Sajnos segíteni nem tudok, de nekem meg pont az ellentéte van tavaly október óta. A jobb nagylábujjam körme annyira ragaszkodik a gazdájához hogy nem akar leesni. A probléma az, hogy a szélén egy kis felületen még ép, és ez gátolja a végleges leesésben, mert amúgy már rég leesett volna, most meg csak így lifeg, és ragasztgatni kell. Az új köröm meg ez által nem tud nőni alatta. Gondolom orvoshoz kellene menni, de milyenhez?
Černohorské Slapoty 116 km - 2900 m szinttel sikeresen teljesítve 20 óra 04 perc alatt.
Zolival péntek délután a 13:30-as közvetlen vonattal indultunk el Brno-ba, ami szerencsére tűpontos volt, így még pont elcsíptük a gyalogosok rajtját, ami 18:30-kor volt. Nevezés után szerencsére nem azt a rettenetet kaptuk mint tavaly (vagyis szó szerint semmit, csak a kódoknak helyet), hanem egy szépen, pontokkal jelzett pecsételőlapot, egy igen jól követhető itinert, résztábla-távolságadatokkal, és hogy milyen jelzéseken kell menni, illetve egy komplett angol útvonalleírást, a szervezők elérhetőségével. Ez már döfi! A rajtban büfé is üzemel. Ezzel nem élek, mert hoztam itthonról meleg kaját, viszont a nevezéskor kapott két bónt biztos a célban sokkal jobb lesz beváltani.
Szép lassan megjönnek a 20:00-ás futórajthoz készülők is, sok-sok ismerőssel. De jól esik látni őket mindig, és váltani pár mondatot.
20:00-kor Olaf kiparancsol minket a jelenleg -7 fokos hidegbe, majd tüstént útnak is indulunk. Pár futó hamar kilő mint tavaly is, aztán én húzom a mezőnyt, szintúgy mint egy éve. Akkor sem éreztem ezt jó döntésnek, most sem, így Brno-Reckovice városrészt elhagyva, kicsit visszább veszek a gyorshajtásból, nem úgy mint mások. A rajt után 3 km-re kódot kell jegyzetelnünk, szerencsére van nálam ceruza. Ebben is fejlődés lett tavaly óta, ugyanis most jól látható nagy táblákon vannak a kódok, ellentétben a tavalyi miniatűr alig látható valamikkel szemben. Zolival kocogunk tovább, egy-két futó a környékünkön, de más senki.
Szerencsére a tavalyi borzadályos sár most nem volt akadály, cserébe igen hideg volt, és sajnos a jégmezők ezáltal intenzíven képviseltették is magukat.. A túra első 45 km-e igen egyszerű, de figyelni kell, mert könnyen el lehet futni, nem megfelelő sebességet választva. 15 km-nél Moravské Knínice településre érkezve egy hosszabb kerékpárúton Zoli végleg lemarad, innen egyedül tolom tovább a túrát. Az első frissítőpont 23 km-nél volt, Veverská Bítyska településen. Megint fejlődés az előző évekhez képest, mert anno csak 45-nél volt az első frissítő. Az ellátás nem volt valami extra, de a nevezési díj sem volt túl combos, így nem elégedetlenkedek. Bevágtam két banánt, a kólámat kofolára cserélem, a zsíros-hagymás kenyérre pedig nem merek ráfanyalodni, így két üres kenyérrel az arcomban indulok tovább a hideg éjszakába.
P- jelzést követek 12 km-en keresztül. Az útvonal ismerős, már harmadjára vagyok itt (na meg még régen voltam két Cernohorské 100-ason, amiben 90 km aszfalt volt). Hosszan haladok a Svratka folyó mellett, már kesztyűben is fázik a kezem, pedig futok.. Szép lassan utolérek a gyorsabban kilövők közül néhány emberkét. Gondolataimba meredve érkezek meg 33 km-nél Tisnov városába, ahol épp két futólány keresi az utat a lezárt főúton, mert a jelzés bizony ott megy. Én hamar meglelem a kis gyaloghidat, mindössze az építkezési korláton kell átlépni. Sikeremre a lányok is bátrabbak lettek, aztán engedtem is hadd kocogjanak, én addig gyönyörködtem Tisnov-ban kicsit. A város szélén már Z-jelzés a mérvadó, és teperek a csajok után fölfele a szerpentines emelkedős úton. Én a szép kilátópontoknál már pedig megállok, hadd menjenek csak. Gyönyörű panoráma mutatkozik Tisnov-ra a Kvetnice hegy 470 m-es mászása közben. Kód megvan, korábban indulókat érek utol. A futólányok hiába gyorsabbak, az elágazásoknál folyamatosan tanakodnak, így megint eléjük kerülök, aztán elfutnak, és ismételjük ezt még párszor. Jön a túra egyik legingerszegényebb része. 6 km a vasút mellett, síkon, szántóföld szélén. Stepánovice után nem veszem észre az erdőbe emelkedős útra bevivő P-t, persze a lányok jönnek szembe, ezen mondjuk nem lepődök meg. Mondtam hogy továbbmenve egy szekérúton visszajutunk a P-ba. Ők visszamentek az elágazásig, én figyeltem az alkalmazáson hol kell visszamenni a jelbe, bár így sajnos picit csíptem az útvonalból, mert az fent szerpentinezett. Persze pont akkor találkozok Jozef-fel amikor visszaérek a jelhez. Közlöm hogy eltévedtem, amiben azért volt igazság, és megkérdezem nem volt-e "tajná kontrola" ami titkos pont, de szerencsémre nem.
Csakhamar meg is érkezem Borac vasútállomásra 46 km-hez, ahol mint máskor, most is virslit szolgálnak fel, ketchuppal, és kenyérrel, na meg a jó kis Kofola. Kicsit leülök pihenni, mert kezdek elmacskásodni. Eddig 6,75 km/h-s az átlagom. Megjönnek a futócsajok, de többet nem látom már őket a túrán. Kb 10 perc pihi után rémes érzés a fogcsikorgató hidegbe visszamenni, de egy markáns emelkedő a Z-ön hamar dob a komfortérzetemen. Mindössze a hosszúsága nem tetszik, soha nem akar véget érni, vagy csak máskor jobb formában voltam (ez a része mondjuk teljesen helytálló). Lomnice településre érkezve, azt hiszem a túra leghidegebb része itt volt számomra, ráadásul idegtépő sunyin emelkedő aszfalton is kellett haladni a K-en. Erről lefordulva már komplett hóban tapostam tovább az utat, és bizony rémesen hideg volt itt.
Szántóföldre érvén még a szembe fújó szél is betársult, na meg ezáltal sokáig tükörjégen szerencsétlenkedtem. Kezdtem kicsit mérges lenni. A Babylon 657 m-es kilátója előtt meg kellett állnom egy pihenőnél, muszáj enni meg inni, mert már tényleg mogorva vagyok erre az időre. A kilátót úgy ahogy megcsodálom, a kódot feljegyzem, majd jön a megint borzasztó hosszú S- jelzés, de ez legalább erdőben visz, és lejt, vagy síkon megy. Majdnem 10 km-t haladok rajta, a vége fele kivilágosodik. Érdekes hogy tavaly, és tavalyelőtt is valahol ugyanitt tettem el a lámpát. A különbség az, hogy akkor edzettebb voltam, és jobban ment, most nem érzem magamban az átütő erőt, amit a combom is erősen jelez, a térdem meg csak ezután fog. Nembaj, szépen haladok ez a lényeg. 68 km-nél vár az újabb frissítőpont, reggel 6:47-et írunk. Olaf, és egy másik szervező pontőrködik. A zsíros-hagymás kenyeret most sem kívánom, így marad a szokásos banán-kofola kombó. Ezzel viszont nem lehet nagyon jól lakni, így útközben azért az otthonról zsákba bepakolt csokikra is rá kell járni intenzíven. Itt is nagyon hideg van, de már látszik hogy szépen jön fel a nap, felhő pedig nincs az égen. Már csak kb fél óra, nyugtatom magamat.. Itt érem utol Karin, Patrik, és Miro hármasát, akik a korábbi rajttal indultak. Kicsit maradok velük, jókat dumcsizunk. Karinnak mondom hogy tavaly teljesen ugyanitt értem utol, vannak véletlenek. Cerná Horába már egyedül érkezek ismét. Az ikonikus sörgyárat mindig megcsodálom, majd a kódot is hamar meglelem. A probléma az hogy nagyon elálmosodok. Az energiaitalt nem merem megbontani, még nagyon sok km a cél. A gumicukrot is későbbre szántam, viszont most megbontom, és okosan beosztva, sokáig csemegézek, a hangulatom pozitívra váltott hamar. A Spesovská kilátóhoz (ami igazából csak egy vadászles), meglepően lefele kell menni, aztán a kód után persze ugyanott vissza fölfele. Beleérek a Z-be, 500 m magasan vagyok, balról-jobbra messze szép nagy hegyek bontakoznak ki. Ezek most kimaradnak. Két éve itt hódara hullott, tavaly a pocsolyákat kerülgettem, most meg a "Maradj talpon" műsorban vagyok az egyik szereplő, csak nem kvízkérdésekre válaszolok, hanem intenzíven ellensúlyozok, nehogy arccal az anyaföldbe csapódjak a totál jeges úton sokáig.
A semmiből a szó szerinti, és a ténylegesen jobb térdem is elkezdett fájni, ezt viszont nem tudtam mire vélni, talán az éjszakai nagyon hideg segítette elő. Kocogásnál igen intenzív lett, így hamar megálltam, és bekentem az itthonról hozott Diclofenaccal, de egyszerűen nem javult utána sem. Így persze a tempó hamar visszaugrott, és sokat gyalogoltam már bele. Blansko városába érkezve, szerencsére rutinból tudom az utat, persze jelzés egy darab sem hogy merre az arra. A vasútállomáshoz érvén már 84 km-nél járok, az átlagom még így is kicsit 6-os feletti. Reméltem hogy az a finomság vár itt, mint minden évben, és igen! Halkrémes kenyeret pusztítok leülvén a kempingszékbe. Itthon meg nem enném, de itt valamiért nagyon jól esik. Amúgy az olivabogyóval vagyok még ugyanígy. A székből felállás na az már egyre nehezebb. Ahogy jól lakok, induláskor hátranézve látom hogy érkezik Milan Mikulásek, és Václav Jindra futva. Ők nem vettek még észre. Na innentől már a kocogás sem megy lefele sem, de legalább a gyalogtempóra nem lehet panasz. Várom mikor érnek utol, de ez meglepetésre sokára történik csak meg. Addig én elkirándulgatok, amúgy igen szép helyeken halad most a túra, erdőben át hosszasan. 97 km-nél egy erős emelkedő után érnek be a többiek, de maradnak mögöttem. Vranov településre borzasztó hosszú a P- jelzés. Folyamatosan csak sunyin és hosszan emelkedik, na itt aztán fejben tényleg ott kell lenni. Pontosan 100 km-nél járok.
5 percre le kell ülnöm egy amúgy igen érdekes helyen, a srácok tovahaladnak. Azt hittem többet nem találkozunk, de nem így lett. Szóval többször észrevettem hogy a cseheknél/szlovákoknál vannak az erdőben főleg ilyen becsületkasszás büfék. Ez itt Vranov szélén nagyon vagány volt. Rengetegfajta szörpből-sörből-édességekből-süteményekből lehetett választani. Külön korsók is voltak, legalább 50 db. Kerékpáros, és gyalogos kiránduló is rengeteg volt, és becsületesen tették bele, gondolom az ártáblán feltüntetett értéket. Elképzeltem hogy nálunk meddig élne egy ilyen. Percek, órák, napok? Mindenki képzeletére bízom.
Nekem sajnos nincs időm itt nagyon álmélkodni, mert még vár rám 16 km. A "fejbenfutás" az nagyon jól megy, a fizikális már kevésbé. Most pedig jön a túra egyik legszebb, de legtechnikásabb része is, a Babí lom 526 m-es kilátójának meghódítása. Ez most nem olyan egyszerű, mert rengeteg sziklán keresztül visz a P-jelzés, ráadásul sunyin megbúvó jégfoltban sincs hiány, és itt aztán egy rossz mozdulat és repülsz.. Milanék igen óvatosak, meg is előzöm őket, nem gondoltam volna. A kilátó tetején van a kód. Amúgy gyönyörű hely, és a másik irányba haladva lefele, kirándulók sokasága küzd hogy ők is megcsodálhassák ama pazar panorámát mint én. Végre vége a technikás sziklás résznek, meg is fogadom hogy Lelekovice településen az első buszmegállóba leülök és megiszom most már az energiaitalomat, mert innen már csak egy 10-es van, teljesen kényelmes terepen. Meglepetésre viszont frissítőpont volt kitelepítve, így még nápolyikat is ehettem. Milan és Václav is megállt, de egyszerre indulunk tovább, viszont ők gyorsabbak, és megint eltávolodtak.
A túra utolsó kisebb emelkedőjét, a Horka elágazást elérvén a srácok keresik az utolsó kódot, én tudom hogy a Rakoveci étteremnél lesz, így együtt haladunk tovább. Belül jó érzés hogy magyarként én irányítok, pedig mindketten voltak már ezen a túrán :) Meg is van a kód, ott ahol én gondoltam. Itt már Brno szélén vagyunk, de 2 km vár minket az amúgy nagyon szép Rakoveci-völgyben. Ezt Milannal végigdumáljuk, sok-sok dologról beszélgetünk ez a 20 perc alatt, majd megint erősebb tempóra vált, de most már nem engedem el itt a végén, Václav meg úgy tűnik eléggé küzd mögöttünk de ő is ezen az elven van mint én. A szokásos felesleges gyárkerülés a végén nem maradhat el, de a hivatalos út erre visz. Végül vasárnap 16:04-kor érkezünk meg a rajt-célba, kölcsönös gratulációk kíséretében. Nagyon jól esett beérkezni! Ez után a 2 bónomat beváltom egy gulyásra, és egy hatalmas kolbászra. Később még vásárolok süteményt, meg melegszendvicseket is, miközben jókat dumálunk a többiekkel. Időm tengernyi, Zoli még küzd az elemekkel, de aztán később ő is beér. Immár 5x-ös Cernohorské teljesítő lettem!
Tavaly május 26-án valahol Baj környékén a kis lábujjam körme úgy döntött, hogy nem szeretne tovább velem járni. Azóta már van utódja, de még nem sikerült rendesen összecsiszolódnunk. Ugyanazt a bakancsot és ugyanazt a talpbetétet használom, ugyanúgy viselem a zoknit, mégis 25-30 km után megfájdul az új körmöm (vagy a körömágyam). Próbálkoztam azzal, hogy körbetekerem Omnisilk-el, de az egy idő után elcsúszik és még jobban dörzsöli. (Igen, meg lehetne állni 10 km-enkét és kicserélni a ragasztást, de ennél tartósabb megoldást keresek.) Láttam az interneten szilikonos lábujjvédőt. Van valakinek tapasztalata ilyennel? Kis lábujjra is használható, vagy csak nagyobb méret létezik belőle?
