Az általános megközelítés, általános feltételeket jelent, jellemzően 20 fokot, nyilván a fagyott -15fokos cefrét nem fogod egy óra alatt megindítani. :)
így igen, én is leszigeteltem, természetesen nem arról van szó, hogy nem jobb, de onnan indultunk el, hogy Krumpli a főző általános jósági mérőszámának szánta az X liter cefre / palack értéket.
szélsőséges esetben, de egy 30literes alá be teszel egy 5kW-os égőt, akkor ugye erről nincs szó, szóval nem a használhatatlan kategóriára gondoltam rásütni, hogy megfelelő, csak arra gondoltam rávilágítani, hogy van az a helyzet, amikor a fűtés túlméretezés megoldás lehet
Számomra azért érdekes ez a felfűtéses optimum dolog, mert nem mondjuk hozzá hogy milyen helyzetben. Tél van, vagy nyár, 10 literes vagy száz, des vagy nagykonyhai üst.
Robi ha jól emlékszem 1,5 óra alatt fűt fel, és az eddig olvastak alapján nem ismerek az övénél takarékosabb főzőt. Nekem ez az egész relatív.
Felújítottuk a hétvégi házat, szigeteltük is. Nem lakunk ott, de elég sokat vagyunk ott, télen is. Mindenképpen megérte szigetelni, nyáron is sokkal kellemesebb és télen a fagymentesen tartás gyakorlatilag nem igényel energiát. És van szigetelt üstházam, egy használt lemezhordóból és a felújításból maradt szigetelésből készült, egy délután. Kellett még hozzá egy flex korong, egy marék popszegecs és egy flakon hőálló festék. Ugyan messze nem használom ki a legális főzési mennyiséget, de szerintem már megtérült. ;)
Problémára fűtés túlméretezés a megoldás, akkor azt kell választani, palackról a nyomáscsökkentőt le kell dobni, együtt kell élni a palack lefagyással, 2x 3x több gázhasználással, különböző előírások be nem tartásával, köszi, de én erre a szekérre nem ülök fel, inkább gyalog megyek.
egyedi a szitu, leginkább azért nincs értelme szigetelni, de minden szitu egyedi, ezért elvárni azt, hogy mindenki szigeteljen úgy, hogy nem foglalkozik a megtérüléssel, mert lehet olyan példát hozni ezret, minél nem lehet megtérülést figyelembe venni, enyhén szólva furcsa elvárás, erősen marketing szagú
ugyanezt pálinka főző lefordítva, van egy kicsit nehezen fűthető főző, amire az egyetlen könnyen elérhető megoldás, hogy túl kell méretezni a fűtést, évente mondjuk 6-10főzés miatt megnézném 100-ból hány átagos felhasználó rohan hőszigetelésért, kazánlemezért, megy hengeríttetni, fémnyomóhoz, szegecsel, hegeszt szilóz, biztos bukta, anyagilag, ökológiai lábnyom szempontból, mindenhogy, nem beszélve a többi energia faló hóbortról, ami csak fűtés túlméretezéssel működik, bográcsozás, grillezés, kemence, szauna, szalonnasütés..stb
Túl sok az üvegfelület, túl tagolt a homlokzat, a téli szoláris nyereség miatt, ha süt a nap olyan meleg van, hogy néha 30 fok fölé megy a hőmérséklet, szellőztetni kell, összességében az éves fűtés költségem nem éri el a 200eFt-ot, ezt leviszem mondjuk 100-ra, az nem elég érv nekem, hogy a mostani állapotban, amikor lasszóval kell fogni, melósok után futkossak, keménykedjek velük, hogy minőségi eredmény legyen és ebbe az egészbe bele kell fektetnem saccra 8MFt-ot, aminek a gyakorlati eredménye az lesz, hogy van egy friss szín a házon, esetleg kidobok pár, egyébként hibátlan 10éves nyílászárót a szemétbe, ez is nehezemre esne.
ha penészes a ház, az már egészségügyi kérdés nem energetikai és nem gazdasági, ha egyébként is fel kell újítani, ha építkezel, az mind más és más eset, ha nyertél a lottón vagy örököltél, esetleg üres a zsebed az is más, engem kérdezz meg, hogy miért nem rakok hőszigetelést? Csak ellen érvet tudok, azért. Egy nyomós érv lenne például a gázár támogatás megszüntetése, az átszabná a matekot.
