:)) olyan feltétellel bele is vágnék:) Legfeljebb még a birset megoldom ezzel a homokkal gazdagon töltött hűtővel, aztán hátha előbb utóbb jön valaki tapasztalata. Üdv
épp ellenkezőleg a gyógyhatása akkor jön meg igazán,ha kiforrás után hőhatásnak teszed ki,(kétszer)a hősokkot csökkented hűtéssel,a kapott cseppekből tetszőleges mennyiséget kell fogyasztani reggel,esetleg este is.
Az átfolyós hűtő fogyaszt a legkevesebbet, ha jól vann megkonstruálva, jól takarítható, kis helyen tárolható, annyiban kell félned tőle, hogy jó konstrukciót nem nagyon kapsz boltban.
A hűtő, amit mutattál, alkalmas arra, amire használni akarod, vedd meg neten, időzítsd úgy, hogy akkor érkezzen meg, amikor főznöd kell, vigyázz rá, ne legyen rajta karc, próbáld ki, 2heted lesz rá visszaküldeni, ha nem válik be, szépen letörölgeted és vissza a feladónak, majd jól megírod ide a tapasztalatodat. :)
Nem tudom belőled ( belőletek) kikényszeríteni, hogy akár meg is vásárolhatom ezt a rozsdamentes tányéros hűtőt mert (a térfogatától, és a hőátadásától eltekintve ) jól fog működni :))))) Viszonylag ritkán és főzök, és így ehhez képest sok idő, és energia megy el a réz hűtőspirál tisztítására. Ezért gondoltam rá, hogy mivel a hűtőm alja totálisan elkorrodált ez a rozsdamentes tányéros hűtő lesz a számomra megfelelő. ( valamiért az átfolyós hűtőktől idegenkedem) Köszönöm a türelmet:)) Üdv
Szilváról nem tudok nyilatkozni de a szőlő az idén az aszály miatt kevesebb asszimilálható nitrogént tartalmaz ezért az erjedés elején nagyobb mennyiségű tápsót kíván(t).
Valamennyi alkohol már képződött tehát valami alkohol toleráns fajélesztő kellene... (Uvaferm PM kapható kis kiszerelésben)
A kínai műszer, ha neked is olyan van, nem túl jó konstrukció kalibrálás szempontból, a kis csavar egy lemezt tologat és bizonytalan tud lenne a kapcsolatuk, ha elmozdul, akkor nagyon fals értéket mutat, régebben szétszedtem, de arra nem emlékszem hogy néz ki, csak arra, hogy szívtam vele.
Sajna az idén én is küszködtem a problémás erjedéssel, pedig cefrézés a nagykönyv szerint volt. Többen permetszer maradványra tippeltek, nem tudom hogy igaz lehet e. Elég sokat permeteznek felszívódó szerekkel. Én személy szerint nem tudtam újraindítani , pedig próbálkoztam már mindennel. Egy ismerősöm szintén így járt . Csak vakargattuk a fejünket.
Mármint ha nem ilyenem lenne :) ? Igen, főzőt cseréltem, de a hűtőhöz ragaszkodok - pedig már egylépcsős a főzőm, felesleges is rá ekkora véghűtő ;) ..
Ha van cukor, van élesztő, van egyéb tápanyaga az élesztőnek, nem hűlt le nagyon az anyag, akkor erjednie kell, ha nincs benne valamilyen egyéb anyag, ami gátolja.
Tápsó+élesztő+meleg, ezeket tudod tenni az ügy érdekében.
Nekem Koszó féle tányéros hűtőm van már közel két éve - tök jól működik, szeretem. Csak a réz tányérok nem túl tartósak. A mostani főzési szezon előtt szétszedtem teljes tisztításra, de már csak drótkorong vitte le az oxidot - olyan vastagon állt.
Én úgy tudom, h refraktométerrel pontos értéket csak erjedés előtt mutat. Amint alkohol van benne, már csak utólagos korrekciókkal használható. (Refractometer calculator)
Az a 180literes össztérfogat nem túl szerencsés. Nálam a Destillatori 300 literes hűtője 14 Celsius fokos kútvízzel feltöltve kibír 2 cefrefőzést úgy, hogy a tartály 3/4 részig felmelegszik, és csak az alsó 1/4 a hideg. Ha a külső hőmérséklet is 20 fok alatti.
Egy átfolyós hűtővel is megoldható a dolog. Kell hozzá 1-2 220 literes hordó, amit teletöltesz hideg vízzel, és egy közepes teljesítményű akvárium szivattyúval nyomod a hűtőre a hideg vizet. És egy másik üres hordóban fogod fel a meleg vizet.
Remélem, hogy előbb utóbb ír valaki valami okosságot a tányéros hűtőről. Addig nem merem megvenni. Sajnos a műanyaghordós hűtő se ingyen lenne, és még a meleg hűtővíz se lesz jó hatással a hordóra. Ez a rozsdamentes pedig egy hosszútávú megoldás lenne. Ráadásul sokkal könnyebb lenne tisztán tartani.