Mi az hogy külső íven lévő szál? A sodrás miatt minden szál részben külső, részben belső íven fut.
Ha érintőt húzunk egy körhöz, az egyszerűség kedvéért a kör minden egyes pontjában.
Azt hittem, nyilvánvaló, hogy minden pontban van egy külső szál, ami az adott pontban külső. Máshol meg nem. Vagyis nem az egész szál, hanem annak egy kis szakasza külsső - ott és akkor.
Na most a bonyodalom ott folytatódik, hogy a drótkötél kis elmozdulásánál megváltozik a helyzet. Vegyük az egyik pontot. Amelyik szál darabka ott kívül volt, egy kis elmozdulás után már nem egészen kívül lesz. Egy másik szál egy kis darabkája kerül kívülre. És ezáltal a szálak egymáson csúszkálnak, súrlódnak.
Feltehetően a szálakat jelentős erő szorítja össze, emiatt a tapatási súrlódás nem elhanyagolható. És ettől lesz kaotikus, mert időnként az egyes szálak legyőzik a tapadási súrlódást.
(Tulajdonképpen ha a kötél mozgása gyorsabb lenne, akkor - elvileg - kaloriméterben ki lehetne mérni a hővé alakuló energiát.)
mozgásuk nem is olyan, mint valami tömör rúd elképzelt elemi szálainak mozgása hajlítás közben, hanem mint egymásba tekert nagy menetemelkedésű spirálrugók hajlítása. Sőt kétszeresen spirálba tekert rugók hajlítása
Egyik alkalommal egyszeresen tekert drótkötelet hoztak. Mivel a két vége rögzítve volt, és nem tudott tekeredni, csomót kötött önmagára. :(
Ha valahol annyira csökkenteni kellene a súrlódási vesztességeket, hogy még a drótkötél elemi szálai közötti apró súrlódások is meggondolandó, kiszámítandó dolgok, az nem fog ezzel pepecselni, pláne nem hatásintegrálokat számolgatni, hanem például lánchajtást alkalmaz.
Lehet. De itt az a probléma, hogy a kötél már ab ovo ott van. "Hozott anyagból dolgozunk." (TM)
Azt is elárulom, hogy a kötél igen lassan mozog. Percenként néhány tized mm-t. Egyszer oda, aztán vissza.
És sajnos a csigakereket utólag tervezték bele, pont a súrlódás csökkentése érdekében. Csak az a baj, hogy ez nem oldotta meg a problémát. Mert a rádiusz túlságosan kicsi, és a külső íven lévő szálak nem tudnak eléggé megnyúlni, ergó a keresztmetszet szimmetriasértést szenved.
És persze az a probléma, hogy a mozgatáshoz szükséges erő kissé nagyobb a szükségesnél, ráadásul nem is mindig ugyanannyi az eltérés.
Olyan kis rádiuszú csigán tilos a drótkötelet vezetni, amin számottevő lenne a nyúláskülönbség a külső és a belső szálak közötti, mert azon előbb utóbb eltörne fáradás miatt. Egyébként meg mivel a szálak nem tangenciálisan, hanem spirál alakban futnak, mozgásuk nem is olyan, mint valami tömör rúd elképzelt elemi szálainak mozgása hajlítás közben, hanem mint egymásba tekert nagy menetemelkedésű spirálrugók hajlítása. Sőt kétszeresen spirálba tekert rugók hajlítása, hisz éppen a fáradásos törés elkerülésére csak ilyen kétszeresen sodort kötelek használhatók, pl. 7x19 szálúak, s nem használhatók 7 vagy 19 szálúak. S azok is csak az átmérőjük legalább 15-szörösénél nagyobb átmérőjű csigán.
Ha valahol annyira csökkenteni kellene a súrlódási vesztességeket, hogy még a drótkötél elemi szálai közötti apró súrlódások is meggondolandó, kiszámítandó dolgok, az nem fog ezzel pepecselni, pláne nem hatásintegrálokat számolgatni, hanem például lánchajtást alkalmaz. Ezt tette John Harrison mester is, amikor elkészítette a maga H-4 kronométerét, ami már elég pontosan járt ahhoz, hogy lehetővé tegye a hosszútávú tengeri navigációt.
