Még nem írtam le ám mindent. Beszéltem persze más orvossal is - mert mondanom se kell, hogy elég gyanakvóan fogadtam az első véleményét, és sajnos ugyanez volt a véleményük. Elviekben van egy terepauta is, akihez járok, de rendszeresen lemondom a találkákat, mert olyannyira felzaklatnak, hogy utána nem tudok aludni, meg eléggé idegbeteg vagyok pár napig. Pedig talán az lenne a megoldás, hogy erőt veszek magamon, és elmegyek minden héten... Hallottam már más szerekről az SSRIk és benzok mellett, trciklikusok, MAOIk, de ezekről semmit nem tudok.
Nem javasolnám a Rudotel-t. Durva ósdi.
Mint nickemből látszik szedem én is, de nem pánikra.
Az általad említett gyógyszeren kívűl van még kb. 3 csoportban x gyógyszer.
Más hatásmechanizmusú bogyót is ki kellene próbálnod. Én már többször hagytam abba gyógyszert, nem mondom, hogy kellemes de kibírható.
Ne sétálj magasban és ne vezess kocsit, etc.
A három hónap nem idő, van akinél évek kellenek.
Én úgy tapasztaltam sokkal rosszabb nélküle mint vele.
És még valami 1 orvos nem orvos. Menj el másikhoz is. (kb 3-4 elég lesz)
A parázás a lényege ennek a szarnak. A Rudotel egy enyhe nyugtató. Úgy hat, hogy optimizmussal tölt el, evvel segíti átvészelni a krízis szakaszt. Akkor, amikor szedtem, még az NDK gyártotta, de még ma is létezik, van.
Ha pl. autóba kellett ülnöm, akkor úgy terveztem az útvonalat, hogy a lehető legtöbb kórházat vagy rendelőt érintse.
Egyébként valami vérnyomás-szabályozót és Betalocot - bétablokkoló szívgyógyszert - hagytam abba.
Vigyázz ! Én garantáltan és ezer vizsgálattal megerősítetten hipochonder vagyok/voltam, Te ennek a magad részéről járj utána, mielőtt abbahagynál bármilyen gyógyszert is.
Kedves Youwine! A sok csodaszarral kapcsolatban osztom a véleményedet. Nekem a legelejétől kezdve az volt a bajom, hgy gyógyszert kell szedni. Utálok gyógyszereket bevenni, meg úgy általában orvoshoz menni. A pánikbetegség előtt összesen ha 50 tablettát bevettem, akkor sokat mondok. A baj az, hogy annyi rémtörténetet lehet olvasni arról, hogy mi történhet az elhagyások után, hogy parázok az elhagyástól. Tudom, hogy ez egy ördögi kör, amiből ki kellene törni (azért szedem tovább, mert félek az elhagyástól), de nem könnyű. Köszi az ötletet a Rudotellel, lehet, hogy ki fogom próbálni.
Jöjjön a hepiend előre.
Én már - legalábbis jelenleg, és ennek már 7 éve - túl vagyok ezen. A pánikbetegségem 4 évig tartott, ráment a házasságom.
A sok csodaszar helyett ajánlanám Neked azt, ami segített : Rudotel nyugtató. Ez ma is a zsebemben van, ha gáz van egy szemet beveszek, kb. 6-8 hetente egyet. Ez nem sok szerintem.
Hát újra itt ez a fránya pánik téma. Bevezetésképpen álljon itt az én kis történetem, ami nem túl vidám, ellenben tanulságos.
Az egész két éve kezdődött. Egyik ismerősömnél voltunk bulin, és megkérdezték tőlem, akarok-e füves cigit szívni. Én hülye természetesen azt mondtam, hogy igen. Soha előtte nem próbáltam ilyeneket, gondoltam, épp itt az ideje. Bár ne tettem volna. Átéltem életem első, de nem utolsó pánikrohamát. Volt minden, ami kellett - hidegrázás, halálfélelem, fulladás, eszméletvesztési félelem,... Az egészet az a rohadt drog még jól meg is nyújtotta, kb 3 órán át tartott ez az állapot. Olyannyira sokkos voltam, hogy három-négy napig alig tudtam magamról, és 2-3 óránként jöttek a rohamok.
