Megnéztem Anaménak a youtube-on egy ingyenes meditációját. Bevallom, nem hallgattam végig, mert engem zavar a hangja, de ez gondolom szubjektív. Ezen felül viszont amiket mondott közben, az többször vissza húzott a relaxáló lazulásból, mert amiket mondott, azon el kezd gondolkodni az agy. Sokféle meditációval találkoztam, ez volt talán a legtávolabb attól, ami bármilyen szinten is ellazulást tudna hozni. Ez inkább gondolkozás volt, az életről, de a meditációtól vagy relaxálástól, ami lenyugtatná a testet és a tudatot, és feltöltene energiával, attól nagyon távolt áll.
Van 5 db ingyenes gyakorlat az aname oldalon. Azokból az első 4-et végig csináltam egyszer. Tapasztaltam én is, amit a fenti blogokban írnak, lufifejet, bizsergő kézfejet. A kezem vagy 2 órát bizsergett utána. Szerintem a gyakorlatok olyanok, hogy a fejben megmozgatták a véráramlást, amúgy meg növelték az oxigén koncentrációt a vérben, ezekből is adódik a bizsergő érzés.
Utána a testemben mindenképpen más, megváltozott érzésem volt, mint a gyakorlatok előtt. Nem mondanám rossznak, vagy jónak, inkább érdekesnek, különlegesnek, amit a megváltozott újdonság érzete adott. A fejem úgy ki is ürült, ezt még akár jónak mondanám.
Azzal együtt, amiket itt a blogokban (kundalinijoga.reblog.hu/...) olvastam, hogy sok embernél problémát okoz a módszer, a következő a gondolatom. Ezek inkább qi gong gyakorlatokhoz hasonlítanak, mint jóga gyakorlatokhoz. Az biztos, a jógához nincs sok köze, ezt megállapította a magyar jóga oktatók szövetsége is, ennél többet viszont ők sem tudnak mondani, főleg nem azt, hogy akiknél ez a módszer problémát okozott, azok mit csináljanak. Ezt pszihiáter sem tudja megmondani, mert az energia rendszer lesz összekutyulva, és ehhez ő sem ért.
A qi gong-ban, vannak egyszerűbb és komplexebb gyakorlatok. Az összetettebb gyakorlatok olyanok, hogy azokat pontosan kell végezni, mert ha egy tenyérrel lejjebb van a kezem, vagy közelebb hozzám, akkor már nem segítenek, hanem problémát is okozhatnak. Pl. szívdobogást. Ezért pontosan kell őket végezni.
Ezért a legjobb, ha a qi gong mester akinél tanulunk, ért az akupunktúrához is, hogy tudja, hogy mit is csinál a gyakorlatokkal. Néhány qi gong gyakorlat olyan, mintha akupunktúrás kezelést kapnánk.
Anamé nem tanult qi gongot, főleg nem akupunktúrát. Amiket kitalált gyakorlatokat, azok már nem az egyszerű gyakorlatok, és ezek okozhatnak érdekes, esetleg kellemes, de mindenképpen vmi megváltozott test érzést. Alapban, ő ezt, azt mondom, dilettánsként teszi, nem tudja, mit csinál a test energiáival. Nem tudja hol megy a máj, a szív, a lép, stb. energiája (12 energia vezeték ugye, megfelelő pontokkal, ezek kombinált hatásai a megfelelő időkben,), melyik gyakorlat + légzés + lapocka összehúzás hol mit okoz. Főleg azt nem tudja, hogy akinél már eleve van vmi probléma, annál az ő gyakorlatai mit okoznak. Tulajdonképpen hozzá nem értőként kisérletezik, olyannal, amit nem ért ő sem, és nem is látja át. A 7-8 chakra pontnál az akupunktúra rendszere sokkal összetettebb, és bizony lehet vele kárt okozni, ha valaki csak úgy ezt azt próbálgat, ami ezek szerint meg is történt. Itt nincs szó a kundalini energiáiról, hiába hangzik ez vonzóan. A test természetes folyamatainak van egy energia kisérő hálózata-folyamata, egyszerűen ezzel babrál itt anamé, úgy, hogy nincsenek ilyen irányú tanulmányai.