Csigakeréken átvetett drótkötél súrlódását kellene meghatározni a húzóerő és a kerékátmérő függvényében. A gördülési ellenállást elhanyagoljuk. Viszont a szálak egymáshoz képest elmozdulhatnak. A kölső íven lévő szálaknak jobban kellene nyúlni. Van egy rejtett szabadsági fok is, mert a drótkötél nem csak nyúlni tud, hanem csavarodni is.
Talán nem túlzás azt mondani, hogy ez átmenet a szilárd és a turbulens folyadék fázis (halmazállapot) között.
Mit lehet itt számolni és hogyan?
Úgy gondolom, hogy a hatásintegrálban a kinetikus energiát elhanyagolhatjuk. Viszont a potenciális energia mellett megjelenik a közegekre jellemző gradiens energia tag (főleg az egyenes és az ívesen meghajló szakaszok határán). Továbbá ez egy nyílt rendszer, mert a kötelet (lassan) húzzák, és közben valamennyire nyúlik is.
A szálak közötti súrlódás miatt azt gondolom, hogy ez egy kaotikus rendszer. Ilyen esetben pedig leginkább csak valószínűségekről beszélhetünk, mert a mozgásegyenletek bonyolultak. Ért ehhez valaki?
Szerintem merjuk meg egy elektromos kerekpar teljesitmenyfelvetelet sik futopadanyaggal fedett talajon zart epuletben, majd merjuk meg futopadon. 15 es 20km/h.
Energiat pazarolni a szalag mozgatasara? Inkabb toljanak 0,5t-2t jarmuvet, szallitokocsit.;)
A Fourier-transzformáció és az egymást váltó konjugált tartományok (koordináta és frekvencia) változóihoz rendelt operátorok a kvantummechanikában megszokott csererelációkat adják. Nem csak a térkoordinátára és impulzusra, hanem az időre és energiára is. Ezekből a kvantummechanika valószínűségi matematikai koncepciója az előbbi háromdimenziós párost használja, az utóbbi csak mellékes szerepű.
Az nem fiktív. A csererelációk közvetlen a Fourier-transzformációval állnak szoros kapcsolatban. A kvantummechanika is innen indítható: Kiindulási axióma: hullámok --> Fourier-transzformáció --> csererelációk --> kvantummechanika és valószínűségek.
Ez nem hibás (de jobb egy negatív előjelet még beletenni).
Az említett cikk benne van magyarul a Jánossy Lajos által szerkesztett Kvantummechanika cikkgyűjteményben. Abban a cikkben Heisenberg nagyon is jó dolgokat ír az idő és energia együttes ismeretének bizonytalanságáról. Ez nem hibás dolog, csak azért esik ki a kvantummechanika valószínűségi alapkoncepciójából, mert az az anyag térbeliségére van matematikailag szabva, és így az idő elkülönült szerepű. Ez a nemrelativisztikusság szerű dolog a specreles kvantumelméletben helyreáll.
