1303-tel (KCSV5) lesz valaha valami? Évekkel ezelőttről azt olvasom, hogy elevileg üzemképes (vagy csak volt?) és csak a MaViTE-nek nincs engedélye a pályákra. De a MaViTE-ről konkrétan semmi aktivitást nem találok az utóbbi évekből, a weblapjuk is elavult és széthullott már kb., semmi hír, nem tudom, hogy léteznek-e egyáltalán még. Remélem, legalább fedett helyen van az a pár járművük, ami van. (Nem mint pl. a szentendrei rozsdásítóéi.)
Igen Közvágóhíd lehetne ilyen is, aztán ott még van némi mozgástér a 2. és 3. vágányok (további) hosszabbításával is.
Jászai már kérdésesebb, mint a vonalcsoport legleterheltebb és legtöbb indulással és viszonylattal érintett végállomásának a vágányhosszabbításon túl is kéne további kapacitás, vagy egy harmadik vágány, vagy közvágó jellegű foglaltra hozós vágányhosszok. Előbbi esetében már nagyon kevés hely maradna a közútnak és a túloldali járdának.
Akkor ezek szerint egyelőre nem lesz több 1438hoz hasonló ráncfelvarrás? Korábban 4 db-ról olvastam valahol. Mert igy akkor csak 7 db ICS marad Fradiban, igy másik már nem tudna sorra kerülni mert jelenleg mert akkor nem marad elég forgalomba adható a 2-esre. -2 KCSV van így is ,hogy 1337 főjavítás, 1353 pedig gondolom a balesete miatt van a VJSZ-ben.
Azért Kelenföldön is elég jól tudnak bűvészkedni azzal, hogy egyes villamosokba jóval kevesebb km menjen. Mióta 1349 forgalomba állt átcsoportosították napi vizsgáltakat úgy, hogy a 8 felújított menjen a legtöbbet.
Igen, Közvágóhídról én is hallottam. Azzal azaz egy bajom van, hogy ott a hévre átszállóknak jelentősen megnőne a rágyaloglási távolsága, de egyúttal rengeteg kérdés felmerül a Közvágóhíd és térségében lévő kötöttpályás hálózattal kapcsolatban. HÉV, Kvassay áttörés, Atlétikai. Ha hosszú távon inkább hosszabbítjuk a vonalat, akkor épp elegendő lenne a meglevő vágányokat meghosszabbítani, hogy 2 db, 34 méteres villamos beférjen (ok, hogy 14 méter, de akkor is olcsóbb, mint egy teljesen új).
Jászai megint érdekes, mert egyfelől a rövid vágányt alsó hangon 8 méterrel kellene növelni. A hosszún meg a peront kellene szélesíteni, mert most éppen elfér egy babakocsi és társai.
Ha a vágánykapcsolat lejjebb kerül, akkor meg a szükségleszállóhelyet is bővíteni kell, amelyet csak a parkolók rovására lehet megtenni.
A 2B-n biztosan TW lesz. Erzsébeten számít a szélessége, +Délpesten nem ismert a típus (jelentős költséggel lehetne csak leoktattni). Nem beszélve a rezsimenetekről (ígyis van szép számmal, a CAF-ok miatt ez pedig tovább nő).
Épp elég lesz Budán a KCSV-re leoktattni az embereket.
Emiatt a 23-as meg adja magát, hogy az is az legyen. 4 különböző típus azért bajos tud lenni, főleg egy zavar/pótlás esetén.
Valószínűleg addigra lesz annyi fix lépcsős, hogy azok fognak oda kerülni. Tény fura látvány lesz, de majd megszokjuk. Ahogy Budán is a Tátrákat és a Cafokat az iparik után.
(Közvágóhídat is át kell, hogy továbbra is lehessen foglaltra hozni a villamosokat).
Közvágó esetében volt már olyan terv is, hogy a foglaltra hozós rendszer megszűnik, helyette lesz 4 vágány egy-egy villamosnyi hosszal, aztán kérdés, végül mi lesz.
Ez igaz, viszont a 2-esre csak hétköznap kell az a 7 ipari, hétvégén Fradi nem is ad ki ICS-t. Így adja magát, hogy a központis, "rosszabb" állapotúak legyenek Fradiban, mivel jóval kevesebb kilométer megy beléjük, mint a Kelenföldi iparikba.
Jó, lehetne mókolni a kiadással, hogy Fradiból adnák a 47-est és a 48-ast hétvégén, de az járművezetői szempontból nem kedvező.