Gyógyítani amúgy csak orvosi papírral lehet, jóga terápiát csak orvos alkalmazhat, de ez nem jóga amit Anamé csinál, ahol egyszerűbb és biztonságosabb gyakorlatok vannak az energia gyakorlatok szintjén. A jóga haladó gyakorlatai egészséges, testileg és mentálisan erős embereknek valók, de ez mégegyszer, nem jóga.
Különféle jóga iskoláknál lehet találkozni manapság a balkezes tantra résszel, hogy ezt is gyakorolják. Vagy, ugye önállóan is léteznek tantra iskolák.
Mik az elemei a balkezes tantrának? Ezek:
madja vagy madirá (bor vagy likőr) matszja (hal) mánsza (hús) mudrá (szárított gabona) maithuná (rituális nemi közösülés)
Kis keresgéléssel, könnyen láthatjuk, hogy miről is van szó.
Biztosan sokaknak vonzó, hogy isszák a likőrbe áztatott halat, borban pácolt hússal, amit megszórnak szárított gabonával, és utána szexelnek egy nagyot, gyertyák között fehérbe öltözve, és így aznapra el is érik a samadhit.
Ha józanul gondolkodunk, és foglalkoztunk már a jógával, akkor a mudra-val kellett, hogy találkozzunk, ez egy energia zárat jelent. Tehát ez egy szimbólum. Miért kellene hús vagy hal a jógázáshoz? Miért nem inkább kicseri? Vagy rizs, vagy juharfa szirup, vagy gyümölcsök? Ha a mudra nem szárított gabonát jelent, akkor valószínű a hús és a hal is csak szimbólikus. Mennyi alkoholt igyunk? A sör vajon nem jó? Legyünk totál részegek, vagy csak pityókásak? Nyilvánvalóan, ez is csak szimbólikus, semmi köze az alkohol iváshoz. Maithuna. Más jóga iskolákban, a jobb kezes tantrában, pont, hogy tartózkodni kell a szexuális energia elvesztésétől. Akkor működik a totál ellenkezője is? Nem, nem működik. Nem működhet, teljesen logikátlan lenne. Ez is csak szimbólum. Az energiát nem felgerjeszteni kell, hogy utána még többet leadjunk, hanem jógikus életmóddal megőrizni és harmonizálni a testben. Ha nincs elég energia a testben, akkor nincs mivel jógáznunk, ez olyan, mintha ebédnél csak az üres tányérokat nézegetnénk és forgatnánk.
Nincs olyan, hogy sprirituális szex, ezt csak a bhogiknak találták ki. A spirituális balgáknak.
Mit jelent akkor ez az 5 szimbólum? Ennek majd mindenki utána néz, akit érdekel.
Hétvégén volt a 6. jóga fesztivál. Néztem a programot, úgy látom nem sokról maradtam le.
Ez a régi írások gyakorlatba ültetése téma szerintem nem igazán találta meg a helyét. Szerintem ennek van egy nagy veszélye, könnyen átmehet elméleti síkra.
Lenyűgöző, de ez már abban az időben is csak a kiválasztottak jutalma volt.
Most meg elénk szórják és mi nem vagyunk még érettek erre a tudásra és meg sem tudjuk valósítani, mert végtelenül felpörgött az egó és az elme triggerelése mindenféle külső ingerrel.
Látod, te is elkezdtél csikungot. Meg jógát, meg ászanákat, meg meditációt, meg pránajámát, meg jóganidrát...
Tudod a mondást: ha minden nap megteszel 10 km-t ugyanabba az irányba akkor feljutsz a hegyre. De ha minden nap a szélrózsa más más irányába indulsz, akkor nem jutsz el sehova.
Miért kell mindennap gyakorolni? Azért, mert ez a jóga része, a mindennapi gyakorlás a jóga egy fontos eleme.
Ha vki ezt nem követi, akkor ő még csak kóstolgatja a jógát.
Patanjali, 1.12, 1.13
Abhyasa, töretlen gyakorlás, a 12-es szútrában le van írva, a 13-as még el is van magyarázva, hogy az abhyasa-ban el kell mélyedni.
Mivel úgy gondolom, jógázom, és ennek megfelelően ha már így gondolom, így is teszek, ezért gyakorlok naponta.
