Ide azokat a fórumtársakat várom akik szívesen megosztják gyűjteményeiket és újabb szerzeményeiket. Akik eladni vagy vásárolni szeretnének azoknak szívesen ajánlom a kifejezetten erre való /matchbox-ok, modellek - adok-veszek/ és a /Makett és Modell BOLHAPIAC/ topikokat.
Egy ilyen példányra kb azóta várok mióta.....mióta látom amerikai filmekben. Egyszerűen imádom. Noha az izom és sportkocsik hidegen hagynak, de a pickupokat, terepjárókat, szedánokat és családi kombikat, mindig is kedveltem az amerikai irányvonalon is. Volt is egy időszak amikor abban a téves képzeletben voltam, hogy minden autó a világon amerikai :D Mint azt már előzőleg is említettem, figyelemmel követem a különféle - tudomásomban lévő - autós sorozatok megjelenéseit is, és mikor láttam hogy ez lesz, na mondom egy ilyen mindenképpen kell. Ha meglátok egy járgányt szinte képes vagyok azonnal szerelembe esni :D Ezt a kocsit filmes autóként sok filmben tudnám említeni - mármint sok amerikai filmben találkozhatunk vele ahol nem kimondottan mint főszereplő van jelen - de ha mégis olyat kéne mondanom, akkor talán a Dante Pokla című filmet hoznám fel amiben a 007-esne......izé Pierce Brosnannak ilyen autója van - persze magasított felfüggesztéses változatban, légbeszívóval, meg ködlámpás vadráccsal és a tetején lévő külön lámpákkal felszerelve - amivel próbálja megmenteni Linda Hamiltont, de kivételesen nem a Terminator elől :D
De lássuk a kicsikét:
Elől szép, dupla berakásos lámpák, arany Chevy embléma, ütközőbakos króm lökös, természetesen a modell nevével. Oldalt irányjelző - vagy ahogy amerikai kocsiknál szokott lenni lehet hogy helyzetjelző - festés, az orron kis króm embléma, króm visszapillantók. Nagy beömlős felniket kapott, rájuk a megfelelő méretű terep gumikkal.
Hátul szép piros lámpák, ezüst keretben, picike kis fehér rész meghagyással. Szép az ajtókon lévő zsanér is, az ezüst-fekete csíkozás is ami végigfut, fent is, megkapta a Chevrolet feliratot, jobb oldalra a Suburban típusjelzést egy pici Chevy embléma társaságában, és kilincs és zárpötty festést is kapott.
Persze gondoltam mellé is rakom a másik nagy amerikai klasszikust, a pickup változatát :D
A modell beszerzésében való közreműködésért köszönet Gábor Csaba Németh-nek.
Természetesen nem csak az argentin sorozatos megjelenéseket követem nyomon, hanem más kiadványokat is - pl mexikói - és sikerült is összeállítanom egy listát, amiből most érkezett pár finom darab Gábor Csaba Németh modelles kollega segítségével, kinek ezúton is köszönet a közreműködésért. Lássuk is miket szereztem:
5/1 - Altaya Vw Passat B5:
Nálunk is elindult anno a Vw sorozat, de sajnos nem élt sokáig. Meg is köszöntem anno a DeAgostininek, hogy végre a KGST vonal után érkezett egy újdonság, viszont hamar leállt. Mint később kiderült természetesen csak teszt sorozat volt, de azóta elindult normálisan is, többnyire a német sorozat kiadásait követve, pedig más példányokat is bele lehetne rakni, pl ebből a mexikóiból is. Ugyanis a marketingre nem tudom hogy gyúrnak rá, vagy ki dönt mely kiadványban mik jelennek meg, ugyanis ez a Passat érdekes mód a német sorozatban nem jelent meg, ez pedig elég CIKI! már csak azért is, mert olyan ikonikus példányokat hagytak ki a sorozatból mind pl a II-es Golf, vagy a III-as Golf, Passat kombi és még lehetne sorolni. A II-es Golf ugyan megjelent a német sorozatban, de a G60 rally változatban ami egyáltalán nem volt ismert, vagy elterjedt, valamint a Country változat ami pl jó húzás volt, de sima alap típusként kimaradt. De ugyanígy a Golf III-as is, ami cabrioban és kombiban is megjelent a német sorozatban, ellenben a mexikói-brazil kiadványban háromszor is szerepelt....a németben meg egyszer sem. CIKI! Így hát - mivel nem csak a Vw modellautós sorozatot követem nyomon hanem másokat is - szóba került a mexikói sorozat Gábor Csaba Németh kollega úrral ki maga is egy szép Jetta tulajdonosa - és mivel már korábban is vettem tőle 1-2 példányt - igaz azt a német sorozatból - említette hogy küldjek egy listát, képekkel, és ha tud akkor szívesen segít. Meg is köszöntem a lehetőséget és éltem az ajánlattal. Így hát sikerült pár példányt beszerezni - nem csak Vw-t - a mexikóban futó sorozatokból is. Említette hogy nem lesz könnyű dolgunk, mivel mexikói sorozatos példányokat nem könnyű szerezni, meg ugye a másik hogy vám. Így hát összeállítottam egy listát, mikor már tudtam kb milyen értékekben kalkuláljak, igaz volt pár amit inkább lehúztam a listából hogy annyit nem ér meg, de ez a kicsike (is) maradt a bennmaradó listás gépek között.
Noha ilyen Passat példányt nem lehetetlen találni, ugyanis a Schuco kihozta, és mondjuk az előnyére válik a gyártónak, hogy a későbbi faceliftes változatát is megjátszotta, mégis ha az ember ránéz - legalábbis nálam - valahogy nem az igazi. Valahogy vékonykás a hűtőmaszk, a lámpák noha szépek, de hátul a sima piroson csak egy fehér pötty van ami a tolatólámpát szimbolizálja, és ennyi. Jó persze azt alá kell írjam hogy az nem mai kiadás és nem is áll szándékomban fikázni a Schuco-t, de ezt valahogy Gábor kollega is említette hogy az valahogy nem az igazi. De ez a mostani valahogy jobban tetszik.
Elől szép lámpákat kapott, alatta krómos égőhelyes kialakítással, ha kicsit ránagyítunk még az is látható hogy rovátkás az üveg. Az irányjelző noha nincs sárgával kipingálva, ezt ha gondoljuk feldobhatjuk hogy megcsináljuk rajta, noha így is reális, mivel volt egyaránt sárga búrás és ilyen átlátszó verzióval is, szóval a Schuco változaté és ez is mondhatni reális ilyen szempontból nézve. Középen bordázott szép, Vw emblémás hűtőmaszk, jók a tükrök is, bár a vezetőoldali a nem tökéletes berakás miatt kissé fentebb néz, és ha nem is rendszámot de kapott egy a sorozatot említő kis plakett rendszámot. A felnik is jók, természetesen rajtuk a Vw emblémával, irányjelző festés is került oldalra.
Hátul szép piros lámpákat kapott a tolató rész meghagyásával, de ha jobban megnézzük még az irányjelzőt is láthatjuk a tolató rész felett, igaz enyhén, de van. Fentre került egy antenna, szép a Vw logo is, megkapta a Passat feliratot is a bal oldalra. Persze a mexikói-brazil irányvonalú sorozat se tökéletes, mert ha ott már megjelent ez a példány, akkor a kombi is jöhetett volna, sőt a későbbi faceliftes példányokból is, melyekből épp a minap kaptam szét egyet. De ez van.
A modell beszerzésében való közreműködésért köszönet Gábor Csaba Németh-nek.
Csak sikerült megszerezni. Érdekes módon ebből először pont hogy a sportosabb kiadású példány lett meg. Mostanság már azt is egész jó áron be lehet szerezni, szinte negyed áron, mint amennyiért eleinte a friss újdonságok fel szoktak kerülni. Viszont a sima normál változat valahogy eddig nem akart összejönni. Persze ezeket is láttam eladóknál, de egyrészt csak Argentin illetőknél, másrészt szintén csak 11-13e Ft körüli árakban. Igaz persze volt időnként egy-két olyan eladó is akinél 8-9000Ft-os áron ki lehetett fogni, de nem mentem bele a dologba. Noha persze ahogy szoktam körülnéztem még milyen termékei vannak az illetőnek, de nem nagyon voltak más olyan cuccok amik érdekeltek volna. A másik ami miatt nem mentem bele a dologba az az, hogy ugye Argentina, vagyis EU-n kívüli. Ha meg is vettem volna 8-9000Ft-os áron a modellt, arra még jött volna a szállítás és gyaníthatóan vám is, így máris minimum egy 20-asba lett volna a kicsike, annyit viszont nekem nem ért volna meg hogy meglegyen, noha korábban nem egy Argentin sorozatos példányért igen szép összeget csengettem ki és egyáltalán nem is bánom. Végül is egy német oldalon sikerült kiszúrni egy licites példányt remek áron, és meg is lepődtem hogy nem volt rá más ajánlat, így igazán jó áron fogtuk ki a járgányt. Emberem említette is hogy megérkezett a kicsike és vasárnap délelőtt - mivel mondta hogy amúgy is jön Vilihez - bedobja nekem a példányt, de mondtam neki hogy mivel Én is aznap megyek el a mexikói pakkomért, így nem muszáj, hazafelé beugorhatok érte. Persze Fiat Duna példányt találhatunk, de meg kell néznünk melyik kiadás, mivel van szürkéskék változatban is, szintén bliszteres, talán az Norev, de annál sima piros lámpák vannak hátul. Az is van hogy ilyen árakban mozog, de az bénácskább szerintem, mivel a hátsó lámpák sokkal alacsonyabbak és szélesebbek mint kellene, szóval ha akarunk beszerezni, akkor a kék-fehér csíkos napocskás hátterű bliszteres változatban kell gondolkozzunk. Mint ahogy előzőleg már említettem, eleinte a sportos változata lett meg és meg is lepődtem, mivel általában először a sima verzió jön ki, majd később hozzák ki a sportosabb változatát - van hogy igaziban és modellben is ilyen sorrendben - de a sportos a 80/90 sorozatban jelent meg, míg a normál a sima sorozatban. Ebből eredően ha normál verziót akarunk szerezni nehezebb dió, bár mostanra a sportos és a sima változatot is elég jó áron lehet kifogni most már. Egyébként ez tetszik ebben az argentin sorozatos kiadásban, hogy kihozzák sima változatban és sportosabb variánsban is, ilyesmire már korábban láthattunk példát a Fiat 128-ast, a Renault 12-est, vagy akár a Ford Sierra példányát említve, amiből vagy 5 féle variánsa is megjelent a sorozatban.
De lássuk most a modellt:
Elől szép, rovátkás felületű lámpákat kapott, gondolom alatta krómos égőhelyes berakással, vagy ezüstre pingálva. Nem tudom, mert konkrétan nem szedtem szét a modellt megvizsgálni ezt, de jól néz ki, és gyanítom inkább a krómos berakás van, mert az ezüstös berakást, vagy festett kialakított helyet, általában jobban meg lehet különböztetni, még kikapás nélkül is. Szépen és reálisan ott van a még korábbi ferde 5 átlós Fiat embléma, de persze a lámpa mellett kis kék felirattal is kiírva. A rendszám a már szokásos argentinos, mondjuk ezek engem valahogy egyáltalán nem zavarnak, mert jó hogy vannak, igaz az enyém kissé el van csúszva, de nem tud érdekelni. Arra is figyelnek a sorozatban hogy milyen változat, ugyanis ugye a sportos verziónál már az anyósülés felőli oldalon is volt visszapillantó - vagy mint korábban a Regatta és Regatta SC változatoknál láthattuk - figyelnek erre is hogy úgy hozzák ki az aktuális példányt, hogyha az csak ama időkben vezetőoldali tükrös változat volt, akkor a modell is olyan lesz. Jók a felnik is. Oldalra kapott irányjelző festést és kilincs pingálásokat is.
Hátul szép lámpákat kapott, nem csak hogy rovátkás felülettel, tehát ennek hatására még egy kezdő is könnyen meg tudná csinálni ilyen szépre, hanem rendesen ahogyan kell, piros, piros-fehér résszel, sárga. A lökösre kapott ezüst csíkozást, ami feldobja kissé, csomagtartó pötty, rendszám, bal oldalon a kék Fiat felirat, jobb oldalon a Duna S típusjelzés. Szerintem ez az a szint aminél azt mondanám modellautókat illetően nem lenne szabad alább adni. A Norev újabb kiadásai - pl a Renault-ok, Dacia-k - csalódások számomra, mert nagyobb nevű gyártó, mégis alább adja mint egy ilyen újságos sorozatos kiadvány. Szép kialakítás, figyelve a színváltozatokra, sőt kerekekre is, egyaránt megjelenik a sorozatban általuk "hazai" és európai példány, szedán illetve kombi, figyelnek a részletekre, reálisan megcsinálják a hátsó lámpákat is, nem csak a modell elejére koncentrálnak és kijön a sima változaton kívül esetleg sportosabb változatban is, vagy mondhatni ugyanaz csak más lámpákkal pl a Fiat 128 sima változatban, az IAVA sportos változata, valamint a Super Europa ami mondhatni ugyanaz, csak kicsit későbbi faceliftes változata.
És akkor persze lássuk a sportosabb változatával közösen:
Épp közeledtek az ünnepek, már csak 1-2 nap volt hátra, mikor is Emberemtől jött egy üzenet, kép formájában. Ez a kis Sharan volt az. Meglepődtem hogy rátaláltam neten, ugyanis mikor megszereztem - elvileg - még meg sem jelent. Persze nyomon követem a különféle újság mellékletes sorozatokat különböző fórumokon, valamint facebook-os csoportokban is, de akkor még nem volt biztos a megjelenése. A koronavírus helyzet miatt amúgy is kérdéses volt az újság mellékletes sorozatbéli darabok megjelenése, mivel vagy halasztották, vagy volt hogy kavarodás volt, más érkezett előbb. Mindenesetre ha nem is álltak le a sorozattal - szerencsére - inkább csak felfüggesztették a szállításokat. Így meg is lepődtem mikor rátaláltam. Nézelődök, nézelődök, mondom beírom a keresőbe hogy Sharan és ott volt. Korábban már sikerült megszerezni a Seat féle változatát, már akkor is gondoltam rá hogy az Altaya vajon miért nem hozza ki a Vw változatban is, de most megtette. Köszönet :) Anno még talán Dénes Márk barátom is említette hogy keresi ezt a változatot, mikor nézegettem nála börzén a Ford Galaxy változatot - ami már megvolt tőle korábbról - noha leginkább csak a régebbi változatban lehetett találni a Herpa gyártótól, vagy persze az újabbakat a Minichampstől. Most viszont megjött.
Elől szép égőhelyes lámpákat kapott, jó a vonalvezetéses hűtőmaszk is, rajta a szépen tökéletesen ott virító Vw emblémával. Kapott a lökösre és oldalra fekete díszítőcsíkokat is, alul is kiemelték a lökösben a szellőzős részeket és ködlámpa festést is kapott. A felnik is jók, középen szintén Vw logóval ellátva.
Meg kell mondjam kicsit aggódtam hogy nem-e egy Seat változatot fogok kapni, mert a képen noha látszott hogy a Vw változat van - mind a talapzat feliraton, valamint a felniket illetően is - de mivel az aukció, vagy mondhatni fixáras hirdetés megnevezésében Seat szerepelt, aggódtam kicsit hogy nem-e ezt vettük meg és közben egy Seat változat érkezik. De szerencsére nem.
Persze nem tökéletes, mivel pici hiba látható a harmadik oldalablaknál hogy ott kicsit jobban kivágták a részt az üvegnek ami oldalról ezáltal még feltűnőbb, de ennyi talán belefér.
Hátul szép lámpaüveget kapott, rendesen ahogyan kell és a tolatós résznél kihagyták. Kíváncsi voltam hogy úgy ahogy a Seat változatnál van - tehát hogy ugyanaz lesz-e a formaöntvény vagy másik, erre gondolok - hogy lesz a lámpák közti rész, vagy megcsinálják ahogyan kell, de úgy látszik ez egy másik formaöntvény és rendesen megcsinálták. Kapott Vw Collection rendszámot amivel így nem akar semelyik országbéli példány kicsinyített mása lenni, ugyanakkor jó hogy legalább van ott valami, nem csak üres hely.
Neki is álltam és előkerestem a korábban beszerzett Seat példányomat. Szerencsére nem kellett sokat kutakodni, nagyjából sejtettem hol lehet.
Szeretem az ilyen közös konstrukciójú, de kissé más példányokat. Ilyesmire már korábban is volt példa. A Citroen Berlingo-Peugeot Partner nagyjából ugyanaz, csak az egyiknél nincs hátul az ajtókon lévő fekete csík, tehát ott minimális a változtatás. De ott volt a Peugeot 806-Fiat Scudo-Peugeot Expert páros is, melyek egy családba tartoznak. És persze ott volt a Ford Galaxy-Vw Sharan-Seat Alhambra példányai is.
