Nem, egyáltalán nem, csak ekkora méretekben nagyon macerás megoldani. Inkább ballon fújnak fel a tartályban. De az sem praktikus mikor 100T üzemanyagról van szó.
Igen, az androgün az általánosan használt terminológia a Soyuz-Apollo óta.
Az lehet a cél, hogy minél kisebb tömegnövekedés és átalakítást szenvedjen el a SpaceShip a feltölthetőséggel.
Nem tudom hogyan oldják meg a földi feltöltést, de logikusnak tűnik, hogy üresen emelik rá az indítóállványon a Super Heavyre és azon keresztül történik a tartályok feltöltése, esetleges leeresztése.
Ebben az esetben viszont ráemeléskor meg kell történnie a csővégek csatlakozásának is, külön emberi közreműködés nélkül, nagyon hasonló követelmények szerint, mint az űrbeni utántöltéskor, csak a gravitáció megléte a különbség, de ez csak a tankert érinti.
A tanker tartályainak feltöltése is ugyanilyen módszerrel történhet az indítóállványon, tehát ugyanolyan csatlakozórendszerrel rendelkezik majd, mint a crew/cargo modellek.
Hogy ne kelljen duplikálni a csatlakozókat, univerzális dokkoló alkalmazása tűnik optimálisnak minden SpaceShip fenekén és a SH orrán is.
Ebben az esetben viszont nem kell külön fejleszteni a dokkolót, csak az átemeléshez szükséges eszközöket kell a tankerbe beépíteni.... viszont:
Nem kis előnyt jelentene, ha vészhelyzet esetén két SS crew is össze tudna kapcsolódni, akár marspályán is és át tudna adni üzemanyagot.
Ha nem is szerelnék be mindegyikbe a megpörgető lapátokat, ilyen egyedi esetekben elég lenne a lassú tengely körüli forgatás, többletet csak az autogenus pressurizációhoz szükséges relatíve aprócska turbókompresszor jelentene, amivel a feltöltendő tartályból tolnák át a gázt a túlnyomáshoz a kiürítendőbe.
nagyon dilettáns ötlet ha olyan megoldást gondolok el hogy a tanker hasonlatos egy nagy fecskendőhöz, a tartályokba épített csúszó rekeszfallal amit valami sűrített gázzal tolja át a naftát? így nincs instabil forgatás, és nem kell annyira masszív dokkoló, mert súlytalan maradna a rendszer.
( off: az androgün bevett terminológia? tudtommal az androgün úgy kétnemű hogy kifelé semleges, vagyis nincs kapcsolódása, szemben a hermafroditával, aki mindkét nemmel képes kapcsolódni. )
"nem a hajtóműszekció körül kell megpörgetni, mert azt se el nem bírná, se nem működne a súlypont változása miatt"
Miért ?
Nem 1G-t eredményező, vad pörgésre kell gondolni, bőven elég pár század G, hogy a lé az elvételi ponthoz löttyenjen. utána a két tartály nyomásával lehet játszani, hogy az anyag a megfelelő irányba közlekedjék.
Az álló hajtóműves nyomás menedzsmentet meg amúgy is meg kell oldani, tankolás nélkül is...
Plusz a fékezés nemkevés G-jéhez ez még hozzárakna jópárat... Illetve a terminális szakaszban - ahol tényleg kellene valami tolóerő, mert már nincs elég légellenállás - meg már se elég meleg, se elég CO2...
Ez a fém-Co2 rakéta ötlet viszont érdekes... Főleg mert akár a hozzávaló fém is lehet a bolygón.
Viszont úgy a gyújtás... Hááát az lenne a kihívás !
Más megoldás nem nagyon van. Annyi különbséggel, hogy nem a hajtóműszekció körül kell megpörgetni, mert azt se el nem bírná, se nem működne a súlypont változása miatt, hanem a hossztengely mentén kell neki adni egy rotációt, és radiálisan kellene kialakítani az elvezetést. Persze ettől még kell egy pressurizációs rendszer is, mert az autogenous pressurizáció itt nem fog működni. És a buborék tartályok nyomását is gondosan felügyelni kell nehogy szétessen az egész.