Ez elmúlt, és azt hittem, meg is úsztam az egészet (akkor még mit sem tudtam a pánikbetegségről, mint olyanról). Aztán 3 hét után egy másik bulin újra kezdődött a pánik, ezúttal semmiféle behatás nem volt, és akkor döntöttem úgy, hogy irány a pszichiátria. Mikor az orvoshoz bementem, azt gondoltam, biztos elküld a fenébe, hogy ilyen bagatell dolgokkal zaklatom. Nem így volt. Másfél óra kérdezz-felelek után megmondta, hogy nekem bizony ez a bajom, és jó lesz, ha hozzászokom, hogy legalább másfél évig gyógyszereken élek.
Először Prozacot kaptam. Nem nagyon bírtam, mert 3 hét után előjött az összes mellékhatása, amit el lehet képzelni, és az lett a vége, hogy leálltunk vele, és napi 3*0,5 mg Xanaxot kellett enni, máskülönben nem tudtam magamról. Utána jött a Zoloft, amit végigszedtem (3 hónapja hagytam abba). A Xanaxot sikerült abbahagyni 1998 áprilisban. De sajnos csak időlegesen. Idén júniusban, amikor el kellett volna hagyni a Zoloftot, újra előjött az összes tünet. Eredmény: Zoloft vissza, 3*0,25 mg Xanaxxal "súlyosbítva". Aztán sikerült elhagyni a Zoloftot, második próbálkozásra. Xanaxot még szedek, bár már csak naponta egyszer, akkor is csak 0,125-öt. Elvileg pénteken kellene abbahagyni, de kicsit félek.
Jó lenne, ha mindenki leírná, milyen élményei vannak a dologgal kapcsolatban - gygógyszerelhagyások, a betegség visszajön, és egyebek.
En mar ugy ereztem, hogy 3 hete eleg jol vagyok.
Mar 2 honapja nem is szedem a xanaxot.
Neha egy kicsit furan voltam de semmi tobb.
De tegnap eleg szarul voltam es alig birtam ki a munkahelyemen. De a mostani 'szarul voltam' csak nagyon szapora szivverest jelentet.
Megint kezdodik elorrol? Mikor mulik el mar vegre teljesen?
Nekem sokat segített ez a topic, és néhány mail, most megpróbálok én segíteni.
A múlt héten volt néhány kisebb rohamom, amit légzéssel mulasztottam el. Elég gyorsan túl voltam rajta.
Ha tudom, hogy idegesítő helyre megyek, pl egyedül kell várakozni, akkor mindig viszek valamilyen ételt. Egy banán elrágcsálása elég jól eltereli a figyelmet,
vagy kezdd el a papírjaidat rendezgetni, v. amiről tudod, hogy biztosan leköti a figyelmedet.
Hétvégén összeírtam mit tudok a betegégemről, mi válthatta ki, hogy éppen most félek, valamint, hogy tényleg félnem kell-e az infarktustól, agyvérzéstől. Ma volt az első, olyan nap, hogy munkába jövet nem rettegtem, a boltban türelmesen álltam.
Tegnap is várakoznom kellett, ilyenkor mindig izgulok, jöttek is a rossz gondolatok, hogy itt halok meg v. rosszul leszek és hasonlók, aztán végiggondoltam, hogy miért halnék meg, és ha meghalok akkor mi van, vagy ha rosszul leszek mi van? Megpróbáltam pozitív válaszokat adni a tragikus gondolatokra. Egyébként is mitől lennék rosszul?
Azért túlzás, hogy nagyon jól lennék, de megpróbálom az agyamat átprogramozni.
Kedves hozzászólók!
Arra lennék kíváncsi, hogy tudtok egyedül a rohamokkal megbírkózni. Amikor nálam jön egy gondolat, hogy mi lenne ha... most megállna a szívem, infarktus kapnék, leállna a légzésem máris kezdem magam rosszul érezni (tehát önmagában a gondolat elindít egy láncreakciót), a szívem mintha megállna, úgy érzem magam mintha nem és én lennék, itt a vég. Ezt hívják deperszonalizációnak, azt hiszem. Olyankor legszívesebben eltűnnék arról a helyről, ahol éppen vagyok. Ilyenkor mi a jobb, a figyelemelterelés vagy a légzésgyakorlat? A másik: félek egy ilyen helyzetbe belemenni, hátha nem segít semmi... Hogyan lehet a félelmet legyőzni?