A Seat korábbi gyártmány és nyilván másik formaöntvény, ez látható abból is hogy belül a középső visszapillantó szintén üveg. Azért is aggódtam kicsit mikor vártam ez a Sharan példányt, mert nem tudtam hogy fix fém modell-e az orr rész is, vagy pedig színre fújt műanyag. Bár tetszik hogy mindkettőnél figyeltek a részletekre, a Vw példánynál a festésre, a Seatnál a külön hűtőmaszkos berakásokra.
Abból is látható még hogy korábbi és másik öntvény, hogy a hátsó lámpáknak formára ugyanolyannak kéne lennie, a Seat változaté mégis egy kicsit batárabbra sikerült, noha egyaránt tetszik mindkettőnél hogy a Seat változatnál figyeltek az íves középső rész meghagyására, a Vw változatnál pedig ama rendszámos rész is üveg ahogyan kell. Ezen kívül természetesen más egy kicsit a lökös rész alul, mivel a Vw-nél fekete részt is kapott, más a kilincs, valamint fűtőszálas az ablak és látható hogy a Seat változatnál - lévén korábbi kiadás - sokkalta nagyobb és ívesebb a tetőcsomagtartós rész is. De végre megvan mind2.
Na lehet hogy elkezdődött valami új? Megérkezett a szovjet......izé a Magyar Buszgyártás legendás példánya, melyhez most nyilván András Szabó "Apó" kollégám számára is felelevenednek emlékek :D
Egy kis töri:
"A 200-as családot Bálint György főkonstruktőr, Oszetzky Károly, Mádi Jenő és Varga Papp József vezető tervezők és Finta László az Ikarus 180-as, valamint 556 és 557-es formatervezője álmodta meg 1966-ban. 1972-ben mutatták be, majd a sorozatgyártás a rákövetkező évben, 1973-ban indult be és egészen 2002-ig gyártották. Összesen 60 993 db gördült ki a Mátyásföldi és Székesfehérvári gyárakból. Számos ország vásárolt belőle, többek között a Szovjetunióban, Lengyelországban, Törökországban, Csehszlovákiában, de eljutott Kínába, Venezuelába, Tunéziába, Iránba és Tanzániába is. Itthon került a Volán társaságához is, de a legtöbbet a BKV vásárolta fel 1973 és 1992 között mintegy 1680 db-ot, illetve Miskolcról használtan 17 db-ot 2002-ben. A 280-as legfőbb előnye, hogy fordulóköre szinte azonos, a rövidebb 260-as szóló változatéval. Az utolsó legyártott példány Tádzsikisztánba került, a magyarországi példányok közül pedig az IAA-833 rendszámú volt az utolsó, amely a Kisalföld Volán állományához tartozik. A BKV ezredik 280-asát 1983-ban gyártották amely 1995-ös selejtezése után sokáig elhanyagoltan állt a telephelyen, majd magánkézbe került. Később a BKV visszavásárolta és felújítása nosztalgiajárművé alakítást illetően folyamatban van. Ebből a változatból készült egy dupla csuklós verzió is 293-as jelzéssel és 229 utas befogadó képességgel. Egy darab készült belőle mindössze 1988-ban, mivel a konstrukció ekkora méretekkel nem működött tökéletesen. A tesztüzem során a sofőrök panaszkodtak a jármű lassúságára, kilengéseire, nehéz gyorsulására, és kanyarodására. 1992-ben megvásárolta egy teheráni cég, majd saját lábán Teheránba vezették, ahol 2009-ig szolgált. 2018 végén előkerült képek szerint még egyben van és a teheráni közlekedési cég garázsában áll. 2022-re a BKV egy replikát épített, mivel az eredetit nem sikerült megszerezni, mivel a teherániak is nagy becsben tartják és nem akartak megválni tőle. A replika megegyezik a prototípussal annyi különbséggel, hogy a replika már erősebb motorral van és stabilabb, valamint biztonságosabb csuklószerkezettel rendelkezik. Utasforgalomban nem vesz részt, csak nyílt napokon látható és esetleg akkor lehet utazni rajta.
De vissza a 280-ashoz.
1998-ban a BKV 50 buszt felújításra küldött a Székesfehérvári gyárba. Az 50 példányból 29 nagyjavításon, 21 pedig karosszériacserén esett át. Egyéni arculatot kaptak félig piros-félig kék festéssel, "7-173 gyors" jelzéssel, vörös színű FOK-Gyem kijelzőkkel, sárga kapaszkodókkal, babakocsi tárolóval, elektronikus jegykezelővel, vezérelt bemondással, és kapaszkodókra szerelt leszállásjelzővel. 1999-ben az Ikarus a 200-as sorozat felújított változatával is próbálkozott az Ikarus C80-al, amely formára nagyjából ugyanolyan volt mint a 280-as, csupán a hűtőmaszkos orr-lámpákról és a hátsó lámpákról lehetett megkülönböztetni. Ezekből 72db készült és főleg hazai Volán-vállalatok vásárolták meg őket. Volt 4 ajtós, de 3 ajtós - kimondottan távolsági buszos - változatban is. 2002-ben - az utolsó évben - 7 darab dízel került a Kisalföld Volánhoz és 4 darab gázüzemű a Tisza Volánhoz. A jól ismert 280-as, kék-piros 7-173 változaton kívül volt még egy ráncos ajtós, fehér-narancs-bordó Malév jelzésű változat is, melyekből egy kis szériás sorozat készült kimondottan reptéri busznak, amivel anno a Ferihegyi Repülőtéren a Malév többféle autóbusszal szállította az utasokat a terminálok és a repülőgépek között, de 2000 körül elkezdték lecserélni Neoplan Cobus változatokra. Nagy részét a Nógrád Volán vásárolta meg és Salgótarjánban helyi járatként járatta őket, eleinte még Malévos festéssel. 2016-ban elkészült a BKV és a Légiközlekedési Kulturális Központ együttműködésében a 280.49-esből átalakított Malév-emlékbusz, mely különleges alkalmakkor közlekedik pl a Múzeumok Éjszakáján, vagy Ikarus találkozón. A BKV 2020 február 28-án vonta ki a forgalomból legidősebb buszát 34 év szolgálat után. "
Saját vélemény: emlékszem rá Én is hogy anno volt a Weekendbus flottájában is egy példány - igaz nem csuklós változat volt hanem a turistabusz féle példány, elől és hátul egy ajtóval - de imádtunk azzal menni. Persze kora már akkor is érződött, mivel nem egy helyen látható volt az idő vasfoga, valamint nem egyszer az utastérben lehetett érezni a nem túl kellemes szén-monoxidot. De mégis örömmel emlékszem vissza ama időkre. Kár hogy nem tudott fennmaradni, mivel sikeres volt, megbízható és sokan vásárolták, sőt még mai napig is nyomják az ipart, akár Budapesten a BKV szolgálatában még megmaradt példányok - azt aláírom hogy megérett a cseréjük - vagy akár vidéken különböző Volán társaságok szolgálatában. Szóval ezt illetően volt egy saját buszgyárunk ami nem csak hogy saját volt, hanem még sikeres is, de szépen sikerült kicsinálniuk az egészet. (info: Wikipedia, néhol saját részeimmel kiegészítve)
Most pedig jöjjön a modell:
Az oroszoknál fut egy újságos modelles sorozat is, amiben már anno megjelent a sárga ráncos ajtós 260-as, viszont az nem nyerte el a tetszésemet hogy be is szerezzem. Többek között azért, mert - nem is a színével van bajom, bár nem túl előnyös nekem abban a sárgában - hanem hogy fekete kerekekkel, üveg helyett festett első irányjelzőkkel van, valamint a hűtőmaszkon nincs kiemelve a két csík és a 260 jelzés. Tehát egy leegyszerűsített változat. Oké persze megértem hogy belerakják és nyilván spórolni kell ezen-azon, de ezt nem lehet megcsinálni még ha olcsó újságos sorozatos mellékletként is tervezik, van aminek még egy olyan modellen is rendesen ugyanúgy meg kéne legyen csinálva. Azon ne múljon már! Azóta kijött egy 256.50-es ami már egy fokkal jobban néz ki, és úgy éreztem hogy lehet hogy lesz végre nekem is 1:43-as méretarányban egy Ikarusom. Tévedtem. Ugyanis közbejött ez a kicsike. Sokat gondolkoztam hogy elkezdjem-e 1:43-as méretben is gyűjteni az Ikarus buszokat, lévén noha ez a méretarány közelebb áll hozzám, mégis árából adódóan, beértem idáig a kisebb 1:72-es kiadással. Viszont azon is agyaltam hogy 1:43-ban lehet hogy csak ilyen "BKV szürke-kék" kombóban szerezném be őket, a csuklósat és a szimplát is ilyen-olyan ajtós kivitelben oszt csókolom, annyi nekem elég, köszönöm. Noha nagyon jó hogy sokféle változatban és festésben kihozzák.
Egy eladótól láttam meg az egyik modelles face csoportban és noha mindig megnézem az ilyesmiket, azért rendszerint tovább szoktam görgetni, de most nem tudtam kihagyni. Ugyanis néztem hogy 1:43, a másik meg a képen szereplő ár volt, ami miatt nem lehetett kihagyni. Ugyanis 25 rugó volt a kicsike. Ez elsőre soknak hangzik, de ha azt vesszük hogy egy 1:43-as Ikarus busz, ráadásul csuklós, akkor már nem is olyan rossz. Főleg azért, mert a szimpla 260-as szokott 30 rugó közeli árban lenni, ez meg a csuklós ami 40-50-be is szokott menni különböző oldalakon. Így hát egy 280-as csuklóst illetően, 1:43-as méretben, olcsóbban mint a szimpla változat, egyértelmű volt hogy nem hagyhatom ki. Anno kérdeztem is valakitől hogyha az ember realitást akar akkor melyiket ajánlja mert az Ikarus buszok vannak a Sovietskij Avtobus - vagy más néven Sova - kiadásban, a Vectortól, és a Classicbustól, sőt a Premium ClassiXXs kiadásában is volt ami megjelent.
Na most a Vectort néztem, de elég bénácska. Noha jól megcsinálják azért, de nem az igazi. A Premium ClassiXXs gyártót mint modelljeim közt ismerem, de a busza nem tudom mennyire valóságos.
Végül is úgy voltam vele, noha nekem teljesen mindegy hogy belsőt illetően milyen - mert igazából csak abba lehetne belekötni gyártó és gyártó között, a lényeg hogy csikl.....izé csuklós, BKV-s festésű és jó árban volt - mivel nekem inkább külsőre fontos hogy minél inkább hasonlítson, reális legyen egy modell ha ránézek. Persze ami miatt elsőre nem tűnik teljesen reálisnak azok a fekete kerekek. Korábban is láttam már példányokat és az 1:72-est pl ott rontották el hogy azok meg fehér kerekesek voltak. Azt anno néztem is hogy vajon miért fehér, lévén mióta Én élek és az eszemet tudom - ha nem ment szabira - szürke kerekekkel ismerem a hazai kék-szürke Ikarus buszokat. Így nekem egyaránt furcsa a kicsinél hogy fehér és hogy ennél a nagynál meg fekete. Tehát ezt akár a kicsiben, akár a nagyban nem sikerült eltalálni. Olyan nagy ez a benga hogy nem is tudtam hol fotózni.
Ama napon szerencsére szabin voltam, így délelőtt elintéztem egy dolgomat, utána - mivel reggel néztem a telómat megjött az sms - mentem az Örsre a Foxpost automatához átvenni a csomagomat, mikor hazaértem épp akkor hozta le két srác a régi hűtőnket, ugyanis megérett a cserére, de még nem tudtam a csomag tartalmával foglalkozni, mert mentem el "feltankolni" Watt alma-körte energiaitalból, ugyanis azt kértem karira.
Természetesen az eladóval előtte egyeztettem, mivel kiderült volt neki egy másik is - eleinte arról küldött képeket - de annál hibás volt a bal hátsó lámpa berakás amit rögtön kiszúrtam, ugyanis fordítva volt berakva. Így miután megtudtam hogy van még egy, kértem küldjön a másikról is képeket mielőtt megvenném. Meg is jöttek a képek. Természetesen aludtam rá egyet, biztos ami biztos. Másnap megnéztem alaposan a képeket és megérett a döntés: jöhet.
Elől szép lámpákat kapott kis krómkeretbe ágyazva, az Ikarus 280 festés is jó, üveg irányjelző berakásokat kapott. Ez más példánynál festett - pl a már előzőleg említett Modimio sorozatos orosz, melyben úgy jött ki - ami kicsit rontja a képét realitást illetően. A másik ami még kicsit hiányzik, a hűtőmaszkon lévő ezüst csík festés és 280-as kiemelés, amit sokan - köztük Én is - mindig Z80-nak nézek, de a wikipedia-s cikkben erről is volt szó, noha az a fentebb lévő pár bemásolt sorban nem szerepelt, de most itt van:
"A buszok további ismertetőjegye volt a hűtőrácson elhelyezett 280-as típusjelző szám, melyet sokszor Z80-nak láttak az utasok, de az üzemeltetők is néha így tüntették fel autóbuszaikat."
Belsőt illetően is azt mondanám - számomra - reális, mivel akár a vezetőfülke részt nézem, az ülés, kormány, a vezetőfülke rész ablakos-ajtós része nagyon szép. Természetesen a csukló rész is fordítható, de nagyon minimálisan, tehát senkitől sem fogunk befordult farrészes képeket látni ezekről a változatokról.
Hátul reálisan megcsinált lámpákat kapott, igaz egybe kiöntve, de legalább rovátkázva. Persze külön berakás lenne az igazi, úgy lenne mégis a reális, de elvégre is így se rossz, bár sokat dobna rajta. Néztem ugyan van olyan kiadás melynél rendesen külön-külön berakások, de ott meg arra nem sikerült figyelni hogy szépen egy vonalban legyenek. Szélen sárga, középen piros, belül fehér, ahogyan lennie kell. A lökös is a tető résszel azonos színt kapott rajta két fekete festéssel és alatta két piros prizma festéssel. Úgyhogy remek kis busz.
Nyomon követem a különböző újságos-mellékletes sorozatokat és meglepődtem mikor tudomást szereztem róla, hogy lesz egy ilyen dioráma körítéses kiadvány is. Noha ez a vízszerelős Citroen már nem először szerepel a sorozatban, mivel a 06B számként is fel volt tüntetve a megjelenési listában és most, a 17. számként is ez szerepel. De az akkor még lehet hogy csak a teszt fázis volt, vagy különböző régiókban más-más számmal jelenik meg, nem tudom.
Nagyon jópofák ezek a diorámás kiadványok, mivel nekem is jól jönnek, mivel szeretem a modelljeimet fényképezni, bemutatván az olvasóknak némi szöveg kíséretében, de a fotózás nem olyan egyszerű. Noha Én mindig vakuval csinálom és nem figyelek annyira a különböző fénybeállításokra meg hasonlók, de fontos milyen környezetben fényképezzük az adott modellt. Pont ezért szereztem anno a parkolós diorámát, amihez minden autó megfelelő. Noha van egy kidolgozott minőségi diorámám, amihez anno még üvegburkolatot is készíttettem, de egy magyar étteremnél kissé furcsán nézne ki egy amerikai pickup. Nem azt mondom hogy nem lehet, csak olyan életszerűtlen, kicsi rá az esély. Viszont ezek a diorámás kiadványok nagyon jópofák. Általában nem az Én ízlésvilágomnak megfelelő modellválasztékkal vannak, de akad benne ami tetszik. Pl az első a Matra Simca terepjárós-éttermes dioráma volt, amit már korábban mutattam. Azért esett rá a választás, mert szép 80-as évekbeli autó - igaz hogy max csak SIKU-ban, vagy így modellben ismerjük - és a diorámás körítés is jó volt hozzá. Ugyanis a legtöbb példánynál kapunk egy homlokfalat, úttestet, és egy figurát, de a Matra Simca változatnál kaptunk egy szakácsot, 4 széket, 2 napernyős asztalt és a homlokfal tetején 3 kiálló kis hangulatos lámpát. Szóval idáig mondhatni az volt a legjobb a kínálatban. Viszont megtetszett ez a Citroenes változat is. Ilyen furgonom már van Fiatban - kétszer is - valamint Alfa változatban. A lakóautós kivitelben pedig a Fiat-Citroen-Peugeot variánsban vannak meg, így mondhatni a Citroen furgon még hiányzott, de jó hogy kijött.
Épp kint voltam körön és szerencsére tudtam úgy szervezni az útvonalamat, hogy be tudtam érte ugrani. Így gyorsan ráírtam az eladóra hogy kb fél órán belül ott vagyok érte. Átvettem gyorsan a korábban bemutatott Dodge Ram furgonnal és már mentem is tovább. Persze amennyire tudtam alaposan átnéztem, de szerencsére nem találtam hibát.
