Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Ejh, olyanokat állítani, amit meg sem tapasztaltunk!
A hivatásosok között a legalacsonyabb képzettségű is szakközépiskolai érettségivel rendelkezett.
Nem ők szívattak, hanem a körülmények. Őket is!
Egyik reggel 6 előtt kopogtak a körletajtón, bejött az egyik szakaszparancsnok-helyettes, egy törzsőrmester. Aszongya, vitézek, kellene két önként jelentkező. Te, meg te! Ne hülyülj, b-meg, hajnalban jöttünk be a gyakorlatról. (Második időszaktól a tiszthelyettesekkel tegeződtünk.) Na, jó, akkor egy kis ösztönző. Ezzel felemelte mindkét kezét, egy-egy félliteres pálesz volt nála. Oké, tedd le az asztalra, mi már úgysem ihatunk. Mi a meló? Nem tudom, hány napig egy R-142-es a Münnichbe, egy Herendre.
Jó hát megfogalmazhatom úgy is a kérdést, hogyan sikerült elintézni azt, hogy ne kapjál sorkatonai szolgálatra behívót? Bolondnak tetteted magad, vagy melegnek, vagy jó összeköttetés volt az illetékes elvtárssal, vagy talán fegyver nélküli szolgálat választása?
Énnálam a kiemelt rész azt jelenti, hogy előfelvételisnek vallod magad, de ugye az én értelmi képességeim nem olyan jók szerinted: hogy hat faiskolát végzett tanulatlan bunkók rajtam (mint előfelvételisen) éljék ki a frusztrációjukat. De hát gondolom majd kimagyarázod ezt is.
Az egyetemre, főiskolára felvett, de tanulmányai megkezdése előtt katonai szolgálatra bevonult katonát nevezték előfelvételisnek. Ez érthető ugye?
Bizonygatni én ugyan nem akarok semmit. Csak segítek egy kicsit, mert látom, hogy bekerített a magyar nyelv meg a saját korlátoltságod.
Kezdjük ott, hogy a szolgálatmegtagadás ("katonai szolgálat megtagadása") egy büntetőjogi kategória.
Hiába szajkózod, ebből csak az látszik, hogy ennek a jelentésével sem vagy tisztában.
A szolgálatmegtagadáshoz az kell, hogy valaki kifejezetten megtagadja a katonai szolgálatot. Például érvényes behívó parancs ellenére szándékosan ne jelenjen meg ott és akkor, ahová a behívója szól.
Ilyenről természetesen szó sem volt, ez a te szövegértési problémáid miatti képzelgésed.
Én annyit állítottam, hogy sikerült megúsznom a sorkatonai szolgálatot. Legalább 80-as iq-val felfogható, sőt, talán még te is meg tudod érteni (én azért bízom benned), hogy ezt nem azt jelenti: inkább börtönbe mentem helyette. Hanem azt, hogy végül nem kaptam behívót.
Az előfelvételis mondat, amit szintén nem sikerült megértened, eredetileg így szólt (talán magadra vetted, azért zaklatott fel ennyire?):
"Egyszerűen értékesebbnek tartottam saját magamat és az időmet is annál, hogy hat faiskolát végzett tanulatlan bunkók rajtam (mint előfelvételisen) éljék ki a frusztrációjukat, miközben semmi haszna az egésznek."
Ez nem azt jelenti, amit te értettél ("hogyan is voltál előfelvételis").
Nem voltam előfelvételis sorkatona, hiszen -- emlékszel még? -- nem voltam sorkatona.
Ellenben előfelvételis lettem volna, mert olyan helyre vettek fel érettségi után, ahonnan menni kellett volna előtte.
Nem olyan bonyolult ez.
Szerintem ne égesd magad és a honvédséget tovább azzal, hogy az értetlenségedet reklámozod itt nagy nyilvánosság előtt.
