Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Bármennyire is nem tetszik neked, semmi közöd a Honvédség kiképzési rendszeréhez, kiképzettségi szintjéhez, és állomány tábláihoz. Ennek semmi köze a Kádár rendszerhez, mert azért ma is akad jó pár olyan adat, ami minősített. Hogy civil példát is mondjak, semmi közöd mondjuk az Audi fejlesztési terveihez.
Annak ellenére, hogy állításod szerint soha nem voltál katona, és lenézed a Honvédséget, elég pontosan tudod alkalmazni a katonai szaknyelvet, mint például alegység, állomány, töltőkezelő. Arra sem válaszoltál még, hogy miért érdekel annyira a Honvédség működése, létszámviszonyai, felszereltsége. Nekem ennyi elég ahhoz, hogy szimatnak tartsalak.
Amikor alegység parancsnok voltam, ha kellett felmosattam a körletek folyosóit, viszont soha nem fókáztattam. Utána kéne nézned mit is jelentett a fókáztatás!
"Én biztos vagyok benne, hogy ha valaminek kifizetem a teljes árát, és utána megy tönkre, az nagyobb kár, mintha mondjuk egy év bérleti díj kifizetése után megy tönkre valami."
Ezt mashogy latjuk, de nem veszunk rajta ossze. :-)
"Egyébként milyen műszaki jellemzők alapján állítod, hogy elavult ez a harckocsi"
A legfontosabb, hogy a hozza kifejlesztett loszerekkel nem volt kepes az 1987-es szinvonalu T-72-esek frontpanceljat atutni. Ezert tertek at a L/55-os, vagyis 130 cm-rel hosszabb csore.
E mellett a torony frontpancelzata is gyengenek bizonyolt a hideghaboru vegi legjobb T-72 loszerekkel szemben, ezert kellet a torony pancelzatot megerositeni az A5-nel.
Az oldal pancelzata kisebb ereju fegyverekkel szemben sem vedett, ezert az A7+ pancelzatat korkorosen megerositettek. Szinten a bonyolult helyzetekben (amikor nem csak szembol varhato az ellenseg) elony a belulrol iranyithato toronygeppuska es a korkorosen hasznalhato ejjellato; amik mind hianyoznak az A4-rol.
"és mondjuk egy T-72 höz képest avultabb-e?"
Alapvetoen arrol ment a beszelgetes, hogy a Leo2-A7+ melle minek kellettek az A4-ek, ennek megfeleloen a megjegyzesemet ugy ertettem, hogy a Leo2-A7+-hoz kepest elavult.
A szuk ertelemben vett T-72-hoz kepest jelentosen modernebb (a toltoberendezesen kivul mindenben), de ez el is varhato, mivel joval kesobbi konstrukcio.
Ha ide ertjuk a hideghaboru vegi T-72-ket is, akkor osszessegeben szerintem a Leo2-A4 a modernebb, noha sok komponense onalloan nezve elavultabb (ezek kozul a nem-reaktiv pancelzat a legfontosabb).
"Ezekre a kérdéseidre nem feltétlenül vagy jogosult választ választ kapni"
Kicsit ottragadtál a Kádár-rendszerben.
Lélekben még mindig fókáztatsz, ugye?
Nem véletlen, hogy nem tőled kérdeztem.
Az sem, hogy ennek ellenére késztetést éreztél, hogy megszólalj.
Ennyire futotta.
Amikor a Gripenek érkeztek, ezeket a kérdések teljesen nyíltan megírta a média. Pedig akkor nemzetbiztonsási szempontból még jelentősége is volt annak, hogy a Mig-29-cel készültséget adó állományt vonják-e ki ebből a szolgálatból az átképzésre.
Én biztos vagyok benne, hogy ha valaminek kifizetem a teljes árát, és utána megy tönkre, az nagyobb kár, mintha mondjuk egy év bérleti díj kifizetése után megy tönkre valami.
Egyébként milyen műszaki jellemzők alapján állítod, hogy elavult ez a harckocsi, és mondjuk egy T-72 höz képest avultabb-e?
"Mivel lizingelt eszközök, ha véletlenül valami baj éri a gépet, kisseb lesz a kár ami a Honvédséget éri."
Ebben biztos vagy?
Marmint abban, hogy a lizingelt harckocsi kifizetese kisebb kar, mint a sajat tulajdon selejtezese es potlasa?
En inkabb azt mondanam, hogy mivel elavult eszkozok, ezert a valos ertekuk alacsony, es ezert kisebb kar erheti a honvedseget csak veluk kapcsolatban, annak ellenere, hogy lizingelt.
"Az Erzsébet híd újjáépítése újszerű, nagy feladat volt, ennek megfelelően a BME, KTI, Uvaterv is végzett építés közbeni méréseket és a próbaterhelés is a szokásosnál részletesebb volt. A mintegy 2000 t terhelés hatására létrejövő alakváltozásokat."
