságért sovárog, Forrás helyett a csap alá Viszik a lélekkufárok: Ráuszítják önfelére, S a kocsmában foly a magyar vére!
S mintha égből hullna a pénz, Úgy pazalják; nincs szük idő! Mi vagyunk most a bankárok, Fizethet a párttéritő. S hiusága az apáknak Koldúsbot lesz majd az unokáknak!
Dicső nemzet! Kiről közmondás volt, Hogy a magyar vigad mindig sírva, Ez a te mostani mulatásod Nem könnybe, de vegyül szégyenpírba, Sírva kiált hozzád a dal: "Békülj ki legelébb önmagaddal!"
ÁDÁM Nem illet-é rangomban ily kiséret? Eljöttem, mert e súlyos seb nem enged Továbbra is tisztemnek megfelelni. Eljöttem, hogy küldőimnek kezébe, A felséges népnek kezébe téve Hatalmamat, beszámoljak neki. Im, elbocsátlak, bajnok társaim, Kiérdemlétek a háztűz nyugalmát. S most én is e kardot, Athéne Pallasz, Szentelve tűzöm oltárod fölé. (Felvezetteti magát a csarnok lépcsőin. Fegyveresei eloszolnak.)
ÉVA (férje nyakába borulva) Ah, Miltiádész, hol van boldogabb nő, Mint a te nőd, nemes nagy férfiú! Nézd, nézd fiad, milyen hasonlatos Hozzád, mi nagy, mi szép!
ÁDÁM Ti kedvesek!
KIMÓN Jól tudtam én, hogy amit tesz atyám, Az jól van téve. -
ÉVA Óh, ne szégyeníts meg, Ezt a hitvesnek kelle tudni jobban.
ÁDÁM Fiam! Atyád kardját mutasd be te.
KIMÓN (a kardot felakasztva) Óvd, istenasszony, ezt a drága kardot, Mig egykor érte hozzád eljövök.
ÉVA E kettős áldozathoz az anya Hadd szórja a tömjént. Pallasz, tekints le. (Tömjént áldoz.)
ELSŐ DEMAGÓG (a szószéken) Nem volt-e igazam, hogy áruló? Hogy Dáriusz megvette? tettetés csak A seb, nem kíván ellene csatázni.
Higgye el Nagyságod, ébren vannak s készen; Ha Actaeon a gróf, majd szarvassá lészen, Sopkopf lesz belőle, mely nagy szarvast tészen, A dagadt erszény is meglohadást vészen.
Dicső eleinek mint vólt a ruhája: Nagysád kastélyának minden palotája Képeken mutatja, mint vala formája, Kérem, minden képre tekintsen reája.
Sok szép saeculumok immár elhaladtak, Melyekben egyforma őltözetbe jártak; Gyönggyel és bíborral azok boríttattak, És soha a majmos módikon nem kaptak.
Vont arany vagy ezüst vala a ruhájok, Sokféle drágakő rakatott reájok; Igaz, hogy sokba tőlt ily drága munkájok, De nagy grófnék vóltak, illett ez hozzájok.
Nem vólt e' tékozlás, sőt vala gazdagság, Ebből egymásután részesűlt leány-ág, Megmaradott nálok mind kincs, mind méltóság, Nem vólt e' víztajték, hanem állandóság.
Nagyság is ha visel ilyen öltözetet, Minden megesméri: gróf-ágyból született, Az egész világból vészen tiszteletet, El is távoztatja a balítéletet. - -
Esedezem azért, hogy ilyen csúnyában Ne járjon ily csúfos, idegen cundrában; Mert angyali szépség van magyar ruhában, Mint grófnét tisztelni fogják e gúnyában. - -
A laib-huszár, ki őt akkor kísértette, Másnap velem öszveakadt, s beszéllette, Hogy grófné szavaim mind megjelentette Grófjának, kinek is tetszettek felette: - -
- Mind szentírás, amit mondott, és valóság, A magyar dámákban nincsen állandóság, Mindnyájoknak tetszik a módi és újság; A tegnapi ruha, és ura, már óság. - -
- Az asszony? - mondotta búsan. - Nem tudom, hol az asszony.