Te most azt akarod itt bizonygatni nekem, hogy nem ismerem az anyanyelvemet, és azt a jogszabályt, amiről te állítólag előtte nem is tudtál? Beszélgessünk már egy kicsit arról, hogy te állítólagos katonai szolgálat megtagadóként hogyan is voltál előfelvételis, mert a 159193 számú hozzászólásodban azt írtad, hogy téged előfelvételisként ne ugráltasson valami tahó! Mi öregebbek tudjuk, hogy az előfelvételis azt jelentette, hogy besorozták a fiatalt katonának, ahol alkalmas besorolást nyert, majd sikeres felsőfokú iskolai felvételi esetén behívták katonának egy évre, majd ennek letelte után megkezdte felsőfokú tanulmányait. Most akkor hogy is volt nálad ez a szolgálatmegtagadás? Lehet hogy csak a katonai szolgálatot tagadtad meg, de más cég szolgálatát nem?
Te kérdezgetted, hogy a katonák futnak-e gyakorlóban, erre volt a válasz ez a pár fénykép.
Nem kéne bizonygatnod más észbeli képességeit, mert még eszembe jut az egyik professzorom előadása a frusztráció másra kivetítéséről.
Az van, öregem, hogy hiába csillogtatod a pallérozott modoradat, megsérteni nem tudsz.
Amit érzek, azt szekunder szégyennek hívják: nagyon kellemetlenül érzem magam, látva, hogy mennyire képtelen vagy értelmezni néhány egyszerű mondatot. És ezzel itt égeted a honvédséget.
"Lovagolsz egy vacak jogszabály kötőszavain" -- nyilván nem ismered a különbséget a felsorolás és a vagylagos felsorolás (ÉS vs VAGY) között, ezért nem is érted miről van szó.
"öntömjénezés" -- ezt szót sem ismered. Kifejezetten azt írtam, hogy "kiemelkedőnek korántsem nevezhető edzettségem". Mi ebben az öntömjénezés?
Leírom, hogy a fiataloknak nyilván nem gond a fizikai követelmények teljesítése, erre bemásolsz képeket fiatal katonákról, akik futnak.
Megkockáztatom, hogy ne te vagy a legélesebb kés a fiókban.
Mar irtam, hogy nincs ertelme itt parttalan vitat inditani.
Az alapok, amelyek BARMELY orszagban ervenyesülnek (itt a fegyveres eröre vetitve, katonasag, rendörseg, belügyi szervek, esetleg tüzoltosag ...):
Egy orszag fegyveres eröinek a (legyen) nyugdijellatasat (annak fedezetet) különbözö uton lehet biztositani.
1. A kesöbbi jogosultak kezebe adjuk a lovet ... akik ezt az (allami) nyugdijalapba befizetik (itt, a katonasag eseteben nyilvan allami penz attolasarol van szo).
(Ugye a magannyugdijek egy jo reszet a magyar allam "einstand"-olta, ugy, hogy vegülis az is allami penz)
2. A fegyveres erök költsegveteseböl egy összeget ALLAMILAG attolnak a nyugdijalapba (itt is allami dellarol van szo).
3. Egyszerüen a jogrendben meghatarozzak, hogy ki milyen jogokkal elhet a "jogosult" (aztan a többiek megdolgoznak erte, befizetik ado formajaban az allami kasszaba, aztan a "jogosultsagok" alapjan szetosztjak azt). Vegülis, itt is allami penzröl van szo, mert azokat elöbb "elszedtek" azoktol, akik megkerestek, vagyis atcsoportositott adopenz ...
4. A megfelelö szerveknel kepzett alapbol (szinten allami píz) fizetik a jogosultsagok egy reszet fedezik.
Függetlenül attol, hogy melyik variacio van törvenybe foglalva (ez elvileg valtozhat is), mely rendeletek ezrei finomitjak azt, arrol van szo, hogy "allami (ado)pízbül" van a fedezet, onnan fizetik a nyugdijakat.
Nos, az allamnak NINCS vegtelen fedezete, nem lehet tulzottan nagyvonalu. Vagyis az egyik tenyezö kihat a masikra. Ha sok a nyugdijra kifizetett összeg, akkor CSAK kevesebb jut "masra" (lehet pl. a katonai költsegvetesre jut kevesebb) .... (Magyarorszag elegge el van adosodva ... olyan ~75-80%-a az adossag a GDP-re vonatkoztatva, ami tovabb szükiti a lehetösegeket).
