Keresés

Részletes keresés

vámmentesss Creative Commons License 2025.02.15 -1 1 14697

A példamutatásunkat fogja számon kérni rajtunk az Úr, es emiatt fog minket megdicsérni, s azért, hogy a gyöngéknek is példát mutattunk, akik ezáltal erősebbek lettek, és Ők is ellene tudtak onnantól állni a kísértésnek,mmert minden hívő tudja, hogy kísértések lesznek a hívők számára, de ISTEN NEM HAGY MINKET FELJEBB KÍSÉRTENI ANNÁL, MINT AMIT ELBÍRUNK!

 

A gyengét sem, és az erőset sem.

 

”Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, aki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.” (1. Kor. 10.13.)

 

”2.Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek,

3.Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez.” (Jakab 1.2-3.)

 

Természetesen már leírtam Neked ezeket az igéket a másik topikban.

 

Isten nem hagyja a híveit annál feljebb kísértetni, mint amennyivel megtudnak birkózni. Akár gyengébb, akár erősebb hitű az illető, csak annyit enged, amennyit még elbír az adott hívő.

 

Ez a valódi védelem, Istennek ez a kegyelme. Erősebbeknek és gyengébbeknek is. 

És emiatt nem isznak az orvosok által még elfogadott mértéken felül bort a hgy-sek, és én sem. De annyit igen, ha épp akarnak, mert a bor felüdíti e lelket is, és javítja az ember közérzetét, és ezen felül még az egészségünkre is vannak pozitív kihatásai Pál ajánlásával összhangban.

 

 

 

 

Előzmény: híg ember (14696)
híg ember Creative Commons License 2025.02.14 -1 0 14696

Igen, ez az orosz rulett. Az orosz rulettezés olyan kockázatos tevékenység, aminek végkimenetelét nem lehet megjósolni. Ti nem lettetek alkoholisták. Eddig. Ám példamutatástokkal hány gyöngének vetettetek gáncsot? Azokat számon kéri rajtatok az Úr...

Előzmény: vámmentesss (14695)
vámmentesss Creative Commons License 2025.02.14 -1 1 14695

Többször leírtam már, és egy az egyben figyelmen kívül hagyod azt, hogy a saját megtérésem után élt életem és az összes hgy-s rokonom, ismerősöm élete a példa arra, hogy a mértékletes borivás nem az alkoholizmus előszobája. 

Egy az egyben figyelmen kívül hagyod ezt a tényt mar sokadszorra! Na ilyenek miatt lett elegem abból, hogy ebben a boros témában Neked továbbra is írjak!

Előzmény: híg ember (14691)
híg ember Creative Commons License 2025.02.14 -1 0 14694

a kognitív képességeket is növeli a [borivás]

 

Az ósz-i pap a sátorban miért absztinenciára kötelezett 'hát? Rendkívül felelősségteljes munkájában maximális összpontosításra van szüksége, ami szerénted nem absztinenciával, hanem borivással fokozható - csakhogy erről az Úr mit sem tud: Bort vagy más részegítőt ne igyál se te, se fiaid, mikor bementek a bizonyság hajlékába, hogy meg ne haljatok; mert örök parancs ez nemzedékeitekben; hogy különbséget tudjatok tenni a szent és közönséges, a tisztátalan és tiszta között; s tanítsátok Izrael fiait minden törvényeimre, melyeket az Úr mondott nekik Mózes által...

Előzmény: vámmentesss (14684)
híg ember Creative Commons License 2025.02.14 -1 0 14693

A gonoszságnak is van mértéke

 

Jó, igyekszem 'hát "mértékletest'" gonosz lenni - ezt ajánlja az Íge szerénted, úgy-e...?

Előzmény: vámmentesss (14684)
híg ember Creative Commons License 2025.02.14 -1 0 14692

Én, és az összes hgy-s ismerősöm évtizedek óta példa erre.

