Nekem CSAK jó tapasztalataim vannak az MM-mel. Rendeltem már tőlük ilyen nagy boxokat kedvezményesen a múltban. Inkább amiatt parázok, hogy Mo-ra később érkezik a nagykerbe a cucc, mint a megjelenés. Én már tűkön ülök. Igazából csak a Dominion koncert és a Soldier anyag hoz lázba, de azok nagyon. (Plusz a könyv).
A két hetes csúszás az angol Amazon idiotizmusa miatt volt. Mindenhol máshol október 30 volt feltüntetve (még a többi Amazonon is), de még így is jó, hogy nem 1 héttel azután jelenik meg mint mindenhol máshol - legtöbbször ezt az utat választja az Amazon:(
Én a németen rendeltem, mert nekem így ingyenes a posta - tény, hogy az Amazon nagyon "lusta" az utóbbi idöben (volt, hogy egy rendelésemet 3 hét után küldték el - mindegy, megérkezett), úgyhogy én örülök ha olyan nov. 8-10 körül megkapom.
Ez is mindegy, csak érkezzen meg úgyis az utolsó 2 hónapban megint bekattantam és rendeltem vagy 120-130 CDt innen-onnan amonnan, úgyhogy van mit hallgassak addig is ...
Közben látom, hogy a 15%-os árengedmény már nem él remélem jó sokan megrendeltétek (lehet. hogy túl sokan?:)))
Hálás köszönet, Falum pajtás, a MM akció figyelembe ajánlásáért. Az angol Amazon-on volt eddig előrendelésem, és egy kicsit szívtam a fogamat a 115 fontos végösszeg miatt, ami a Ft mélyrepülése miatt már az 50 rugót súrolta!!! Lehet, hogy így pár nappal később lesz a kezemben (és a lejátszóban), de már amúgy is be kellett nyelni egy 2-hetes csúszást...
Csakis lélekkel hallgatok zenét, sosem "ésszel" mert úgy a legérdekesebb összerakott zene sem érdekel. Semmit nem analizálok, pláne nem agyon. Az élményekből az ember a lejegyzi a leszűrni valót és ez minden agyba jutó információ utólagos processzusa, nem real-time működés, mert eleve meg kéne határozni, hogy mi az a jelen. Nálam a gyökérkönyvtár max. 100 lemez lehet. Hindemith a másodlagos kedvenceim közt szerepel.
Próbáljon meg a lelkével zenét hallgatni, ne az eszével. Az biztosan igaz, hogy ha mindent szét- meg agyonanalizálunk, akkor nagyon kevés érdekes hallgatnivaló marad, talán az a falum kolléga által említett 150 lemez, vagy még annyi sem.
Ez olyan gondolom mint amikor egy abszolút hallással rendelkező egyén, aki még ért is a zenéhez, elmegy egy koncertre ... hallottam, hogy sokuknak egy kín végighallgatni szinte minden koncertet :)
Hogy falum kollégának is válaszoljak, nálam az a 150 lemez olyan 500 körül van (a több kint 10000-ből:) Akkor jogosan merül fel a kérdés, hogy mi értelme a maradék 9500 lemeznek - nálam az, hogy időnként, különböző okok, vagy csak kíváncsiságból sokat előveszek a maradék 9500-ból is és akkor és ott jólesik meghallgatni (de nálam is ez sokszor évek múlva történik csak:). Érdekes, hogy otthon főleg a maradék 9500-ból szoktam szemezgetni ... csak úgy, kívancsisagból (az utolsó ilyen tegnap este Hindemith The Four Temperamentje volt - és tegnap este jólesett meghallgatni)
Ez az 500 lemez rajta is van a telefonomon egy 128 GB-os kártyán (igaz, csak 320-as minőségben, de ott így is megteszi, flac-ban nem férne rá ennyi:), hogy bármikor hozzá tudjak férni (már ha a telefonom nálam van:)))
1.- Nem sértődftem meg de mivel sarkosan fogalmazok, állandó a piszkálódás úgy, hogy később már érveik sincsenek, csak a megint nincs rajtam a sapka.... A túl rövid az életet teljesen meg tudom érteni. Én is így vagyok vele csak épp, akkor, amikor egyesek személyes ömlengéseit olvasom, ráadásul túlzásokkal tele. Ilyenkor tovább görgetek. Ezzel szemben én infóval szolgálok és összeszedett szempontokkal, ráadásul fél évente. Azért az itt egymásnak felelgetés mindennapossága összesen többet tesz ki üresjáratban... OK, nem kell nekem itt tudományosan észt osztanom, majd megteszem máshol. Van, ahol alig várják, hogy fizethessenek érte....