Kitörés 60 km - 1810 m szinttel teljesítve 11 óra 15 perc alatt.
11x-es teljesítője lettem a 60-as távnak. A Széll Kálmán téren igen komoly rendőri felkészültség fogadta a túrára érkezőket. 16 órára érkeztem a rajtba, de már akkor piszok nagy sor volt. Edinával, és a később megérkezett Edittel ütöttük el az időt a rajtig.
Végül kereken 17:00-kor tudtam indulni a túrán. Óvatos teljesítést terveztem, mert sajnos a térdem még nagyon rossz, tudtam hogy a lefelék nagyon szenvedősek lesznek, és ez így is lett. Hamar a Városmajorba érkeztem, ahol döbbenetemre a tömeg a játszótér bal oldalán, teljesen másfele ment mint a kiírt útvonal. Ezt hívják birka effektusnak, ugyanis eddig minden évben amikor erre jártam jó úton mentek a kitörők, most gondolom valaki, vagy egy csapat megindult arra, aztán nosza mindenki utána. Nagyon fura volt jó 1,5 km-t menni teljesen egyedül. Mindössze egy rendőrkutya ugatott a lábam mellett igen intenzíven. Na még az hiányozna ha pont engem harapna meg a kutya aki a jó irányba megy.. Kiérek a fogaskerekű végállomásához, tök egyedül vagyok, ez nagyon poén :) A Diós-árok elején, a Városmajor utcából balról érkezik meg a tömeg, innen már sokan vagyunk ismét. Szépen előzgetek fölfele, de nem szakadok meg azért a tempóval. Egy fiatalabb lány halad igen jó tempóval gyalog, megkérdezem melyik távon van? A 60-ason, immár negyedjére csinálja. Továbbra is jó tempóval jön utánam, és egészen a Muflon-itatóig 33 km-ig együtt megyünk. A Széchenyi-emlék után szigorúan a Z-ön megyünk tovább, most nem egyedül megyek ezen a részen, hanem ketten vagyunk :) Persze ő is ment volna a tömeg után, de mondtam hogy ez a helyes út. Normafához érve beizzítom a lámpámat, kérdezem a lánytól, hogy miért nem veszi elő a lámpát, mondta hogy ő nem hozott eddig egyszer sem :) Kemény, vagy felelőtlen? Végülis mindenki saját dolga. Csacsi-rét után türelemjáték az egy nyomtávos S-n. A P-on fölfele lehet kicsit túlhúztam a tempót, mert még mindig 6-os átlaggal érkezünk ide, és sorban előztünk mindenkit. Na de majd lefele meg gyök kettő nekem a térdemmel.. XL-es sport szeletet kapunk, majd szépen a helyes úton, a lépcsőn érkezünk fel a János-hegy kilátópontjára. Innen belassulok lefele, túratársam persze fürgén ugrándozik. Jókat röhögök ismét a toronyiránt haladókon, persze a P- jelzés szerpentinbe visz le Szépjuhásznéhoz. Utolérnek ismerősök, a Nagy-Hárs-hegyre fölfele jókat dumcsizunk míg mindenki liheg a környékünkön. Felérvén hagyjuk hadd fussanak tovább. Annyira ideális a terep, úgy adná magát egy jó futásra, de e helyett szépen gyalogolok célom felé. Szeretek én gyalogolni is ám. Leérünk Hűvösvölgyre, ahol fontos feladatom minden évben a közkútból utántölteni a folyadékkészletemet. A Vadaskerti-hegyre fölfele már látom túratársam kicsit lassul, de sebaj jó ez így is most. A Katonasíroknál ismét Mészáros Jánosék pontőrködnek. Van itt keksz, cukrok, na meg egy jó dobozos ászokat is elfogadok, és el is fogyasztom, amíg túratársam hatalmas zsömléjét eszi. Kis emelkedő után a Határ-nyereghez érkezünk, majd innen jön a nagy emelkedő föl az Újlaki-hegy alatti parkolóhoz. Végül maga a hegy megmászását is sikerrel vesszük. Lámpámat lekapcsolom, és visszanézünk, ahogy ezernyi fejlámpa jön még a János-hegy - Nagy-Hárs-hegy irányából. Közel a Virágos-nyereg 22,5 km-nél, itt be is ülünk a "melegedő sátorba" kicsit megpihenni. Sok ismerőst köszönthetek, és jókat dumálunk, amíg élvezem az itt felszolgált parizeres zsömle megújult energiáját a finom teával egyetemben. Tovább indulván még egy zsemlét meglovasítok, ezt már útközben kajálom meg. Egy kis darabon át még nyugisan haladunk a S-n, majd persze hamarosan be is dugul az út, de itt nem lehet előzni, életveszélyes, így addig is csodálom a kilátást jobbra. Az Alsó-Jegenye-völgynél mind ketten technikai szünetet tartunk, kicsit el is megy az idő, de a szintidő igen tág, és egyáltalán nem veszélyeztet. A benzinkút után jön az igen hosszú és monoton S- jelzés a Zsíros-hegyre fel. Sajnos túratársam nagyon belassul, és mondja hogy menjek nyugodtan, nem akar feltartani. Én maradok, ráérek, 5-ös átlaggal haladunk, bőven időn belül vagyunk. Felérvén sokára a Muflon-itatóhoz tényleg egyedül maradok innentől. Túratársam mondta hogy ő itt pihen egy darabig, de lelkemre kötötte hogy tovább fog menni. Remélem így is lett. Ballay Orsiékkal beszélgetek ez után kicsit, majd a Nagy-Szénást megmászva Tóth Ferivel vitatjuk meg egy darabon át az élet nagy dolgait. Az ellenőrzőpont után kellemes lejtős út vinne végig Perbálig, ha nem fájna már nagyon a térdem. Így hát kényelmesen kirándulok az egyre jobban hűlő időben. Tudtam én hogy a Malom-földeknél lesz a leghidegebb, minden évben így van. Nagy respekt az itt állomásozó pontőröknek! Végre Perbálra érkezek, és a Kaiser sörözőben pecsételnek ismét. Belül telt ház van, így a kinti padoknál fogyasztom el az itt felszolgált finom meleg teát. Az otthonról elhozott két szendvicset is behabzsolom. Nem jó érzés felállni, de ha már tovább indulok onnantól minden ok lesz, és így is történt. Eszembe jut a tavalyról borzasztó saras szántóföld, most tökéletes kényelemben túrázhatunk sár, és jég nélkül. Fejben valahol már igen messze járok, nem túl izgalmas rész ez innentől már. Anyácsapuszta után még egy feladat volt, megmászni a Kakukk-hegyet, ami nekem nem volt túl vészes, de a lefele annál rosszabb.. Egyszer úgy is leérek, mantráztam.. Így is történt, és végül hajnal 4:15-re érkezek be a célba nagy örömömre, hogy így is meg tudtam csinálni.
Nagyon jól esik az itt adott virsli, kenyérrel. A célból hatalmas köszönet Botos Istvánnak a hazaútért, nem szívesen szenvedtem volna még a térdemmel a valószínű full teli tömegközlekedési járaton.
Köszönet a szervezésért, ismét egy kalandos meneten vehettem részt!!
Motanice na Hromnice 102 km - 3600 m szinttel teljesítve 25 óra 00 perc alatt.
Hoppá! Egy új túra került kiírásra, ráadásul olyan helyen, ahol még sosem jártam. A főszervező is jó ismerősöm, így bíztam benne hogy egy szuper túrát kreál nekünk.
Az útvonal igen kacifántos, 4 km múlva ismét a rajt-célban vagyunk, majd ezt megismételjük 48 km-nél, és 75-nél is. Közben többször oda-vissza fogunk menni bizonyos helyeken, így magyarosan nyugodtan lehetne neki adni a "gubanc túra" elnevezést.
7 fős magyar kontingens teszi tiszteletét, ki autózik, ki vonatozik. Én előbbi verzióval élek. Fura volt Mosonmagyaróvár után nem jobbra fordulni Pozsony fele mint általában, hanem Ausztrián keresztül haladtunk tovább, Bécs, Linz, és St.Pölten városok mellett elhaladva. A rajthelyszín Vyssí Brod településen volt, ami igen csak közel esett az osztrák határhoz. A tornaterem nagyon kicsinek bizonyult, szó szerint egymás hegyén-hátán voltunk. Volt időnk bőven a rajtig szerencsére.
Végül péntek este 23 órakor a "szentbeszéd" után útnak indítottak minket. Nem terveztem sietni, így a nagykabátomban indultam neki a menetnek, amúgyis piszok hideg volt. Alig 200 m után el is hagyjuk a települést, és máris egy olyan történik velem amivel nem számoltam. Jókorát esek a tükörjégen, ráadásul egymás után kétszer. A legrosszabb hogy mindkétszer a térdkalácsomra, ami innentől nagyon fájt, és a lefeléken nagyon küzdős volt minden egyes lépés. Na ez jól kezdődik.... A főszervező úr sem kegyelmez nekünk, egyből úttalan-utakon másszuk meg a Martínkovsky vrch 846 m-es csúcsát. Fent egyesül a csapat, és az emelkedő pikk-pakk szétzilálta a mezőnyt. Ha már csapat.. Igen veretes magyar mezőny gyűlt össze. Dóri, Anna, Bálint, Márk, Attila, Laci és jómagam. Megvolt a bemelegítés, 4 km múlva ismét a rajt-célban vagyunk, de nincs igazolás, csak elhaladunk mellette, illetve akár be is ugorhattunk volna az ingyenes sörcsapból egy pohárral legurítani, de ezzel nem éltünk. Helyette a S- és a K- jelzések kalauzolnak minket egészen az osztrák határig, amit 14 km-nél át is lépünk, és egy kis ideig itt is maradunk. A határnál relikvia ágyúk sorakoznak, és igen sok ismertető tábla, de mi a kódunkat keressük amit meg is lelünk. Apropó kódok. Nagyon jól lett megoldva a pecsétes lap. Az első 48 km-es betétkörnél "H" betűs kódjaink voltak, a második 27 km-es körnél "M" betűs, majd a harmadik 27 km-es körön pedig "J" betűs. Ez azért is volt izgis, mert mivel "gubanc túráról" beszélünk ezért volt olyan kód amit többször is érintettünk, és volt olyan ami bár ott volt, de nem kellett vele foglalkozni, mert vagy az előző, vagy a következő körben volt, vagy lesz aktuális.
Szóval Ausztriába túrázunk éppen. A sógoroknál igen kellemes a haladás, széles utak vannak különösebb lejtők és emelkedők nélkül. Mi pedig heten vagyunk továbbra is mint a gonoszok. Az első frissítőpontunk egy szép étterem melletti parkolóban volt 22 km-nél. Titokban reménykedtem hogy a házban lesz, de a hidegben fagyoskodtak pontőreink, Olaf, és a főszervező Martin. Az asztalon minden finomság volt kinek kénye-kedve szerint. A csapatból mindenki igen jó kajás, így hamar lepusztítunk sok mindent. Én teszek el pár dolgot a zsebembe is, mert a következő frissítő bizony csak a rajt-cél lesz 48 km-nél. Nagyon kell figyelni, mert a terep tükörjeges, és ez a túra végéig bizony nem is nagyon változott nagyrészt. Én pedig azt éreztem hogy ha még egyet esek a bal térdemre, akkor vége, ennyi.
23 km-nél viszont megérkezünk túránk legmagasabb pontjára, a Sternstein 1125 m-es csúcsára, ahol a filces igazolás mellett egy robosztus kilátó is utunkat állja, de le van zárva sajnos. A K- jelzésen csavargunk sokáig, ami a szabványtól igen messze van, de Ausztriában ez nem meglepő. Egy technikai szünetnél fura hangokat hallok balról, mintha egy bányában dolgoznának, na de hajnal 3 körül? Mondom is a többieknek, végül mondják hogy a hang jobbról jön, ugyanis pillanatok alatt egy hatalmas szélkerékhez érkezünk, és a turbina hangját hallottam mint kiderült. A filces pont a szélkerék aljánál volt. 28 km-nél visszaérünk Csehországba, és már innen nem is tágítunk. Azért egy 14 km mégis csak volt az osztrákoknál. A 34 km-es filc trükkös helyen volt, picit ki kellett térni hozzá, és utána vissza, de a track alig jelezte. A minket nem rég megelőző Lucie-nak is szerencséje volt, mert nekünk köszönhetően még pont időben fordult vissza. Jön egy saját jelzéses útnak nevezett valami, amin erőteljesen emelkedünk fölfele. Mint később kiderült ezen a részen jópárszor tiszteletünket fogjuk tenni a túra folyamán. Márk sajnos lemaradt, így hatan maradtunk. Közben két futó érkezik, egyikükben Jan Suchomel ismerősömet tisztelhetem. Ők már a második körön járnak, nagyon keményen tolják. A jelzés kicsit megviccel minket, és rossz irányba haladunk, de szerencsére hamar rájövünk. Janék is kavarognak kicsit, végül mindenki megleli a saját helyes irányát. Loucovice fölött fölött végül jobbra megyünk a K-en, nem megyünk be a településre, mint szintén később kiderült leszünk ott eleget így is.
Közben szépen kivilágosodott, ennek kifejezetten örülünk. 40 km-nél megérkezünk Vyssí Brodba, de a helyett hogy szépen besétálnánk a közeli rajt-célba, teszünk egy 8 km-es tiszteletkört. Közben futók jönnek szemből, ők hamarosan pihenhetnek a folytatásra, mi még megmásszuk a Kraví Hora 796 m-es csúcsát. A térdem egyre jobban fáj, nagyon rossz lefele menni. Végül 9:46-kor mi is megérkezünk 48 km-hez. Iszonyú hideg van, Márk egyik képéhez amit feltöltött, Olaf szervező azt írta hogy -10 fok volt. Ejha..
A frissítőponton az iskolában meleg levest kapunk, mindenféle nasival vagy kenyérrel lehet még leöblíteni. Nagyon jól esik megpihenni, nem sajnáljuk az időt. Osztok-szorzok, a fejlámpát itt hagyom a depóscuccomba, kb 7 óra alatt csak megcsináljuk a következő 27 km-t ami szintén ide ér vissza. Nem olyan sokon múlott hogy ne így legyen.. Ebben a jég erősen partner volt. Szerencsére a nap kisüt, de a jeget nem olvassza fel nekünk.