 

Akkor miért nem a "mértékletest' borivó" karizmatikánok, pinkestisták sat. feltűnően jobb egészségi állapotára és magasabb várható átlagéletkorára figyeltek föl nemzetközi orvostársaságok, eü szervek: miért az absztinens, sertésnemevő adventistákéra? Eme ellentmondásra is többedjére hívom föl figyelmedet. Orvosi tanulmányok tucatjai igazolják, hogy az absztinens, csak tiszta állatokat evő adventisták az adott populáció többi tagjához képest jobb eü életkilátásokkal s magasabb várható életkorral bírnak átlagban. Ezt az orvosi tanulmányok egyértelműen az adventisták életmódjával hozzák összefüggésbe. A vegetarján adventisták a tanulmányok szerént a tiszta húsokat étrendjükben megengedő hittársaikhoz képest további egypár évvel nagyobb élethosszra s a degeneratív betegségek (rák, magas vérnyomás, diabétesz sat.) további kockázatcsökkenésére számíthatnak...

Előzmény: vámmentesss (14684)
híg ember Creative Commons License 2025.02.14 -1 0 14691

Nem orosz rulettezés a bor mértékletes ivása

 

Az alkoholisták nem úgy kezdenek inni, hogy alkoholisták akarnak lenni. Csak "mértékkel" isznak alkalmankint. S hogy a "mérsékletes" borozás az alkoholizmus előszobája, azt a "mérsékletes" borozással indító alkoholisták léte bozonyítja...

Előzmény: vámmentesss (14684)
híg ember Creative Commons License 2025.02.14 -1 0 14690

Lemuel édesanyja a döntéshozatal idejére mondta egy döntéseket hozó ember számára azt, hogy ne igyon bort

 

Mikor nincs' egy király vagy egy hívő döntéshozatal idején? Nem test és vér ellen van nékünk tusakodásunk, hanem levegőbeli hatalmasságok ellen a nap 24 órájában. Az ördög soha nem megy szabadságra, hanem ordító oroszlánkint jár szerte, hogy lesse, kit nyeljen el. Ezért int münköt az apostol: legyetek józanok.

Arra az ellentmondásra penig mán nemcsak én hívtam föl figyelmedet többedjére, de immáron Ilang-ilangocska is: ha a mértékletes borivásnak a kognitív funkcióra oly' jó hatása van, akkor az Íge a királynak ép a döntéshozatal idejére kéne ajánlania azt - nem penig a teljes absztinenciát...

Előzmény: vámmentesss (14684)
híg ember Creative Commons License 2025.02.14 -1 0 14689

Timótheum nyalván rendkívül szigorú, önmegtartóztató életet élt, túlfeszített munkatempóval. Ezért ajánlott Pál neki szinte orvosi utasításszerűen apostoli tekintélyét felhasználva egészséges, erjedetlen, tápanyagokban gazdag kevés szőlőlét. Borral, a világ egyik legkeményebb drogjával nem orosz ruletteztette volna a gyöngéket, tőrt vetvén nekik...

Előzmény: vámmentesss (14684)
Zellem Estelen Creative Commons License 2025.02.14 -1 0 14688

Az alapvető probléma, ha a vitapartnernek kevés a sütnivalója.

/Ugyancsak az étkezési szokásokat tükröző szólások egyike a nincs sütnivalója szólás. Ez egy nyugat-dunántúli kenyérsütési szokásra utal, ugyanis ott használtak a kenyérsütéshez kovász vagy élesztő helyett egy olyan keveréket, amely nem más, mint komló és árpa vegyítéke, amelybe némi kenyértésztát meg többnyire egy kis vöröshagymát is tesznek. Ezt a kelesztésre használt keveréket nevezték sütnivalónak, s az Új magyar tájszótár seregnyi adata bizonyítja, hogy a Dunántúl nyugati részében mindmáig él is e jelentésében. A köznyelvben is meglevő nincs sütnivalója szólás már csak átvitt értelemben él; azt fejezi ki, hogy akiről mondjuk, annak nincs annyi esze, amennyit elvárnánk tőle./

 

A tenger mennyiségű felhozott példa a Bibliából egyértelműen bizonyítja, hogy az ókorban megbecsült ital volt a bor. A zsidók sem kivételek, elállították, itták is napi szinten, még a nők számára sem volt tiltott a fogyasztása. Vallási rítusaik része volt, áldozatok bemutatásától a szertartások részeként, és vallási ünnepeken is éltek vele. Egyes esetekben még a fogyasztandó mennyiség is elő volt írva.

