Mondom, x darab hosszú hozzászóláson keresztül tolod a neren belül is a leghülyébbeknek szánt szövegeket, aztán az x+1-edikben lefideszesezel mindenkit, aki nyilvánvalóan a másik oldalon van.
"Oh dear, oh dear, where have I heard that before?" - ahogy Wilson kapitány kérdezte a zálogházas kasszafúró csávótól:)
Azt tudjátok, fiúk mondta az elnök , hogy ha előállunk ezzel a zaccötlettel, a többi szövetkezet nem hagyja majd szó nélkül, harcolni fog a területért. Ha győzni akarunk, nem lehetünk érzelgősek, minden rendelkezésre álló eszközt be kell vetnünk, ha szükséges, a legpiszkosabbat, a legaljasabbat, a legundorítóbbat is.
Szóval a sajtóval kezdjük, főnök?! kérdezte egy sokat tapasztalt munkatárs.
Természetesen."
Elöljáróban annyit, hogy minden idealista ábránd helyett: az újság, legyen az nyomtatott vagy elektronikai, mindig csupán
eszköz
a fenntartója kezében. Politikai , ezen belül pedig gazdasági érvényesítés eszköze.
( tehát azok a derék olvtársaknak, akik lejjebb a független újságírásról, meg a demokrácia védelméről, esetleg az igazmondó juhászról és egyéb hangzatos, ám végtelen bárgyú szlogeneket röptettek egymás után, érdemes kicsit megnézni a ruha hátulját, esetleg nem hátulgombolós-e.
Nekik még ott van: Tündér Ilona és Árgyilus királyfi, Piroska és a farkas, Hófehérke és a hét törpe.
Mint az egész világon, itt csak egyetlen dolog számít. Business as usual.)
A sajtó nem profitábilis önmagában, mint üzletág (az a politikamentes bulvársajtó), azaz csak akkor termelhet közvetett nyereséget, ha az egyéb gazdasági területen működő cégcsoport össznyereségének maximalizálásához hozzá tud járulni - a politikai sajtó mindig csak eszköz és nem cél. Az "oknyomozó" újságírók tehát nem függetlenek, hanem arról írnak, amire utasítják őket.
Maguk a médiumok is cégek, ugyanolyan hierarchikus alá-fölérendeltségi rendszerben, mint bármilyen cég, így szó sincs arról, hogy egy alkalmazott szembemehetne a tulajdonos által megfogalmazott elvárásokkal. Így aztán a rovatvezetők, felettük a szerkesztő, legmagasabban a főszerkesztő, majd a cég ügyvezetője), akik végrehajtatják a tulaj utasításait és ellenőrzik a végrehajtás módját. Ezzel sehol, senki nem mehet szembe, egy újságíró sem: a munkahelyen senki nem azt teszi, amit akar, hanem amire szerződtették.
Ennek megfelelően minden médium cenzúrázott, méghozzá maguk a szerzői, szerkesztői és tulajdonosai által az. Hát mit jelent a cenzúra? Azt, hogy az újságíró csak akkor írhatja meg a saját, független véleményét, ha ezt a médium tulajdonosa engedélyezi (azaz az érdekében áll).
Aki esetleg abban az álomvilágban él, hogy Mo on bármelyik újság a szabadságért, demokráciáért, a nép jogaiért - esetleg a női kvótákért - tevékenykedik, annak jó szívvel ajánlom a 77 magyar népmese legújabb kiadását.
Érdekekről és és üzletről - melynek egy elég hardcore változata a hatalomgyakorlás - van szó.
MAguk a megjelent cikkek , éppúgy mint a riportok - megjelent, eladott termékek, amelynek a tulajdonos számára egyetlen végső célt kell szolgálnia:
a profitot.
Ez természetesen lehet politikai és pénzbeli is.
Összességében nézve azonban igen egyszerűen is lehet szemlélni ezt a kérdést:
Jobbá és többé teszi e Mo -ot ( és benne a magyar sajtó helyzetét ) az index körül kialakult helyzet?
Szerintem ez volt a jobb választás, már ha tényleg választás volt, aztán a gyakorlatban majd eldől, hogy jól gondolom-e. Láttuk, mit művelt a vidéki sajtóval a hatalom, azt is látjuk, hogy hígult fel az ATV*, úgyhogy szerintem jobb lehetőség volt a robbantás. Nem nagyon van már idő arra, hogy a kivárásra játszani értelmes opció legyen.