A mindennapi gyakorlás a jóga része. Minden mester, jóga, chi kung, mindenki azt mondja, hogy naponta gyakoroljunk. Igy ez a legkevesebb, hogy legalább ezt be tartom. Ez a könnyű része a jógának, hogy összességében legalább 1 órát mindennap gyakorlok. Mostanában nem egyben, 20 perc reggel, napközben még egy 10-15 perc, mikor hogy, délután egy 20-30 perc, este minimum egy 5 perc. Összesen az alap, 50-60 perc.
Ha valaki idáig se jut el, hogy mindennap gyakorol, foglalkozik valamit a jógával, akkor az nagyon kis része a jógának.
Időről időre érdemes a jóga filozófiát is elővenni, mert a gyakorlással összekapcsolva értelmet nyer mindig egy kis filozófiai részlet, össze tudjuk kötni a filozófiát az élettel.
Ászanák helyett most főleg chi kung-ot gyakorlok, de mindegy hogy nevezzük, vmi gyakorlás folyamatosan kell, ami frissen tart, és az úton tart. A mindennapi gyakorlás egy kötél az úton, amibe mindig beletudok kapaszkodni, és legalább az úton tart, legalább nem esek vissza.
A testem így jó állapotban van, és közeledek magamhoz, ezzel, hogy mindennap megfogom az úton lévő kötelet.
History of International Yoga Day: It was proposed by Prime Minister Narendra Modi in his speech at the United Nations General Assembly (UNGA) on September 27, 2014. It is observed on June 21, every year, to spread awareness about the importance and effects of yoga on the health of the people.
Nem fordítottam le, mindenki tud már google fordítót használni.
Nekem jobban bejön, ha saját magamnak csinálom, így a saját tempómban tudok haladni,
és így mélyebben el tudok lazulni, mint ha hallgatnám vki hangját,
legyen akár az egy jóga mester.
Ha vki rutinos, akkor variálhatja is, mostanában csináltam olyat, hogy test lazítás után, hozzá raktam náda jógát és bija mantrákat, nagyon jó hatása volt.
Test lazításnál jóga rendszerektől függően különböző irányok vannak. Szerintem nem kell ebben hókuszpókuszolni, kinek mi jön be.
Én a lábujjaktól szoktam indulni. Itt is, ha magamnak részletezem, mit hogyan lazítok, eredményesebb, mintha bármilyen előírt sorrendet és tempót követnék.
Jóga tanárképzőn anno, 10 évvel ezelőtt, véletlen összekevertem a jóga nidrában a sorrendet.
Akiknek tartottam, néhányam fel sem akartak kelni, olyan mélyre jutottak. Az egyik srác azt mondta, neki testen kívüli élménye volt,
ezért még jól esett neki ott feküdni, miután a többiek már mind felkeltek.
Ha vkinek elég nagy gyakorlata van, és tudja mit csinál, akkor el lehet térni a megszokottól.
Ha ülve meditálok, és több időm van, ott is, ha a test lazításban kicsit jobban elmélyedek,
utána egy szemlélődöbb állapotból tudom folytatni a többi részt. Én mondjuk ülő meditáció előtt mindig pránajámázok.
irreleváns kérdés. Az hogy hallgatok meg olvasok az nem jelenti, hogy terjesztem is az agymosó propagandát.
A kérdés, hogy te miért terjeszted?
Sajnos sok emnbert látok, akik idős korukra tévhitekbe burkolóznak, minden áron el kell játszaniuk az okos tapasztalt embert és a meghökkentéshez már csak a legvadabb összeesküvés elméletekben találnak muníciót.
De nyilván nem ismered el ezt a dolgot, másképp nem kommentelted volna ide ezeket.
Belecsúszol a fakenews kategóriába ezzel "tudtad-e, hogy van gyógyszer a mostani vírus ellen, az ivermectin. Ez 40 éve létező gyógyszer, amit a vírusölő hatása miatt.."
Miért kell terjeszteni ócska összeesküvés elméleteket?
Ez az egó útja, hogy "mindenki hülye csak én vagyok az okos és el is mondom nektek a tutit"
Kár ezt csinálnod, mert lenullázod a hiteledet, amit jógásként, meditálóként szereztél.