Tovább indulván hamarosan egy igen szép vízesés mellett haladunk, amit a többiek meg is örökítenek innen-onnan. Újra érkezik a benőtt nem létező út fölfele, amiről írtam hogy fogunk mi erre járni. Most viszont a P3-ön kitérőt kell tennünk a Vyklestilka 887 m magasan álló sziklájához. A filc természetesen a legtetején, láncokon küzdünk a csúcsra jutáshoz. Azon imádkoztam hogy be ne vágjam a térdemet, minden lépést háromszor meggondoltam. Pazar volt, lent megvárom a többieket, addig legalább kicsit tudom magamat frissíteni. A P- a követendő, Petr és Tomás megy előttünk hasonló tempóban. Közben pár 55 km-en induló futó is elrobog, ők még fittek. Egy mini kereszthez kell kitérni oda-vissza, majd a Medvedí hora, tehát a Medve-hegy 934 m-es csúcsán vár minket a filc. Mivel így is magasan voltunk, nem volt nagy kihívás ez a pár méter felfele. Kicsit elálmosodunk, így leülünk a sziklákra majszolni, ki mit hozott magával. A következő szakaszon Bálinték kinéztek egy sziklát, ahonnan valószínű szép kilátás adódott, de ehhez picit ki kellett térni az útról. Mi viszont Attilával haladunk tovább, nem akartam a térdemet kitenni semmi extra plusznak most. Innentől (60 km) Attilával ketten haladunk tovább, Bálintékkal csak egyszer találkozunk már, a következő oda-visszán, illetve futólag 75 km-nél. Borzasztó rossz lefele jön. Minden tiszta jég, bennem van a félsz igen rendesen. Pillanatok alatt esek megint egyet, szerencsére a hátsómra. Kicsit a könyököm is bánta, de ez nem vész. Közben gyanús lesz mert a K- jelzés eltűnt. Megnézvén a tracket valahol elment jobbra, így leérünk egy aszfaltútra, majd visszamászunk a meglelt jelzésen. Úgy látszik azt a letérést senki sem találta, mert közben Petr és Tomás megjelent jobbról, de az sem a K- volt, csak ők hamarabb kapcsoltak és valahol átvágtak. K3 jelen kell egy sziklát meglátogatnunk ahol a filc volt, de semmi extra kilátás nem volt innen. Visszafele jönnek Bálinték is, ők is benézték a K-et, de úgy jöhettek mint Petr-ék. Attilával ketten haladunk továbbra is. Egy nagy víztározó mellett haladunk, megváltás volt ez az 500 m aszfalt jég nélkül. Itthon böngészve az útvonalat eljött az a rész amitől még a gép előtt is meghőköltem. Saját nyilazásos szó szerint toronyirántos rész következik. A legalján megállunk frissíteni, és erőt gyűjteni. Fától-fáig visz az igen goromba fölfele a távvezeték mellett. Egyből a tavaly téli Loucení túra ugrott be, az ominózus Certova jizba rettenete amiről írtam is az akkori beszámolómban. Szerencsére ennek 300 méter múlva vége is lett, és kiértünk a szántóföldre, ahol már kultúrált körülmények fogadtak útvonalügyileg. Még hátra van egy 10-es hogy bezáruljon a következő kör. Később ismét csak fény derült az igazságra, nagyrészt a harmadik etap majdnem ugyanez lesz, csak szemből. Akkor ezt még nem tudtuk, így máris a K- jelzésen mászunk terebélyes sziklák árnyékában a Luc 933 m-es csúcsára, ahol ismét igazolófilc vár minket. Ez után egy tekintélyes sziklára leszünk figyelmesek jobbra, amire létra van kihelyezve. Wow, vagánynak tűnik. Ráadásul valami ficeg is a tetején, közelebb érve egy "J" betűs kódra leszünk figyelmesek. Hoppá, akkor ezzel még feladatunk lesz a harmadik körben immár a második éjjel. Most viszont haladunk tovább az iszonyú meredek lefelén. Borzasztó rossz így menni, a térdemmel minden lépés egy kín. Nagy nehezen leérünk (leérek, Attila jól elvan) Loucovice településre, ahol bár akkor még nem tudtuk, de még kétszer tiszteletünket tesszük a későbbiekben. Amilyen meredeken jöttünk le, a település túloldalán legalább olyan meredeken is mászunk ismét felfele. Na most ez nekem a jobbik eset. Megelőzzük Miroslavot és Marekot akik erősen küzdenek felfele. Megint a Vyklestilka 887 m-es szikla mellett vagyunk (amit láncokon másztunk meg délelőtt), de most nem kell fölmenni, hanem milyen meglepő, immár harmadjára is a benőtt nem létező úton haladunk lefele. Jaj de türelmesnek kell lennem ezekben a lefelékben... Eztán felkapaszkodunk a túra első négy kilométerében érintett kápolnához újra, majd ismét összefutunk Jan-nal. Rá már mindössze 2 km vár a tényleges célig, nagyon szépet futott. Persze túl szép lenne ha minden klappolna, irgalmatlan tükörjégen csoszogunk pár száz méteren át a település előtt. Na de újra megérkezünk Vyssí Brodba, immár 75 km-nél járunk. A második kör is bezárult.
Persze egyből a konyhába vetem magamat, most lencseleves vár minket, remélem a szerencsénket is meghozza. Azért nézzük meg mi van még a kondérba. Kinyitom, és óriási rántott húsok szemeznek velem, wow!! Kettőt le is gyűrök, kettőt pedig meglovasítok a második éjszakára. Ez szuper meglepi volt! Jóllakván magamhoz veszem a depóból a fejlámpámat, elemet cserélek, és útnak indulunk Attilával, immár a befejező 27 km vár ránk. Közben beérkeznek Bálinték, jó utat kívánunk Nekik a folytatáshoz.
Ezen a településen mindig piszok hideg van, ha nappal vagyunk itt, ha este. Szerencsére még a lámpát nem kell izzítani. Az első 1,5 km ugyanaz mint a második kör elején, de most nem a szép vízesés fele fordulunk, hanem a S- másik ágán haladunk tovább. Elérünk egy kerékpárúthoz, és ezen visz tovább utunk, ami azért is jó, mert nem kell lámpát kapcsolni, pedig az erdőbe már kellene. Szerencsére tempósan gyaloglunk, mert itt pont nincs jég, csak minimálisan. Nagyon figyelünk hol kell letérni az útról az erdőbe, pedig én még úgy el lettem volna a betonon.. Picike mászással érkezünk a Certova stena sziklához, majd igazolás után bekeményít kicsit a P-. Már majdnem megint a Vyklestilka láncos sziklájánál vagyunk, de most előtte jobbra térünk a S-n, le Loucovicére ahol ugye már jártunk, és egy darabig most szembe megyünk akkori önmagunkkal. Meglepődünk, mert sorban jönnek szemből lámpával. Többüket ismerek is, de nem értjük miért csinálja mindenki fordítva a kört amikor az igazolások és az itiner elég egyértelműek.. Ez később kiderült, de addig tévhitben éltünk. Megint a településen, most a K-en fölfele haladunk. Mennyivel jobb mint lefele, amikor írtam hogy szó szerint minden lépés kín volt. Megelőz minket közben egy másik Jan, ő Pavlík, váltunk is pár mondatot angolul, majd igen tempósan el is húz fölfele. Azért az én tempómra sem lehet panasz, a fölfelével nincs gond, Attila lohol mögöttem kissé lemaradva. Most pedig következik az a szikla, amiről írtam hogy létra visz fel a tetejére. Eljött a mi időnk, be is cserkésszük a "J" betűnél található filcet. A fölfelének még nincs vége, de hamarosan újra a Luc 933 m-esén állhatok. Egyből felfigyelek a kódra, de most ezt nekünk nem kell felírni, a második etapban volt ez feladat. Amíg Attila megérkezik eljött az idő a gumicukrot megbontani. Ismét egyesülve arra is figyelek hogy mindig más ízűvel kínáljam. Hol kiviset kap, hol eprest, hol narancsost, hol citromost :) Kell is egy pici jókedv, mert megint a fránya lefele jön, ahol a gumicukrok tartanak életben. Egy hosszabb szántóföldön ereszkedünk végre kellemes szögben a Loucovicky Mlyn elágazásba, ahol a filcet meglelve megvan a táv fele, és elkezdődhet az egyik óriás rántott hús bekebelezése. Végül olyan tartalmas volt, hogy a másikat csak itthon ettem már meg. -10 fokban sötétben még nem ettem rántott húst, ennek is úgy látszik eljött az ideje :) Elérünk egy vasúti sínhez, ami mellett jó 3,5 km-t haladunk. Talán ez volt a túra legrosszabb része. Az egész úton végig tükörjég. Nagyon észnél kellett lenni így a második éjszaka, így is volt csúszkálás, de végül megúsztuk épen. Végre vége ennek is, na és már megint Loucovicére érkezünk. Megállunk, tanulmányozzuk merre tovább, és akkor kapcsolok hogy innen már ugyanaz az utolsó 8 km a célig, mint a második kör végén volt. Ennek örülök, mert emlékeztem az útvonalra. Arra is hamar rájövök hogy nem véletlen jöttek velünk szembe még jóval hamarabb, ugyanis ők nem fordítva csinálták végül a betétkört, hanem már 14 km-rel előrébb jártak, és már a cél fele meneteltek. Na jól van, hülyén ma sem halunk meg.. Közben velünk is jönnek szembe a még lassabbak, nem irigyeljük őket.. Immár negyedjére is a benőtt nem létező út következik, persze lefele, ami már tényleg kínkeservesen megy. Ismét felmászunk a kápolnához, majd még egyszer megúszom az irgalmatlan tükörjeget, és újra megcsodálhatom a tett színhelyét ahol térdre rogytam még az elején. Aszfaltot ér lábunk, és a sors különös fintora, hogy kereken 0:00 perckor érkezünk be a célba, pedig semmi ilyen terv nem volt, csak mentünk-mendegéltünk :) Átvesszük díjazásainkat, én megkapom a 75 x 100 km-es CSUT arany érmemet, amiért 2013 óta kellett küzdeni. A célban már nincs leves, nincs rántott hús, de nem is kell, mert nem vagyok éhes.
Köszönöm Attilának a jó társaságot, a többieknek pedig az első 60 km-t, szép munka volt!
Eltelt öt év, így 2025-ben ismét lesz Kohász Kék Teljesítménytúra 2025. július 25-től 28-ig.
Távok:
Kohász kék 250: Ózd Salgótarján Miskolc Ózd. Kohász kék 125: Salgótarján Ózd Miskolc. Kohász kék 66: Ózd Salgótarján vagy fordított irány. Kohász kék 55: Ózd- Miskolc vagy fordított irány. Kohász kék 5-10-20 km-es körtúrák: mindhárom város körzetében.
KÖTELEZŐ ELŐNEVEZÉS!
Nevezni a vtbkbanreve.hu a kohaszokutja.hu és a tturak.hu weboldalakról elérhető NEVEZÉSI LAPON lehet majd. Későbbi információk is ezeken a helyeken lehetséges.
Teslácka Stovka 100 km - 3356 m szinttel, sikeresen teljesítve 21 óra 08 perc alatt.
100 km sosem könnyű.. Viszont lehet azt mondani hogy könnyebb, mint mondjuk a többi. Hamis illúzióba ringattam magam mint később kiderült.
Harmadjára is részt veszek ezen a túrán 2021, és 2022 után. Reggel utazunk le végül kocsival, Elblinger Bálinntal, Vikivel, és Vincze Zolival. Javaslatomra a logisztika ugyanaz mint tavaly. A célnál hagyjuk a kocsit, és egy jó 4 km gyaloglással érünk fel a Kamzík csúcsára, ahol a regisztráció és egyben az indulás is lesz.
Éjszaka, és még hajnalban is csöpörgött valami esőféleség, de mire elindultunk elállt. Később kiderült ez bizony nem akármilyen eső volt..
6:00-tól 8:00-ig volt rajt, mi pöccre pontosan 8 órakor indultunk. Szeretem a Kis-Kárpátokat, jól el vannak osztva a szintek, és rengeteg szép látnivalót talál benne az idelátogató. Alig 1 km után a szinte kimondhatatlan nevű Pod Chlmcom nevű elágazásnál fordulunk a P-ról S-ra, és egy picit belekocogunk hogy bemelegítsük a hajtóművet. Nem terveztem most egyáltalán sietni, a nagykabát, és a melegítő naci is erről tanúskodik, de hébe-hóba jólesett belekocogni óvatosan. Első szintünket megmászva ikonikusan a S-jelzésen jön rám a S-sáv "felfestése" (cizellálva: wc-zhetnék) :) Zoli is így tesz, Bálint és Viki addig tova sétál az időközben jókora nagy ködben, ami utunk során gyakorlatilag végig kísért minket. A P-jelzést elérve lefotózzuk a kódot, majd ezen szépen lekocogva érkezünk Marianka településre, kerek 10 km-hez, ahol Bálinték keresik a lefotózni való turistatáblát. Az útvonal, és az igazolópontok szinte teljesen a fejemben vannak, így hamar megleljük a táblát, majd ismét négyesben túrázunk tovább. Kisebb mászás után, következő településünk Borinka. Itt eddig mindig élő pont volt, most vagy a boltot fotózzuk le, vagy bent kérünk céges pecsétet. Utóbbi mellett döntünk, és ha már itt vagyunk megreggelizünk. Bálint és Viki hamar tovaszáll, Zolival kiülünk az egykori élő pont helyére, és a két kifli után még a boltban vett dobozos sört is elfogyasztjuk itt. Most intenzívebb mászás fog következni, Pajstún, azaz Borostyánkő várához. Zoli örömmel nyugtázza hogy hamarabb felért mint 2 éve, ennek én is örülök, így csak minimálisat kell fagyoskodnom :) Bár az új jelzés nem érinti, de természetesen kinézünk a várhoz. Sajnos az óriási köd miatt nem sok értelme volt bemenni, de a tavalyi beszámolómban tettem föl képeket, akkor ugyanis szuper panoráma tárulkozott például a Kamzík tornyára is. Ez után a szokásos kép is elkészül az ominózus fánál, ami közepébe pont befér egy ember feje :) A későbbi rajtnak köszönhetően most nem kell aggódni hogy a Západnuty-kút indián-barlangászkocsma zárva lesz, így az előző két évet kompenzálva igen kellemesen lehet kocogni Kosarisko üdülőövezetig.
Ahogy rátérünk az aszfaltra hamar megálljt parancsolnak a lábaink, ugyanis brutálisan erős tükörjéggel szembesülünk. Ajjaj, akkor az az ominózus éjszakai meg hajnali ónos eső volt, ez nagyon nem jó hír. Gyanúnk beigazolódik, szó szerint csoszogunk a Západnuty-kútig, ami 20 km-nél volt. Az viszont örömmel tölt el hogy az eddigiektől eltérően frissítőpont vár minket. Ráadásul jó ismerősöm Brano a pontőr, akivel sokat mentem már különböző százasokon, meg például az idei MKMK 225 km-esén is a második éjszaka. Közben nyílik a csomagtartó, rengeteg finomságból választhatunk, és 1 euróért lehet venni sört. Élünk vele, így nem kell a benti helyen háromszor ennyiért fogyasztani legalább. Viszont nem teszek le arról hogy egy jó intenzív káposztalevest együnk odabent. Sajnos az most sem volt szintúgy mint tavaly, de egy sárgaborsókrém levest kenyérkockával rendelünk, ami sokáig szolgáltatja az energiát a későbbiekben is.
