Minden részecske egy elemi gerjesztés. Egy elektron például a kvantum-elektrodinamika egyik fundamentális mezejének, az elektron-pozitron mezőnek az egyik gerjesztett rezgési módusa.
Ezek szerint van egy fundamentális mezője a proton-antiproton párnak is, amiből gerjesztési módussal bukkannak elő. A pozitront már előcsaltuk a mezejéből, de az antiprotont még csak nagyon ritkán sikerül. Mivel az anti-részecskék nagyon jól rejtőznek a Q fundimezőben. A Nagy színpadra lépést (BB) követő Nagy annihilázás után, csak a nem anti részecskékből maradtak mutatóba, hogy a színdarabot lejátszhassa magának a Nagy drámaíró. (Alias Jehova Jenő);-)
Minden részecske egy elemi gerjesztés. Egy elektron például a kvantum-elektrodinamika egyik fundamentális mezejének, az elektron-pozitron mezőnek az egyik gerjesztett rezgési módusa.
A modern fizika szerint nem igaz az a kép, amely szerint az elektronok, mint egyedi részecskék keringenek az atommag körül. Inkább úgy kell felfogni, hogy az elektronok mindig mindenütt vannak, de mégsincsenek konkrétan sehol.
Ez persze értelmetlen akkor, ha egyedi részecskének tekintjük az elektront.
De ha nem részecskének tekintik, akkor pedig meg kellene tudni mondani, hogy mi az elektron.
Talán hullám? Minek a hullámzása?
Vagy, ha sem nem részecske, sem nem hullám, akkor micsoda?
Erre sincs válasza a "modern" fizikának, csak a ködösítés megy ezerrel.
"Az elektronnak nincs pillanatnyi tartózkodási helye, vagyis soha nincs sehol."
mondtad ki, hogy baromság.
A saját hülyeségeidért pedig csak magadat okolhatod.
Egy kocsmában nagyobb sikered lenne velük.
Valójában az elektronok mindig és mindenhol vannak. Mégpedig a kvantumfizika állapotfüggvénye által megadott, jól kiszámítható valószínűséggel. Egy atomban kötött elektronokra ez az érték nagyon kicsi a magtól távoli helyekre, a közeliekre nagyobb, de sehol se 1. (Vagyis nincs "pillanatnyi tartózkodási helyük"). A közeli helyeken pedig a kvantumszámoknak megfelelően elég cifrán változik az állapotfüggvény értéke.
Persze azon csak röhögnének, ha egy szenilis vén trotli marhaságokat gagyarászna nekik, a nem forgó Holdról, a robbanó semmiről, meg a lófütyi téridőről. De hát hogyan is beszélhetnél te értelmesebb dolgokról, mikor az efféle kocsmai okoskodásnál magad se tudsz többet.
Legfeljebb hazudni.
A ködkamrákban fénysebességnél gyorsabb elektronokról, a fénykvantumok méteres hosszáról, a villamos mezővel működő részecskegyorsítókról, meg a relativitáselméletet megtagadó mosdatlan Einsteinről.
A diákok nem értik mi az a feketelyuk, a féregjárat, a sötét anyag, a sötét energia. Nem értik, hogy a semmi hogyan robban fel az ősrobbanáskor, hogyan tágult hirtelen óriásira, ha fénysebességnél nincs nagyobb sebesség. Nem értik, hová tágul az univerzum, ha az a világmindenséget jelenti. Nem értik mi a lófütyi az a téridő, és hogyan görbül el. Stb, stb, stb....
Nem értik ezeket a baromságokat, mert ezek értelmetlen dolgok.
Ezeken vihorásznak nagyokat, ahelyett, hogy megtanulnák a fizika történetét, megismernék azokat a koponyákat, akik előrevitték a tudományt.
Elég avítt elképzelés egy százötven éves életrajz gyűjteményből fizikát tanítani.
De hát azzal eddig is tisztában voltunk, hogy magáról a fizikáról te úgyse tudnál semmit se mondani, csak összevissza intrikálgatnál a fizikusokról. Ezen az öreguras módin alighanem jót vihorásznának a diákok.
Ha Czógler Alajos ma élne, egészen biztosan meglátná a párhuzamot, az sötét középkor és a mostani "sötét újkor" között. A jelenlegi értelmetlen kor sötétséghez szoktatott emberei a nyomába sem érnek.
Kiváló koponya volt a saját korában. Nagy kár, hogy fiatalon halt meg.
Egyébként Heller Ágost "A fizika története" c. szintén kétkötetes könyve csak pár évvel később jelent meg, s az sokkal inkább szól magáról a fizikáról, mint Czógler. Aki ehelyett inkább az élettörténeti legendákat ömleszti magasztosan retorikus előadásban.
