Itt sok év hagyományát ápolva bebizonyítjuk, hogy a HUSZ-on vannak, akik a fejükkel is képesek gondolkodni. Kötetlenül, akár könnyed, profán, hétköznapi témákon is.
On: több mondatban kifejtett, tényleges elgondolkodás, akár egymásra reagálva, megvitatva.
Off: egysoros felvetések (nem csak állítjuk, be is bizonyítjuk, hogy elgondolkodtunk), köszönések, csevegések, pletykák, más topikok kitárgyalása, üzengetések, élménybeszámolók, melyet nem követ elgondolkodás.
Mint mondtam, neked is nyilvánvalóan van szerethető oldalad, ez soha nem vitattam, de fenntartom, hogy túlságosan sokat foglalkozol másokkal és túlságosan sokat ítélkezel másokon.
Nézd, nekem mindegy, hogy te és a környezeted hogy élitek meg a kapcsolataitokat, de azért az is érdekes, hogy most megint azzal kezded az önigazolásodat, hogy a szomszédasszonyod nem szereti a gyerekeit, mert valakinek azt mondta, hogy...
Tökmindegy, hogy a szomszédasszonyod szereti-e a gyerekeit és csak rossz napja volt vagy nem szereti őket, neked ehhez semmi közöd, nem kötelező foglalkozni velük, van saját családod, akinek szüksége van rád, hasznosabb velük tölteni az időt, mint pletykálkodással. Én amúgy pont azt nézném le a helyedben, aki ezt a pletykát megosztotta veled, mocsok egy szarkeverő geci, aki továbbadja, amit bizalmasan elmondanak neki. Viszont ahogy tudod az én esetemben, hogy az én magánügyem, hogy hogy élem meg a családomat, a szomszédasszonyodnak is magánügye. És ahogy a gyerekeid egyik nap bosszúságot jelentenek, a másik nap meg örömet, nála is lehet így a helyzet, nem?
Ami a többit illeti, olyan dolgokat, amivel megaláználak, direkt nem is írtam bele, pedig a fórumon kb. közismertek. Mert nekem nincs bajom veled, és nem is kívánok ítélkezni rajtad. Amit leírtam, csak azért írtam le, hogy elgondolkodj rajta, és esetleg tudj változtatni a fórummegnyilvánulásaidon. De ha nem változtatsz, nekem az is édesmindegy, elfogadom, hogy ilyen vagy.
Én például elhiszem, hogy ilyen nagyszerű ember vagy IRL. Vagy nem.
De Csűr nem arról írt, hogy milyen vagy, hanem hogy milyennek látszol. És ez nagy különbség!
Tudod, nem elég tökéletesnek lenni, annak is kell látszani. ;)
Egyébként számomra az önfényezésed pont annyira unalmas, mint másnak a "cicaharcaim" és a válogatott minősítő jelzőim, amiket kapok. (Ja, és ugye még azt is megkapom, hogy minek mentem oda, és gondolkodjak el rajta, hogy talán meg is érdemeltem. Grátisz, egy tanár embertől! Naccerű! :D)
Szóval szerintem élj boldogul, biztos egy csomó dolgot remekül csinálsz, nem kétlem, de például ezt a topikot rendre szétvered. És ahogy látom (csak már hagyom, mert valóban nem ezek a legfontosabb kérdések az életben) más topikokat is.
Az a baj, hogy nagyon wrong tracken jársz...mindenben is...
Engem sosem a gyűlölet vezérelt, sem az irígység.
Figyelek, nyitott szemmel járok, és véleményt formálok. Arról nem tehetek, hogy ez a vélemény olyan amilyen.
Végül majd mindig megrősítést kapok, mint a mai napon is, hogy nagyon is jól gondolom/jól látom, amit gondolok. Pl többek közt a szomszédokról is...
Mai nap pl megtudtam, hogy az az anyuka, akire én állítólag (szted) irígy vagyok, meg (szted) gyűlölök...nos, ez az ember kifejtette a mai beszélgetőpartneremnek korábban, hogy mennyire unja a gyerekeit és az egész gyereknevelés témát...
