Balázska egykori eindhoveni csapattársának nem jelentett gondot az, hogy 34 évesen a világ végéről hazaigazoljon. Azt pedig a Honvéd játékosai tanúsíthatják, hogy még mindig tud jól játszani nemzetközi szinten.
Ezzel is tett csapatáért, megtette amit tudott, rúgott egy gólt, de Botka védekezésben sokkal jobb, bár néha túl egyszerű megoldást választ. és amikor bedobásra is ki lehetne rúgni a labdát picit több melóval, akkor kinyomja szögletre, de ezen kívül vagy ezzel együtt is megbízható pont
Megpróbáltam a múltkorival ellentétben most egy kicsit bővebben. A sima betüs játékosok a (csak) magyar állampolgárok, a dőlt betűssek a kettős állampolgárok (ilyen formán több válogatottban szerepelhetnek), míg a kövér betűsek azok akik nem magyar állampolgárok, de feltételezhetően magyarok vagy magyar származásúak. Többnyire a nagyobb ligák első és alacsonyabb osztályaiból, más nyugati ligákból, illetve a környékbeli országok elsőosztályú csapataiból próbáltam összeállítani. Végül az utóbbit a kezdés után abba is hagytam, mert bőven hosszabb lenne a lista, de nem sok értelmét láttam, hogy bemásoljam a komplet DAC u19-es keretét, így aztán végül akit belevettem, azt benne is hagytam. Mivel hónapokkal ezelőtt dobtam össze, így azóta most egyszer frissítettem (a covid végett elhúzódik az átigazolási szezon), e miatt például az azóta becsődölt osztrák Mattersburgból jópáran törlődtek. Biztos lehetne még bővíteni, de nincs kedvem keresgetni, így bedobom ide.
Újra itt az Időkapszula, 1984 márciusának második hétvégéjén járunk. Itthon megünnepelték a Nemzetközi Nőnapot és hazaérkezett Kádár János belgrádi, hivatalos látogatásáról. Koszorúzási ünnepséget rendeztek Rajk László sírjánál és kommunista szombatot tartottak szerte az országban. A nagyvilágban feszültté vált a viszony Párizs és Spanyolország között egy tengeri incidens miatt és folytatódott az iráni-iraki konfliktus. Továbbra sincs béke a Közel-Keleten, Közép- és Dél-Amerikában.
''Több mint egy éve veretlen volt már a válogatott, amikor Bécsbe utazott az akkor még nagyon is népszerű osztrák–magyarra. A meccset 1967. szeptember 6-án rendezték, s az addigi utolsó vereség 1966 júliusában, a szovjet csapattal vívott sunderlandi vb-negyeddöntőben érte a csapatot (1:2). Amióta Illovszky Rudolfot szövetségi kapitánnyá nevezték ki, egy döntetlen és sorozatban aratott hét győzelem volt az imponáló mérleg. Illovszkyról nemrégiben azt olvastam, hogy 1972-ben, az ötkarikás tornán „odatolakodott” dr. Lakat Károly mellé. Valójában több szempontból sem kellett tolakodnia. Legfőképpen azért nem, mert a müncheni olimpián az A válogatott szerepelt, és az Illovszky csapata volt; olyannyira, hogy néhány hónappal korábban az ő irányításával jutott az Európa-bajnokság legjobb négy együttese közé. (Tetszik érteni: nem a selejtezőcsoportban került a negyedik helyre.) Lakat a B válogatottat vitte olimpiai elsőségre 1964-ben és 1968-ban, mivel a vb-n bevetett játékosok nem léphettek pályára az ötkarikás labdarúgótornán. A profikat szintén nem lehetett benevezni, ezért aztán Nyugat-Európa és Dél-Amerika képviselői rendre ismeretlen amatőrökkel álltak fel, így fordulhatott elő, hogy 1964-ben magyar–egyiptomi, 1968-ban magyar–japán elődöntőt rendeztek, míg 1972-ben kizárólag szocialista reprezentánsok – Lengyelország, Magyarország, NDK, Szovjetunió – jutottak a négy közé. Mindezen túl Illovszky legalább annyira sikeres edző volt, mint Lakat. Bár a Vasast négy NB I-es aranyhoz segítő – továbbá a veretlenül kivívott 1966-os bajnoki címet is megalapozó – trénernek is (kinek nem?) akadtak keserves tévedései, mint Vidáts Csaba előre küldése az NSZK ellen a „libero” Franz Beckenbauer semlegesítésére (0-5) vagy a magyar–svéd vb-selejtezőn (3-3) az újonc Bicskei Bertalan kapus bevetése és Szűcs Lajos balhátvéd játéka, olyan gikszer egy sem fűződött a nevéhez, amilyen a magyar–amerikai 0-2 volt 1979-ben, Lakattal a kapitányi poszton. Továbbá meggyőződésem, ha 1967 végén – teljességgel érthetetlen módon, alantas úri passzióból – nem kezdik „fúrni”, ami aztán megmásíthatatlan lemondásához vezetett, akkor 1969-ben nincs Marseille, azaz a címeres mezes együttes egyenes ágon eljut az 1970-es világbajnokságra. Illovszky válogatottját hatvanhétben a világrangsor harmadik, a France Football európai listájának második helyén jegyezték, az osztrákok azonban nagy önbizalommal várták a „szomszédokat”, mert három nappal az országok közötti mérkőzés előtt Rapid–Austria rangadót rendeztek a Práterben, és a meccsről a Welt am Montag azt írta: „A huszonkét játékos bebizonyította, hogyan lehet kilencven percen át a teljesítőképesség maximumát nyújtani.” Az 55 ezer nézőnek az Austriához húzó része kevésbé lelkesedett, mivel az örök rivális 3:0-ra nyert, ennek megfelelően Erwin Alge szövetségi kapitány hét Rapid-játékost – Gebhardt, Glechner, Ullmann, Fak, Hasil, Flögel, Fritsch – vetett be a magyarok ellen. Közülük a csereként beküldött Fritsch külön szám volt. „Wembley Toninak” hívták, mert 1965 őszén két gólt szerzett Londonban az Anglia–Ausztria találkozón (2:3), majd „elszipkázta” az NFL, és a Dallas Cowboysszal 1972-ben Super Bowlt nyert, míg 1976-ban döntőt játszott. Tizennégy évadot töltött az amerikai-futballban, miután a Rapiddal háromszoros bajnok és kétszeres osztrák kupagyőztes volt. A válogatott mérkőzésre nem csak miatta kelt el minden jegy. Hanem azért is, mert nemzetközi találkozón aznap kapcsolták be először a Práter stadion világító-berendezését, és a házigazdák alig várták, hogy kedvenceikre ragyogjon a fény. Éppenséggel lett volna miért visszavágniuk, mert 1964 májusa, a bécsi 1:0 óta nem nyertek a magyarok ellen. (Addigi utolsó győzelmükhöz a mi honfitársunk, de az ő kapitányuk, a Bécsben élő Guttmann Béla segítette a vendéglátókat.) Illovszky a mezőnyben az FTC, Vasas, Újpest vegyessel számolt, csupán a két kapust választotta vidékről. A keret így festett: Tamás (Diósgyőr), Gelei (Tatabánya); Mátrai, Páncsics, Szűcs, Varga, Albert, Rákosi (mind FTC); Ihász, Mathesz, Molnár, Farkas (mind Vasas); Káposzta, Göröcs, Bene (mind Újpest). A játék pedig úgy zajlott, hogy az Express című lap szerint „a közönség már a hetvenötödik percben hazaindult”. A Volksstimme még a tömeges távozás előtti periódusról írta: „Hatvanezer néző tapsolta a magyarok villámakcióit.” Az akkoriban nemegyszer kritikus Népsport is áradozott: „Valóban emlékezetes játékot nyújtott a magyar csapat. Olyat, amelyről sokáig beszélnek még Bécsben.” A tetszetős támadások közül három góllal zárult: előbb Bene Ferenc ültetett „hintába” két védőt, majd az újonc grazi Gerfried Hodschar kapus mellett a jobb sarokba lőtt; aztán Farkas János passzolta be finoman Albert Flórián precíziós átadását; végül Varga Zoltán középre nézett, és az alapvonal közeléből, jobbról, pazarul a „rövid” felsőbe ragasztotta a labdát. Mindezek nyomán az osztrák sajtó egyenként is agyondicsérte legjobbjainkat. Benéről az jelent meg: „Lövései félelmetesek.” Vargáról: „Európa újabb nagyágyúja.” Göröcs Jánosról: „Világklasszis.” Albertről: „Prímhegedűs.” (Magam azt írtam volna: Császár a császárvárosban.) Farkasról: „Bécsben is letette névjegyét.” Ez arra vonatkozott, hogy egy évvel korábban az angyalföldi csatárbálvány mesterhármasával alakult ki a 3:1-es végeredmény a Népstadionban. Alge kapitány az újabb 3:1 után azt mondta: „A magyarok játéka útmutatás lehet a számunkra.” A végeredmény úgy alakult ki, hogy 3:0-nál Erich Hof tizenegyesét Tamás Gyula kivédte, de egy perccel később a makacs Hof szépített. Ennek ellenére a csalódott osztrák szurkolók ülőpárnák ezreit dobták a gyepet övező atlétikai futópályára. Talán azért sem bírták már a gyűrődést, mert az előmeccsen a Müller Sándorral, Branikovits Lászlóval, Dunai Antallal és a duplázó Kozma Mihállyal felvonuló magyar ifik – a korabeli divat szerint – szintén 3:1-re nyertek. Ám az aznap esti skandalum semmi sem volt ahhoz a botrányhoz képest, amely egy hónappal később tört ki a Práterben. Az osztrák–görög Eb-selejtezőn (1:1) Gere Gyula játékvezető kiállította Takisz Lukanidiszt, aki előzőleg nekiment Leopold Grausamnak. A görögök hevesen tiltakoztak társuk leküldése miatt, majd verekedést provokáltak, mire nagyjából kétezer bécsi szurkoló dühödten a pályára rohant, és ütötte-verte a vendégjátékosokat. Végül a nézőtérről ülőpárnába rejtett palackkal fejbe dobták Gerét, aki vérezve-szédelegve lefújta a mérkőzést, majd az éjszakát egy bécsi klinikán töltötte. Szegénynek nem fájt jobban a feje, mint annak a hatvanezer drukkernek – valamint az összes osztrák tévénézőnek –, aki lebilincselő detektívregény élő változatát látta a briliáns magyarok vendégjátéka alkalmával. Tizenhárom honfitársuk nyomozott a fellelhetetlenül eldugott labda után... AUSZTRIA–MAGYARORSZÁG 1:3 (0:1)
