Arra kíváncsi lennék, hogy mennyi a borfogyasztásban a tudatos (konkrét márkát visszatérően fogyasztó vagy bizonyos paramétereket preferáló és így tájékozódó/keresgélő) fogyasztók aránya. Lehet ezeket úgy is értelmezni talán, hogy mennyi bort vesznek meg borszaküzletben és közvetlenül pincétől a teljes fogyasztásból.
Az átlag vásárlót pedig gyakran látom a különféle marketekben és diszkontokban: teljesen tanácstalanul álldogálnak a polcokat bámulva, aztán előbb-utóbb levesznek egy irgalmatlanul szar bort a polcról. Ha szimpatikusnak tűnik a keresgélő, néha már előfordult, hogy rászántam magam, hogy segítsek, tehát párszor megszólítottam ismeretlent és rábeszéltem, hogy a 900 forintos szar helyett vegyen le egy kevésbé büntető, mondjuk 1200 forintos tételt.
Maximálisan egyetértve picit tovább is szőném. Nem mindegy a bor hőmérséklete, épp hol tart az életpályáján (egy hónap múlva akár teljesen más is lehet...), hordóból-tartályból-palackból került ki, mit evett előtte a tesztelő (nem, két korty víz és egy darab kenyér nem nyom el minden előízt), mennyire van tele a gyomra, mit böfög föl éppen, milyen kedve van, stb. Sokszor a saját boromat is máshogy ítélem meg és más ízeket érzékelek ki belőle, pláne az eltelt idő vonatkozásában. De ezt szerintem épp oly fölösleges szálazni és részletezni, ahogy egy süteményt sem alkotóelemeiként vizsgáljuk, hanem az összhatást nézzük.
És pláne azért tartom baromságnak, mert amikor pl. áfonya ízre hivatkoznak, akkor fogalmam sincs, hogy mit gondoljak a borról, mert az áfonyát szeretem, de pl. töltött káposztához nem passzol. Önmagában az info, hogy elvileg kiérezhető a borból szerintem semmit sem mond.
Pontosan. Ennek tudatában pedig nyugodtan ki merem jelenteni, hogy a borról való beszéd, írás és véleményformálás már pusztán a fogyasztó verbál kreativitásán, fantáziáján, szókincsén és érzékszervi tapasztalatain múlik. Lehet és kell is beszélgetni a borról. De egy szánalmas gyökérség azt gondolni, hogy ez a növányfajok virágainak és terméseinek való kanonizált megfeleltetés lehetne.
Az egész boros nyelven látszik, hogy az egy angol/amerikai eredetű szarság. Benne van ez a zárt körű klubb szemlélete, hogy csak felkentek, beavatottak és különleges képességgel rendelkezők előjoga kiérezni a kanonizált szótárban szerelő jegyeket és azokról szakszerűen, amolyan gentleman's club jellegű protokoll alapján lehet csak beszélni. Miközben a valóság az, hogy ez egy sima kamu... a magyar borszakírókat és borszakértőket is jól megvezette ez az angolszász kamu.
Egy borhoz egyáltalán nem értő, de kellően érzékeny átlag fogyasztó elé ha leraksz egy bort akkor el fogja mondani, hogy miért tetszik neki vagy miért nem. De először mindig szabadkozni szokás, hogy hát ő nem ért a borhoz, meg nem ismeri azokat a szavakat...ennyire korrumpálta már a fogyasztókat ez a kreténség. Holott simán el tudja mindenki mondani, hogy egy bor élményt nyújt-e neki, szívesen issza, mi jut róla az eszébe, milyen ízekhez tudná párosítani, milyen alkalommal és hangulatban inná, stb, stb...
Igen, nagyjabol ezt irtam en is. Ket szin kozott azonnal meglatom a kulonbseget, noha fogalmam nincs, hogy egy adott szint hogy lehet kikeverni, mik az osszetevoi. Ket pohar bor kozul is ki tudom valasztani a nekem jobban izlot, mint ahogy ket no kozul is latom, hogy melyik tetszik jobban. Ez izles kerdese.