Jó hogy megjátszották ezt a furgont, mivel egyaránt ki lehet hozni Fiatban, Peugeotban, Alfában, vagy mint most ez Citroenben, mivel ez a furgon azonos volt eme négy márkával. Érdekes is tulajdonképpen így visszagondolva rá, de pont ettől jó. Mindenki választhatta olyan motorral amilyennel szerette volna. Azért visszamennék kicsit az időben és megnézném hogy mi alapján döntötte el eme 4 gyártó, hogy ez a furgonjuk közös konstrukció lesz. De mondjuk mai napig lehet ilyesmikre példát látni. Pl a Ducato-Jumper-Boxer páros, amikből kettőt korábban is mutattam már. Vannak olyan modellek, melyeknél a gyártók összefogása - vagy épp konkurenciája - nyilvánvaló és nagyon hasonlít a másik gyártóéhoz az aktuális példány, ugyanúgy hasonló a forma, a lámpák, de mégis itt-ott - vagy általában a lámpákon - változtatnak és mégsem ugyanaz az autó. És persze vannak olyanok, melyeknél teljesen azonos, formailag is, egyenesen csak a motorisztikus felhozatalban van különbség.
Elől szép kis lámpákat kapott, noha néztem hogy mintha az anyósülés felőli nem lenne teljesen jó, de nincs vele gond. Felette felezett helyzet-irányjelzős kis berakást kapott. Szép a Citroen embléma is és rendszám is került rá. A tükrök a megfelelő formájúak. Persze megkapta a céges feliratokat az oldalára, valamint fekete kilincs és tolósín festést is kapott. Utóbbinál nagyon jó hogy figyeltek erre is, mert nem megy teljesen végig ahogy a Fiat vagy Alfa példányoknál, hanem csak az ajtó részen lett fekete. Fehér felniket kapott, amikkel eleinte nem tetszett annyira, de végül is, nem zavar. A tetejére - a már említett Dodge Ram furgonnál - hasonló módon kapott egy tetőcsomagtartós kialakítást, rajta cuccokkal. Nem sokkal később szétkaptam a modellt megnézni a belsejét, de semmi extra. Mondjuk az ülések mögé azért egy hátfalas részt kaphatott volna, mert ha nézzük a szemből készült képeken, így azért belátni a raktérbe. Ez pedig furgonoknál általában nem szokott így lenni.
Hátul szép rovátkás lámpák a megfelelő kialakításban. A bal oldalinál a felső két csík piros, sárga, majd piros, míg a jobb oldalinál szintén, a két felső piros, alatta sárga, alatta meghagyott ezüst. Egyébként látható is hogy a bal oldali lámpánál nem sikerült tökéletesre a festés, de ezt persze később Dr Tóth korrigálta :D Megkapta a C25D és a Citroen feliratot is az emblémával együtt, kilincsfestés ugyanúgy, és a rendszám felett kis megvilágítást szolgáló berakást is kapott valamilyen felirattal és F francia felségjelzéssel ellátva.
És persze lássuk akkor a diorámán is az éppen híváshoz siető kis szerszámos táskával siető szerelős figurával. A figura jó, minden részlete kivehető. A kéz, arc, sisak, sőt még a ruha is jól megvan rajta csinálva. Az épület homlokfalon jó a fotómaratott belső nézetes üzlet és persze a kínálatos ablak rajta csövekkel, csaptelepekkel, wc-vel és pumpával :D
Greenlight Dodge Ram Van - "Oh Kay" Reszkessetek Betörők!:
"Feszítővasat szegezz!" Kevin ismét érkezik...karácsonykor szinte biztos, ám most kivételesen nem Ő, hanem rossz pajtikáink járgánya. Ki ne ismerné ezt a klasszikust, amit szinte minden évben levetítenek karácsonykor. És sajnos pont ez is tett be neki, hogy az embereknek már a könyökükön jön ki. Nem jó minden évben leadni, viszont mégis mondhatni el nem tudnánk képzelni karácsonyi időszakot nélküle. Noha a karácsony jellegzetessége a havazás, a száncsengő, a szeretteink, az ajándékozás, a friss gyantás fenyőillat és persze a kievett szaloncukor csomagolásának visszarakása a fára :D, azért Kevinnél sokszor érezzük úgy, hogy meglennénk nélküle.....az Anyja már kevésbé :D
A Greenlight filmes modellekkel kapcsolatban kicsit vegyesek az érzéseim, ugyanis filmes modelleket illetően magasak az elvárásaim, de ez talán érthető is, mivel minden modellnél fontosak a részletek, de ha filmes járműről van szó, akkor még inkább. Nem azt mondom, persze más modelleknél is megvan az a szint, de ha egy filmes autót veszünk alapul, akkor még jobban oda kell(ene) figyelni a részletekre. Ezt már korábban mutattam-említettem is, hogy pl a Terminator Dodge Monaco példányánál nem sikerült a megfelelő formájú fényhidat rátenni - érdekes módon nagyobb változatnál sikerült eltalálni - vagy a Mad Max "Elfogó"-val kapcsolatosan, ahol felcserélték a hátsó sárvédő mögötti jelzés festését és a modellt elintézték egy sima piros lámpás berakással, amitől kissé játék benyomást keltett a filmes autó. Meglepődtem mikor láttam a Diecast Company oldalon hogy érkezik majd a "Vizi Naplopók" járgánya, de természetesen terveztem. Nem vagyok kimondottan filmes autókra ráállva, de természetesen senki se így tervezi, de ugyanakkor valamivel többet, valami pluszt ad az a gyűjteménynek, hogyha van benne filmes modell is.
Adott egy kocsi, amely szerepel egy filmben, legyen akár csak elfuserált banda masinája, akár egy ikonikus vas, és mivel a film kultfilmmé válik, a szóban forgó jármű presztizse is értékkel bír. Sokszor pont ettől válik ismertté és megnövekszik rá az igény, a kereslet, mert az ember látta a filmben. Ott van példának okáért a DeLorean, amely nem volt sikeres elképzelés, mégis a film tette naggyá és ahhoz képest hogy a gyártás is kudarcot vallott, a film idején-utána, megnőtt rájuk a kereslet. Első pillantásra képes szerelembe esni az ember a jármű iránt és úgy érzi: Ő is akar egy olyan autót. Na persze nem pont ennél a példánynál egy ilyen furgont illetően, hanem pl Max kocsijánál.
Természetesen a végeredmény más lett kicsit mint amikor láttam a képet a modellről, de ez nem feltétlenül baj, mivel még időben észrevették min kellene javítani, de így is volt persze megint olyan, amit sikerült elrontani és nem valami apró részletről van szó, hanem nagyon is feltűnő. Lássuk is hát azt a képet amikor rátaláltam, hogy majd érkezik.
Látszott rajta hogy nem csak úgy simán hozzák ki, hanem ahogy a filmben is volt, koszos lökössel és kerekekkel. Jó hogy még idejében kapcsoltak, mert az első képen már eleve a színnel nem voltam kibékülve, mivel olyan mattnak és lilásnak tűnt, az autójé pedig olyan "fémes" metál jellegű volt. Nos ez sikerült a modellen is. Az első lökös változott, sokkal kevésbé lett koszos, mint a tervezett "pre-pro" képen. De most nézzük a masinát a filmes képekhez képest.
És itt kezdődnek a gondok. Ugyanis az autónak valóban fehérkés volt a lököse némi kosszal bélelve, viszont a hűtőmaszkos résznek, ezüstnek kéne lenni, de a modellen is fehér. Ejj. Ráadásul igen csak rikít így, a filmbéli autóhoz képest, ezt illetően jobb volt a korábbi elképzeléses változat. A szín hibát leszámítva a kialakítás jó, felső sorban 4 fekete csík, alatta szintén és a legalsóban kettővel több, egy-egy a lámpa alatti részben. Az irányjelző is természetesen osztott kéne legyen, de ennyi belefér, mert magán a kialakításán látszik. A tükrök a megfelelő formájúak és króm ahogy kell, az ablaktörlők szintén feketék, de itt a következő baki, ugyanis a modellen láthatók a szellőzőnyílások, viszont mégse sikerült feketére megcsinálni. Persze antenna is volt Marv oldalán, de ilyesmi hiány belefér mivel nagyon vékony és sérülékeny elem, de persze ugyanúgy kötelező kellene azért legyen, de a Greenlightnál meg kell szokni hogy ilyesmire ne számítsunk.
A nózin a Dodge felirat szerencsére pont olyan mint a filmben, elvégre is jó közelit kapunk belőle :D
A rendszám eleinte azt hittem el van rontva, hisz a modellen 4566 van, a filmben pedig mikor Kevint majdnem elütik (amit egyébként visszafelé vettek fel, ez látható az autó kipufogó gázának mozdulatából is, nézd csak meg :D) jól látható hogy 4565 AK, na mondom a Greenlight nem bakizhat ekkorát, de vagy több kocsit használtak - amit mondjuk nem hiszek, lévén nem volt üldözéses, borulásos, töréses jelenete - vagy csak később egy másik rendszám változat került fel rá, mert mikor a "magas tápértékű mikrohullámú makaróni" estéjén megérkeznek a házhoz, ott már 4566 a rendszám. Szóval eleinte megijedtem hogy mondom a Greenlight ezt így benézte, de ezek szerint nem mondható hibának.
A kerekek teljesen rendben vannak, ahogyan kell, fehér felni perem, középen ezüst tárcsa, fekete csíkokkal és egy kis koszt is kapott. Mint már említettem jó hogy az még nem a végleges változat volt amit először láttam, lévén a nem megfelelő színen kívül a kerékjárat magasságoknál futó csíkot se találtam ama modellen az oldalán, de itt tökéletesen ott van, sőt még kis koszt is kapott. A RAM jelzés is oké, a kilincsfestés is ezüst, az oldalán lévő cégéres logó is rendben van, bár mondjuk az OH-KAY feliratban az A betű bal alsó sarkát kicsit lecsípték. A fellépő megfelelő módon ezüst és az első kerék mögé és a hátsó kerék elé is befut, ez is rendben.
A tetőn lévő dolgokat is néztem, noha azt az ember nem is nagyon figyeli meg és leginkább szemből-oldalról látjuk az autót, meg egyszer hátulról, így abba nem nagyon kötnék bele. De ha mégis nagyon bele akarnék akkor azt mondanám hogy a tetején lévő fekete - vödrök vagy mik - pont az anyósülés felőli oldalon kellene hogy legyenek, de az hogy most állítva vagy fektetve, azzal már tényleg nem akarok kötekedni, mivel a filmben van olyan ahol állítva, van olyan ahol fektetve van, de hozzáteszem az előbb említett oldalon.
Hátul is jóra sikerült, de akad hiba. Szép lámpákat kapott pirosra csinálva és alul meghagyva egy kis átlátszós részt. Oldalt is jó a piros helyzetjelző festés, lehetne persze inkább üvegből, jobban feldobná, de így sem rossz és a tanksapka is látszik. Az ajtón a zsanérok is jól kivehetők. A kilincs szintén ezüst, a lökös koszos fehér, ott a rendszám is. Viszont...két dolog is van. Az egyik hogy a cégéres logó alá nem lett volna nagy kunszt szintén odanyomni egy Dodge feliratot, de ez a kisebb dolog. Kitaláljuk mi a másik? Ami nagyon is, rohadtul szemet szúr? Bizony a létra. Tök jól néz ki így a modellen, de mégis hogy nem lehetett erre figyelni mikor a modellen 5 fokos, és a filmbéli autón 4 fokos volt? Szóval...
Összegzés:
Megint csak egy olyan modell - hogyha a tetőcsomagtartós részt valóban ne akarjam említeni - ami filmes kocsi kéne legyen, de megint nem sikerült minden részletre odafigyelni. A rendszám egy dolog, azt nem lehet hibának említeni, mivel a filmben is való hogy hol 4565 volt, hol 4566, így az nem hiba, de a legfőbb hibák az eleve fehér színű hűtőmaszkos rész, aminek ezüstnek kéne lennie, a hiányzó fekete szellőzők a szélvédő alatt, és a 4 fokos létra helyett az 5 fokos mind közül a legorbitálisabb fatális tévedés. A többit még el lehetne viselni. Az hogy hátul a cégéren nincs ott a Dodge logó azt mondom oké, az még nem vészes, bár ha filmes modell, akkor igen is az a részlet is fontos lenne. Úgyhogy megint csak egy olyan modell, melyen szerencsére javítottak az először látott képhez képest, de sajnos nem sikerült megint mindenre odafigyelni, de hát ezt már lassan kezdem megszokni a Greenlight filmes modelljeinél. Árban mindenki eldönti hogy beszerzi-e, noha nem egy férfi szívet rabul ejtő járgány, mégis egy mondhatni ha nem is kult- de - mára már - klasszikus filmbéli autó.
Ja és ne felejtsük mikor a modell kifizetése után a visszajárót kapjuk: Tartsd meg az aprót Te mocskos állat!
Hopsz, megint egy platós, ám ezúttal nem egy pickup, hanem egy kisáruszállító változat formájában. Mikor megláttam hogy a Ros kihozta ezt az Iveco Daily-t furgon változatban, meglepődtem. Egyrészt azért, mert egyáltalán nem volt a modellkínálatban, másrészt pedig azért, mert ez egy totál olyan gyártó volt, amiről nem is hallottam korábban, még csak névről sem. És rögtön itt volt, szépen megcsinálva, fém modellben, üveg lámpákkal, gumis kerekekkel, ráadásul nyitható mocitetős kivitelben, tehát egy igényes kialakításban. Persze meg kell nézni őket, mert Én mikor beszereztem a narancs változatomat hibás volt a hátsó lámpája, amit anno még egyik közeli modelles cimborával javíttattam fel. Mostanra már egész jól feltűntek a "piacon" - mármint az online térben - és jó áron ki lehet őket fogni. Sőt láttam már pirosban is, fehérben is - az is meglett korábban - sőt láttam fehér céges változatban is, és anno tudomást szereztem egy narancs platós verzióról is. Egyik hazai modelles csoportban láttam is, írtam is az eladónak, de a kiírt ár sajnos nem arra vonatkozott. Ugyanis a platós nagyon ritka. Állítólag - ahogy az eladó említette a narancs platós változattal kapcsolatban - azt a gyári munkások kapták ajándékba, azért nem nagyon találni. De hogy ennek mennyire van valóságtartalma, azt nem tudom, mert most láthatóan belefutottam egy kékbe. Persze lehet hogy más színben is voltak adva a melósoknak, vagy csak felismerték hogy nem csak korlátozott példányszámban és egy rétegnek kéne elérhetővé tenni, a fene tudja. De most itt van, meglett.
Ahogy az lenni szokott nézelődtem és egyszer csak kiszúrtam ezt a kéket. Persze lett volna még egy példány mellette ami érdekelt volna, de egyrészt nem fért bele a keretbe, másrészt egy sima Daily furgon lett volna csak pirosban, viszont nem lett volna olyan fontos. Eleinte egy másik pakkot állítottam volna össze - hmm pakkot, vagyis két modellt pontosabban - viszont annál még vártunk az eladó válaszára hogy postázza-e kis hazánka, aztán a figyelmembe akadt ez a kék Daily. Talán jobb is így, mivel platósban nem túl gyakori változat, így nem volt kérdés hogy melyik a fontosabb. Gyorsan írtam Emberemnek, hogy akkor ezt vegyük meg és máris elmentem elintézni az árának befizetését.
Vártam a rolleremre egy hátsó lámpát és Emberem írta is hogy megjött a hátsó lámpa és az Iveco is, így aznap este feltöltöttem a rolleremet hogy mondom majd átgurulok értük és a lámpát is leteszteljük, de úgy alakult, hogy pont furgonnal kellett hazajönnöm és akkor mondom úgy jövök hogy beugrok értük.
Elől szép lámpákat kapott, krómos égőhelyes kialakítással, enyhe irányjelzős beütéssel. Jól kivehető az ezüst IVECO felirat, a tükrök is a megfelelő kinézetűek, alul kis ezüst irányjelzős kialakítással, és a hűtőmaszkos rész is ki van emelve.
Természetesen ahogy az lenni szokott a Ros Iveco példányoknál, nyitható a mocitető és látható a szerkezet. Ezt van aki bizonyára nem kedveli, szerintem nagyon jó hogy így megcsinálták, mivel eme opció feldobja a masinát.
Hátul szépen kialakított üveglámpákat kapott, hátsó tengelyre természetesen dupla gumik kerültek. Szép az Iveco és a Daily 3.0HPT felirat is.
A platón a kis bütykök természetesen azt szolgálják hogy lenyissuk :D Tök jó. Még a kis fellépő elemet is megcsinálták, noha azt nem piszkáltam hogy lehajtható-e, de nem tartom kizártnak, mivel úgy tűnik hogy külön kis berakott elem :D
Természetesen a nyitható mocitető és a lenyitható platóajtón kívül a plató dönthető is és úgy is marad :D
Gondoltam mellé is rakom a MondoMotors hosszabb változatomat, hogy nézzük meg őket közösen. Az egyik modell, a másik mondhatni az akar lenni, de még van hova fejlődni. A MondoMotors változat ugyanis hosszabb platós, de tömegben mégis kb a fele - ha nem a harmada - a Ros változathoz képest. A pirosnál jól kinéző, ám de műanyag kerekek vannak, míg a Rosnál rendesen gumis. A MondoMotors változatnál szintén üveglámpák és látszik az égőhelyes kialakítás is, plusz erre jön még rá hogy legalább vették a fáradtságot ama részt ezüstre pingálni, mivel anélkül elég bénán nézne ki a modell (mint pl a piros duplakabinos SIKU Mercedes platós), viszont a tükrök noha jól néznek ki, de a kaszniból eredős kialakításúak. Ezt egy ilyen gyártónál el tudom nézni, mivel a MondoMotors, valahol a modell és a játék között helyezkedik el, de a Norev-nél - aki kimondottan modellgyártó - nem tudom ezt a hibát megbocsátani. Mármint a plexis modelljeinél. Ezen felül a pirosnál csak a fülke rész fém, a plató műanyag, míg a kéknél az is fémből van, ebből is ered a súlykülönbség. Ami még a súlykülönbséget adja még az, hogy a Ros-nál maga az alváz is fém - amire van erősítve a plató - míg a pirosnál az műanyag.