Jézus, a mítoszának főszereplője, vallásos zsidóként maga is így állt hozzá, ami szintén példákkal bizonyítva.

Értelemmel bíró, olvasni tudó ember számára, teljesen felesleges a már leírt példák unalomig ismételt citálása.

A keresztény egyház története során sem volt sosem kétséges, miként kell és milyen itallal az eucharisztiát (eucharisztia, eukharisztia, eukarisztia avagy úrvacsora ill. oltáriszentség) bemutatni, celebrálni. Évszázadokon keresztül! Mindennemű morális aggály nélkül!

Semminemű kérdés nem generálódott a bor ill. alkohol tartalma miatt.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Eucharisztia

 

 

Csak és kizárólagosan a XIX.sz.-ban, és marginálisan lett műbalhé a bor v.s. szőlőlé, vagy miféle "borhelyettesítő ital " kérdése, holmi öregnénis látomások okán. És ezen csoportok csináltak belőle kardinális kérdést, ahogy más lényegtelen dolgokból. 

A néninek volt "látomása" Krisztus eljövetelére" is, az sem jött be számára, de a hülyeségei maradandóak lettek a bandájában.

Még kilencéves korában súlyos fejsérülést szenvedett egy kődobástól, minek következtében kómában volt, majd sokáig gyengélkedett, az iskolát nem tudta befejezni. Ez a diójára mért ütés okozhatta a megvezetett csapatának előadott "látomásait"

1863-ban egy látomást kapott a fizikai egészség és a lelki élet kapcsolatáról, a helyes étkezési és egészségügyi alapelvek követésének fontosságáról.

Innen datálható a becsípődés az adventistáknál, és AHHOZ GÖRBÍTENÉK A BIBLIA  IGÉIT.

A kezdettől akadtak és a mai napig vannak kritikusai, akik prófétai szolgálatát elutasítják, vagy különbözőképpen magyarázzák és értékelik.

Ők részben vagy teljesen elutasítják küldetéstudatát, másrészt éles viták alakultak ki, számos írása keletkezési körülményei miatt: White kifejezetten sokat olvasott, viszonylag terjedelmesen másolt más szerzőktől; továbbá előrehaladott életkorában titkárnőket foglalkoztatott és gyakran rájuk bízta gondolatai megfogalmazását.

Robert W. Olson, az adventista White Estate egykori vezetője beismerte, hogy a bizonyítékok miatt módosítania kellett Ellen White tekintélyének megértését. Arra a következtetésre jutott, hogy hibázott a történelem, a biológia, a geológia, a csillagászat terén...

 

De teológiailag a rácuppantak követik a tanait, a tudományos tévedései, és ostobaságai ellenére is.

 

És van aki annyira kattan rá, hogy még a szekta alapvető gondolatai fölé is, a borkővel terhelt agymenéseit helyezi.

Akinek nincs elég sütnivalója, az ilyen kirohanásra készteti magát, így érvelne becsípődése mellett:

"Ha valamiből nem ajánlatos sokat fogyasztani, abból automatikust' következik, hogy kisebb mennyiséget ajánlatos? Ne légy felettéb gonosz - így a Példabeszélyek könyve. Akkor ebből automatikust' következik, hogy kisebb mennyiségben ajánlatos?"

 

Ezt CSAK egy dologgal hazudtolnám meg, (mert ezerrel tudnám!) :

Vegyük az arzént, mert arról egy agyilag gyopár is tudja, hogy nem bölcs szopogatni, vagy nyalókát készíteni belőle!

Esetleg ha a Biblián kívül olvasott volna Agatha Cristie regényt, onnan is tudhatná, ölni lehet vele...mérgezni.