Nevetséges felfuvalkodottságodban már úgy képzeled, mintha rólad szólnának azok a dicshimnuszok amelyekkel Czógler Alajos áradozott Roger Bacon-ról "A fizika története életrajzokban" c. könyvében.
Erről egy idézet jut az eszembe. Kitalálod-e, hogy ki írta, és kiről?
"...az értelmetlen kor nem volt képes arra, hogy a kiváló férfiú nyomdokaiba lépjen; a fáklya, melyet B**** meggyújtott, sokkal erősebb fényt árasztott, semhogy a sötétséghez szokott szem azt elviselhette volna."
Ti is sötétségben éltek, és képtelenek lennétek elviselni a világosságot.
Ezért az én könyveim már a következő generációknak szólnak.
Úgy látszik, nálam össze van ömlesztve többféle kozmológiai kirakós darabkái. Kösz hogy segítesz szétválogatni őket. Ha már külön összeáll egy kép, vagy több is, talán közös nevezőre jutok velük. De addig is jól elvagyok ezzel itt a fórumon. ;-)
Te az "anyagtalan téridőről" akartál beszélni. De mit értesz ez alatt? Így válaszoltál:
"Szerintem az a skalártér, amiből még nem csapódott ki az anyag."
Nem "skalártér" az, amit mondani akartál, hanem "skalármező"!
Mert a "tér" fogalmát fenntartjuk a történések geometriai színpada számára.
A "mező" pedig egy, a színpadon megjelenő fizikai jelenség.
A skalármezők nagyon sokfélék lehetnek, és sokféle térbeli eloszlást mutathatnak. Csak a legegyszerűbb fajtájuk az, ami egyetlen konstans számmal, a kozmológiai konstanssal jellemezhető, tehát ez az a skalármező, aminek nincs semmiféle speciális eloszlása, hanem mindenütt egyforma. Willem de Sitter vizsgálatai szerint kiderült, hogy az áltrel szerint teljesen üres téridő nem lehetséges, ha nincs benne semmi más, akkor csak egy ilyen kozmológiai konstans feltételezésével kapunk az elméletből ellentmondásmentes eredményt.
Ebből a kozmológiai konstansként viselkedő skalármezőből viszont sohasem csapódik ki semmiféle anyag. Ez a de Sitter tér még nem is okvetlenül kezd inflációba, lehet, hogy örökre statikus marad.
"Olyan fluktuáció van benne, amiből sugárzás alakul ki."
Ez az üres fotonmező, a kvantummező elmélet egyik alapfogalma (a többi részecskemező mellett). Amiben nincsenek gerjesztések, ám a kvantumelmélet szerint az üres mezőknek is van zérusponti energiájuk, ezek valósulnak meg a vákuumfluktuációkban.
Ahhoz viszont, hogy valódi fotonok, azaz sugárzás gerjesztődjön benne, külső energiára van szükség. Valaminek gerjesztenie kell.
Az modern kozmológia szerint ez a gerjesztés az Univerzumot felfúvó skalármező energiájából származott, az infláció végén.
De mitől kezdődött a felfúvódás? Mint mondtam, úgy általában nem szükségszerű, hogy egy skalármező inflációt okozzon. Hogy ez meginduljon, ahhoz ritka erős skalármezőre van szükség. Ám az a kozmológiai konstans, aminek üres téridőben való szükségszerű megjelenését de Sitter kimutatta, nem jelent ilyen erős skalármezőt. Ehhez egy plusz feltételezésre van szükség, mégpedig arra, hogy az a konstans nem egy egy egyszerű relativitáselméleti konstans, hanem azt egy olyan skalármező valósítja meg, ami alá van vetve a kvantumfizika törvényszerűségeinek is, tehát még ha teljesen gerjesztetlen is, akkor is van egy zérusponti fluktuációja. Ezután már csak várni kell, évmilliárdok quintrillióit, vagy ki tudja mennyit, Hisz a fluktuáció átlagos értéke ugyan kicsi, de (mint minden véletlenszerű folyamatban) előfordulnak benne nagyobb csúcsok is. Nagyon ritkán, nagyon nagy csúcsok. S egy igazi véletlen Gauss folyamatban nincs erre semmiféle felső korlát. Elég sokat várva kapunk valahol pl. olyan csúcsot is, ami egy kb. 10 Planck átmérőjű térrészen belül mindenhol eléri a kb. 10 Planck energiát. A számolások szerint egy ilyen térrész inflációjának következményei 13.8 milliárd évvel később kb. olyan Univerzumhoz vezetnek, amiben élünk.