- Nem tudja?
- Csak addig volt velem, míg bevittek a kórházba. Aztán egypárszor a kapusnál kérdezősködött, hogy meghaltam-e?
S a levegőbe intett, mint mikor az ember legyet hajt el magától.
- Mindent eladott, míg beteg voltam, még a tajtékpipámat is!
Tíz nap múlva ott volt a faduda. Úgy szólt, mint az orgona és cifra volt, mint a görög oltár. Valami hat nóta volt benne, köztük a lengyel himnusz is. Mátyás elindult világgá.
Úgy egy esztendő múlva bent járok a megyegyűlésen. Hát ahogy egy kis utcán szivart veszek a trafikban, hallom, hogy valamelyik házban egy kutya visít.
Én az állatsírást nem bírom. A szenvedő ember csak részvétet kelt bennem; a szenvedő állat látása gyötör.
És a kutya visított, sikoltozott.
Valaki verte.
Gondoltam, majd csak vége szakad, de nem szakadt vége. Már a szivart is kifizettem, az állat egyre üvöltött. A szemben-szomszédos deszkakerítéses kis házban verték a kutyát. Nem állhattam meg, hogy be ne hajoljak, s rá ne kiáltsak az állatkínzóra.
Hát ahogy benézek, látom, hogy egy ócska katonaruhás koldusféle veri a kutyát.
- Ne, disznó! Ne, gyalázatos!
Bottal verte.
A kutya minden ütésre felsivalkodott, s félreugrott, de megint visszatért a gazdája lábához. Az meg ahelyett, hogy megbocsátott volna neki, újra püfölte.
- Hé, atyafi! - kiáltom be a kerítésen.
Az ember fölemeli a fejét. Az arca ki van vörösödve. Megismerem benne Mátyást.
Szervusz Bajkálifóka, kellemes délutánt, szép hétvégét Neked!:-)
Szabó Lőrinc
AZ ÁPRILISI RÜGYEKHEZ
Nem láttalak egy hétig, kis rügyek, és közben milyen nagyra nőttetek! hüvelyknyire! ... Kilombosodtatok és ezer könnyű és friss fodrotok halványzöld lángként repdesi körül a gallyakat és táncol és örül.
De szépek vagytok, tavaszi rügyek, de bátrak vagytok! Nem kérdezitek, mi vár rátok - ha itt az ideje, mint a barna földből a rét füve, a barna ágból kicsaptok ti is, akármilyen hideg az április.
Bölcsek vagytok ti, szárnybontó rügyek, bölcsebbek, mint én, egészségesek ... Egy hónapja nem láttuk a napot, mégis hittetek és kibújtatok, hajtott a szent önzés, küzdöttetek, győzni akartatok és győztetek!
Győztetek, hívő rügyek s levelek, irígyelhetem erényeteket: bolond idő járt rám is, április, hosszú, naptalan, de én e komisz tavaszban, mely oly zord és fénytelen, hitetlen voltam és reménytelen.
Az voltam, fáradt, gyáva és beteg, utáltam már az egész életet s ez kellett, ez a büszke változás, szemeimben ez a csodálkozás, ez kellett, hogy megváltsam magamat és megérthessem a példátokat,
hős példátokat, parányi rügyek ... Egy hét alatt de nagyra nőttetek! Zöld zászlaitok felrepültek a bokrok, fák és hegyek csúcsaira s hiába ez a gyilkos április, reményt hirdettek, reményt nekem is!
Kellemes délutánt, szép hétvégét kívánok Mindenkinek!:-)
Csukás István
Gyerekarcom visszanéz rám
Gyerekarcom visszanéz rám a tükörből, nem tudok mit kezdeni vele, de azért próbálkozom: rávigyorgok, kacsintok, semmi, mintha jég mögül nézne rám, elég hűvösen, ahogy grimaszolok és idétlenkedek egyre fáradtabban, elszálló hittel, öregedő bohóc, hogy kicsaljak legalább egy irgalmas mosolyt, egy rezzenést, egy rebbenést, valami kis fényt, onnan, honnan, kitől, kinek, lehunyom a szemem, lassan felnyitom: eltűnt, s eltüntem én is, csak a tükör, csak a tükör.
