Keresés

Részletes keresés

Repülőrepülőgép Creative Commons License 2020.07.19 0 6 663371

   Az alapjövedelem egyenlő a társadalmak elszlamosodásával!

Ugyanis minden társadalomnak van lumpenproli rétege, amely ha megteheti, max két elérdendő célra koncentrál; egyrészt minden nap eljusson a kocsmáig, másrészt ha feláll, akkor betömjön egy lyukat. 

Hogy aztán ez milyen következményekkel jár, az már másodlagos.

 

   Tehát ha a társadalom ezen kevésbé hasznos tagjainak biztosítják az alapjövedelmet a segílllyke helyett, akkor garantált, hogy a társadalom számára is értékelhető tevékenységet soha az életben nem fognak folytatni. Ez pedig azt jelenti, hogy az a sok barom munkavállaló foglya a munkájával szaporítani az ingyenélő lumpenprolik táborát!

 

    Amit pedig az agybeteg ensz főtitkár gondosan elhallgat – szándékosan, mert gazember, vagy csak azért, mert fingja nincs a dolgozódás értelméről – hogy bizony a létzéshez rengeteg minden szükségeltetik, amit valakiknek meg kell termeli! Már ha ez a baromállat zabálni szeretne, ruhába járni, fedéllel a feje fölött hálni, stb!

 

    Persze nem kell minden esetben dolgozódni, mert lehet hitelt is felvenni a gyuribácstól! Vagy a szervezésében! Hogy rohadna meg a fajtájával egyetemben

 

   

 

    

Előzmény: erimre_ (663333)
The Lazy SwordFish Creative Commons License 2020.07.19 0 4 663370

Így van, Gyuri bácsitól akarnak örök hitelt felvenni Merkelék, Orbán ez ellen teljes joggal tiltakozik és az ellen, hogy zsarolják Magyarországot. :-) Ez a Rutte egyébként a Bilderberg gyűléseken minden évben ott van, vissza lehet nézni

a Bilderberg honlapján, olyan pofátlanok, még csak nem is titkolják, hogy szándékosan akarják Európát tönkretenni!

Előzmény: herwest (663365)
Shamsi-Adad Creative Commons License 2020.07.19 -1 3 663369

Ez tényleg gyenge. Másrészt, a Katka inkább tűnik leszbikusnak, csokikukit csak az őshonos európai lakosság seggébe óhajt...

Előzmény: The Lazy SwordFish (663367)
herwest Creative Commons License 2020.07.19 -1 4 663368

Ezen még csiszolni kell.

Előzmény: The Lazy SwordFish (663367)
The Lazy SwordFish Creative Commons License 2020.07.19 0 6 663367

Friss egyre inkább a Black Lives Matternek akar tetszeni a Momentum! Cseh Katalin a Momentum EP képviselője egy afroeurópai migráns férfi előtt letérdel nagyon szexin és átöleli a derekát egy Momentumos plakáton!

John Doe(520i) Creative Commons License 2020.07.19 -5 0 663366

LOL, tíznikk.

Előzmény: Törölt nick (663362)
herwest Creative Commons License 2020.07.19 0 7 663365

Nem akarják a megtakarításaik terhére euro-kötvényt (a két spórolós nemzet) és Magyarország lesz a bűnbak, hogy miért nem.

Előzmény: Törölt nick (663364)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.19 0 5 663364

A német-holland szövetség nagyon beindult Magyarország ellen, Rutte fel van háborodva nagyon, Merkel meg adja

alá a lovat, a Magyar Hang jobbikos ellenzéki újság meg nagyon örül: https://magyarhang.org/kulfold/eu/2020/07/17/rutte-szerint-nagy-baj-ha-magyarorszag-ragaszkodik-a-jogallami-felvetelek-elvetesehez/

Előzmény: herwest (663363)
herwest Creative Commons License 2020.07.19 0 7 663363

Az itten príma borsodi készletből lehetne nekik küldeni egy kontingenst. Majd kaptok ti jogállamot a szemetek alá.

Előzmény: Törölt nick (663358)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.19 -1 4 663362

kuss legyen, ellenzéki

Előzmény: John Doe(520i) (663361)
John Doe(520i) Creative Commons License 2020.07.19 -5 0 663361

:DD

 

A "friss" híreiddel te vagy itt a helyi hüjje, Lézy?

Előzmény: Törölt nick (663360)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.19 -1 4 663360
Előzmény: John Doe(520i) (663359)
John Doe(520i) Creative Commons License 2020.07.19 -4 0 663359

De unlak már, öcsém.

Előzmény: Törölt nick (663358)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.19 -2 2 663358

Friss rendkívüli! Gazdasági büntetést kell alkalmazni Magyarországgal szemben, ha nem hajlandó a jogállami követelményeknek megfelelni, mondta Mark Rutte holland miniszterelnök az EU csúcson Brüsszelben!