[-E,t]=h/2πi valamint, hogy E=(-h/2πi)∂/∂t és t=tˇ
Ezzel nincs is baj, mert ezt a Fourier-transzformáció így rendeli el, ahogy a szokásos koordináták és impulzusok között is. Egymáshoz kanonikusan konjugált változók. (ehhez hasonló pl. az N részecskeszám és φ fázis operátorok közötti kapcsolat is: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=148275016&t=9016975 )
Viszont, ami a lényeg, hogy ezek az operátorok nem azokon a függvény(rész)eken hatnak, amiknek a térkoordináták a változói, hanem azokon, amiknek az idő a változója. Tehát Ψ(x,t) megfelelő részén. Az egy dolog csupán, hogy a szokásos valószínűségi értelmezéshez csak a térkoordinátákra integrálunk, és az időt egy input paraméternek használjuk. Így pl. az a kérdés, hogy adott t időpillanatban milyen valószínűséggel hol tartózkodik a részecske a térben. Lehetne olyan kérdésünk is, hogy egy adott térbeli pontban az idő folyamán milyen valószínűségarányokkal tartózkodhat a részecske. (ekkor nem a térbeli fázisok, hanem az időbeli fázisok a lényegesek.) A kommersz kvantummechanikában egyszerre a kettő nem működik, és célszerűen az első feladatra van matematizálva. A Heisenberg-féle határozatlanság ez alapján van benne kiszámítva, és ezt nem tudjuk megtenni az időre és energiára. A kvantummechanika szerint a paraméterként megadott idő és az energia egyszerre pontosan ismerhető, de ez az idő nem a rendszer időfolyambeli hollétét jelenti, mint az előbb megfogalmazott kérdésre lenne a válasz. A t operátor így amolyan passzív operátor csak, de ekkor is a t halmazhoz van rendelve, mint x az x halmazhoz. Az x halmaznak az elemei értelmezési tartományt is jelentenek (Ψ(x)), meg értékkészletet is (várható érték). A t halmaz elemei utóbbiból kimarad, ha a kvantummechanika megszokott közvetlen alapkoncepcióját nézzük. A mérés mélyebb elgondolásaival azonban felállítható a kvantummechanika alapján az idő és energia határozatlansága. A kvantumtérelméletben az idő, mint koordináta, már a térkoordinátákkal egyenértékűen szerepel, és ott egybeolvadva vannak ezek az operátorok és csererelációk a tér-időben. Az idő kitüntetettsége ott már a Fock-féle részecskeszám betöltési tér állapotváltozása alapján van, ami mindig a kérdést feltevő egyetlen TUDAT inerciarendszere szerinti. (és természetesen az egész tér-idő specreles, nem pedig áltreles.)
Amit el szoktak még rontani a kommersz kvantummechanikában: lényeges hogy H =/= E
H a Hamilton-operátor, ami itt az impulzusokkal (és még koordinátákkal) van felírva. Attól, hogy Ψ(x,t)-re hatva ugyanazt az eredményt adják, még különböző operátorok. Ezt pl. elrontotta Nagy Károly a Kvantummechanika könyvében (Novobátzky nyomán).
Impulzus reprezentációnál a kommersz kvantummechanikában természetesen az időtartományról nem térünk át Fourier-transzformációval az energiatartományra (időbeli frekvencia), csak a térkoordináta tartományról impulzustartományra (térbeli frekvencia) (Ψ(p,t)). A kvantumtérelméletben a teljes tér-idő tartományról áttérünk energia-impulzus tartományra. A Fock-térben úgyis marad minden ugyanúgy, és ott az állapotváltozásra megvan az ok-okozati időrend.
Nem ott a lényeg. Hanem szerintem ott, hogy x sebességgel mozgó szalagon maradás ugyanannyi mozgási energiát igényel, mint ugyanazon sebességgel talajon futás, mert kevesebb energia kisebb sebességet eredményezne ugyanazon tömegnél, így leesne a futó a szalagról ha nem tartaná a sebességet.
Ha nem fúj szél, a légellenállás nem jelentős különbség a hobby futásra jellemző 8-14 km/h sebességnél. Az "elmélet" az lenne, hogy mivel a futószalag halad, és a futó a megfigyelőhöz képest egy helyben állva fut, így az az elképzelésük, hogy nem is fut, hanem csak felfelé szökken, a szalag halad alatta, így sokkal kevesebb erőt kell kifejtenie. :)
Egyszerubb ha epitonk egy negy gyurut foldkoruli palyan, picit megporgetjuk.es akkor a korbem futkarozo.akarmilyen graviraciot erezhet. Felteve persze ha csak egyenesen fut, mertha ka yarodik.akkor jon a coriolis az o gonosz erejevel
Sőt, ha a futások a Holdon történnek (a szabadban), akkor sem :)
Bár vannak olyanok, akik szerint ezt a kérdést csak úgy tudjuk megválaszolni, hogy építünk futópályákat és szabadtéri fitnesz-központokat a Holdon, és megnézzük, mi történik ott (v.ö. "le kell hozni a GPS műkoldakat") :(
