Az elektron egy tórusz felszínt bejáró negatív jelű elektromos töltés amely a gravitongerinc körül kering mintegy spirálrugó. A proton is ilyen csak ott a töltés pozitív jelű és a gravitongerinc az előbbi tükörképe.
Ha a kettőt egymásba pattintod kapod a neutront, emiatt írtam ezt le, mert itt van a proton és a neutron kisérleti, mért töltéseloszlása,
A protontórusz töltéssűrűsége kb 0.2 fm megfelel a neutrontórusz páros 0.2 fm sugarának, míg a neutron negatív töltéssűrűsége (= magelektron) 0.6 fm, kb háromszorosa a proton átmérőjének.
Tehát a töltéssűrűség eloszlásából nagyon úgy néz ki, hogy a neutronban egy proton és egy elektron tórusz van, kvarkokat meg nem látok (a protonban például nincs meg a negatív 1/3 kvark töltése).
Nem az a baj, hogy mindenkinek van hibás elmélete.
Az az igazi baj, hogy tökéletes elmélete még senkinek sincs.
Feynman például oldalakon keresztül számolgatja a gömb alakú kis piros golyó elektron energiáját. Mások tojás alakúnak képzelték, Poincaré szalagokkal rögzítve a tojáshéj darabkáit. Na de azt miből gondolják, hogy az elektron egy normál eloszlású hullámcsomag? Ezt ki és mikor mérte ki, és hogyan? Esetleg a szórási kísérletekből számolták ki?
Megnyugtató a számomra az felismerés, hogy mindenkinek van, lehet olyan elmélete a valóságról, a világmindenség létezéséről, ami nem feltétlenül egyezik meg vele. Mivel az elfogadott, vagyis a számunkra legjobban visszatükrözött valóság sem azonos az abszolút objektív valósággal. Az én privát elméletem sem kivétel, tehát nem lógok ki a sorból. :)
Nincs olyan, hogy téridő. Tér sincs és idő sincs. Ezek mind ember alkotta fogalmak.
Ami létező az az existence, ala ebe3. Egy végtelen energiatengerben élünk, ami a gravitációs sugárzás. Ahol az elektromos töltések vannak ott alakulnak ki az Univerzumok. Az Univerzumok pulzálnak: a létező Univerzum összeroskad amit a fekete lyukak összeolvadása generál, egy, a legnagyobb, master fekete lyuk megszalad és a gravitációs sugárzás besöpri az egész Univerzumot a fénysebesség sokszorosával, becslésem szerint 1Mc sebességgel.
Amint elfogynak kívül a töltések a (végtelen mennyiségű) gravitációs sugárzás tovább pumpálja a master fekete lyukat, ami egyszercsak felrobban, ez lesz az ősrobbanás és a ciklus újraindul.
A reális létező a gravitációs sugárzás, ebben a tengerben köröznek a tóruszon belüli alkatrészek. Van az anyagi világ és mi, emberek definiálunk a magunk használatára időt, távolságot, függvényeket, számokat, matematikát, mindenféle fogalmat.
De ami létező, az az anyagi világ. A holdon nincsenek függvények, tenzorok, képletek, törvények, ott nincsenek fogalmak. A fogalmak csak a fejünkben vannak.
Kösz a választ. Azt még nem értem , hogy a tóruszban fénysebességgel keringő „objektumok” hogyan haladnak az (anyagi ?) közegben, a téridő nem reális létező? :)
Én ezért vagyok itt, hogy találjak olyan olvasókat akik olvasnak és azelőtt kérdeznek mielőtt megértik mire válaszolnak bőszen. Vagy még utána is.
A tóruszban egy graviton kering, ez alkotja a tórusz gerincét. A graviton körül kering egy elektromos töltés elemi energiarészecske. A páros fénysebességgel kering. Ezt állítom azért, mert ha ez a páros az elektron történetesen akkor egy tükörkép pozitronnal kapcsolódva fénnyé tud alakulni, ami ugye pont fénysebességű.
