Szóval az 1780. évi becsült 20-25 ezres - sőt egyes szakemberek szerint akár 30 ezres - népességről az indián háborúk végére, 1890-re másfél ezer, az azért minden tekintetben nagyon durva népességcsökkenés...:-(
Maguk a komancsok sem maradtak túl sokan, a járványok, a háborúk és a rezervátumi élet kilátástalansága megtizedelte őket, a 19. sz. legvégére mintegy másfél ezren maradtak mindössze.
Azóza némileg ismét megnőtt a létszámuk, de a mai komancsok túlnyomó része már indián - fehér vagy indián - hispán félvér.
2021. évi adat szerint kb. 17 ezer igazolt tagja van a törzsnek, de ebből csak keveseb mint 7 ezer él az egykori rezervátum területén, az oklahomai Sill-erőd mellett, Lawton városkában és a környékén, a maradék 10 ezer az szanaszét van szóródva az USA-ban, sokan közülük Kaliforniában élnek.
Ha már nyelvészet és komancsok, akkor pedig talán kevesek előtt ismert, hogy a déli síkságokon kóborló nomád komancsok a Közép-Mexikóban birodalmat építő aztékok távoli nyelvrokonai voltak.
Ez az ún. juto-azték vagy más néve juto-nahua nyelvcsalád.
Az aztékok nyelve ennek a legdélibb ágához, a nahuához tartozik, míg a komancsoké a legészakibb ágba, az ún. numikba, azon belül is a középső numikba.
A komancs nyelv a sosóni nyelv keleti dialektusából vált ki a 18. sz. első felében, korabeli adatok szerint még a 19. sz. elején is inkább csak nyelvjárási szintű volt a különbség a komancs és a keleti sosóni között, de a 19. sz. végére, 20. sz. elejére a hangtani különbségek elmélyültek.
Sajnos a komancs nyelv is a kihalás szélén áll, 2013. júliusi adat szerint mindössze 25-30, főként igen idős személy beszéli folyékonyan a nyelvet....:-(
Lehetne még a komancsok történetét recézgetni itt még oldalakon keresztül, mert egyrészt tényleg érdekes és tanulságos történelmük van, másrészt a neten adat is van róluk bőven.
Számomra az a legérdekesebb, hogy 1780 körül már vagy 20-25 ezren voltak és domináltak a déli skíságokon.
Ha egy kicsit szervezettebbek és szerencsésebbek, nem tarolják le őket többször is hatalmas járványok, meg ha nem akaszkodnak össze a texasiakkal és a jenkikkel, talán egy síksági nomád indián állam csírája is kialakulhatott volna náluk a 19. sz. első felére, közepére, beszervezve a többi déli síksági népet is, kajovákat, kajova-apacsokat, déli sájeneket, déli arapáhókat, esetleg még a wichitákat és másokat is.
Csakhogy túl sok itt a ha, amelynek a történelmben nincs értelme...
Hát a komancsok meglehetősen messze álltak attól a romantikus síksági indián képtől, amit a romantikus indiánregények ültettek el bennünk. Bár a komancsok még Karl Maynál is általában a gazemberek oldalán állnak...
A komancsok észak-mexikói portyázásairól van egy wikipedia-szócikk is, az alapján ezek a portyák az 1820-as években kezdődtek, az 1830-as, 1840-es években tetőztek, 1850 után folyamatosan csökkentek, az 1860-as években már alig fordultak elő, a legutolsóra pedig 1870-ben került sor.
Nuevo León, Coahuila, Chihuahua és Durango mexikói államok voltak a leginkább kitéve ezeknek a portyáknak, de érintettek voltak San Luis Potosí, Zacatecas, Aguas Calientes meg még jónéhány állam, egy esetben pedig egészen a Csendes-óceán partvidékén fekvő Jalisco tagállamig elért az egyik ilyen portya.