Szüleivel és öccsével
Április 2-án múlt 89 éve, hogy megszületett Csukás István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, író, ifjúsági szerző, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
Hamarosan megegyeztünk. Csak arra kért, hogy az asszonynak is adjak valami munkát a gép mellett.
A következő napon már ott állt a gép tetején az ember, s buzgón eregette a megoldozott gabonakévéket a dobba. Az asszonnyal zsákokat és ponyvákat foltoztattam.
Nem kerülte ki a figyelmemet, hogy Mátyás gyakran rápillant a feleségére a gép tetejéről.
Egyszer a szomszéd tanyáról átjön az ispán. Feltűnik neki a menyecske. Míg én az asztagok rakásán rendelkezem, odasomfordál és pödörgeti a bajuszát - beszédbe elegyedik vele. Talán tíz szót se váltottak még, hallom, hogy a gép nagyot duhan: eltorkollik. Nagy zűrzavaros kiabálás, szaladgálás. A gépész megállítja a gépet. A nagy szíjat ledobják.
Hát az történt, hogy Mátyásnak nem a munkáján volt a szeme, hanem a feleségén. Oldatlan kévét dobott a dobba. A gép elfulladt. Mátyás hirtelen a lábával akarta lenyomintani. Hát le is ment a kéve, de lement a lába is.
Már az ősz elején jártunk, mikor egyszer beállít hozzám, színtelenül, lesoványodottan - falábon.
Gondolkoztam: mitévő legyek vele?
A maga hibájából nyomorodott meg, de énnálam, az is igaz.
Pénzt adjak neki?
Akármennyit adok, kevesellni fogja a lábáért.
Eltartsam holtig?
Az meg sok. Különben se kedves az ilyen féltékeny ember a háznál: nem lehet tudni, kibe mikor hajít vasvillát.
Egyet gondolok, aztán mondom neki:
- Maga most már nyomorék ember. Munkája akkor se volt, mikor épkézláb ember volt. Hát arra gondoltam, veszek magának egy fadudát, verklit. Aztán adok hozzá egy kordét, meg egy lovat. Maguk abból ketten megélnek: ide-oda járnak városról városra: és hát maga muzsikál, az asszony meg szedi a pénzt.
Érdeklődéssel hallgatott. Csak az asszony említésére komorodott el a szeme.
Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép s féllábon elszalad. Ó április, ó április, a nap se süt, nem bomlanak a folyton nedvesorrú kis rügyek se még a füttyös ég alatt.
Pancsoltam egy kicsit a barátnőmmel Gyulán, a Hőforrásban. Voltunk a Várfürdőben, s megnéztük az Erkel-házat és az Almássy kastélyt is. S egy különlegességet is, Vésztőn a Mágor Történelmi Emlékhelyet. Szóval tartalmas és pihentető hetünk volt.:))
Kormos István
Kerek Esztendő
Április! Esőt érlelő Mindig felhőből bújsz elő! Te is felhő vagy, csupa víz: ázik rigó, fürj, fecske, csíz, a rét s réten a kiscsikó – Szeszélyedben nincs semmi jó. Fejünkre zuhogsz záporozva, aj, Április, tavasz bolondja!
Haragos egekből ömlik szakadatlan, felleget kísérve egy-egy villám csattan. Kutyamája felhők! Két kismadár ázik. Ernyő alatt futnak az esőn hazáig.
Az icipici sárkány, oly pici tüzet fú, hogy senki nem dicséri: Juj, mily rémes torkú! Az icipici sárkány úgy hüppög emiatt, hogy sárkány nagymamája szíve majd megszakad. -No ne sirj, kisvirágom!-szól sárkány nagypapa -kétszáz év, s máris felnőtt minden sárkánybaba. Utána nyolcszáz évig a tüzet fújhatod, akár a Himaláját is felolvaszthatod.