Párkeltésnél szintén egy fénysebességű foton hasad ketté (a foton 4 elemi részecskéből áll) és a két fénysebességű fél egy egy tóruszba kunkorodik ahol tovább kering fénysebességgel. Ezek lehetnek a kisérleti alátámasztás.
az elektromos töltés taszító, vagy vonzó?
Általánosságban állítom, hogy vonzóerők nincsenek. Elemi részecskék szintjén már nem tudok ilyen biztosan állást foglalni, egyszerűen nem tudom milyen mechanizmussal működik a graviton és az elektromos töltés, nem tudom hogyan csinálják. De ez már az a szint mint amikor a relativistákat megkérdezed hogyan működik térgörbület ami nincs.
a graviton az csak vonzó, vagy van taszító is belőle?
Egyetlen graviton van, viszont van tükörpárja ami egyfajta sztereoizomériát jelent amely ugyanaz az anyag, ugyanaz az energiacsomag, de nem forgatható be a párjába. Némiképp hasonlóan a D és L glükóz sztereoizomerekhez. A kérdést nem tudom értelmezni az előbbiek alapján.
A két tükörkép graviton szereti egymást és párokat alkotnak. Ezek a párok alkotják a gravitációs sugárzást és okozzák a gravitáció jelenségét akkor ha egy tömeg árnyékolóként lép fel. Ez esetben a tömeg körül a gravitációs sugárzásban egy gradiens alakul ki és a felszín körül kialakul a gravitáció jelensége.
A graviton pár képes megkötni egy elektromos töltés párost, ekkor keletkezik a fény foton.
A proton szintén tórusz szerkezetű hasonlóan a pozitronhoz, ugyanaz az anyag. Mindkét tórusz egy graviton B és egy pozitív jelű elektromos töltésrészecskéből épül fel. Mindkettő fénysebességgel kering, hiszen a proton is képes annihilálódni egy antiprotonnal értelemszerűen fénysebességű fotonná. A nagyobb tömeg a fény frekvenciájából adódik, ami az elektron-pozitron párosénak 1836-szorosa.
A proton sugara kb harmada az elektronénak, így egy másodperc alatt több kört tesz meg a tóruszban mint az elektron, talán ettől is függ a nagyobb tehetetlensége.
„Egy tóruszon belül fénysebességgel keringő graviton-elektromos töltésrészecske páros.”
Ezt úgy kell érteni, hogy egy graviton töltésrészecske, meg egy elektromos töltésrészecske kering egy tóruszon belül fénysebességgel? (Ezt ki lehet mérni, vagy axióma?) Az lenne az egyik kérdésem, hogy az elektromos töltés taszító, vagy vonzó? A másik, meg az, hogy a graviton az csak vonzó, vagy van taszító is belőle? Ha az elektron egy keringő elektromos (taszító) töltés és egy (vonzó) graviton, tóruszon belüli fénysebességű párosa, akkor a vonzás< >taszítás kiegyenlíti egymást? Vagy a tapasztalható elektromosság, és gravitáció közötti hatáskülönbség miből adódik? Ugyan ez a kérdés vonatkozik a protonra is azzal a kibővítéssel, hogy annak mitől nagyobb a tömege az elektronétól (1/1836)? Talán gyorsabban kering a fénynél és attól nagyobb a tehetetlensége?
Bocs a sok kérdésért, de szeretném megérteni az elméleted lényegét.
>Igen, mert az elektron, pozitron, proton nem elemi részecske, hanem egy tóruszon belül fénysebességgel keringő graviton-elektromos töltésrészecske páros. Ezért van neki spinje ami igenis keringésből adódik és az örökmozgó mozgató energiarészecskét (= a gravitont) el is nevezték spinonnak amikor az elektron kettéhasításával felfedezték a gravitont (csak nem tudták, hogy az a graviton).
A forgásból (= keringésből) adódó lendülete pedig a tömeg tulajdonságot adja, az elemi részecskéknek nincs meg ez a (tömeg) tulajdonsága. A tömeg tulajdonság akkor ugrik elő amikor az elemi részecskék körpályára állnak és a tömeg az így előálló tehetetlenség mértéke.
