Főleg Európa népeinek genetikai összetételéről, ami történelem során folyamatosan változott szól a topik. A neandervölyiektől kezdve. A történelmi összefüggéseken van a hangsúly.
Vajon ennek is lehetett köze a régebbi korok nagymértékű kisgyerek halálozási rátájához? Persze leginkább a modern egészségügy miatt szűnt ez meg, de szerintem lehetséges a sokezeréves szelekciók után már alapból is ellenállóbbak lettek az emberek ilyesmikkel szemben.
Genetikailag viszonylag egyneműek az aboriginalok. Illetve a többi emberi populációtól elég távol állnak. Ez is mutatja, hofy egy korán leszakadt, kisebb számú csoportról van szó.
Amíg nem voltak kiépített utak, az emberek nagyrésze a folyók, tengerpartok mentén vagy a hegységek szélét követve vándorolt. Aránylag kevesek vágtak neki a nyílt, üres pusztáknak. De mint a préri indiánjai mutatják erre is volt példa.
Abban is lehet valami, hogy Amerikában a Szibéria felől érkező ősindiánok előtt óceániai - a mai ajnukra és melanézekre emlékeztető koponyaformájú - emberek érkezhettek.
Ezeket a koponyaformákat ősi temetkezési helyeken ki is mutatták, mint pl. a kelet-brazíliai Lagoa Santa melanezid jellegű koponyaformáit.
Az indiánok szibériai ősei nyilván jóval többen lehettek és egyszerűen fokozatosan beolvasztották az ősibb lakókat maguk közé.
A részletesebb genetikai vizsgálatok talán valami módon ki tudják majd mutatni ennek az ősi keveredésnek a nyomait.
Ebben a dokumentumfilmben is sok új érdekes információ van, ma már jól látszik, hogy Amerika benépesülése egy sokkal komplexebb történet, mint ahogy eddig gondoltuk.
Az első betelepülők sokkal korábban érkezhettek, mint eddig hittük és a technológiájuk is fejlettebb, összetettebb volt.
Abban is sok igazság lehet, hogy Amerika belsőbb területeit a tengerpart felől a folyók vonalát követve tárták fel, akár csónakkal, akár gyalogosan, akár a kettő közlekedési mód kombinációjával.
Nem tudom pl. hogy mennyire van előttetek Észak-Amerika vízrajzi és domborzati térképe.
Előttem igen, mert kiskamasz koromban sok indiánregényt olvastam és közben mindig nézegettem a földrajz atlaszomat. :-)
Pl. a Csendes-óceán partjáról a Columbia-folyón, majd a Kígyó-folyón (Snake River) föl lehet menni a Sziklás-hegységbe, a kontinentális vízválasztóig.
A vízválasztón átkelve újabb nagyobb vízfolyásokra lehet találni.
Csónakot készítve a Yellowstone-on vagy a Missourin leereszkedve el lehet jutni a kontinens közepére, a Mississippi-medencébe.
A Missouri - Mississippi vízrendszeren pedig le lehet jutni egészen a mai Arkansas és Lousiana vidékére, a Mexikói-öböl partvidékére.
Vagy az Ohio torkolatánál egy meredek balkanyart téve föl lehet evezni az Ohio folyón és mellékfolyóin egészen az Appalache-hegységrendszerig.:-)
Szóval elég logikusnak tűnik, hogy a nagyobb folyókat követve népesíthették be a kontinenst.
Ez a hajós bevándorlás érdekes. Honnan indulhattak ezek a hajósok? A hajóval elérhető közelségben lévő szigetek akkoriban még lakatlanok voltak, csak a jóval későbbi polinéz hajósok értek el ide.
Na meg a dél-amerikai indiánok inkább a szibériaiakhoz állnak közelebb, nem a délkelet-ázsiaiakhoz.
Láttam a sorozatot, elég valószínű hogy Dél-Amerika már 25-30 ezer éve lakott lehet, hajón érkezhettek oda Ázsiából, csak az éghajlat nem nagyon kedvez az emberi test megmaradásának.
Annyiban érdekes, hogy egyre inkább úgy tűnik, hogy Amerika első emberi lakói a Csendes-óceán partvidékén érkeztek csónakokon, tutajokon és a nagy folyókon eveztek föl a kontinens belseje felé.
A második hullám érkezhetett gyalogosan a beringi földhídon keresztül, aztán amikor a jégpáncél közepén, nagyjából a Sziklás-hegység völgyeiben nyílott egy jégmentes folyosó, lehúzódtak a délre, benépesítve a mai USA és Mexikó területeit is, majd lehúzódtak még délebbre.
Korábban volt olyan vélemény, hogy az első hullám, a csónakkal érkező emberek nem az indiánok ősei voltak, de a legújabb genetikai vizsgálatok alapján inkább az a valószínűbb, hogy mind a csónakosok, mind a gyalogosok a mai indiánok genetikai ősei voltak.
As our database grows, we are able to gain a better understanding of the unique genetic variation for each of our reference populations and even add new reference populations to our existing regions.
Bizony.
Sok elhamarkodott vélemény kerül majd visszavonásra.
https://dna-explained.com/2020/09/22/familytreednas-myorigins-version-3-rollout/ linken írnak a változásokról. A végén van egy elég fontos mondat: "You don’t inherit exactly half of the DNA of your ancestors. In fact, you may or may not inherit anything measurable from any specific ancestor(s) several generations back in time."
Az FTDNA cég nemrég módosította az autoszomális tesztjei értékeit a felhasználóknál, új földrajzi területeket / népességeket vezettek be.
myOrigins Version 3.0 Update
Published: September 22, 2020
Our recent update to myOrigins Version 3.0 has added to and refined our Overarching Populations and Population Clusters based on new research and new reference populations that have been collected and published since the myOrigins feature was first released in 2014. We’ve also improved the methodology behind the calculations we use to determine your results in order to make sure our ethnicity estimates are as accurate as they can be.
With this update, we’re going from just 24 populations to 90 populations, so that’s a big jump and a big change in the number of populations that your DNA might match.
For Africa, we’ve expanded from 4 reference populations with myOrigins Version 2.0 to 21 reference populations with myOrigins Version 3.0.
For Asia and Oceania, we’ve expanded from 6 reference populations with myOrigins Version 2.0 to 33 reference populations with myOrigins Version 3.0.
For the Americas, we’ve expanded from 2 reference populations with myOrigins Version 2.0 to 9 reference populations with myOrigins Version 3.0.
For Europe and the Middle East, we’ve expanded from 12 reference populations with myOrigins Version 2.0 to 27 reference populations with myOrigins Version 3.0.
These new reference populations may have caused some of your Continental Regions to change or your percentages to fluctuate. This is due to how your DNA matches with these newly defined clusters. We understand that these changes can seem big; however, please keep in mind that these Population Clusters are meant to reflect regions rather than, often changing, geopolitical borders. For example, Europe has had a high rate of migration and admixture throughout history, tightly connecting many of the seemingly distinct regions. Today, nationalities are commonly understood as distinct genetic groups; however, nationalities and your myOrigins results are not one and the same.
Seeing your results change does not mean that they were incorrect before, but rather, that with more research and the addition of more reference populations we are able to paint a clearer picture of your genetic tapestry. As our database grows, we are able to gain a better understanding of the unique genetic variation for each of our reference populations and even add new reference populations to our existing regions. We will also share these advances with you and continue to refine your results.