Volt itt (talan meg van is) egy topik (mar regota nem neztem be) "Radikalis nyugdijcsökkentes" cimszoval. Az arrol szolt (vagy szol), hogy a magyar nyugdijrendszer NEM FENNTARTHATO. Az orszag elöregedesevel egyre kevesebb lesz a befizetö ... es egyre több a "jogosult" (mar vannak benne 40-45 eves "jogosultak" is). Mar komolyabb allami befizetesekre van szükseg ahhoz, hogy a NEM FENNTARTHATO rendszert meg tolni lehessen (talan meg kellene nezni a Nyugdijbiztositasi Alap beveteleit, de ezt most nem teszem meg, hiszen nincs sok ertelme).
Ezert batorkodtam korabban megjegyezni, hogy egy NEM FENNTARTHATO rendszer tulterheleseröl van szo (az adott topikban azt javallottak, hogy a nyugdijmennyiseget ~30%-kal kellene csökkenteni). Ki lehet ugyan "bogozni" egyes reszleteket, de az nem valtoztat azon a tenyen, hogy egy hosszu tavon NEM FENNTARTHATO rendszerröl van szo. Persze mindig lehet ugy tenni, hogy " a rendeletben ez all ...".
(Reszemröl ezt a thread-et itt, ebben a topikban lezartam.)
Csak nem birtam ki ... es utananeztem. A Nyugdijbiztositasi Alap a 104. (PDF oldalon) talalhato (a 328 oldalas iromanybol ... igaz ~2017-es):
(Itt monnyuk ugy van feltüntetve, hogy mindössze 29 737,8 millio az allami tamogatas ... de a "joghurt probaja is az evés" ... meg kellene nezni utolag is, hogy valojaban hogyan sikerült ...)
A te dolgod, hogy akarod-e érteni amit írok, vagy csak mondod a magadét:
Igazad van, egy biztonsági őrnek minek életpálya modell, ha jobban tetszik karriermodell, nála az a lényeg legyen vele szemben világos elvárás, és jól fizessék meg. Ez az ő értelmi szintjén lehet hogy tényleg elég is.
De ez a fórum nem a betanított munkásokról szól,
Ezzel szemben ezt írtam:
Miért nem kell egy gépészmérnöknek, egy orvosnak, egy CNC esztergályosnak életpálya modell?
Az értelmi szinteket elég előítéletesen kezeled.... az a betanított munkás lehet nyugdíjas (-azott) őrnagy is... vagy bármi miatt egyetemre később felvételiző ifjonc, stb
Igazad van, egy biztonsági őrnek minek életpálya modell, ha jobban tetszik karriermodell, nála az a lényeg legyen vele szemben világos elvárás, és jól fizessék meg. Ez az ő értelmi szintjén lehet hogy tényleg elég is.
De ez a fórum nem a betanított munkásokról szól, hanem főleg a Honvédségről, ahol mindkét oldalról összetettebbek az elvárások, ezért nagyon ajánlott ilyen karriermodellek következetes alkalmazása.
Valószínűleg jó pár elöljárónak, de beosztottnak sem tetszene, mert igen hamar kiderülne, hogy nem valók oda.
Honnan veszed azt, hogy egy elöljáró azzal dolgozik akivel akar az amerikai hadseregben?
Sehonnan. De ha nem tudja megoldani, akkor nem való elöljárónak.....
Miért kell látnia adott esetben egy hadnagynak, hogy mi lesz vele 40 év múlva? Azért mert mint munkavállaló ismerve a kiszámítható szabályokat már belépés előtt eldöntheti azt, hogy akar-e dolgozni a hadseregben.
Érdekes lehet egy látnokokból felépülő hadsereg.... Nem mellesleg egy frissen belépőnek soha, sehol nem lehet objektív képe egy sereg belső életéről, főleg nem évtizedekre előre. Az álmai meg mihamar rémálmokká válhatnak.
Az, hogy a civil életben miért nem elterjedt az életpálya modell, az engem nem érdekel, legyen a civilek gondja ha hiányzik nekik.
Engem meg nem érdekel az USA életpálya modell. Az viszont annál inkább, amire itt használják....
Legelőre kettő kérdés számodra. Szolgáltál az amerikai hadseregben? Honnan veszed azt, hogy egy elöljáró azzal dolgozik akivel akar az amerikai hadseregben?