Nos:

 

 Az emberi szervezetnek naponta 0,012–0,025 mg arzénre van szüksége. A jóval ritkábban előforduló As3+ vegyületei sokkal mérgezőbbek, mint az As5+-éi. Az ember napi átlagos arzénfogyasztását 0,01–0,3 mg közé teszik; 5–50 mg/nap fölött az arzénterhelés mérgezővé, a 100–300 mg/nap tartományban halálossá válik. Ez a mennyiség szoktatással növelhető: aki hozzászokott, napi 0,5 g arzént is elfogyaszthat anélkül, hogy egészsége akár a legcsekélyebben károsodna.

Az arzént gyógyszerként mint antidiszkratikát használják például váltóláz, krónikus bőrbajok orvoslására. Erre a célra jók az arzénes gyógyvizek (parádi, róncegnoi vagy levicoi víz) is. Csontbetegségek (csontlágyulás, angolkór) és ideges görcsök (az úgynevezett vitustánc) vagy zsába ellen szintén sikerrel használják az arzént, rendesen az ún. Fowler-oldat (arzénessavas kálium-oldat) alakjában.

 

Akinek van esze, fogja a példát.

 

Bezzeg a bor!

Eleinte azt mondták "A bor kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság" = kis mennyiségben hasznos és egészséges a vörösbor, nagy mennyiségben pedig vigasz a nagy bánat idején, orvossága a kétségbeesésnek.


Ha az ember hetente 1-2 alkalommal iszik 2-2,5 deci vörösbort, akkor sokat tett az egészségéért, mert amellett, hogy elűzte a stresszt, sok ásványianyaghoz is hozzájutott. A nagy ivászat azonban kifejezetten káros és a szürkeállományra nézve is visszafordíthatatlan károkat okoz.

Ennyi.

És ehhez nem kell Biblia, öreg fejsérüléses nyanyák látomása.

Csak egy csepp "sütnivaló".

Ha nincs, értelmetlen a vita.

híg ember Creative Commons License 2025.02.14 -1 0 14687

nem vágyvezérelt

 

Dr. Schwab Richárd 11:00 tol . Egy dl alkohol is árt.

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=_qN_eD1jLD0

Előzmény: vámmentesss (14686)
vámmentesss Creative Commons License 2025.02.14 -1 0 14686

A tudósok általában az emberiség hasznára vannak, egy-egy ország komplett KRESZ szabályozását,és benne pl. a megengedhető maximális alkoholszint meghatározását nem vágyvezérelt tudományos eredményekre alapozzák, hanem valósakra.

Előzmény: híg ember (14683)
vámmentesss Creative Commons License 2025.02.14 -1 0 14685

Az Igét és az azt magyarázó embereket együtt érdemes követni, lévén rendelt tanítókat is Isten számunkra, akikre figyelnünk kell, és vizsgálni magunkban, hogy valóban helyesen értelmezik-e és adják elénk Isten igéjét?

Előzmény: híg ember (14683)
vámmentesss Creative Commons License 2025.02.14 -1 0 14684

Ezeket már megválaszoltam a másik topikban, nem hatottak Rád az igei alapú érveléseim.

 

Most miért írjam le ismét azt, amit ott leírtam, azt, hogy 

 

1. Lemuel édesanyja a döntéshozatal idejére mondta egy döntéseket hozó ember számára azt, hogy ne igyon bort. A döntéseinek a meghozatalának az idejére. Azon túl azt csinál, amit akar. 

Persze ehhez az kellett, hogy én vegyem a fáradtságot, és ne csak az intést idézzem oda a topikba, hanem annak a szövegkörnyezetét is, és így már egyértelmű volt az, hogy az intés a döntéshozatal idejére vonatkozik.

 

2. Azt is leírtam, hogy Timótheusnak ugyanazt az italt ajánlja kis mértékben fogyasztani Pál a gyomra gyengélkedésére az 1.Tim. 5.23-ban, és a fizikai gyengeségére, amely italról úgy ír, hogy abból a “sok” fogyasztását 2 fejezettel korábban nem ajánlja a híveknek (3.8).