"A Petőfi hídnál ezzel ellentétes volt az eltérés. (A villamos vágányokon 28 db, kb. 28 t össztömegű, 2 db 25 tonnás és 2 db 44 tonnás (Diesel) mozdonyt, a kocsipályán 12 db 15 t össztömegű kocsi és 56 db 7,5autóbusz állt. A számított értékeknél jóval kisebb: 65-70 % lehajlást mértek"
Mielőtt pánikoltok, olvasgassatok egy kicsit a témában!
"A vonal új szakaszának átadása emiatt néhány hónapot csúszott. 2015. január 26-án az 1-es villamos új szakaszának próbafutásai során először kelt át villamos a Rákóczi hídon, 2015. február 15-én pedig megtörtént a vonal átadásához előírt újabb próbaterhelés, melynek során 1000 tonnával (négy villamossal és húsz megrakott tehergépjárművel) terhelték a hidat. 2015. március 20-án átadták a villamos meghosszabbított szakaszát."
Konfliktus esetén senkit nem fog érdekelni, hogy felszedi-e a bitument a lánctalp a műútról.
(Ilyen "hajkuraszasos", menjünk az ellen ele ... jellegü konfliktus biztosan nem lesz.)
Az viszont talan megiscsak erdekelni fog valakit, hogy a hidak esetleg elbirjak-e (~70 tonna) ... különben nem nagyon szokasos ilyen jarmüvekkel km-ek szazait közuton es lanctalpon megtenni (mert mondjuk mar utközben kilönek a levegöböl), hiszen csak nehany "mozgo" celrol van szo ...
Na igen szakértő úr, mutogatni hozták sok pénzért az A4-et a népnek. Persze. A kezelők, és a többi átképzendő állomány meg 2025-ig malmozni fog unalmában.
Nagyon megfelelnek ezek a gépek arra, hogy a kezelőket kiképezzék a Leopardokra. Mire megjönnek az új gépek, addigra szépen az A4-en beletanulnak a tipusba, és akkor már csak egy pici továbbképzés kell. Mivel lizingelt eszközök, ha véletlenül valami baj éri a gépet, kisseb lesz a kár ami a Honvédséget éri.
MAGÁNVÉLEMÉNY: A cégnek hátra volt a szerződéskötéskor X darab Leo 2 modernizáció a vevőknek szűk gyártási keresztmeteszettel. Gyorsan kellett azért valami, amit mutoghatató a népnek, ezért az A4-es.
Átképzik a jelenlegi T-72-es állományt, vagy ők maradnak és a Leopárdokra teljesen új személyzet kerül?
Esetleg vegyesen, mondjuk a parancsnokok T-72-esről kerülnek át, de mondjuk a töltő (ami nincs is a T-72-ben) friss hús lesz, legalábbis tankos tapasztalat nélkül.
Lőtér is, folyamatos lakossági tiltakozással. Egyszer ide felraktam a linkjét egy Honvédségi Szemle cikknek, amely összegezte, hogy a Bakonyban, Szomódon, Debrecenben, Tatárszentgyörgyön, stb. milyen lakossági ellenállással kell számolnia a HM-nek a lőterek üzemeltetése kapcsán.
Van azokból több is. Jól meg kell nézni a képes riportokat, hogy hánynak van harckocsizó jelvénye a résztvevők közül, csak az a baj velük, hogy szinte mindegyik tiszt, nem pedig szerződéses közkatona.
Néztem a videót a tankisták napjáról. Volt két Lörincz is. A tribünön. A felsorakozottakat akárhogy számoltam, nem volt több 41 darabnál. Az A4-be négy ember kell. 12x4=48 Ezek szerint az A4-esek felszívják a meglévő állományt mindenestül. Ki fogja fogadni a 44 db A7+-t?
Van abban a szövegben egy aprócska rész, mely szerint a digitális katona felszerelése, és fegyverzete változni fog. Szerintem akkor ezt értsük úgy, hogyha megváltozik a fegyverzete, és felszerelése a jelenleg bokorugró lövészkatonának, akkor lessz belőle digitális magyar katona.
Konfliktus esetén senkit nem fog érdekelni, hogy felszedi-e a bitument a lánctalp a műútról. Ne felejtsük el, hogy ezek a gépek kiváló terepjáró képességűek, ezért gond nélkül közlekednek hadiutakon is, így még békeidőben is símán eltudják érni lábon a gyakorlótereket. Tata és Várpalota között azért nem olyan hatalmas a távolság. Az meg sehol nincs kőbe vésve, hogy csak Tatán települhetnek a harckocsizók, annyi gépből amennyi lesz a végén, kettő lövészdandár harckocsi támogatását is ki lehet állítani. Aki meg az utak épségén aggódik, elképzelhet egy olyan felállást, hogy a várpalotai kiképző bázison létrehoznak, egy kiképző harckocsikból álló alegységet , így nem kell utaztatni a gépeket, csak a kezelőszemélyzet utazna.
Na tessék! Itt vannak a magyar digitális katonák! Hogy mi a franctól digitálisak szegények az sajnos nem derül ki a videóból, de ha azt mondják, hogy ők a digitális katonák, akkor biztos azok: