Főleg Európa népeinek genetikai összetételéről, ami történelem során folyamatosan változott szól a topik. A neandervölyiektől kezdve. A történelmi összefüggéseken van a hangsúly.
Nagyjából azt lehet levonni, hogy a középkori(és jelenlegi) lengyelek javarészt a népvándorlás előtt ott élők leszármazottai, de keveredtek egy Beloruszia és/vagy Ukrajna területéről jövő népséggel. Az újonnan érkezők ha kevesebben is voltak ledominálták az előttük ott élőket, mivel az apai Y-haplocsoportok lecserélődtek(amíg az anyai vonalak nagyjából ugyanazok) és a lengyelek ma szláv és nem pedig germán nyelvűek.
The appearance of Slavs in East-Central Europe has been the subject of an over 200-year debate driven by two conflicting hypotheses. The first assumes that Slavs came to the territory of contemporary Poland no earlier than the sixth century CE; the second postulates that they already inhabited this region in the Iron Age (IA). Testing either hypothesis is not trivial given that cremation of the dead was the prevailing custom in Central Europe from the late Bronze Age until the Middle Ages (MA).
Results
To address this problem, we determined the genetic makeup of representatives of the IA Wielbark- and MA Slav-associated cultures from the territory of present-day Poland. The study involved 474 individuals buried in 27 cemeteries. For 197 of them, genome-wide data were obtained. We found close genetic affinities between the IA Wielbark culture-associated individuals and contemporary to them and older northern European populations. Further, we observed that the IA individuals had genetic components which were indispensable to model the MA population.
Conclusions
The collected data suggest that the Wielbark culture-associated IA population was formed by immigrants from the north who entered the region of contemporary Poland most likely at the beginning of the first millennium CE and mixed with autochthons. The presented results are in line with the hypothesis that assumes the genetic continuation between IA and MA periods in East-Central Europe.
Mindeközben egy másik vizsgálat is zajlik, amely pontot tehet a vita végére. Néhány napja a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézetben DNS mintákat vettek a Seligmann-töredékekből, amit összehasonlítanak a Beethoven hajtincseiből kinyert örökítőanyaggal. A végső eredményeket az év végéig várják. Reiter szerint akkor talán már tisztázhatják, hogy a zeneszerző miért vesztette el hallását és végül miben halt meg.
Ez izgalmasan hangzik, a legjobb eredményt az FTDNA cég Big Y 700 tesztje adja apai haplocsoportok terén, nem olcsó, de megéri szerintem. Augusztusban szoktak akciót tartani, ilyenkor árengedményt adnak.
Social and genetic diversity in first farmers of central Europe
The Linearbandkeramik (LBK) Neolithic communities were the first to spread farming across large parts of central Europe, settling fertile regions from Ukraine to France during the second half of the 6th millennium BCE. The LBK had a high degree of material culture uniformity, albeit with regional differences in settlement patterns, subsistence, and mortuary practices. To date, ancient DNA data from LBK individuals have been generated for a limited number of locations and often in small sample sizes, making it challenging to study variation within and across sites. We report genome-wide data for 178 LBK individuals, from the Alfold Linearbankeramik Culture (ALPC) eastern LBK site of Polgar-Ferenci-hat in Hungary, the western LBK site of Nitra in Slovakia, and the enclosed western LBK settlement and massacre site of Schletz in Austria, as well as 42 LBK individuals from 18 other sites. We also report genome-wide data for 28 Early Neolithic Koros and Starcevo individuals from 13 sites, viewed as the predecessors of the LBK. We observe a higher percentage of western hunter-gatherer (WHG) admixture among individuals in the eastern LBK than in the far more widely distributed western LBK, showing that these two archaeologically distinct cultures also had different genetic trajectories. Most WHG-farmer mixture occurred just before the dawn of the LBK culture and there is no evidence that the WHG ancestry came systematically more from males or females. However, we do find strong genetic evidence for patrilocality among the LBK, extending previous findings based on isotopic analysis, with more genetic structure across sites on the male than on the female line, and a higher rate of within-site relatives for males. At Schletz we detect almost no first-degree relatives despite reporting data from almost every skeleton present at the site, showing that this massacre involved people from a large population, not a small community.
Őskori Homo sapiens koponyatöredékére bukkantak az olaszországi Pó folyó medrében - jelentette az olasz sajtó.
A kavicsos mederben megbújó koponyatöredéket az észak-olasz Cremona és Piacenza városok között találták meg.
A leletet Davide Persico, a Pármai Egyetem paleontológus professzora azonosította, aki egyben a közelben fekvő San Daniele Po község polgármestere.
PERISCO ELMONDTA, HOGY EGY KIRÁNDULÁS SORÁN BUKKANTAK A KOPONYÁRA TELJESEN VÉLETLENÜL. A FELTEHETŐEN AZ ŐSKŐKORBÓL SZÁRMAZÓ LELETET A HÉTEN RAVENNÁBA SZÁLLÍTJÁK, HOGY SZÉNIZOTÓPOS VIZSGÁLATTAL MEGHATÁROZZÁK A KORÁT ÉS GENETIKAI TESZTEKET VÉGEZZENEK EL RAJTA.A koponyacsont azért kerülhetett felszínre, mert az aszály miatt a Pó folyó vízszintje tavaly jelentősen csökkent, és a meder egyes szakaszokon kiszáradt.
A Franciaországtól északra fekvő Jersey szigetén egykor egy különleges populáció lakhatott.
Tim Compton, a Londoni Természettudományi Múzeum munkatársa csapatával legújabb tanulmányában La Cotte de St. Brelade különleges neandervölgyi fogait vizsgálta – számol be a Phys.org. A leleteket 1910-1911-ben fedezték fel egy, a Jersey délnyugati részén található barlangban.
A korábbi kutatások alapján az üregben már 250 ezer éve megjelentek a neandervölgyiek. A modern emberek megközelítőleg 45 ezer éve bukkantak fel Európában, nagyjából 5 ezer évvel később pedig a neandervölgyiek eltűntek.
Amikor a 20. század első felében megtalálták La Cotte fogait, a régészek úgy vélték, hogy mint sok más helyi maradvány, úgy ezek is neandervölgyiektől származnak. Comptonék most komputertomográfiával vizsgálták meg a leleteket, és olyan vonásokat mutattak ki, melyek nem a neandervölgyiekre, hanem a modern emberekre jellemzőek. Ez arra utal, hogy a fogak a két csoport közös leszármazottaitól maradtak fenn. Az is kiderült, hogy a két lelet a korábbi feltételezéssel ellentétben nem egy személytől származik, a fogak pedig kevesebb, mint 48 ezer évesek, vagyis a két emberfaj együttélésének idejéből valók.
Comptonék szerint a neandervölgyiek és modern emberek közötti keveredés a vártnál is gyakoribb volt. Lehetséges, hogy ősi rokonaink valójában nem pusztultak ki, csupán egyszerűen beolvadtak a modern emberek populációjába. Korábbi genetikai vizsgálatok már kimutatták, hogy a neandervölgyiek öröksége ma is jelen van a nem afrikai emberekben.
Az AzerGold CJSC bányászati vállalat szerint egy új lelőhelyet találtak Azerbajdzsán nyugati részén – számol be az Azernews. A maradványok a csovdari aranybánya kibővítésekor kerültek elő, a leletek megtalálásakor a munkát azonnal leállították, és az Azeri Tudományos Akadémia régészei elkezdték feltárni a területet.
A szakértők 58 kőből készült koporsót fedeztek fel, a leletek a késő bronzkorra vagy a korai vaskorra datálhatóak. Az időszámítás előtti 2-1. évezred fordulójáról származó csontok, fegyverek, ékszerek, használati tárgyak és egyéb leletek a Khodzsali-Gadabaj-kultúrához köthetőek. A kutatók olyan kék gyöngyöket is azonosítottak, amelyek Egyiptomból származnak.
A régészek megállapították, hogy a leletek ahhoz a nekropoliszhoz tartoznak, amelyet 2019-ben fedeztek fel a csovdari bányánál. A temetőben 156 nyughelyre bukkantak.
A most előkerült leleteket nemcsak azeri, hanem külföldi kutatók is vizsgálják majd. A szakértők bíznak benne, hogy elég mintát gyűjthetnek a genetikai elemzéshez, és az elhunytak étrendjét, életmódját és esetleges betegségeit is megismerhetik.
A kutatás és feldolgozás jelenlegi állásában tudunk-e olyan eredményt említeni, amellyel nem sértjük meg a tudományos fokozatosság elvét? (Nem biztos, hogy minden olvasónk tudja a betartandó lépéseket: kutatás-feldolgozás-ellenőrzés-tudományos publikáció, mi azért tartsuk be ezt a sorrendet.)
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézetének munkatársai például olyan eredményeket mutattak be, amelyek a 70 síros temetőben végzett munkájuk pillanatnyi állásáról szóltak. Ők mostanáig 46 sírban levő anyaggal tudtak foglalkozni (ez a vizsgálat meglehetősen költséges feladat) és bizony találtak genetikai kapcsolatokat. Ideális lenne, ha minden sírleletet archeogenomikai vizsgálat alá vethetnének, ebből olyan populációgenetikai eredménysort lehetne kihozni, ami párját ritkítaná. Az is nagyon érdekes információnak ígérkezik, ha bizonyítékunk lesz arra, hogy mikor kezdték ezeket a temetőket használni és mikor hagytak fel velük. A jelenlegi vizsgálatok arrafelé mutatnak, hogy valamikor a kilencszázas évek középső harmadában, a X. század második felének az elején nyitották e temetőket és néhány évtizedig használták őket. Ez nagyon érdekes adalék lehet ahhoz, hogy milyen birtoklás-, és településtörténeti, illetve politikatörténeti folyamatok zajlottak le a Kárpát-medencében ez időtájt.