Hátul is látható a különbség. Azért írtam hogy a MondoMotors is "az - azaz modell akar lenni", mert jól néz ki, látszik hogy próbálkoznak, de nem az igazi, van még min fejlődni. Noha nagyon jó hogy szépen megcsinálták a hátsó lámpákat ahogy kell, de látható hogy a Ros változatnál mégis szebb ha kisebb és ha üvegből van. Ugyanakkor a plató szintén nyitható a pirosnál, de sajnos a kiálló bütykös rész sokkal erőteljesebbre sikeredett, ami azért nem olyan szép.
Hopsz, megint egy :D Lehetne mondani hogy most ez ugyanaz a példány mint előzőleg, így mit lehetne még róla írni amit előzőleg nem mondtam el, de ígérem ez rövidebb lesz :D Most füleimet lapítva, lehúzott szájjal de mosolygok :D Ja....azt mondtam már hogy a holland eBay-t jobban szeretjük lassan mint a sima (.com) változatát?
Bizony. Ezt és a zöldet ugyanis ott szúrtam ki. Az eladónak volt egy másik változata is, szintén olyan áron, így nem hagyhattam ki. Persze gondolkoztam hogy ez a barna....de mint már előzőleg is említettem, ennek a kocsinak szerintem minden szín jól áll. Erőt sugárzó és elegáns, de persze mégis csak pirosban az igazi :D
Minden ott és úgy ahogy lennie kell, de mivel a zöldnél már mutattam, ennek nem álltam neki szétkapni. Noha látható hogy ebbe szürkés belső került, tehát még erre is figyeltek, vagy csak véletlen folytán melyikbe milyen változat került, de szerintem inkább az előbbi dolog.
És persze végezetül egy közös kép. Meg kell mondjam hogy nem teljes, mert megvan nekem lila színben is, csak annak hiányzik az egyik tükre és már nem is emlékszem mikor és hogy került hozzám és persze bevallom, talán az az egyetlen olyan szín amelyikben kár volt, de ezen kívül létezik még szürke színben és feketében is láttam már. Eredetileg úgy jött össze ez a kettő is, hogy egy másik eladónál kedvencek közé fel volt nekem véve a szürke és megkértem Emberemet kérdezzen rá elérhető-e még - mert időközben lejárt az aukció Én pedig nem különösebben voltam ráugorva a témára - tehát eredetileg azt terveztem, és utána gondoltam körbenézek még találok-e más példányokat jó áron, így jött a képbe a zöld és a barna változat. Sajnos a szürke nem sikerült és a feketét is csak egy amerikai eladónál láttam, viszont ami késik, nem múlik :D
Anno mikor tudomást szereztem róla, hogy ez a gyártó kihozta a kedvenc (Dodge) pickupomat, nagyon megörültem neki és persze rá is álltam a dologra, hogy ha törik, ha szakad, egyet nekem is szereznem kell. Ez az autó nekem nagyon bejött, mivel tökéletes kombója az eleganciának és az erőnek. A maiak már túl izomszagúak és elegánsnak egyáltalán nem nevezhetők. Leginkább a Twister filmet tudnám említeni, amiben szerepelt a kicsike - csak az duplafülkés változat volt - és persze Bill Paxton is, akire szokták mondani hogy megölte a Terminator, a Predator és az Alien is. Ugyanis mind3 filmben szerepelt. A Terminator filmben kis szerepe volt, a film elején, mikor Schwarzi - a T800-as - a már visszautazott 84-be, beleköt a három huligánba hogy ruhát szerezzen. Természetesen az alap filmről van szó, nem pedig a Genysisről, amiben noha ugyanúgy lejátszódik a jelenet, de újraforgatva, más színészekkel. Igen, ezen meglepődtem, mivel sose gondoltam volna hogy csillagcsavarhúzó.....izé csillagfejű barátunk Bill Paxton volt, pedig de. A másik ismert arc - ki egyébként Bill Paxton társa a Terminator 1 kezdő jelenetében és közelebbi kapcsolatba került Schwarzi öklével - (Brian Thompson) pedig tipikus "rossz arc", ki szerepelt pl a Sárkányszív filmben, de mégis leginkább az X-akták gonosz ember külsejű földönkívülieként maradt emlékezetes. Gondolkoztam hogy Bill Paxton hol volt mikor a Predator megölte, de hát a második részben, Ő volt a fiatal nyomozó manus Danny Glover csapatában, a műanyag szem vagy milyen golyójával. Az Alienben pedig a kissé rinyáló és bepánikolt Hudson közlegény. De még talán az is rémlik ha azt mondom, "autókereskedő-piros Corvette-nőcsábász-a pöcsöm is kicsiiii" :D Igen a Két Tűz Között Schwarzi filmben is Ő volt az autókereskedő Simon. De még talán azt is említhetném, hogy a Titanicban Ő volt az expedíció szervezője a hajón, aki az interjút készítette az öreg Rose-al. És persze a már korábban említett Twister, melyben mai napig kedvencem egyaránt a színész (sajnos 2017-ben eltávozott, meg is rendültem kicsit a hírt hallva), a járgány és maga a film is. Remek szereplőválogatás, jó szinkron, remek történet és nem mellesleg, ahhoz képest hogy nem mai film, még mindig megállja a helyét a CGI-al készült tornádó és jelenetek.
Voltak tini és későbbi időszakaimban is olyan kocsik, melyekbe képes voltam egyetlen pillanat alatt beleszeretni. Ilyen volt a Száguldó Bosszú - vagy ismertebb nevén a Fantom - Charlie Sheen filmben a film elején fehér, majd későbbi megjelenésében piros-fekete kombóban tündöklő Dodge Daytona - igen persze sokaknak az Interceptor volt szíve vágya, nekem a Dodge :D - vagy a Twister esetében a piros, duplakabinos erős, de mégis elegáns Dodge Ram. Igazából nem is tudok nagyon más gyártót aki ezt a modellt kihozta volna, így az Universal Hobbies-nak köszönet érte :D Persze ha lett volna még dupla kabinos változatban, vagy platótetőt is lehetett volna hozzá kapni, akkor úgy is jelen lenne. Először meglett pirosban a kicsike, most viszont nézelődtem és találtam egy eladót akinél jó árban felleltem. De mit jelent a jó ár? Nos a legtöbb eladónál átlagban olyan 12 000Ft-os ártól látni, de a pirosat lehet pl találni akár 7-8000Ft körül is. Ezt is nézegettem, volt egy másik eladó akinél kinéztem, de az drága volt. De ha ennél meg látom jó áron, akkor nem hagyhattam ki. Ráadásul mást is találtam közben nézelődve még az oldalon - mármint nem ettől az eladótól - egy régebben tönkrement karácsonyi ablakdíszt, amit anno Muter a piacon vett és azóta se tudtam sehol olyat szerezni, így rögtön abból kettőt is vettem és intéztem a modellekkel az árát.
Emberem szólt, hogy estefelé majd jön át Vilihez, Én pedig roller tesztelésen voltam, így miután átadta, beraktam a táskámba, de most nem rohantam fel vele, hanem beraktam addig a garázsba, mert persze gondoltam a legrosszabbra, hogyha el is esek, és esetleg a hátamon a hátizsákra érkezem, vagy ahogy pördülök, nehogy bajuk essen. Lehet hogy horzsolásokat szerzek, vagy akár csontom is törik, de a kincseimnek ne essen bajuk :D Meg kell mondjam hogy meg kellett vele szenvedjek, ugyanis a talapzatra olyan erősen volt rácsavarozva, hogy kb a harmadik csavarhúzóval és nagyon nehezen sikerült kilazítani annyira, hogy engedje végre, közben bevallom féltem is ahogy fogtam a modellt, hogy nehogy "Nissan Navarásan" járjon, mivel a fülke rész fém, a plató műanyag és mondom még a végén elválik egyik a másiktól. De Én nyertem :D
Elsőre azért meg kell mondanom gondolkoztam hogy ilyen zöldben beszerezzem-e, mégis csak a piros áll a legjobban ennek a járgánynak, de tulajdonképpen ez egy olyan erőt sugárzó és mégis elegáns amerikai "pikáp" hogy talán minden szín jól áll neki, így hát - a remek árán kívül - még ezért is jött :D
Elől szép lámpákat kapott, széleken sárgás irányjelzőkkel, krómos elem alul a lökösben és a hűtőmaszk, melyben még a Dodge KOS emblémája is benne van. Króm felnik, króm tükrök, egyedül az ablaktörlők feketék ami mondjuk nem tudom miért nem króm, de így se gond, mivel szépen kivehetők a formái. Maga a fülke rész fém, de a plató rész műanyag, ez is jól példázza hogy milyen lehetőségek vannak modell legyártást illetően, hogy nem feltétlen kell az egészet fém öntvényből megcsinálni, de olyan jól néz ki mind a kialakítást és a festést illetően, hogy nem mondaná meg róla az ember.
A Twister film nem csak azért a kedvencem mert ez a szép masina szerepel benne, hanem mert van benne humor is. Pl mikor a lakóház eléjük gördül és átmennek rajta, ugyanakkor érzelemdús, mivel sajnos a tornádó okozta pusztítás egy valós esemény és újra és újra eszünkbe juttatja hogy a természet az úr, amit tisztelni kell. Ezen kívül pedig akad benne akció és adrenalin. Sokszor gondolkoztam, hogy egyszer talán Én is elmennék egy ilyen tornádóvadászatra, mert nem lehet semmi. A kedvenc jelenetem a filmből mai napig az, mikor megpillantják a tartályos kamiont. A gumik csikorgása, a nagy monstrum érkezése, és amikor felkapja a szél, a fém gyűrődéses hangja. Sajnos szinkronosról nincsenek fent jelenetek, így be kell érjük az eredeti angollal.
Szép a belső is hogy megadták a módját. Hátul szép lámpákat kapott, piros-sárga ahogyan kell, természetesen köztük a feketés elválasztással. Szép a Dodge felirat is és a kilincs is jól néz ki rajta, krómos a hátsó lökös is, fekete műanyagszegéllyel. Már csak akkor lenne még királyabb, ha nyitható is lenne a plató ajtaja, de természetesen ne legyünk telhetetlenek, így is imádom :D
Gondoltam egyet és mondom gyorsan nézzük meg mennyi elemből is áll pontosan ez a patináns példány. Ahhoz képest hogy kínai - persze manapság mi nem? - elég részletes. Hát csupán ennyi elemből áll ez a Dodge, de ez még így sem a teljes kép, mindjárt kitérek rá hogy miért.
Alul az alvázon 6 csavar rögzíti. A kettő első természetesen a fém fülke részt, a másik négy a műanyag platós elemet. A platós elemen elől két kis bütyök található, míg a fülke részen hátul két kis luk, így azokat oda kell becsúsztatni. A kormányos-műszerfal szintén két csavarral van rögzítve a fém kasznihoz, kis szürke alátétekkel és noha nem nagy szám, azért mégis jól látható a középkonzolon a kialakított rész és az óraegységek fehérrel lettek kiemelve. A belső üléses rész könnyen, simán kivehető. És akkor jöjjön a többi. A hűtőmaszkos-lámpás rész alatt van egy formára gyártott fekete műanyag elem, és azalatt helyezkedik el a krómos lökös.
A plató aljáról ki lehet kapni a fekete műanyagos, szintén krómos lököst. Azért említettem az előbb hogy ez így sem a teljes kép, mert a platót még lehetne tovább szedni, lévén éreztem a kezemben hogy lötyög, tehát az is még külön elemekből van összerakva - pl az alsó szürke elemes rész is erre utal - de úgy voltam vele, ami nem megy, azt nem erőltessük, így nem kaptam szét jobban és természetesen az elejéből sem kaptam ki a krómos hűtőmaszkos-lámpás részt.
Zseniálisan megoldották. Könnyen szétkapható-összerakható és minőségi modell egyben :D
Most következő példányunk egy nem túl gyakori járgány. A Lancia példányról az elegáns szedán (Thema), a későbbi korszak elegáns szedánja (Kappa), vagy épp egy 80-as évekbeli sportos dög (Delta) jut nekem eszembe. De meglepődtem mikor láttam egyszer egy ilyen kis masinát, mivel nem gondoltam volna hogy lesz a kisautók kategóriájában is Lancia. Bár mostanság szegény a végnapjait éli, vagy mire eljutunk eme cikkhez már lehet hogy meg is szűnt? Persze az embernek ha olasz autóról van szó, akkor elsőre talán a Fiat ugrana be, ha pedig sportkocsi akkor a Ferrari, ha pedig a kettő közti réteg, akkor a Maserati, pedig a Lancia (vagyis ejtsd: "lancsa") is egy szép, áramvonalas autókat felvonultató márka és egyaránt próbál megférni minden helyen. Szedán (pl Prisma vagy a Dedra), sportos coupé (Delta), egyterű (Phedra-ami szintén azonos konstrukció a Fiat Ulysse-Peugeot 807-Citroen C8 típusokkal), kis olcsó autó (mint ez az Y), felsőkategóriás szedán (Thesis).
Mostani példányunkra nagyon vágytam, mert noha a későbbi kis kocka Y változatból - ami azonos a az Autobianchi változattal - találni, de ebből nem nagyon. Ez ritka. Mondjuk meg is fizettem az árát, az tény, de hogy pontosan mennyi volt azt inkább megtartom magamnak, de elárulom, ahhoz képest hogy doboz nélküli, így sem volt olcsó.
Egyik alkalommal gondoltam megnézem hátha találok, mert vannak típusok melyeket - ha nem is mindennap, de gyakorta - nézek eBayen és egyszer csak ott volt. Ráadásul elfogadható áron, de mondjuk már az se volt kis érték érte. De megnéztem, tükrök, szélvédők rendben, nincs semmi hibája, nem hiányzik semmije, anyagi helyzet oké, és már pötyögtem is Emberemnek. Korábban pont láttam is tőle egyik alkalommal, mikor posztolt egy éppen szétkapott és már átfújt változatot a saját átalakításos oldalára és írtam is neki, hogy honnan sikerült és mennyiért, de nem gondoltam volna hogy később nekem is sikerülni fog beszerezni egyet. Meg kell mondjam Altaya, vagy DeAgostini gyártmánynak tippeltem volna, de Norev. Mondjuk nem meglepő, mert voltak ilyen újságos sorozatok melyekben Norev modellek az aktuális példányok.
Mivel beszereztem végre az elektromos rolleremet, nem nagyon terveztem ama hónapban modelleket és noha nem fújt ki teljesen a keret, mégis ezt nem lehetett kihagyni. Épp bent voltam egyik alkalommal a cégnél - épp teszteltük a rollert hosszabb útvonalon, meg a másik hogy épp akkor néztem melyik lenne az ideális útvonal - és az Árpád-híd előtt jártam, mikor félreálltam sms-t írni, mert terveztem hogy délután-este átgurulok érte. Emberem írt hogy majd jön Vilihez aki itt lakik tőlem egy utcára és este akkor behozza. Így hát lefixáltuk az időpontot és úgy terveztem, hogy akkor még a találka előtt este majd még lemegyek ismét rollerezni kicsit, tesztelvén az éjszakai körülmények közti haladást. Épp a társasház végénél jártam, messziről láttam ahogy begurult a bömös és mentem a lépcsőház elé. Emberem talán kicsit meglepődött hogy most nem a lépcsőház irányából érkezem, hanem egy világító rollerrel érkezem szemből :D Természetesen átvettem a kicsikéket - mivel a minap még másik 2 járgányom is beparkolt - átnéztem a járgányt és szerencsére - ahogy az első képen is látható - az eladó figyelt rá hogy be legyen bugyolálva. Végre megvan :D
Elől szép kis lámpákat kapott és persze krómos hűtőmaszkot, ami megfelelően illeszkedik a lámpák és a mocitető íves formájához. Szép rajta a kis kék Lancia logó is, kapott egy olasz rendszámot és két ködlámpa berakást is. Szépen végigfut a fekete díszítőcsik a lököstől az oldalán, ahol sárga oldalsó irányjelzőt is kapott, majd egészen az autó vonalát követve a végéig.