Másfelől a hajnali órákat leszámítva, késő estére már csak 1 ipari marad kint, kb.23 óráig a 2-esen, utána csak KCSV-k vannak.Így szintén nem zavaró, hogy nem egyedis kocsik vannak a Pesti rakparton, illetve napközben nagyon nem szokás kihagyni megállót, hajnalban is 1-1 fő előfordul minden megállóban.
Furcsáltam, hogy a 8 "értéknövelt" példány miért nem a 2-esen jár a KCSV7-esekhez jól passzolva, de gondolom, valami olyasmi az oka, hogy kicsit jobb legyen átlagosan a szolgáltalási színvonal a 47-49-esen is. (Főleg az egyedi ajtónyitásra és az ezáltali kevésbé fagyoskodós téli utazásra gondolok, de az újrapingált utastér is kellemesebb szerintem.) A 2-esen csak egyedi ajtónyitás nélküli klasszik iparik vannak, ha ezek is a 47-49-esen lennének, akkor talán valamelyest megérezné az ott utazó a színvonalcsökkenést. Viszont a pesti rakparton úgyis legalább minden második járat KCSV7-es, ott talán nem számít annyit. (Bár őszintén: Talán az átlag utasnak annyira nem számít, hogy most van-e gomb vagy nincs, nem biztos, hogy belegondol a dolog hőmérsékleti vonzatába. De attól még talán nem hülyeség a "testvéries" elosztás.)
2B-re és az 52-re a Pesterzsébeti hurok miatt nem mehet CAF (Vörösmarty utcai ív és emelkedő), illetve a kis hurokban csak utasok nélkül mehet, mert nem fér be a megállókba (ezért jár csak az 51A-n CAF).
Utóbbi szakaszon a Tátrát sem preferálják a szélessége miatt (Délpesten meg ugye nincs is, úgyhogy újabb ok, ami miatt nem játszik). Így marad a TW6 oda.
A 2-24-en lesz CAF, így a 23-ason is lesz rá lehetőség, hogy közlekedjen. A legvalószínűbb, hogy TW6-CAF5 vegyes üzem lesz (Tátra szintén nem játszik, vagy Északpesti személyzettel, de így akkor 4 különböző típusú jármű közlekedne a rakparton, ami szerintem nem szerencsés [a 2 vagy annál több se, egy műszaki meghibásodás miatt]).
De ahhoz, hogy ezek megvalósuljanak, sok víznek kell lefolynia a Dunán. Viadukt felújítása, Lánchídi alagút oszloptalanítása (a CAF elfér, csak nagyon netszesen és alacsony sebességgel), végállomások átépítése (Közvágóhídat is át kell, hogy továbbra is lehessen foglaltra hozni a villamosokat).
Köszönöm! Azt hittem a 2B-re és a 23-ra is terveznek CAF-ot.
Tudom, modernebb villamos a hannoveri, de valahogy annyira nem rajongok értük. Ha nem lesz átalakítva néhány megálló, akkor nem lesz könnyű felszállni rájuk, pl. a Fővám téren a Jászai Mari tér felé kimondottan alacsony a járda, Vigadó térnél meg nincs is.
46 db új rövid caf áll forgalomba (illetve 5 db hosszú, ami Tátrákat vált ki az 1-esről) fog belőle jutni bőven a 2-es csoportra. Nyilván az összes forgalmi nem lesz caf, de mivel a típus korlátozás megszűnik így mehet oda más típus is.
"nem tudom miért a 2-esen kell a legrosszabbakat játszatni"
Hol gondolnád inkább járatni ezeket? Mert másik opció a 47-49, amelynek a Szent Gellért tér - Deák Ferenc tér közötti szakasza ugyanúgy turisták által használt vonal.
A jövőre gondolván, ha netalán megvalósulni a rakparti szakasz felújítása, végállomások átalakítása, mivel szeretnék az ICS-ket kiváltani? Reggeli csúcsban ahogy számoltam most kb. 27 villamos van a 2-2B-23-as vonalakon, ennyi CAF-ot ide csoportosítani nem lehet. Ha maradnak a KCSV-k is, akkor a 47-49-re nem lesznek elegendőek, csúcsidőben oda is kell 18 villamos. Vagy netalán Tátra vagy Hannoveri lenne tervezve a pesti rakpartra?