Igen, ő az, aki 8-20-ig átlöki a nagyszülőkhöz a gyerekeit...és még a hátuk mögött szapulja is őket, hgy mennyire nem jelentenek segítséget neki...és ez mára nem csak nekem tűnt fel vele kapcsolatban...
Ergo a véleményem valid, ami kialakult róla. Nem gyűlölet, nem is lenézés... pláne nem irígység---arra a hangulatra, ami így kívülről is érezhetően uralkodik náluk, max sajnálattal tudok tekinteni. Első sorban a gyerekeit sajnálva..(és nekem 1000* több belelátásom van az ő életükbe, mint neked valaha volt/lesz az én életembe)
Az, hogy szüleimről/férjemről néha pozitívumot, néha negatívumot osztottam meg, így van..mert mindenkiben látom a hibáit, meg a jó oldalát is, amik hol bosszantanak, hol örömet okoznak, de nyilván együtt kell élnem ezekkel a mindennapokban...és ez nem mindig egyszerű és elég munkás dolog ám.
De ha nem léptem volna túl sok sérelmen, nyilván szóba sem állnék pl apámmal sem. Attól még negatívan látom számos korábbi tettét, (férjem jóval nagyobb kritikusa mára, mint én), de ez nem befolyásolja a mai viszonyunkat negatív irányba. Ilyen az élet, alakulnak, változnak a dolgok, viszonyok. Szépíteni nem fogok még ettől semmin. Szereti az unokáimat, jó a viszonyunk, elsőnek nekem szólt a minap is, hogy kórházban van, átlőtte nyíllal a kezét....de ő volt az, aki 14 évesen magamra hagyott és 18 évesen kioktatott, hogy felnőtt vagyok, boldoguljak magam...majd ki is fejtette, később, hogy hát én azért mindig milyen jól boldogultam..jah...neki nem sok köze vót hozzá.
Anyukámnak is első sorban férjem a legnagyobb kritikusa és sokmindenben ő nyitotta fel a szemem vele kapcsolatban. Ettől független napi szinten jelen van az életünkben, tudom kezelni a természetét. Ez egy elég hosszas folyamat volt amúgy. Ettől nem fogom szépíteni, amiket tapasztalok. Nekem ezek a tapasztalások első sorban a tanulási forrásaim, hogy ők mit hibáztak el, miben rossz/nem megfelelő a hozzáállásuk.
DE! Szüleimnek már régóta én vagyok a támasz és az első pont, akihez fordulnak, ha valamiben kérdésük van, segítségre szorulnak. És nem fordítva. Ez sokat elárul. HOgy én 14-15 évesen felnőttebb voltam már mint ők ketten valaha..
(amúgy te is írtál kellően sok negatívumot egyes családtagjaidról, több ízben is...akkor én is mondhatnám, mérgezed magad meg a közeged, gyűlölködsz....stb minta a gyerekek fele..stb-és mégsem éreztem szükségességét, hogy beleszóljak ebbe, mert a magánügyed/családi belviszony, amit csak az élhet meg és ítélhet meg, aki benne van)
A gyerekeimet illetően..nos, tegnap is és ma is -ahogyan oly sokszor mostanában- olyan visszajelzéseket kapok, hogy milyen kedves, szerethető, értelmes és jólelkű gyermekek, így nagyon is azt gondolom, hogy fentiek és egész életútam mellett/ellenére nagyon is jól csinálom/csináljuk a férjemmel, amit csinálunk. Segítség nélkül...Nálunk se gyűlölet se irígység nincs itthon. Azt viszont tudják, hogy vannak konfrontációk és azokat meg kell élni/kezelni kell..
És ez nyitottság/őszinteség sugárzik róluk, bárkivel haverkodnak, kerülnek kapcsolatba (felnőttekről beszélek, akik ilyen visszajelzéseket adnak, első sorban szomszédok, mert a mi gyerekeink a nyáron pl sokat szomszédoltak nagyszülőzés helyett-pl kutyát kértek el sétáltatni egyik szomszédtól minden nap..stb, ergo nagyon sokan ismerik őket kicsit közelebbről mára).