*tragikomikus módon ez a hígulás nem mindig válik a hátrányukra, bár a Kárász nevű téglát már igazán pofán baszhatná valaki
Nem értem, mit foglalkoztok itt mindenféle partocskaval, összeesküvéselméletekkel, hiszen szerintetek nincs is itt látnivaló, csak egy kis fluktuacio van a szerkesztőségben. Vagy mégsem? Dontsetek el végre.
"A háta mögött a saját pártjában régóta Elenának gúnyolják Gyurcsány feleségét. Utalva az erőszakosságára, visszautasítást nem tûrő modorára, arra, hogy lényegében ő diktál a pártban. Akárcsak valaha Elena Ceausescu a férjének. Néhány napja újabb értelmet nyert ez a gúnynév."
Én nemtudom milyen összeesküvés elméletekben hiszel ,de tegnap írtad, hogy reméled , az indexesek megjátsszák magukat (miért is?), és előre jól összebeszéltek ,hogy meghekkelik a rezsimet ,és pénteken az ő álszent gyászszertartásuukat láttuk ezek szerint. Hiszen a tutiba menetelnek. Talán még összeszednek nagy szomorúan egy kis penzmagot zsebpénznek ,es utána derül ki ,hogy ők voltak a puska szerencsésebb végén? Aligha hiszem.
Dull Szabival az élen egy (?) óriási hibát követtek el. De ne nekem legyen igazam.Meg kellett volna várni ,amíg beteszi mocskos tappancsát Vaszily a cikkszerkesztésbe. Ehelyett lefözték a kv-t Orbánnak ,bőségesen megcukrozták, és tejszínnel szervirozták ,még kérnie sem kellett egyet.
Másik szomoru tippem ,hogy nem fog csődbe menni a kiürült Index. Már tooborozzák az új szerkesztőséget. Pénz az annyi lesz ,amennyi kell. A facen figyelem a követők számát, a majd 600 ezer körüli követő 10 ezerrel csökkent az utóbbi 3 napban. Ez jelez valamit. Nem vagyok benne biztos ,hogy tömegek fogják dislájkolni.
Igen, ez biztosan így volt. Maga a prostisrácok írta meg - persze mindenféle bizonyíték nélkül - és aztán a szokásos protokoll alapján szó szerint átvette a teljes habonymédia is, hogy többnek látsszon - tehát nem is lehetett másként:)
Én nemtom, hogy Dull Szabi kikkel egyeztetett meg kikkel nem, bárkiről bármit el tudok képzelni, de legalábbis fura, hogy jó ideje egyeztet már velük, és ez mégis csak egy nappal az után derül ki, hogy a szerkesztőség beint a vezetőknek. Úgy néz ki, hogy az ellenzéki újságírók sokkal ügyesebbek az ilyen egyeztetőknek a tettenérésével kapcsolatban.
Ti ketten gyanúsan képben vagytok minden fideszes ukázzal miközben elődjátok a naagy momentumos ellenállót. Melyik nerkiskirály uszályát hordozzátok sracok?
Persze, hogy lehulyesegezem. Az, hogy Dull Szabi egyeztetett az ellenéki partemberekkel már jóideje ,köztük Dobrev Klárával, az nem jelenti azt ,hogy DK-s megrendelésre dolgozott.
Így jár az, aki lemarad akár csak egyetlen eligazításról is:) Ez nem puhányoknak való meló, itt nincs "csajozni voltam tegnap este" meg "elmentünk sörözni a haverokkal".
Te most lehülyeségezed a fideszes narratívát? Tehát lehülyézed a Fideszt? És egyúttal a magyar embereket is lehülyézed? Határon innen és túl? Mind a 15 milliót? Te tényleg ki akarod irtani a magyarságot? Elmész te a magyargyűlölő nénikédbe... Szopd le a Sorost, mocskos magyargyűlölő!
(A fideszes narratívák általában orbitális hülyeségek, a célcsoportjuk rémisztő tájékozatlanságára és ostobaságára, a régen kimosott agyukra, továbbá a pofátlanság erejére építenek)