Nyilvan van olyan kannasbor-vasarlo reteg, akiknel az ar az elsodleges szempont, a minoseg kevesbe szamit. De efolott a reteg folott mar azt gondolom, hogy a minosegi szempontok is szerepet jatszanak az ar mellett. Persze izlesbeli kulonbsegek nyilvan vannak. Gondolom te nem kolaba ontve iszod az 500 forintos edes vorosbort.
A termekvalasztas szempontjai is nyilvan elteroek. Sok evvel ezelott neztem pl. par auto tesztelo youtube videot, aztan rajottem, hogy amellett, hogy nagy autobarat vagyok, megis erdektelenek ezek a szamomra, mert teljesen mas parametereket vizsgalnak, mint ami engem erdekel. Szamomra egy abszolut lenyeges es elengedhetetlen parametere van az autonak az, hogy legyen benne manualisan szabalyozhato legkondicionalo, megpedig a leheto legjobb es legcsendesebb. Az osszes tobbi parameter sokkal kevesbe erdekel.
Hogy ki es miert nez gyozike show-t azzal se kell foglalkoznunk. Megvan ezeknek a musoroknak a szeles fogyasztoi retege. A borkai videon lathattad, hogy mit es hogyan iszik, na nem az atlagember, hanem a vagyonos felso osztaly. Gondolom Lorinc is megvan szarvasgomba nelkul.
Persze azzal sincs baj, hogy (divatos kifejezessel elve) te edukalod magad :), es adsz olyan emberek velemenyere akiknek elfogadod az ertekiteletet. En is igy vagyok ezzel.
Fontosnak tartom, hogy ne keverjük össze az érzékelés képességét a valódi élmény avatárjának a kényszeres megalkotásával. Én nem játszok semmilyen hangszeren, nem értek a zenéhez, nem tudom elmagyarázni, hogy mitől nagyszerű egy előadás, de pontosan tudom, hogy egy jó zenekar, jó karmester és jó előadók kezében egy Tosca például katartikus és életre szóló élmény lehet. Ehhez nekem nem kell tudnom, hogy a Vissi d'arte-nek milyen kottája van és hogy egy szoprán énekes milyen madár hangjához hasonlóan énekel, sem pedig nem kell tudnom megmagyarázni, hogy harmónikus és egyensúlyos-e az előadásmód. Mindezekről még a komolyabb opera rajongóknak sincsen fogalma. Az érzelmekről, hangulatról, szépségről és lebilincselő élményről beszélünk.
Bort pedig ahogy írod nem csak annak az 1-2%-nak csinálunk aki ki tudja szálazni a félig érett gránátalma aromáit egy pohár borból. De egy orbitális tévedés, sőt ostobán elitista fasság azt gondolni, hogy aki nem tudja megfogalmazni, hogy pontosan milyen virágok illatát és mely gyümölcsök aromatikját érzi ki egy borból az ne lenne képes értékelni egy nagyszerű bort. A bor egy meglehetősen demokratikus műfaj. Ha valaki nem kúrta el az érzékszerveit végletesen akkor nagy valószínűséggel pontosan érezni fogja, hogy mitől nagy bor egy nagy bor. De valószínűleg csak érezni fogja, megfogalmazni már nem. A kényszeres megfogalmzás az ami szerintem egy múló ökörség a bor világában.
Fingom sincs, hogy az átlag magyar borválasztásában milyen szempontok döntenek (az áron kívül). Pont annyira nem tudom, mint azt, hogy kinek készül a köztv műsora, vagy kiknek készült korábban a Győzike-show. Szinte biztos az is, hogy ezeket nem is akarom tudni, valamint a célcsoportok tagjaival nem szeretnék megismerkedni. :)
Nyilván abba a 2%-ba tartozom, akit érdekel, hogy a nálam fejlettebb érzékelésűek és szélesebb borismeretűek közül azok, akiket még korrektnek ismerek, mit gondolnak egy borról.