Miért kell látnia adott esetben egy hadnagynak, hogy mi lesz vele 40 év múlva? Azért mert mint munkavállaló ismerve a kiszámítható szabályokat már belépés előtt eldöntheti azt, hogy akar-e dolgozni a hadseregben.
Az, hogy a civil életben miért nem elterjedt az életpálya modell, az engem nem érdekel, legyen a civilek gondja ha hiányzik nekik. Bár sok helyen alkalmaznak olyan szabályokat, ami megfeleltethető egy életpálya modellnek.
Tudja a fenét. A lehetőségeit tudja. De hogy mit dob a gép....
Ahány ember, annyiféle. És még ott a jog is, hogy az elöljáró azzal dolgozik, akivel akar, a népség életpálya modellje dacára. Mia fszért kéne minden ifjonc hadnagynak ellátnia 40 évre előre, a generalisszimuszi csodáig?
Miért nem kell egy gépészmérnöknek, egy orvosnak, egy CNC esztergályosnak életpálya modell? És a rátermettekből e nélkül is lesz főmérnök, kórházigazgató (kivéve Honvéd kórház, bár most épp ott is), vagy üzemvezető, nemde?
Fenntartom, amit korábban írtam: világos követelményrendszer és vonzó bér. Bár feltétlen ki kell egészítsem még valamivel, ez pedig a becsülettel távozás lehetősége.
A jó életpálya modellnek része a követelményrendszer is. Az életpálya modell katonák esetében világosan meghatározza, hogy ha teljesíted a követelményeket hogyan alakul a további pályafutásod kezdve a bevonulástól, egészen a hadseregből való távozásodig. Attól még, hogy teljesíted a követelményeket, nem feltétlenül fog emelkedni a fizetésed, vagy jutsz előbbre a ranglétrán, ha életpálya modell hiánya miatt nem írja elő semmi, hogy mi legyen veled a követelmények teljesítése esetén.
Az nem magának az életpálya modellnek a hibája, ha csak bizonyos elemeit-magyar viszonylatban csak azokat ami nem jár pénzügyi kiadásokkal, alkalmazzák a katonára nézve.
Egy amerikai katona a pályafutásának minden percéről tudja, hogy az neki milyen változást hoz a további életére.
Na ez az, amire ebben a formában semmi szükség. Főleg nem úgy, hogy ma minden olyan szakmában (hivatásban), ahol humán erőforrás miatt ég a ház, valamint a fenntartó (állam) nem akar, vagy nem hajlandó pénzt szánni a megoldásra, ott gyárt egy életpálya modellt, amit aztán a távoli jövőbe vetíti a megoldást.
Minden stallungra világos, egyértelmű követelményrendszer és vonzó bér. Ennyi untig elegendő.
Ma egy értelmes ember menekül minden olyan helyről, ahol életpálya modellel kecsegtetik, miként a csupasz seggű majom.
Az itt feltett 3 lehetséges kérdésedre akár jó szívvel igent lehetne mondani. Attól egy állampolgárnak nem lesz rosszabb, hogy ha a katonatisztek életpályamodellje sikeres, legyen az. (Bár a honvédségben nem csak tisztek dolgoznak) És egy szavazástól még nem lesznek sikeres életpályát. De nem is szavazást vegyünk, végülis te se ezt a szót használtad. De legyen sikeres katonai életpályamodell, katonákra is szükség van, oké. Garantálják az ország védelmét is. (bár a nemzeti konzultációkon is úgy teszik fel a kérdést, hogy tök egyértelműen igent vagy nemet lehet rávágni).
A 3. nem ilyen egyértelmű, mert az a hajó már elment, azokat a problémákat kezelték akkor, úgy-ahogy. De tőlem akár őket is kárpótolhatják.
Viszont már nagyon eltértünk a témától. Én visszamennék az alapkérdésre. Most újra elolvastam az összes hozzászólást, ami a témában érkezett, ahogy megtettem ezt tegnap is. Nem fogom az összes komplett hozzászólást bemásolni, mert értelmetlen, viszont pár lényeges dolgot igen.
