Keresés

Részletes keresés

Hobbiasztalos.blog.hu Creative Commons License 2020.07.25 0 4 193089

Talán emlékeztek, hogy volt egy excenter csiszológép összehasonlító videóm régebben. Azzal az elektromos géppel nagyon nem voltam megelégedve, ugrált, állandóan kitört oldalra a magasan, a felső végén  lévő súlypontja miatt.  Már akkor eldöntöttem, hogy beszerzek egy másik gépet ez helyett. P


1-2 hete volt akcióban az akkus excenter csiszológép. Igazából nem volt kitételem az akkus gép,  jó lett volna nekem a sima vezetékes is ha alacsony súlypontú. De amint ezt a gépet megláttam egyből beleszerelmesedtem.  Persze az asszon azonnal azt mondta, hogy szó sem lehet róla, van már egy rakás csiszoló géped, minek még egy. Erre azt mondtam, hogy akkor is megveszem, majd a saját zsebpénzemből fizetem. Látni kellett volna az asszony duzzogós arcát amikor beleraktam a kosaramba :) :) :) Amikor a kasszához értem, akkor az asszony is elővette a bankkártáját meg én is, már éppen fizetni akartam a gépet, (mást is vásároltunk) amikor az asszony azt mondta a pénztárosnak, hogy a gépet ő fizeti. :) :) :) Most volt pár napja a 43. házassági évfordulónk, tudjam be abba ajándéknak.

 

Ma végre volt időm alaposabban letesztelni a gépet. Ime a tapasztalataim.

- A gép súlypontja ennek eléggé lent van, köszönhetően annak hogy ez egy alacsony egykezes gép. 

- Nagyon jó a fogása

- A fordulatszám elég nagy határok között állítható, és meglepően jól tartja a fordulatot kis teljesítményen is terhelésnél is. 

- A porelszíváshoz nem sok reményt fűztem, de kellemesen csalódtam, kb a por 95%-98%-át a tartályba gyűjti be. Az a fentmaradó pár százalék a gép oldalán a kifújó nyílásokon rakódik le, egyszerűen sűrített levegővel letakarítható.

- a géphez adnak egy porszívó csonkot is azt a tartály helyére lehet felrakni és akkor a porszívó gyakorlatilag 100%-ot összegyűjt a porból, még a gép oldalán sem tud lerakódni semmi. 

- A gép talpa szép lazán forog, semmi kotyogást nem tapasztaltam.

- A magasabb fordulaton a talp folyamatosan forog, nem tudtam olyan erővel lenyomni a gépet, hogy a talp forgása megálljon és csak rezegjen. Alacson fordulaton viszont le lehet állítani a talp forgását, de ehhez is igen nagy erő kell ami már szerintem felesleges. 
- Mivel a talp szinte állandóan forog, igy a csiszolás hatékonysága nagyon megnőtt. Egy 2 méteres szőrős, gyalulatlan deszka 80-as papírral megcsiszolása kb 1,5-2 perc volt, eközben a portartály meg is telt. 

- A gép hangja nagyon halk alacsony fordulaton, de még max fordulaton sem túl hangos. A csiszolás hangja sem bántó így fülvédőt sem használtam.

- kb 2 órán át csiszoltam a géppel kisebb megszakításokkal amikor már fáradtam, ez idő alatt alig merült az akksi. A 2 órás művelet végén csak egy leddel kevesebb világított a 4-ből. Kb 15 perc töltéssel újra maxon volt. 

 

A gép ára 17.999 Ft volt, 3 év garival. Szerintem nagyon megéri érdemes megvenni ha még kapható valahol. 

 

 

Hobbiasztalos.blog.hu Creative Commons License 2020.07.25 0 1 193088

Az ilyen lapkás marók csavarjait ILLIK bekenni menetrögzítővel mielőtt belehajtod a csavart. Ezekből van többféle erősségű, én a közepest használom, mert az még nem teszi tönkre a csavar nútját kicsavarásnál. ha egy cseppet cseppentesz a csavarra, akkor gyakorlatilag lehetetlen, hogy magától kilazuljon a csavar. 

Én ezt használom. : 
http://redhotmotors.hu/Loctite-243-Menetrogzito-kozepes-erossegu-5ml

 

A meghúzáshoz nem használok nyomatékkulcsot, túlhúzni nem tudod, mert ezek a marófejek szerszámacélok, és rohadt kemények. Normál erővel elég meghúzni a csavart.