Kimenvén Branoval még pár szót váltok, majd haladunk tovább immár a Z-ön, ami a Kozí chrbát elágazásnál P-ba vált, és balra fordulva kezdődnek a kalandok. 600 m magasságba érve a táj hirtelen téliesbe vált, de ez nem teljesen hó, hanem az ónos eső hozadéka. A fák ágai lefele meredeznek a rájuk rakódott súlytól, és a kellemes talajt tükörjeges terep váltja fel, egyre jobban megnehezítve haladásunkat. A Somár 650 m-es csúcsán nagy nehezen odatotyogunk a "csúcspadhoz" és kérünk egy fotót az itt tanyázó kirándulóktól. Lefele életveszélyes az út, megszenvedünk Zolival a lejutással, és már előre izgulunk mi lesz itt éjszaka visszafele, mert később ugyanitt kell majd visszajönni. A Konské hlavy 653 m-es csúcsánál a már sokszor látott lófejek üdvözölnek, szegényeknek tiszta jég mindenük (fotóalbumomban van kép róluk). Pezinska Babára érkezünk, ahol rutinosan a síház felé vesszük az irányt, de egy éppen onnan kijövő emberke elirányít minket, ugyanis a pont a Chata Korenny vrch étteremben van. Jókat kacagok magamban, mi lett volna ha az illető nem jön ki a síházból, mi meg csak úgy éppen rányitunk valakire :) 2 éve Zolival itt egy nagy lángost vettünk, most 5 perc múlva megyünk is tovább, mert hamarosan sötétedik. A K-jelzésen hatalmas a köd, és bizony a tükörjég sem a barátunk. Minden lépést megfontolunk, de szépen lehet időt is nyerni, így kocogunk is ahol lehet. Pont akkor nézek hátra amikor Zoli elcsúszik a jégen.. Megvan a S- is, irány balra, na meg nyomás azonnal a pszichiátriára. Ránk is férne, mert ilyen időben nem sokat kirándulnak, főleg 100 km-t.. Viszont az intézetben a portán kell pecsételni, ez a feladat. Rengetegen mászkálnak a helyiség udvarán, van baj bőven úgy látszik.. Utolérünk egy párt akik szintén a 100-ason vannak. Kicsit leülünk, megpihenünk, és csokit majszolunk, majd a többiek előtt tova is haladunk. Jön a rémesen hosszú P-, fel a Velká Homola 709 m-es kilátójához. Menet közben besötétedik, és felkapcsoljuk lámpáinkat. Jól tempót jön Zoli is, ennek örülök. Az igen combos emelkedő előtt megelőzzük Nagy Janit, majd egy fejlámpás alak jön velünk szembe, ő volt a pontőr a kilátónál. Relatíve még most is az, mert pecsétet kapunk. Nem izgulunk, az időben bőven benne vagyunk, csak gondolom a koma fázott odafent már sok órája. Felérvén a kilátót persze kihagyjuk, minek is mennénk fel a jeges lépcsőkön, meg a nagy ködben..
Kis MKMK nosztalgia nekem, viszont a P-on igen nehéz talpon maradni, így az út szélén próbálunk óvatosan lavírozni. Elérjük a S- kerékpárutat, amin már rutinból kanyarodok balra, na de ácsi. Ezen lehetetlen menni, totál le van fagyva. Bosszúsan megyünk az út mellett az avarban jó 2 km-t.. Kedvünk hamarosan viszont jobb lesz, ugyanis megérkezünk kerek 50 km-hez, még pedig a Chata pod lesom kis erdei büfébe. A nénit már egyből köszöntöm magyarul, ő is emlékszik ám rám az évek során. Magyarul beszélgetünk kicsit, és kérek egy jókora nagy kolbászt, csapolt kofolával. Zoli szintén így tesz. Fontos most a meleg kaja, mert a maradék 50 km-en csak egy helyen, 55 km-nél várható kaja, onnantól az van amit otthonról hoztunk. Nem sajnáljuk az időt, jóízűen esszük az energiát adó finomságot.
Jóllakva baktatunk tovább, azaz baktatnánk ha tudnánk, ugyanis a K- jelzést elérve megint aszfalt következik hosszan, ami természetesen vastagon le van fagyva. 4 km küzdés megint az avarban.. Az avar most zavar :) A Hubálová nevű elágazáshoz érkezünk, ahol mint írtam az utolsó étel-ital lehetőség a túrán. Viszont van itt minden kérem. Banán, kenyerek, sós-édes, gumicukor, stb.. A legjobban mégis a meleg tea esett, amiből persze repetázunk is. A keményebbeknek rum és borovicka is volt, és ahogy láttam igen fogyóeszköz lett belőle. Innentől majdnem a célig végig a P- jelzés a követendő. Felsejlenek ismét az MKMK emlékek, ugyanis jó hosszan ezen az útvonalon haladunk most is. A Cermák rétre érve most nem megyünk ki a forráshoz, bezzeg nyáron, mint a menekült úgy siettem az életmentő nedűért..
Jön a túra talán legmeredekebb emelkedője nem hosszú, de igen combos. A Skalnatá 704 m-es csúcsát ostromoljuk. Szegény Zolira várni kell, mert a tükörsima cipőben igen nehezen tudott feljönni a jégen. Na azért nekem sem volt egyszerű. Ismét egyesülünk, majd továbbra is a 700-as csúcsokat ostromoljuk. Brutálisan néznek ki a fák, szó szerint az ónos eső az ágakat levitte a turistaútra annyi rakódott le rá. Ráadásul a szél is feltámad, ami innentől nem is tágít.. Néha még az utat is nehezen leljük, mert pillanatok alatt eltűntek a lábnyomok a viharos szélben. Ellépek most Zolitól, majd Pezinskán úgyis találkozunk. Ismét az étteremben van a pont, és utolérem Jirkát, illetve Bernadettet és Mariannt. Jól esik pár szót váltani, de ők már indulóban vannak, én megvárom Zolit.
Meg is érkezik hamarosan, és kicsit megpihenünk, hazai csokit majszolunk. Nem esik jól kimenni, de a muszáj nagy úr.. Jó 8 km-t haladunk a nappal már megjárt úton, csak visszafele. Merőben másabb minden, talán annyival lett jobb, hogy a szél a fákról lefújta a havat az útra, így a jegesedés már nem volt annyira vészes szerencsére. Megint ellépek Zolitól, utolérem később Bernadettet és Mariannt. Nem akarok elsietni, így együtt maradunk, és ez a túra végéig így is marad. Jó hogy együtt megyünk, nem sok kedvem lenne egyedül bóklászni. Később megérkezik Zoli is, így négyen haladunk tovább. Épp látjuk ahogy a Somár hegyet megkerüli a P-kerékpárúton két résztvevő. Vicces az, hogy mi akik becsülettel megmászták, hamarabb érkezünk meg az elágazásba mint ők. Viszont látjuk a lámpáikat, és belekacagok egy jót az éjszakába, remélem hallották. Eseménytelen rész következik, turistatáblák jönnek-mennek, és már várom a Biely kríz házikóját. 80 km-nél el is érkezik. Szokásosan itt bontom meg energiaitalomat, mert a Kamzíkig még vagy 12 km vár ránk, és az út összevissza kanyarog minden felé emlékeim szerint.
Ez így is van, idegrendszereinket teszteli ez a P- jelzés, főleg amikor egyszer picit mellé is megyünk, de Zoli figyelt, és korrigálunk. Ügyesen jönnek a lányok, pedig ők aztán tényleg nem sokat aludtak az éjszaka. Örülök hogy így együtt tudunk menni. Ezt a Kamzíkot viszont tolják előttünk.. Erős piros fénnyel villog a torony az éjszakában, de minduntalan nem akar fogyni a távolság. Végül persze megérkezünk a csúcsra, ezt már mindannyian nagyon vártuk. A feladat az volt hogy fel kellett jegyezni/lefotózni a büfé nevét ahol reggel a regisztráció volt. Ennek megtörténte után a K- jelzésen megyünk a célba, ahol mi reggel feljöttünk a kocsitól. A lámpám ereje már nagyon az utolsókat húzza, de felesleges már elemet cserélni, hamarosan úgyis aszfalt jön. Kiverekedjük magunkat az erdőből, és gyönyörű panoráma nyílik Pozsonyra. Szerencsére ez már frekventált övezet, így az aszfalton már nincs jég, ezáltal biztonságosabban haladhatunk végre. Jó 4 km után, utcácskákon át beérkezünk a célba, vasárnap reggel 5:08-kor. Bent jópár szlovák/cseh ismerősöm ült, üdvözlöm őket, és gratulálok mindenkinek, Bálinték is nagyon szépet mentek. A többi magyar résztvevő is bent pihen, jó lett volna kicsit lazulni, de Bálinték siettek haza, így a célvirsli megkajálása után indulunk is.
Egy paramétereiben nyugisabb százast is át tud formálni az időjárás egy küzdős, nehéz menetre. Ez most így is történt, örülök hogy teljesíthettem ezt a megmérettetést!
Loučení 2024 (116 km - 5000 m szinttel) sikeresen teljesítve 24 óra 25 perc alatt.
Ez volt a 6. teljesítésem ezen a túrán, de úgy gondolom a mostani volt a legdurvább az összes közül, és ebben az időjárás is aktív szerepet vállalt. Minden évben változtatják az útvonalat, aminek örülök, mert új helyeket ismerhetek meg, de sok ismerős rész is visszaköszönt rám régebbről.
Elblinger Bálinttal, és Viki rokonával hármasban utaztunk le kocsival Ústi nad Labembe. Szerencsére igen hamar megérkeztünk, így például meg tudtam ismét nézni a plázában a könyvesboltot mint tavaly :)
Elég hideg volt, de sem csapadékot, sem szelet nem mondtak, így teljesen nyugodt voltam. Akkor még nem tudtam hogy csúnyát átvert a meteoblue (milyen meglepő...) Visszaérvén a csarnokba, szállingózott sok-sok ismerős, jól esett látni az arcokat újra! Bálinttal beregisztrálunk, majd elvonulunk még pihenni. Később Márk is megérkezik, és 22:30 körül szépen lesétálunk az alig 1 km-re levő tényleges rajtba. Végre egyszer nem kell vonatozni a regisztráció után, hanem Ústin belül indul a túra. Na de alig hogy kitettük a lábunkat a csarnokból, azonnal hóvihar támadta meg az egész mezőnyt. Hé, erről nem volt szó...
Nem hagyta abba, egyre intenzívebben indult be a hóesés, közben pedig péntek este 23:00-kor a főszervező úr elrajtoltatott minket. Bálint invitált hogy menjek vele, nekem az tuti gyors lett volna, így egyedül is maradtam, bár előttem mindig mozgott valaki egy darabon át. Ismerős részeken mozgok Strekov vára környékén. A tavalyi Loucení szemből érkezett be a célba, a szintén előző évi nyári Krajem Severoceskych Jednotek túrán pedig itt volt egy szuper frissítőpont, és szintén a mostani irányból másztunk fölfele Márkkal. Most viszont szakad a hó igen erősen.. Szerpentinezik a P- jelzés, majd a Z-tanösvényen meglelem első filces igazolópontomat egy szép kilátásnál. Ez most senkit nem izgat, inkább húzzunk mihamarabb tovább. A Vysoky Ostry 587 m-es csúcsára mászok föl, erős emelkedővel a végén. A kis kilátóból tudom hogy varázslatos kilátás adódna, átéltem ezt már szuper időben is, most csak rohanás tovább, és fejben próbálom összerakni a szuper kilátást, ami sajnos most nem adatott meg. Megint Z-tanösvény a követendő jó hosszan, de szerencsére lefele kell menni a szerpentines, de néha bokaforgató terepen. Tavaly szemből kellett menni már vagy 80 km után, és soha nem akart eljönni az emelkedő vége. Most bezzeg hamar lekocogok Brná településre, ahol a fedett buszállomáson vár az első emberes, és frissítőpontom. Fincsi süteményeket eszegetek, és egy jó kis mentes epres sört is betolok. 10 km-nél járok, eddig 6,3 km/h-val jöttem. Ezt a 6-os számot tudtam hogy most láttam utoljára, illetve úgy még akár lehet hogy 5,6 km/h, 4,6 km/h, 3,6 km/h, stb.... :)
Szerencsére otthon megnéztem az útvonalat, és igen intenzíven beleégett a retinámba a következő rész, ami mindössze alig több mint 2 km, de szó szerint a villanyvezeték mellett saját jelzéses részen emelkedett iszonyú meredeken. Útról szó sem lehetett, olyan itt nem létezett.. Feljebb érve a szakadó hó mellé megérkezett az óriási szél is, ami gyakorlatilag egész éjszaka nem is tágított... Aztán egyre sziklásabb, kövesebb lett a nem létező út, és már csak azt vettem észre hogy szikláról-sziklára próbálok lépést találni, de közben tiszta jég is már minden. Ennek a résznek a térképen is az a neve valóságban hogy "Čertova jizba", vagyis magyarul az Ördög szobája. Tökéletesen ráillik..
Végre egyszer csak felérek érzésre a tetejére, de folyamatosan jönnek szemből a sporik. Azt mondják valahol itt kellene lenni a pontnak. Kevergünk kicsit, és a villanyoszlopon megleljük a filces pontot, aminek a felét már belepte a hó. Nem csodálom hogy szinte mindenki benézte, de végül közös erővel megleltük. Ez után végre kissé pihentetőbb szakasz jött Němčí, és Čeřenitě településeken keresztül. A Rytina völgy adta magát egy jó kis éjszakai kocogásra, csak a bedőlt fák okoztak néhol akadályt. Végre 3 km-t tudtam haladni.. Ez után élesen balra a Z-jelzés ismét visszazökkentett a valóságba. Egyre feljebb érve a szerpentines úton valami elemi erővel kezdett a szél fújni, és abban biztos vagyok hogy a 100 km/h-t elérte, oldalról szakadó hóeséssel, és mínusz fokokkal vegyítve. Úgyhogy hiába érkeztem meg a Poradní skála, és a Lenoch kilátópontjához, azonnal menekülőre fogtam a többiekkel egyetemben. Ráadásul mivel én bot nélkül megyek, a lefelék is lassan kellemetlenebbek voltak mint a felfelék, mert közben szépen kezdett bejegesedni az út. A Varhost 638 m-es kilátója következett, ahol tavaly is jártam. Érdekes módon akkor is hatalmas szél volt még világosban, most viszont a túra során itt volt a legbrutálisabb, sötétben. Persze a pont a kilátó legtetején volt. Ennek a fele se tréfa, alig vártam hogy végre világos legyen, de ez még nagyon messze volt. A Varhost alatti nyeregben írta a következő emberes/frissítőpontot az itiner. Itt senki sem volt ebben az ítéletidőben persze. A többiek tanakodtak, kissé megzavartak engem is, de menjünk már tovább, nem látjátok nincs itt semmi? 500 m-rel lejjebb Kundratice falu szélén vártak minket pontőreink. Rémes idő volt, de kaptam többször is meleg teát Olaftól. Meggyes süteményt, és banánt is majszolgathattam. 24 km-nél járok. Alig 5 perc múlva haladok is tovább, még utántölteni sem kell a flakonba, ebben az időben nem igen álltam meg eddig. A Plesivec hegyig jól lehetett haladni, de aztán innen jött egy nagyon meredek, sziklákkal barázdált út lefele. Egyszer csak kapcsolok, itt mentünk le a tavaly nyári túrán Márkkal. Legalább kicsit előre látok mi vár rám. Michaela elenged, de aztán később jön mögöttem. Éjszaka általában fix emberek környékén mozogtam, de ténylegesen nem csapódtam senkihez. Viszont jól esett látni mindig valakit, mert az itinerben nem voltak benne az irányok, csak a színek, és nem voltam túl nyugodt ha éppen elértem egy elágazásba hogy merre tovább.