Hátul szép piros kis lámpákat kapott, és noha a képen nem nagyon látszik, alatta még az égőelosztás is kivehető, nyilván a modell formaöntvényének kialakítása lévén, ami remek. A logó szintén ott van és szép, a hátsó rendszám egy picit elnagyolt, de így sem zavar. Végre meglett ez a kis sz.ros... Persze mivel doboz nélkül érkezett, gyorsan utánanéztem mit tudnék neki keríteni és sikerült is egy másik alkalommal kapott fölös, és ezáltal eladásra kínált modellem bliszterébe belehelyezni, ami pont tökéletesen ugyanarra a talapzatra van mintázva és illik bele. Na azt persze mondanom sem kell, hogy így immáron bliszteres körítésben, gyorsan el is pakoltam a különleges szerzeményes polcomra a többihez :D
Mondanom sem kell, talán sejthető volt mi lesz a következő :D Noha meg kell mondjam, ez nem volt olcsó. A Ducato változatot aránylag normál árban ki lehetett fogni, ez viszont másfélszer annyiba került. De kellett. Ha már úgy is volt két "kellős" példány, akkor ezt se hagyom ki, még ha kétszer annyiba is került majdnem, mint a piros Ducato. Ráadásul minél kevesebb autó, annál magasabbra jön ki a - természetesen a szállítással-paypassal értett - végösszeget tekintve a darab ár.
Szeretem mikor vannak ilyen azonos konstrukciók, csak kicsit más változatban, vagy minimális változtatással. Példának okáért ott van a Vw Crafter-Mercedes Sprinter, amik mondhatni ugyanazok, de mégsem, mert azért a lámpák és itt-ott picit a forma alapján meg lehet őket különböztetni. Aztán ott van a Citroen Berlingo-Peugeot Partner amik teljesen azonosak, csak a motor-embléma más rajtuk. Itt pedig a Fiat Ducato-Citroen Jumper-Peugeot Boxer család, melynél csak a hűtőmaszkos-emblémás rész a más.
A már korábban említett példányunk pont ilyen volt. Egyszer még Emberemhez is beugrottam mikor voltam vele, mivel útba esett. Noha persze ennek azért magasabb az ára, mivel ritkább mint a Ducato. Eleinte nem szerettem ezt a változatot, mert rondának tartottam, arról nem is szólva mikor pont egy ilyen áll(t) mögöttem, akkor mindig szinte a pofámba világít(ott) pont a lámpája a tükörben, de mégis, ez a legjobb és van olyan hogyha valami nem tetszik annyira a valóságban, modellben mégis beszerzem. Mind teljesítményben, motorisztikusan, fordulékonyságban ez volt a legjobb. Igaz a nálunk lévő sajnos már kiszolgálta az idejét és noha nagyon szerettük, de meg kellett válni tőle sajnos.
Ahogy már a Ducatonál is láthattuk:
Elől szép lámpákat kapott, krómos égőhelyes berakással. Szép a Citroen emblémás hűtőmaszk is, kapott típusfeliratos rendszámot, és két ködlámpa berakást. Szintén a megfelelő formájú tükrök, rajtuk az irányjelzős résszel (jajj ne is említsem). Ugyanis egyik alkalommal pont kint voltam a járgányunkkal, és egy kertes családi ház udvarába kellett beállnom, ott volt a bolt. Állt bent egy másik furgonos is, aki épp említette hogy készülne kijönni. Mondtam neki hogy 2 perc az egész, pár akksit hoztam, gyorsan kipakolom, papírra pecsét és már itt sem vagyok. Emberünk erősködött, amivel persze felb.szta az agyamat "Jól van b.zdmeg akkor kiállok" és tolattam ki. Azt tudni kell hogy szűkös volt a hely, mert egy furgonnal éppen hogy be lehetett állni. A jobb tükörtől kb 10cm-re a ház fala, a bal oldalitól a kerítés. Szóval felb.szott idegállapotban tolatok ki, nézem a jobb oldalit és a reccsenése kaptam vissza a fejem. Na mondom f.sza. Egy pillanatra elgondolkoztam most mit csináljak, mert így nem szállíthatok tovább. Vagy vissza a telephelyre, vagy valahogy meg kell oldani. Keresgéltem és szerencsére találtam céges ragasztószalagot. A törött tükörelemet visszaraktam a helyére, körbetekertem alul-felül és mentem tovább. Mivel osztott, az alsó domború tükörben persze ugyanúgy lehetett látni, csak az ugye csal egy kicsit. Szóval volt még egy pár címem, ráadásul pont akkor kellett valami berendezési dolgokat is elhoznom a Soroksári Ikea-ból. Persze ahogy visszaértem azonnal jeleztem a dolgot és említettem hogy vállalom érte a felelősséget, mivel Én ilyen manus vagyok. Nem szeretek elsumákolni, vagy eltitkolni semmit. Az Én saram....van ilyen sajnos....vállalom. Szerencsére nem kellett kifizetni, noha mondanom sem kell hogy rohadt sz.rul éreztem magam, de kollegáimtól megkaptam a kiírást a szekrényem ajtajára :D Még jó hogy ilyen jó fejekkel vagyok körülvéve és valamilyen szinten az is a "szeretet" jele :D
Szóval volt eme példánnyal élmény. De kanyarodjunk vissza a modellhez.
A felni is olyan amilyennek lennie kell, a hátsó lámpák szintén szépre sikerültek, kapott fent féklámpacsík festést, Citroen felirat, jobb oldalon a Jumper típusfelirat, kilincsfestés, és persze ahogyan lennie kell két kis prizma festés a lökösbe.
Egyébként be kell valljam, hogy a Citroentől tartottam leginkább, mivel sose szerettem ezt a kinézetű masinát, mivel rondának találtam ahogy kinéz az orra, nem egyszer mögöttem állva, amint pont szem magasságban világított a lámpája a tükörben meg hasonlók, de az évek folyamán kitapasztaltam és persze mint mindenhol, úgy itt is érvényes hogy ne ítélj elsőre, külső alapján :D A Ford nekem elsőre kicsit erős és könnyen megiramodó volt, az Opel gyenge, és a Citrongy a legjobb mind erőátvitelt, mind fordulékonyságot illetően. Én sose azt néztem hogy milyen kocsival legyek, mert számomra nem az a fő, hanem az hogy vezethetek, amit nagyon szeretek, és ha ez kapcsolódik a munkámhoz, akkor elmondhatom hogy azt csinálom amit szeretek :D Szóval bármelyikre is szoktam beosztva lenni (kivéve már a Citroen mert sajnos már nincs meg nekünk), imádom a munkám. Az embernek sok elképzelése van gyerekként hogy mi akar lenni, tűzoltó, űrhajós, (pina)orvos, de nagyon kevés az olyan ember aki azt csinálhatja amit szeret. Noha sokáig Én se tudtam mi akarok lenni ha "felnövök", azon kívül hogy felnőtt leszek, mivel Faterom is anno máshogy tervezte, de dolgoztam raktárosként, majd besajtológép kezelőként, most pedig raktáros-kiszállítóként. Én szerencsére ilyen vagyok, hogy azt csinálhatom amit szeretek :)
Egyébként a lakóautós sorozatban is láthattuk már eme példányt - igaz ott Ducato változatban és a faceliftes változatokban - és nem olyan rég Odeon kiadásban elő is rukkoltak vele sürgősségi változatokban, sőt mind3 kivitelben (Fiat-Citroen-Peugeot), és említettem is a gyártónak hogy sima furgon vagy ablakos változatban is lehetnének, mert Én a furgonból mindegyikből beszereznék egyet-egyet, de nem csak magam miatt említettem persze, hanem mert sok cég előszeretettel használja, a már korábban leírt tulajdonságai miatt. Így sima fehér változatban szinte bármelyiket könnyen el lehetne adni, ha kihoznának belőle egy szériát.
Na előző posztomban kicsit már el is szóltam magam a következő példányt illetően, mivel említettem hogy mit kerestem és hogy mikkel nincs nehéz dolgom átalakítást illetően :D Ducato példányom már korábban lett egy ablakos változat, Dénes Márk barátomtól, de az ablakos verzió és persze nem olyan mint egy Norev. Meg is lepődtem hogy a MondoMotors - mert az a gyártója az ablakos változatomnak - kihozta, ráadásul furgon és ablakos változatban is. Meglepő volt, mert ahhoz képest hogy játékboltokban lehet kapni, már-már modell kidolgozású volt. A kerekei persze műanyagok, nem gumisak, de így se gond, mivel nagyon meglepődtem milyen jóra sikerült. Hátul a lámpa is szép lett, noha később úgy vettem észre hogy már szintén hanyatlott az a kialakítás, mert láttam sima piros berakással - ami vagy korábbi - és láttam olyat is, aminél már nem volt kivágva az a rész és üvegből kialakítva, hanem festették. De most itt a Norev verzió.
Talán nem mondok nagy hülyeséget, de van egy olyan érzésem hogy minden modell kínai :D Na jó ez most mondhatni poén volt, de van benne igazság. Ugyanis lehet hogy a formaöntvény ugyanaz, csak az egyik igényesen kialakítja, a másik meg játék kategóriában hozza ki, műanyag kerekekkel. A fene tudja. Az is milyen érdekes hogy az Ixonak is pl úgy alakul a listája hogy van amit kihoz és később a Greenlight kínálatában is mit ad Isten megjelenik. És noha a Greenlight amerikai, de nála is láthattunk pl Hongwell modellt akként kihozva, pl a Gulf-os Vw Bogár...
Bevallom eleinte ocsmánynak tartottam ezt a furgont - kicsit még most is - mert olyan izé.....nagy lökhárító, fentebb ívelt lámpák, melyek remekül a pofádba világítanak mikor pont egy ilyen van mögötted.....de mégis azt kell mondanom az egyik legjobb. Mind teljesítményben, mind fordulékonyságban. Ugyanis ahol most dolgozom, volt egy ilyen változatunk is, csak az Citroen, bár ezeknél az azonos konstrukcióknál, egyedül a motor más. A legjobb volt vezetni a három furgon változatunk közül, mivel a Transit noha jól húz, de kicsi a terhelhetősége. Az Opelnek némileg nagyobb a terhelhetősége, de motorisztikusan gyenge, üres emelkedőn is van hogy visszalassul vele az ember, nem hogy rakottan. A legjobb az ilyen (Citroen) változat volt, mert terhelhetőségben is a legjobb volt és jól húzott is.
Elől szépen megcsinálták a lámpákat a formához igazítva, alá krómos égőberakást kapott, alulra került két ködlámpa berakás. Szép a lökös is, jól kivehető rajta minden és ahogyan kell a hűtőmaszkos rész ezüst, rajta a kék - immáron modern - Fiat logóval. Rendszámként megkapta a típusfeliratot, oldalt a tükrök alatt kapott "120 multijet" jelzést is.
A kerekek is jók, kilincs és ajtósín festés is került rá és a belseje is kellemes. Bézs hátfal, téglavörös-szürke ülésekkel.
Hátul szép üveglámpákat kapott a megfelelő kialakításban, és még az égőhelyek is látszanak. Ez utóbbi természetesen ahogyan lenni szokott, eleve a modellen van kialakítva és ezüsttel kiemelve. Szintén látható a Fiat logó, ami nem sikerült a legjobbra, kilincsfestés, mellette a Ducato felirat, felül kapott egy féklámpa csíkot, mely a kocsi piros színe ellenére is jól kivehető.
Hoppá! Mint ahogy az lenni szokott, folyamatosan keresem a helyzeteket, hogy milyen Master lesz az újabb szerzet amire vágyok és be kell szerezni - vagy éppen rögtön megvenni - és noha ez Opel, de a hűtőmaszkot kivéve teljesen megegyező példány vele. Egyik alkalommal egy külföldi modelles csoportban láttam is ezt a példányt egy Combo változattal együtt és azt hittem, hogy a leendő tulaja átalakította, de ezek szerint akkor az gyári volt. Nézem a netet, aztán egyszer csak a találatok között belefutok. Ráadásul nem is először, mivel noha megnéztem, de nem vágytam rá annyira, lévén anno meglett piros változatban, amelyért meg kellett harcoljak :D Az eladó normál árat kért érte mivel nem került 10 000Ft-ba, így meg is lepődtem hogy máskor is viszont láttam és nem kelt el. Így aztán második alkalommal is nézegettem, de nem vettem rá magam hogy beszerezzem, noha voltak más eladó példányai is, de azokat magas árban kínálta. Aztán egyik alkalommal beírtam a keresőbe hogy Ducato, meg Jumper, mivel ama furgonokat is kerestem. Ki is dobott egy változatot, és mikor megnéztem az eladó többi termékét - akkor nem emlékeztem a nevére hogy ez ugyanaz az eladó - ott volt ez az Opel. Na mondom akkor ez ugyanaz a tag. És máris összeállítottam egy pakkot.
Meglepődtem mikor találkoztam eme Opel változattal, mert sokszor említettem, hogyha ez a típus ki van hozva Renault verzióba és Nissan változatban is, az Opel vajon miért maradt ki. Aztán tessék, egyik alkalommal - mikor a pirosért harcoltam - ott van. Annál elsőre gondoltam hogy átalakítás, de aztán elvetettem ama gondolatomat. És kihozta.
Elől szépen kialakított égőhelyes lámpákat kapott, fent sárga irányjelzős résszel, szép a króm csíkos Opel emblémás hűtőmaszk. Kapott Movano típus rendszámot is. A tükrök is a megfelelő formájúak ahogy kell és a sarkain még az irányjelző rész is meg van csinálva. A felnik is az eredetiek, rajtuk a fekete alapon lévő ezüst Opel emblémás logóval. Oldalt nem csak hogy megkapta a kilincs és végig futó feketés részt, hanem még rajta sárgával jelzett helyzetjelző fények is kerültek rá.
Hátul szépen kialakított hátsó lámpákat kapott, noha sajnos a Nissan változatnál meghagyták simán amitől kissé gyengébbre sikerült ama változatnál, érdekes módon a Renault-nál szintén ezüstre pingálták ama részt. Az ajtón szépen, formára kialakított kis féklámpa berakást kapott, ütközőbakok, Opel felirat, jobb oldalon lent a Movano, és még prizma festések is kerültek a lökös sarkaira.
Természetesen gondoltam rá hogy akkor ezt átalakíttatnám, de egyenlőre marad mindkettő. A piros azért mert túl drága volt ahhoz hogy átalakításos példány legyen, ez pedig noha olcsóbb volt, de ebben a színben meg jobban tetszik, így ezt ezért sajnálnám.
Persze ha tudnék belőle egy harmadik változatot szerezni, akkor már semmi kétség hogy megcsinálnám olyan sárgára, mint a céges változatunk. Ilyen szempontból szerencsére a Forddal és a Citroennel, nincs sok meló :D
Beadtam a derekam :D Első Suzuki modellem. Jó pár börze alkalmával láttam már a Jatekesmodell-es eladóknál, mindig ki volt téve. Korábban noha a fekete Escort XR3i példányt el is hoztam, és ezt is nézegettem párszor, viszont nem tudtam rávenni magam. Na nem azért, Suzuki modellekre lenne igény, de valahogy erre a Vitara terepjáróra annyira nem vágytam. Most viszont elhatározásra jutottam és jött. Mondjuk le kell szögeznem, hogy a színe is kicsit közrejátszott ebben, mert nagyon szép ez a metálbordó, jól áll neki. Egyébként magát a modellt be lehet amúgy is szerezni, mivel a Chevrolet kiadásban szintén kijött, csak ott zöldben.
A Suzuki modellekkel az a baj, hogy vagy olcsón találni, de buta, fekete ablakos műanyag kivitelű példányok, vagy szépen megcsinált változatok, de irdatlanul drágák. Nincs meg az az arany középút hogy legyenek a kínálatban nem egy típussal és aránylag normál áron. Ki lehetne őket hozni, elférne a sok modell között, semmivel sem lenne kockázatosabb mint bármelyik másik.
Elől szépen megcsinálták, üveg lámpákat kapott, alatta egy ezüstösen kialakított égőhelyes berakással. Szépnek szép, de szerintem krómossal sokkal jobb lett volna. Ennek ellenére tévedés ne essék, nem húzom le, így is tetszik. Szép a Suzuki emblémás hűtőmaszk is, valamint kapott Grand Vitara rendszámot is, és két ködlámpa berakás is bekerült a lökösbe.
Jó hogy figyeltek erre a kettős mércére, hogy a kocsi fő része bordó, a lökösök valamint oldalt és a sárhányóknál ezüstre pingáltak, mivel jó ez a kombó. Oldalirányjelző is lett, fekete kilincsfestések, és tetősínek is kerültek a tetejére.
Hátul szépen kialakított lámpa berakást kapott, ahogyan kell. Sárga-fehér-piros. Az autó színe ellenére is jól kivehető, gondolom az üveg alatt lévő ezüstre pingálásnak köszönhetően, ami mondjuk kellett is, lévén a fehér akkor nem is lenne :D Odakerült a kis SUZUKI felirat is, alul a lökösben is megcsinálták a lámpás kialakítás helyét. Utóbbit mondjuk Én általában nem szeretem, jobban szeretem hogyha a lámpák az autón vannak és nem a lökhárítójában. Pótkerék is került rá, valamint még egy féklámpa csíkot is kapott a hátsó üveg tetejére.