Mintegy négyezer évesek az Ausztria területén talált legrégebbi pestisáldozatok maradványai: a két hajdani fiatalember holttestére 2018-ban bukkantak rá útépítési munkák során - írta az Archaeologia Austriaca című tudományos folyóirat friss számában.
A régészek a kora bronzkori maradványokban a pestis kórokozójának (Yersinia pestis) nyomaira akadtak. Ausztria korábban legrégebbinek tartott pestisáldozatai a középkorból származtak.
Az Alsó-Ausztria északi részén található temetkezési helyet az A5-ös északi elkerülő út építési munkálatai során fedezték fel Drasenhofennél. Huszonkét sírt tártak fel és dokumentáltak a helyszínen. Katharina Rebay-Salisbury, az Osztrák Régészeti Intézet munkatársa és csapata azt szerette volna kideríteni, hogy milyen rokoni kapcsolatban álltak egymással a halottak.
Ehhez a fogakból vettek mintát, ahol sok esetben nagyon hosszú ideig megmarad a genetikai anyag. Azonban az elemzés során egy 23-30 éves, valamint egy 22-27 éves korában meghalt férfinél nemcsak emberi DNS-t találtak, hanem a pestis kórokozójának DNS-ét is kimutatták.
Mindkét férfi csontváza a temető szélén feküdt, amiből a tudósok arra következtettek, hogy a körülöttük élők tisztában voltak azzal, hogy fertőző betegségben vesztették életüket. Katharina Rebay-Salisbury aláhúzta: egyik férfinél sem találtak említésre méltó sírmellékletet, ráadásul egyiküket egy korábbi sírban helyezték el. Mindez a kutatók szerint arra utal, hogy a szokásosnál nagyobb sietséggel földelték el őket.
A kormeghatározás alapján az elhunytak nem egy nemzedékben éltek: a 23-30 éves férfi halálozási idejét időszámításunk előtt 2128-1931 közé, a 22-27 éves férfiét pedig 2026-1884 közé tették. A pestis kórokozójának örökítőanyaga is jelentősen eltér a két embernél, így a tudósok kizárták a közvetlen átvitelt.
A talált pestistípus eltért a középkorban ismert kórokozó-variánstól, amely alkalmazkodott a bolhákhoz, és így rendkívül könnyen átterjedt az állatokról az emberekre. Ez az ősi verzió erre nem volt képes. A pestis kórokozójának legrégebbi bizonyítéka Lettországból származik, és több mint ötezer éves. Katharina Rebay-Salisbury szerint előfordulhat, hogy a két férfi fertőzött hústól betegedett meg, és nem is adta tovább a betegséget a közösségben.
"Természetesen nem tudjuk megmondani, hogy mennyire volt fertőző a pestis akkoriban" - tette hozzá.
A germagyarkodás továbbra is tilos és törölni fogom nyom nélkül mind addig, amíg nem jelentkezel a Megkérdeztük a filoszmodit topikban a fórumozásod további feltételeiről.
Egyre több a bizonyíték arra, hogy az első amerikaiak nem mind szibériai eredetűek voltak.
Egy új genetikai vizsgálat alapján Amerika első lakói közül többen a mai Kína területéről érkeztek – számol be a The Guardian. Az érintettek két hullámban, a legutóbbi jégkorszak alatt, illetve azt követően jutottak el a kontinensre.
Li Jü-Csun, a Kínai Tudományos Akadémia munkatársa és a tanulmány vezető szerzője szerint eredményeik azt mutatják, hogy az amerikai őslakosok korábban jelzett szibériai eredete mellett Kína északi partvidéke is hozzájárult a génállományhoz. A szakértő hozzátette, ugyanaz a vonal egy második migrációs hullámban Japánt is elérte, ami megmagyarázhatja, hogy miért hasonlítanak egymásra az ősi kínai, japán és amerikai nyíl- és dárdahegyek.
Korábban a kutatók úgy vélték, hogy az amerikai őslakosok felmenői a mai Szibéria területéről jöttek, és az Oroszországot és Alaszkát egykor összekötő Bering-földhídon érték el az új földrészt. Az elmúlt bő egy évtizedben viszont egyre több a bizonyíték arra, hogy ennél vegyesebb származással bírtak Amerika első lakói.
Az új, D4h jelű vonalat a mitokondriális DNS révén mutatták ki, ez anyai ágon öröklődik. A szakértők tíz éven át folytattak vizsgálatot, mintegy 100 ezer mai és 15 ezer ősi eurázsiai genetikai mintát elemezve. Végül 216 modern és 39 ősi személynél mutatták ki a D4h-t, a mutációk, a minták földrajzi származása, valamint szénizotópos elemzés révén pedig rekonstruálni tudták a vonal eredetét.
Az eredmények alapján a D4h kivándorlása két szakaszban zajlott. Az első 19-26 ezer éve történt, amikor a földi jégtakaró kiterjedése a legnagyobb volt, Kína északi része pedig lakhatatlan lehetett. A következő hullám az olvadás periódusában, 19-12 ezer éve folyt, ekkor a növekvő népesség lehetett a migráció kiváltója.
