Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
A férfi a rendőrségi közlemény szerint a plébánia önkéntese volt amiből sokan egy idős, enyhén szenilis gondnok-bácsira is asszociálhattak -, azóta azonban kiderült, hogy a férfi egy 39 éves ruandai illegális bevándorló, aki annak fejében végzett korántsem önkéntes munkát a templomban, hogy szállást, kosztot, és jogi védelmet kap az egyháztól a kitoloncolás ellen.
Friss rendkívüli!A holland fickó miatt nem tudunk megállapodni az európai pénzekről, mondta Orbán Viktor magyar kormányfő Brüsszelben az EU csúcson most!
Az alapjövedelem egyenlő a társadalmak elszlamosodásával!
Ugyanis minden társadalomnak van lumpenproli rétege, amely ha megteheti, max két elérdendő célra koncentrál; egyrészt minden nap eljusson a kocsmáig, másrészt ha feláll, akkor betömjön egy lyukat.
Hogy aztán ez milyen következményekkel jár, az már másodlagos.
Tehát ha a társadalom ezen kevésbé hasznos tagjainak biztosítják az alapjövedelmet a segílllyke helyett, akkor garantált, hogy a társadalom számára is értékelhető tevékenységet soha az életben nem fognak folytatni. Ez pedig azt jelenti, hogy az a sok barom munkavállaló foglya a munkájával szaporítani az ingyenélő lumpenprolik táborát!
Amit pedig az agybeteg ensz főtitkár gondosan elhallgat szándékosan, mert gazember, vagy csak azért, mert fingja nincs a dolgozódás értelméről hogy bizony a létzéshez rengeteg minden szükségeltetik, amit valakiknek meg kell termeli! Már ha ez a baromállat zabálni szeretne, ruhába járni, fedéllel a feje fölött hálni, stb!
Persze nem kell minden esetben dolgozódni, mert lehet hitelt is felvenni a gyuribácstól! Vagy a szervezésében! Hogy rohadna meg a fajtájával egyetemben
Így van, Gyuri bácsitól akarnak örök hitelt felvenni Merkelék, Orbán ez ellen teljes joggal tiltakozik és az ellen, hogy zsarolják Magyarországot. :-) Ez a Rutte egyébként a Bilderberg gyűléseken minden évben ott van, vissza lehet nézni
a Bilderberg honlapján, olyan pofátlanok, még csak nem is titkolják, hogy szándékosan akarják Európát tönkretenni!
Friss egyre inkább a Black Lives Matternek akar tetszeni a Momentum! Cseh Katalin a Momentum EP képviselője egy afroeurópai migráns férfi előtt letérdel nagyon szexin és átöleli a derekát egy Momentumos plakáton!
Friss rendkívüli! Gazdasági büntetést kell alkalmazni Magyarországgal szemben, ha nem hajlandó a jogállami követelményeknek megfelelni, mondta Mark Rutte holland miniszterelnök az EU csúcson Brüsszelben!
:-O!!!!!! Ezek szerint Johanna Rolland polgármesternő azt mondta, hogy bár maga is látta hogy több tűzfészek is van, mégsem kell rögtön gyújtogatásra gyanakodni, és a tetejében ő még szocialista is?? (Kérdés, hogy ezt a véleményét a tűzoltók véleménye előtt, vagy után mondta ki!) Ha ui. előtte mondta ki, akkor akár még jóhiszemű tévedés is lehet a véleménye.
Ha viszont utána mondta ki.... ..: nos az már elgondolkodtató (lenne)... !
Ezt most hogyan sikerült így kiforgatni? Jó, hogy értelmes logikai szál eddig sem volt nálad tetten érhető, de már a látszatra sem adsz?
Elég furcsa ez a nantes-i tűz, de jellemző a polgármesternő reakciója is, a TV-ből hallottam:
"Magam is láttam, hogy három, független helyen lángolt a tűz, de az ügyész úr véleményét mégis elhamarkodottnak találom, aki gyújtogatásra gyanakszik."
Hogy, hogy nem, a hölgy a francia Szocialista Párt embere.
Mindenesetre, ha a haverjaid rákapnak a gyújtogatásra, azzal hatalmas károkat tudnak okozni, elég könnyen. Az pedig a hozzád hasonlók hibája is, hiszen folyamatosan támogatjátok, mentegetitek őket.
Ahá,: szóval itt már egy "csokibaba" volt a tettes!!! Na lám, csodák nincsenek, és ahol fenyegetés van, ott ott van a fenyegetettség és a merénylet is: már az elején is megmondtam én, hogy a migráns-szálat kell mindenütt végignyomozni!!!!
"Franciaország ugyanakkor -- mint keresztény ország -- az iszlám terrorizmus és az iszlamista (és még sokféle más egyéb) migráns bűnözők célpontjává vált."
A sokféle más egyéb migráns alatt pedig szintén nem magyar, hanem afrikai, ázsiai, bangladesi, pakisztáni, afgán, palesztin és izraeli, meg algériai-marokkói migránsokra gondoltam, a marokkói-algériai ellentét, a palesztin-izraeli ellentét, az irak-iráni ellentét, és az afgán-pakisztáni ellentét kapcsán. UI. ezek azok, akik a bevándorlással együtt az ellentéteiket is behurcolják Európába, vele együtt pedig az ezzel járó terroristáikat, és ezzel együtt a merényleteiket is... !
A magyarok dolgoznak. A migrándsok, mint TE is, terorizálnak ( a te esetedben elsősorban , de nem utolsó sorban a médiákat használva ) , de nem riadtok vissza az anyagi és emberi életeket követelő terorizálásoktól sem. Tehát ne hasonlítsd magadat a dolgozó magyarokhoz. A magyar nem megy külföldre terorizálni ( kivétel te lehetsz, de ez egy külön migráns téma már ).
A globalizációt azzal hirdették, hogy az embereknek jobb lesz, szebb lesz, gazdagabbak lesznek tőle és a további hazugságok..
Közben kiderült, hogy a globalizációban csak a globalisták jártak igazán jól, a valódi tömegek ÁRÁN, azokról a nagyon nagy hátulütőkről nem is beszélve, amikkel nap mint nap egyre többet találkozunk:
A koronavírus-járvány következményeiről is beszélt az egyik vezető francia mezőgazdasági szakszervezet, a Coordination Rurale elnöke, Bernard Lannes a V4NA-nak.
Pedig, ha eszük és nemzettudatuk van, akkor -- a szintén nagyon fontos kármentésen és a restauráláson kívül -- sürgősen a megelőzésre helyezik a hangsúlyt... !