Lattam egy videot egy amerikai festmenyrestaurator fickorol, aki alapszinekbol ... kikevert par lottyintessel barmit. Ha eletem vegeig ontogetnem az egyik kemcso tartalmat a masikba akkor se lennek kepes megcsinalni ezt, noha jol latom a kulonbseget es a szineket. De van egy csomo profi izlelo, szaglo ember is, akik kozmetikai, elelmiszeripari ... cegeknek dolgoznak. Amugy szerintem alamennyire lehet fejleszteni az erzekelest, de az egyeni kulonbsegek, adottsagok nyilvan ebben is megvannak.
A peldadbol kiindulva ha 100 emberbol csak 2 erzi azt a borban amirol irsz, akkor a masik 98 borvalasztasaban ennek nyilvan nincs jelentosege.
Ez így - szokás szerint - remekül hangzik, csak az vele a baj, hogy nyilván vannak olyanok, akiknek az illat- és ízérzékelése messze meghaladja a tiédet (és az enyémet). Senkit nem bántanak vele, hogy szinte dicsekvő módon felsorolják az összes dolgot, amit kiéreznek, vagy azt hiszik, hogy kiéreznek.
Ez egy ilyen műfaj: vannak, akik többet tudnak mondani, mint hogy finom vagy nem finom, és nyilván vannak olyanok is, akiket érdekel ez az ízkitalálósdi és leíró játék. Szerintem pl. neked ennek marhára örülni kellene, mert különben mi a faszért kerülne a borod többe, mint a lentebb említett Danubiana Pinot Grigio Blush nevű, rózsaszínes árnyalatú húgy.
A fogyasztók többsége az sem tudja, hogy az amit érez az sav. De még a "profi" vészet iskolákat végzett magabiztos kóstolóistenek jó része is csodálkozó tekintettel néz amikor az exrakt édességről, alkohol édességről és cukor édességről beszélek. Fingja sincsen a legtöbb boros embernek sem arról, hogy nem csak a cukor lehet édes. Veszekedtem már magát űberprofinak tartó borbloggerrel arról, hogy bizony egy adott borunkban sem a saját laborunk sem a nébih laborja szerint nincsen egy gramm cukor sem, mert márpedig szerinte van benne. De az alkohol a kedvencem... ha rajta van egy palackon a hátcímkénk amin szerepel az alkoholfok akkor jóval nagyobb arányban érzik ki az emberek az alkoholt mintha egy hátcímke nélküli vagy egy kóstolón palack nélkül innák a bort. Vagyis az alkohollal kapcsolatos legtöbb komment simán kamu.
De persze az örök kedvencem az volt amikor elküldtem email-ban több olyan borszakírónak akik az olaszrizling rezeda illatáról írtak néhány fotót, hogy mondják már meg melyiken szerepel a rezeda. Mondanom sem kell, hogy egyetlen egy sem tudta megmondani. Konkrétan nem ismerek olyan (nem biológus vagy hasonló képzettségű) embert aki megismerne egy rezedát. Olyant pedig senkit nem ismerek aki valaha szagolt volna rezedát.
Hasonló kísérletet ajánlok bármely más gyakran használt illatjegyre és ízre. Úgy használ a boros irodalom egy szókészletet, hogy az emberek túlnyomó többségének a leghalványabb fogalma sincsen arról, hogy valójában mit is jelent. Csak úgy poénból mondhatnám a fehér húsú gyümölcsöt mint jegyet. De ott van az almás jegy... ugye almafajtából van annyi mint szőlő és ott is mások az illatok. A különféle bogyós ízekről nem is beszélve. Mutasson nekem valaki olyan magyart aki tudja milyen íze van a vörösáfonyának vagy tudja mi a különbség az európai és amerikai kék áfonyák között (segítek, ég és föld)
Ez az egész borleíró nyelv egy kamu. Átverés. Parasztvakítás. Megérne egy kutatást, hogy pontosan kik, hol és mikor találták ki. Én erősen biztosra veszem, hogy a 90-es évekről beszélünk és vagy valamelyik nagy boros magazin vagy az ilyen vészet szerű cégnél kalapálták össze. Annyira sikeres projekt volt, hogy már már eretnekként szokás nézni a profi borkóstoló körökben arra aki kiröhögi ezt a hülyeséget.