Viszont ehhez egy nagyon masszív teljesen új dokkoló rendszert kell fejleszteni. Aminek egyenlőre ugye nyoma sincsen. Valamint jó sok rcs üzemanyag a manőverhez.
A jó hír hogy nem kell hogy dokkoló rendszer androgün legyen, mert két starship között nem kell tudni a tankolást, csak starship, tanker viszonylatban.
De az összes többi mikrogravitációs üzemanyag management rendszer a kapillárisoktól a ballonig, simán nem működik, vagy nem hatékony ekkora méretben.
Én úgy csinálnám, hogy a járgányokat megpörgetném, az összekapcsolt hajtóműszekció körül. és a tartályok tetejéről venném el/tölteném be a naftát. Mondjuk elég érdekes mozgása lenne, az egésznek, ahogy a teliből az üresbe átszivattyúzzák az anyagot, és elmászik az egész rendszer súlypontja....
Landolásnál bőven van elég CO2 a feltorlódó légpárnában, ez nem gond. A Magnézium jó, de a fém-hidridek még jobbak. Nyilván lehet helyben is előállítani, de akkor már a metán oxigén jobb megoldás.
Ha ilyet használsz akkor az üzemanyagot otthonról hozod, cserébe nem kell se bányászni, se semmilyen bonyi gép a gyártáshoz, csak egy szivattyú.
Ha már gépeket viszel, hidrogén, vagy metán.
De landolásnál semmi ilyesmi nem kell, ez a szép benne.
A lábak tervezetten rogytak meg ("crush core" technológia). Ezek még csak kísérleti lábak, csak a tesztrepülésekhez - jó lenne látni a komolyabb változatokat ebből.
Ahogy nézem, ezeket minden leszállás után cserélni kell. Hacsak nem tud egy "balerina" soft landinget produkálni a hajó.
Ha energiabefektetéssel tudunk oxigénre és elemi fémekre ezeket széátválasztani, akkor az oxigén használható a helyi bázisokon, de akár hagyományos üzemanyagokhoz is.
Kérdés, hogy mennyire praktikus ez, mennyi energiát igényel.
A másik kérdés, hogy a légköri CO2 mennyiség mennyire elég ezen fémek égetéséhez?
Amúgy nekem van egy elképzelésem nagy tömegek lerakására a Marsra, rendkívül olcsón.
Persze a technikai kihívások hatalmasak, de megoldhatóak, cserébe Isp=1-2000s lenne elérhető a fékezési szakaszban.
A lényeg az hogy a hőpajzson kialakított reakciókamrákba (zsebekbe) valamilyen fémport, vagy még inkább fém-hidridet juttatunk, ami a Mars légkörének szén-dioxidjában azonnal elég tolóerőt generálva. Egyfajta pulso-jet-ként működne. A legjobb talán a Berilíum-hidrid lenne Isp szempontjából, de magnézium is megteszi.
Nagyon kevés üzemanyaggal lehetne ledolgozni a belépési sebességet.
Egy ilyen rendszerrel egészen nagy tömegek is biztonságosan lelassíthatóak lennének olyan sebességre amit már le tudnánk kezelni hagyományos motorokkal.
Ugyanígy amúgy a felszállás is megoldható lenne cseppfolyósított marsi CO2-vel és fémporral működő rakéta-hajtóművel. Semmi bonyolult felszerelés nem kell csak egy szivattyú.
A 75 m/s valószínűleg nem frankó, nagyon kevésnek tűnik, akárhogy is nézzük.
A Marsi landolás nagyon kemény dolog. Az elv jó, a motoros fékezés a szuperszonikus szakaszban működik. De, a 100T a jelen konfigurációban egészen biztosan nem megy, mert a 7500 m/sec es entry interface-ről egyszerűen nincs elég üzemanyaga lelassulni. Így hasra azt mondanám hogy olyan 10T val talán már meglehet a deltaV, de az is csak egyirányú út lenne, és persze annyiba nem fér bele a személyzet, meg az ellátmánya.
A lényeg hogy láthatóan ez a design nem alkalmas arra amire Elon Musk hirdeti. Nem zárom ki hogy valamennyi rakományt el tudna juttatni a Marsra, ha mindent sikerülne terv szerint összehozni, de személyzettel már erősen kétséges.
