AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
A rádióbarát rockzene gold standardja. Annyira langyi, hogy még az asszony se kérdezte meg, hogy mi ez az ordenáré zene, pedig nála nagyon alacsonyan van a léc. 100/95 volna, ha én volnék parszek, így viszont csak 40.
Ja, de hát a zenéket leginkább mégiscsak hallgatni kellene elsősorban. Itt meg tényleg jobb is, ha nem nézzük a hozzáadott cirkuszt.
Mondjuk a magam részéről mikor anno pusztán a hallottak alapján belebolondultam ebbe a feelingbe nagyjából fogalmam se volt még, hogyan is nézhet ki mindez egy koncerten. Persze valamilyen előfeltételezésem nyilván kialakult. Aztán óhatatlan jött a csalódás mikor először megláttam az ideotisztikus ugrándozást, meg a hókusz-pókusz színházat hozzá. De leszarom, a zene ugyanaz maradt.
énis nézegettem mostanában ilyen 1984-es vidiket, mint ahogy valaki ajánlotta. a zene tényleg remek, kár, hogy ez az elbaszott bohóckodás mg imidzs tönkreteszi az egészet
Különben az ilyen atmoszférikus black csapatokban alapból több potenciált érzek, mint az irdatlan death, black fősodorban. Elképzelem ugyanezt egy Blackie Lawless féle orgánummal és méregerős koktélt lehetne kikeverni belőle. És ha már Blackie, az este nézegettem hőskorszaki W.A.S.P. live-okat és nekem valahogy az olyanfajta gitármotivumok, riffek ragadtak meg mindig leginkább, mint amit itt elővezet a két szólista 1,45 és 4,30 között. Az ne zavarjon senkit, hogy közben az operatőr Blackie bohóckodásaival van elfoglalva...
Szóval elsősorban a lengyel zeneszerző dolgainak idecitálása remek kereteket teremtett. Ezt az alaphangulatot a hellén csapat ügyesen meglovagolta a helyenként hipnotikusan feelinges zenéjével. A szövegelős, nyögdécselős "vokál" nyilván gyenge pont, de mégsem tudta érdemben lerombolni az összképet, inkább csak aláfestett. Egy erőszakosabb károgás valszeg rendesebben keresztbe verhette volna az érzést és jöhetett volna a szokásos bukás. Így viszont egész kellemesre kerekedett ki az összbenyomás.
Stutthof nevű zenekar a Zyklon-B nevű lemezkiadónál, szépen egymásra találtak az agyalágyultak. (Mondjuk ez a lemez máshol jött ki.) Elég sztenderd atmoszférikus black metal, sok váltással, néha repetitív riffelgetéssel, jó gitártémákkal. Kilar zenéje azért eléggé megdobja. Én nem szeretem a hatásvadász dumás részeket, igazibb, amikor acsarkodik a pandamaci. Elsőre nem hallom benne a hatalmas potenciált, viszont lefelé sem lóg ki, tehát 10/6.
Az elejét és a végét valószínűleg lopták valahonnan
Még pontosabban egy Wojciech Kilar nevű zeneszerző munkája. Neki van egy Orawa című rövid kis műve, amiben olyan eksztázisig fokozott riffelés hallik, hogy most szépen megnézitek, mert színtisztán ontopik. (Aki netán mégsem akarja, annak is javaslom, hogy legalább kb. 7 perctől hallgassa meg a végét, habár leginkább egyben hatásos.)
És amúgy ez a Stutthof is kifejezetten fogós. Reggelre megálmodom a pontszámát, de így másodjára is érdekes, változatos és bár lehetne kicsit mélyebb, de így is hangulatosan és főként feleslegesen agresszív ordibálások nélkül hozzák a király feelinget.
Zs kategóriás black metal szar hangzásba és unalomba fullasztott dallamokkal, amik amúgy nem lennének rosszak... és mindezt egy nem túl ismert koncentrációs táborról elnevezve. Az elejét és a végét valószínűleg lopták valahonnan, de még az és a gitártémák alapvetően nem rosszasága egy kicsit javít a végeredményen: 10/3,75.
Akkor én gyári hibás vagyok (mint amúgy az közismert), de nagy hirtelen rábökve mondjuk a Time szólója tízszer fülbemászóbb, és jellegzetesebb. De ezen tényleg nincs értelme vitatkozni, én vagyok a helikopter.
Írtam ilyet is anno ide. És igen, tudom, egy évvel később kimentem a Népstadionba a Fal koncertre, de inkább csak a család kedvéért. A listáimon szerepel még a Momentary Lapse a 10. és a Division Bell a 11. helyen. Hogy a hetvenes évek PF lemezeit meg hová helyeztem volna, sosem fog kiderülni listák híján. :)
Jó, akkor tetézem: a Comfortably Numb gitárszólója előtti vallásos áhítattal térdreesést sem értettem soha egy percig se, nálam egyáltalán nem emelkedik ki tündöklő Himalájaként a rocktörténelem gitárszólói közül. Egy közepes szóló, felidézni akkor se tudnám, ha az életem múlna rajta. Mondom ezt átlagjózsi zenehallgatóként, sosem "szedtem le", és nem tanulmányoztam technikailag, meglehet, hogy úgy csodákat mesél (de ezt sem hiszem igazából).
Remélem, csak egy. És tudtam, hogy utánam lesz nyomozva, és igen, a listaíráskor elbasztam, és mondjuk a Police meg a Dire Straits közé kellett volna tettem. Biztos tökrészeg voltam, mikor írtam. Vessetek nyugodtan a mókusok elé!