2.- A progresszív rock nem a szívügyem, Emersont nem szeretem, Wagnert utálom (leszámítva 1-2 tételét) , de minden egyéb dologban, amihez közöm van azzal asszociáció, kritika is felmerül, pláne, ha szerintem valami helytelen a dologban.
3.- A klasszikus fórumra nem megyek, noha majd' annyi lemezem van, mint elektro, de a zeneműkereskedelmi múltam oly tapasztalatokat adott, ami miatt eleve viszolygok....
4.- Az semmit nem jelent, hogy az 5 ezredik lemez címére nem emléxem, ami ebben a műfajban átment a fülemen, mert már rég nem foglalkozom ilyen részletekkel. bármilyen jó is. Ugyians jön a következő ezer, amit muszáj feldolgoznom minél előbb mert kell a hely és most ez a cél. Én egy lemezt egymás után soha nem tudok meghallgatni mert, annyira kihallok belőle mindent: a hangzásokat, a keverést, a szintetizátor jelleget, a szerzeményt, az üzenetet, sőt, még a lelket is, amivel készült. Másodjára már nem is ad újat. Mára már a legnagyobb kedvenceim sem kivételek. Én 1 lemezt 3-10 évente tudok meghallgatni. Van, hogy 20, van, amit már soha többé mert vége az életnek...
Na ez az.Nem emlékezetes,tehát nem annyira jó.Szerintem ha valami emlékezetes az többször érdemel meghallgatást. Mindegy én sem akarok offolni,és igen sok a szöveg.A kevesebb néha több...:))) Néha eljátszom a gondolattal,ha csak azokat a lemezeket hallgatnám,amit meg is vennék - és tiszta szívből tetszene is - ,akkor vajon mennyi lemezt hallgatnék? Nem tudom,hogy ezen más is elgondolkodott-e? Szerintem akkor jó ha 150 lemezem lenne. Azért kiváncsi lennék erre ki mit ír.
Szó sincs rosszindulatról, ne sértődj meg. Nem ismerjük egymást, miért sértegetnélek. Véleményed a tied.
Az enyém meg az enyém. Ismeretlenül viszont téged olvasva(korábbiakat is) bennem csak egy merül fel........túl rövid az élet hozzád. Szöveg, szöveg, szöveg........és akkor nagyon pallérozottan fejeztem ki magam.
Mindegy milyen témáról is legyen szó, hosszan "tudományosan" megtudjuk a tuttit. Még ha nem is érdekel olyan szinten. Klasszikus fórumra már rá sem merek nézni, mert hátha ott is kiderül, hogy Wagner is csak egy hamiskártyás forradalmár volt, vagy a progresszív rock fórumon Emerson is egy ős Commodore VIC 20-on tanulta a szakmát. Ismétlem, barát vagyok nem ellenség ! Ezen az oldalon elég sok fórumozóval ismerjük személyesen is egymást ha már felmerült az anonymitás is. Privátban nyitott vagyok párbeszédre, nem akarom off-olni az oldalt.