És akkor most érkezzen egy érdekes, összehasonlító cikk, hogy mitől is lesz valami játék vagy épp modell.
Hongwell Vw Polo:
Elérkezett egy újabb KMO börze. Előző este még rá is írtam Ervin Mihálycsik cimborára hogy mikor találkozzunk reggel, valamint még Ő is visszaírt, hogy el ne felejtsem hogy óra visszaállítás lesz. Megbeszéltük a részleteket ki-kivel megy, mikor találkozzunk. Úgy terveztük hogy a Suzkával megyünk. Már kora reggel felkeltem, mondom beugrok itt a sarkon venni szendvicset, noha előző estéről maradt rendelt pizza, de rögtön felkelés után Én még nem tudok általában kajálni, nekem kell egy kis idő. Így itthon nem is szoktam reggelizni, csak általában mikor beérek a munkahelyre. Na kocsiba bevágtam magam, beindítottam, mondom melegítjük kicsit, lévén csodálatosan szép októberi esős pocsék időnk volt aznap reggel. Miután kigurultam a sarokra és bevágtam egy szendvicset meg leöblítettem egy finom Watt alma-körtével, jött egy sms cimbitől hogy majd megyünk az övével. Időközben viszont arra gondoltam hogyha már beindítottam meg minden, akkor meg kéne járatni. Végül is abban maradtunk, hogy akkor mindenki megy a sajátjával, mert Én amúgy is vittem két eladó modellt átadásra, és nem tudtam biztosan a két vevő szintén ott lesz-e reggel 9 körül, így mondom talán jobb is így, mert akkor nincs az - hogyha együtt mentünk volna egy kocsival - hogy az egyiknek várnia kell a másikra.
Több kört is tettem, noha korábban ott voltam már mint szoktam, a portékák nagy része még csak akkortájt került elő a dobozokból és volt olyan asztal ahol még nem volt senki sem. A büfénél láttam meg ezt a példányt és noha rögtön felismertem, nem akartam megvenni - noha nem kértek érte sokat - mert nem kellett, ugyanis megvan, másrészt ez a "butább Hongwell" amiről már anno írtam korábban, egyik olaszországi nyaralás akalmával. (arról itt lehet olvasni, egy szintén akkor Wanted listás szerzemény kíséretében: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=131369852&t=9209518)
Mikor egyik alkalommal vásároltam az egyik illetőtől aki leginkább 1:18-as méretben mozog gyűjtést illetően, szóba kerültek a Hongwellek és akkor mondta, hogy számára azok nem modellek, hanem játékok. Eleinte nem is értettem miért mondta ezt, hiszen nagyon szépen megvannak csinálva - a másik hogy persze nem vagyunk egyformák - de aztán egyik olaszországi nyaralás alkalmával be kellett látnom, hogy van benne igazság amit mondott. Ugyanis olaszországi nyaralásom alkalmával szintén találkoztam az itthon is megszokott példányokkal, de butább kivitelben. Ez számomra persze "meglepő volt, de korántsem mulatságos" mert így már értettem miért mondta ezt és nézte le azt, amit Én egy jó ár/érték/kidolgozású modellnek tekintek. De nem is csoda, mivel itthon úgy látszik szerencsére azért a normál modell kategória példányai jöttek, nyilván ha ide is a butább változatok kerültek volna, akkor más lenne róluk a vélemény. Így ezért vettem meg ezt a kék "buta Hongwell" Vw Polo példányt, hogy gondoltam jó lesz egy összehasonlító cikket illetően, hogy mi is tesz modellé egy modellt. Ja és hogy mi az a két bigyó mellette? Nos az egy szintén a börzén vett donor Hongwell 3-as kombi BMW hátsó lámpa páros, de kép azért nem készült róla, mert nekem csak a két hátsó lámpája kellett és még mielőtt onnan eljöttem volna, a kasznit már adtam is át Pál Gábor barátomnak aki jelezte, hogy neki az kéne. Így miután kimentem a kocsimhoz készülvén távozni, szerencsére találtam egy csavarhúzót amivel sikerült kikapnom őket, ráadásul a kocsi szétkapása nélkül, mert ama BMW első csavarja amúgy is erősen korrodált volt, félő volt hogy nem is tudnám kicsavarni, de szerencsére a csomiajtót felnyitva hozzá lehetett férni a lámpa belső feléhez, ezáltal a kikapást megoldván. Így azok azért kellettek.
De vissza a Polo-hoz: Érdekes tulajdonképpen hogy mi határozza meg hogy egy modellautó, tényleg az lesz-e, vagy inkább csak olyan amit a gyereknek szánna játéknak az ember.
Elő is kaptam hát a vitrinből a saját kék Polo változatomat, hogy hasonlítsuk össze őket. Ezt most kivételesen még a piros egérpados alá-háttérren mutatom be, mert noha a parkolós diorámában is csináltam egy közös képet, itt azért jobban észrevehetők.
Az első ami leginkább feltűnik az persze a hűtőmaszk, amin nincs embléma. Ezt persze lehetne mondani hogy nyilván a licensz megspórolása, de ha úgy van, a gyártó már eleve a modell miatt is balhézhatna, ugyanis ugye a forma is egy levédett dolog. A következő a belső ködlámpák hiánya. Noha a kör íve megvan csinálva és sajnos a jobbik változatnál is csak festett állapotban van, ahelyett hogy üveg lenne, de itt nem kapta meg azt a festést. Ezután jön a rendszám teljes hiánya, a lökhárító alsó perem részének és a szellőzős részének azonos színre hagyása és ebből eredően a ködlámpa hiánya is.
De akad még. A felni noha mondhatni ugyanaz, de az igényesebbnél ezüst színű lett, míg a butábbnál szürke. Nem kapott oldalirányjelző pingálást sem - noha látszik a modellen - és a tükrei is feketék, a másik színre fújt változattal szemben, de a B oszlop is azonos színű a kasznin, míg a másikon fekete.
És persze ha már a hátsó, ott is más egy kicsit minden. Ami leginkább butává teszi eme változatokat, az a teljesen festetlen ablak üveg, amin nem csak a keret részek nincsenek feketével kialakítva, hanem még maga az ablaktörlős rész sem. Ilyet legutoljára a műanyag kerekes, ám szépen megcsinált Norev változatoknál láthattunk, ha emlékszünk még a Fehér Sierra Corsworth példányomra. Az is egészen jól megvan csinálva, mert a kerék hogy műanyag egy dolog, annyira nem feltűnő, és az sem hogy a tükrök a kaszniból erednek, nem pedig külön berakások, de sajnos a fekete tamponnyomott ablaktörlős hiány nagyon is észrevehető és tudatja velünk hogy sajnos játékról van szó, nem modellről. Mint látható nem kapott persze sem Vw emblémát, sem a Polo és a TDi feliratokat sem, rendszámot sem és itt is azonos színű a lökös alsó perem része. A lámpák érdekesek, ezt azért írtam hogy érdekes, mert ha jól megfigyeljük a fehéres irányjelző-tolató tamponnyomás ellenére is kivehető a forma az üvegben.
Gondoltam más különbség már nem is lesz, de azért megnéztem az alját és belsejét is. Az alváz teljesen azonos, mindössze annyi a különbség, hogy az igényesebb változatnak (fenti) csavaros menetes a két lukja középen futtatva, mert úgy szoktak lenni a csomagolásban, míg a butább, gondolom sima dobozos példány - afféle Burago módra berakva - vagy egy többdarabos szett egy része lehetett, mivel annál teljesen szűz a menet, vagyis jobban mondva nincs is :D
A belső tér teljesen azonos, itt nem találtam különbségre utaló jele(ke)t. A középkonzol, kormány, ülések, kézifékkar, minden teljesen ugyanolyan. Szemből is csináltam fényképet, mivel mindkettőn láthatók még az ülésen a biztonsági övek is, tehát teljesen azonos. Noha a bal oldali kissé erősebbnek tűnik ha a középkonzol rész vonalait nézzük, de gondolom ez csak annak köszönhető hogy épp esetleg jobbra sikerült picivel mint a másiké.
Üveg berakást illetően viszont fordított változat van. Ezt úgy értem hogy a butábbnál (lenti) szegecselve van, míg az igényesebb változatnál csak ott a kis pecek, nincs szétnyomva. Ez vagy direkt maradt így, mert így egyszerűbb, nem kell vele p.csölni, vagy véletlenül nem nyomtak rá. Tulajdonképpen nincs szerepe, mert úgy is a belső kialakítás tartja ott az üveget, tehát nem fog beesni. Ilyesmi megoldást anno a Schuco Opel Omega kombi példányomnál láttam, ami nem mai darab, de annál volt ilyen hogy egyben volt kialakítva az egész, és csak be volt téve ráültetve így egy pecekre. Ez tulajdonképpen jó, mert egyszerűbb és a gyárban is nyilván kevesebb macera-idő, míg a következő emberkének odaadnák hogy a géppel nyomja szét.
Szóval tulajdonképpen ettől válik egy modell modellé, a részletektől. Ez - vagy épp ezeknek hiánya - határozza meg valamiről hogy játéknak számít-e, vagy gyűjtők számára készült modellé, esetleg olyan példánnyá, mellyel a gyerek is élvezettel játszhat és a gyűjtő is örömét leli a beszerzésében.
Szoktam kapni az emailt - gondolom rajtam kívül még jó páran - képekkel, árlistával. Most találtam benne egy olyat, amelyet nem tudtam kihagyni. Gyorsan írtam emailt és a facebook-on is jeleztem vételi szándékomat, mert nem tudtam ugye az illető mikor fogja olvasni, így mondhatni duplán bejelentkeztem a kicsikére. Opel Zafira példányt nem nehéz találni, leginkább pirosban van és árban olyan 4-8000Ft közötti árban mozog, viszont az ezüst az más tészta. Eleve látható a papírdobozán is hogy nyilván márkakereskedéses vagy promóciós darab, nem az átlag megtalálható változat. Korábban már a piros változaton is gondolkoztam, mert noha a Zafira nem a kedvencem - sem ez, sem a régebbi - azért mégis be kell vallanom hogy egy elegáns és szép kis családi autó.
Elől szép kis lámpákat kapott, csodálatos égőhelyes kialakítással, pici irányjelzős beütéssel. Jó a króm Opel logós hűtőmaszk, kapott egy Zafira típusfeliratos rendszámot is. A felnije mondjuk kevésbé tetszik, hasonló a tipikus Alfa Romeo felinjéhez, de elmegy.
Fent két tetősín, és az üvegtetős panorámatető is érdekesen van megoldva, mivel a tetején középen hosszában kitüremkedik.
Hátul csodálatosan szép, reálisan megcsinált hátsó lámpa berakás, ahogyan kell. Piros-sárga-piros és alul átlátszósan meghagyva, ráadásul kis króm vonalazással elválasztva. Szintén ott a kis króm Opel logó a csomagtartóajtón, alatta egy króm csíkos díszítés rajta Opel felirattal, szintén a Zafirás rendszám, fent féklámpa csík és antenna berakás. Tud a Minichamps ha akar...
Egyik alkalommal még emlékszem rá, beszélgettem Faterral is az Opelekről és szóba került hogy általában mindig olyan megnevezéseket adnak nekik amik A-ra végződnek.
AstrA OmegA AntarA ZafirA CorsA CascadA
...és még lehetne sorolni. Persze azóta már vannak újabb típusok melyek szakítottak ezzel a - mondhatni - hagyománnyal (pl Adam) de régebben is voltak (pl Kadett, Rekord) de mégis többségében volt a típusneveket illetően az A betűs végződés, de hogy mi okból volt ez az A-ra végződős opció, az rejtély. Manapság ez már annyira nem jellemző mikor bejött a GrandlandX, meg a Crossland, Combo stb...
A koronavírus járvány még azóta is jelen volt mindennapi életünkben, de persze börze ismét volt tartva - szerencsére - így hát élvezettel néztem ki a második alkalommal megrendezett Legenda börzére. Igaz nem terveztem sok mindent, mivel elektromos roller beszerzése előtt álltam, aminél persze szintén gondolkoztam párszor hogy "akarok Én egy olyat?", "szükségem van rá?", de hogyha nem is kiváltva a tömegközlekedési eszközt, úgy voltam vele max kirándulni jó lesz. Ugyanis a biciklimet azóta nem vettem elő kb mióta az autóm megvan (2007) és úgy éreztem hogy szerintem már nem is fogom, mivel anno azért is raktam le, mert egyrészt lett a kocsi, másrészt meg mindig hurcoltam szervizbe és meguntam. Legutóbbi lomtalanításkor pedig meg is váltam tőle. Arról nem is szólva hogy eleve jól kezdődött, mert miután megvettük a Sugárba, hazafelé úton szépen összetörtem, pedig nem lakom messze a Sugártól :D
Reggelemhez híven ahogy szoktam, bepattantam a kocsiba és most kivételen nem reggeliztem "Mc", hanem inkább a Sparba ugrottam be venni egy-két dolgot. Miután azzal megvoltam elindultam, de egy utcával túlmentem. Megérkeztem és szerencsére sikerült az ottani utca végén, a középen lévő fa tövében megállni, ahol úgy ítéltem meg nem zavarok senkit és mindenki más is ki-elfér a kocsimtól. Természetesen maszk fel, és beléptem. A börze jó volt - mások szerint gyenge volt, mondjuk Én sem tértem haza sok mindennel - mivel akkor a bejárattal szembeni terem nem volt megnyitva és az emelet sem. Így kissé gyengébb volt mint az első, de gondoltam rá hogy bizonyára azért, mert a tendenciák megint emelkedő esetszámokat mutattak, plusz közeledett az ünnepi időszak, de mondjuk még kicsit odébb volt. Miután betértem, az egyik eladónál - akinél szoktak általában újdonságok is akadni jó árban - megláttam ezt a kicsikét. Elsőre nézegettem, de aztán visszatettem. Az árával nem volt bajom és hogy ilyen a doboza az se érdekelt, mert inkább ami benne van azzal ne legyen probléma. Meg kell mondjam őszintén, ez a Laguna valahogy nem kedvencem. Az eladónál volt a kombi is, de az még annyira se tetszik mint ez. Miután tettem egy-két kört, visszakanyarodtam oda és úgy voltam vele hogy elviszem. Meg kell mondjam hogy ebben azért erősen közrejátszott a színe is, mivel jól áll neki és gyönyörű ez a metálbordó. Persze kicsit aggódtam hogy a doboz lévén ilyen - nyilván érte a nap - de reméltem hogy magának a kocsinak nincs baja. Szerencsére nincs. Vagyis hát egy pici, de az tényleg elenyésző.
Elől szép lámpákat kapott, alatta kis irányjelzős beütéssel. A Renault embléma noha festett, de kidomborodó és szépen kivehető. Alulra két ködlámpa üveget kapott és ki lettek emelve a lökösön és oldalt is a fekete díszítőcsíkok. Rendszám helyére Laguna típusmegnevezést kapott, ezért mondom sokszor a Mini/Maxichamps változatoknál, hogy igen is fontos hogy legyen valami ott.
Megvizslattam a járgányt alaposan és már ott is láttam, hogy a picike hibája egyedül annyi, hogy a bal hátsó ajtóban lévő ablak egy picit matt, de csak alig. Hátul szépen megcsinált lámpákat kapott, sőt ha jobban megnézzük - pl a jobb oldalinál - még a bordázott rész is kivehető a kis üvegen a fehér részben. Szépen bal oldalon a Renault felirat, jobb oldalon a Laguna, a külön csomagtartóajtós nyitó részen a kis embléma kiemelve, ráadásul mivel az autó eleve bordó, még féklámpacsík festést is kapott, ami jól kivehető.
Remek kis vétel, ahhoz képest hogy nem kedvenc ez a típus. Egyébként ez a Laguna kétféle hátsó lámpás kialakítással volt, mert volt ez, majd később - noha formáját meghagyva - az égős kialakításán változtattak kicsit és ovális kialakításúak lettek. Később kapott egy generáció váltást, aminél a forma mondhatni megmaradt, de az első lámpák ívesebbek lettek, a hátsók pedig felkerültek a farrész tetejére, amivel csak sikerült - szerintem - még jobban elb.szni.
Mindennap nézegetem milyen új Master aukciók vagy lehetőségek adottak és egyszer csak megláttam ezt. Nem akartam elhinni, mert csak oldalról volt egy kép róla, de azt tisztán láttam az elejét vizslatva, hogy ez bizony a faceliftes változat. Nem sokkal később lett is még pár aukció ilyenekből, sőt már ezüst színben is. Az Eligor és a Norev között bizonyára van kapcsolat, ezt már korábban is bemutattam a sárga példányt illetően. Érdekes hogy megjátszották ezt, noha nem számítottam rá, hiszen nem egyszer szokták mondogatni hogy egy modell formaöntvénye nem olcsó mulatság. Akkor ilyenkor mégse? Mikor megláttam - mármint az eredeti modellnél - hogy ebből lett egy faceliftes változat is, örültem neki, mert szerintem ezzel normálisabban néz ki mint a lefelé konyulós első lámpás orral, viszont sajnos ennél a hátuljához nem nyúltak. Miután Emberem még külön felfutott érte meg is vizslattam, bár elsőre aggódtam kicsit hogy talán nem is fém, mert úgy éreztem mintha csak a dobozát tartanám a kezemben. De biza fém, csak megtréfált :D
Eleve nem is plexis dobozban van, hanem műanyag és a modellnek is csak a tetején van egy formára kialakított bélelés. A modell a talapzaton még csak nem is a doboz alján van, hanem a belső műanyag kialakításban egy sínféle résbe becsúsztatva.
