Ha a palesztin civilek, ahogy nevezed, megállították volna a hamasz előkészületeit a támadásra, akkor ma nem lenne miről beszélni. Hol voltak a civiljeid? Talán azt gondolté, most aztán átveszik az uralmat és győznek, v. áldozattokká akartak válni? A hamasz elhitette a fölényes és végleges győzelmet? Hogyan volt, hogy egyetlen palesztin civil sem tiltakozott Izraeli civilek elleni támadás előkészületeinek idején?
"Munkája pedig volt is bőven a védelmi rendszernek, az izraeli hadsereg (IDF) hivatalos közlése szerint ugyanis 42 óra alatt 3284 rakétát lőttek ki a Gázai övezetből – nagyságrendileg annyit, mint két éve egy hét alatt –, a Hamász képviselői pedig több mint 5000 rakétáról beszéltek, és még hétfő reggel is érkeztek jelentések rakétatámadásokról. "
Látom nem olvasol hireket, de nem nézel filmet sem. Tudod van úgy dzsihadisztánban, hogy a gyerek is beöltözik és odamegy ahová küldték, viszont nem várták úgy, ahogy érkezett.
Sok hamasz rakétában nem volt robbanótöltet, csak a rendszer erőforrásait foglalta le.
A fake robbanófejes rakéta pedig úgy néz ki mint az éles, bár tűzérségi 155/152 mm robbanófejből, amit előszeretettel használnak azért nem akkora szám eleget beszerezni.
Az informatikai rendszer talán még elbírt volna a sok ezer egyidejű céllal, de készületlenül vagy akár felkészülve is nehéz lett volna ennyi ellenrakétát indítani rövid idő alatt.
A jövőben nem csak azt kell elemezni, hogy hová csapódik be.
Meg kell valamilyen módon becsülni a rakéta romboló erejét.
Sok hamasz rakétában nem volt robbanótöltet, csak a rendszer erőforrásait foglalta le.
Nem manőverező célpont ellen 2 db rakéta indításával. Elég gyorsan kifogy a municióból ha több hullámban százasával érkeznek a megsemmisítendő célpontok.
Látom nem érted. Ha tudott is valamiről, mit tudott csinálni? Ha tudták is, hogy lesz valami, de annak bizonyítéka Gázában, hogyan szerzed meg, ha nem mehetsz oda be? Ha be mész, vádolhatnak népirtással is, mert tudva az érkezésről eltüntetik a bizonyítékokat.
Rendben, de nem vársz "számolhatatlan" mennyiséget. Már csak azért sem, mert az elhárítás elfogórakétáit is tölteni kell, ha automata a töltés, akkor is. Mennyit képes elfogni, milyen zónán belül és azt mennyi idő alatt? A számtalan rakéta pedig jön és csak jön. Az elfogók meghibásodásáról, találatáról már ne is szóljunk, hiszen akkor az egyből kiesik. Ráadásul aki bizony nagyon akar az növeli a számtalant.
A bizonyítékok között van egy analízis a robbanásról, amely arra utal, hogy nem légicsapás, hanem földi robbanás érte a kórházat – mondta az egyik forrás, aki szerint nem volt olyan kráter, amely bombára utalna. A kiterjedt tűz és a szétszórt törmelék ugyanakkor arra utalnak, hogy a földszintről kiinduló robbanás történhetett.
Védhetetlen, mégha várod is érkezéseiket. Nyilván elkapsz kb. 5-600-at, mert felkészülten várod, de a többi ... A legnagyobb baj, hogy civil célpontokra mentek, amelyek elvileg tabu. Az oroszok is főként lakóházakra, egyéb civil célpontokra mentek, mennek.