Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Idén 383 altisztet avattunk, tavaly 260-at. Akkor most örvendjünk, hogy nőtt a létszám? Ha azt vesszük, hogy az utolsó 2 éves képzésben részesülteket, és az első acélkockásokat együtt avatták, akkor lehet hogy még sincs ok az örvendezésre.https://honvedelem.hu/media/altisztavatas-a-hosok-teren-2/
Berci! Amit meg lehet találni, azt meg kellene találnod. Utoljára a 2010-es HM költségvetésben szerepelt ez a sor: Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz 26,210 milliárd. Ezt még a szocik tervezték. A továbbiakban ilyen tétel nem volt a fejezeti költségvetésben. 2015-ben sem.
Dehogy kell a katonai kiadásokból nyugdíjat fizetni. Ezt csak Berci találta ki. A nyugdíjat, és a nyugdíjszerű ellátásokat az Államkincstár fizeti a nyugdíjkasszából.
Az kicsit homályos, hogyan jön a nyugdíjtémához a HM funkciója. ...
Törvenykezesszerint nyilvan sehogyan. A valosag pedig ugy nezne ki, hogy nem csak törvenyeket, rendeleteket kellene bujni, hanem valahogyan össze kellene kötni a teljesitmenyt a nyugdijigennyel, meg a szemelyi költsegekkel is.
Mondjuk a ~2015-ös evben (amikor az MH eppen kemenyen zsugorodott, feladatat mar nem tudta ellatni) ... mennyi is volt az eves katonai kiadasbol a nyugdijtömeg? Hat, szerintem ezert is zsugorodott, fogyott el az aktiv(abb) allomany ... es maradt a paradekra a harom "harckocsi".
(Közben az orszag nem a farol razta le a pízt, hanem azt az adofizetök azert kinkeservesen megdolgoztak ... es sose lattak meg, hogy hova kerül.)
Volt egy srác a magnós klubban. Kicsit különc volt, de jó Hi-Fi cuccai voltak, pl. TEAC orsós magnó. Kérdeztem a haveromat, hogy honnan van ennek ennyi pénze? Mire ő: hadmérnök a faterje. Mondom, ne hülyéskedj, hát a faterja vasműs, mi köze a honvédséghez? Ja, onnan jött át és most üzemvezető, kiemelt fizuval.
Igen elfogadják azt az üzemmérnöki diplomát. A híradó tiszti végzettség mellé kapták ezt a civil diplomát, ha jól emlékszem híradástechnikai üzemmérnöki diploma volt, és semmiben sem különbözött a polgári életben megszerezhető diplomától. Annyi a változás,hogy ma már nem létezik üzemmérnök megnevezés, hanem van mérnök-ez főiskolai végzettség, és van okleveles mérnök-ez egyetemi végzettség.
A Híradó Tanszék mindig is híres volt a magas szintű képzéséről, az ott végzettek símán betudtak jutni a Műszaki Egyetem megfelelő szakára.
"1973-tól ismét emelkedtek a követelmények és a híradótisztek üzemmérnöki diplomát kaptak, melyet a polgári életben is elfogadtak."
Ezzel kapcsolatban az a kérdésem, hogy ma is elfogadják a polgári életben az ott szerzett diplomát?
"2012-ben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem befogadta az egyetemet, mely jelenleg Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar néven folytatja tevékenységét. Ezen karon belül, a Híradó Tanszék továbbra is megpróbál eleget tenni a megrendelői igényeknek."
Megpróbál, vagy tudja, milyen igényeket kell kielégítenie?
Berci, először tájékozódnod kellene szolgálati nyugdíj témában, mielőtt írsz! Az kicsit homályos, hogyan jön a nyugdíjtémához a HM funkciója.
