Mai első üzemnapján az SWW-291 és SWW-292 Kisvárda és Vásárosnamény között (Mindkét útirányon)valamint Vásárosnamény és Nyíregyháza között közlekedett.
Én eddig akárhányszor láttam 9/9Y-t, szinte mindig üresen érkezik a buszállomásra. A döntő többség már a Búza téren leszáll. Én általában azt hallom kertvárosi emberektől, hogy sokkal jobb volt a 23-as.
A Bessenyei tér-Országzászló tér-Belváros elemzéseddel nem tudok vitatkozni. Tűpontos, szerintem :D
Az 55-ösre még akár hétköznap is lenne igény szerintem, sok iskola és egyéb intézmény érhető el vele Sóstóról átszállás nélkül.
Sok járatnak botrányosan gyenge a követési ideje, ebben a listában szerintem is benne van a 10-es és 13-as. Meg még a 17-es (főleg a 17Y óta a Család utcán), 27-es, 9/9Y, a Törzs utca általában (bár mostanában sokat javult, de még így is vérciki). A 20/21 kihasználtsága se túl nagy, ami szerintem a ritka menetrendnek köszönhető.
A külterületi járatokról meg inkább ne is beszéljünk :D
Autóbusz-állomást és vasútállomást is el kell érni a Kertváros és Huszártelep felől. A 23-as nem fedi le teljesen az igényeket.
A Bessenyei tér - Országzászló tér közötti kavarás nem teljesen átgondolt. A görögkatolikus templomnál lévő kanyar lehet egy indok. Nyíregyházán a buszok mindig, mindenhol útban van egyeseknek. Utána csodálkoznak a városházán, hogy miért nem használják elegen. A városközpontot jó nagy ívben elkerüli mindegyik viszonylat, ahol esetleg még jó helyen is menne, ott vagy nincs buszmegálló vagy rossz helyen.
Jó lett volna új megállókat létesíteni és a meglévők közül is áthelyezni néhányat. (Nem engedték a tervezőknek.) A buszok előnyben részesítése nagyon sürgős lenne. (buszsáv, külön lámpa, stb.)
Az 55-ös téli hétvégi közlekedési valóban jó gondolat. Kérdés, hogy lesz-e elég utas. Valamilyen érthetetlen ok miatt egyre kevesebben választják Sóstóra (is) a buszt. Valamilyen ösztönző díjtermék jó ötlet lenne.
A nyári időszakban elkerülhetetlen a fizetős parkolás bevezetése Sóstón.
Jövőre a díjtermékekben is lesznek változások, de pontosan még nem tudható hogyan.
Eltelt több, mint egy év az új hálózat bevezetése óta.
Összességében jól sikerült a hálózatot átalakítani. Évek óta hiányzó kapcsolatokat alakítottak ki, ütemes menetrendekkel. Persze mindig lehet javítani és új viszonylatot kitalálni, de be kell látni, hogy jelen feltételek mellett nem lehetséges. Vasvári Pál utca és Hímes nem elégséges minden nap és napszak a követés, ahogy a Hatzel tér környékén sem. 10-es és 13-as hétköznap napközben 30 percenként, hétvégén 60 perctől nem ritkábban kellene. Borbánya - Örökösföld - Jósaváros kapcsolat vagy az északi rész bevásárlós viszonylata még hiányzó elem. Vannak még nem bekapcsolt városrészek Báthory lakópark, Hadobás sor - Kemecsei út egy része, Sátor utca, Hunyadi utca, Kőlapos, stb.
Ez a Huszár-telep körüli kavarás kezd hasonlítani a debreceni 46-os csoport körüli katyvaszra. Inkább állítanák vissza a 23-ast (és 23Y Esélycentrum betéréssel, Fészek utca felé mindkét irányban), annak örülne a legtöbb ember.
A Bessenyei tér - Országzászló tér is vicc kategória. Miért nem mehet az Országzászló felé mindkét irányban hivatalosan is? A legtöbben azt szeretnék, mert közelebb van a központhoz.
Lenne. Ha nem törpéknek tervezték volna az üléseit. :(
Állítom, az Econell ülése, bár fapadosabb, mégis kényelmesebb, mint ezeké. Átlag magas vagyok, de csak a belső ülésre tudok úgy leülni, hogy egyik térdem a folyosón, másik a mellettem lévő ülés előtt fér csak el. Üléstáv vállalhatatlanul kicsi. Az fejtámla teteje is csak a vállamig ér.
Ellenben az Innovell+ jó lenne, az kellett volna, mert az hosszabb, így a lábtér is nagyobb. Azt kellett volna így kiszórni.
Lehet, pont ezért van, hogy Nyíregyháza környékén a rövid távra megy az Innovell, a hosszabbra a Credo, mert felismerték a problémát. :)