Ja és a protonban nincsenek kvarkok, sem gluonok. A neutronban sem.
A tömeg a klasszikus fizikából származó fogalom. Megpróbálják azon túlra is extrapolálni, de ez bonyodalmakhoz vezet.
Legyen például egy hullámcsomag. A fázissebességnek nincs fizikai realitása. A különböző hullámhosszúságú komponensekhez nem is lehet tömeget rendelni. A tömeg az egész hulámcsomaghoz tartozik.
Azért nem tetszik, mert egyszerre megmagyaráztam a spin eredetét és a tömeg eredetét is?
Konkrétan melyik állításokra gondolsz amelyek tudománytalanok? Az nem elég, hogy te vagy a többiek mást gondolnak, az a kérdés, hogy mely állításokat tudod kizárni, amelyek bizonyosan nem lehetnek igazak.
Például az ilyeneket: "a téridő görbül, az anyag meggörbíti a téridőt". Nem görbülhet mert a téridő gondolati konstrukció, etc.
Mégis van neki spinje, és a forgásából adódó lendülete.
Igen, mert az elektron, pozitron, proton nem elemi részecske, hanem egy tóruszon belül fénysebességgel keringő graviton-elektromos töltésrészecske páros. Ezért van neki spinje ami igenis keringésből adódik és az örökmozgó mozgató energiarészecskét (= a gravitont) el is nevezték spinonnak amikor az elektron kettéhasításával felfedezték a gravitont (csak nem tudták, hogy az a graviton).
A forgásból (= keringésből) adódó lendülete pedig a tömeg tulajdonságot adja, az elemi részecskéknek nincs meg ez a (tömeg) tulajdonsága. A tömeg tulajdonság akkor ugrik elő amikor az elemi részecskék körpályára állnak és a tömeg az így előálló tehetetlenség mértéke.
Ja és a protonban nincsenek kvarkok, sem gluonok. A neutronban sem.
Nem. Mert ez csupán egyszerűen a mérésre, mint általánosan igazoló dologra hivatkozva érvényesíti a dolog tárgyát, ami szinte bármi lehet; a tömeg is. Szóval inkább más meghatározásra lesznek kíváncsiak.
>Azt tanítják, hogy egy elemi részecskének nincs belső struktúrája, mert pontszerű, kiterjedtséget nem mutat fel.
#Az aláhúzás: Igen, sajnos röviden fogalmaznak így, de így ez hamis, vagyis nem igaz ebben a formában. Ezt úgy kell érteni, hogy ha szóráskísérletnek vetjük alá, akkor úgy viselkedik, mintha klasszikus nyelven (az egyszerű megértés végett) pontszerű volna, nem mutat belső szerkezetet. (Ellenpélda a proton vagy neutron ilyen vizsgálata, amikor a belső szerkezetét kutatták a kvarkelmélet kibontakozása előtt.)
>Egy olyan pontszerű objektum, mint a struktúra nélküli elemi részecske, hogyan rendelkezhet dipólussal,
#Spinje révén, ami csupán csak hasonlatos a klasszikus forgáshoz, de nem az, hanem egy kvantumos szabadsági fok.
>Mégis van neki spinje, és a forgásából adódó lendülete.
>és hogyan határozható meg a tőle való távolság, ha nem ismerhető meg a pontos helye?
#A kvantumelméletben nem is igen lehet meghatározni, csak a határozatlansági elv erejéig.
„A dolgoknak nem feltétlen kell kvantumosaknak lenni. A dinamikus (görbülgető, hullámzó) téridőnek sem. A részecskefizikai mértéktérelmélet is a kvantumosságon kívül, az mellet hozza kapcsolatba a részecskék struktúráit..