Különben 2012-óta nem létezik szolgálati nyugdíj a katonáknak, akinek előtte volt ilyen, és akkor még nem töltötte be az 56. életévét-hiába volt mondjuk 35 év szolgálati viszonya, attól a nyugdíját megvonták, és 16%-kal csökkentve járadékként folyósították neki tovább. E mellett, törvényben lehetővé tették, hogy ezt tőle bármikor megvonják.
Mi van öregem, már meg is sértődtél? Senki nem írt neked olyat-én sem, hogy bárkitől engedély kellene kérned az írásaidhoz. Az öntömjénezés viszont hányingerkeltő. Lovagolsz egy vacak jogszabály kötőszavain, és véletlenül sem akarod érteni. Unalmas.
Ha annyira érdekel a téma-bár katonai szolgálat megtagadójaként ez eléggé figyelemreméltó, tárva-nyitva a toborzóirodák ajtaja, ahol kezdetét veheti a téged érdeklő kérdések megválaszolása. Rövid hat hónap múlva már sok mindenre tudni fogod a választ, ha te is akarod.
Komojtalan az egész, ha diszkriminál, diszkreditál, disz... a férfiak és nők közt. A páros csípőtornának kellene a legfontosabb felmérési szempontnak lenni egy koedukált haderőben.
Mielőtt még tovább agyalogsz, mint olyan aki jó párszor részt vett fizikai felmérésen, a következő az eljárás: a férfiak választhatnak a szabályos fekvőtámasz, és a húzódkodás között, a nők pedig térdelő helyzetben végzik a fekvőtámaszt.
Most már kezd unalmas lenni annak domborítása, hogy te milyen fitt vagy a katonákhoz képest-a kutyát sem érdekli. Az sem érdekel senkit, hogy szerinted milyennek kéne lenni a magyar katonák minimum fizikai állapotának. Ha érdekel a téma, keresd meg Zöllei ezredest, és konzultáld meg vele. Én azt javaslom neked- ezzel segítve a toborzókat, jelentkezz tartalékos katonának, így végre lesz egy igazi edzett tartalékos katonája a Honvédségnek.
Az idézett szabályozás szövege pontosan azt mondja, amit idéztem.
A "vagy" a férfiak és a nők közé van odaírva.
Hogy ehhez képest mi volt a szándék, és úgy értelmezik hogy vagy fekvő (férfiaknak "rendes", nőknek térdelő"), vagy húzódkodás, az másik kérdés.
A többi meg annak a kérdése, hogy mihez képest nézzük. Aki semmit nem mozog, annak nyilván nem fog menni. De nehogy már ez legyen a viszonyítási alap!
Én rendszeresen, bár keveset mozgok és simán meg tudom ezeket csinálni. Futásban és felülésben bőven jobbat tudok.
Az viszont gáz, hogy -- ezek szerint -- az én kiemelkedőnek korántsem nevezhető edzettségemnél jóval gyengébb fizikai állapotban is lehet valaki katona.
Szerintem még az enyémnél is több kellene, hogy a minimum legyen.
És akkor arról még nem beszéltünk, hogy vajon hányan nem a normál felmérést csinálják (mert "egészségi állapotuk nem teszik lehetővé"), hanem a könnyítettet.
Az idézett szabályozás szövegezése is azt mondja hogy férfiaknak fekvőtámasz vagy húzódzkodás. Vagy.
Nem tudom hogy sikerült máshogy értelmezni. Teljesen egyértelmű jogilag a szöveg.
Alapesetben a.). Vagy (nők esetén) c.), vagy - férfiak esetén - c.).
Illetve a 220 pontos szint teljesítése egyáltalán nem triviális, egyáltalán nem 'bárki megcsinálja'.
Kezdjük ott hogy aki nem szokott futni (rengetegen vannak ezzel így civilként) az fizikailag teljesen képtelen 12 percig egyfolytában 6 perces kilométerekkel futni. 4 percig is, hozzáteszem.
Aztán a fekvőtámasz teljesítése se triviális mindenki számára.