Quarta: nem korai kicsit máris így pózolgatni a befutóknál?
Mintha máris vmi idénybeli rekordot döntött volna meg vagy ilyesmi. Jó, értem én hogy nyert két versenyt, persze, nagy dolog, tényleg nagy (főleg szatelitesként ugye), de azért ne higgye már hogy akkor innentől sétagalopp lesz mert mostmár ő, és csak ő a király. A Ducatik még ezen a mikiegér pályán is egész versenyképesek voltak (bár tegnap inkább csak a pramacosok, Doviék most vhogy nem találták meg úgy a ritmust), az ő pályáik még majd csak ezután jönnek. Mindjárt kettő is majd most.
Nameg ez az imidzszavar amit most vettem észre: mert mégis milyen Ördög (=El Diablo) már az, aki keresztet hord a nyakában :)
Vinales: nem ismerem mint embert, szóval lehet amúgy jó srác akivel tökjól el lehetne sörözni, meg gyors is ha egymaga mehet, na de ha meccselni kell... bocs, de sztem egész 1xűen túl gyáva. Azért hogy egy 41 éves veteránt is alig bírjon legyűrni, ill. csak azért mert az 1x elfékezte magát... sosem lesz már belőle egy igazán nagy valaki. Minden évben esetleg 1-2x kijön neki a lépés azt szevasz.
Rossi: értem az örömét, de azért elég röfögős pódium volt ez, eleve kapásból Bagna előle esett ki műszaki hiba miatt, ill. Morbi is sanszos hogy előbb-utóbb legyűrte volna, ha nem kotlik meg alatta is a gép.
Róla amúgy, a tegnapi produkciójáról Schwarzenegger dumája jutott eszembe az (egyébként bűnrossz) 5. Terminátor filmből, a Genisysből, miszerint: "Öreg vagyok, de azért még vagyok." :)))
Miller: túl sokat esik. Még mindig.
Binder: újonc még, ennyit a tegnapi bakiparádéjához (bár ez Oliveirát nyilván nem vigasztalja, merthogy őt amúgy Binder pöccintette ki). Mindenesetre benne is látszik az x-faktor, alig várom már hogy majd végre összerakjon egy versenyt :)
MM: hát nem irigylem a helyzetét, hisz ugye máris -50 pontban van (+ nem mellesleg arra sincs garancia hogy Brnoban már 100%-os formában lesz). Mondjuk ő lefogadom hogy épp ezért erre is csak egy extra kihívásként tekint, hogy így is megfordítsa a maga javára ezt a bajnokságot is. Egyszóval jajj a többieknek :) Persze így majd jobban bennelesznek további hibák is a pakliban, meg Quarta is nyilván egyre inkább kezd hinni magában hogy igenis oda tud ő érni akár a szezon végén is. Szóval egyre magasabb az a hegy amit meg kellene idén is másznia...... izgi lesz na! :)
Keményen kell dolgoznunk Daviddal, nyomást kell gyakorolnunk a Yamahára, mert néha már belekeveredünk a politikába. Másképp kell csinálnunk mindent a motorral, és nem fogjuk feladni.
ez ok,de akkor fél perc mulva miért mentél vissza? talán szoltak,hogy sok a kiesö még lehet pár pont?:)
Úgy éreztem, hogy egész jó tempót is tudnék motorozni, de aztán majdnem leszaladtam a pályáról, mert nem tudtam eléggé elvenni a gázt. Egyre veszélyesebb lett a dolog, ezért jöttem be a garázshoz.
azért vin ugyan annyira benne volt a dologban ha nem jobban:)és abban sem vagyok biztos,hogy birta volna qurta tempoját.
tudja jol,hogy vin nem egy elözés bajnok amit ma többször be is mutatott igy nem volt nehéz dolga rossinak,csak féktávokra kellett figyelni,tény,hogy voltak nála gyorsabbak,de ugye maq is elég gyors volt egy hete,nem csak ezen mulik a dolog.
bagna jol ment,ahogy egyedül ment tudta a francia tempoját,bár lehet az akkor már nem eröltette.
volt már rá példa,de igaz és föleg egy neki aki azért szereti eldobni ilyen helyzetekben.
nem ez az elsö gyözelme.
de legalább binder nem esett és ki sem tett senkit:)
nem lassultak annyit az elözésektöl meg neki sem volt akkora tempoja,egy helyet bukhatott,fernandezt vissza tudta volna hozni.
viszont ez a bünti modi sem jo igy,mert mivel nem jött ki simán bele szolhatott volna a dobogosok csatájába vagy akár ki is tehetett volna bárkit és nem sokkal kapott többet igy mintha kijön.
Rossi elintézte, hogy az első helyért ne legyen harc:(
Iszonyatosan kellemetlen stílusa volt, olyan rövideket fékezett, hgoy alig lehetett mellette elmenni, de szerintem tempóban az olasz csak a 6-7. lett volna.
Nem voltam elájulva tőle, a sok kiesőt (főleg aki az érmét bukta) nagyon sajnálom.
azért várjál még ezzel,nakának már voltak egyszer - egyszer jo körei,de konstans nem.
lehet neki több kör kell,hogy elérje ezt a szintet,elözö verseny elött a teszt is itt volt,lehet most érezett rá a pályára:)
majd ha holnap jol megy meg majd aztán brnoban meg osztákiában akkor mondhatjuk,hogy más a hozzá állás a hondánál,bár még akkor is ott van amit cru mond.
ezek utan a Honda elmehet a ...-ba, az egyenlo feltetelekkel, meg motorokkal.
Eddig is tudtuk, hogy egy Repsolnal tobb a lehetoseg, mint egy LCR csapatnal, de igy hogy MMarquez kidolt, Cru is serult, maradt egy 1 versenyes eddig gyenge AMarquez es egy Nakagami.
Majd hirtelen Nakagami ott kavar a mezony elejen.
Ha ennyire fel tudnak huzni egy csapatot es nem eppen vilagklasszis motorosat, akkor el nem hiszem hogy egy Lorenzoval ezt ne tudtak volna osszehozni a Repsolnal
látszott,hogy a kanyar meg a kigyorsitás nem rossz,de a féktávokon nem az igazi + ö maga sem ugy nézett ki mint akinek minden vágya,hogy most motorozhasson.
ha elindul remélem lesz annyi esze,hogy nem az elsö helyért megy hanem tényleg csak pontokat szedegetni meg,hogy a többiekre egy kis pszihés nyomást tegyen,hogy nem olyan könnyü töle megszabadulni:)
na meg amugy is az,hogy egy versenyzö mit akar nem biztos,hogy a doki véleményével egyezik.