Ha bedobsz egy elemlámpát, és nézed a fényét kintről, végtelen idő alatt éri el a horizontot.
Ez teljesen hibás elképzelés. Az elemlámpa egyre nagyobb sebességre gyorsulva éri el az eseményhorizontot és ott a sebessége már meghaladja c-t. Ott a fénysebesség befelé már épp 2c.
Az elemlámpa fénye valóban kipirosodik azért mert a fény egyre lassabban jön kifelé, mert élénk gravitonszél fújja befelé. Az eseményhorizontot elérve a fény már látszólag megáll, ezt már nem látod meg soha. Nem azért mert megáll az idő hanem azért mert megáll a foton. Számunkra úgy tűnik, hogy kialudt a lámpa.
azért azt nem gondoljuk, hogy az egyik megtartaná az alakját, és a másik kenődne fel rá. Nyilván egymásba gyúródnak valahogy.
#A holografikus elv szerint van egy nagy FLY, és a horizontjára felkenődik a kvázi pontszerű bezuhanó test.
Asszimptotikusan. A külső megfigyelő szerint egyre lassabban közelíti meg a horizontot és egyre halványabb lesz.
Feltételezés, hogy egy gömb kilapul palacsintává.
Pusztán szimmetria okok miatt két FLY frontális ütközésénél elvileg mindkettő palacsintává kellele lapuljon. :D
Ha pedig keringőznek egymás körül, kintről úgy kellene látszódjon ez, mintha egyre lassabban keringenének. És emellett még a távoli megfigyelőhöz eljutó hullámhosszak is növekednek. Ez persze csak kvalitatív kép. Ki kellene pontosan számolni (legalább a pontszerű bezuhanóra), hogy mekkora a karakterisztikus ideje. Vagyis a távoli megfigyelőhöz érkező sugárzás hullámhosszának és magnitudójának időbeli változását kellene tudni.
Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, amit már Eddington felírt a csillagképződésnél.
A disszipáció hatására egyre gyorsabban zuhan lefelé az objektum.
Kezdetben körpályán van. A kisugárzott gravitációs hullámok csökkentik a keringés kinetikus energiáját.
Fogalma sincs, hogy van a tenzor divergenciája, de azt tudja, hogy a fekete lyukak hogyan ütköznek, keltenek gravitációs hullámokat, hogyan pedig nem... Na ezen akadtam ki a múltkor nagyon.
Még ha egyikünk se tudja megoldani az Einstein egyenletet erre az esetre, és nem ismerjük a LIGO könyvtárában lévő numerikus megoldásokat se, azért azt nem gondoljuk, hogy az egyik megtartaná az alakját, és a másik kenődne fel rá. Nyilván egymásba gyúródnak valahogy.
"Az elképzelés egyébként rossz. Detektáljuk igen messziről a kompakt objektumok ütközését.
Ha szimplán felkenődne a horizontra, nem lennének gravitációs hullámok."
Már miért ne keletkeznének? A két horizont egybegyúródása ehhez nem tűnik elég kataklizmatikusnak? Pedig az jókora téridő deformációkkal jár! Miért ne keletkezhetnének belőle tovaterjedő téridő hullámok? Miért kellene ehhez "közvetlenül érintkezniük" az anyagoknak (akár a fermionoknak, akár a bozonoknak)?
És a hullámok kijönnek az áltrel egyenleteiből is. Pedig azokban nincs semmi horizonton belüli információ arról, hogy ott miként helyezkedik el az anyag.
Egyébként meg a jelen tudásunk alapján szerintem is az a legjobb elképzelés a fekete lyukakról, ha a behullott anyagot úgy kezeljük, mint ami szétkenődött a horizonton. Az azon belüli történések taglalása úgyis csak egyfajta elmejáték.
Amúgy minden fekete lyuk számunkra felkenődéses gömbfelszín, csak ezt ritkán mondják. Az ütköző fekete lyukak is, tehát számunkra az úgy van, hogy két felkenődéses gömbfelszín kenődik fel egymásra, és így lesz végül egy nagyobb felkenődéses gömbfelszín belőlük. Érted? Csak ezt így nem szerencsés tálalni a laikus nagyközönségnek, mert őrültnek hiszik a fizikusokat, és megvonják tőlük a támogatást.
Az érzékszerveink olyasmit sugdosnak, hogy legalább a képzeletünkben létezik valami térszerű.
Nem térszerű van a képzeletünkben hanem a tér maga. Csak ennyit kell megérteni. A tér a képzeletünkben létezik csak. Midnen fajta tér amit az emberizing kitalált, Riemann, Minkowski, stb.
A téridő is. A hosszúság is. Az idő is. A szépség is. A szinuszfüggvény is. A számok is. A hexaéder is. És az összes általunk alkotott fogalom.
Tehát jó az irány, csak ez az apró kiegészítés tartozik hozzá.
Na de akkor hogyan lehet perdülete egy elektronnak?
Az elektron nem pontszerű, hanem 2 energiakvantum alkotórészből áll amelyek keringés közben tórusz formát öltenek. Graviton a tórusz gerince és a negatív elektromos töltés körülötte kering, a tórusz felszínét kialakítva. Úgy lehet perdülete az elektronnak (és a pozitronnak, protonnak, antiprotonnak), hogy kering:
