Igazából az utcanév szempontjából teljesen mindegy, hogy ki volt az eredményesebb a maga idejében. A Dembinszky, ebben a magyarosított szlovák formában (az eredeti lengyel Dembiński helyett) teljesen alkalmas utcanévnek, lévén számtalan, hasonlóként képzett magyar családnév van. A Wysocki írásmód szokatlan és zavaró lehet sokaknak. Jópárszor leírtam itt, hogy az utcaneveket az első elemi szintjén kell megválasztani, mert azt mindenkinek el kell tudni olvasni és érthetően kiejteni, mégha csak a legalacsonyabb szinten képes olvasni is. Elrettentő példaként mindig a Victor Hugo utcát hozom elő. (Az alsó rakpartok nem számítanak, mert arról az emberek 99,7%-as azt sem tudja, hogy el van keresztelve, nemhogy azt hogy kikről. ) Amúgy, ha már Rákospalotán kellett egy utcát Wysockira átkeresztelni, akkor ott lett volna a Rädda Barnen utca. Nem mintha a svéd gyerekmentő szervezetnek ne lettek volna egy utcanévre való érdemei, de ez a név tipikus példa arról, hogy hogyan nem szabad egy utcának nevet adni.
Tudomásom szerint az Újpest Bőrgyár része volt.Igen ez Rákospalota. 1988-ban már mindenféle szélhámos vállalkozás volt itt, talán a 14-es számú telken levő gyári ovódát akkor már privatizálták. Most egy több lakásos ház áll a hrlyén.
Szerintem Dembiński nem lett kegyvesztett. Csupán csökkentették a Budapesten róla elnevezett utcák számát. Egyébként a mi szabadságharcunkban való igyekezete tiszteletet érdemel. A szakmai tudását és eredményességét okkal érte kritika.
Wysocki alacsonyabb rangban, eredményesebb volt. Teljesen indokolt az őrá való emlékezés is.
Hát, Dembinszkyt elcsapták anno az észak-magyarországi hadsereg vezetéséből és Wysocki lett az utóda. Gondolom az utcaelnevezésnél is ez történt, bár Dembinszky utcanévnek határozottan jobb, mint tábornoknak volt.
Bontják a rákospalotai Wisocki utca (volt Dembinszky utca) végén, a Pázmány Péter utca (volt Mezőhegyes utca) felőli gyártelep egyik meghatározó épületét, az Istvántelek (volt Landler Jenő járműjavító) vasúti megállóhelyhez közel.
Ezzel kapcsolatban két kérdésem lenne:
1. Minek a telephelye volt az régebben?
2. Ki az a Wisocki, aki miatt át kellett nevezni ezt az utcát Dembinszkyről?
Ez a nemzetközi hajóállomás a belvárosi kikötők kihelyezése számára épült 1936-ban. Korábban a DGT az Eskü téren, az Erzsébet híd fölött állomásozott. Ez épült helyette némiképp lejjebb és ma is ugyanolyan, ugyanaz.
Nem zárnám ki a vidéket. Pl. beugrott Keszthelyen az Erzsébet királyné utca. Nem az, de a szituáció meglepően hasonló. Csak hogy nehezebb legyen a feladat :-)
1972 nyarán felrobbantottak egy víztornyot Kőbányán, amelyről eddig semmit sem lehetett tudni - a Népszabadság fotóarchívumában volt a kép -, de elég nagy a hasonlóság a rajzon láthatóval. Jó eséllyel a főváros kőbányai sertésszállásainál járunk tehát, valahol a Hizlaló tér környékén.
Én is valami sörgyárra tippelek, de ezt a sorozatot Richter Folkusházy alpolgármester nyugdíjazására rajzolta, tehát minden helyszínnek van valami köze a fővároshoz. A Dreherhez talán pont nem, de vajon melyikhez igen?