Hlinná település után a kopár Hradite hegy következett ami nem volt túl vészes. Emlékszem a tavalyi Loucenín itt lefele találkoztam Ivanával aki a rövidebb távon indult, és lőtt is egy fotót rólam. Most a szél majd levág a hegyről, a filc meglelése után húzás is tovább. Mentaurov üdülőövezetet elérve Patriknak mutatom hogy tavaly melyik házban volt a frissítőpont, és a finom levesek. Bőszen bólogat, emlékszik rá. Hamarosan jobbra saját jelzéses úton haladunk. Jelet nem látok, de megyek a többiek után, remélem jó fele megyünk. Szerencsére igen, jó 10 perc után a Hibschova barlanghoz érkezünk, aminek a belsejébe helyezték el a pontot. Na de milyen jó meleg volt a barlangban, lennék most remete egy kicsit, de nem lehet.. Ez után én haladok elől, Patrik végleg lemaradt, de mögöttem Martin állít meg, és finom gumicukorral kínál minket Katerinával, és Lenkával. A következő kilátóponthoz alig bírok felmászni, úgy csúszok visszafele, de a jó hír legalább hogy a hó és a szél elmúlt, és kivilágosodott 8 óra menet után. Úgyhogy meg is csodálom a meseszép kilátást, majd alig 500 m múlva ismét filc, ismét kilátás. A Dlouhy vrch elágazása után kapcsolok hogy tavaly szintén szemből jöttem, és ásítottam igen nagyokat a hosszú elnyújtott emelkedőn. Most viszont végre lefele visz az út. Innen 24 km-en át ugyanaz az út mint tavaly, csak most szembemegyek önmagammal. Frissítőpont következik, Stankovice buszmegállóban, immár 43 km-nél. Jó lett volna valami benti pont, kicsit leülni és átmelegedni, mert most hajnalban igen csípős az idő. Kókuszos sütik várnak, rengeteg különféle kenyérrel, és üdítővel. Egy hatalmas mákos (!) pogácsát még bekajálok, majd egy másikat meglovasítok, jól jön az majd később. Jön a várva-várt (vagy nem várt?) Trojhora 451 m-es csúcsa. Ide mindenképpen világosban szerettem volna érkezni, mert még így is életveszélyes, nem hogy sötétben. Az alján eldugtam a hátizsákot egy bokorban, és csak a pecsétes lappal mentem fel, mert úgyis ide kell visszajönni. Hihetetlen, de csak 300 m-t kell menni, viszont abban nincs kegyelem. Meredeken fel kell mászni a sziklán, majd a tetején egyensúlyozni a csipkézett gerincen, és a túloldalán lesz a végén a filc. Felfele még úgy ahogy rendben voltam, de ugye egyszer le is kell jönni. Mantráztam magamban hogy türelem, nem itt fog eldőlni a teljesítés, kivéve ha épp lezuhanok. Minden lépést kétszer meggondoltam, de szerencsésen visszaértem a hátizsákomhoz, majd folytathattam menetemet tovább a S-n. Třebuín települést átszelve már Kalich várát mászom. Felérvén eszembe jut hogy tavaly micsoda inverzió volt utam során, vagyis például itt is a felhők fölött lehettem. A pici oda-visszán találkozom többekkel, itt loholnak a nyakamban szinte, de nem érnek utol végül sokáig. A Z- jelzésen a Malé Sedlo megmászása előtt viszont igen érdekes dologgal szembesülök. Vadászok állnak az erdőben, szó szerint a turistaút mellett, meg kicsit beljebb is, puskával a kezükben. Legalább 10 vadászt láttam, felkészültem a felesleges vitázásra is, de szerencsére mindenki nyugodt maradt, így gond nélkül folytathattam utamat. Később hallottam sok-sok lövést, és menekülő őzikékben sem volt hiány. Ekkor én már a Malé Sedlot másztam, ahol rövidebb távos ismerősökkel üdvözöltük egymást. A kemény feladat viszont maga a Sedlo (726 m)-es mászása volt, ami túránk során a legmagasabb pont volt.
Tavaly innen lefele fájdult meg a térdem, ami ki is hatott a további utamra (persze sikeres lett azért a túra), így tudtam hogy most szemből igen goromba emelkedő vár rám. Az viszont nem jutott eszembe hogy egyszerűen soha nem akar eljönni a csúcs, még egy szikla, még egy emelkedő, és így tovább. Rendesen elfáradtam mire odaértem a tényleges pontra, ahol tavaly kértem egy fotót magamról ahogy a felhők fölött állok, most viszont ez nem volt, de ez által csodás kilátásban volt részem, meg is álltam egy percre nézelődni.
Lefele havas-jeges meredek, volt ahol a hátsómon csúsztam lefele ötlet híján. Komikus helyzet következett, egyszer csak észrevettem egy embert kicsit elbújva az erdőbe, és hogy valamit a kezéhez fog, és felém irányít. Gyorsan elbújtam, ez nem normális! Ezt még egyszer eljátszottam, de most már igen idegesítő volt a szitu. Végül nagy nehezen észrevettem hogy a srác kijött minket fényképezni, futókat/túrázókat, és ami a kezében volt az egy fényképezőgép. Úgy látszik ezek a vadászok belém ültették a bogarat. A srác fotózik, én meg kacagok egy jót :) A mauzóleum mellett is elhaladok, ahol tavaly magamban gyakoroltam a szóviccet (Lenin mauzóleumának lelinóleumozása). Horní Vysokéba érkezek, 63 km-hez, ahol már megint a buszmegállóba van a pont, de legalább pléddel le van fedve, így végre le tudok ülni kicsit.
Virsli rotyog, hármat kérek is belőle. Ez után a sós chipsre igen intenzíven rájárok, meg a Milka csokikra. Ha minden itt lelhetőt kipróbálnék, lehet a szintidő utolért volna :) Tehát volt választék bőven. Alig 5 percre érkezésem után megérkezik Katerina, és Lenka. Hú, nagyon gyorsak, ők le sem ülnek, állva frissítenek. Együtt indulunk tovább, de nekem Lovečkovice településen le kellett kicsit üljek, mert nagyon álmos lettem. Az energiaitalt még nem merem meginni ami nálam van, inkább egy jó 5 percre lecsukom a szememet, majd indulok tovább. A Víova kilátó következik, ami szintúgy mint tavaly sajnos ismét zárva, de a filc megvan. Sok kiránduló van éppen erre, irigylem is őket picit. A messzeségben látom a lányokat menni, de nem érzek magamban annyit hogy utolérjem őket, marad a magányos menet tovább. Közben a vadásznak hitt srác ideteleportált valahogy, és ismét fotókat készít. Azon mosolygok, olyan a háttér, mintha éppen az Alföldön túráznék itthon, sehol egy hegy, csak a szántóföld. Közben 5000 m+ vár rám... :)
Rémesen hosszú 5 km szántóföldes rész vár rám, gyakorlatilag nyílegyenesen a hatalmas Buková hora tornyához, ami 683 m-en van. Amúgy ezt a sík részt most egyáltalán nem bánom, sőt, jól is esik a sok keménykedés után. Elérve a tornyot pici oda-vissza egy kilátóponthoz (Ústira gyönyörű kilátás volt), majd lefele nézem be éppen az utat, ami gyanús lett. A navigációt kell segítségül hívni, és tényleg, alig látható úton kellett volna balra térni. Viszont a lábaim rendben, kocogósra veszem a figurát, de jó 1,5 km múlva megállít valami, ami a Hradiste Vraty névre hallgat (mondjuk a vártól ez igen messze állt..). Egy sziklát kellett megmászni, ami ugyan fölfele nem volt vészes, de lefele szó szerint életveszélyes helyzetet teremtett. Alig bírtam lemászni, és ránézvén az órámra még szerencsésebb is voltam, mert a mezőny nagy része már sötétben fog ideérni. Ez elég para volt, de kocogásba menekítem magamat tovább, meglepetésre hamarosan utolérem Katkát, és Lenkát. Őket is eléggé megviselte ez a szikla, és úgy voltak vele hogy ha lehet menjünk együtt innentől. Rendben, benne voltam. Alig hogy 2 km-t tudtunk kocogni, a filces pont után jobbra mutat egy saját nyíl fölfele. Rémes volt fölnézni. Út az szó szerint semmi, ismét toronyirántos mászás, immár 78 km után. Tudtam volna kicsit gyorsabban haladni, de jobb ez így a csajok után, mert nem nyúlok ki annyira mint saját tempóba. Igen hosszú mászás után végre felérünk. Ez nem lehet, még mindig mászni kell. A következőre is felérünk, még mindig, aztán ez még kétszer megismétlődik. Sosem jön el ez a pont érzésre... Aztán az x-edik hegy csúcsán ott ficegett a filc... A csajok eléggé leamortizálódtak, de ezen nem lepődök meg, brutál volt ez a rész, én is voltam már jobb passzban. Lefele nagyon lassan indulnak el a lányok, én lelépek, de jó 1 km után úgy látszik beolajozódtak, és utol is érnek. Ami pedig meglepő hogy Zubrnice településre lefele igen jó tempós kocogást vesznek föl, most én loholok mögöttük az időközben utolért rövidebb távos Tomás-sal. Nagyon ügyesen, a lányoknak köszönhetően pont lámpa nélkül érkezünk meg a következő frissítőpontra Zubrnicébe, ahol a túra során az első (!) beülős hely következett végre. Ehhez 85 km-t kellett megtenni, rengeteg szinttel. Ez a pont viszont maga a kánaán volt. Ennyi dolgot én életemben nem láttam egy helyen! Kapásból vagy 5 fajta meleg ételből lehetett választani. Korlátlan rántott hús állt ez után rendelkezésre. Mentes, vagy sima sörből, illetve üdítőből is lehetett akármennyit inni. Rengetegféle töltött sütemények, ostyák, kenyerek, sós-édes dolgok, gumicukrok, és még ki tudja mennyi minden állt hegyekben. Innen ki a franc akar még tovább menni? :) Vagy lehet pont azért kell tovább menni mihamarabb nehogy végleg elcsábuljunk? Az utóbbi elvet követtük a csajokkal, de a 20 perc itt akkor is elmegy ha nem akarod.
Két kisebb rántott hússal az arcomba vetjük bele magunkat immár hármasban a második éjszakán keresztül. Rémesen hideg van, előveszem a másik csősálamat is, amit arcmaszknak használok, így jobb. P- jelzésen mászunk borzasztó hosszan a Plán nevű elágazásba. Szerencsére két éve erre vitt az út, így emlékeztem erre a hosszú emelkedőre, így nem kómáztam be nagyon. A Z- jelen két villanypásztoron keresztül visz utunk, majd gyönyörködünk a Sokolí hreben csúcsáról. Úgy tűnik most sokkal szebb időnk lesz mint az előző este volt. Hosszú szerpentines aszfalton haladunk, a csajok simán végigkocogják a 3 km-t, nagyon jó erőben vannak úgy látom. Velké Breznoba érkezvén S-ra váltunk, és megint hosszan haladunk fölfele, ahol igen nehéz a lányok tempóját tartanom. Meglelvén a saját jelzéses utat berémlik a régi útvonal, mutatom nekik hova megyünk, de előtte a Lucemburkuv kopec 564 m-es kilátóját megmásszuk. 100 m múlva éttermes ellenőrzőpont következik, gyakorlatilag kerek 100 km-nél járunk. Ebben az étteremben 3 év alatt harmadjára járok.
Megint megtudják hogy magyar vagyok, megint röpködnek a magyar szavak/ mondatok a vendégektől, pultostól, és ugyanattól a pontőrtől aki mindig itt szokott lenni. Most nem kapok grátisz sört :) Viszont a leves természetesen jár, igen jóízűen kanalazom el, vérré válik minden kortya a kinti hideg után. Ettől függetlenül van itt még csomó minden más ellátmány is, de nekem most ez kellett, meg egy kis sós dolog utána. A csajok hamar tovább indulnak, én még megbontom energiaitalomat, és megiszom, mivel máshol már nem lesz rá lehetőség zárt helyen. Jó 5 perc múlva elbúcsúzom komáimtól, és a következő feladatra koncentrálok, a Kukla 674 m-es csúcsa vár rám alig 600 m múlva. Na de ez sem volt semmi, szerencsére ismertem régebbről. A menetrend a szokásos, út nincs, saját jelzés van, toronyiránt fölfele. Extrán az útra kidőlt hatalmas fák jelentették még a kihívást ha nem lett volna még elég belőle. Mondjuk az energiaitaltól kicsit megélénkültem, és hamar utol is értem a lányokat akik a fakidőléseken át küzdöttek éppen. Felérvén megvan a filc, majd Malecov után aszfaltot ér lábunk. Úgy látom a lányoknak a Kukla megadta a kegyelemdöfést futásügyileg, de a gyalogló tempójuk még így is eszméletlen gyors. Lenkát figyelem, amilyen alacsony, kis lábakkal, valami elképesztő erővel gyalogol. Egy komolyabb feladat van még, ami normál esetben nem lenne kihívás, de a sár miatt megnehezíti a dolgunkat a Budovsky vodopád (vízesés)-hoz való lejutás. Igen mélyre kell mászni, hogy majd teljesen ugyanitt visszamásszunk. Szívatásban nincsen hiány. Persze ezt is azért sikerrel abszolváljuk, és cserébe megbontom a gumicukromat, a lányokat is megjutalmazva vele. Hamarosan Ústi nad Labem külvárosába érkezünk. A S- jelzés visz össze-vissza mindenféle utcákon keresztül. A lányok mint a gépek úgy tolják, magamtól tuti nem mennék így gyalog már. A helyett hogy elérnénk a célt adó iskolát, 50 m-re fölötte elhaladva még egy 3 km-es betétkör vár ránk :) Felmászunk (hát persze még itt is) a Mariánsky vrch feletti nyeregbe, majd a végén balra fordulunk és a Bertino údolí völgyben haladunk lefele. Igen érdekes hogy itt a városban van egy ilyen pici zöld övezet sziklákkal, vízeséssel, tanösvénnyel. Na meg sárral!! Az egész túrán a hóban meg a vízben tapicskoltam, hol lesz tiszta sár mindenem? Persze hogy itt a végén. A 700 m-es völgyi szakasz után pucolhatom itthon a cipőt, mintha egész végig óriási sártenger lett volna.. Persze ez abszolút nem érdekel ott és akkor (sőt most sem), a lényeg az hogy megérkezünk Katkával, és Lenkával szombat este 23:25-kor, 24 óra 25 perc menetidővel a célba, ahol gratulálnak nekünk, és átvesszük szerintem igen megérdemelt díjazásainkat. A büfé nyitva, virslit és sört rendelek azon nyomban, majd a szuper forró vizű zuhanyzás után a hálózsákom fele veszem az irányt. Reggel gratulálok Bálintnak aki szuper időt ment, rendelek a büféből két pirítóst, majd hazafele vesszük az irányt, telis-teli rengeteg élménnyel ismét!