A harmónia, elegancia és egyensúly pedig a borszakírók titkos fegyvere. Az ízjegyek és illatjegyek még elmennek, mert aszociálni azt azért szabad. De olyan, hogy egy bor elegáns az egy akkora nevetséges, kamu, mint ide Szatymaz (pedig az ide piszok messze van)... ezeket a szavakat azért találták ki a borszakírók, hogy bármilyen bort fel tudjanak dícsérni vagy le tudjanak húzni. Ha a neves borszakíró kap egy ingyébort és meg akarja dicsérni, mert szeretne még menni a termelő szállodájába, éttermébe ingyé... akkor a vékony, íztelen bort leírja, egyensúlyos, elegáns bornak. Senki nem tudja számon kérni, senki nem mondhat semmit.
Ha ma megallitasz az utcan 100 embert es megkostoltatsz veluk egy pohar bort, talan 2 lesz kepes par kerek mondatot mondani rola a "sav/cukor/koncentráció" osszefuggeseben.Sot, szerintem az alapveto borhibakat se tudna ennel sokkal tobb ember beazonositani.
Valljuk be meglehetosen sznob dolog a "szofisztikalt" borivas, unatkozo teniszbajnokok irnak legfeljebb az aldis filleres borokrol ebben a kontextusban. A kozepkorban meg viszonylag keves iskolazott, unatkozo teniszbajnok volt. Forum se volt erre, nem volt internet, nem voltak boraszati lapok, blogok, egyebek. Az irasbeli kommunikacio a kolostorok falain beluli regi autorok masolasara, biblia es szent szovegek masolasara, gazdasagi nyilvantartasra szoritkozott. Ezen a koron kivul az emberek nem irtak, nem olvastak szent szovegeken kivul sok mast. Raadasul a kozepkori europaban latinul kommunikaltak, de egy sokszaz eve romlo vulgaris latint hasznaltak, amiben erosen ketlem, hogy sok ember tudott volna a bor jazminillatu lecsengeserol ertekezni.
Ugyhogy en is ugy gondolom, hogy a bor jellemzesere mas szempontokat hasznaltak. De persze ez nyilvan nem jelenti azt, hogy ne tudtak volna ertekrendi sorrendet felallitani a borok kozott. Mint lejjebb olvashattuk az egy evesnel fiatalabb bornak nagyobb becsulete (ara) volt, mint az idosebb boroknak. Velhetoen nem is igen taroltak hosszabb ideig a borokat.
A Danubiana szürkebarátból készült rozéja. Korábban egész jó volt, de ezt is utolérte a végzet: a nagy(ipari) gyártók bormárkái szerintem az esetleges pozitív kezdet után többnyire stabil mélyrepülést produkálnak. Savanykás-kesernyés-üres, talán a szóda jót tenne neki, mindenesetre étel nélkül nekem kín volt meginni 1 decit még ebben a brutál melegben is.
A kismillió ízjegy beazonosításának tényleg nem sok értelme van, de az egyensúlyt (sav/cukor/koncentráció) vagy harmóniát azért elég nehéz megkerülni, ha más számára is értelmezhető fogódzókat kínáló leírást akar valaki adni egy borról.
"észrevettek "minőségi" különbségeket, ami alapján rangsoroltak területeket"
Én ezt illetőleg szkeptikus vagyok. Te tudsz forrást mutatni arra, hogy valaki ilyen minőségi különbséget ír... és nem a gazda seggét nyalja? Mert olyant én is találtam :D A kedvencem az a Borászati lapok cikk írója volt aki Ramasetter borait az egekbe dícsérte...mivel hát ugye ő volt a vendéglátója :)
"Kérdésem: szükséges-e egyáltalán a modern leíró nyelv, ahhoz hogy két bor közül megállapítsd melyik a jobb? "
Jogos a kérdésed és ez egy nagyon nehéz kérdés. Részben erről is folyt a beszélgetés itt korábban. Hogy mit értettek korábban jobbnak. A melós példádat illetőleg például nekem a kedvenc munkásom a Jani bácsi az édes borokat szerette. Neki az volt a jó bor ami jó édes volt. Simán nem zavartál a borhibák, az illó, ha volt maradékcukor a borban akkor neki az finom volt.