Carina_S Creative Commons License 2020.07.19 0 2 663357

:-O!!!!!! Ezek szerint Johanna Rolland polgármesternő azt mondta, hogy bár maga is látta hogy több tűzfészek is van, mégsem kell rögtön gyújtogatásra gyanakodni, és a tetejében ő még szocialista is?? (Kérdés, hogy ezt a véleményét a tűzoltók véleménye előtt, vagy után mondta ki!)
Ha ui. előtte mondta ki, akkor akár még jóhiszemű tévedés is lehet a véleménye.

Ha viszont utána mondta ki.... ..: nos az már elgondolkodtató (lenne)... !

Előzmény: Trafi Pax (663356)
Trafi Pax Creative Commons License 2020.07.19 0 5 663356

Ezt most hogyan sikerült így kiforgatni? Jó, hogy értelmes logikai szál eddig sem volt nálad tetten érhető, de már a látszatra sem adsz?

 

Elég furcsa ez a nantes-i tűz, de jellemző a polgármesternő reakciója is, a TV-ből hallottam:

 

"Magam is láttam, hogy három, független helyen lángolt a tűz, de az ügyész úr véleményét mégis elhamarkodottnak találom, aki gyújtogatásra gyanakszik."

 

Hogy, hogy nem, a hölgy a francia Szocialista Párt embere.

 

Mindenesetre, ha a haverjaid rákapnak a gyújtogatásra, azzal hatalmas károkat tudnak okozni, elég könnyen. Az pedig a hozzád hasonlók hibája is, hiszen folyamatosan támogatjátok, mentegetitek őket.

Előzmény: ManoSanga (663349)
Carina_S Creative Commons License 2020.07.19 0 3 663355

Ahá,: szóval itt már egy "csokibaba" volt a tettes!!! Na lám, csodák nincsenek, és ahol fenyegetés van, ott ott van a fenyegetettség és a merénylet is: már az elején is megmondtam én, hogy a migráns-szálat kell mindenütt végignyomozni!!!!

Előzmény: John Doe(520i) (663354)
John Doe(520i) Creative Commons License 2020.07.19 -1 6 663354

Kiscsillag, a nantes-i székesegyház ügyében egy ruandai fickót állítottak elő.

Előzmény: ManoSanga (663349)
Carina_S Creative Commons License 2020.07.19 0 5 663353

Kieg.: Én ui. azt írtam:

"Franciaország ugyanakkor -- mint keresztény ország -- az iszlám terrorizmus és az iszlamista (és még sokféle más egyéb) migráns bűnözők célpontjává vált."

 

A sokféle más egyéb migráns alatt pedig szintén nem magyar, hanem afrikai, ázsiai, bangladesi, pakisztáni, afgán, palesztin és izraeli, meg algériai-marokkói migránsokra gondoltam, a marokkói-algériai ellentét, a palesztin-izraeli ellentét, az irak-iráni ellentét, és az afgán-pakisztáni ellentét kapcsán. UI. ezek azok, akik a bevándorlással együtt az ellentéteiket is behurcolják Európába, vele együtt pedig az ezzel járó terroristáikat, és ezzel együtt a merényleteiket is... !

 

Előzmény: ManoSanga (663349)

Előzmény: Carina_S (663351)
mirelit1 Creative Commons License 2020.07.19 0 6 663352

A magyarok dolgoznak. A migrándsok, mint TE is, terorizálnak ( a te esetedben elsősorban , de nem utolsó sorban a médiákat használva ) , de nem riadtok vissza az anyagi és emberi életeket követelő terorizálásoktól sem.  Tehát ne hasonlítsd magadat a dolgozó magyarokhoz. A magyar nem megy külföldre terorizálni ( kivétel te lehetsz, de ez egy külön migráns téma már ).

Előzmény: ManoSanga (663349)
Carina_S Creative Commons License 2020.07.19 0 3 663351

Miért ferdíted el a mondanivalómat szándékosan???!!!

 

Ki emlegetett itt MAGYAR migráénsokat??! Hogy én nem, az biztos! Én egyértelműen ISZLAMISTA migránsokra céloztam!

Előzmény: ManoSanga (663349)
S=k*logW Creative Commons License 2020.07.19 -1 3 663350

A globalizációt  azzal hirdették, hogy az embereknek jobb lesz, szebb lesz, gazdagabbak lesznek tőle és a további hazugságok..