1.- Ha valakinek, valami nem tetszik, az (apró) csúsztatásokkal és rosszindulattal reagál.... Én azt mondtam, hogy szerintem tehetségtelen (ráadásul valóban sarkosan) és ezt lehet épp olyan szubjektív marhaságnak tekinteni, mint, ahogy én tekintem mindazok véleményét, akik az ellenkezőjét mondják úgy, hogy ráadásul kevésbé értenek, ehhez az egészhez. Továbbá alkalomadtán vállalom ennek a szemléltetését is, de ez mellékes. Mindezt direkt nem a KS fórumon mondtam és nem először. Attól, hogy valaki alapító, még nem lesz sem zenész, sem az, akinek magasztaltatik. Pontosítok: valószínüleg a korai bekerülése az, amitől bele tudott ivódni a közízlésbe. 100 Lemeze meg senkinek nem lehet büntetlenül, de még a fele sem. Még Jarre-nak sincs 10, amit elismerek. Azért a botfülűt oda kellett tenni... De, ha meghallgatnád a botfül és a tudat kapcsolatáról szóló előadásom csak néznél egyet, hacsak nincs bot "füled" de mindegy, anonym módon mindenki kiélheti magát....
2.- Én nem mondtam olyat, hogy jó, meg nem jó. Az általam felsorolt előadók közt számos vérforralóan jó felvétel van, ami a másodvonali BS-nek a kivonata is lehetne. A Max Richter lemezei felét meg oly semmitmondónak tartottam, hogy egyszerűen kiszórtam. A többi megmaradt de nincsenek élményeim. A Gert Emmens valamelyik lemeze volt. Akkor nem az Urban, hanem a másik, mint említettem. Ennyi ezer lemez után csak arra emléxem, hogy a legutolsólag betett volt, ráadásul számomra ez a műfaj még mellékes is.... A G. E. valóban nem egy nagy alkotó, épp, csak említettem, hogy még tőle is lehet értékelhetőt hallani, akár másoktól. Érdekes, hogy, amikor én védem meg a műfajt és a buta zenészeket, már az sem megfelelő...
3.- Felmerült a kérdés, hogy ki és mi dönti el, hogy mi a jó, miután kiderült, hogy, amit én ajánlottam az nem jó, mert eleddig a "jó" fogalma oly egyértelmű volt..... Ez a kérdés miért nem nyilvánvaló, akkor, amikor engem ér kritika?... Akkor ki döntötte el, hogy én és az általam írtak az nem jó?.... Csak mert úgy látszik az idő a hóhér de az ítész az valami más. A jónak semmi köze az időhöz. Az értékelméletet nem lehet mindenre alkalmazni. Annyira virtuális a lét, hogy szinte nincs fix pont. Már pedig a "jó" állandóan teret követelő bimbója valami fixátum paszulykaróján törne a fény felé... Érdekes, hát, hogy mindenki, milyen biztos magában. Olyannyira, hogy rendre hülyéz(nek), annak ellenére, hogy ideológiailag mindig szóba kerül valami relatiívizmus a jóval kapcsolatban, ráadásul a saját részükről.... Segítek: a "jó", amennyiben nem filozófiai fogalom, csak ezen fixátum talaján gyökeredzhetik. Na, ki az 'a, na hogy az 'a?....
Jééééééééé.......mindig tanul az embőr valamit. Szóval megtudtuk, hogy Schulze egy tehetségtelen alak.
Hmm.....eléggé elgondolkodtató, sarkos megállapítás. Különösen a kb. 300.-ik lemeze után. Még ha nem is a darabszám miatt lesz valakiből valaki, de minimum 100 olyan lemeze van ami miatt szerepel az Alapító Atyák között a BS.-ben. Erre a megállapításra nem is érdemes reagálni. Viszont van egy biztos botfülű rajongója....én. Kedvelem a sekélyes, nívótlan, primítiv, prüntyögését vagy 40 éve. Sőt......szórakoztat.
Craig Padilla és a Create szerintem is a jobbak között van. Az Air Sculpture nálam olyan so-so. Az elején nagyon hajazott a TD '70-es idöszakára, most is azt teszi, kevésbé és rosszabbul :)))
A Code Indigo-ba nem merültem annyira bele, van egy koncertlemezem és egy válogatásom tölük, meg pár David Wright meg Robert Fox szólólemez, de én annyira nem dobtam egy hátast a munkásságuktól (nálam inkább az "elmennek" kategóriában vannak).