 

A kevés fogyasztását ajánlja, a túlzott fogyasztását nem ajánlja. Ugyanaz a görög szó van mindkét helyen egyazon apostoli levélen belül, emiatt minden bizonnyal ugyanarról az italról, a borról van szó, lévén a 3.8-ban csakis bor szerepelhet. 

Erre persze Te azt mondtad, hogy a 3.8-ban bort jelent az oinos, az 5.23-ban pedig erjedetlen szőlőlevet.

 

Én pedig, és az összes bibliafordító azt mondja erre, hogy ugyanaz a szó, egy levélen belül, emiatt nyilvánvalóan a helyes fordítás mindkét helyen a bor. Te pedig azt, hogy nem. 

Ezt soxor kibeszéltük, én jól érzem magam ezzel a fordítással, Te pedig elveted ezt. 

Mindkettőnknek joga van ahhoz, hogy úgy értelmezze ezt a részt, ahogyan akarja. Én jól alszom ma is, ha Téged ezzel kapcsolatosan nem tudtalak meggyőzni, sem most, sem korábban. 

3. Nem orosz rulettezés a bor mértékletes ivása, ahogyan a mértékletes csoki evés sem az. Szépen meg lehet a mértéket tanulni, nevelés által is, és inti is a hívő bensejét a lelkiismerete is, és a benne lakozó Szent Szellem is, ha valamit túlzásba akarna vinni. És nem a hatodik tábla csokinál, vagy a hatodik deci bornál teszi ezt.

 

És sem alkoholista nem lesz az ember, sem cukorbeteg vagy elhízott a túlzottan sok csokoládé evéstől.

 

Ennyire egyszerű a mértékletes étkezés, borivás, mint életmód. Én, és az összes hgy-s ismerősöm évtizedek óta példa erre. Nem 2 hete, nem 2 hónapja, hanem évtizedek óta.

 

4. Kevered a szezont a fazonnal, írtam erre is példát többet.

 

A gonoszságnak is van mértéke, a felettébb gonosz emberek már menthetetlenekké válhatnak, a kevésbé gonoszak még menthetőek, emiatt ír így itt erről az Ige.

 

A túlzottan sok csokoládé evés káros a szervezetre, a kevés csoki nem káros. A túlzottan sok zsíros étel evése káros az egészségre, a kevés zsíros ételt feltudja dolgozni a szervezet. A túlzottan sok borivás, karos az egészségre is, és a döntési képességre, a kevés bor ivása jó a gyengélkedő gyomornak, és a gyengélkedő fizikumnak, és még a kognitív képességeket is növeli.

 

5. Igen, az a biztos, ha valaki nem iszik döntéshozatali időszakban, erről is írtam eleget. Arról is, hogy ezt várják el a nem hívő vezetőktől is a munkahelyeiken, de senki se lepődjön meg azon, ha üzleti megbeszélések és ezzel akár döntéshozatali folyamatok kísérője olykor 1-2 deci bor üzleti ebédeken, vacsorákon, lévén javítja a kognitív funkciókat.

 

De a döntéshozatali időszak után bárki ihat nyugodtan egy kevés bort, még a király is, azaz Lemuel anyja a döntéshozatal idejéről beszélt csak.


vm

 

 

 

 

 

Előzmény: híg ember (14682)
híg ember Creative Commons License 2025.02.14 -1 0 14683

Tehát gyarló, akár érdektől vezérelt emberek szabályozásait kövessük, ne az 

Ígét...

Előzmény: vámmentesss (14681)
híg ember Creative Commons License 2025.02.14 -1 0 14682

aki tudja, hogy valóban elbírja a felnőtt szervezet a kb 1 deci bort, az nyugodtan igyon döntéshozatal előtt, alatt, ahogyan jólesik, lévén emeli a kognitív funkciókat ennek a bormennyiségnek az elfogyasztása

 

Lemuél bölcs édesanyja nem ezt mondja szerelmetes gyermekének.