Tegnapelőtt múlt 97 éve, hogy megszületett Varga Katalin, József Attila-díjas költő, író.
Magyar viselet a 18. század második felében ás a 19. század elején
Gvadányi József
Egy falusi nótáriusnak budai utazása
(folytatás)
A ruhámnak színét hijják kaka düfén,
Ezt hordja oly dáma, melly iffiú s nem vén, Pántlikám kuklikó-színfejem tetején, Hadi tisztek finést látnak a kis spádén.
- Méltóságos grófné! a felséges Isten Csak ezt a világot, melyben élünk itten, Teremté. Hogy újabb vólna, lehetetlen, E szó, hogy új világ, nálom érthetetlen.
Az ó, nem hallottam, mikor enyészett el, Hogy az új világnak így adattasson hely, Új Mózes sem támadt, új teremtés-könyvvel, Tám csak az ó lesz új, az új köntösökkel. - -
Az egész portéka, mellyből a módi áll, Oly gyenge, mint harmat, vagy tavaszi fűszál, Hasad-szakad, ha csak lépve dáma sétál, Másnap megint új kell, ha lészen estve bál.
Ha el nem szakad is, de többszer felvenni, Másnap nem illik így felőltözve lenni, Megszűnt ez a módi, kalmárhoz kell menni, A módi-szabónak kell új munkát tenni.
Volán? ezt nem értem, magyarúl mit tészen, Talám repűlésből eredetet vészen, A szánytalp jó havon majd egy olyat tészen, Nagysád is szállani tán van mindég készen.
Kaka-düfen színe, de büdös ez a szín, Ezt magán viselni nem öröm, hanem kín. Francia fogakon festődjön ezen ín, Mivel hercegjeknek testéből foly e kín.
Pántlikája színét nevezik kuklikó - Vajjon lehet-é már ennél ostobább szó? Kakastaré szín ez, de így hívni nem jó; Azért kuklikónak mondja minden bohó.
A kis spádé finést a hadi tiszteknek Mutat: más spádéjok vagyon ám ezeknek, Vigyázzon Nagyságod! ezek sebet tesznek, Ha egykor a szíven győzedelmet vesznek.
Hajtóvadászat volt a szomszédban. Egy vadász oldalba lőtte véletlenül a másiknak a kutyáját. Azokban a napokban gyakran beszéltünk a kutyákról.
Egy délután Dobay bácsi ült nálunk - keresztapja a mi földesurunknak -, maga is jómódú birtokos. Olyan, mint valami magyar ruhába öltözött bibliai próféta. De jóízű pipás ember.
Ő is beszélt egy kutyatörténetet.
- Ez akkoriban volt - mondotta -, mikor az első cséplőgépet vettük. Bizony, már jóideje!
Egy szűrszabó telepedett azon a télen a falunkba. Nem éppen fiatal, bajusztalan ember. A vezetéknevét bizony már elfelejtettem. Valami Dramó, vagy Pramó, vagy Kramó, ilyenforma valami tótos név. De ő maga nem volt tót. Meg is bicskázta volna, aki azt mondta volna neki, hogy nem magyar. Kutya erős, mokány ember volt az! Még a szeme is mindig kötekedésre állott.
Mért telepedett éppen a mi falunkba? - már nem tudom. Talán a felesége miatt, hogy a feleségét nem merte hazavinni. Szép teremtés volt a felesége, de bizony ahogy később megtudtuk, nem a liliomos kertbül szerezte. Részegen vette-e el, vagy józanon? Azt se tudom. De arra emlékszem, hogy erősen őrizte. Mindenképpen tisztességes asszonyt akart belőle nevelni.
Hanem biz ők csak tengődtek minálunk.
Mátyás arra számított, hogy nagy a falu, sok szűr kell bele. Nem ösmerte a parasztnak a természetét, hogy szűrt csak vásáron vesz, ahol válogatni lehet. Mátyásnak el kellett vinnie a kész szűrt a vásárba. Ott vette meg tőle a tulajdon szomszédja is.