Amúgy a kérdésedre egyenesen válaszolva, nem, nem szükséges. Sőt szerintem kimondottan kártékonyak is tudnak lenni ezek a vészet leíró nyelvek. Én az egész vészet dolgot egy értelmetlen önfényszopásnak tartom. Szerintem a bornak nincsen egyensúlya, harmóniája és végső soron objektív értelemben minősége sincsen. Íze, illata van... és élményfaktor van amit vagy nyújt egy bor vagy nem. De ezt nem lehet leírni és szerintem a régiek ebből a szempontból bölcsebbek is voltak... a nagyapámnak az volt a jó bor ami mellett jókat lehetett beszélgetni, amivel jól lehetett dolgozni és amiből jól esett a nap végén egy fröccsöt behúzni és amit jól lehetett kortyolgatni az ebédhez. Soha ki nem jött a száján semmilyen rezeda meg mandula vagy őszibarack... és a térdét csapkodta volna a kacagástól ha valaki ilyen baromságokat mondott volna.
Szóval valószínűleg a középkorban is organikusan szavazott a piac a minőségről. Odament a vevő, megkóstolta a borokat és amelyik jobban ízlett neki vagy amelyikről azt gondolta, hogy jobb áron el tudja adni azt megvette. Gondolom így alakult ki az, hogy egy-egy területnek a borai keresettebbek, értékesebbek lettek és így felértékelődött az adott terület.
A másik kérdésed, hogy ha a pápa személyes fogyasztásra kellett kiválasztani 2 hordónyi bort akkor vajon mi volt a szempont is egy nagyon jó kérdés. Legyünk pragmatikusak a válasszal. Felhív téged egy japán nagykereskedő, hogy küldjél neki pár mintát ami ha tetszik neki akkor venne palckonként 15 euróért minden évben kért raklapnyit. Milyen bort küldesz neki? Van mondjuk egy kékfrankosod még hordóban amiről érzed, hogy az évszázad legfaszább kékfrankosa. Vibrál, gyümöcsös, zamatos, egyedi, karakteres, vagány bor amiért eddig mindenki rajongott aki megkóstolta... de pontosan tudod, hogy ha mintaként kiküldesz belőle akkor jó eséllyel megkukkan. De van egy korábbi évjáratból egy jó, de nem világverő borod. Viszont pontosan tudod, hogy van benne 50mg/l szabad kén és tudod, hogy már eladtál belőle jó sokat az USA-ba és tudod, hogy kibírja az utazást. Bár hangsúlyozandó, hogy messze nem akkora bor mint a csoda kékfrankosod. Nos?
Na látod... itt jön be az, hogy nemcsak a középkorban, hanem manapság is a pragmatikus szemponton néha fontosabbak mint az érzelmi, ízlésbeli, szubjektív szempontok. Persze a tuti az, ha a csodafurmintod le van már palackozva, stabil, le van tesztelve és hajrá :) Tudod, ez olyan, hogy mindig lény önmagad! Kivéve ha lehetsz Batman, akkor legyél Batman.
Az én történelmi műveltségem a húszonpár éve járatott és olvasott Rubicon magazinra és a Wikipédiára alapozódik. De az elmúlt pár évben nagyon rákattantam a youtubera feltöltött előadásokra. Ez egri egyetem történészei egy csomó előadást felraktak a youtube-re. De például Ungváry Krisztián (ontopik) előadásait, könyveinek hangoskörny formában, vitáit is mind meghallgattam. Nála nagyobb szaktekintély például a 2.vh. előtti magyar társadalom témájában kevés van. Szóval igyekszem az ilyen nem politikai szerepet játszó (értsd, nem seggnyaló kótyagos) hiteles történészek előadásit, cikkeit, olvasni. De persze van a polcon pár történelem könyv amiket néha fellapozok. De a Rubicon egy nagyon kényelmes forrás.
