Ebbe bele lehet őszülni :) Állandó határváltozások, különböző oldalakon harcoló állampolgárok, rengeteg eltűnt-elhurcolt, áttelepített stb. lakos, szinte lehetetlen vállalkozás.
Nálunk pl. nem mindegy mikori határokat vizsgálunk, nem mindegy, hogy csak magyar, vagy idegen - Waffen SS, jugoszláv, szovjet - oldalon elesett katonák, gyakorlatilag lehetetlen kihívás - a szovjet módszerek miatt - a valódi hadifoglyok ill. elhurcolt civilek elkülönítése, nem beszélve a veszteségeikről, aztán az sem mindegy mikortól számoljuk a II.vh-t nálunk. Ha pl. 1941 dec. határokkal, de 1939-es kezdettel számolunk, akkor nem csak a mi jugó veszteségeink, de a jugó oldalon elesett vajdaságiak - katonák, civilek - is hozzánk jönnek. Szintén 1941 végi határoknál maradva, én még nem futottam bele olyan vizsgálatba, amely pl. a vajdasági németek veszteségeit ide számolná, pedig ugye arányaiban hatalmas katona ill. civil veszteségük volt.
Igen ez pokolian nehéz. Számvéber alföldes könyvénél nem kis meglepődéssel olvastam, hogy gyakorlatilag semmit nem hasznosított a helytöris és/vagy digitalizált anyagokból, bár a 2020-as megjelenés miatt nem tudom előtte mi volt fent, de ma már szúrópróba szerűen könnyen lehet pluszinfókat találni, a papíron kijött ismertebb anyagoknál meg nincs mentség :)
Azzal meg igencsak vitatkoznék, hogy nem hogy időmegtakarítás, de még plusz idő is lenne. Csak saját példák: egész napos ücsörgések könyvtári raktárrészeken HK 1945-20XX között összes repertórium átnyálazása, ugyanez a különféle néven futó honvédségi szemléknél stb. "Fantasztikus" élmény volt hajnali 4-es keléssel sok órás felutazás után a HL egyszerre max. 4 kikérhető tételénél szembesülni, hogy az emlékiratok-dobozok mind kukák, majd irány haza...
Azt tapasztaltuk ,hogy nem. Aki '42 ben eltűnt --az még ma is bujkál?De nem halt meg.
Ha az akkori rokonok nem tudták halottnak nyilvánitani , akkor azóta is úgy maradt.
Aki viszont SAS behivóval Munka szolgálatosként halt meg/esett hadifogságba, annak szintén nem jár , mert nem harcoló alakulatnál volt.
S leginkább a teljes elutasitás volt a mérvadó.
De akkor miért nyitották meg 2012ben ujra a lehetőséget? Meg még pár kérdés .....
Vonatkozó jogszabályok
A hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény; A 113/1994. Korm. Rendelet a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény végrehajtásáról; A járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 218/2012. (VIII. 13.) Korm. rendelet; Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény 22. § (1) bekezdés d) pontja
a hatvanas évek (lehet rosszul emlékszem) anyakönyveit lapozgattam, akkor vezettek be nagyon sok halottat a háborúból, gondolom van valami időhatár, amitől lehetett holttá nyilváníttatni valakit, és akkor talán járnak a dolgok, vagy nem?
Az elesettek után kérhető "Hadigondozotti gyámolitott státusz." Ellátás , +közgyógy ellátás.
Az eltűntekkel viszont semmi baj -- csak még nem jelentkeztek?--de nem halottak, igy nem kérhető semmi se. Ez a majdnem 80 év , még nem volt elég tisztázni?
A Don kanyar a külföldön harcoló magyar erőkhöz képest volt borzalmas veszteség.
Az akkori hadműveletek veszteségeinek viszont pici töredéke volt csak.
Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a hadműveletek alatt a magyar 2. hadsereg mellett megsemmisült a román 3. az olasz 8. és a német 6. hadsereg, plusz egyéb német egységek, többek között a frontszakasz teljes páncélos tartaléka.
azért a Don-kanyar elég jelentős. (a veszteség definíója más is lehet)
a magyar veszteségek nem kicsik, mert ehhez képest nagy hadviselő államok is kevesebbet veszítettek, főleg lakosságarányosan, de igaz, voltak nagyobbak.