A Keller / Schönwälder párost mindig is Keller tartotta fenn minöségileg, ö is csinál a legtöbbet a csapatban (ha az ember megnézi a videóikat, látszik, hogy Mario csak pár alapharmóniát nyom, azt nagyon teátrálisan (néha azt várná az ember, hogy már-már elélvez a szintik mögött ülve:), de a fö vonalat Detlef viszi. És ugyanez vonatkozik akár a Rothe/ Schönwälder (mint Filter-Kaffee) akár a fanger/Schönwälder párosra is.
Schönwälder egy lehelettel többet tesz mint Michael Weisser a Software-ben, Erik van Vliet a Laser Dance-ben vagy Michael Holm a Cusco-bn (akik ott effektíve semmit vagy szinte semmit nem tettek zeneileg:), de sokkal többet ö sem :)))
"Air Sculpture; Code Indigo" Mármint ezek jók? Ricter meg nem jó? Gert Emmens Urban decaya jó? Klaus Schulze tehetségtelen? Szerintem itt hagyjuk abba,ennek se eleje se vége nem lesz. Én nem haragszom sem a világra sem Önre,de teljesen mást gondolunk a zenei világról. Nincs ezzel baj,csak nem (vagy nehezen) fogunk zöld ágra vergődni.A másik topicba már leírtam mit gondolok,nagyon nem tudok mit hozzáfűzni. Ki és mi dönti el,hogy mi jó? Az idő. Persze a mai zenei világ nem erről szól,csak a pillanatról és a pénzről.Sokat olcsón,kevés művésziesség.
Ha a Piano Circus-ra gondolsz, az nem egy Richter/FSOL kollaboráció, hanem a Piano Circus egy csapat, akik feldolgoztak különbözö darabokat (többek között FSOL-nt is). Max Richter tagja ennek a PC csapatnak
Na, ugye-ugye... De, amikor én ezt állítottam, elkezdtek itt megkövezni. Pár dolgot hadd fűzzek ide:
1.- A szintipark növekedés az oktalanság jele. Én azt mondom már egy ideje: 1 db jól megválasztott szintetizátorral, akár milyen ó, MINDENT meg lehet csinálni és ezt, akár egy Ralf Hütter előtt is tartom. Innen fogva szinte fölösleges a szintetizátorok 99%-a, pláne a maiak. Főleg az a nevetséges, amikor azt látni, hogy moduláris szekrények villódznak a háttérben, ők (joggal) megideologizálják, hogy az analóg meg a modulár-kodás milyen egyediséggel, organikussággal jár és közben 99%-ig ugyanaz a végeredmény, mint már előtte az említett sok ezer lemezen keresztül. További állításom, hogy egy modulár szinti egy átlagos fejet nem tesz gazdagabbá. Lásd az egész jutyúkot, ami tele van példával, tulajdonképpen ellenpélda nélkül. Így tulajdonképpen a modulár szinti - nagyjából értelmetlenné válik.... A történelemben, ha 10 nevet tudok, akik kezében volt értelme egy nem-moduláris rendszerhez képest, akkor sokat mondtam. Tomita, természetesen a legnagyobb példa mind közül.
2.- A felsorolt neveket szerencsére ismerem de nem tudnék köztük ilyen karakteres különbséget tenni, hisz egyik-másik néha meglep. Épp a Gert Emmens-nek asszem a Signs vagy az Urban decay-ja volt ilyen. Broekhuis meg Schönwälder, (meg Keller)-éknek annyi (koncert) felvétele van együtt és külön, hogy mindenre van példa köztük (természetesen az unalomra főleg).
3.- K. Sultze: Nem tudom véka alá rejteni, hogy őt minden elemében egy kezdő és tehetségtelen embernek tartom, mélyen a felsoroltak alatt, annyi különbséggel, hogy oly jellegzetesen dilettáns, hogy, aki kívülálló, annak ez a sajátos jelleg még vonzó is lehet valahogy, amit meg tudok érteni. De azt nem, hogy az egyértelműségeket hogy lehet neki megbocsájtani? No, mindegy.