A filoxéra előtti borokról sok közvetett információnk van. Nekem például meghatározó fordulat volt amikor kiszámoltam, hogy valójában milyen mustfokkal és milyen hozammal szüreteltek a Somlón régebben. Azt persze fontos tudni, hogy nagyon szélsőségesen ingadozó volt akkoriban a hozam is és a minőség is. Simán voltak évek amikor nem szüreteltek, vagy csak csapnivaló mustot tudtak nyerni. De arra van forrás, hogy jó szüretnek azt tartották amikor a cirka 7-10 ezer tőke/ha ültetvényekről úgy 0.3kg/tőke hozamot szedtek október utolsó két hetében. Azt pedig tapasztalatból tudom, hogy ilyen hozammal, október végén képtelenség 22-24 mustfok alatt szüretelni a Somlón. Szóval a jó évjárat az magas alkohol, magas extraktot és bőséges maradékcukrot jelentett. Egy ilyen bor még egy kevésbé hideg pincében is szépen kiegyenesedik max 2-3 év alatt. Valószínűleg ezek a borok a mai értelmezésben tüzes, száraz szamorodni stílusúak lehettek. Ha nem zavarta őket az oxidáció akkor az ilyen borok tényleg jól bírták a szállítást. Hűvös időben 200-300km távolságra is elvihették őket kisebb hordókban ökrös szekéren Bécsig, Pozsonyig, Budapestig.
De abban teljesen biztos vagyok, hogy a magasabb alkohol, több sav, magasabb extrakt az mindenképpen szállíthatóbbá és tartósabbá teszi a bort. Az persze kérdés, hogy az ilyen bor az minden esetben finomabb-e :)
Az a helyzet, hogy én nem vitattam különösebben azt a felvetésedet, hogy nem a mai értelemben vett ízprofil/minőség, nevezzük ahogy akarjuk, alapján sorolták be a termőhelyeket. Termőhelyi besorolást millió szempont szerint tehetsz és én nem tudom mi alapján döntöttek. Mindvégig csak azt az álláspontomat védtem, hogy korabeli technológiával, azonos módon elkészített borokon észrevettek "minőségi" különbségeket, ami alapján rangsoroltak területeket, és ennek van valami írásos nyoma - hiszen tudunk róla.
Hogy ne legyen ilyen könnyű dolgod, egy nagyon picit ellenkeznék: Írtad, hogy nem rendelkeztek modern borleíró nyelvvel, nem érdekelte őket hány aromát éreznek ki. Kérdésem: szükséges-e egyáltalán a modern leíró nyelv, ahhoz hogy két bor közül megállapítsd melyik a jobb? Elé teszel egy melósnak két pohár bort minden infó nélkül, hogy bökjön rá melyik ízlik jobban és kap egy demizsont - szerintem nem fogja megakadályozni a WSET diploma hiánya a döntésben.
Konkrét témánál maradva: Cluny apátság pincéje, az apát küld egy üzenetet, hogy készítsenek ki egy bárkányi hordót, amit el tud küldeni Avignonba, és válasszanak ki kettőt a legjobból, amit lezárnak a személyes pecsétjével pápai személyes fogyasztásra. Minden hordó a közelből van, mind a Saône völgyéből tehát logisztika nem játszik. Akkor mi alapján döntenek? Kiválasztanak két hordót a jó termésbiztonságú, bőtermő dűlőből? Vagy kettőt arról a köves helyről a szikla alól, mert azok a legjobbak minden évben?
Tokajban mondták helyiek, hogy lehetne feszegetni a dűlőbesorolásokat, mert elég sokat változott például a klíma, de ott - finoman szólva - óvatosan kerülgetik a témát.