 

aki biztosra akar menni, az egy korty bort se igyon

 

És pontosan ezt mondja az Íge: ne orosz rulettezzünk, menjünk biztosra.

 

Gyakran fogsz látni ilyet, mert tudnak a bornak a kognitív funkciókra gyakorolt pozitív hatásairól

 

Csak az Íge nem tud róla: felelős döntéshozatali folyamat közben a teljes absztinenciát rendeli.

 

sok bort ivók

 

Ha valamiből nem ajánlatos sokat fogyasztani, abból automatikust' következik, hogy kisebb mennyiséget ajánlatos? Ne légy felettéb gonosz - így a Példabeszélyek könyve. Akkor ebből automatikust' következik, hogy kisebb mennyiségben ajánlatos?

 

Ha valaki utánanéz ennek, akkor azt véleményezem szerintem.

 

Ő megtevé (néphó): https://letkerdeseink.hu/index.php/a-keresztyen-es-a-bor-3-borivas-mertekkel.html

 

Véleményezd 'hát...

Előzmény: vámmentesss (14680)
vámmentesss Creative Commons License 2025.02.14 -1 1 14681

Még egy megjegyzés. 

Azon hosszászólások felett is átsiklottál sztem, amelyek azt taglalják, hogy sok országban lehet inni bizonyos mennyiségű alkoholos italt vezetés előtt, azaz lehet úgy volánhoz ülni, hogy pl. megivott valaki 1 deci bort.

 

Ha belegondolsz ebbe, akkor azt is valószínűsítheted, hogy ezen országok ezen rendeleteik előtt bőséggel kikérték az orvosok véleményét arról, hogy az alkoholtartalmú italfogyasztás milyen mértékig nem befolyásolja érdemben az emberek vezetés közbeni döntéshozatali képességét? 

Hidd el, minden ilyen lazább szabályozás mögött komoly orvosi és tudományos elemzések vannak!

 

Erről is írtam a másik topikban, de efelett is átsiklottál sztem…

Előzmény: llang-ilang (14675)
vámmentesss Creative Commons License 2025.02.14 -1 1 14680

Szia, 

 

Ne kapj ki egyes hozzászólásokat egy vitából, hanem olvasd szépen az egészet végig, és akkor áll össze Benned is az az összkép, ami mindenki számára kialakulhatott, aki végig követte minimum az elmúlt 7 nap ezzel kapcsolatos, összességében sztem hasznos és igen intenzív beszélgetést.

 

Erre és a következő hozzászólásodra is bőséggel vannak ott válaszok, elég lenne csak azokat ide idéznem! 

Merthogy:

 

1. Idézek ott jelenlegi, azaz nem “100 évvel ezelőtti könyvekböl” való tanulmányt a mértékletes, kb napi 0.9-1.5 deci közötti borivás pozitív élettani hatásáról. Direkt nem linkelem ide be ezt a hsz-omat, keresd ki Te, ha már olvasgatod az ottani írásaimat, ne légy felületes! Aztán olvasd el, es vond le a tanulságokat belőle!

 

2. Leírtam ott többször is azt, hogy mindkét lehetőség jó a döntéshozók számára, aki biztosra akar menni, az egy korty bort se igyon, aki tudja, hogy valóban elbírja a felnőtt szervezet a kb 1 deci bort, az nyugodtan igyon döntéshozatal előtt, alatt, ahogyan jólesik, lévén emeli a kognitív funkciókat ennek a bormennyiségnek az elfogyasztása a mai dokik szerint (is). 

 

Az embernek szabadsága van arra, hogy eldöntse, hogy iszik-e ennyi bort döntéshozatali folyamat közben, vagy sem?

 

Nézz be néhány elegáns étterembe, s nézd meg nyugodtan, hogy pl. üzleti megbeszélések közben van-e az asztalon 1-2 deci bor a döntéshozók megbeszélései közben?