Iszinik 100 (101 km - 3015 m szinttel) sikeresen teljesítve 15 óra 40 perc alatt.
Eszperente nyelven verselek nektek egyet.
Reggel kelés, testem merev, egy hete keménykedtem, melyet jelez szervezetem. De mennem kell, nem lesz kegyelem, ezt megemlegetem!
Szélsebesen nevezek, menetlevelem kezembe veszem, és elkezdem lépésemet. Percek telnek el és emelkedek, felfele egy nyeregbe. Persze vége, lejtmenet kezdete, sebesebbre veszem menetem. Emberek serege mellett elmegyek. Kék jel el ne vessz, mert végem! Jelenleg kedvem remek, fellegmentes, kellemes terepen megyek. Megérkezek tetthelyemre, melyen cselekednem kell. Menetlevelemet pecsételtetem, s tekerem egyre feljebb menetsebességem, mely hetes felett megy jelenleg. Remélem nem ez lesz vesztem. Vételezhetek nedvet, melyet elhelyeztek kedves emberek. Meglelem egy mesés helyen pecsétemet, s ennem kell, mert leledzenek csemegék melyek mellett nem mehetek el feleslegesen. Egyre kevesebben lesznek mellettem, ez egy jel, melyre cselekednem kell! Lejjebb kell vennem sebességem. Fényképeznek, persze nevetek, de beleremeg testem, ejj még egy "hetvenes". Kell ez nekem? Ez még rengeteg! Hegyeken keresztbe érkezek egy emberhez, neve "Beck". Ezer esztendeje csevegtem vele, meleg ételt vételezhetek. Kedvem remekebb lett, és léptem sebesebb. Gerecse hegy mellett elmegyek, de lefele veszélyes!
Negyvenet megtettem. Lentebb, hegyekben édességek, de percek telnek el, s elvesztem jelemet. Egy jelez, négyen mennek meredeken hegynek fel. Gyertek lejjebb, mert ez nem kék jelzés! Meglelvén helyemet, réteken érek el egy helyre, melyen kenyerek leledzenek, s megmelegedhetek. Megszerzett perceket nem fecsérelhetek. Én mentem, nem terveztem rengeteget e helyen. Eszperente hegyek teremnek, melyeknek neve "Hegyes" meg "Gete". Ejj Gete de meredek, nem szeretem ezt. Képzeletemben egy elmélet ébred, fene egyen meg, egyszer fent leszek! Fentebb érve heves szél teremt le..
Este lett.. Fény kell, mert elesek. Lelkesen teperek lefele, testem-fejem egyben. Cseles helyen lelem meg pecsétemet, szerencse, mert hetedszer teszem meg eme menetet, és nem mentem egyenesen. Nem teszem le fenekemet, de egy serre epedezek. Mégse vételezek, megyek elfele rettenetes feketeségben.
Negyvenesek mellett el, kedvesen éljeneznek. Felfele kedvszegett leszek. Lépek még nem keveset, és egy nyeregben lelem meg pecsétes helyemet. Meredeken fel, és le. Egy éve lelkemnek kedves hely ez, ketten, Te meg én. Cseppeket fedezek fel szememben, megérkezek feszengve legeslegszebb helyemre.
Kenyerek egyvelege, ez felejthetetlen. Teljes testem remeg, sejtelmes terepen kevergek, ezen jel nem lesz kedvencem.. Elveszejt e hely.. Egy helyen kell még pecsételnem, melynek neve Kevély-nyereg. Természetesen emelkedek, fellegekbe bele. Elkezdem cél felé menetelésem. De nem kevés lesz szenvedésem, mellyel végzetem elérem. Éjfélre beérek? Nem, de percek teltek el s vége. Felejthetetlen ez nekem, levest csemegézhetek.
Stovka Povaím 135 km - 7200 m szinttel sikeresen teljesítve, 31 óra 19 perc alatt. (sokan kaptunk egy kis büntit, mert a K25-ös pontot nem leltük meg. Ennek amúgy semmi értelme nem volt, mert ha megnézzük a térképen https://sk.mapy.cz/turisticka?vlastni-body&dim=672c5d1e8c81ff3d8b873e01&x=18.0949746&y=48.9888173&z=16 közvetlenül a kerékpárút mellett volt egy árokban benne, a frissítő ponttól mindössze 900 m-re. A saját jelzések sem mutatták rendesen. Ez után persze ismét a kerékpárutat kellett követni).
(a tavalyi képekből érdemes mazsolázni, az idővonalamon egy bejegyzéssel lejjebb osztottam meg. Igazából most is ezeket a szépségeket láttam.)
Nem kicsit izgulva vártam a megmérettetést, mert az augusztus végi sérülésem óta a leghosszabb túrám mindössze 50 km volt. Semmilyen elvárásom nem volt magammal szemben, sőt ha előjön a fájdalom azonnal abbahagyom.
Pénteken, késő délután vonatoztunk le Annával és Lacival Tatabányára, ahol Márk várt minket és kocsival indultunk is Melcice-Lieskovébe, ahol a tornatermi szállásunk volt. Estefele oda is értünk, találkoztunk a két Bálinttal, és sok-sok kedves ismerősömmel, akikkel jókat dumcsiztam. Patrik főszervező úr megtartja egy nagy térkép alatt az eligazítást, amiből sokat nem értünk, de becsülettel végighallgatjuk. Én már harmadjára járok itt, mindkét teljesítésem sikeres lett.
Este 10 után eltesszük magunkat aludni, mert másnap hajnal 4-kor már kelés van.
Szerencsére szépen összepakoltam mindent már péntek este, így a reggeli keléskor a reggelizés, és a kenegetés volt már csak hátra.
4:50-kor indult velünk a különbusz, ami 1 órán keresztül repített minket egészen a rajtba, Hlboké nad Váhomba.
Igen hűvös van, de 10 perc múlva már neki is indul a majd 60 hosszútávos, plusz a 61 km-es résztávosok. Kapásból újdonság a túrán, máris másfele indulunk mint eddig előtte. A Hricov 564 m-es vára vár ránk, erős emelkedő következik, saját jelzéseken. Persze már nem is fázik senki. Felérvén igazolok filccel, majd megcsodálom a varázslatos panorámát. Megérte ezzel kezdeni! Innen Michaelával kocogunk lefele, és kifaggatom az idei Tor des Geants élményeiről, nagy gratulációval fűszerezve. Pont üresjáratban vagyunk, így a semmiből három nagy őzike rombol át mögöttünk. Technikai szünetem révén ismét magam maradok hamarosan, és a Rohác 803 m-es nyergébe emelkedik föl a túra. Varázslatos panoráma tárulkozik elém, csodás napsütéses idő lesz ma úgy tűnik. Egy éles jobbos visszafordító kanyar után kiérek egy rétre, és csak ámulok-bámulok a gyönyörű sziklamonstrumokra. Közben felfedezem a Szulyói várat ahova bizony nekünk is föl kell mászni. Ebben a S- jelzés lesz partner, igen keményen meg is izzaszt mire ismét visszakapaszkodok 800 m fölé. Visszaérünk a régi útvonalba, és a P- jelzésen kocogok gyönyörű kilátópontok között. Hamarosan a fentebb említett várnál is vagyok. Idén nem kellett bemászni a kis lyukon, és ahogy tavaly írtam "győztes várkapitányként" hódolni a csúcson. Ezt mondjuk igen sokat megtették, én most nem éltem vele, szerettem volna haladni. A biztonság kedvéért azért megkérdeztem biztos nincs-e pont, de a nemleges válasz után botorkálhattam tovább az igen technikás Z-tanösvény jelzésen a Gotická brána-ig, ahol ismét igazolás volt, és egy gyönyörű szikla alakzatú kapu, amit persze meg is csodáltam a pontról. 14 km-nél leérkezek a parkolóhoz ahol sok kiránduló készülődik megmászni a várat. Ejha, iszonyú hideg van odalent, a rét keményen deres, a hőfok meg a 0-hoz konvergál. 1 km aszfalt, hurrá. Futósra is veszem a figurát, de tudtam hogy lesz egy meglepetés frissítőpont mint minden évben. Így is lett, csokis édességet, banánt, és kólát kapok. A hideg miatt hamar tovább is állok.
Izgultam belül, ugyanis most jön az a patakátkelés, ahol bot nélkül lehetetlen volt tavaly átjutni, vagy csak mezítláb mint én tettem. Erre otthon is gondoltam, ugyanis csak ezért tettem be egy extra csősálat, hogy ha átmegyek a patakon, a túloldalt ezzel megtörölhessem a lábam, majd vissza rá a zoknit, ezáltal mintha semmi sem történne. Annak viszont nagyon megörültem hogy valaki egy kis pallót tett le, ezáltal gond nélkül át lehetett kelni a túlpartra.
Tavaly volt egy tajná (titkos) pont a túloldalt, most semmi. Felmászok egy bányaperemre, ahol a filces pont után megkezdem igen hosszú gerincvándorlásomat rengeteg szinttel megspékelve. Futók hébe-hóba a környékemen, de a szinteknek köszönhetően a mezőny már eléggé szétoszlott. Tavaly elég zord időjárás volt a gerincen, de most a napsütés simogatja az arcomat, és csodás kilátás jobbra-balra. A legtöbbet mégis a lábam elé kell néznem a technikás sziklás részek miatt.
Igen hosszú menetelés után érem el a Havrania skala 836 m-es csúcsát, ahol ismét filccel igazolok, és jobbra nézve hamar feltűnik a Velky Manin 891 m-es csúcsa, ahol 10 km múlva leszek remélhetőleg. Előtte viszont igen meredeken visz le egy műútig a kis csapás. Egy spori éppen seggel egyet mögöttem. Hátranézek, abban a pillanatban én is úgy találom magam. Kölcsönösen mosolygunk egymásra :)
Az Ostrenec 724 m-es csúcsára igyekszem. Előttem hárman, felesleges előzni, "step by step", mondaná az angol. Felküzdve magunkat, saját izzadtságunkban fürödve másszuk meg az alig 800 m-re található Bosmany sziklát. A panoráma mindkét helyről persze fenomenális. Végre az első komoly frissítőpontra érkezek 25 km-hez, Kostolec településre, ahol a helyi tűzoltóság külső részében vár Patrik főszervező, és Olaf. Igen combos volt eddigi utam, jól esik leülni, és majszolni az itt leledzett virsliket például. Utolérem Blankát és Randysek urat, akiket már péntek este 23 órakor elengedtek :) Sikerült eddig 7 órát rájuk vernem :) Sörrel, és egyéb keményebb itallal kínálnak, köszönöm, és maradok most a Kofolánál. Kis pihi után már egy banánt majszolgatva vetem bele magam a következő etapba, ami ismét újdonság a régi útvonalhoz képest. A feladat a Drienovka 639 m-es csúcs becserkészése. Az út hamarosan véget ér, jön a toronyiránt föl-le, emésztve ismét az energiaraktárat. Meglelvén az igazolást egy rét szélére érek ki. Pár spori próbálja megtalálni a valóságban nem nagyon létező Z-tanösvényt. A navigációt hívom segítségül és közös erővel visszaérünk immár ismét a régi útvonalba. Innen ki-ki ismét a saját tempójában folytatja útját. Már megint mászunk egyre erőteljesebben.. A Partizán barlang következik, ahonnan a kilátás ismét elsőosztályú. Felérvén két futó széttárt kezekkel adja tudtomra hogy márpedig itt nincs kontrol pont. Beljebb invitálom a srácokat a barlang belsejébe, és mutatom hogy bizony ide dugták a filcet a zord szervezők. Nagy "dakujem" (köszönöm) szavak is elhangzanak, igazán nincs mit :) Már megint (még mindig) van tovább emelkedő.. Most jön a Velky Manin 891 m-es csúcsa amit 10 km-rel előbb láttam. Felérvén kirándulók pihegnek a kilátás nélküli csúcson. Én is megállok, és egy csúcs csokit elrejtek a gyomromba. Lefele a híres zempléni Tolvaj-hegyre hajaz az út, igen megfontoltan kell haladni 1,5 km-t.. Félúton viszont egy óriási vaddisznó rombolt át előttem. Maga a jószág rohant volna tovább, én viszont tapsoltam egyet, erreföl meg is állt visszanézni. Na és mit csinál? Beleröhög az arcomba, szó szerint úgy állt a szája. Na mondom húzás tovább, van elég bajom itt lefele, nemhogy még ki is röhögjenek..
Végre leérek a hegy aljára, a túra talán legnyugisabb 6 km-e jön. Kocogósra is veszem a figurát. A Povazská Bystrica feletti kálváriánál igazolok, majd szépen körbemegyek a szerpentines úton a stációk között, nem úgy mint a mögöttem jövők. Leérkezek a nagy városba, 35 km-nél járok. Fura az aszfalt a lábam alatt főleg ennyi ideig, de itt lehet időt nyerni, így tempósabban is haladok a Vág folyó feletti hídon át. Letudva a "király etapot" a következő megmászandóm a Povazsky hrad gyönyörű vára. Utolérem Lucie-t, aki szintén este 23-kor indult még. Szegény kicsit kivan, de buzdítom hogy nagyon ügyes. 500 m oda, majd ugyanennyi vissza, ez vár most rám a várig. Közben a semmiből utolér Lydia, aki tudta hogy nem sokkal vagyok előtte, és ez motiválta. Rossz nézni milyen fitten mozog, én meg loholok föl utána a vár csúcsára, ahol a legfelső részen megleljük a filces pontot. Ő egyből indul tovább, én még maradok nézelődni, és folyadékot pótolni. "Még találkozunk" mondja. Ebben nem vagyok olyan biztos. A Lopatina hegy adótornyához érve felsejlik a Klapy 654 m-es csúcsa. Jajj, az a lefele onnan...