 

Közben kiderült, hogy a globalizációban csak a globalisták jártak igazán jól, a valódi tömegek ÁRÁN, azokról a nagyon nagy hátulütőkről nem is beszélve, amikkel nap mint nap egyre többet találkozunk:

 

 

A piac globalizációja 
veszélyt jelent az élelmiszer-ellátás folytonosságára

A koronavírus-járvány következményeiről is beszélt az egyik vezető francia mezőgazdasági szakszervezet, a Coordination Rurale elnöke, Bernard Lannes a V4NA-nak.

ManoSanga Creative Commons License 2020.07.19 -20 0 663349

Miért vádolod a Franciaországban dolgozó magyar migránsokat terrorcselekmények végrehajtásával?

Előzmény: Carina_S (663346)
Carina_S Creative Commons License 2020.07.19 0 2 663348

Pedig, ha eszük és nemzettudatuk van, akkor -- a szintén nagyon fontos kármentésen és a restauráláson kívül -- sürgősen a megelőzésre helyezik a hangsúlyt... !

Előzmény: Törölt nick (663347)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.19 0 2 663347

Semmit nem fognak ujravizsgalni,pontosan tudjak mi a tortenet.

Amugy Frankisztan mar elesett a nagyfranciaforradalom idejen ......azota csak rosszabbodott a francoz sztori!

 

 

 

 

Előzmény: Carina_S (663346)
Carina_S Creative Commons License 2020.07.19 0 5 663346

Nemrégiben röppent fel a szörnyű hír, mely szerint most gyújtogatás miatt leégett a nantes-i katedrális. A francia hatóságok ui. azt állapították meg, hogy a tüzet egyértelműen gyújtogatás okozta <-- (Hír: 2020-07.18.).

Kb. 1 éve pedig a párizsi Notre-Dame katedrális égett le <-- (Hír: 2019.04.15.) -- (képek erről itt:>>>), akkor ennek okaként rövidzárlatot állapítottak meg, és kizárták a szándékos gyújtogatás lehetőségét (ezt lásd itt:>>>).

 

Most azonban a nantes-i tűzeset egyértelműen gyújtogatás, és mi van akkor, ha a Notre-Dame rövidzárlatát mesterségesen hozták létre??? Hiszen nem nehéz úgy megsérteni egy kapcsolószekrényben pár vezetéket, hogy semmi ujjlenyomat ne maradjon utána (pl. ha az elkövető kesztyűben "dolgozik", a fedlapot így csavarozza le egy csendesebb kora reggeli vagy egy kora esti órában, pár vezetéknek megvágja az érszigetelését), és aztán a többi az emiatt keletkező rövidzárlat automatikusan a "baleset" gyanúját veti majd fel... .. .

 

Franciaországban ott van egy nagyon nagylétszámú migránstömeg, és nagyon sokan közülük különféle merényletekben buktak le vagy váltak gyanúsítottakká. És Franciaország ugyanakkor -- mint keresztény ország -- az iszlám terrorizmus és az iszlamista (és még sokféle más egyéb) migráns bűnözők célpontjává vált, akiknek a keresztényellenessége megnyilvánulhat a fontosabb keresztény jelképek tönkretételében és megsemmisítésében is, amilyenek például a katedrálisok... .. .

 

Én a francia nyomozók helyében egyrészt újravizsgáltatnám a Notre-Dame-i tűzesetet is, és azonkívül őrzésvédelem alá helyeztetném a még sértetlen más katedrálisokat is (pl. a rheims-i katedrálist is!), a többi migráció sújtotta európai ország helyében pedig szintén ugyanezt az őrzésvédelmet javasolnám (pl. Németországban: a worms-i katedrálist!, stb. ... ...).

Kitltott Husszein Creative Commons License 2020.07.19 0 3 663345

Pont a portugál tolvaj komcsi pofázik?

 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Portug%C3%A1l_gyarmati_h%C3%A1bor%C3%BA

 

https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_a_kora_ujkor_tortenete/ch04.html#id532792

 

Hogy nem sül le a pofájáról a bőr. Ja, az már születése pillanatában lesült.

Előzmény: nemezis 2 (663337)
öregtésztás cipó Creative Commons License 2020.07.19 -1 3 663344

A hasistól barátságossá, közvetlenné válik

 

Aztán barátságosan, közvetlenül tömeggyilkolt, gyilkolt, fittyet hányva a saját pusztulására, mert ugyi gyün a Paradicsom a hurikkal.

Tudom egyébként.

A meth nélkül nem lett volna a IIVH se olyan, amilyen. Vietnam se. Afganisztán se.

Ez már csak így megy.

Előzmény: herwest (663327)
öregtésztás cipó Creative Commons License 2020.07.19 -1 5 663343

Tehát a kérdés : ki fog dolgozni?

 

ŐK biztos nem.

Előzmény: nemezis 2 (663339)
Törölt nick Creative Commons License 2020.07.19 0 7 663342

Nem őrültek azok, hanem árulók.

Előzmény: Törölt nick (663340)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!