Talán azért, mert az emberek lószart se láttak belőle?
Én pl. észre se vettem, hogy volt ilyen kampány.
Miközben a propaganda emojikkal tele volt az ország minden négyzetmétere egész nyáron, azt bezzeg nehéz lett volna nem észrevenni.
Esetleg egyszer ki kellene próbálni, hogy annyi helyen(!) és annyi ideig(!!) menjen egy ilyen közlekedésbiztonsági kampány, amennyi helyen és ideig a propaganda szokott menni, aztán utána beszélgessünk róla, hogy mi mennyit ér. Ne akkor amikor kirakják 3 plakáthelyre néhány napra, aztán szedik is le, mert kell a hely annak a k*rva fontos információnak, hogy "Soros".
Lennének drasztikus ötleteim rá, hogy meg lehessen, mondjuk legyen minden mozdony elején egy sor penge ha elé ugrik valami jómadár felnyársalódik arra, neki már úgyis mindegy, leszedik aztán mehet tovább a vonat.
De amúgy igen ha egyértelmű, hogy nem élte túl és az is, hogy ott volt a sínen, ahol semmi keresnivalója nem volt ( két sín között csak a vonatnak van helye ugyebár ) akkor rutinszerűen lekezelni, forgalom mehet tovább, a vágányt takarítani meg ráérnek vonatmentes időben is, vonat el aztán a következő vonatig lehet meszelni meg olyan kontrollosan szedegetni össze ami maradt a jómadárból ( közben megbeszélve a körömpörkölt receptjét :) )
A tegnapi 9703-on egy élmény lehetett utazni, az 5+1 kocsi már Füreden tele volt, utána mindenhol 1-3 percet álltunk utascsere miatt, Kelenföldön 5 perc alatt szállt le a nép (főleg a kerékpárosok).
Jó dolog, hogy csinálják, bár túl sok minden nem fog változni attól, hogy pár embert megbüntetnek, kb csepp a tengerben. :( Az a pár ember talán megtanulja, 100 méterrel távolabb meg már a kutya se tud róla és mennek át ugyanúgy a sínen.
Talán ha országszerte a plakáthelyek közlekedésbiztonsági hirdetésekkel lennének tele, és nem a kib*szott kormányprogpaganda virítana mindenhol mint az 50-es években, azzal el lehetne érni némi változást, de nyilván sokkal fontosabb közölni a néppel, hogy Soros, mint azt, hogy ne lépj a sínre, ha jön a vonat.
Lehetne ezt jól csinálni, csak ugye akarni kellene. Érdemes lenne azért egyszer összeadni, hogy hány tíz- vagy inkább százmillárd folyt el az elmúlt években értelmetlen propagandára és azt mennyi hasznos, tásadalmilag valóban fontos téma propagalására lehetett volna elkölteni és ezzel valódi változásokat elérni. Mint pl. ez is. De amíg itt nem ezek a kormány szerint fontos kérdések, hanem az hogy "dühet-e brüsszel", addig nem kell meglepődni a közlekedési kultúrán, meg amúgy semmin.
A másik vicc a több órás helyszínelés. Én is jártam már úgy, hogy +4 óra lett a menetidő egy gázolásból (amiben már eleve egy korábbi vonat volt érintett), plusz az eredeti vonatról 2x át kellett szállni másikra és az IC helyjegyes utazásból így lett heringjáraton ácsorgás.
Az nyilván érthető, hogy ha életben marad a delikvens, akkor az emberélet az első és senki, sehová amíg nincs a mentőben, de az esetek többségében nem ez a helyzet. Nem hiszem, hogy 2021-ben ne lehetne megoldani, hogy egy ilyen esetnél ne álljon le órákra a közlekedés.
Csak ugye ezt is akarni kéne, de akik akarhatnák, azok nem járnak vonattal.
Volt ahol régen csak a szelvényszámot jelentette le a vezér miután látszott, hogy nem élte túl az ember mert egyik lába itt a másik meg ott, aztán ment is tovább majd mentek a helyszinelők és összeszedték, ami maradt belőle. Talán Romániában régen így zajlott.
Valamit ki kéne találni hogy lehet gyorsabban lezavarni egy ilyet, hogy ne szívjanak az utasok annyit.
Ha jól tudom a vezért ilyenkor le kell váltani, és az is idő, amíg odaér egy másik vezér.
A mozdonyvezetők eldönthetik, hogy folytatják-e a szolgálatot ilyen után vagy sem. Én úgy látom, hogy inkább 2-3 óra az átlag egy helyszínelésnél, régebben kevesebb volt.
Ha jól tudom a vezért ilyenkor le kell váltani, és az is idő, amíg odaér egy másik vezér.
Sajnos balesetkor a rendőrség dönt, hogy mikor indulhat a forgalom.
A múltkori gárdonyi gázolásnál láttam, hogy a helyszínelő rendőr felállított egy kis pultot magának a vágányok között, azon volt a laptopja és írta a jegyzőkönyvet.
Egyrészt nem túl kellemes élmény, mikor vészfékezve kűrtöl a Szili és hallom a kopogást a Halbi alatt (nem akart senki bejönni), háromszor éltem meg és nem felejtem el a láthatóságiban pár perccel később hátra sétáló vezérek tekintetét.
Másrészt a menetrend és az utasok számára sem túl pozitív egy ilyen.
Harmadrészt inkább a rendőr büntesse őket, mint hogy szegény vezérnek legyen borzasztó élménye.
Azért csak tudja, ha tényleg elütik. Ma egy ilyen baleset helyszínelése két óra, amit az utasok szívnak meg, aztán a szuper forgalomirányítás miatt még másnap is késnek a vonatok.
Az imént láttam off Szemesen egs kis random vasutbiztonsagi akciót. Sorompó lezarva, parttól a falu fele jópár gyalogos áthaladt a tiloson. Falu felőli oldalon harmadik a sorban egy csíkos Octavia vvolt, felkapcsolta a villogót majd 4 rendőr sétált oda azokhoz akiket látták átjönni, volt pár versenyző aki megpróbált elsetalni de az egyik utánuk ment és mondta hogy jöjjön szépen vissza, maga is... Megirtak egy pár csekket.
Balatonfüreden igen szép döbbenettel tapasztaltuk.
Lefelé is végig álltunk mert az 5 db Halbi semmire sem volt elég.
Most meg két kocsi, jő idő (konkrétan strand idő), Füreden programok, diák csoportok és akkor két kocsi. Őszintén? Mennyire korlátlanul hülye az, aki szerint ez elég?