 

Gyakran fogsz látni ilyet, mert tudnak a bornak a kognitív funkciókra gyakorolt pozitív hatásairól. De olyat is fogsz látni, akik nem isznak bort egy üzleti ebéd során, holott tudnak e pozitív hatásról. 

Az ember rendelkezik szabad akarattal 1-1,5 deci mértékű bor ivásának vagy épp nem ivásának az eldöntésére - is, és még sokminden másra. Hála az Úrnak, az embert nem robotnak teremtette Isten, hanem szabad akarattal rendelkezőnek! 

 

3. Igen, én tapasztaltam már többször, hogy kb 1 deci bor javítja a közérzetemet, és emiatt a koncentráció készségemet. Erről nyugodtan kérdezhetsz itt, mert erről nem írtunk ott.

 

4. Én jó oldalról közelítettem meg a veres szem kérdését is, kijelentettem többször, hogy a veres szem a már ittas állapot jele. 

Az jogos a részedről, hogy érdemben nem esett szó arról a beszélgetésünk során a hgy-s topikban, hogy mi lehet a véleménye Istennek a már ittas állapotról.


1-1,5 deci bortól nem lehet ittas egy felnőtt ember, emiatt nem a mértékletes borfogyasztás állapota az ittas állapot, az nálam pl. kb 7-8 deci bornál érkezett el anno, még amikor nem voltam megtérve, de minimum 5 deci kellett ahhoz, hogy érezzek úgymond “valamit”.

 

Bevallom, nem tudom, hogy a mértékletes borfogyasztáson túli borivásról pontosan mi a véleménye Istennek, ezen még nem gondolkodtam el. Azon igen, hogy a már veres szemű, azaz a már ittas embernek már tiltja a további bor utáni kutatást, és még a nézését is.

 

Több helyen beszél az Ige azzal kapcsolatban, hogy ne legyenek a hívők “sok bort ivók” (pl. 1. Tim. 3.8), de azt nem tudom, hogy mi számít ”sok”-nak Isten szemében.

 

Ha valaki utánanéz ennek, akkor azt véleményezem szerintem.

 

Üdv,

 

vm

 

 

 

 

 

 

Előzmény: llang-ilang (14675)
vámmentesss Creative Commons License 2025.02.14 0 1 14679

Szerinted. És mivel ez a véleményed ennyi írásom után is, emiatt hagytam fel azzal, hogy Téged igyekezzelek meggyőzni.

Előzmény: híg ember (14674)
híg ember Creative Commons License 2025.02.14 -1 0 14678

"Judának [bortól] veresek a szemei"

 

Érdemes megnézni egyéb fordításokat is - én megtettem: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=168963733&t=9000651 ...

Előzmény: llang-ilang (14677)
llang-ilang Creative Commons License 2025.02.14 -1 1 14677

vámmentesss  2 napja    -2 0 19753

 

És épp az ilyen igék (is) bizonyítékok a Bibliában a bor általános fogyasztására.

 

 

 

 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Rossz oldalrol közelited, mert nem az a kérdés hogy mennyire volt általános a bor fogyasztás, hanem hogy ezt helyesli-e az irás, hogy Judának veresek a szemei.

 

llang-ilang Creative Commons License 2025.02.14 -1 1 14676

Meg ezt:

 

 

vámmentesss  2 napja    -2 0 19766

Olvasd ismét el azt, amit írtam!

 

 

 

De van olyan kis szintje, ami még nem. Az orvosok ezt kb 0.9-1.4 deci bor közé teszik, ennek a napi megivásának az összesített élettani hatásai még pozitívak, és nem befolyásolják még az emberi ítélőképességet sem.

 

 

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Ezt gondolom a boomer orvosok mondják, akik 100 évvel ezelőtti könyvekböl tanultak. Akkoriban még a terhes nőknek is ajánlották a dohányzást.

 

https://www.hazipatika.com/psziche/fuggosegek/cikkek/egyaltalan-nincs-pozitiv-hatasa-az-alkoholnak?utm_source=chatgpt.com

 

 

Dr. Schwab Richárd 11:00 tol . Egy dl alkohol is árt.