3.-Max Richter; J. Jóhanson: az un. "kortárs" korszakban felnőtt pár generáció saját generációs jellegzetességeikkel, amit a BS és az elektró során már taglaltunk. Minden évtizednek megvolt a maga fő majma, akit tovább majmoltak (nem mondok neveket, de Stockhausen, Cage...) és bevezették azt az attitűdöt, hogy szó szerint mindenből lehet zene. Ez egy szép idea és a szó szoros értelmében igaz, de a végeredménye egy zenének nevezhető műben mindig mutat kötelező elemeket, amitől az zene, tehát a "bármi" innen fogva már csak szofizmus. Ahogy Satie kifordította és elmeditálta a 21.(!) század zenéjét, úgy jelentek meg rendre azok a new-age arcok, akikben semmilyen ötlet nincs, de kialakult az attitűd, hogy zenét lehet csinálni úgy, mintha valami nagyon komoly történne, komolyzenei eszközökön, komoly végzettségekkel, és, ha beállsz a sorba, akkor anyagi támogatásokkal. A kortárs komoly zene pont ugyanolyan metamorfózison ment keresztül, mint az elektronikus: a Varése utáni girbe-gurbaságok után megjelent a Ligetis atmoszférikusság, Bartók után a magyaros sárdagasztó valóság soundtrack-jei, és a fimművészet totális hígulásával egy vonósnégyes kitartott hangjaira zongorán eltétovázott ujjak fekete-fehér soundtrackjeiként már nagyközönségi méltatásban részesül minden szépelgő de teljesen üres zene. Végy egy nagy ürességet és vondd be akusztikusan és, aki önként lemondott a röpűlés boldogságáról, az extázisról, az mind azt hiszi, hogy ez a gyorsétterem, ez más mert lassú... Értem én, hogy a lassú film az, mintha a világot állítaná meg, értem, hogy wei wu wei, de, ha az embernek mondani valója van, azt egy órában tessék TÖMÖRÍTENI! Ez a művészet lényege és nem a szétfolyasztás, az ad-hoc, a dokumentáció, a bármi.... mert bármiből sosem lesz művészet de még zene sem.
Pár ellensúly a részemrűl, szigorúan a fórumos műfajból emlékezve: Air Sculpture; Code Indigo; Craig Padilla; Create... csak így az ABC elejéről. Ez már önmagában mennyiség, pláne a Star's end-es és hasonló elektro-ambientes rádió élő koncert felvételeket. Máskor, mást, többet, akármit....
Max Richter csodálatos és eredeti.Istenem mennyit hallgattam az elmúlt 2 évben.A Sleep persze mindent visz,de a stúdiólemezek mindegyike nagyon jó.A filmzenéi közül amikből sok van a Mű szerző nélkül és a Testament of Youth is nagyon szép.De általánosságban elmondható róla,hogy nagyon szép zenéket alkot,jó érzés hallgatni,legalábbis számomra. Nem is tudtam,hogy a FSOL-nal is együtt működött.
Tudjátok eddig szerencsére ki úszta meg ezt az "utánérzés, epigon, tribute" őrültséget ?
És persze a mi szerencsénkre főleg........a másik géniusz Berlinből....Klaus Schulze.
Lehet, hogy míg él nem próbálják "bepiszkítani" a munkásságát. Ha valamit át is gondolt az évtizedek alatt, legalább ő csinálta és nem az ismeretlenség homályából előkerülő névtelen senki.
Nekem is kb. ez a véleményem általánosan a zenével kapcsolatban - sok új (igazából szinte semmi) nem nagyon van.
Akik nálam az utolsó 1-2 év nagy kedvencei az Max Richter és Jóhann Jóhannsson (R.I.P) - kicsit ugyanolyan zenét játszanak, szerintem Richter egy lehelettel jobb, de általánosságban Jóhannssont tartják jobbnak.
Richtertöl szinte minden megvan, Jóhannsson két nagy boxa (Retrospective I és II) tegnap érkezett meg, az utolsó munkájával (The First and Last Men) együtt. Belemélyedek a következö napokban:)
Wakeman utolsó lemeze szerintem is jóra sikeredett, de túl sokat "lop" saját magától :) Én föleg a két Journey (1974 és 1999-böl) lemez részleteit, ritmusait hallom ki belöle. De jó lett úgy általánosan ...
Kösz srácok, hogy korrektül fogadtátok beírásomat.