Viszont a gyerekeim is nyilván bosszantanak bizonyos napokon és örömet jelentenek adott esetben ugyanazon a napon. Ha épp egy bosszúságomnak vagy örömömnek nem adhatok hangot -ami egy adott pillanatot tükröz- vagy ez téged annyira zavar, nem az én hibám... már mondtam, felejtsük el egymást..
Ilyen a világ, c'est la vie. Egyszer rózsaszín, egyszer szürke... és ezt ki is lehet/kis is kell mondani..
És még egy: Félreértés ne essék, én magamnak vagyok a legnagyobb kritikusa és tán ezért is az ingadozás hol ilyen/hol olyan irányba. Ez sztem tök természetes. Aki mindig mindenben magabiztos/vagy azt közvetíti kifele, az hazudik szimplán. Első sorban önmagának.
Ennyit megkívánt az önérzetem, hogy leírjak, mert úgy bíráskodsz itt, mintha az életem elmúlt 45 évének minden napjának részese lettél volna...meg szoktam hallani a kritikát, de csak azoktól, akik joggal formálhatnak velem szemben kritikát..akár még anyukámét is, mert azért van, amiben neki is lehet igaza..noha még neki SINCS nagyon- nagyon sok dolgunkra rálátása, mert nem él itt velünk egy fedél alatt. Így esik meg, hogy még neki is elég sok megjegyzését eleresztem a fülem mellett, mert nem valid...wrong tracken van, amire időnként aztán ő is rádöbben.
Így most fenti szösszenetemmel eleresztem a fülem mellett azt a sokminden negatív vélekedést is, amit felállítottál velem szemben. Full gyűlölködő, irigy nemtudomkinek állítottál be, viszont ahhoz túl sok pozitív visszajelzést kapok IRL, hogy ezen komolyabban el kelljen gondolkodnom..
A hajléktalan témához. Több hsz. is volt, ezért nem konkrétan írok.
Nos, engem a téma érzékenyen érint, ezért sem tudok szó nélkül elmenni mellette. Egyrészt, nagyon közeli ismerősöm, sőt rokonom is volt, aki ebbe a helyzetbe került. Nem egy, tragédiával végződött. Másrészt, hosszú ideig voltam kézbesítő, nagyon sok mindent láttam, tapasztaltam velük kapcsolatban. Ezen felül, mi gyerekkoromban nem voltunk igazán módosak, sőt! Ha nem is nélkülöztünk, de minden fillérnek helye volt. Mindezek a dolgok eléggé érzékennyé tették az elesettek irányában.
Sokszor gondoltam arra, mi lenne, ha én is, mi is az utcára kerülné(k)? Mit tudnék tenni, mit tehetnék segítség nélkül?
Eszembe jut, amikor télvíz idején őrségben voltam, vagy mikor postás koromban az utcákat róttam. Sokszor, majd megevett az Isten hidege. Olyankor csontig hatolt a hideg, minden öltözet ellenére. Ezt tényleg csak azt tudhatja, aki maga is átélte. Amíg élek, nem feledem. Azóta nem tudok nem együtt érezni a fedél nélkül élőkkel. Mínusz 15-20 fokoról beszélek. Akkor még voltak ilyen hidegek is. És ezek csak pár óráig tartottak. Ha letettem a szolgálatot, várt a meleg étel, ital, otthon. Most sokan azt mondják, hogy miért nem mennek be a szállóba? Sajnos, ott is farkas törvények uralkodnak, minden tekintetben. Ezért érteni vélem. Bár, a fagyhalálnál minden is jobb. Azt is értem, miért kábítják el magukat. Persze nem megoldás, csak tüneti kezelés. Ami csak még jobban lehúzza őket... 22-es csapdája.
Most úgy gondolom, nem vagyok ilyen helyzetben, de nem lehet tudni, kinek mit dob a gép. Senki ne gondolja, hogy vele nem történhet meg! Gondoljunk csak azokra, akik eladósodnak és senkijük, semmijük nincs, vagy a lakásmaffia áldozataira. Még csak nem is mind iskolázatlanok. Bizony, diplomások is vannak köztük. Én nem vagyok aktív segítő, de beszélgettem néhánnyal, a lehetőségeimhez képest próbáltam segíteni rajtuk. Mégha ezek nem is oldották meg a problémáikat, de ideig-óráig talán némi könnyebbséget jelenthettek számukra.