Ott kezdődött az egész, hogy 50-55 éves kor felett hogy van az állóképességi felmérés, és erre írták , hogy normális hadseregekben 20-25 év szolgálat után nyugállományba lehet menni, és senki nem akarja elvenni tőlük a nyugdíjukat. Vagyis hogy ez normális helyeken nem is téma, hogy ennyi idősen hogy van a felmérés. És itt jött be hogy el akarják-e venni a katonák nyugdíját, vagy nem. Az letisztázódott, hogy a nyugdíjat nem a katonai költségvetésből fizetik. Az államnak nyilván sok olyan feladata van, amelyekre pénzt kell fordítani, hadd nem soroljam fel mindet, de kell pl. stadionokat s kisvasutakat építeni, egészségügyet fenntartani, közoktatási rendszert, rendőrséget, tűzoltóságot, és vannak honvédelmi kiadások is.
Nem akarok tovább idézgetni, mert tényleg elveszik a lényeg, de azóta se tudtam kihámozni hogy milyen összefüggéseket látsz, vagy szeretnél látni a következők között?:
Hogy függ össze a honvédség teljesítménye a nyugdíjigényekkel, a honvédségre fordítható összegekkel? Rendszer működőképességgel, vagy épp működőképesség zavarokkal.
Szerintem azt ki lehet jelenteni, hogy ha a honvédség ma nem tökéletes, vagy az elmúlt 30 évben nem volt az, de arról nem a nyugdíjasai tehetnek, és nem az állomány egésze kollektíve. Illetve nem lehet azt mondani, hogy gyengén teljesít, ezért csak kevesebbe nyugdíjat fizetünk. Nyilván a honvédség sok láncszemből áll, minden hivatásos a része volt, ne de Gipsz Jakab honvéd a felelős azért, hogy leépült a honvédség? Szerintem nem. Őneki volt egy feladata, mondjuk vezetett egy üzemanyagszállító teherautót, adta a szolgálatokat, ennyi.
Vagy beszélhetünk a honvédségi nyugdíjazási szabályokról. Ugyan vannak itt nálam illetékesebbek, de nagyjából mára megszűntek a különböző kedvezmények, amelyek jártak a katonáknak, (meg a tűzoltóké, rendőröké is). A nyugdíjazási szabályok és a rendszer teljesítőképessége között szerintem nincs szoros összefüggés. Sőt, hosszú távon szerintem a kedvezmények megszüntetése inkább ártott a rendszer egészének. Ezek a kedvezmények pont arra voltak kitalálva, hogy ellensúlyozzák az adott szakma/hivatás negatívumait, vagy ha épp hiány van egy területen, akkor kedvet csináljanak arra az ágazatra.
Szerintem berci te egyre zavarosabbat írsz, és magad sem tudod mit akarsz leírni. Például mi köze van a tiszti pályamodellnek a volt rendszer összeomlásához? Amíg Magyarország hadsereget tart fenn, addig annak vannak költségei, és mint tudjuk az egyik legdrágább munkaerő a katona. Nem tudom te hogyan képzeled el, hogy a magyar katona milyen egzisztenciális juttatásokat, és materiális javakat kapjon, én úgy gondolom, hogy olyat, és annyit, hogy csak a hivatására kelljen neki koncentrálnia.
A 3. pontban lévők pont megfelelnek a célnak, egy politikai célnak, ami nem ennek a topiknak a tárgya, vagyis OFF.
Hogy miért veszünk mégis tankokat? A NATO-Trampli követeléseknek eleget kell tenni és azért valljuk be, az ellenségen kívül lehetnek ezeknek a technikáknak elrettentő erejük másokkal szemben is.
(Nem áll olyan jól a kormány népszerűségi indexe, hogy az optimizmusra adhatna okot a Fidesznek. Márpedig Orbán nem tud veszíteni. A 8 millió konzultációs kérdőívből csak 200 ezer ment vissza. Az ő kezében nem igen lesz más, mint valamilyen különleges jogrend. Nézzétek csak, milyen a tartalékos állomány, milyen a kiképzésük. Fel tudnak sorakozni, tudják használni az AK-t és a marok lőfegyvert. Ez semmi, de rendfenntartáshoz bőven sok.)
A katonai dronok a "swarm-intelligence" eredmenyei ... es a lehetösegek egyelöre felbecsülhetetlenek (loitering munition). Csak az ismeretes, hogy egy igen nagy durranasrol van szo ...