Igazatok van, sokszor be fogok nézni és néha be is fogok írni, mert a társaság itt változatlanul jó és értelmes. Ja és önállóan gondolkodni tudó emberek közössége.
Egy megjegyzésemet továbbgondolom: az elektronikus zenében sok újat jó ideje nem tudnak már kitalálni - szerintem. De ez áll a többi rock-zenei műfajra is: az általam legjobban kedvelt prog-rock-ra is!
Nekem úgy tűnik, hogy a stílusokat tekintve szinte minden variációt (lehetőséget) már kipróbáltak és azokban eléggé beleragadtak a legjobbak is.
(Lásd: ez egyik legmenőbb PR banda az IQ egyébként nagyon jó utolsó albumain ugyanazt játssza, még számaik felépítése is nagyon egymásra üt, csak a hangnemek, harmóniamenetek és dallamok változnak - minden újabb albumuknál déja vu érzésem van.)
A TD kb. három évtizeden át tudott folyamatosan változó, de mindvégig minőségi zenét játszani - le a kalappal előttük! Én még kamaszként éltem meg az elektronikus zene hőskorát és nagyon élveztem, ehhez pár szubjektív megjegyzést megosztok:
- A korai próbálkozások nagyon érdekesek és értékesek voltak és megalapozták a műfajt, de mai füllel hallgatva már nem hoznak izgalomba: ilyenek pl. Vangelis első szóló albumai (még szintik nélkül), az első TD-k vagy a Krafwerk munkái (tőlük ma már csak az Autobahn-t halgatgatom - mint kortárs komolyzenét!). Jarre első albuma megfogott, a továbbiak fokozatosan egyre kevésbé... Tavasszal meghallgattam újra pár Tomitát és megleptek nagyon eredeti ötletei, s ott volt még Kitaro is sok eléggé nyálas zenével, de akkor még ez a két pasi néha nagyon elkapta a fonalat és alkottak remekműveket is. A legjobban az tetszett, hogy a felsoroltak nagyobb része rengeteget kisérletezett, sokszor kockáztattak is, mert igyekeztek eredetiek lenni és mindig megújulni. Egy idő után befutott zenészként azonban mindannyian egyre inkább a rajongóik által elvárt igényeknek próbáltak megfelelni és egy sikeres stílusukba beleragadtak. (Talán leginkább Jarre, Kitaro és a Kraftwerk, a TD-nél ez inkább az ezredforduló táján kezdett el jelentkezni...)
- Ezt a problematikus folyamatot legjobban talán a csak részben szinti zenét játszó Rick Wakeman félévszázados szóló pályafutásán lehet nyomon követni. Első albumai (Piano Vibrations, Six Wives, Journey, Arthur, No Earthly Connection, Criminal Record) nagyon eredetiek és változatosak voltak. A Rhapsodies egy nagyon gagyi album lett, de baromian sikeres! Ettől kezdve Wakeman évi 2-10 (!) albumot gyártott le a legkülönbözőbb stílusokban és színvonalon: remekművek például a new-age Suite Of Gods, a szólózongora Heritage Suite, a protestáns miséket tartalmazó The Gospels, a meditatív-relaxációs Aspirant trilógia és még sok más alkotása. És mellettük számtalan futószalagos gagyit jelentetett meg! Több, mint 100 albumának értékelése nálam a 2 és 9 között mozgott! A legérdekesebb azonban az, hogy a legújabb klasszikus PR albuma: a The Red Planet teljesen olyan, mintha 1970 körül készült volna és óriási siker lett! Talán azért, mert a hőskort idézi vissza (nálam kb. 7-es) és olyan igazi laza örömzene. Wakeman egyébként 4 infarktus után, 70-en túl is rendszeresen koncertezik - ma már általában egy szál zongorán. És csak olyan dolgot csinál, amihez kedve van, élvezi és ami örömöt okoz számára.
Egy videot ideteszek - nem csak Wakeman miatt. Ugyanis valószínűleg ez volt Lord utolsó videon megörökített fellépése:
Mindezt azért írtam le, mert a lényeget tükrözi: ha valaki zenei tartás és alázat nélkül már csak az olcsó sikerre, a közönség feltétel nélküli kiszolgálására és a zsozsóért zenél - az morálisan egyre inkább szellemi prosti, szakmailag pedig gagyis lesz. És teljesen hiteltelen!
