szerencsefel, tiéd a pálma. már a link is megérdemel egy csokit
berill, mikor jössz már? megint tobzódunk a nevekben. és kíváncsian várjuk, hogy milyen kutyikat láttál!
Aranyosak a kutyuk, de nekem az uszkár áll közel a szívemhez, mert gyerekkoromban a nagybátyámnak az volt és nagyon hűséges volt hozzá. Mikor vendéségbe jöttek hozzánk nem volt hajlandó lejönni velem sétálni, csak ha a gazdája nagy unszolások árán rávette. Amikor az utcán voltunk, akkor meg állandóan vissza akart menni a lakásba. Nagyon okos is volt, rengeteg dolgot megértett.
sziasztok, nem nagyon tudtam írni mostanság, mert nagyon szomorú lettem én is, a topic is...
nekem szerencsére nincsenek ilyen rossz emlékeim, nekem két kutyám "csak" elveszett, és azt hittem, hogy ennél rosszabb nem lehet. de én legalább reménykedhetek benne, hogy találtak új gazdát, aki szintén szereti őket, és jó helyen vannak.
berill, nickJagger! Kutymorgóitok tüneményesek! Polly kísértetiesen hasonlít az én Darkomhoz, aki puli. Muki szemeiből süt az elégedettség, szeretet. Ugye igaz az, hogy "Kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes!"?
berill! Sírtam... Eszembe jutott, hogy az én Bogáncsomnak miért kellett meghalnia. És az emlékek, a szeretete, az élni akarása, a szenvedése... Orvosi műhiba. Nem ismerte fel a doki a betegségét és nem megfelelően kezelte. Én azzal próbálom a rossz emlékeket halványítani, hogy amíg élt, szeretetet kapott, törődést és a szívemben SENKI nem foglalhatja el a helyét! Örökké hálás leszek Neki azért, mert az életemből 4 évet bearanyozott a feltétel nélküli szeretetével, ragaszkodásával. Gondolj arra, hogy Nekik is joguk van a méltóságteljes halálhoz! Tudom, ez sovány vigasz...
Bár azt elfelejtettem, hogy az az egy dolog tényleg nem volt szép, hogy nem otthon temettétek el. Ez szörnyű... Nem szabadott volna otthagyniuk, tényleg.
Igen, ez sokkal szomorúbb, sőt, tragikusabb vég lehetett, mint az én kutyimé. M
indazonáltal én ebből úgy látom, nem érdemes hibáztatnod a szüleidet. A kutyi valószínűleg csak jobban szenvedett volna a későbbiekben, mint azelőtt, sőt, lehet, hogy még egypárszor leesett volna ugyanonnan.
berill, inkább sírd ki magad, a többiekkel meg ne foglalkozz. gyújts rá, sírj, és fordulj el tőlük, ha nem akarsz velük róla beszélni. változtatni tényleg nem tudsz, sajnos, inkább gondold úgy, hogy jobb lett így szegénynek (tudom, hogy hazugság, de hátha így könnyebb elviselni)
Kb két éve már nagyon rosszul hallot, a szeme is szürkült és amikor front jött, akkor inkább csak aludt egész nap...szóval akkor nem erőltette a mozgást.
Viszont egyébként nagyon kis virgonc volt.
Apukám sokszor mondogatta, hogy már el kell altatni, de én nem gondoltam így, hiszen szemmel láthatóan örült, hogy él...
Persze volt már akkor is gyenge időszaka, mind afféle öregnek, de nem voltak fájdalmai.
Az igazság az, hogy én anyukámat hibáztatom amiért Pollyka már nem él...
Minden este akkor jött fel a szobémba, illetve anyukám kísérte fel, amikor anyu lefeküdt, mert őt szerette, de csak velem volt hajlandó aludni...
Anyut megvárta, míg le nem feküdt, aztán jött aludni.
Az utóbbi időben többször előfordult, hogy nem vette észre, hogy anyu lefeküdt, mert annyira aludt, (és már elég rosszul hallott), de ennek ellenére mindig fel lett ébresztve és felhozva hozzám, hogy le ne essen éjszaka a lépcsőn ami a szobámba vezet...
Akkor éjjel anyu nem hozta fel, hogy ne kelljen felkelteni.
Pollyka az éjszaka folyamán felébredt és elkezdett felfele jönni...a szeme sem volt a régi, pláne sötétben... leesett a lépcső legtetejéről... apró pici kis test hullott le kb 3 méter magasból, olyan szerencsétlenül, hogy a fejére esett. Csak a nagy sírásra ébredtem, azonnal rohantam le... folyt a vér az orrából, egész testében remegett és nem tudott lábraállni...nem tört el semmilye, de vszínűleg olyan erős ütés érte a fejét, hogy már nem tudott menni...
Egész éjszaka sírt, nyüszögött, csak velem akart lenni, én meg ott virrasztottam mellette reggelig és adtam neki algopyrint összetörve, hogy ne legyen olyan erős a fájdalma.
Elaludt, én reggel elmentem dolgozni és minka után el akartam vinni dokihoz...
Apuval megbeszéltem, hogy amikor hazajövök, akkor elvisszük röntgenre, stb...
Azt mondta, jó.
Aztán amikor hazaértem, Pollyka jobban volt, jött elém, de nagyon bizonytalanul. Örült nekem. (most bőgni fogok, de már befejezem ezt a két mondatot...)
Apu közölte, mehetünk, de nem röntgenre, hanem altatni...
Én nem mentem el vele... Elköszöntem tőle és bezárkóztm kb két napra a szobámba.
És tudjátok mit??? NEM hozta haza eltemetni...ott hagyta...
De miért??? Pedig ő is szerette nagyon.
secondnak elküldtam a képet, azt mondta, felteszi ide...
igen, ahogy mondtam, nem nyírtuk meg olyan oroszlánosra, és az igazság az, hogy sokszor nem is nyírtuk, mert így "pulisan" sokkal aribb volt... a képen kb 8 éves... már őszült a szakálla...
berill, ugye nem nagyon késtél el?
lássuk Pollykát! nagyon helyes kutyus, nem is uszi-kinézetű
szerintem a kiskutya-választás nagyon nehéz, mindengyik nagyon jópofa, de én, ha kimaradnék ebből a nagy élményből, mindig sajnálnám.
találkoztam Sylvie-vel és odaadtam a képet Polly-ról... remélem tetszeni fog nektek...és sikerül ide feltenni, mert nagyon szeretném, ha látnátok!!!
Spanesz! nem, nem vagyok erős idegzetű, de mindeképpen elmegyek a csajjal holnap, megnézem az újlengyeli kutyukat, és jövő csütörtökön elmegyek a kis enyémért...