Nagyon szomorú mérlege ezeknek a portyáknak - bár pontos statisztikai adatok nincsenek - több ezer (a 10 ezret talán el nem érő) mexikói áldozat (halottak + fogolyként elhurcoltak), több százezer elhajtott ló és szarvasmarha, több ezer tönkrement, földönfutóvá lett észak-mexikói család, főleg gazdálkodók, állatenyésztők. Két évtizednyi zűrzavar, gazadasági pangás és részleges elnéptelenedés Észak-Mexikóban.
A másik oldalon a komancsok is vesztettek ezeken a portyákon vagy 800 - 1.000 harcost, túlnyomórészt fiatal, életerős férfit, ami aztán kedvezőtlenül hatott vissza a demográfiájukra.
Nemcsak rabolni mentek, hanem gyilkolni is a leírások szerint, keresték a harcot, a fiatal harcosokat állítólag így szoktatták hozzá a vérhez, az öldökléshez.
Szóval mondjuk, akik komancsok elestek ezeken az észak-mexikói portyákon, én a magam részéről egyáltalán nem sajnálom, minek mentek oda.
Meg a másik az, hogy általános történelmi tapasztalat, hogyha egy egy nép nagyon részokik arra, hogy a szomszédos népek kifosztásából, kirablásából, gyilkolászásából él, ott előbb-utóbb a szomszédok összefognak ellene vagy feltűnik egy erősebb szomszéd (mint mondjuk jelen esetben az egyesült jenkiföld), osztán jól orrbak...rják a portyázót, rosszabb esetben szinte a Föld színéről is leradírozzák.
Lényegében ez történt a komancsokkal is, az 1850-es évek végétől már erősen visszavonulóban voltak az emerikai csapatok és a Texas Rangers elől, egyre-másra szenvedve el a súlyosabbnál súlyosabb vereségeket, míg aztán 1876-ban az utolsó szabad komancs csoport is letette a fegyvert.
Na jó, annyi, hogy néhány kisebb csoport átszökött a Río Grandén át a mexikói Coahulia tartományba, ahol ősi ellenségeik, a Lipan apacsok maradékai fogadták be őket, de 1879-1880-ra a mexikói hadsereg "pacifikálta" ezeket a kisebb csoportokat is, ezzel vége lett gyakorlatilag az utolsó szabad lipan apacs és komancs csoportoknak is.
Régi spanyol forrásokban feltűnik egy Querecho (kerécso) nevű apacs csoport is, ők kábé a mai Oklahoma nyugati és Texas nyugati - északnyugati részein éltek.
Sokan azonban azt mondják, hogy ez nem egy önálló csoport volt, hanem azonosak a Lipan apacsokkal, azoknak az egyik alternatív elnevezése.
Azzal egyetértek, hogy a népeknek joguk van saját nevüket használni a mások által adott nevek helyett, csak nekünk bonyolítja a dolgot, ugyanez érvényes az eltérő fonetikus átírásokra is. És ami a francia vagy spanyol eredetű neveket illeti, ott még az átírás is egyértelműbb, hiszen megvannak a szabályok a szavak kiejtését illetően, amíg az angolnál egy általunk ismeretlen szó esetén csupán sejthető a kiejtés. És mint tudjuk, megvannak a különbségek, a brit, amerikai és ausztrál angol nyelvek között is.
Persze ez nem csökkenti az említett könyv értékét sem a fordítók munkáját, hiszen az említett zavarok eredete nem innen származik. Reméljük a jövőben további hasonló könyveket is megjelentetnek magyarul és továbbra is lesznek a téma iránt érdeklődök a fiatalabb generációk tagjainak sorában is.
"Tovább bonyolítja a dolgot, hogy manapság az interneten egyre inkább számos őslakos közösség az eredeti nevét használja, és nemcsak az inuitok (eszkimó) hanem például az innu (régen mantenyé és neszkepi) és akadnának még rá további példák is."
Teljesen rendben van, ha egy közösség a saját nevével nevezi meg magát. Persze számunkra bonyolítja a dolgot, utána kell nézni a dolgoknak a neten stb.
Hogy csak a közsmert apacs és komancs portyázóinknál maradjunk, egyiknek sem az önelnevezése az apacs és a komancs, ezek az elnevezések másik őslakos népek nyelvéből származnak.