Mint már említettem, jól tették hogy "faceliftezték" ezt a Mastert, mert így azért szebb szerintem. Elől szép lámpákat kapott, természetesen a motorháztető vonalával megegyező vonalfestéssel, szép a króm emblémás Renault logó is, valamint a hűtőmaszk felületén láthatók a mélyedések és az ezüst vonalvezetés. Kapott Master rendszámot, ködlámpa festéseket is.
Hátul szintén reális a lámpa, bár úgy vettem észre hogy kissé talán vékonyabb mint a Norev változaté, erre nem ártott volna kicsit jobban figyelni, viszont alatta ezüst festést kapott és látszanak az égőhelyes kialakítások is. Megkapta a fekete "bütyök" pingálásokat, a fekete rendszám világítás takaró részt, rajta Master felirattal, kilincsfestés, jobb oldalon a Renault felirat és persze a kis szögletes-csúcsos féklámpa berakást is. Ez utóbbit nem tudom üveg-e - bár annak tűnik - de elsőre kissé másabb mint a Norev változaton.
Megpróbáltam szétkapni is a modellt hogy nézzük meg belül is, de nem ment, erőltetni pedig nem akartam. Nos...ez is meglett :D
A múltkor nézelődtem a neten és egyszercsak láttam Fiat modelleket jó árakon. Meg is néztem az illetőnek milyen cuccai voltak, majd gyorsan összeállítottam egy pakkot és már küldtem is Emberemnek. A legtöbbjét eladásra szántam, és a modellek csak így talapzaton voltak, reméltem hogy lesz plexi, mert ez kihatással volt az árukra, de sajnos nem volt. Ráadásul volt más kellemetlen élmény is a pakkal kapcsolatban, nem is egy. Az egyik ez volt amire mondjuk számítottam hogy mégse lesznek plexijeik, de úgy voltam vele hogy "készülj fel a legrosszabbra és reméld a legjobbat". Hát ez nem jött be. Van ilyen. Az ilyesmit elkönyvelem magamban és utána már nem is foglalkozom vele, vagy nem emlékszem rá. Kész. Eltemetve a dolog :D
A második dolog az volt hogy az egyik modellnek nem volt meg a jobb tükre, ezt már csak sajnos akkor vettem észre miután megvettük őket. Sebaj, nem halok bele - gondoltam.
De aztán jött a harmadik. 6 modellt vettünk meg, de csak 5 érkezett a dobozban, kértem is Emberemet hogy írjunk az eladónak és vonjuk kérdőre. Mert noha nem sok vizet zavar hogy 5 vagy 6 modell, de ugyanakkor hogy annak az ára is ki lett fizetve, a másik hogy 6 modellre fizettünk postát - noha mondjuk ez általában van hogy belefér, mert pl egy bizonyos határig ugyanannyit fizetsz 3 modellre mint 5-re, de akkor is.
Aztán jött a negyedik probléma. Az egyiknek enyhén karcos volt a szélvédője, a másiknak - megvolt ugyan, de - törött volt az egyik ablaktörlője. Szóval már eleve a plexi nélküli állapot miatt úgy voltam vele, hogy így is bukok rajtuk, de valamennyi legalább vissza jön belőlük, ráadásul úgy is ez a példány volt belőle a legfontosabb.
Évek óta lobbizok, több modellgyártót is megkerestem már a Suzuki témával kapcsolatban, de senki nem lát benne lehetőséget. De nem is értem miért. Hisz ahogy láthatjuk az SX4-es is itt van a Norevtől, ráadásul rally változatban is. Tehát a formaöntvény megvan. Már csak azért sem értem, mert egyébként megjátszotta hogy Suzukiban is kihozta, lévén a rally-s változat Suzukiban jött ki és sima, normál verzióban is Suzukiként van kihozva, arról már csak pluszban nem is szólva hogy a japánoknál fut - vagy volt - egy újság mellékletes sorozata, amiben szintén voltak Suzukik, szóval... De persze ott van a Minichamps gyártótól az Agila is mint WagonR+...szóval, Én látnék lehetőséget egy ilyen sorozatban. Ugyanis a Lengyeleknél is elindult egy FSO sorozat, a Cseheknél pedig egy Skodás és abban persze igazat adok, hogy azok saját országuk béli gyártott autó-márkák, míg Mi a Suzukit - mint Japán modellt - csak itthoni gyártásként funkcionáljuk. Egyébként érdekes ez az SX4 - párdon Sedici - mivel eme Fiat sorozatban kétszer is szerepel, a másik egy kék változat, de nem tudom miben más. Talán egy kicsit a hűtőmaszkos-lökhárítós kialakításban, mivel a kék a 2006, ez a fehér pedig a 2009-es verzió. Nekünk két férőhelyes a garázsunk és a garázsszomszédé pont egy ilyen SX4 - franc - Sedici :D Amúgy elsőre tetszettek ezek a terepjáró Suzukik, bár nekem már akkor is szedán változatban jött be inkább, ami mondjuk különös párosítása egy terepjárónak, ráadásul ritkább, kevesebbet látni belőle. Anno olvastam róla egy prospektusban, hogy ebből is - elvileg - azért lett szedán, mert a japánok vagy úgy általában az ázsiai régiók, "szedán orientáltak". Szerencsére megúszta az utat, igaz noha azért sajnos ez a példány se hibátlan, de mondjuk csak azért mert - mindjárt - felhívom rá a figyelmet.
Elől szép lámpákat kapott, jó a kiemelt lökös és a rendszám alatti kiemelés. Olasz rendszámot is kapott és a kis krómos hűtőmaszkon a Fiat embléma is szép. Mikor bejött ez az új logó nem tudtam hova tenni, mert Én úgy voltam vele: nekem a Fiat, az mindig az 5 átlós vonalas emblémás masina lesz :D
Hátul sima piros lámpaberakásokat kapott, de alatta nagyon gyengén láthatók az égőhelyes kialakítások. A Fiat embléma picit megcsúszott, nem pont középen van a körben, szintén az olasz rendszám és a Sedici felirat. Nem tudom pontosan ezek mikor futottak az olaszoknál, de látható hogy a fekete lökös változatán enyhe repedések láthatók, ennek ez az egy hibája van, szóval nem mai darab. De szerencsére annyira nem észrevehető, így nem feltűnő.
Altaya - Atlas - Renault 5 GT Turbo french police:
Korábban tervben volt már ez a kicsike ebayes pakkban, viszont sajnos le kellett róla mondanom, mivel drágán adták és úgy éreztem annyit nekem nem ér meg. A német rendőrségi példányok után a franciákra vagyok ráállva, mivel sokszor láthatjuk - persze főleg francia filmekben, vagy francia helyszíneken - a hatósági járgányokat, melyeket mindig szépen sikerül lealázni :D Ezt a példányt ráadásul egy olyan valakinél szúrtam ki, aki rendszeresen kijár a börzére, ráadásul tőlem is talán 1-2 utcányira lakik és tessék :D Most meg ott volt :D
Elől szép kis lámpákat kapott, az irányjelzők is üveg, bár gondolom az egyszerre van a lámpás-hűtőmaszk testből kialakítva. Jó a kis Renault embléma is, alulra kapott két sárga ködlámpa berakást is. A festés természetesen adott, ráadásul ahogy szokott, a nózin fordított tükrös megoldással a Police felirat. A felni se rossz, egyedüli gyengéje hogy szerintem a gumi kissé szélesebb rajta mint kellene, vékonyabb gumi dukálna, ráadásul ahogy látom nincs mintázata se a gumin. Enyje Biztos Urak.....kopottas gumikkal üldözzük a bűn elkövetőit? :D
Hátul szép kis lámpákat kapott, megfelelő rovátkás kialakításban, ráadásul kis sárga irányjelzős résszel. Viszont sajnos megint - mint már megszoktuk - a hátsó lámpás kialakításon vérzik el kicsit, mert a gyártó nem tudott rá odafigyelni hogy a jobb oldali alján, ugyan hagyja már meg az alsó részt fehérnek, ott ugyanis a tolató lámpának kéne lennie. Komolyan mondom nem hiszem el! K.rva nagy odafigyelést igényelne... De persze Dr Tóth már jártas az ilyesmiben, így szépen meg is csinálta. Világosabb lett, és jobb oldalon alul meghagytuk a tolatós részt, de nem csak úgy simán, hanem természetesen ahogyan kell megnéztük milyen és kis piros körítést azért megkapta. Azért így sokkal jobb. Szerencsére mivel az autó fehér, ilyenkor általában nem kell az ezüst belső lekenés, mivel akkor sötétebb lesz a lámpa összhatása mint így meghagyva.
A lökösön odakerült a Renault 5 GT turbo felirat is és persze rendszámot is kapott. Szóval sajnos nem tökéletes. A tetején lévő két kis sárga bütyök lehetne üvegből, sokkal szebb lenne, a gumi lehetne mintázatos, és a hátsó lámpára se ártott volna picit jobban figyelni, ennek ellenére is tetszik és egy újabb vérbeli francia a megfelelő hazai változatban beparkolt a francia rendőrségi állományba :D
Persze mondanom sem kell hogyha Sierra.....kár is lenne mást írnom. Elvégre is legutóbbi börzén is ha jól láttam Pál Gábor barátom épp készült megmaratni magát egy Scorpio-val, annak ellenére hogy már bizonyára megvan neki, mert elég könnyen beszerezhető változat. S noha a Scorpio egy másik típus, ezt a Sierrát be kellett szerezni. Na ennyi volt ez a cikk. ......................................................................................................................................................... ......................................................................................................................................................... ......................................................................................................................................................... Na jó természetesen ez nem volt komoly :D
Felmerülhet a kérdés hogy ugyan minek kellett már megint, hiszen egyszer már volt a sorozatban a fekete XR4-es. Igen, valóban. Nekem is szöget ütött a fejembe hogy ez már volt, most minek jön megint? Attól függetlenül persze terveztem a kicsikét :D
Próbáltam utána olvasni, de nem találtam sok infót róla hogy ez miben volt más. Gondolom felszereltségben, de ha megnézzük modellben is más kicsit. Ugyanis a fekete sima orros változat volt, ennél viszont már változott, mivel beömlős hűtőmaszkos nózija volt.
Természetesen a felnik ugyanazok, és láttam hogy azért mégsem teljesen ugyanaz. Az előbb említett hűtőmaszkos dolgon kívül ugyanis akad más is. Hátul ugyanolyan szép mint az eddigi bármelyik változat, de ennél sima spoilert kapott a farára, nem duplát - ahogy a fekete - ráadásul mivel fehér, ezen még féklámpa csík festés is került rá. Azt már persze mondanom sem kell hogy a Ford embléma és a megfelelő betűtípussal írt Sierra XR4 jelzés persze hogy ott van :D
Külön tetszik hogy - ahogy a feketénél, úgy ennél is - csináltak egy kis flikket a spoiler kialakításában a hátsó szélvédő ablaktörlőjének kialakítását illetően. Király.
...és az eddigi Sierráim ebből a sima Inolvidables és Inolvidables 80/90 sorozatból.
György Képes barátom anno kiakadt rajta kicsit, hogy a Regata-ból hogy lett Regatta - 2T-vel :D - de elvégre is jogos. De annyi baj legyen, ez legyen a legkevesebb hiba egy modellnél, az elírás. Persze ez is fontos ez tény, mert nem mindegy hogy "sz.r mellett falni, vagy fal mellett sz.rni" ugyebár, de inkább a modell a lényeg. Megláttam hogy ez a kicsike is érkezni fog és noha a sima Inolvidables sorozatból már meglett - ráadásul kihagyhatatlan áron - berakták a 80/90 kiadásba is. Igazából az a bordó Regata volt ami elindított engem ezzel - és az azóta hasonló sorozatos kiadványokkal - kapcsolatban hogy gyűjtsem őket, mert ugye a Regata is olyan példány volt, mely nem nagyon volt modellben. Így mondhatni kuriózumnak számított egy olyat beszerezni.
Anno már mutattam a bordó változatomat, ráadásul a korábban beszerzett Norev változatommal, ami márkát illetően minőségibb, mégis kenterbe verte az újságos modell. Persze felmerülhet a kérdés hogy most ez az SC változat miben más mint a bordó.
Nos ennél már került visszapillantó a jobb oldalra is, más lett a felni, mert ugyanolyat kapott mint a Norev változat.
Egyébként meglepődtem, mert azelőtt csak egy-két külföldi argentin modelles kollegánál láttam képeket róla és azt hittem bézs színű, de igazából fehér metál, mert kis csillámos festése van. Nem tudom még mely sorozatban láttam - talán szintén ebben a 80/90 kiadásban - de rémlik hogy arany színben is láttam, nem csak ebben a fehérben, de vagy ritkább változat lehet, vagy csak pár darab készült belőle és színt váltottak, mert nem nagyon találni. Na nem mintha annyira érdekelne, bőven elég belőle ez a kettő (Norevessel együtt három). Nem tudom egyébként az SC változat - a jobb oldali visszapillantón kívül - miben volt más a sima verziótól, legalábbis külsőben.
Ez is elől szép lámpákat kapott, megfelelően az 5 átlós csík embléma ahogy kell, mellette még kis kék felirattal is megtoldva. Jó a rendszám is. Ezeket mondjuk kicsit sajnálom, mivel még jobb összképet adna ha az adott országbéli megfelelőjével megegyező rendszámmal hoznák ki - pl francia autón francia rendszám - de mivel persze ez egy argentin sorozat és mivel náluk is előfordult, így ez nem nagy probléma. Még mindig jobb mintha nem lenne :D
Természetesen ahogyan kell, hátul a szépen, reális módon kialakított Lada Samara féle hátsó lámpák, belül fekete rendszámvilágítás burkolat festéssel, bal oldalon a kék Fiat felirattal, jobb oldalon pedig a Regatta SC jelöléssel.
Az Európai Vakáció és a Vegasi Vakáció mai napig kedvelt, még mindig megmosolyogtatni tudó vígjáték számomra, melyeket mindig élvezettel nézek meg újra. Filmes kocsiként is lehet említeni a fehér Regata-t az Európai Vakáció filmben, melyben két bandita kirabolja az utazási irodát és az alkalmazottat a csomagtartóba rejtik, közben meg ezt az autót adják bérbe a Griswold családnak, amivel a film végéhez közeledve szerepel egy üldözéses jelentben is mikor Clark feleségét elrabolják. De ezen kívül még más klasszikus autók is feltűnnek az üldözéses jelenetben mint mindennapi használatban lévő autók. Pl Mercedes W123, Renault 9, Fiat Ritmo, Vw Golf 1, Peugeot 205 és az üldözőbe vett piros cabrio Bogár is ott van még :D De ha megfigyeled egy kakukktojást is észrevehetsz a filmben, miután a Bogár elől elmegy a kézikocsival az öregember, ott is egy szép, ám de furcsán az olasz járművek közé valahogy nem illő régi szép terepjáró halad el....és nem Land Rover :D Nézd csak meg újra :D
Persze a bunkó parkolást már akkor is megtorolták, igaz itt most elsődlegesen más miatt alakult úgy hogy megsérült az eleje :D Ahogy az persze lenni szokott, nem Ők vezették valósan az autót, hanem nyilván hozzáértő, (helyismerettel bíró) kaszkadőrök. Ez látszik is egy pillanatra az esküvői fotozásos jelentnél beérve, akár a Bogár sofőrjét, akár a Regataét illetően. Persze akkor sem volt egy nagy vígjáték, mára meg már erősen megkopott a jelenetek poén skálája, de mégis ha adják, Én mindig élvezettel nézem meg ezeket a filmeket.
Azt mondjuk kevesen tudják, hogy eme példánynak köze van a Lada Samara szedán változathoz is, mivel úgy tudom ez volt az ötletadó, amelyik szerepet játszott a Lada Samara szedán megszületésében. Ha megnézzük a hátsó lámpás kialakítás is teljesen azonos, azt leszámítva hogy a Ladánál nincs ívesen vezetve a széle az irányjelzőnél.