 

 

Előzmény: DZolTTán (193084)
TINTUS Creative Commons License 2020.07.25 0 0 193087

A munkapad érdekelne, ha nem laksz messze , merre vagy?

Előzmény: stolaz (193003)
409 Creative Commons License 2020.07.25 0 0 193086

Ja, az a 40eft kicsit erős szerintem. Kis kereséssel jóval olcsóbban is van ilyen.

Előzmény: 409 (193085)
409 Creative Commons License 2020.07.25 0 0 193085

Mindkettő valószínűtlen. A kilazult lapka igen csúnya marást fog eredményezni és rázza a gépet/anyagot, azt nem észrevenni nagyon "figyelmetlennek" kell lenni. A túlhúzással a csavart el lehet szakítani, de a lapkát eltörni valószínűtlen. Nagyobb esély van a kulcsnyílás kiszakadására, ha valaki nem érzi mennyire lehet meghúzni egy adott méretű csavart. Neki talán jól jön egy nyomatékkulcs.

Előzmény: DZolTTán (193084)
DZolTTán Creative Commons License 2020.07.25 0 0 193084

Sziasztok,

 

mivel eddig csak forrasztott lapkás marókat használtam, így "félig laikusan" azt szeretném kérdezni, hogy egy váltólapkás marónál, pl. ennél: https://www.igmtools.hu/igm-f043-valtolapkas-elmaro-csapaggyal--d19x50-l112-s-12/?tab=0
mennyire valós rizikó, hogy ha nem húzom meg eléggé a csavarokat, akkor menet közben kilazulnak/elrepülnak, ha meg túlhúzom, akkor eltörhet a lapka és/vagy a csavar?
Úgy is kérdezhetem, mennyire van létjogosultsága erre a célra venni egy ilyen nyomaték csavarhúzót, és a gyárilag ajánlott értékre meghúzni?
https://www.igmtools.hu/cmt-nyomatek-csavarhuzo-1-6-nm-keszlet/

kuperta Creative Commons License 2020.07.25 0 0 193083

Bogarat rakott a fülembe ez a bika!

Gyalupadom van, de nehezen fűrészelek rajta, nem látom jól a vonalat, abban a pozícióban amiben kényelmes fűrészelni. Gyakran megsértem a padot a fűrészelés végén. Vésésnél is jó lenne egy magasabb felület.

Van is egy elvetélt csaphely maróm, ami talán kevés munkával átalakítható, talán csak egy felső lap kell rá.

Előzmény: kuzzu (193082)
kuzzu Creative Commons License 2020.07.24 0 0 193082

Már kipróbáltam, a franciaágy végeit, 5x20x170cm -es pallókat ezen gyalultam.

Álom jó, már korábban kellett volna.

Azért ekkorára terveztem, mert a lakásba készülgető nagyobb

fa cuccok(ágy,könyvespolc,asztal,stb) kb. ebbe a mérettartományba esnek.

 

Majd még egy ilyesmit is akarok, nemrég akadtam rá a neten, 'Bench Bull".

Ez egy kis mindenes. Szorítókkal mindenféle pozícióba rögzíthető a munkadarab.

Az egész meg az asztalhoz. 

 

Előzmény: kuperta (193081)
kuperta Creative Commons License 2020.07.24 0 0 193081

Ez tényleg egy keskeny gyalupad!
Kisebben gondolkodom, kb. 1200 mm hosszú lenne. Még nem tudom, hogy állva vagy ülve szeretném használni, mint egy faragó padot. Sok az eldöntendő kérdés.
Ha használatba veszed, írd meg a tapasztalataidat!

Előzmény: kuzzu (193079)
BJaca Creative Commons License 2020.07.24 0 0 193080

Nagyon jó videó, és rengeteg apró ötlettel teli :) Bendegúznál hangosan felröhögtem!

Előzmény: pacman_123 (193076)
kuzzu Creative Commons License 2020.07.24 0 0 193079

90 magas (nekem kényelmes), 180 hosszú.

Az kötések pedig, 25mm bükk (nyél) köldökcsapokkal 10-10cm ide-oda beeresztve (kettesével).

Majd meglátjuk, ha később kimozogna, teszek a vinklikbe átlós támaszokat. 

Amúgy mikor ütöttem össze a csapoláskor és felénél megszorult, baromi masszívnak tűnt. Nem engedett az semerre, sem jobbra sem balra (végül 5 kilós kalapáccsal a helyére ment).