Lassan de biztosan mászok fel az igen zord emelkedőn, felérvén viszont lerogyok az itt található padra. Nagyon várom már a 47 km-es frissítőpontot.. Kezdődik a borzalmas lefele. Az eddigi mindkét beszámolómban leírtam hogy aki itt a Z-tanösvényt felfestette, naphosszat zavarnám le és föl ezen a részen.. Nocsak, utolérem Lydiát. Szegénynek halálfélelme van. Sajnos nem tudok a helyzettel mit kezdeni, csak egy "come on" hagyja el a számat, ugyanis én is eléggé be vagyok itt tojva. A szerencsénk még az, hogy világosban letudtuk ezt a részt, igen sokaknak ez már sötétben lesz, gondolni sem akarok erre. Végre Udica településre érek, a 47 km-es frissítőhöz. Van itt minden! Palacsintahegyek például! Kettőt egyből letartóztatok, majd fura módon a tepertőre járok rá, ez most tetszik a gyomromnak. Ez után jöhetnek a kenyerek. Fontos hogy mindkét flakonomat is feltöltsem, mert eléggé szegényesen érkeztem már meg ide is. Az átlagom majdnem 5 km/h eddig, ez kifejezetten erős a terepviszonyok ellenére. 15:45-kor tovább is haladok, még világosban lámpa nélkül. Két sráccal haladok, egyikük a 61 km-esen van, a másikuk a hosszún. Hamarosan Lydia ér utol minket, így már négyesben megyünk. A Holis 533 m-es csúcsát ostromoljuk. Még pont lámpa nélkül felérünk rá, a kilátás varázslatos a Vág folyó völgyére. Innentől kezdődik majd 14 óra fejlámpázás.. A 61 km-es spori tovafut, mi hárman haladunk tovább együtt. Nimnica településre leérve hamarosan saját jelzések irányítanak egyre meredekebben fölfele a Biela skala sziklás kilátóponthoz, ahol megleljük a filcet.
Ez után viccesre vált a hangulatunk, Lydiáéknak eszükbe jut jópár magyar szó, én angolul válaszolok rá, és ezt játszuk egy darabon át, jókat nevetgélve. A Vápenná skálához egy rövid, ámde brutál emelkedő visz fel, majd a szikláknál egyszer csak észreveszem hogy a Cepín (egy jégcsákány, amire arany szalagok vannak felfűzve. A megszerzése nem kötelező, de király az akinek megvan. Nekem eddig mindkét évben sikerült) itt van elrejtve valahol. Lydia egyből lemond róla, addig legalább vigyáz a hátizsákomra. A másik srác jön velem, de a szó szerint sziklamászás felénél visszafordul. Én felmászok, örömmel nyugtázom hogy meglesz ez, de amikor egyszer csak meglátom hogy a szembe levő sziklán ficeg, és közötte egy méretes mély hasadék tátong, amit szinte át sem lehet ugrani, akkor azt mondom hogy köszönöm, nem fogok kockáztatni. Végül nagy nehezen visszamászok, és tovább haladunk az úton. Kiderült hogy csak négy ember szerezte meg, ők is másabb irányból próbálkoztak, köztük a két magyar Bálint. Igen jó tempóban kocogunk hosszasan a Púchov település feletti sziklákig, majd síkabb részeken egészen Strezenicéig, ahol a 61 km-es frissítőpont volt. Jaro cimborám, és Jozef Junas vár szuper frissítéssel. Jópár spori pihen, ez az a pont, ahol nagy levegő kell ahhoz hogy tovább álljunk. Jaro egyből finom húslevest szolgál fel, vérré válik minden kortya. Utána pálinkával kínál, köszönöm nem kérek, de hajthatatlan. Harmadjára hagyom megnyugodni, és koccintunk.. Ez után babos salátát vélek felfedezni, na abból is együnk! Lydiáék megvárnának, de mondom hogy menjenek nyugodtan, nekem még a depós cuccomból is van feladatom. Jó 40 percet töltöttem itt, de ez nagyon kellett a folytatáshoz. 61 km-nél, 3800 m szintnél, és 12:40-es menetidővel érkeztem még ide.
A probléma viszont az lett, hogy pillanatok alatt iszonyú módon beállt mindkét combom, és ebben a hideg idő sem volt partner. Kimenvén pár perc múlva már megint mászni kellett.. Tavalyról nem rémlett a meredeksége, de nem esett jól teli hassal, és ezt a csúcson a gyomrom jelezte is. A babos saláta egy része a földön landolt...
Felérek egy nagy rétre, a kocogás már nem megy a combom miatt, és ez most már a célig így is maradt. Jön a türelemjáték, és a fejmunka. A Keblie nyeregbe kell felmászni egy vályúban, szúrós növények között. Tavaly itt óriási sár, és víz fogadott, most legalább nincs ilyen. Előttem mászik egy spori, a tempónk megegyező. Meglelvén az igazolást, a K- jelzésen adná az út magát egy jó kis kocogásra, de marad a gyaloglás immár végleg ugye. Ezzel ahogy látom a koma is így van. Horná Breznica településen átmenve egy adótoronyhoz visz immár saját jelzéses utunk. A toronynál mindkettőnkre rájön a technikai szükséglet, így ismerem meg Demeter Michal-t, akivel szinte a túra végéig immár együtt haladtunk. Hébe-hóba beszélgettünk csak, felesleges szócséplésekre egyikünk sem volt vevő. Viszont azt megtudtam hogy tavaly teljesítette a SwissPeaks 367 km-esét amiben 27.000 m szint van, illetve 2 éve a Tor des Geants-ot, ami ugye 330 km - 24.000 m szinttel.
Mondtam neki ez az álmom, légyszi beszéljen róla kicsit. Ez az elalvás ellen is jól jött, mert sok érdekes infót mondott, cserébe én is boldogítottam, volt sztori bőven. A Lednicai szikláknak már közösen vágunk neki. Mondtam hogy itt csak óvatosan, mert nagyon veszélyes. Szerencsére a filcet is megleljük, majd leóvatoskodunk a településre hogy felmászhassunk a várba. A vár kis termében Jana és Viktor pontőrködnek, ismét virslit ehetünk, és megannyi finomságot. Na de előtte a hatalmas létrán és utána az óriási lépcsőfokokon be kell vennünk a vár szó szerint tetejét. Itt egy filces pont várt ránk, majd visszamászva megkezdhetjük a megérdemelt falatozást. Közben látjuk hogy igen sokan érkeznek meg utánunk, így hamar szedjük is a sátorfánkat tovább. Következő állomásunk a Cervenokamenské bradlo szkilamonstruma jó 5 km-el odébb. Az első évben igen megijedtem a megmászhatatlan szikla láttán, de aztán a pont végül mindig a tövébe volt szerencsére, mint ahogy most is. Cerveny Kamen településre érkezvén jönne az éjszakai etap legjobban haladható része Mikusovcéig. Tavaly milyen jókat futkorásztam itt, most marad a beletörődés, de legalább a gyaloglás egész tempósan megy. Michallal szótlanul faljuk a kilométereket, majd megérkezünk Mikusovcébe, ahol a szokásos helyen vár minket Slavo, Peter Cisár, és Martin Hlavac, aki sajnos a bokaficamja miatt hamar feladta a túrát, de cserébe segített pontőrködni. Nagy örömködés, máris falhatom az igen finom kolbászt mustárral, majd Plusz magnéziumtablettát oldok fel vízben, de ez már úgy sem segít beállt combjaimon. 80 km-nél járunk. Sokan érkeznek pár perccel utánunk, szinte mindenkit ismerek. Piszok nehezen megy a felállás, de menni kell tovább, ki a borzasztó hidegbe. Szerencsére tudom hogy pár méter után hosszas emelkedő vár ránk Michallal, ami most a komfortérzet miatt jól is jön. Felérvén a Mokra skala kilátópontjához nem leljük a filces igazolást. Pár perc múlva megjönnek a többiek is, ők sem találják, így Ivana Bohonkova lő egy csoportképet rólunk. Hosszasan tovább a Z- jelzésen. Végleg utolérnek a többiek, közben Janával dumcsizunk, rég találkoztunk már. A tavallyal ellentétben most más irányból fogjuk megmászni egész túránk legmagasabb pontját. Vrsatské Podhradie település előtt próbálom utolérni a többieket, de ehhez kocogni kell kicsit. A mozgáskultúra hagy kívánni valót maga után de sikerült. Aztán a Chata Vrsátec után hagyok mindenkit elmenni, köztük Michal-t is. Le kell üljek kicsit. A túra legmagasabb hegye jön, a neve Chmelová, a magassága 925 m. Lelkiekben kell most felkészíteni magamat. A S3-ög kegyelmet nem kímélően vág oda, bár a fölfele annyira nem zavar, a lefele fog nagyon fájni a comboknak. Felérvén nagy megkönnyebbülés, de a lefele a saját jelzésen már tavaly is durva volt, ez most hatványozottan igaz. Út nincs, saját jelzést kell követni, toronyiránt lefele.
Eléggé leharcoltan értem az aljába. Ezek után a Biely vrch dombocska megmászása gyerekjáték volt. Innentől viszont jön a rém unalom 13 km-en keresztül. Az ég világon semmi látnivaló nem volt, a saját jelzések mennek nagyrészt irányba végestelen hosszan. Avarral és kövekkel benőtt út teszi próbára a maradék lelkierejét az embernek. Komolyan az esett a legjobban amikor rám jött a "nagy munka", így legalább valami extra dolog történt, bár a combjaim nem hajlása miatt ezzel is óvatosan kellett bánni :) Szerencsére nem kómáztam be, de majd 3 órán keresztül kellett monotóniatűrő képességemet előhúzni. Egyre hidegebb lett, így sejtettem hogy közeledek Horné Srnie településre. Előtte meglepő módon utolérem Michal-t, és pár sporttársat. Egyikünk sem volt már túl acélos. Csodák-csodájára kiértünk az aszfaltra. Csontig hatolt a hideg. Senki se szólt a másikhoz, de abban biztos vagyok hogy mindenki iszonyúan várta hogy a frissítőponthoz érjünk. 101 km-nél járunk, a pont a helyi kultúrházban volt. Megváltás volt ideérni. A pontőrök olyan káposztalevest hoztak hogy megállt benne a kanál. A meleg tea minden kortyát éreztem ahogy megy le. Hiába, a szlovák és a cseh nagy sörfogyasztó nemzet, még ebben az időben is a hideg sört választják fiúk-lányok vegyesen, csak előttem árválkodott a tea :) Amíg hűl a leves, előveszem a túra folyamán először a kesztyűt, és a két csősálat. Vasárnap hajnal 5 óra van. Tovább erőltetve magunkat csak a szemem villódzik a sötétben, minden más lefedve, de még így is erősen "zíma" (hideg) van. Egy hölgy jön még kissé mögöttünk, őt nem ismerem.
A következő pontot 900 m-re írja az itiner. Figyelni kell. Elérjük a tavalyi friss kerékpárutat, ezen haladunk. Meg sem állunk az igen profin kialakított és kívülről szuperül kinéző Western Hotelig. Nekem viszont gyanús hogy ez már jóval több volt mint 900 m. Később kiderült hogy le kellett volna menni egy árokba a bicikliúttal párhuzamosan (semmilyen nyilat nem láttunk, nem csak mi, hanem sokak), és ott volt valahol a pont, utána meg vissza az útra hamarosan. Megvontuk vállunkat, ennek a bohóckodásnak nem értem mi volt az értelme... Mi már másra koncentrálunk, a Maly Jelenec kilátója vár minket, ami előtt végre 14 óra lámpázás után ismét világos lesz. A filces kód a kilátó legtetején. Gyök kettővel lépkedünk egyre feljebb. Most valahogy a kilátás sem ad erőt, egyből haladunk is tovább Michallal, a hölgy lemaradt immár végleg. Alig várjuk hogy a nap kisüssön. Addig viszont piszok hideg volt. Dolná Súca településen áthaladva az utolsó combosabb emelkedő vár ránk, a Krasín 516 m-es csúcsa, amit már messziről láttunk. Mondom Michalnak hogy trükkös ez a hegy, mert a helyett hogy egyből megmásznánk, megkerüljük, és a túloldaláról fogjuk megtámadni. Közben egy másik Michal, Turek ér minket utol, úgy látszik ahogy kivilágosodott beindult a gépezete. Dumcsizunk kicsit, legalább nem koncentrálunk a mászásra. Felérvén már jobb idő van, végre kisüt a napocska is. Tureket elengedjük, majd hatalmas réteken át haladunk célunk felé. Még 20 km. Azért persze mászások még mindig akadnak, de a többihez képest jóval szolidabbak. A Mestsky vrch-nél igazolunk, majd hamarosan a Z- jelzésen érkezünk le Brúsne településre. Mivel ide még a nap nem süt be, piszok hideg van, és minden deres. Hosszasan battyogunk az aszfalton mire elérünk túránk utolsó emberes frissítőpontjára, egy kis házikóba várnak pontőreink 123 km-nél. Nagy meglepetésre utolérjük Lydiát, ismerősét, és Martint. Érdekes, mert egyáltalán nem tűnnek fáradtnak, csak elvannak, ebben a borovicka is úgy látszik partnernek tűnt. Rizses húst kapunk, szuper jól jön, még repetát is kérünk Michallal. Megbontom energiaitalomat, majd jó 20 perc után tovább állunk. Egy erősebb emelkedőn mászunk föl a 650 m magas Sokolí Kamen kilátóponthoz ahol az utolsó előtti filcünket is megleljük. Nagyon meredek lefele jön, a combom már szinte kiabál hogy nem kér már belőle. Egy aszfaltutat keresztezve kis házikónál ember nélküli frissítőpont vár szintúgy mint tavaly, kofolákkal és banánnal. Pár kortyot iszunk aztán húzunk is tovább. Közel a cél, de nincs kegyelem, még saját jelzéses részeken mászunk meg mindenféle névtelen dombokat, sok helyen út sincs. Michalnak mondom hogy minden egyes lépéssel közelebb vagyunk a célhoz. Végül kiérünk egy szántóföldre, ami után egy kis benőtt útra be kell térni az utolsó filces ponthoz (ez szépen jelezve volt nem úgy mint éjjel az az ominózus..). Ezt is begyűjtve hamarosan, vasárnap 13:19-kor célbaérkezünk, több mint 31 óra egyhuzamban való menet után. Gratulálunk egymásnak, nagy menet volt! Később beérkeznek a többiek is, 100%-os magyar teljesítői arány lett. Márk is beér, de zár is az iskola, így egyből indulunk is haza. Szerencsére gond nélkül sikerült a hazaút, teli rengeteg élménnyel ismét!
Vadrózsa 160 km - 7200 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 35 óra 37 perc alatt.
8 indulásból 8 teljesítés. Sajnos 105 km-nél már éjszaka a semmiből folyamatosan, egyre jobban kijött a jobb sípcsontomnál és a bokámnál egy érthetetlen fájdalom, ami csak egyre jobban erősödött. Hátra volt még 53 km, és minden lépés csak rosszabb, és egyre lassabb lett. A Muzsláról lefele az a 7 km életem legnehezebbje volt, akkor fogadtam meg hogy köszönöm, nekem ennyi elég volt egy ideig, még egyszer nem akarom ezt átélni. Ehhez most tartom is magam, mert ezek után bármikor előjöhet akár hamarabb is. Tegnap megröntgenezték, nagy szerencsére végül nem csonthártya gyulladás, de erős zúzódás, amivel sokáig nem mehetek sehova, bár nem is tervezek. Köszönöm mindenkinek aki segített fájdalomcsillapítóval, vagy krémmel.
