A vk szezon finálé óta 3 hét telt el, a tippjáték szabályzat módosítási javaslataimra pedig 5-en (Ace Martin46, Kalóz80, adammalysza, DemollariMoke, Veszpremi) szavaztak eddig, amit ezúton köszönök nekik! Szeretném az új, módosított szabályzatot lefixálni, ezért örülnék, ha még páran szavaznának! Nem fontos indoklásokat írni, elég ha szavaztok, azaz elfogadjátok vagy sem a módosítási/újítási javaslatokat. E hét végéig, vagyis vasárnapig várok, akik nem szavaznak azokkal úgy számolok, hogy nekik mindegy, aztán összegzem az addig beérkezett szavazatokat és amely javaslatra több egyetértő szavazat érkezik az elfogadásra kerül. Ha lesz nyáron gp tippjáték, akkor azon már a módosított szabályzat szerint játszunk!
1, A tippleadási határidő 1 perccel tolódjon ki a fix versenykezdési időponthoz képest
3 fő egyetért, 3 fő nem
2, A Hagyományosban a verseny előtti rajtlista sorrendje számítson a nap embere számításnál
5 fő egyetért, 1 fő nem
3, Tippleadásnál azonos személy nevű ugróknál a megkülönböztető plusz betű (keresztnév) elmaradása esetén a vk állás szerint előrébb lévő ugró neve szerint lenne elfogadva a tipp
4 fő egyetért, 1 fő nem, 1 fő semleges
4, Tipprontás esetén (pl. két azonos név/csapat a tippben) a tippjátékos ne kapjon a leadott tippjében azonos csapatra/ugróra pontot
5 fő egyetért, 1 fő nem
5, Női síugrásra tippeljünk nagy világversenyen (vb, olimpia)
3 fő egyetért, 2 fő nem, 1 fő semleges
6, Szezon elején kezdődjön oda-visszavágós alapon a prémium tippjáték
6 fő egyetért
7, A csodacsapatban el legyen fogadva a covid szabály
5 fő egyetért, 1 fő nem
8, A csodacsapatban a szezon során a 7 helyett 8 alkalommal lehessen cserélni
5 fő egyetért, 1 fő semleges
9, A Négysánc alatt legyen egy alkalommal cserelehetőség
3 fő egyetért, 2 fő nem, 1 fő semleges
10, A szezon során 1 alkalommal történő árváltozás a vk szezon WRL 6. periódusának kezdetével történjen
5 fő egyetért, 1 fő nem
11, A csodacsapatban csak egy alkalommal lehessen +20 pontot kapni sáncrekordért
Köszi zbigniew itt is a hatalmas munkát...ezeket a játékokat szerintem még nehezebb vezetni, mert főképpen az idei sok csere-bere miatt még nagyobb odafigyelést és szervezést igényelt!
Gratulálok Veszpremi topiktársnak a Prémium játék idei sikeréhez! Örülök, hogy odafértem a második pozícióba, pedig ez a játék nem szokott igazán jól menni...nehéz is két fronton "háborút" vívni, szerintem most elég szerencsésen alakult a sorsolásom, ennek tudható be a számomra váratlan eredmény!
A Csodacsapat játékot az idén nem nagyon élveztem, eleve nem volt szerencsés, hogy főleg Granerud és Eisenbichler, no meg a sok covid miatt elég sok volt az egyforma és a hasonló csapat! Ettől függetlenül a hajrá izgalmasra sikeredett! :) Ezt a sikert mondhatni bemákoltam, tényleg úgy igaz, hogy a többiek egymással voltak elfoglalva és valahogy a hajrában jól alakultak a dolgok és surranópályán betoltam a hajót! Fontos volt persze, hogy lőtávolon belül maradjak, de max. dobogóban bíztam a VB után!!
Gratulálok a dobogósoknak! Ace Martin46 és zosmai kezében volt a siker végig, nagyon jó kezdőtippek miatt! Sajnálom, hogy zosmai a dobogóról is lecsúszott, pedig 2 csere még rendelkezésére állt volna!
Jó pihenést mindenkinek, reméljük folytatás novemberben! :)
Ez egy olyan babér, amivel őszintén megmondom, nem számoltam :) Sőt a csodacsapatban sem igazán reménykedtem, így meglepetés minden, ami bejött. Pedig rettentő erős a mezőny, sokak jó taktikával cserélgettek, meglepőket is húztak. Sajnos a járvány nem tette könnyűvé az idényt. Kalóz érdekes végjátékban ért a top-ra, gratulálok neki. S gratula a dobogósoknak, s itt is köszönet illeti a mezőny minden tagját. Jövőre újra itt, kissé megújuló alkotmányunkkal és reményeim szerint bővülő mezőnnyel! Hamar vége lett az idénynek sajnos!
Nagyon csalódott vagyok. Úgy érzem, hogy ez a csodacsapat szezon a kezemben volt és a rossz cserék, illetve nem cserék miatt buktam el. Az elején szép előnyt sikerült kiépítenem a jól megválasztott alapcsapatnak köszönhetően, illetve ezen felül még a covid cserékkel is nagyon jól sakkoztam. Aztán szerintem túlságosan is elbíztam magam és emiatt sorozatos rossz döntéseket hoztam. A legvégén is ezt tettem. Szerintem, ha rendesen figyelek és nem csak zosmaival és Veszpremivel számolok, hanem Kalózzal is, akit érthetetlen módon figyelmen kívül hagytam, akkor megnyerem a játékot, mert nem cseréltem volna le Johanssont Lanisekre. Na mindegy, ezt megszívtam, ahogy mondani szokás. Hatalmas gratuláció jó természetes Kalóznak, aki szép hajrával mindenkit maga mögé utasított és Veszpreminek is gratulálok a bronzhoz. A többieknek pedig köszönet a játékért. Ja és, ami nem maradhat el, hatalmas hála neked zbigniew, hogy idén is nem kevés időt áldozva lebonyolítottad a tippjátékokat.
Jövőre, remélem ugyan itt találkozunk és lesznek új arcok is. :)
Csak megjegyezném: ha Żyła nem repüli azt a 239 méteres, leghosszabb távolságot, akkor Forfang 237,5 méteres eredménye alapján, Janisch még kap 30 pontot... azaz ő nyert volna 293 - 291-re... s akkor ő lett volna végeredményben az 1-ső, míg Veszprémi a 4-ik... csak ennyin múlott...
Gratulálok a szakaszgyőzteseknek, valamint gratulálok a Prémium dobogósainak is, Veszpremineka végső győzelemhez, Kalóznak az ezüsthöz és cidermannak a bronzhoz, akinek ez az első tippjáték érme, ha jól tudom! :)
Mi megy ebben a szezonban te jó ég. Kalózzal el is felejtettem a tegnapi cserénél számolni. Lanisek tegnapi gyengélkedése miatt most már nem sok sanszot látok a végső győzelmemre és Granerud nullája is nagyon betett nekem.
Furcsa dolog egyébként a kedvencem Johansson ellen szurkolni, de le kellett őt cserélnem, mert ha nem kockáztatok akkor még ennyi esélyem sem lett volna nyerni. Azt meg nem gondoltam, hogy Granerud ilyen gyengén fog teljesíteni. :/
A játékmestertől meg azt a jutalmat kérném, hogy lehessen ma 1 + cserém Kalóz ellen, s akkor nem papíron, matekkal - árlistás régi s új számokkal - hanem, ugrabugrával meccselnénk. :)