Hát mondom, csak tengődött. Eljön az aratás ideje. Fölállítjuk a gépet. Mindenre van ember, csak etető nincs még. A gépész azt mondja, hogy etetőnek erős, ügyes ember kell a gépre.
Gondolkodom, hogy ki lenne alkalmas?
Ahogy így tűnődve sétálok haza a kertek alján a legelőn át, látom, hogy egy piros kötényes és piros kendős menyecske gombát vagy sóskát szed ottan.
Szóltam: hogy csodáltam, én mindjárt megmondom, De kivel van szólni szerencsém, kell tudnom, Etikát [35] tanúltam, az is legfőbb gondom, Hogy azt általhágni ne adassék módom.
Mondá: magyar grófnak vagyok felesége, Septemvirátusnál van ennek tisztsége, Gróf vólt eleinek minden nemzetsége, Higgyem el, nincs ebben senkinek kétsége.
- Jó hogy megkérdeztem, Nagyságod ki légyen, Hárúlt volna máskép fejemre nagy szégyen, Haragot ellenem Nagyságod ne végyen, Megvallom, mit véltem, velem bármit tégyen.
Azt gondoltam, hogy a méltóságos grófné, Mivel Hetzbe láttam, légyen Hetz-mesterné, Avagy komédián hogy légyen táncosné, Ha a' nem: operán első énekesné.
Elkacagta magát, és eztet mondotta: Nótárius uram, ezt hogy gondolhatta? Több dámák is vóltak a Hetzbe, láthatta, Csupán én felőlem ezt hogy állíthatta?
Feleltem: Nagyságod egy oly jeles dáma, Kin tetézve nyugszik a szépségnek halma, Páristól adódni illenék az alma Inkább Nagyságodnak, bár vette Heléna;
De ily őltözetbe mért jár, nem tudhatom, Köntösinek színét én meg nem foghatom, Szabásának párját nem láttam, mondhatom, Fársángi maskara: másnak nem tarthatom.
Mint a csányi torony, úgy áll elől haja, Tudom, van fejének horgas tőktől baja, Hátrúl a dombjába férne egy méh raja, Nem dagad ily nagyon a Balaton zaja. - -
- Tudja meg kegyelmed! most az új világba Ily módi őltözet jött bé a szokásba, Másképpen őltözve semmi társaságba Egy dáma sem mehet, csak éppen volánba.
35. Tészi a szép s jó erkőlcsök tudományát, melynek a becsűlet célja.
- Ne keseregjen - mondom neki. - Az Isten nem fogja elvenni.
- Egyetlen gyermekem - rebegi a szemét a kötényével törülve. - Az ember most is a kocsmában van.
- Már jön hazafelé. Nem lehetne valamit tenni, hogy ne igyék?
- Mindent megpróbáltam. Már szentelt vizet is itattam vele. Nem használt. Aztán lássa, mit gyújtok meg, ha meghal ez a kis teremtés? Elitta az ember a nyáron a szentölt gyertyát, mind a kettőt.
*
Estefelé diktálásra írtak a gyerekek, mikor az ablakom alatt nagy lépésekkel a bakter ment el. A fején fekete báránybőr süveg, a szájában füstölgő pipa. Ment a templom felé.
Nem tudtam tovább beszélni. Istenes Imrének intettem, hogy diktáljon tovább. A gyerek fölkelt, és egyik kezében a könyvet tartva, másik kezével szokása szerint a tarisznyaszíjat fogdosva diktálta a szavakat.
Egyszer aztán megcsendül a lélekharang.
Imre elhallgat.
Az iskolán mintha hűs szélfuvalom szállana át.
Mélységes csönd.
És minden gyerek elnyíló szemmel bámul fel énreám.
Szervusz Bajkálifóka, jó reggelt, szép napot Neked!:-)
József Attila
Tavasz van! Gyönyörű!
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz, A vén Duna karcsú gőzösökre gondol, Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik Mezei szagokkal a tavaszi szél.
Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne, Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás. Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán! Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég! Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél! Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel – A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!