Ugyanakkor érdemes tudatosítani, hogy a forrásbőség veszélyeket is tartogat. Ugyanis ezáltal a történész (különösen a pályakezdő) olyan szövevényes rengetegben találhatja magát, ahonnan nem fogja látni a kiutat, és a kutatása – témától függően – szinte parttalanná válhat, de legalábbis megnehezítheti az eredményességet.13 Hadd érzékeltessem ezt egy személyes példával. Lassan 15 éve, 2009-ben védtem meg a Turul Szövetség történetéről szóló doktori értekezésemet, az ebből készült könyv néhány évvel később, 2012-ben jelent meg. Ezek a dátumok azért fontosak, mert mindezekre a már említett Arcanum Digitális Tudománytár megjelenése előtt került sor. Az ADT 2014-ben indult útjára, és 2024. januári állapot szerint 54 731 473 oldal digitalizált forrást tartalmaz. E sorok írásakor „Turul Szövetség”
keresőkifejezéssel elindítottam egy 1919. augusztus 1. és 1944. december 31. közötti intervallumra szűkített teljes szövegű keresést, aminek eredménye 16 129 találat lett. Kis túlzással szinte bármelyik találat esély lehet arra, hogy új, eddig fel nem tárt információt találjunk a Turul Szövetség történetére vonatkozóan. Csak ezek szisztematikus feldolgozása, szelektálása, rendszerezése hónapokat venne igénybe, ha egy kutató most kezdene a szervezet történetének újraírásába. És ezek csak a téma (korántsem teljes) sajtóforrásai. Másképpen szólva a digitalizálás üteme olyan mértékű, hogy szembe kell néznünk és meg kell békülnünk azzal a ténnyel, hogy – a digitális kutatás módszertanával behatóan foglalkozó már idézett Bob Nicholson szavaival: „… létfontosságú új dokumentumok jelenhetnek meg az interneten a következő havi frissítésekben, vagy, ami még rosszabb, hogy egy újonnan digitalizált forrás végzetesen alááshatja egyik cikkünket a megjelenés utáni héten”.14 Megkockáztatható továbbá az az állítás is, hogy eljutottunk arra a pontra, ahol a digitalizáció nem biztos, hogy minden esetben időt takarít meg a kutató számára, hanem épp ellenkezőleg, időigényesebbé teheti az anyaggyűjtést. Vagyis új szakmai kihívássá lépett elő a releváns információ azonosítása a forrásbőségben.
Egyetértek, de Dánia kapcsán nem akartam utalni a magyar helyzetre, ne legyek topikterelő.
Az első magyar-magyar kirekesztő törvény 1920 -as, akkor még valóban sehol nem voltak itt nácik,
aztán meglódult a dominó, egyre vadabb, agresszívebb törvények következtek és csak
ezután szálltak meg minket a németek (44.3.19.), akkor viszont a teljes hazai hatóság
kiszolgálta őket, plusz a nyilas terror, plusz a Don-kanyar.
Ez a teljes magyar lakosság kálváriája úgy ahogy volt az egész.
Ráadásul Sztálin ürügynek használhatta az egész tevékenységünket Magyarország felszabadításakor, majd az ezt követő megszálláshoz, az előre megtervezett szovjet gyarmatosításhoz.
A magyar lakosság számarányát tekintve elöl voltunk a civil és katona áldozatok számát tekintve.
Nallunk meg kollaboralt a lakossag. Alig vartak hogy elvigyek a szomszedjukat hogy mehessenek fosztogatni szetszedni a lakast hazat akarmit. Annyira nem tudtak hogy nem jon visza a szomszedjuk hogy nem csak fosztogattak de nekialtak kiigenylni a zsidovagyont kulonbozo cimszok alapjan. Volt par szemely aki megmaradt embernek voltak kozottuk komunistak polgariak ateistak katonak egyhaziak de kevesen voltak. Nagyon kevesen.
Hab a tortan hogy a sajat bununket ma is a nemetekre kenjuk.
Bárhol a világban, ha a nácik megjelentek, mindenhol akadt kollaboráns, besúgó, helyi náci, de Dániában annyian dolgoztak a menekítésen, hogy az akció sikeres lehetett. A helyi zsidóság 99 százaléka túlélte a holokausztot, és ez a dán tanárok, ruhagyári munkások, halászok, matrózok, kikötőparancsnokok és a helyi rendőrök örök dicsősége marad.