Sziasztok,
ez a párkapcsolat felvetés elég jó, mert bizony nagyon sokat kell nyújtani a partnernek, hogy a sok kellemetlenséget el tudja viselni. Én lelkileg annyit kapok, hogy mindig elmondhatom a gondolataimat, és, hogy éppen mit éltem át aznap. Ott még nem tart, ahol Solya barátja, de a lentebbi történetet elmondtam neki okulásul. Azért így is sok hárul rá, merthogy vinnie kell mindenhova, és pl. az -áternél türelmesen végigvárni az órámat.
Ja, ma láttam egy könyvet, a jóga és az idegrendszer a címe. Pont ott nyitottam ki, hogy a szív működését hogyan lehet lelassítani a légzéssel. Levegővétel, kis visszatartás és kis erőlködés.
Nagyon bennem van egy rossz gondolat: tulajdonképpen én állandóan attól rettegek, hogy leáll a szívem egy rohamnál. Tegnap rákerestem a pánikbetegségre, és megnézni sem mertem minden publikációt, nehogy valami hasonlóról olvassak.
Megkaptam egy állítólag jó homeopátiás orvos számát, engem nem érdekel, de ha valakinek szüksége van rá, szívesen elküldöm. Szedte már valaki a homeopátiás gyógyszert? A gyógyszerészünk szerint orvos nélkül nem kéne kipróbálni, mert eleinte felnagyítja a tüneteket.
Természetesen a kor=kór
Kiriga, még eszembe jutott valami: ha érzed, hogy kezdődik a roham, akkor próbálj meg nem egyedül lenni. (hu, de magyrosra sikerült, de azért érted, ugye?)
A gyógyulás, ahogy az orvosom mondta korfüggő. Idősebb betegek nem tudnak 100%-osan meggyógyulni, a fiatalabbaknak több esélyük van. Én teljesen kilábaltam belőle, ezt mint a legilletékesebb állíthatom, de az anyukám képtelen meggyógyulni. Őt az orvosa sem biztatja, valószinűleg a gyógyszereket is élete végéig kell szednie. :-((
Az én véleményem egyébként az, hogy a pszichoterápiás kezelés mellett szükség van gyógyszerekre is. Én nem hiszek abban, hogy a testemben végbemenő (el)változásokat pusztán rákoncentrálással, akaraterővel, ill. különböző tréningekkel helyre lehet billenteni. Ne értsétek félre: ezek is működhetnek, de nem szabad határozottan leszögezni, hogy csak ez, vagy csak az. A kettő együtt. Persze ez az én véleményem, az én tapasztalatom alapján. És miután nincs két egyforma betegség, valószinűleg nincs két egyforma terápia sem. Ezzel együtt mindenkinek, aki ebben a borzasztó korban szenved azt kivánom, hogy gyógyuljon meg. Teljesen. Mindegy, hogy gyógyszerrel vagy tréninggel.
Kiriga! Nálam a figyelem elterelés nagyon bevált, (bár MsOutsider azt írja, hogy ez a probléma kikerülése. Hát nem tudom.) és elhitettem magammal, hogy nem vagyok beteg és nem készülök rosszul lenni. De hangsúlyozom: én eközben szedtem a Xanaxot, ráadásul 3x1-et kapkodtam be. Az elején én is küzdöttem az álmossággal, de aztán ez eltünt, gondolom, ahogy a szervezetem ráállt dózisra. A függőségtől pedig nem kell tartani. Szép lassan, egyre kisebb adagokkal le lehet szokni róla. Nekem ez mindössze 1 hónapig tartott (leszokás) És annak ellenére, hogy abbahagytam a gyógyszerszedést a betegség nem tért vissza. (Bár sokáig én is pénztárcámban tartottam 1 db gyógyszert, a biztonság kedvéért, aztán mikor új pénztárcát vettem, abba már nem került bele) Mindennek már 6 éve. :-))))
Kedves pszichés betegek, ne higgyétek, hogy könnyű a gyógyításotok, és csak az orvosok a hibásak, amiért nem tűnik el hipp-hopp a betegségetek. A fene se akarja védeni a pszichiátereket, de aki közel van ehhez a tudományhoz, látja, hogy mennyire új, és milyen sokrétű, és mennyire keveset tud az orvostudomány az összes pszichés betegségről. Viszont az emberek ötöde életében átesik valami pszichés betegségen, tehát nem arról van szó, hogy ez(ek) ritka baj(ok). Csak ugye régebben valóban nem foglalkozott a kutya sem ilyenekkel (hiszti :-/ ), és mivel nagyon sokan nem mennek/jutnak megfelelő szakemberhez, kevés a tapasztalat is a gyógyításban. A különböző pszichoterápiák sokat segíthetnek, viszont sajna sokszor igenis szükség van gyógyszerre is (nem _csak_ nyugtatóra), mert anélkül nem megy. És hosszú időre van szükség a gyógyuláshoz, de még a jobbuláshoz is, sok-sok türelem és nagy bizalom kell a beteg részéről.