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=_qN_eD1jLD0

 

llang-ilang Creative Commons License 2025.02.14 -1 1 14675

Tényleg irtál sok érdekeset: 

 

"Írtam ma is Neked, hogy a döntéshozatal ideje alatt ne igyanak, az után ihatnak."

 

 

Utána meg azt hogy :

 

" A mértékletes, kb 1 decis borivás javítja a döntéshozatali képességet a tudósok szerint, mert ez a szint még növeli a kognitív képességeket. 

 

Tehát eddig a szintig ihat nyugodtan egy hívő is bort, ha akar, mert a döntéshozatali képessége nemhogy csökken, hanem még nő is."

 

 

Most akkor mégis melyik? Mindkettő nem lehet. Szoktad tapasztalni hogy egy kis bor után  okosabb leszel? Meg erősebb, bátrabb?

 

 

Előzmény: vámmentesss (14672)
híg ember Creative Commons License 2025.02.14 -1 0 14674

kb vagy 200 hsz-t

 

Ama kb vagy 200 hsz közt nincsenek az én komoly kérdésimre tanálható válaszid....

Előzmény: vámmentesss (14671)
vámmentesss Creative Commons License 2025.02.14 -1 1 14673

Emlékezz rá, mennyien szólongattak mar engem is, hogy vegyem már észre, ki lett már ez a téma a hgy-s topikokban bőséggel beszélve!  

Aztán én is elértem azt a szintet, amikor már én is ezt mondtam.

Előzmény: elterito (14666)
vámmentesss Creative Commons License 2025.02.14 -1 1 14672

Szia,

 

Eléggé le vagy maradva, amiatt írsz ilyet.

 

Én hgy-s topikokban írtam e téma kapcsán az elmúlt bő hónapban több száz hsz-t, főleg az elmúlt egy hétben. Azaz ezerrel válaszoltam ott konkrét kérdésekre, és nagyon nem általánosságban írtam.

 

Amiatt nem írok többet erről, mert a magam részéről bőven kibeszélve érzem ezt. Olyannyira, hogy már többen szóltak azokban a topikokban nekem is, hogy legyek szíves, és hagyjam abba, mert már annyira ki lett beszélve ez, és van erre külön erről szóló topik, legyünk szívesek oda átfáradni.

Ezek után én még napokig írtam, és aztán a végére értem. 

Ennyi ennek a története a részemről.

 

Előzmény: llang-ilang (14669)
vámmentesss Creative Commons License 2025.02.14 -1 1 14671

Szia,

 

Ezt elterito-nek írtad, s nem nekem. Ha az én e témában írt írásaimat szeretnéd böngészni, akkor ott van az egyik hgy-s topik, amiben az elmúlt bő hónapban bősséggel írtam erről, kb vagy 200 hsz-t. Olvasd végig, és amire szükséged van belőlük, azt nyugodtan idézheted itt, mint az én véleményemet!

 

Üdv,

 

vm

Előzmény: híg ember (14665)
elterito Creative Commons License 2025.02.14 0 1 14670

Tudom ám mi a baj.

Ha egyik fundi vitázik a másik fundival, menekülés lehet a vége, mert a fundi

nem meri mondani: "á, ezt nem köll betű szerint érteni. Bezzeg én, én merem

Könnyen nagy a szám, nem vagyok fundi. Előbb vagyok buzi (az se), mint fundi.

Előzmény: llang-ilang (14669)
llang-ilang Creative Commons License 2025.02.14 0 1 14669

Nem ugy általánosságban kéne a témában írnod hanem a konkrét kérdésre  reagálni, akkor talán változni fog a véleménye.

 

Ez a kihátrálás nem sikerült elegánsra, inkább nyúlcipőnek tűnik nekem  🤔

Előzmény: vámmentesss (14662)
elterito Creative Commons License 2025.02.14 0 0 14668

Mi köze ennek a zaccnak a borhoz?

Hogyan volt pofazacskód ide írni ezt?

Előzmény: rhénai (14663)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!