Ritkán van időm reagálni, de ezt nem tudom annyiban hagyni, hadd védjem már meg szegény szerzőt - és magamat is -, mert övön aluli diszkreditáláson megy keresztül általad. :D A politikai tudományok teljesen releváns tudás ide, ráadásul egy ismert honlapon publikálva, tudásilag elismert szerzőkkel. Nehogy már a diplomától függjünk, mert például jó pár borásznak sincs szőlész-borász, agrár, kémikus-biológus végzettsége, mégis - ami lényegesen fontosabb - megisszuk a termékeiket. :) De ha ez nem elég, akkor a cikk végén van bibliográfia, azokat tessék olvasgatni - Blockmanst kihagytam, ő is nagyon jó. Azért linkeltem, mert az olvasottak fedik az én ismereteimet, melyeket a már általam korábban említett kutatóktól szedtem össze. Na meg szegény középkori ember, aki évente kétszer fürdik, és koszosan lóbálja a lompost az asszonynak! Próbálom az érdekeiket képviselni. ;) Egyébként a középkorról neked honnan származik a tájékozottságod? Tényleg érdekel, mert vadászok az új dolgokra.
Persze teljesen igaz, hogy akkoriban alig voltak tisztában a mikrobiológiával, így csak a látványos koszt tudták eltüntetni magukról, és a felszerelésükről. Nem is akarom vitatni, hogy akkoriban tökéletes tisztaság nem volt alap, más szinten volt a tudás, de azért gyakrabban éltek higiéniai életet (:D) mint gondolod szerintem.
Még hozzá tenném, hogy érdekes kérdés lehet, milyen beltartalmi értékei lehettek akkoriban a szőlőnek, bornak, akár folyóvíznek, ezek mennyit tehettek hozzá az eltarthatósághoz, élvezetei értékhez stb.?
Amúgy jól elkanyarodtunk az eredeti felvetéstől :) hogy a modern kor előtti termőhelyi besorolások alapja a mai értelemben vett minőség és érzékszervvel fogható profil vagy olyan praktikusabb szempontok mint termésbiztonság, mennyiség és logisztika voltak inkább.
Én továbbra is hajlok afelé, hogy ezen utóbbiról van szó.
Az egész higiénia topik onnan jött, hogy vajon milyen minősége volt (mai értelembe véve) a modern idők előtti boroknak.
Szerintem konszenzusos alapon megegyezhetünk abban, hogy ameddig pincehideg környezetben tárolták a bort addig akár a mostani első fejtés előtti állapotig azonos/hasonló minőséget tudtak régen is elérni, de a szállíthatóságnak és eltarthatóságnak voltak korlátai. Amit tudunk és amit tényként vehetünk, hogy nagy mennyiségben alapvetően mindenhol helyi, közeli borokat ittak, vettek és nagyobb távolságra szállítani is csak vízi úton próbálkoztak.
Kényelmes és pontos valóban akkor keletkezett, nem is terjedt el mindenhová a század végére, így szenyor olvtárs édesapja is a kénégetős módszert alkalmazta és megmaradt a bora...
Jópofa cikk. Mondjuk találni rajta fogást, hiszen az, hogy "preventing oxidation which turns alcohol into vinegar." az egy triviális butaság. De azt is írja, hogy " By increasing the sugar content of the wine pre-fermentation, the overall alcohol content of the wine could be boosted, from 12% to somewhere in the region of 25–30%" Ami ugyancsak badarság.
Amúgy ezeket az ókori és középkori próbálkozásokat és helyi/alkalmi megoldásokat ismertem. De a cikk is a XX. század második évtizedére teszi a kényelmes kiszerelésű és pontosan adagolható kénezést.
However, a common complaint of sulphur dioxide is that it is discernible at room temperature. The human nose is sensitive to SO2, which at high concentrations can smell like rubber, garlic or kerosene. At excess concentrations of SO2, the wine can smell like bad eggs due to the formation of hydrogen sulphide. This lead to its use being banned completely in Cologne in the C15th as “it abuseth man’s nature and afflicteth the drinker”. In 1487, a decree was been issued in Germany permitting its use in winemaking, which allowed that “no more than half-an-ounce of pure sulphur might be added to each tun.”
Azaz a túlkénezés miatt valamikor a XV. században Köln környékén betiltották a kén égetését a bor stabilizálására. Bírták azon évszázad '87-ig majd kiadtak egy németes regulációt, hogy mennyit szabad használni...