Az a legviccesebb, amikor 2-3 epigon beajánl egy 4.-et k**va nagy müvészként és akkor a kis elektronikus tömegek nagy része ezt már készpénznek is veszi és megveszi az évente kismillió számra kiadott xarabbnál xarabb, egykaptafára készült lemezeiket. Ilyenekböl kismillió jelent meg a 80-as évek végén, 90-es évek elején és semmit de semmit nem javultak azóta. Egyeseknek a szintiparkja megnövekedett (de ez nem jelenti automatikusan azt, hogy komponálni is tudnak), mások meg ugyanazokat a szintiket / hangokat nyuzzák majd 30 éve.
Itt több kategóriára lehet osztani az 1980-as évek kb. közepe körül megjelent nagy müvészeket - ez a Second Berlin-Schoolnak nevezett valami (k**va nagy tehetségnek egyiket sem mondanán, habár százszámra van lemezem tölük, de mi a francnak:(
- vannak a relatív tehetségesnek tartottak szvsz - ide sorolnám Detlef Kellert, a Pyramid Peak-et, a VoLt-ot meg Ian Boddyt (aki lehet, hogy nem annyira tehetséges, de próbálkozik, minden lemezén próbál valami újat nyújtani, ez többé-kevésbé sikerül neki, folyamatosan újítja a szintiparkját stb. stb.)
- vannak a relatív tehetségesek - ide sorolnám kb. a Redshiftet, a Kubuschnittet meg ezen csapat egyik tagját, Ruud Heij-t
- vannak azok, akik csak úgy vannak, nem xarok, de ne is jók - nahát ezek vannak a legtöbben - ide kerül be a legtöbb Holland nagymüvész (Ron Boots-tól, Gert Emmensen keresztül, Harold van der Heijden-ig meg a többi, meg a többi) meg német nagymüvész, meg Belga (pl. Syndromeda) meg a többi sok Ezer, kismillió
- és van az abszolút tehetségtelen, évek óta semmitmondó zenéket ontó kategória, akik ugyancsak nagy müvészeknek vannak titulálva és elélvezik tölük még a férfiközönség nagy része is. Ide sorolnám John Dysont, Bas Broekhuist (aki mondjuyk eleve dobos, úgyhogy nem is kellene szinti elé üljön, mert marhaságokat hoz ki magából), Mario Schönwäldert és még egy hollanddá vált angolt, akinek kegyeleti okokból nem említem meg a nevét (mivel nemrég halt meg:(
Pedig nagyon úgy néz ki, hogy igazad kezd lenni. Azt tanítják a nagyok, hogy a nagyokat mindig újra kell tanítani minden alkalommal, minden generációnak, mert egyszerűen elfelejtik. Így kopik ki mindenki, aki valaha számított. Lexikon bejegyzés válik belőle és 50 év után csak úgy említik, hogy épp, hogy illik tudni róla egy művelt embernek. Ne felejtsük el: a sznobéria mindent elsöpör! Minden időben a sznobok diktálnak, nekik van tálalva minden, ők a vásárlóerő. Szükséges, tehát, hogy a valódi és a mélység a mélységbe zuhanjon. Majd valami altero-sznob szemüveges hülyegyerek fel fogja fedezni a Kraftwerket és a TD-et, mert ő attól lesz altero, hogy ő ilyeneket is tud, mert valamivel neki is kell győznie... Hol van már az az idő, amikor a fejemet fogtam a FSOL mánia miatt? Hol van már a Boards of Canada? Mi, akik végigcsináltunk pár évtizedet ebben a műfajban láttuk, ahogy jön a sok agyamosott és maga sem tudja de tömeghipnózisában kilendült a kényelmesebb irányba és azt hitte az a tartalom. Miért lenne ez mostantól másképp? A nagyokat hiába tanítják. Maguk alá fogják temetni a tömegek. Ebbe bele kell töródni, hisz a magunk-ság még nagyobb dolog és annak is lassan ez a sorsa...