Előzmény: kuperta (193078)
kuperta Creative Commons License 2020.07.24 0 0 193078

Nem sajnáltad az anyagot belőle!
Hogyan kötötted a részeket egymáshoz?

Ezek szerint nem fontos az alsó átkötés.

Kb. milyen magas, milyen hosszú?

Előzmény: kuzzu (193074)
fejes.i Creative Commons License 2020.07.24 0 0 193077

Az én ügyem egyszerű... szóval ahhoz nem kell beszélni magyarul.

Nekem Brno-val van nagyon jó tapasztalatom, világszép sört ittam ott két éve a sörgyár alatti étteremben ;-)

 

Előzmény: IsKol (193055)
pacman_123 Creative Commons License 2020.07.24 0 0 193076

Igen, ahogy stolaz említette biztos van rajtam kívül is aki maga építette a forgácstárolót, én anno csináltam róla egy rövidke videót:

 

https://www.youtube.com/watch?v=j4RPl-mlBq0

 

Ez valójában a második ilyen forgácstárolóm volt, csak az elsőt annyira részletesen nem örökítettem meg, az egy 100 literes változat, de ugyanúgy készült mint a videós. Azt a saját készítésű elszívómmal (saját impeller és elszívóház) és a szintén saját készítésű Thien-Baffle leváklasztóval együtt használom, a kombigyalu elszívására. A nagy forgács elszívására, illetve annak leválasztására tökéletes.

 

Annyi előnye mindenképp van az ilyen (6mm-es) rétegeltből készült tárolónak:

- akkora lesz amekkorára építed

- nem kell aggódnod hogy összeroppan, ráadásul "antisztatikus".

 

Persze a műa. vagy fém hordód sem kell, hogy összeroppanjon, főleg ha igyekszel megakadályozni. Pl ilyesmi rugós szeleppel. Pár megoldás a fórumtársaktól:

 

Kukta5508:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=149691178&t=9104263

 

Kamelot:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=153121427&t=9104263

 

YT-os megoldások:

https://www.youtube.com/results?search_query=dust+collector+bin+pressure+valve

 

Közülük az egyik legegyszerűbb:

https://www.youtube.com/watch?v=zb-wHRYML7Y

 

Mert különben egy fémhordóval is könnyen megesik, hogy :) 

https://youtu.be/VS6IckF1CM0?t=44

 

Elég egy kis, pillanatnyi dugulás. Főleg ha nagy vákumot generáló elszívóval (pl porszívó) használod, és nem nagy légszállításra (kis vákummal) tervezettel.

Előzmény: Zsolti1212 (193068)
stolaz Creative Commons License 2020.07.24 0 2 193075

Délután ígértem pár fotót a porgyűjtő kapcsán. Sok-sok youtubos videót átnézve az alábbi megoldásom született:

https://photos.app.goo.gl/xcazp6H1TmMUKVud9

kuzzu Creative Commons License 2020.07.24 0 1 193074

Készítettem  bontott hulladék gerendákból egy ilyet, nem gyalupad, hanem csak GYALUBAK. 

Van súlya, nagyon masszív, ezen fogok gyalulni, tetején lapra, oldalán szorítókkal pedig éleket.

Az egyik végére majd még eszkábálok egy hosszanti "satut", meg végig lyukakat a testbe.

Meg, lehet a függőleges lábakba is fúrok lyukakat, áttehető csapokkal, hogy tartsák

az élére állított anyagot.

Amúgy azért ilyen karcsú, hogy elférjen.

 

Nálam a "bútor"-készítés nagyon bonyolult, mindig előbb eszközöket kell készítenem.

A palló-franciaágy kényszerítette ki ezt is. Már untam a nyikli-nyakli gyalulgatást.

 

 

generátoros Creative Commons License 2020.07.24 0 0 193073

Ne általánosítsunk. A cseheket nem lehet unimax ra és igm re általánosítani. Az UNI max nekem nem a barátom, főleg azóta, hogy vannak termékeik amiknek  brutál módon megemelték az áraikat. Na , de ... az év elején volt velük egy levelezésem. Van nekem egy felsőmaróm amit  b268 néven árultak 40  ezer pénz körül 12 mm patronnal, később már más néven persze ( triton) 1/2" patronnal is de ez már nem volt kompatibilis a régi b 268-al. A lényeg az, hogy igaz nehezen de létre jött egy levelezés és miután elmondtam hogy van egy angol cég akik leszállítják a félcolos patront ehhez a " RÉGI" géphez is akkor nekik illene ezt megtenni.Láss csodát és megjelent a kínálatukban.Kedves barátom ANDRÁS( pacman )  még reagált is emailben. Ugyhogy én nem általánositok és az unimaxot továbbra sem kedvelem, de az hogy az angol cég -hez képest féláron árulja ezt a régi fél colos befogót ( 9 ezer) az angoloktól 18 ezerért jött,azért nem semmi.