Még a betett hurrá optimista számítás szerint is margin nélkül sikerült kihozni.
1, Lehet persze úgy is, de az is plusz üzemanyag. Margin meg nincs.
2, Az apollo esetében ez cca +25% üzemanyag (DeltaV) volt. Ez bizony jelentős, margin meg nincs.
3, Az apollo esetében ez cca +20% üzemanyag (DeltaV) volt. Ez bizony jelentős, margin meg nincs.
4, Elon Musk tweetelte ki valamelyik korábbi verziónál, már volt bent párszor. Hővédő csempe és szárnyak nincsenek,. ez tényleg megtakarítás, van viszont helyette egy új, plusz meghajtó rendszer a hozzá kapcsolódó üzemanyag ellátással, valamint lift stb. Ezen felül a kabin a létfenntartás, és a dokkoló Low Gravity fuel management rendszer továbbra is kell, ahogy a nyomást fenntartani is a buborék tartályokban. A 120T biztosan nem tartható. A HLS lehet kijön mondjuk 140T ból, de a normál Starship az inkább 160-200T tartomány. De mindegy is, a lényeg hogy a 120T biztosan nem tartható,mert ahhoz kevesebb mint a felére kéne levinni mostani szerkezet önsúlyát úgy hogy a mostani rendszerben csak 3 motor van nem 6 + kitudja mennyi.
Az összes bizonytalanság lefele mutat. Mivel margin nincs, így a 100T kizárható. Ami nem nagy baj persze a HLS esetében, mert nem is elvárás. 10-20T kényelmesen belefér, és annyi kell nem több.
A 75 m/s valószínűleg nem frankó, nagyon kevésnek tűnik, akárhogy is nézzük.
Viszont nem tudom, miért ne a Raptorral számoljunk, amikor a kis holdi segédrakétákat máűr csak a legutolsó fázisban használja, a felszínhez már egészen közel. Addig mehet a Raptor, és menni is fog, mert jobb hatásfokú. (1)
(2) - passz, de hogy ez jelentős különbség lesz-e azt nehéz megmondani a karosszékből ülve.
(3) - szintén passz. A nem túl bőséges üzemanyagellátású Apolló rendszerrel is megoldották a randevűt. Ha kell még nafta hozzá, akkor nem lesz 100t, hanem csak 80t a teher.
(4) - ha mondod, bár nem tudom, hogy honnan szeded ezt. A 120t a cél tömeg a sztenderd Starshiphez, míga Lunar Starship eleve könnyebb (nincsenek szárnyai és hővédő csempéi). Szóval a 120t egy biztonságosabb becslés a Lunar Starshiphez.
Annyi a bizonytalanság, hogy tutira kijelenteni, hogy nem fog tudni 100t-t levinni szerintem nem frankó. (az ellenkezőjét tutira állítani sem)
Nem sóder, mindössze tisztáztam melyik deltaV-ről volt szó.
Ha visszatérünk a Mars/Föld légköri sűrűség gradiensre, látható, hogy a magaslégkörben nem szignifikáns a különbség.
A Föld légkörében kb. 100-60 km-ig tart a szuperszonikus fékezés, ez a Marsnál nagyjából 80 km-től (a légkör határa) tulajdonképpen a felszínig tarthat, tehát nagyjából kétszeres fékezési úthossz áll rendelkezésre a marsi légkörben.
Ezt illik is kihasználni, hiszen a szabadeséses végsebesség sokszorosa lenne a földinek, nincs értelme túl magasan lefékezni és onnan zuhanni.
Ezt csinálja egyébként majd a MarsShip is, lerongyol egészen 5 km-re a felszíntől, és ott nyeleti el a vízszintes irányú sebességet.
Tehát mintegy 80 - 5 = 75 km-es fékezési úthossz áll rendelkezésre a Marson a földi magaslégköri viszonyokhoz hasonló körülményekkel, míg a Földre visszatérő űrjárműveknek mindössze 40 km elég.
Ennek fényében viszont lehet realitása annak, hogy csupán 1 %-nyi rakétás magaslégköri többletfékezésre lesz szükség az optimális pálya eléréséhez.