Valóban sokkal jobb az üstházzal főzni, elődeink is rájöttek. Mivel ehhez a típushoz nem csináltak füstcsövet, csak az illesztési hézagokon távozott az égéstermék. Így egy bizonyos fűtő teljesítmény után már főleg az alsó nyíláson közlekedett. A második gond az volt, hogy a kézi keverőkar működtetése csak kesztyűben volt lehetséges, mert 4-500 °C –os volt palást ,kínai lézeressel mérve.
Gondoltam kívülről beszigetelem, kezelhetőbb lett, de a felfűtési sebesség még így is meghaladta másfél órát.
Füstcső nyílást kellett vágni rá, de a csekély átmérő különbség miatt nem működött rendesen . A füst nyílással szemben teljesen lehűlt az üst, nagyobb hézag kell, másik üstház.
Akkor már a szigetelést is belülre tettem, és csináltam szűkítőt a kéménybe.
A felületi hőmérséklet annyira lecsökkent, hogy az olajoshordóról nem pörkölődött le a festék.
A keverés csupasz kézzel is lehetséges lett. Sokat gyorsult a művelet, a keverés is folyamatosan megy már. A gáz felhasználás töredéke lett, főzési idő (ha akarom) másfél óra.
Nem erre gondoltam, amit írtam példát, fel akarsz újítani egy 40-50 éves háznak a homlokzatát, valószínű elgondolkozol a hőszigetelésen.., mert már nem akarsz hőhidak által okozott belső pára lécsapódásokat-penészt stb...megtérülés ekkor is másodlagos.
Persze lehet státusz szimbólumnak autót vásárolni és hőszigetelni is, ebből a szempontból nem érdekes a megtérülés, ha erre gondoltál. E class a ház előtt és fenn a 20centi a B30-on, erre gondoltál? :)
Aki kétlépcsőssel főz és ráadásul még aktív és dolgozni jár, annak biz számít az idő...főleg ha több felöntést szeretne lenyomni egy napon belül...:)és itt már nem mindegy, hogy 1-óra, vagy 1,5-óra.
ehhez a 100-ashoz a gyárban, nagyon gagyi égőt adtak jó drágán...melegben is 1,5-2óra volt a cefre felfűtése...ez a két olasz cső, ezt teli üstnél 50-perc alatt megoldotta...:)...és max 2,5-óra alatt kicsavarva a cefre is...
De ez Green-Zolinál is így van, neki DES-100-a van...
Van egy 40-50 éves házad (B30-as falazattal, hőhidakkal-penészedésekkel, 100-150 m2 alapterülettel, kb. éves gázszámlád 600.000.-Ft vagy kevesebb de akkor nem fűtesz mindent 22 C-fokra), felújításra szorul a homlokzata, nyílászárókat megette az idő.
Itt, hogy számolod a "megtérülést"???
Soha nem értem, hogy más dolgokban az emberek miért nem nézik a megtérülést (telefon, autó stb...)?
..."(színig töltött meggycefrét valószínűleg nem főzöl le 3 óra alatt, mert akkora fűtési teljesítménynél "szaladni" akar)"...
...azóta már feltalálták a szilikont is...:):)...
igaz, hogy ez eper volt, de ez sem akart kiszaladni ezért jó, ha az üstfedő magas és domború és egy jól méretezett sisak van rajta...akkor nem szalad át a meggy sem...
Akkor számoljunk egy kicsit...:10x6-perc az egy óra=10-liter...mivel több ismerős is főz DES100-al, tudom, hogy nagyjából 20-25-liter jön ki egy felöntésből...:)...ez nem jönne ki 2,5-óra alatt?...na ne már...
És még csak MIG-hajtómű sem kell hozzá, pedig az jó meleg tud lenni...:):)...katonakoromban, télen Kecskeméten, repülés után, párszor feküdtem a 21-es fúvócsövében (amikor a forszázsgyűrű ki volt nyitva)...:)...
Ha van üstház, vagy "szoknya" az üst körül és nincsen nagyon hideg, akkor még a 100-as is megcsurranhat 1-óra múltán...persze nem 40-liter olajjal a duplafalban...ezt inkább a szimplák tudják keverővel, ha jó a "fűtőtest"...:):)...
A viccet félre téve, ha nincs lehívható támogatás, a szigetelt/nem szigetelt közötti megtérülés (kialakítás költsége / energiafogyasztás csökkenése) olyan hosszú időre esik, hogy reálisan nem érné meg (most tegyük félre a "nyugdíjas koromban majd kevesebbet kell fizetni" szlogent).