Magyar Bálint szerint a Fidesznek az volt a baja: a liberális demokrácia megakadályozta, hogy a volt szocialista elit átmentse a hatalmát a rendszerváltás utánra.
Nem emlékszik , hogy az SZDSZ, az úgynevezett ellenzék borult össze a kommunistákkal. Ők akadályozták meg a rendszerváltást Mo-on.
".....A nők és a faji kisebbségek pedig az előző évszázadban, a polgárjogi mozgalmakban azt követelték, hogy az ilyen zsűrin hagyják figyelmen kívül, hogy ők nők vagy faji kisebbségekhez tartoznak, és csak alkotásaik minősége alapján ítéljenek róluk. Talán ezt a követelésüket kéne beteljesíteni. A német zsűri pedig a díjat járatta le, Nádas Pétert ezzel nem sikerült."
Innentől már van hivatkozási alapja ennek a díjnak a visszautasítására: LEJÁRATOTT és RASSZISTA díj.
Valamiért nincs kedvem örömködni azon, hogy igazam lett, én megmondtam előre. Egyelőre kisebb hullámokat vet az a botrány, hogy Nádas Péter nem kaphatott meg egy rangos német díjat csak azért, mert „kiváltságos fehér férfi, akit szeretnek az újságírók”.
Megmondtam előre, hogy a woke-őrület nem távoli probléma, minket is érint, hiszen „a halott fehér emberek” kultúrájának eltörlésétől a gender-kvótáig minden rólunk (is) szól. Épp azt akarják kinyírni, ami minket, európaiakat azzá tett, amik vagyunk. A woke logikája szerint ha valakinek levágod a lábát, attól te leszel magasabb. Gyilkos logika, egy lépésre vannak a jakobinus verziótól.
A Conchita Wurst-jelenségnél még legyinthettünk, hogy szórakoztatóipari termék, ilyen a popszakma. De ez magaskultúra, annak is a teteje. Emiatt érdekesebb a hír utóélete.
Balogh Endre megírta a prae.hu-n, ezt osztotta tovább Nyáry and co. (bár Nyáry azért ravaszul belekeverte az alt-rightot, hadd fröcsköljön a sár oda is, relativizálta a bűnt, nehogy kinyírja a woke-kommandó), ezt szemlézte az Index, oszt' a többi néma csend. Értem én, hogy kampány van, fontosabb, hogy melyik listavezető hova nem megy el vitázni, de azért ez a csend árulkodó.
Nem ad ki a Szépírók Társasága állásfoglalást.
Nem ír vérrel-tűzzel publicisztikát egy ballib véleményvezér sem.
Nem dörögnek a függetlenobjektív médiumok ágyúi.
Nincs petíció, nem sorakozik szignózni a máskor oly kényes és vehemens értelmiség.
Nincs bojkott-szerveződés, nincs tüntetés, nem rohannak Brüsszelbe feljelenteni.
Nincs semmi. Hallgat a máskor oly hangos elit.
Pedig a helyzet egyszerű: egy rangos irodalmi díj odaítélésekor nem esztétikai, hanem politikai alapon döntöttek Németországban. Ezt a zsűritagok hozták nyilvánosságra, akik jelzik is a Balogh által szemlézett cikkükben: mindez az irodalom és a kultúra mellett végső soron a politikai erkölcsöt is veszélyezteti.
A politikai erkölcs tévedhetetlen ítészeinek pozíciójából ellenzéki (ún. progresszív értelmiségi) körökben szokták vádolni az Orbán-kormányt azzal, hogy az állami díjaknál politikai alapon dönt (csak tudnám, hogy ezen miért lepődnek meg, na, mindegy). Vagyis ha egy politikus politikai alapon dönt, az diktatúra, ha egy szakmai zsűri dönt politikai alapon, az rendben van, nincs semmi látnivaló.
Pedig a szakmai zsűri döntése mindannak az elárulása, amit a művészetről, annak függetlenségéről és autonómiájáról gondoltok, gondolunk. A hallgatással ezt az árulást fogadjátok el. És – nem mellékesen – a hallgatásotokkal Nádas Pétert áruljátok el.
Nádas Pétert elárulták Németországban és erre elárultátok itthon is.
Ez a baj. Hogy ebben a csöndben nincs gondolat, csak gyávaság. Pedig a kivégzőosztag éppen újratölt. Minket tizedelnek, és Nádas példája azt mutatja, hogy a kivégzőosztag vezénylői ebbe a „mi”-be beleértenek titeket is.
Egy török bevándorló ellen tilos a negatív diszkrimináció, de egy keletnémetet nyugodtan kirekeszthetsz – mondja Katja Hoyer német történész, aki nagy sikerű könyvet írt az NDK történetéről.
Az a fefektetői bizalom jele, hogy egyre több pénzt helyeznek az usába - ez egy win-win helyzet. A végén az egész föderáció egy kvázi nagy bank lesz, ahol a fél világ pénze állomásozik és mindenki happy mert dől a pénz.
Tudod mi lenne Magyarországon egy olyan miniszterelnökkel ( lásd francia), aki a saját buzi párját teszi meg külügyminiszternek ( lásd francia) ????
A belügy-, pénzügy-, védelmi és igazságügyi miniszter továbbra is a helyén marad – áll a francia elnök közleményében. A kormány tagjairól a 34 éves Gabriel Attal, Franciaország valaha volt legfiatalabb miniszterelnöke és Emmanuel Macron centrista elnök állapodott meg – számolt be a PA hírügynökség.
A 38 éves Stéphane Séjournét nevezték ki Franciaország külügyminiszterének, Catherine Colonna utódjaként. Séjourné Macron Reneszánsz pártjának vezetője és a liberális, Európa-párti képviselőkből álló, Európa Megújítása csoport vezetője az Európai Parlamentben.
És nem mellesleg az új miniszterelnök, Attal volt élettársa is. A két férfi nyilvánosan soha nem erősítette meg a szakításukat, ám az átláthatósági nyilatkozatában Attal kijelentette, hogy nincs párja.
Séjourné érkezése azt jelenti, hogy egyetlen nő sem tölt be vezető pozíciót a kormányban.
Tudod mi történne Magyarországon, ha a magyar miniszterelnök SMS-ben (lásd LEYEN) boltolna le egy 30 milliárd eurós üzletet egy olyan céggel, akivel éppen az adott miniszterelnök párja az egyik legszorosabban kapcsolódó cég (lásd LEYEN férje) a vezetője ???
Tudod mi lenne a fejlett nyugaton egy olyan miniszterelnökkel aki egy olyan oligarcha magángépén röpköd meccsekre meg nyaralni aki állami bulikon gazdagodott meg ? meg mi lenne a külügyminiszterrel egy hasonló oligarcha jachtján ? Az, hogy egy félanalfabéta oligarcháról van szó aki a magyar nyelvet is töri (legyetek bátorak) már csak hab a tortán. Várod már a 70 méternél hosszabb jachtot ?
Forradalom Budapesten, hogy egyszer és mindenkorra kisöpörjük a BELTERJES-ROMKOCSMÁK bugris libsibolsi népét a hatalomból, mert nem elég érettek ahhoz, hogy vezessenek bárkit is....