Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Két nap híján két hónap múlva újra nyugdíjas leszek, a jelenlegi munkahelyemen a HR már írásban jelezte, hogy továbbra is számítanak a munkámra, ha én is úgy gondolom, és kijelölték azt a HR-és csajt akivel az ügyben vegyem fel a kapcsolatot. Na valahogy így kellene ezt mindenhol csinálni!
Ezen mar el lehet indulni. Sajna a NYUFI ban mindenki felve mondta azt amit es mind kulonbozo volt. Senki ismetlem senki nem merte irasba adni a hivatalos velemenyet. Azt mondtak benne van a torvenykonyvbe onnan kimasolhatom :-(
Mindegyikotoknek tisztelettel koszonom a segitseget.
Asszem jelenleg még 20 év magyar munkaviszonya már jár magyar nyugdíj, resznyugdij, de csak akkor ha már betöltötted a rád vonatkozó nyugdíjkorhatárt (ez az 57-ben születettektől 65 év).
Az olyan külföldi állam, akivel van a magyar államnak ilyen szerződése (az USA-val biztos van), az átutalja a magyar nyugdíj intezetnek az ottani szabályok szerint kiszámolt nyugdíj összeget, ha nem ott dolgoztál végig, akkor természetesen a szolgálati évekkel aranyos összeget.
Kernek egy kis segitseget a hozzaertotol . A csalad gondolkodik azon hogy veglegesen hazakoltozzunk es az allami nyugdij ugyeben lenne kerdesem. Voltunk nem is olyan regen a NYUFI ban haromszor is de mindharomszor harom kulonbozo dolgot mondtak. AGYREM!
A lenyeg. Mar hosszabb ideje kulfoldon elunk USA de van magyarorszagon ledolgozott cca 20 evem. Hogy rendelkezik errol a magyar jogszabaly milyen lehetosegeink vannak ha vannak?
A pakliban az is benne van hogy egy munkara jovok haza cca 3-5 eves. Ez szamit valamit?
Es ez annyira alapvetoen magatol erthetodo dolog hogy sehol nem gondoljak ugy hogy ennek nemigy kene lennie plane hogy van olyan kulturorszag ahol ez nem automatikus a katonaknak.
Erről nem tehetek. Mindenki azt vesz figyelembe amit akar. Kár, pedig semmi személyeskedés, sem sértés benne. És nem is kritika, hanem vélemény, arról amit leírtál.
Mijafaszomat beszélsz? A nyugdíj járandóság. Annak, aki fizette a nyugdíj-járulékot. Punk-tum, ez az állam kötelessége és ezt, mint alapjogot senki nem vonta meg és nem is fogja.
Tényleg érthetetlen, miért lovagolsz a nyugdíjrendszeren, amikor egységes a rendszer, és ma kb. 30000 ember kap az egyenruhás szolgálatához köthető nyugdíjszerű ellátást.
A honvédségre vonatkoztatva mire gondolsz, amikor a gyeplő megfogást emlegeted, hozzákapcsolva a nyugdíjrendszerhez?
Nagyon sok ország valami plusszal honorálja azt, hogy katonái szolgálják őket, hogy készen állnak az ország megvédésére, hogy bevethetőek mindenféle szerencsétlenségek következményeinek a felszámolására, mindezt éveken-évtizedeken keresztül. Ezért a szolgálatért cserébe az adott állam adhat korábbi nyugállományba vonulást, több nyugdíjat, az átlagnál magasabb fizetést, és még lehetne sorolni.
Ha szerinted ilyesmikre nincs szükség, mert a magyar gazdaság szarban van, akkor a továbbiakban nem beszélhetünk katonai szolgálatról, és vásárolhatsz mondjuk bantu négert aki talán elvégzi a fenti feladatokat-talán nem.