Azt tanítják, hogy egy elemi részecskének nincs belső struktúrája, mert pontszerű, kiterjedtséget nem mutat fel. Mégis van neki spinje, és a forgásából adódó lendülete. A részecske töltéséből adódóan meg mágneses momentuma is van. Az elektromos és mágneses mezők kiterjedtsége elméletileg a végtelenig hat a térben, ha csak egy darab részecskét veszünk számításba. (most az iszugyi által propagált gravitációs töltésétől eltekintek)
Wikipédia: „Pontosabban, a mágneses momentum kifejezés egy rendszer mágneses dipólus momentumára utal, amely egy általános mágneses mező multipólusú kiterjesztésének első tagja. Egy objektum mágneses mezőjének dipól komponense szimmetrikus az ő mágneses dipól momentumára és inverz köbös mértékben csökken a távolsággal.”
Egy olyan pontszerű objektum, mint a struktúra nélküli elemi részecske, hogyan rendelkezhet dipólussal, és hogyan határozható meg a tőle való távolság, ha nem ismerhető meg a pontos helye? A statisztika és a matematika sok mindent „helyre” tesz, de a valószínűség és a valóság között csak a kvantumossággal (zongora billentyűzettel) lehet „zongorázni” a különbséget. :)
Az egy dolog, hogy nagyléptékben kb. egyenes a tér, ez nem jelent könnyítést benne a kvantálásra. Az égi objektumok körül meg úgy görbül, ahogy kell.. A mértékszabadság szerintem nem azt jelzi, hogy valami még nem tökéletes a leírásban, hanem egyszerűen csak matematikai redundancia, és/vagy mennyiségek csatolódását¦összefüggését mutatja, ami kell, hogy legyen a kölcsönhatás végett. Az áltrelben ez az energia és a téridőgörbület kapcsolata, összefüggése. A dolgoknak nem feltétlen kell kvantumosaknak lenni. A dinamikus (görbülgető, hullámzó) téridőnek sem. A részecskefizikai mértéktérelmélet is a kvantumosságon kívül, az mellet hozza kapcsolatba a részecskék struktúráit.. Én a kvaterniókat nem sokra tartom. Nincs jelentősége, mert egy korcs forma. Egy keverék, ami pont ez miatt nem alkalmas igazán. Lehet erőltetni bizonyos dolgokra, de csak bonyoultságot és átláthatatlanságot okoz. Hamilton egy játékszere volt. Vannak forgáscsoportok tisztán, ha valamire az kell. Azoknak meg eleve kellenek a komplex számok, eredetiben.
„csak könnyelmű elképzelés, hogy a téridő tud kvantumos lenni. Három dolog is szól ellene: az áltrel mértéktranszformációja, nincs rendes Hamiltonja, nem egyenes a téridő. A kvantumfeltételekbe ezek stimmelése is beletartozik, csak evidenssége miatt nem említik a megszokott esetben, amiért aztán hajlamosak is megfeledkezni róluk.”
A tudomány mai ismerete szerint, a végtelennek tapasztalható tér-idő görbületlen, eukleidészi. A lokális görbülete, azonban már véges,(kvantum) energiát és „tömeget” jelenít meg. Még akkor is ha a végtelent renormálni kell miatta.
Az i·i = j·j = k·k =−1 Hamilton formulát, (a kvaterniók szorzását) mi kapcsolja a téridő diszkrét, vagy folytonos voltának megítéléséhez?
„a mértékszabadság klasszikus alakja mintegy előrejelzi, hogy a klasszikus fizika nem a végső fizikai elmélet, létezik azon túl valami más, ami világunk pontosabb leírását adja.”
A téridő kvantumot tekinthetjük egy végtelen sok belső szabadságfokkal rendelkező entitásnak. Azonban egy szinergiában lévő téridő-halmaz, már külső szabadságfokokat is eredményez, vagyis önálló anyagi entitást, kettős természetű (részecske/hullám) elemi részecskét produkál.
Hát ezt még nem sikerült kitalálni, és csak könnyelmű elképzelés, hogy a téridő tud kvantumos lenni. Három dolog is szól ellene: az áltrel mértéktranszformációja, nincs rendes Hamiltonja, nem egyenes a téridő. A kvantumfeltételekbe ezek stimmelése is beletartozik, csak evidenssége miatt nem említik a megszokott esetben, amiért aztán hajlamosak is megfeledkezni róluk.