Meg persze társadalmi szemléletváltozásra is szükség volna, hogy ne tartsák hülyének azt, aki pszichológushoz, netán pszichiáterhez fordul.
Az én kedvesem nem tudta sokáig, nekem meg eszembe sem jutott, mert akkor már nagyon régen tünetmentes voltam. Aztán egy este nagyon rosszul lettem, még éppen volt annyi erőm, hogy szóljak, hívja anyut gyorsan. Anyu lejött, persze rögtön tudta, mi van, de úgy csinált, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, elkezdett beszélgetni a másnapi programról, úgy, hogy közben kérdezgetett engem is, tehát beszéltetett. Gyorsan elmúlt, a párom ijedtsége viszont nem, úgyhogy megbeszéltük, hogy igen, ilyen előfordul velem, de már ritkán, általában egyedül is megbirkózom vele, ha nem sikerül, akkor ezt kell velem csinálni, elmeséltem, hogy mik a tüneteim, hogy mennyire rossz, de nem fogok meghalni, csak olyankor hiszem azt, úgyhogy orvosra sincs szükségem. Azóta ő is tudja kezelni a dolgot, ha látja, hogy esetleg egyedül nem boldogulok. Lent írtam is, hogy nem is olyan rég volt egy erősebb, amikor rá volt szükségem.
Úgy látszik, én szerencsésebb vagyok, igazán együtt érzek veled.
Szerintem nem lehet teljesen megszabadulni a kis aranyostól, de megtanulható, hogyan éljün együtt vele. Részletek később!
Kíváncsi lennék arra, hogy hogyan alakultak a párkapcsolatok másoknál. Az én házasságom ráment a bennem lakó társbérlő folytonos szeszélyeire.
A helyzet az, hogy én is évek óta bepánikolok, sőt a kisfiam is. Persze, hidegverítékkel, szívtáji szorítással, szédülés, cselekvő és gondolkodás képtelenséggel szoktam megúszni a dolgot, ami azért átvészelhető. Miután egyszer már kimásztam a gyógyszerfüggőségből , most inkább valami természetgyógyászhoz óhajtok elmenni. Azt remélem, meglesz még a topik amikor már boldog gyógyult emberként tudom a fölényes tanácsokat adni. Egyébként valami homeopatias
gyógyszer is van, azok állítólag nem ártanak, de nem magamon szeretném kipróbálni. (sőt a fiamon még annyira sem.) (Anyósom meg nem veszi be,mert ő maga a megtestesült önelégültség)
Az utóbbi időben sajnos off-line voltam, így ezúton köszönöm az emileket és a tanácsokat. Hamarosan saját tapasztalataimról fogok bővebben írni. Remélem közös erővel sikerül végre múlt időben beszélnem erről a szörnyű kórról.
Szia, emil is fog menni, de ez megint hátha hasznos másoknak is:
útközben én is alkalmaztam a légzési trükköt: nagyon lassan ki kell fújni a levegőt, ameddig csak bírod, olyan maximálisan, akkor meg kell állni, "kitartani", ameddig csak tudod, majd szintén nagyon lassan belégzést végezni, ezt is ameddig csak tudod, majd azt is "kitartani", ameddig csak tudod. És mindeközben persze a légzésre figyelsz. Tehát végülis egy lassított, nagy légzés-gyakorlat. Ezt párszor jó megismételni. És közben ha mondogatod még magadban, hogy: jól vagyok, nincs semmi baj, semmi okom rosszul lenni, ez csak 1 rossz, téves reflex.... ha ezt ismételgeted, 1 idő után el is fogja hinni a szervezeted, meglásd!
(nekem pl a csuklást is ez a légzésgyakorlat mindíg megállítja.)