A szervezés továbbra is elsőosztályú volt, nagyon szerettem ezt a túrát mindig is!
Poroszkáli Péntekelő 38 km - 1420 m szinttel - kerek 6:00 alatt teljesítve.
Idén fordítva került megszervezésre a túra, bár nekem mindegy volt, mert most jártam itt ezen a túrán először.
Már hajnal 5:00-kor el is indultam, rögtön a legelején, és gyakorlatilag senkivel sem találkoztam. A hosszabb körrel kezdtem, minél többet tudjak le belőle a nagy meleg előtt. Jó kis hegyes túra volt, bár inkább domboknak mondanám, de ha nem jártam volna párszor kirándulni ezeken a helyeken, akkor bizony rengeteg meglepetés ért volna, mert ezek a kis dombocskák-hegyecskék nagyrészt jelzetlen útvonalon voltak. Kis-Sváb hegy, Ördög-orom, Rupp-hegy, Tüzkő-hegy, Nap-hegy (ahol szuper frissítőpontot varázsolt Balázs és párja), Tündér-szikla, Hunyad-orom (amely alatt Reni mennyei frissítőpontja várt kétszer is, mert a rövidebb táv is érintette). A rövidebb körön már igen nagy forróság volt, jól is jött egy-két közkút, ahol irgalmatlan nagy mosdást rendeztem. A túra egészében nagy részt aszfalton vitt, de a szintekben azért nem volt hiány. Végül kerek 11 órára értem célba összességében, így be tudtam menni még dolgozni is, ahogy terveztem. A célban a meglepetés, mivel fordítva volt a túra az eddigiektől, az oklevélre is fordítva került a nevem direkt :) Ilyennel még nem találkoztam, de humoros.
Bazalt 100 (102,3 km - 3511 m szinttel) sikeresen teljesítve 19 óra 30 perc alatt.
Zsinórban harmadjára teljesítettem ezt az egyáltalán nem könnyű megmérettetést. Érdekes, utólag néztem rá hogy 2022-ben csak 6 perccel mentem gyengébbet, 2023-ban pedig mindössze 1 perccel mentem jobbat :) Azt hittem az idei tempó pedig erősebb lesz jóval az előző éveknél, de úgy látszik akkor sem tétlenkedtem.
Hajnal 4 órakor Botos Istvánnal, és Ács Gabival indulunk Eresztvénybe a rajthoz. 5:40-re meg is érkezünk, így ügyes-bajos dolgaimat kényelmesen elintézhetem. Végül 6:25-kor indulok neki a túrának. Egy ismerős környékbeli futóval indulunk neki. Az első 4 km-t végigkocogjuk, bár a barlang átkelést kihagyjuk, biztonsági szempontból fölötte visz át a szalagozás. Somoskőújfalu után indul a nemulass föl a 725 m-es Karancs csúcsára. Itt mindenki a saját tempójában halad. Jól haladok fölfele, annak örülök hogy a nagy meleg előtt letudom a goromba emelkedőt. Attól viszont már itthon paráztam hogy milyen lesz a meredek lefele az Északi Zöldön, a lassan sima talpú cipőmben. Nagyon óvatosan haladtam immár egyedül. A lényeg sikerült, szerencsére megúsztam esés nélkül, nagy megkönnyebbülés.. Utolérem Istvánt és Ritát, akik ügyesen haladnak. 22 km-ig, a Nagyromhányi-kilátóig erősen himbálózik az útvonal le-föl a határvonalban. A kilátónál frissítőpont, végre van csomó ásványvíz, és nassolnivalók, gumicukorral. Kis oda-vissza rész, jönnek az ismerősök szorosan mögöttem. Andit megmentem a talpába fúródott tüskétől, és bízom benne hamarosan utolér, végül nem így lett :( Karancsberény településen számítottam a kisboltra, szerencsére nyitva volt. Vizem volt bőven, viszont még nincs olyan meleg, így egy üveges sört le is csavarok ott helyben, majd irány a hosszú aszfalton nagyon sokáig a P- jelzésen a Légrády vadászházhoz. Itt különféle kekszek, és végre szörp is található volt.
Ez után a szemeimet erősen meresztettem, mert tudtam hogy igen kacifántos a P- jelzés útvonala. Szerencsére nem tévedek, de többször az emlékezetem húz ki, jelzés híján. Mire boldogan leérnék a 37 km-nél levő Karancsalja sportpálya nevű pontig, egyszer csak fura módon kilyukadok egy erdő szélére. Gyanút fogok, valami nem stimmel. Előveszem a térképet, és látom hogy jól letértem az útról, valami kanyart nem vettem észre, így pont kihagytam a frissítőpontot, és az út folytatásán vagyok. Ciki, nem ciki, visszafele futok, és fordítva érek oda az ellenőrzőpontra. Előtte a pontról már helyes irányba távozó nagy csapat csodálkozik honnan jövök. Sebaj, megérkeztem ez a lényeg. Jutalmam szuper lekváros kenyerek, pogácsa, és szörp. Kicsit le is ülök mert fogytán az energia. Feltöltekezvén immár a jó úton haladok, de a réten le kell ülnöm, mert fura érzés van a jobb nagy lábujjamban. Mint ha egy tüske lenne benne, de levéve a zoknit egyszerűen nem lelem.. Sokáig zavart is, párszor még meg kellett állnom, de nem értettem mi lehet a gond. Itthon átnézve egy szó szerint minimális tüske fúródott bele a kis lábujjamba, amit csak tűvel tudtam kioperálni. Na így mentem még 66 km-t..
Élesen visszafordulva immár a S- jelzés a társam, ahol hamarosan utolér futva Fridrich Laci. A kilátó oda-visszája után utol akart érni, ez sikerült is. Innentől Lacival egészen a túra végéig együtt mentünk. Salgótarjánba érkezünk, én folyamatosan mondom Lacinak mire számíthat útvonalügyileg, és hol vannak vízvételi lehetőségek. Például máris itt. Egy közkútnál mosdunk meg igen rendesen, majd a szembe levő dohányboltba beugrok egy feketeribizlis-limeos mentes sörre. Hamarosan Laci is így tesz, és hoz egy literes kólát is, amit leülve egy lépcsőn jólesően elfogyasztunk. Feltápászkodván mondom neki hogy most egy nehezebb rész jön, a levegő állni fog, és hosszasan emelkedik az út a kohász kék jelzésen a Pécs-kő nyergébe. Ez pontosan így is történik, de közben jókat trécselünk múltról-jelenről-jövőről. Felemelkedvén a nyeregbe a főszervező hölgy vár minket itt meglepetés pontként. Számítottam rá, minden évben szokott lenni, bár tavaly túl gyors voltam és akkor még senki sem volt itt. Most viszont megállunk, jéghideg sört kapunk, és kólát. Nasik is vannak, abból is elveszek párat. Hú ez nagyon jól esett! Könnyedén fel is mászunk a Pécs-kő 543 m-es csúcsára, ahol kódot jegyzetelünk.
Ez után a P-háromszög jelzésen kocogunk tovább, figyelvén, nehogy az éjszakai S- jelzésre keveredjünk rá. Ponyipuszta után már irgalmatlan meleg lett, nagyon vártam hogy visszaérkezzünk Eresztvénybe 60 km-hez. Előtte viszont a P- jelzésen mászni kell hosszasan. Lacinak mondom hogy éjszaka is itt kell majd jönni, nem túl jó hír.. Megmutatom a Boszorkány-kői P3-ög elágazást, de nekünk most még a P- a mérvadó. Elérkezünk a Dornyai th-hoz, ahol egy jéghideg forrás önt lelket főleg belém, és meg tudom tölteni a flakonokat, alapos arcmosással egybekötve. Végül visszaérkezünk Eresztvénybe, ahol 57,6 km-nél járunk (nekem ez akkor is mindig 60 :) Végre megehetem az itt hagyott (depózott) paradicsomos húsgombócos konzervemet, mellé krumplival. Szuper jól esik. Közben itt van a nagy csapat is, akikkel még Karancsaljánál találkoztam amikor benéztem a jelet. 22 perc pihenés után Lacival indulunk tovább, a többiek pár perccel előttünk. A Somoskői várba nem kell felmenni, előtte egy múzeumnál írjuk föl a kódunkat, majd lejjebb egy közkútnál ismét nagy mosdás a dögmeleg miatt. Ez után a Közép-bánya tó előtt 61 km-nél érjük utol a többieket. Kis Szvetlanát, Harrer Tamást, Kovács Ádámot, Szepesi Richárdot, és a hatvani Szabó Attilát. Mivel a tempónk teljesen megegyező, így Laci szavával élve bandázunk sokáig innentől :) A frissítőponton van kalciumos és multivitaminos plussz tabletta, egyből feltuningolom a vizeimet. Érdekes ecetes chipset is kóstolhattunk, és megcsodálhattuk az igen szép tavat. Ez után a minden évben baki megint megmutatkozik. Ismét van szalagozás, de arra mutat amerre a rövid táv megy. Ami nem lenne baj, ha lenne eligazító tábla hogy melyik táv merre. Szerencsére az előző két évről berémlett (első évben el is tévedtem), így a helyes S-négyzeten haladunk nyílt részen át a Réti-keresztig, ahol megint van nasi és víz. Rónafalu, majd Rónabánya településeken áthaladva intenzívebb mászás jön a Szilvás-kő csúcsára, ahol kódot jegyzetelünk, és megcsodáljuk a pompás panorámát. Megpendítem hogy ha ügyesek vagyunk leérhetünk lámpa nélkül 72 km-hez Bárna településre, és akkor túléljük a benőtt, borzalmas S-négyzetet. Bizony ügyesek voltunk, nagyon szépen mozgott mindenki a csapatból, és kocogva haladtunk. Egyre biztosabbá vált hogy leérünk lámpa nélkül. Annak extrán örültem hogy a S-négyzet idén le volt kaszálva, így százszor kényelmesebben tudtunk rajta haladni mint az előző években. Persze azért a S-kerékpárút jelzésen továbbra sem bringáznék, csak ha szánt-szándékkal akarnék defektet magamnak. Leértünk a településre, jutalmunk frissítőpont. Én vajas kenyeret majszolok uborkával és paradicsommal. Kóla is van, szörpök is, szupi! A többiek rendelnek sört is, hogy ha 4 km után visszaérkezünk ugyan ide legyen az is. Eleinte én is kértem, de végül visszakoztam, féltem hogy a sötétben bekómázok tőle. Úgy is van itt kóla, majd azt nyomatom inkább. Tovább haladván hamarosan felkerülnek a fejlámpák, és a kohász kék igen benőtt útvonalán rambózunk, vagyis törjük az utat. Később élesen a K-háromszögre fordulván rövid, de erőteljes emelkedőn érünk fel a Nagy-kő 522 m-es csúcsára, ahol kódot írunk. Lacival kimegyünk a pár lépésre található kilátásig, így sötétben is varázslatos a táj. Ez után nem győzünk kocogni a többiek után, és csak a hegy alján érjük őket utol. Közben felélénkültek a lódarazsak, többen beszámoltak a dögökről akik éppen elől mentek. Kis tanakodás, megvan a jó út, és irány vissza Bárna. Megint frissülhetünk, szuper. Nagyon jól esik már leülni a székbe az az igazság.. Mindenki elfogyaszt mindent, irány tovább. A K- jelzés másik ágán haladunk, egy rét szélén balra kell menni, a többiek kérdezték honnan tudom. Szerencsére nyugodtan válaszolhattam hogy rutinból, mert tényleg így volt. Az igen erős emelkedőn Lacival kicsit gyorsabban haladunk, és ellépünk a többiektől, de csak minimálisan. Szőröspusztára lekocogván immár a S- jelen van jéghideg kóla a ponton, juhúú. Már 82 km-nél járunk. Kicsit időzünk, de alig 2 percre rá megjönnek a többiek is. Átadjuk a helyet, hadd pihenjenek ők is kicsit, mi addig tovább indulunk. Bizony nem könnyű rész következik.. A Kota-hegyre fel, majd utána a Somlyára. Szerencsére jó passzban vagyunk. Most Laci megy elől, én meg loholok utána. Közben a lódarazsakkal is küzdünk. Mondom Lacinak ne hadakozzon velük, mert még agresszívebbek lesznek, csak kapcsoljuk le a lámpát. Visszaérkezünk a Pécs-kő nyeregbe, és bizony a kedves főszervező által elrejtett ásványvizeket megleljük a fa mögött, és megcsapoljuk őket intenzíven.
Alig telik el 2 perc, mire indulunk meg is jönnek a többiek. Tyűha, igen gyorsak ők is. Most csak a Pécs-kő mellett megyünk el, ez után az egykori sípályán galoppozunk lefele. Ha az itiner nem írná soha nem jönnék rá hogy ez anno sípálya volt. Ismét megérkezünk Salgótarjánba, de most korom sötétben, és a másik végére. Hamar megleljük a Velosport kerékpár és túraboltot. Tavalyi hibámból tanulva, most tudom hogy az út túloldalán a garázsnál lesznek elrejtve a vizek, és a kód. Megleljük, kicsit leülünk, előveszem a még itthoni szendvicseimet, így 93 km után jó lenne ha elfogyna :) Kis városi etap a kórház mellett, majd ismét erdőség, és P- jel. Emelkedik az út folyamatosan, de nem vészes. Visszaérünk a nappali útvonalba, itt már intenzívebb a dőlés szög, de aztán a P-háromszöget elérve a Boszorkány-kőre teljesedik ki igazán a durvulás. Kapaszkodok fától-fáig, a cipőnek nulla a tapadása, az út törmelékes. Laci is küzd, alig várja a végét. Egyszer az is eljön, felírván a kódot gyorsan kortyolunk is vizeinkből, majd haladunk tovább, mert alig 700 m-re van a következő kód, a Salgóvár tetején. Felszenvedjük magunkat a lépcsősoron, majd meglelvén a kódot immár végig lefele visz az út. A rövid oda-visszán szemben jön a nagy csapat, nem sokkal vannak mögöttünk. Lefele már végig futunk, a Dornyay háznál most nem kell a forrásvíz, mindjárt itt a cél! Végül 102 km után hajnal 1:55-kor beérkezünk, a többiek 8 perccel utánunk. Lacival pacsizunk egyet, örültem a társaságának!
A célban finom instant levesek, virslik, és megannyi snack várt minket. Szuper jól esett fáradt testemnek a kalóriapótlás. Pont 2 óra múlva meglepetésre beérkezik Botos István is, nagyon szép időt ment! Alig fél óra múlva indulunk is, így szerencsére igen hamar hazaértem, és a majdnem teljes vasárnap az alvás jegyében telt nagyrészt. Köszönöm a szervezőknek ezt a szuper túrát, és hogy ismét felfedezhettem ezt a csodás tájegységet!
