Gondolom az illetékesek majd beszámolnak. Addig csak annyit, hogy összeségében a Korps jobb volt. Elég szép brigádjuk volt. Állítólag egy TV-s kamera is felvette a fightot.
Egymásnak ellentmondó információkat kaptunk. Az egyik alapján simán nyert a Korps, viszont a másik infó, hogy a Monstersből 13 tagot letartóztattak, míg a Korpsból senkit.
Én is remélem, hogy még az este megtudjuk mi történt...
Érdekes, tudtommal a Red Dragons megint indul. Ha jól szerepel, simán kizárják.
Harminc csapat jött össze, szegény tatabányaiak csúsztak le a nevezési határidôrôl. Illetve nemcsak a lombardosok, de ôk legalább egybôl két hetet késtek.
Először a Vörös Sárkányokat zárták ki. Őket nem hogy mi, még a diósgyőriek sem ismerték. A következőre nem emlékszem, de szerintem nem Tamási volt a leléptetett. Aztán Debrecen. Emlékszem, kérdeztük tőlük, hogy melyik csoportba tartoznak, azt mondták, hogy a debreceni kispályás csapatba... Azért volt meleg a helyzet, mert a Szelídek miattuk nem jutottak volna tovább. Tényleg nem irigyeltem őket, de minek indultak el?!! Mindenhova le volt írva, hogy csak valódi szurkoló csoportok indulhatnak.
Bármily meglepô, a tamásiak többségének hosszú haja meg nagy bajusza volt. Nem rossz csapat, de tavaly kiesett az elsô körben.
Íme a júliusi torna egyik csoportja: Wild West, Majestic Ultras, Vasas Baráti Kör, Red Boys, AgriAngels.
Mindentől függetlenül a tamási emberekre kiváncsi lennék milyen megjelenésüke, lévén róluk elég keveset lehet hallani...
A salgótarjáni Squadre Azioni áll még? Utoljára nagyon régen hallottam róluk, még a TBánya elleni hazai incidens után, aztán a focicsapatuk előtt lehúzták a rollót, majd a kosár is a süllyesztőbe került...
Kópé!
Tényleg nem haragudtam meg. A három pont pedig egy írásjel, szerepe, hogy a leírt mondatot kicsit ironikussá tegye. Te is használhatod, nem szabadalmaztattam.
Úgy hallottam, huszonkilenc csapat jött össze Siófokra, ám hogy lesznek-e az eddig hiánycikknek számító diósgyőriek, zegik, szombathelyiek, arról nincs információm. Egyszer már eljöhetnének, mert nem hiszem, hogy Salgótarjánban, Tamásiban, Egerben könnyebb lenne egy komplett alakulatot összehozni.
Talán nem haragszik meg Zolchee, ha helyette válaszolok a kérdésedre. Tavaly a debrecenieket, két éve talán Tamásit, az első tornán pedig a miskolciakat zárták ki. Na jó, a lokisták visszaléptek, de azért kicsit segítettek is nekik, hogy jól döntsenek. Főként a legutóbbi emlékezetes, hiszen akkor már véget értek a csoportmérkőzések, s a debreceniek jobb gólkülönbséggel már továbbjutók voltak a Szelidek előtt. Ha ott voltál, láthattad, hogy elég feszült volt a hangulat, szerintem Te sem szívesen lettél volna a helyükben. Egyébként még az is lehet, hogy jogos volt a kizárás, de az akkor miért csak utólag derült ki?
Zolchee!
Mi ez a három pont? Talán már itt is beleírkálnak a szövegbe?
Mi nem verekedni megyünk, az fix. A Szelídek nagyon készülnek, de nem harcra, hanem a torna megnyerésére. Ha kevés lila lesz lent, nem lesz semmi, mint ahogy két éve Siófokon sem történt velük semmi. Viszont ha lent lesz a fő brigádjuk jó része, akkor nem hiszem, hogy elsétál egymás mellett a két társaság. Azért még egy jó foci is kisülhet! :)
Igazán megegyezhetnének a lilák és a vörösök, hogy Siófokon csak a labdát kergetik. Engem mondjuk nem zavar a boksz (pláne, ha csak nézôként veszek részt benne), de jó lenne, ha idén csupán a pályán lenne harc.
Persze ehhez az is kell, hogy a kispestiek ne késztessék visszalépésre a náluk jobb csapatokat...
Ha lesz ellenfeluk is a kispestieknek, akkor nem fognak ilyet csinalni.
Tavaly nagy volt a szajuk, mert mindenki tudta jol, hogy szinte kivetel nelkul
az osszes ujpesti huligan egy eskuvon van, talan ettol lettek ilyen batrak.
Olasszal egyetértek. A Szőnyi úti derbi végeredménye szerintem is 1-1 X.
Ami pedig Siófokot illeti, minden azon múlik, hogy a lilák végre megjelennek-e komolyabb létszámban, eddig ugyanis nem ez volt a jellemző. Én sem feltételezem, hogy bárki is ütni menne le (bár lehet, hogy tévedek), de egy-két (nyolc, tíz) sör után, egy-egy szikrázóbb összecsapás alatt bármi megtörténhet. Emlékezzünk csak vissza a tavalyi soroksári tornára, ahol a kispestiek kikergették az újpestieket a stadionból. Pedig előtte megbeszélték, hogy nem lesz semmi, de hiába. Nem bírtak magukkal. Utólag még ők is elismerték, hogy ez túlzás volt.
Mi lesz, ha ezúttal lesz ellenfél is?
Igen az utcán fix 2-es volt, bent azonban már hazai fölénnyel zárult a cucc.
A döntőre valószinű lemegyek, a meccseken biztos lesznek feszültségek, de hogy ebből mi fog spontán kifakadni azt lehetetlen bárkinek is előre megjósolni...
Kópé, azt azért ismerd el, hogy a stadionban fix hazai volt.
Kint csak azért maradt el az ismerkedés, mert a lilák gyorsak voltak.
Siófokra viszont állítólag nagyon készül a Korps, megbosszulandó a tavalyi atrocitásokat. Mivel szerintem a kispestiek is hasonló szándékkal érkeznek, várom a tippeket: félbeszakad a torna vagy csak egy szimpla bunyó lesz?
Hogy tényleg csak a meccseken lenne rugdosódás, azt nem merem feltételezni.
Jo lenne, ha tényleg írnál valami konkrétumot.Addig is jo szervezkedest kívánok és ajánlom,hogy hozd össze az egyik legjobb csapatot.
FORZA NYUGDÍJASKLUB!!!!!
Ja és szombaton pedig :RESZKESS NASA USA
Ha jók az infóim, nyáron is összejövünk némi kispályás foci erejéig a Balatonnál, köszönet érte a 3. Félidönek.
Mit tudtok, kik lesznek ott?
Lesz fájt a megjelentek között?