Ha ezt most "nagyf@szú" kollegám látná... (hogy honnan a megnevezése azt inkább hagyjuk :D) Ugyanis mikor szóba került ez a példány - mivel más sorozatban is megjelent - említettem neki hogy tudok segíteni kéket szerezni, de nekem feketében van meg. Persze mondanom sem kell hogy elkezdett nyaggatni hogy neki ez a fekete kéne. Mondtam hogy arról tegyen le, mert nem fogom eladni :D
Az SS szót meghallva, nyilván sokaknak más jut eszébe mint ez a patináns amerika dög. Bevallom nekem is, de mégis inkább próbálom eme szépséghez kötni ama jelzőt :D Indult egy "American Cars" sorozat is, amit mondjuk Én annyira nem követek nyomon, lévén nekem az amerikai autók nem nagyon jönnek be. Nem azért mert rondák lennének vagy ilyesmi, csupán nem az Én ízlésem. Azt meg kell mondjam hogy a régiek egyaránt szépek és patinánsak, tökéletes kompozícióban van az erő és a szépség, de a maiak inkább erősen izzadtságszagúak. De akkor mégis miért kellett most ez? - merülhetne fel a kérdés. Bevallom őszintén azért, mert ennél az SS-nél, mindig elcsábulok kicsit. Jobban mint kéne :D Hát ezért. Ráadásul az ára is jó volt, akkor már két ok hogy miért ne?! :D
A John Wick 2-ben is szerepelt a kicsike, igaz ott talán sötétzöld volt, noha mivel éjszaka játszódik a film elején lévő jelenet, feketének tűnik elsőre. Az első film nagyon bejött, vártam a folytatást is. Ráadásul tetszett az is hogy eleve a jelenetben van kis megmosolyogtatós rész is hogy pl egy falra kivetítve látunk egy régi filmet amiben tanyál a motoros és közben a John által üldözött is úgy csúszik be az utcából :D Bár a filmbéli autó zöld volt, Én nekem ebben a feketében sokkal jobban bejön. A másik sorozatban - mert az American Cars fut máshol is - ott pl kékben jött ki, ez pedig a Grandes Autos Memorables sorozatból való, de a kék még annyira se tetszik mint John zöld változata.
De most lássuk ezt a dögöt.
Elől szép dupla króm keretes lámpákat kapott, külön beágyazva, szép a hűtőmaszk festés és rajta az SS felirat. Króm lökös, rajta Mississippi-i rendszámmal. A mocitetőn futó fehér sportcsík is király, igaz a két kis bütyök a lámpák felett nem tudom mi akar lenni rajta.
Mindjárt meg is vakít ez a króm felni, ráadásul oldalt szintén ott van az első ajtónál az SS jelzés és persze a gumik ahogyan kell, feliratokat kaptak. Jó a belső színe is és mikor csavaroztam le a modellt a talapzatról, vigyáztam a kis króm tükrére.
Hátul kissé meghajlított krómos elem, benne a két piros lámpaberakással, ami még kicsit rovátkás is, jobb oldalon ott a Chevelle felirat, a lámpa belső felén az SS jelzés, szintén az amerikai rendszám, alul pedig két király kipufogó. Szinte érzem a benzingőzt az orromban :D
Mindennap nézem mindegyik sorozatot hogy mikor frissül a lista hogy mi érkezik még és noha az amerikaiban nem nagyon van olyan ami kéne, azért még lesz egy-két esélyes befutó.
Megint sikerült egy kis pakkot összeállítanom, lássuk is miket szereztem.
4/1 - Altaya Mercedes Benz MB100 - Iberia:
A Sörfőzős börze után, a következő hétvégén elérkezett egy KMO és persze a szabályokat szigorúan betartva, maszkban, de mentem arra is.
Természetesen - mint már azt előzőleg is említettem párszor - nyomon követem a különböző újságos modell kiadványos sorozatokat. Mikor megláttam hogy lesz benne ez a Merci, nem volt kérdés hogy ez is kelleni fog. Igazából meglennék nélküle, mert nem egy érdekes darab - és valószínűleg nem is sikeres - áruszállítója a márkának, mivel sose láttam belőle sokat. Viszont nézelődtem egy eladónál és össze tudtam egy kis pakkot állítani számomra, persze a pakk részeseként a harmadik-negyedik példány volt inkább a fontos belőle. Ez a Merci idáig nekem sárga változatban van meg, a Mercedes sorozatos kiadásban, valamint a múltkor jött a Lay's-es furgon, most pedig ez (egyébként időközben úton van egy újabb változat, melyen már szintén agyaltam korábban, viszont ama árat nem tudtam megadni érte, most viszont jó áron sikerült kifogni).
Jó hogy a gyártó kihoz egy modellt és azt mindenféle variánsban kihozza, de nem ártana főleg két dologra figyelni. Az egyik az, hogy ablakos kiadások se lennének rosszak belőle, mert egy ideig el lehet adni különféle festésekkel, de van amikor már a gyűjtő is eljut oda hogy minek vegye meg harmadjára ugyanazt. A másik hogy általában akadnak különbségek, pedig ugyanaz a gyártó, ugyanazon típusa. De lássuk a kicsikét.
Elől szép lámpákat kapott, széleken sárga irányjelzős berakással, ráadásul "Merci barázdásan". Szép az embléma is, alulra a lökösbe került két ködlámpa is. A festés is jó, a belső - ahogy már a Lay's furgonnál is láthattuk - szintén jópofa, a kartámasz is látszik az ablakoknál. Az ajtón típusjelölés, kilincsfestés, valamint oldalt az elhúzható ajtó tolósín kialakítása is oda került.
Hátul nagyon szépek a lámpák, de korántsem reálisak. Ez a másik gond. Ugyanis pl a fehér Mercedes service változatnál sima pirosakat kapott és noha itt azon voltak hogy szépen megcsinálják, mégsem sikerült. Mármint kialakítást illetően igen, mivel felül a piros, alatta vékonyan a sárga és a fehér látható ahogyan kell, csak ez annyiból hibádzik hogy ilyennek csak a jobb oldali lámpának kéne lennie, mert a bal oldalinál a fehér is pirosként kellene legyen. Szóval ezt díjazom hogy a figyelem megvolt rá hogy megcsinálják olyanra, csupán a kialakításba csúszott egy pici hiba, de csak egy tollvonás és a hiba máris javítva lett :D
Ellenben a korábbi Mercedes sorozatos változatnál figyeltek rá és jól meg tudták csinálni. A herótom mikor ugyanaz a gyártó, ugyanaz a modell, és nem sikerül ilyesmikre figyelni.
Altaya - Matra Rancho - "La Vieille Alsace" Restaurant diorama:
Igen, indult egy ilyen diorámás sorozat is. Mint már említettem előző posztjaim valamelyikében, nyomon követem az újságos modelles sorozatokat és ez is köztük van. Érdekesnek találtam mikor az Altaya előjött egy ilyen sorozattal, de örültem neki. Noha sokszor szoktam nézni hogy milyen a körítés és hogy milyen modellt kapunk mellé, mert ha tetszik az egyik, nem feltétlenül van szükség a másikra. Ezzel kb Én is így voltam, mivel ez a 11B megjelenésű szám és az előzőekből egyiket se tudtam volna elképzelni. Vagyis hát el tudtam volna, mert egyiknek-másiknak tetszik a diorámája, de olyan kocsi - vagy kisteherautó - van hozzá, ami nem kell.
Átlagban az is elmondható hogy mindegyikhez kapunk egy épület homlokfalat - ami az adott hátteret biztosítja - és egy figurát is, viszont emellett az éttermes mellett azért döntöttem, mert hangulatos, sok dolog van hozzá és az autó is olyan ami jöhet. Noha a Rancho terepjáró már megvan nekem zöldben, szerencsére változott annak is az álláspontja. Ugyanis miután átvettem Tokodi János modelles kollega úrtól, említette hogy van egy modellgyűjtő, aki szintén kereste ezt, de neki csak az autó kéne. Erre megemlítettem hogy nekem megvan zöldben csak modellként - dobozos kiadásban - de mivel most ez meglett, arra amúgy sem lenne szükségem, ennek meg jól jön a diorámája is. Így miután hazaértem - épp leparkolni készültem - jött a hívás Jánostól, megkérdezte megadhatja-e a számomat és miután "kiadtam az engedélyt" :D már hívott is a másik modelles kollega. Persze át is futott az agyamon hogy nem gondoltam hogy ilyen gyorsan elkezdünk róla egyeztetni, mert azt tudtam hogy megvan, csak azt nem hogy pontosan hol, de szerencsém volt, mivel nem kellett a négy nagy dobozról lepakolnom és átnéznem őket, mivel szerencsére kézközelben volt a modell. Mindenki jól járt, mert nekem kékben amúgy is jobban tetszik mint zöldben - mondjuk eredetileg a feketét terveztem volna - és vágytam erre a diorámás körítésre is. A modelles kollega meg inkább csak a modellre vágyott, így neki is összejött ahogy szerette volna. Igaz említette, hogyha ezt sikerült volna beszereznie, akkor a diorámás körítésre nem lett volna szüksége, de akkor is jól járt volna mindenki, mert ha János cimbora megkeres, akkor a modelles kollega el lett volna a kocsival, Én meg elhoztam volna tőle a diorámát. Így miután egyeztettünk a kollega el is jött érte és vitte a zöldet, nekem pedig ezáltal visszajött a diorámás változatnak a háromnegyede, úgyhogy mondhatni a valós kiadás érte kevesebb mint egy retróautó ára.
Először nézzük a modellt. Elsőre picit aggódtam, mivel a modell vezető oldalán kis fehérkés nyomot láttam a lámpán, valamint a fekete lökösön is - gondoltam ragasztás nyom - és úgy láttam mintha a lámpa is olyan lenne. Így azt terveztem - persze akkor még nem tudva a kontaktról - hogy majd kicserélem és úgy hirdetem meg eladásra a zöldet. De miután kibontottam simán le tudtam törölni az ujjammal azt a fehérkés foltot, így már volt nincs. Nagyon szépen megcsinálták a modellt. Nekem a Matra mint márka nem sokat mond, egyedül azt tudom hogy volt kis Majorette példányomban a Simca, meg ez a változat Matchboxban, de Én mégis inkább SIKU változatban ismertem meg eme példányt.
Szépek a lámpák, kis krómos karikába helyezték el őket. A lökösön jók a sárga-fekete rácsozott ködlámpás berakások, alulra kapott egy irányjelző-helyzetjelzős párost. Két oldalra kapott tükröt, az ablaktörlők is jók és a tetején lévő spoileres-tartó is jó. Érdekes módon - sajnos már nem volt időm lőni képet közösen a zölddel - ennél nem kapott antennát, mivel a zöldnél volt, de nem is baj.
Hátul szépen kialakított lámpákat kapott, fűtőszálas hátsó ablakot, fent egy ablaktörlőt és alulra vonószemet, valamint ezüst kipufogót.
És most lássuk a körítést:
Mint az - a még bliszteres képen - látható, több mindent kapunk hozzá, mint általában. Ezekhez a kiadásokhoz általában tartozik egy figura és valamilyen kiegészítő - pl egy kosár baguette, vagy a járdás részen egy pult - itt viszont kapunk egy szakácsot, négy széket, két napernyős asztalkát. Ráadásul a támfalas kialakításon is szépek a kis íves lámpák, igaz bontatlan állapotban az egyik még félrenéz, de mozgatható. Hangulatos :D
Mindennek megvan a kifúrt lukja. Az ülések kissé gumi jellegűek mivel rugalmasak, ám vigyázni kell miután beleültettük a lukakba a lábakat, mert könnyen lentebb is mehetnek :D Így igencsak nehéz lesz onnan felkelni. Természetesen a beillesztésüknél a lukakba volt hogy segítségül hívtam egy kis csavarhúzó végét, hogy be tudjam igazítani de nem nagy kunszt. Az asztalkák is hasonló módon rakhatók be, de azok egy lukas kialakításúak, a csillag lábak közepén. Zseniális :D
Már csak akkor lenne tökéletesebb ha a hátára kapott volna még egy kis elektronikus kialakítást is és a kis három lámpa felkapcsolható lenne, de persze ne legyünk telhetetlenek, így is zseniális.
Tervezem még egy-kettő ilyesmi kiadás beszerzését, de mint említettem majd meglátjuk, mert a legtöbbnél vagy maga a modell nem jön be, vagy pl a körítés, de ennél szerencsére sikerült mindkét kedvemre kedvezően hatni :D
Nézelődtem még az asztalon és megláttam még egy olyan példányt, amely hasonlít arra ami már megvan nekem, de mégsem ugyanaz. Ez a Volga is tervben volt, de annyira nem vágytam rá, viszont jó árban volt, így gondoltam nem hagyom ki. Azt persze mondanom sem kell, hogy a James Bond - Aranyszem filmben is szerepelt a kicsike, mivel egy ilyen példánnyal menekültek a "tankos Brosnan" elől. És persze mint tudjuk könycseppeket elmorzsálva, pár Uaz és rendőrségi Lada sajnos rosszabbul járt :D
Nagyon szépen megcsinálták a modellt, meg is lepődtem. Noha a kombi Lada későbbi megjelenésű példány, de érdekes hogy ennél szépen meg tudták csinálni a hátsó lámpákat. Sokszor ezért is nem értem hogy miért spórolják ki róla, vagy intézik el olyannal, mert még egy ilyen modellnél is - ha nem is várható igényes minőség - fontos hogy legalább megjelenésben minél inkább ott legyen. Ezt amúgy bírom az oroszokban, azonkívül hogy egy típusból csinálnak mindenféle variánst, hogy mindenki megtalálja közte a saját igényeinek megfelelőt, hogy nem számít ha nem szép, nem számít ha kicsit hasonlít valamelyik járgányra de robosztusabb, szögletesebb, és mégis van akinek ez kell. És noha lehet hogy van akinek ingyen se kéne, másnak a boldogságot tudja jelenteni már eleve az hogy egy autó, amit vezethet és a világ végére is elmenne vele. Mondom ezt úgy, hogy emlékszem Én is hogy Fateromra milyen hatással volt mikor ellopták a kocka Ladáját, hogy noha volt szebb és jobb autó is a környéken, van akiknek mégis - sajnos - a miénk kellett. És noha lehet hogy nem volt szép, nem volt tökéletes, nem volt minden bigyóval felszerelve mint már a maiak, mégis könnyek hullottak, mert amit más kemény munkával megkeresett - az árát, vagy csak úgy simán az autót értve, a rá megkeresett munkát, erőfeszítést tekintve - azt valaki csak úgy simán elvette. Ezért írtam azt, hogy van aki egy ilyen példánnyal is boldog tud lenni.
A koronavírus sokaknak betett. Elsősorban a vendéglátóipar és a turizmus sínylette meg igazán. Az emberek nem mertek sehova se menni, akik pedig mégis bátran belevágtak számolniuk kellett azzal, hogy amikor visszatérnek karanténba kerülnek. Az első hullám lecsengett, de jött a következő. Azt persze mondanom sem kell hogy a börzék is elmaradoztak, ám miután az első hullám lecsengett, ismét lehetett tartani rendezvényeket, természetesen a szigorú szabályok betartásával. Meg is lepődtem mikor láttam a bejegyzést, mert ezúttal egy teljesen új helyen, hozzám közel, a Kerepesi útnál a Legenda Sörfőzde Centerben volt megrendezve egy böri. Gondoltam ha már ilyen közel van, amúgy sem hagyom ki. Felmerült az is, hogy tömegközlekedéssel, vagy akár gyalog is kimehetnék, de persze maradtam a kocsinál. Mint ahogy az lenni szokott most is McReggeliztem a közeli mekiben - ahogy ilyenkor szoktam - s miután azzal megvoltam, indulás oda. Előző nap biztos ami biztos megnéztem térképen még egyszer és felírtam a telómba hogy hogyan találok oda. Bementem az utcán amit egy elhagyott kettéágazó elhagyatott ipari vágány szegélyezett. Szerencsére kocsival jól meg lehet állni, talán ha 1 percet kell sétálni a bejáratig. Belépve tágas tér fogadott, nem volt zsúfoltság, két külön terem is volt. A bárpult működött, úgyhogy üdítőt is lehetett venni, később így is tettem.
Mentem természetesen több kört is, mikor kiszúrtam ezt a kicsikét az egyik eladónál. Nem annál akinél szoktam keresni az újdonságokat, így meg is lepődtem rajta. Az árcímkéje is fent volt a tetején - természetesen azt leszedtem - de úgy éreztem jó árban volt. De akkor miért van a közös képen mellette egy fehér kombi is? Mert vettem donort, igaz sajnos nem annyiért amennyiért vettem volna nyugodt szívvel, de úgy voltam vele két kocsihoz is fel tudom használni.
Ez a Lada kombi azonkívül hogy ugyanaz mint a sima, természetesen kapott tetőcsomagtartót a tetejére, valamint ha megnézzük az ablaktörlők és a belsőt illetően, ez biza jobbkormányos. A fehér donor azért kellett, mert sajnos sima lámpákkal intézték el a modellt hátul. Nem is értem miért, hisz a fehér kombi is az orosz kiadásban jelent meg és annál szépen meg tudták csinálni.
Természetesen itthon neki is álltam a hátsó lámpák kikapásának - mindkettőn - és szépen meg is cseréltem őket, de a szépen kialakítottra ráfért egy kis plusz, mivel így simán - a kocsi eleve piros színe miatt - nem lenne annyira észrevehető a sárgás rész - így kapott egy ezüst belső kiemelést.
Kérdéses volt hogy ezt a modellt mennyire fogom tudni majd beszerezni, lévén más országokban is erősödőben volt a járvány és ahogy a korábban említett "szokásos" eladó is említette, ez megnehezítette a beszerzési lehetőségeket. De meglett :D