A figyelemelterelés tapasztalatom szerint csak kikerülése a problémának, nem ad tartós, végleges jobbulást, mert elég esetleges, ami egyszer elvonja a figyelmedet, lehet, hogy legközelebb már nem. Mert már nem olyan érdekes, vagy nincs is épp akkor ott... Szerintem mindíg valami fix dolgot kell a szervezetre rászoktatni, amit rendszeresen ismételni lehet, mintegy begyakorolni, reflexessé tenni.
Na szia, sok sikert, és emil is megy.
Kedves mcnab testvér. Figyelő szemünket rajtad tartjuk, úgyhogy csak semmi PÁNIK, inkább cseréld fel a magánhangzókat, mely szó garantált enyhülést hoz minden lelki betegségre a földön.
Dr. Manu
A neten hol olvastál a pánikbetegségről?
Ma egy felet vettem be (0.25-ből), de egész nap rettentő álmos vagyok. Sajnos én attól is parázok, ha álmos vagyok, mert az is eltér a normális működésemtől.
Szóval az 1mg-tól nagyon távol vagyok.
0.25-os xanaxbol szedtel 1/4-et?
Nekem 1mg SR irtak ki ami es az sem mindig hatott
es a doki azt mondta, hogy vegyek be belole 2db-ot ha szarul vagyok. Azert kettot soha se vettem be. Errol is alig tudtam leszokni, de az 0.25-os ha radjon a rosszullet eleg jol elmulasztja 1 oran belul.
Mar 1 honapja azt sem szedem de mindig a zsebemben van, megnyugtat.
Vadi, végignéztem, kik gyógyultak meg, légyszíves ha bármilyen használható ötleted van, amivel a rohamot lehet csökkenteni, írd meg. Pl. az 5. mp.ig tartsuk vissza a levegőt az tegnap bevált. És a gondolat elterelés?
Mivel elég vacakul érzem magam, minden használható ötletnek örülnék.
gyógyulj meg hamar. Kitartást és erőt kívánok ehhez.
A villamosról: én a betegség alatt alig közlekedtem (agora-fóbia), de ha megtettem akkor általában zenét hallgattam, vagy elmélyülten próbáltam olvasni.
De marha nehéz volt nem rosszul lenni. Ja, ha mégi s rosszul lettem azonnal leszálltam (attól nyugodtabb lettem) és megvártam a következő tuját.
Kedves Kiriga, emil ment, de itt is mondom: nem hiszek abban, hogy az ok ismerete döntő fontosságú lenne a gyógyuláshoz. Lehet, hogy nem is 1 ok van, hanem okok láncolata.... a stressz-adagok egyszercsak elérnek egy olyan küszöbértéket, amikor kicsordul a pohár, és felborul a szervezet vegyi / hormonháztartása, és ez összekutyulja a vegetativ működéseket. Persze nem árt, ha az ok(ok) megvannak érdekességképpen... De az sem biztos, hogy valaha is rá lehet jönni. De ha igen, akkor is mi van? Ami elmúlt, azon már nem lehet változtatni. Amin lehet, az a rossz válaszreakciói, reflexei a szervezetnek. És ahogy a test hozzászokott ezekhez a rossz reflexekhez, hát erről szépen le kell szoktatni, tudatosan, türelemmel, és újra meg kell tanítani neki / emlékeztetni a helyes működésre.
Én továbbra is gyógyszerellenes vagyok... bár amikor a legrosszabb állapotban voltam, akármit beszedtem volna, csakhogy a kínjaim enyhüljenek. De hál'istennek, az orvosom nem engedte... inkább dolgozott velem keményen hónapokig... és egyszercsak a pozitív hatások elérték azt a küszöbértéket, amikor a szervezet vegyi- / hormonháztartása visszabillent, és a testem megtanult újra helyesen működni.
Sajnálattal olvastam a topicot, mert nem gondoltam hogy ennyi emberkének okoz gondot ez a fránya betegség. Igazából a tüneti leírásokhoz nincs mit hozzáfűznöm. Aki benne van vagy volt az tudja milyen rossz. De van gyógyulás csak feladni nem szabad. Mi kell a gyógyuláshoz ? Kinek mi. De elsősorban akarat, hogy meg AKARJ gyógyulni, pszihiátaer és gyógyszer. Nekem talán mostmár sikerül. Nem megy könnyen, nem megy 1-2 hét alatt, nem olyan mint az influenza.
NE ADJÁTOK FEL !!
Ja, még 1: röhögjetek jó sokat ha lehet, az szokott segíteni :))