Például a komancs önelnevezés a net szerint fontetikusan átírva magyarra kb. "numunu" vagy "nemene', az apacs meg hol dinének, indének vagy valami hasonló szóalaknak van írva, hozzátéve, hogy egységes apacs nyelv nem létezett, az apacs nyelvek - amelybe a navahó is beletartozik - közé kb. 4 vagy 5 rokon, de egymástól önálló nyelv tartozik.
A Padouca vagy Paduka egy erősen vitatott név, hogy eredetileg kikre is vonatkozott.
Francia felfedezők és gyarmatosítók forrásaiban tűnik fel ez a népnév a 18. sz. első felében a forrásokban, a szó eredete is vitatott, valószínűleg valamelyik sziú nyelvből származik.
A déli síkságok egyik nagy és erős nomád lovas bölényvadász népére használhatták.
A történészek sem egységesek abban, hogy kikre.
Egyesek szerint a Lipan apacsokra, akik a komancsok előtt éltek a texasi és oklahomai prériken, mások szerint pedig a komancsokra.
Elég nagy a káosz ezen a téren, az biztos. A fonetikus átírást én a magam részéről nem nagyon tudom támogatni, kivéve azt a kábé egy tucat népnevet, amelyek az indiánregényeknek és indiánfilmeknek köszönhetően már meghonosodtak a magyar nyelvben: kb. ide tartozik az irokéz, a sziú, az apacs, a navahó, a komancs, a kajova meg még egynéhány. Továbbá a tükörfordításból eredő varjú és feketeláb is elég közismertek a magyar nyelveb, szintén a regényeknek és filmeknek köszönhetően.
Az összes többi esetében a magam részéről a hivatalos angol nyelvű nevüket, Mexikó esetében (ternészetföldrajzilag ugyebár Észak-Amerikához sorolják, bár vannak, akik ezt vitatják) pedig a hivatalos spanyol nevüket használnám magyar nyelvű szövegekben is.
Ma kaptam meg Michael Bad Hand "A síksági indiánok kultúrája" című könyvet. Természetesen tetszik, bár még csak az előszót meg a bevezetést olvastam el eddig. Előzőleg láttam egy videót a könyvbemutatóról és ott említették, hogy a törzsnevekre az eredeti angol elnevezéseket használják benne. De úgy látom, hogy a szövegben végül a törzsnevek magyarul szerepelnek és a könyv végén van egy táblázat, ami megadja az angol és az annak megfelelő magyar elnevezéseket. Ezt a listát átmásolom ide:
Pár dolog eszembe jutott erről. Azt már a könyv elején említi a szerző, hogy nem törekszik teljességre, hogy nem sorolja fel az összes síksági nemzetet, és mint látjuk, a listán vannak nem a síkságon élő népek is. Bizonyára ezek szerepelnek a könyv szövegében. Érdekes módon akad pár olyan név, amiről eddig soha nem hallottam. Másrészt a fordítások is érdekesek. Ha jól tudom, jeleneg az a divat, hogy a népneveket lehetőleg fonetiuksan kell átírni magyarra, kivéve talán ha már némelyik ilyen kifejezés rég meghonosodott a magyar nyelvben. De mikor alkalmazunk fonetikus átírást, és mikor fordítsuk le a név jelentését. Ha a crow-ból varjú lehet, a fox miért nem róka, vagy a sans arc miért nem íj nélküliek és így tovább? Más esetekben pedig több különböző fonetikus átírás is szerepel ugyanarra a népre. A komancsok is néhol kamencsik, a csipevák csipuák, a sájenek néha csejenek, stb. Van-e ezzel kapcsolatban alkalmazható általános szabály? Én úgy látom, hogy nem. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy manapság az interneten egyre inkább számos őslakos közösség az eredeti nevét használja, és nemcsak az inuitok (eszkimó) hanem például az innu (régen mantenyé és neszkepi) és akadnának még rá további példák is.