Előzmény: IsKol (193070)
generátoros Creative Commons License 2020.07.24 0 0 193072

 Mostanában nekem is ez a legfontosabb gondolatom. Igen nagyon jó , ha van egy ilyen bak ami ha nem is  helyettesíti a satu padot, de hasznos.A bajom csak az hogy melyik változat ot csináljam álló vagy kecskeláb as legyen.

Előzmény: kuperta (193071)
kuperta Creative Commons License 2020.07.24 0 0 193071

Gondolkodom, egy stabilabb bakon, ami hordozható gyalupad, munkaasztal egyben. Használható ez egyáltalán, érdemes vele foglalkozni?

 

https://www.youtube.com/watch?v=Eie8m5x9BqE

IsKol Creative Commons License 2020.07.24 0 0 193070

Helyesbítek! ;-)

Alapvetően az igaz, hogy a csehekkel általában (pl. egészen tavaly év közepéig csak náluk tudtam Hettich cuccokat beszerezni, na nem azokat amit az OBI-ban is lehet kapni) megvagyok elégedve és ehhez nagyban hozzájárul a sör/Becherovka/kaja az emberek és a IGM Tools is. 

Az Uni-Maxot én nem ismerem - csak annyit, hogy qrva drágák - ...így érdemben nem tudok róluk nyilatkozni de gondolom van hely és talán igény is a fejlődésükre ;-))

Előzmény: 409 (193057)
stolaz Creative Commons License 2020.07.24 0 0 193069

Sőt. Sokunknak van saját készítésű. A legrészletesebben ezt (is) Pacman dokumentálta.

Előzmény: Zsolti1212 (193068)
Zsolti1212 Creative Commons License 2020.07.24 0 0 193068

Köszi!

Majd még megfontolom. Akkor lehet marad az építés.

Ha jól emlékszem akkor itt is van akinek saját készítésű van. Majd rákeresek még.

Előzmény: stolaz (193060)
stolaz Creative Commons License 2020.07.24 0 0 193067

Igen, aztán észre is vettem, visszavonom. Vonnám, ha lehetne. :-)

Előzmény: 409 (193066)
409 Creative Commons License 2020.07.24 0 0 193066

 

Előre jeleztem, hogy kiegészítésnek szánom.

Előzmény: stolaz (193063)
409 Creative Commons License 2020.07.24 0 0 193065

 

 Igyál még egy kávét!!  :P :)

 

Értettem én a miről szót, csak azt írta, hogy  - a csehek -. Így nagy általánosságban nem mindig állja meg a helyét, lásd uni-max.

Előzmény: pacman_123 (193062)
stolaz Creative Commons License 2020.07.24 0 0 193064

Az előző írásomat 409 társunk 193061 hozzászólására akartam írni. Nem (mindig) magammal beszélgetek. :-)

Előzmény: stolaz (193063)
stolaz Creative Commons License 2020.07.24 0 0 193063

Persze, hogy nem, de nem is mondta senki, hogy az porszívó, és ő sem porszívót linkelt.

Előzmény: stolaz (193060)
pacman_123 Creative Commons License 2020.07.24 0 0 193062

"Uni-Max?? "

 

Nem, szerintem az IGM-ről beszélnek a srácok (marószár témában linkelgettük most, Fejes.I kérdezett róluk).

 

https://www.igmtools.com/

 

Előzmény: 409 (193057)
409 Creative Commons License 2020.07.24 0 0 193061

Csak kiegészítés.  A linken ugyan porszívót írnak, de az csak egy leválasztó, amihez kell a külön porszívó.

Kicsivel többért lehet venni valódi hamuporszívót is.

Előzmény: stolaz (193059)
stolaz Creative Commons License 2020.07.24 0 0 193060

Kiegészítem azzal, hogy nekem fontos volt a kis (és alacsony) méret, mert csak így fért el a neki tervezett helyen. Este teszek ferl képeket.

Előzmény: stolaz (193059)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!