Felújított iparik dettó, ott is az ajtókon lehet megfigyelni, hogy mennyire kifakult a kocsiszekrény. De a régebben felújított Ipariknál is hasonló a helyzet, pl. 1419, 1450, amiknek a B végét pár éve újrafestették Kelenföldön szintén kifakult pár év alatt. Viszont a szépilonai Tátráknál a vége felé elkészült kocsik úgy néz ki nem fakulnak, valószínűleg sikerült észbe kapni.
"az utóbbi pár évben fényezett villamosok (típustól függetlenül) iszonyat gyorsan fakulnak."
Mert a Vjsz a legolcsóbb (=legszarabb) festéket veszi meg, meg lehet nézni a 1624-et, a fényezést megeszi a minden is, de a külső cég által fényezett hosszú ajtó még majdnem eredeti színű.
Szerintem nyugodtan bele lehetne kezdeni most is, nem lepne meg, ha még 2 év múlva is simán szaladgálnának úgy iparik, hogy nem tudjuk mennyi van hátra a selejtezésükig. A 1418 is lassan két éve áll, mert "egy év múlva ki lesz vonva a típus felesleges megcsinálni".
A célfényt pedig vissza kellene vezetni, már csak azért is, mert az utóbbi pár évben fényezett villamosok (típustól függetlenül) iszonyat gyorsan fakulnak.
Teljesen egyetértek. Számomra érthetetlen, hogy miért a kettesen kell járatni a 1407-et. Ez a kocsi esztétikailag az Iparik legalja. És most bele tehetnek ebbe is új utastéri ablakot, attól nem lesz szebb. Tudom, hogy régen is a roncsok voltak Fradiban, még a 2009-2015 közötti időszakban is a felújítatlan, villanykörtés kocsik mentek a dunaparton, igaz ott volt azért olyan, ami műszakilag és külsőre is kifogástalan állapotban volt. Nyilván voltak azért romhalmazok is. De most a 1407 kettesen járatását semmi nem indokolja. A 1407-et el kellene cserélni másik kocsira, szégyen. Pl. egy 1437 nyugodtan mehet helyette. :D Számomra az is döbbenet, hogy 2025-ben hogy lehet utcán 2005-ben Főjavított villamos. Annak idején Szépilonán már mentő kellett mindenkinek, mikor volt 10 éve műhelyt nem látott kocsijuk, de itt már 20 évnél járunk!!
A másik dolog, senkinek nem jutott eszébe, hogy a legszakadtabb 7-8 kocsit beküldjék egy Célfényre?! A Hannoveri villamosokat küldték be szép szerével 2021-2024 között frissítő fényezésre, volt benne olyan kocsi is, hogy 1622 és 1623! 2018-as jó állapotú beszerzés!! Az komolyan indokoltabb volt vajon, mint a legszakadtabb 2005-2006-ban főjavított Ganz-csuklósok? Többségük már lassan fehérre fakulva közlekedik. Ezek a villamosok még két évig itt lesznek, a 20-as évek elején le kellett volna fényezni a legtrógerebbeket (1364 és tsai.). Teljesen vállalhatóak lettek volna úgy 2027-ig. MOST MÁR nincs értelme, valóban.
akkor úgy mondom, hogy a kelenföldiekhez képest...
tavaly a kocsiszíni nyílt napon mondták, hogy nem költenek rájuk, mert tervezett a kivonásuk, de addig mondjuk átcsoportosítással orvosolni lehetett volna a problémát
Köszönöm, erre nem gondoltam. Igazából az összbenyomáson az új ablak nem sokat segít :)
A felújítottakon kívül szerintem egyik sincs túl jó állapotban, némelyik motorja már olyan hangos, hogy menetközben beszélgetni se lehet. És némelyiknek rázkódik is a kocsiszekrénye.
Hétfő óta Kelenföldön van, tegnap és tegnap előtt ki is adták tanuló kocsinak. Igazából a 1407 esztétikailag olyannyira ótvar, hogy azt már nem Kelenföldön kellene tákolgatni, hanem beküldeni a Vjsz-be egy frissítő fényezésre...
Az esztétikai felújításra pedig igen, a kirakatvonal a megfejtése, állítólag ősszel volt belőle utaspanasz, hogy a fradis iparik nagyon lepukkantak, akkor még picit komplexebb beavatkozásról szólt a zuhanyhíradó (értelme mondjuk annak se hiszem, hogy lett volna.)
a 1438 vélhetően a 2-es kirakatvonal miatt kapta ezt a ráncfelvarrást, azt mondták, hogy még lesz ilyen - ma pl. a 1407 Kelenföldre ment, talán ő is? - meglátjuk.