A Zászló-hágónál (Bandera Passnál) 1841-ben vívott csata volt bizonyos értelemben a fordulópont. Itt a komancs portyázók kemény leckét kaptak az első ízben forgópisztolyokkal felszerelt texasi lovascsendőröktől.
Egyszer a kugli fordító nekem texasi csőszöknek fordította a texasi lovascsendőröket...:-)
Délkeleten a texasi dombvidékig, a Hill Countryig portyáztak, a Kovakövek folyójáig meg a Medina folyóig, sőt a régi spanyol tartományi székhely, San Antonio de Béxar külterületéig.
Nem állítom azt, hogy a portyázó komancs csoportok tagjai mind véreskezű, pszichopata gyilkosok voltak, de a fennmaradt történelmi források tanúsága szerint a komancsok igen sok ember haláláért voltak felelősek, ha csak kb. az 1770 - 1880 közötti bő egy évszázadot nézzük is.
Áldozataik között a legtöbb spanyol és mexikói volt, de sok amerikai is, valamint a szomszédos indián törzsek sok tagja is van az áldozataik között.
Úgy olvastam, hogy főleg kisebb létszámú, 30-40, ritkábban 50-100 harcost számláló csoportokban jártak portyázni. Kiváló, kitartó könnyűlovasok és félelmetes hírű, hírhedt és rettegett portyázók voltak. Nemcsak a mai Texas, Oklahoma és Új-Mexikó területén portyázgattak, hanem egyes csoportjaik rendszeresen átjártak a mai Mexikó északi részére is.
Villámgyors könnyűlovas csoportokban rúgtattak át a Río Grande (más néven a Río Bravo) zavaros, zöldes vizén és kíméletlenül lecsaptak Coahuila és Chihuahua szövetségi államok, ritkábban Nuevo León északi részeinek haciendáira, estanciára és rancheríáira.
A portyák fő célpontja nem az emberek legyilkolása, hanem a gazdaságok ló- és marhaállományának elrablása volt, de raboltak gyerekeket is, akiket vagy eladtak rabszolgának vagy beolvasztottak a törzsükbe. De ha úgy esett, akkor gyilkoltak is, főleg magányos vagy kisebb csoportokat, mert a nagyobb fegyveres csoportokkal szemben inkább óvatosak voltak.
A nagyobb haciendák központjait nem tudták megtámadni, mert azok Észak-Mexikóban és Texas spanyol részein is gyakorlatilag úgy épültek meg, mint aféle kisebb várak vagy erődök, magas falakkal, őrtornyokkal körbevéve.
OFF:
Észak-Mexikóban játszódó westernfilmekben néha lehet is ilyen épületeket látni, meg állítólag jónéhány fenn is maradt ezek közül, ma többnyire turisztikai célúak, de vannak, amelyeket még mindig állatenyésztő birtokos családok, ún. hacendadok laknak.
ON:
A komancsok ezeknek az erődített haciendáknak az elfoglalására teljesen képtelenek voltak, mivel erődített falak ostromához sem eszközeik, sem tudásuk nem volt.
Ettől függetlenül ezeknek a haciendáknak a külterületét is fel tudták dúlni, az állatállományt elhajtották, a marhapásztorokat legyilkolták, a kisebb külterületi rancheríákat, ranchókat felgyújtották.
Szóval jelentős emberveszteségeket és iszonyatosan nagy gazdasági károkat okoztak Észak-Mexikó és az akkor még a spanyol birodalomhoz, majd Mexikóhoz tartozó Texas gazdasági életében, erről ma már komoly történelmi munkák és tudományos becslések vannak.
Az apacsokról kb. majdnem ugyanezek mondhatóak el, bár ők nyugatabbra portyáztak, néhe egészen Sonora szövetségi állam északi részein is, másrészt bár a mai közvélemény az apacsokat tartja veszedelmesebbnek az apacsokról szóló számos film és regény nyomán, a történészek nagy része úgy tartja, hogy a komancsok veszedelmesebbek voltak és nagyobb gazdasági károkat okoztak.