Valaki írta, hogy aki igazán segíteni akar, az adja oda mindenét a hajléktalanoknak. Vagy valami hasonlót. Bárcsak tehetnék, adhatnék többet! De nekem is családom, saját életem van.
Én azt gondolom, a probléma megoldása, kezelése elsősorban a mindenkori kormányzat kötelessége és feladata. Sajnos, sokszor nem látom a szándékot. Ehelyett pár éve, szinte törvényen kívüliek lettek, amikor kitiltották őket egy csomó helyről, még jobban a peremre, erdőkbe, vagy Isten tudja hová űzve őket. Kicsit sem a probléma szőnyeg alá söprése...
Nyilván az egyén kellő hozzáállása nélkül, minden segítség kidobott pénz, idő, energia. Ahogy én láttam és érzékeltem, sokan saját hibájukból kerültek utcára. De mindenki megérdemel egy új esélyt! Az utcán élni kemény, nagyon kemény dolog. Na, az az igazi túlélő próba.Tényleg, az ellenségemnek sem kívánom!
Hát, konkrétan germanicumról nem hallottam még, de eredetvédett termékek vannak Nyugaton is, gondolj csak a francia meg más borvidékekre. De van "német termék" matrica is, az olyan élelmiszereken vagy élelmi anyagokon, amik tényleg helyi alapanyagokból, helyben lettek előállítva.
Ettől még lehet amúgy germanicum is, de az biztos, hogy nem annyira van a köztudatban, hogy én is halljak róla.
A hungarikumokról hallottam egy rádióbeszélgetést, és azon gondolkodtam el, az jutott az eszembe, hogy vajon más országokban vannak-e ilyenek, mondjuk germanikumok, finnikumok, vagy akár russzikumok, stb, amelyeket az adott ország ugyanúgy kezel, mint ahogy nálunk Hunniában kezelik a hungarikumnak kikiáltottakat? Megnéztem a hungarikumok listáját és néhány egészen meglepő tételt találtam rajta, mint pl. a karcagi birkapörkölt, a magyar népmesék rajzfilmsorozat, a szőregi rózsatő. Különösen a magyar akácon akadtam ki, ami egy Amerikából származó özönnövény.
Máskülönben te lábon kihevertél egy szívrohamot, nem pedig covidos voltál. És Káli egészségügyis, jobban bízok benne, hogy tudja, hogy mikor kell elmenjen az orvoshoz, mint én a távolból.
Ma már az iskolákban nem az a kérdés, hogy miért nincs köpeny, hanem az, hogy miként lehetne elejét venni annak, hogy hetedikes-nyolcadikos lányok télen-nyáron (!) haspólóban, vékony dzsekiben, profi örömlányokat is megszégyenítő módon kisminkelve érkezzenek az iskolába.
nagyon hamar egyébként, adott esetben, bizonyíték kérdése. adott esetben megbocsátás okán nem is születik ítélet. másrészt egyébként sokan azért nem indítanak ilyen pert, mert valamiféle meggondolatlan egyszeri cselekedetet, minek akarjon végig nyomni egy rendszeren,még 86-szor meghallgatni, ami egyszer is sértő volt...magam részéről inkább felejtek. nyilván ez az egyszeri dolgokra vonatkozik inkább. egy tockos miatt biztos nem csinálnék ügyet, még ha a gyerekemmel is történik. még ma is így gondolom, biztos már nem vagyok trendi. félek is az unokám kapcsán, már annak örülök, hogy amikor az óvodai jelét osztották ki, a szülők nem estek egymásnak, hogy csereberéljenek, talán normális közegbe kerül- mert hallottunk olyan óvodai csoportról, ahol már a szülők akkor egymásnak estek, mert az ő gyerekük csak kisautó meg napocska jelet szeretne, mert nehogy már esernyő legyen .......:O
Bocsánat, lázas vagyok, és a telefon is megtrèfál, tehát egy iskolás , aki inkább meghal, minthogy haza vigye a nem kitűnő bizonyítványt, ott egészen másé a felelősség, mint a tanár körmöse, pajeszhúzása!