Tudtommal a síksági indiánoknál a harci vállalkozások megtervezése, a harci csapatok összeállítása és a portyában, harci vállalkozásban való részvétel meglehetősen demokratikus és önkéntes folyamat volt, aki nem akart menni, az nem vett benne részt, persze pszicikailag azért lehetett nyomás, hogy aki nem ment, azt gyávának tartották.
De hátha Wanbli testvérünk többet tud ezekről a dolgokról.
Minden nem zárja ki az adott nyelvcsaládok egy makro családba besorolását és tovább lépve ezen lexikális egyezések összekapcsolhatóak a magyar nyelv által használt ōsi szavakkal és ragozási elemekkel. A makro család elvetését a kételkedōk az adott családok földrajzilag távoli elhelyezkedése miatt támadják (Campbell).
Tegyük fel, hogy Véres Toll, egy nárcisztikus pszichopata, aki a törzsfőnökségig vitte (örökölte? megküzdött érte?), úgy dönt, hogy Édenmajort meg kell támadni, mert kell minden, ami ott van, a puskaportól a lópokrócon át a skalpokig.
Volt lehetősége a törzs értelmesebb, humánusabb tagjainak felülbírálni ezt a döntést?
Döbbenetesen semmit nem tudok róla, hogyan épült fel - működött egy törzs...
A 18. sz. második felében az új-mexikói és texasi spanyol gyarmatosok a kocsotékák után kucsanekáknak vagy kocsanekáknak hívták az összes komancsot.
Ők két részre osztották a komancsokat:
- keleti kucsanekák voltak azok, akik Középső-Tejas nedvesebb területein éltek, a Mexikói-öbölbe ömlő közép-texasi folyamok mentén
- nyugati kucsanekák voltak, azok akik Tejas nyugati részének, ill. a mai Oklahoma és Kansas államok nyugati részének szárazabb, félszáraz sztyepp jellegű prérijein éltek.
A kocsotékák, azaz a "bölényevők" voltak az őskomancsok, azaz a proto-komancsok.
Ez volt az első komancs csoport, amely kivált a keleti sosónik közül.
Erre valahol a Nagy Lapos Folyó, azaz a Platte River felső folyásának vidékén került sor, kábé abban az időben, amikor nálunk Rákóczi kurucai vívták a szabadságharcot a labancok ellen.
Még az 1730-as években is csak viszonylag kevés lovuk volt, mivel egy francia feljegyzés szerint a teherhordásra főleg nagytestű kutyákat használtak.
Csak 1755 körül jelentek meg az Arkansas folyótól délre, ahol aztán villámgyorsan elszaporodtak, a lóállománuk is a sokszorosára nőtt.
Az 1770-es, 1780-as években mint notórius lótolvajok és fosztogató portyázók jelentek meg Spanyol-Új-Mexikó és Spanyol-Texas határvidékein.
A leghíresebb penutik a sahaptinok voltak, azon belül is a nipimuk, akik 1877. őszén három kékkabátos lovashadoszloppal a hátukban megpróbáltak az Idaho területről Kanadába átszökni az üldöztetések elől Heinmoot - Tuyalakekt, azaz Hegyorom Felé Gomolygó Hóvihar főnök vezetésével.
Csak néhány mérfölddel a nemzetközi határ előtt tudta őket megállítani a jenki hadsereg északnyugati hadseregcsoportja.
Közismertebb nevükön a népörszik, a főnökük másik neve pedig József főnök (Chief Joseph) volt.
De hát a penuti nyelvek (Penutian languages) az maga is egy ernyőfogalom, 10-12 különböző, egymással csak távoli rokonságban álló nyelvcsaládot foglal magába, amelyek Észak-Amerika csendes-óceáni partvidékén szétszórva, mozaikosan helyezkednek (helyezkedtek) el.
Netes források szerint a penuti makrocsalád egyes nyelvcsaládjai között akkora vagy még nagyobb különbségek vannak, mint pl. a germán és az indoiráni vagy pl. a kelta és az örmény között az indoeurópai családon belül.